FRÁTER ADRIENN által összeállított ünnepi forgatóköny Vörösmarty: Előszó (Anna)

 

„… a lázadó vezéreket fel fogom köttetni, és minden tisztet, aki a forradalmárok szolgálatába állt, agyon fogok lövetni… egész Európának példát fogok mutatni, hogyan kell bánni a lázadókkal, és hogyan kell a rendet, nyugalmat és békességet évszázadokra biztosítani.”

 

E sorokat Haynau táborszernagy vetette papírra 1849-ben, a magyar szabadságharc leverése után.

Ígéretét, Ferencz József jóváhagyásával, valóra váltotta.

1849. okt. 6-án, Pesten kivégezték Battyhány Lajos miniszterelnököt. Aradon négy tábornok állott a kivégzőosztag elé, kilencen bitón végezték az életüket.

A háborúk régi törvénye, hogy a győztes – ha meg nem ölte foglyul ejti a veszteseket. De egy fegyverét letevő hadsereg vezetőit komédiába illő „bírói” ítélettel lemészároltatni erre 1849. Okt. 6-ig nem volt példa.

 

A 13 tábornok és B.L. meggyilkolását szándékosan időzítették erre a napra. Egy évvel korábban, 1848. Okt. 6-án végzett Bécsben a népítélet a gyűlölt Latour hadügyminiