Graduates wear a black dress, black hat at the university level.
Ez az összeállítás versekből, versrészletekből és népdalokból áll. Együtt hatnak. Az egyes versek szerzőit és a címeket mindenhol el kell hagyni (a pontosítás a konferáló diák dolga), ugyanis nem szerencsés megtörni az egységes szöveget. A népdalok természetesen bontják részekre a múltra, jelenre, jövőre több vonatkozásban is utaló összeállítást. Minden népdalt úgy kell kiválasztani, hogy témában, mondandóban, hangulatban illeszkedjék az adott részhez.
dr. Hohl Józsefné
Forrás: sulinet.hu
BALLAGÁSI VERS – Szanyi Rosy: Búcsú
Előadja: Varga Mária – Déva – 2021
Most, hogy közeleg a búcsú óra,
Szükség lenne egy-két búcsúszóra.
De nehézkes beszélni, elszorul a torkom,
Akaratom ellenére elcsuklik a hangom.
Lezárul egy korszak, mely egy újat szül,
Helyében mégis ott marad egy űr.
Az élet megyen tovább, hát mi is megyünk,
De téged ISTVÁN sosem feledünk.
Több voltál te nékünk, mint egy kedves tanár,
S tudjuk, hogy az ajtód mindig nyitva áll.
Mint ahogy e képen téged körül veszünk,
Gondolatban eztán mindig veled leszünk.
Felnézünk rád, mint diák tanárára,
De még attól többre: igaz jóbarátra.
Nem csak tanítottál, kötelességből,
De támogattál: szívedből, lelkedből.
Adjon a jó Isten erőt, egészséget,
Minden jót, mit kívánsz,
Ezt kívánjuk néked!
Ha majd egyszer híres költő leszek,
Bár tudom: ez a veszély nem fenyeget,
Első kötetemet tenéked ajánlom,
Mert te vagy a legjobb tanár a világon.
Forrás: www.poet.hu
BALLAGÁSI VERS – Ismeretlen szerző
Előadja: Varga Mária – Déva – 2021
Eljött az idő,amire régóta vártunk,
amióta beléptünk az iskola ajtaján
csak erre a percre vártunk,
Számoltuk a hónapokat,a heteket,
kínzó napokat,a hosszú órákat,
a legvégsőbb rövid perceket.
Eljött a pillanat,és szabadok vagyunk!
De igazán senki sem boldog,
talán egy kicsit visszahúz a szívünk.
Lehet,hogy egymást már nem látjuk soha,
de végig kísérnek azok az emlékek
amit nekünk adott az iskola.
Csak nézzük egymást,és nem tudunk szólni,
Nem tudjuk elmondani,hogy jó volt veletek,
Hogy nagyon fogtok hiányozni,
Hogy jó lenne még egyszer,utoljára
együtt visszaülni az üres osztályba
csak egyetlen pillanatra.
Vagy egyszerűen nem mondjuk el,
Hogy az emlékeket,a tanárokat,a barátokat,
És egymást,soha nem feledjük el.
De valahol azt mindenki érzi,
Hogy az eltöltött hosszú éveket,
A szívünkben fogjuk őrizni.
Mégis fájdalmas az utolsó búcsú.
Nehezen,de elválunk egymástól.
Mindenki vidám,s egyben szomorú.
Talán,még egyszer visszatérünk,
De most hátat fordítva az iskolának,
Teli reményekkel végleg elmegyünk!
BALLAGÁSI VERS – Lázár István: Ballagás
Előadja: Varga Mária – Déva – 2021
Életem lépcsőfokát magam előtt lépem
Amit tettem, amit érzek, azokról van képem
Most, hogy itt vagyok, bár sokat tettem érte
Ami eddig volt, az is már megérte
Ünnepelni jöttem, de nem egyedül vagyok
Ha rátok nézek, látom, hogy szemetek ragyog
Itt van sok emlék, a rosszak és jók
Van szabad élet, és vannak béklyók
Köszönök mindent, hogy veletek lehettem
Minden jót, mit tettem, veletek tehettem
És volt valaki, aki összetartott minket
Ha rágondolok, nem kérek semmiféle sminket
Az az egy férfi, ki mindenkor velünk volt
És hogy mikor mit tegyünk, csakis nekünk szólt
Most, hogy itt van a búcsú szomorú órája
Nagybetűs életünk előkészítő tanára
És ha az élet később mégis megró
Legyen ez számunkra örökös retró
Visszahozni a múltat, ez örök álom
Ami rossz volt, ami jó volt, sohase bánom
Mentovics Éva: Köszöntő
Előadja: Varga Mária – Déva – 2020
Donászy Magda – Ma szívünk ünnepel
Előadja: Varga Mária – Déva – 2020
Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba
Előadja: Varga Mária – Déva – 2020
Szabó Lőrinc: Hazám
Nem faluban, nem Budapestre
és nemcsak magyarnak születtem,
fél Földre süt a nap felettem,
fél Földdel együtt fed az este.
Tanítóm minden, ami él,
apám a múlt egész világa
s addig terjed hazám határa,
ameddig az agyam elér.
Nagyon szegény, ki büszkeségét
más érdeméből lopja ki
s ripacsként a mellét veri
azért, ami helyette érték:
Én azt szeretném, ha hazám,
e föld, hol mindent, ami ember,
vágytam példázni életemmel,
lehetne egykor büszke rám.
(férfihangra)
– NÉPDAL –
Kányádi Sándor: Gyermekkor
Hóharmaton mezítláb jártam,
ólmos esőben bőrig áztam,
éjjel az erdőn, félelmemben,
hol sírtam, hol meg énekeltem.
S mindez úgy tűnik- most, hogy emlék-,
mintha egy tisztás szélén mennék
fütyörészve, hol alkonyatkor
őzek ittak ezüst patakból.
Babits Mihály: Húnyt szemmel
Húnyt szemmel bérceken futunk
s mindig csodára vágy szívünk:
a legjobb, amit nem tudunk,
a legszebb, amit nem hiszünk.
Az álmok síkos gyöngyeit
szorítsd, ki únod a valót:
hímezz belőlük
fázó lelkedre gyöngyös takarót.
Csokonai Vitéz Mihály: Ki vagy…
Ki vagy, miért vagy, hol lakol, és kinek
Szavára mozgasz, s végre mivé leszel?
Míg ezt ki nem vizsgálod, addig
Por vagy, az is leszel…
(a verseket szorosan egymás után, szerző és cím nélkül kell mondani)
Kalász László: Sose azt…
Sose azt
amit gondoltam
mindig dadogtam a sorban
nem sikerült az egésze
sose szóltam felerészt se
soha azt amit gondoltam
sose álltam jól a sorban
örök újonc – mind kilógtam
sapkámat szememre toltam
eszemet szívemben hordtam
sose álltam jól a sorban
jelentkeztem s mindig késve
csak maradék – semmiségre
régtől szétrágják előlem
ami miatt teremtődtem.
(tétova, kissé esetlen diák vallomása)
Dsida Jenő: Te harangozol
Hunyd be a szemedet a dombtetőn.
Megindulsz lassan az űrben, a kék
Levegőben, az őszi lombok hervadt
Szagában. Előbb csöndes úszással,
Lengéssel jobbra-balra, aztán szédületes
Gyorsasággal, káprázatos ívben
Messzire lendülsz, titokzatos szálak
Tartanak, azokon himbálózol
Édesen, fájón, rettenetesen.
És delet kongat a falu harangja,
És minden kondulással egyre biztosabban
Érzed, hogy te vagy a harang nyelve,
És az egész mindenség kék burája:
Egy óriás harang. És öblös kongással,
Testeddel, véreddel, egész valóddal
Te harangozol az egész világnak.
(magabiztos diák vallomása)
 |
Szabó Lőrinc: Kísértetek
Ez a világ és benne én,
tükrök itt, tükrök ott,
nézek s ezer arcom visszanéz
s fordul, ha fordulok.
Én vagyok, amit az ezer arc
szétbontott s összekuszált:
a tartalom az én, az egy
s a forma milliárd.
Ezer évig értem dolgozott
a születésem előtt,
s most minden pillanatban én
teremtem újra őt.
És amire nézek, az vagyok:
fű és hajókazán,
és vihar, ha fekete bikák
dübörögnek a menny piacán,
és Kína vagyok, ha eszembe jut
s pilóta a föld felett,
bennem robog a nagy Pacific
és lassú gleccserek
fagynak szemembe, tenyerem
fennsík és kősivatag
s belőlem ballagnak ki a
holdas országutak.
Minden vagyok, semmi se vagyok,
mese és változás:
fölnézek a holdra s az vagyok,
szemfényvesztő varázs,
varázsjáték: játszom veletek,
gazellák, őzikék,
valakit nagyon szeretek
és fáradok…
Ma még…Mert forog a tükör és
még érdekel ez a sok:
nézek s ezer arcom visszanéz
s fordul, ha fordulok…
(az öntudatos ember vélekedése magáról és a világról)
 |
– NÉPDAL –
Weöres Sándor: Rongyszőnyeg
A hangod akkor a legszebb,
ha kerete a csöndnek,
a hajad akkor a legszebb,
ha cseléde a napsugárnak,
az arcod akkor a legszebb,
ha emlékszem rája sírva,
a sorsod akkor a legszebb,
ha elszáll, mint az ének.
(férfihangra)
Kányádi Sándor: Két nyárfa
Én sem volnék, ha nem volnál,
ha te hozzám nem hajolnál,
te sem volnál, ha nem volnék,
ha én hozzád nem hajolnék.
Osztódom én, osztódol te.
Só vagy az én kenyeremben,
mosoly vagy a bajuszomon,
könny vagyok a két szemedben.
Köt a véred, köt a vérem:
szeretőm vagy és testvérem.
Köt a vérem, köt a véred:
szeretőd vagyok s testvéred.
Szellőm vagy, ki megsimogatsz,
viharom, ki szerteszaggatsz,
szellőd vagyok, ki simogat,
viharod, ki szétszaggatlak.
Ha nem volnék, te sem volnál,
én sem volnék, ha nem volnál.
Vagyunk ketten két szép nyárfa,
s búvunk egymás árnyékába.
(felváltva mondja a fiú és a lány, összekapcsolódnak a
vallomásaik)
Szécsi Margit: Szerelem
Hadd nézem édes arcodat
a szigorút, a régi-drágát,
az elviharzott ifjúság:
a nagystílű angyal tanyáját,
a cigány-élettől gyötört
a marakodástól árvát,
hadd nézem újból arcodat
a szigorút, a régi-drágát.
Eladsz-e, elfogyasztol-e?
Nem leszünk kevesebbek tőle.
Elefánt-csordára elég
szívünk volt – marad még belőle.
Szent kezedtől se rettegek,
de fölséges légy mint az oltár,
mert megítélem arcodat,
mert ifjúságom társa voltál.
(női hangra)
– NÉPDAL –
 |
Weöres Sándor: Ének a határtalanról
Amikor még senkise voltam
fény, tiszta fény,
a kígyózó patakokban
gyakran aludtam én.
Hogy majdnem valaki lettem,
kő, durva kő,
hegytetőn jégerezetten
hömpölygetett nagy erő.
És végül élni derültem,
láng, pőre láng,
a szerte határtalan űrben
mutatom valódi hazánk. (női hangra)
Szép Ernő: Ne hidd…
…. ne hidd, mi rút, mi vad,
Mi undort és gyötrelmet ad,
A fényképed, meg a tavasz,
S az Igazság, az az igaz.
Csak ami szép, jó, mindig az,
Mit álmodtál, az az igaz,
Mi nem divat, mi nem haló,
Az, ami örökkévaló.
Csak a kedvesség, az öröm,
A pardon, meg a köszönöm,
A gyöngédség, a figyelem,
Csak az az igaz idelenn.
Csak a segítség, a vigasz,
A barátság, az az igaz,
Csak az a gyémánt-szeretet,
Mi a szívekre veretett.
….
Megmarkolom két válladat,
Szemembe nézz, ne hadd magad,
Tiszta maradj, maradj szabad,
Ne bukj el, meg ne add magad….
(férfihangra)
Reményik Sándor: Mi mindig búcsúzunk
Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megáll a lábunk.
Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, – minden könny, – vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, –
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom nektek:
Valamitől mi mindig búcsúzunk
BÚCSÚBESZÉD
(egy végzős diák kb. 5-6 perces beszéde)
 |
– NÉPDAL –
Márai Sándor: Füveskönyv
Mindig váltani az élet ritmusát.
Tudatosan és figyelmesen cserélni
munkát, pihenést, koplalást és bőséget,
józanságot és mámort, igen, még
gondot és örömet is,
tudatosan felállni az élet terített
asztala mellől, mikor legjobban esik a bőség,
tudatosan bekapcsolni gondokat
és feladatokat, melyeknek nevelő erejük van.
Nem elbízni magad semmiféle helyzetben.
Mindennek alján az isteni gondolat van,
a szellem, mely kormányozza a világot:
s ez a szellem nem tűr semmiféle
magabiztos kedvtelést, önhitt elégedettséget,
pislogó és lusta kielégülést.
Mindig alakulni s változtatni, odasimulni és
áldozni valamit, mindig adni, amikor kapsz,
mindig továbbadni, amit szereztél, így vagy úgy…
csak nem „biztonságban élni”. Mindig
várni a vihart és a tűzvészt.
S ha beköszönt a vihar és a tűzvész,
nem csodálkozni és nem sopánkodni.
Nyugodtan mondani: „itt van”. S oltani és védekezni.
(férfihangra)
 |
Oravecz Imre: Látomás közben szerzett ének
Az űrből kilép a végtelenség és jön felém,
az égből kilép a magasság és jön felém,
a nappalból kilép a világosság és jön felém,
a fákból kilép a sudárság és jön felém,
a füvekből kilép az üdeség és jön felém,
a földből kilép a melegség és jön felém,
a vizekből kilép a lágyság és jön felém,
az állatokból kilép a szelídség és jön felém,
az emberekből kilép a szeretet és jön felém,
a szellemekből kilép az örökkévalóság és jön felém,
én is kilépek magamból és megyek magam felé.
(minden sort más szereplő mond, különböző hangfekvésű
tanulókat érdemes összeválogatni)
Tamási Lajos: Ha azt hallod majd…
Ha azt hallod majd rólam egyszer,
hogy legszebb álmom megtagadtam,
s elmondanak mindennek, rossznak,
csak mosolyogj, mert jól tudod, hogy
az, aki voltam, az maradtam.
Följajdul a lomb is a szélben,
virágain vad keserűség,
de gyökere feszül a mélyben,
így kötöz engem, kezem-lábam,
szívemet így fogja a hűség.
Ha elmennék messzire, s onnan
nem írnék, csak egy levelet sem,
s mondanák, hogy: látod, a hűtlen,
vágj a szavukba csöndesen, és
mosolyogj, te jól ismersz engem.
S utam ha véget érne, és a tenger
torlódva összecsap fölöttem,
s koromba fúlt napom kilobban,
úgy emlegess, kérlek, ki egykor
tágra nyitott szemedben tükröződtem.
Te láttál engem, s jól tudod, hogy
milyen nehéz ragyogás vár rám,
mert ember voltam, ki hajóra
szállt, hogy egyszer kikössön végül
valahol az igazság táján.
(férfihangra)
– NÉPDAL –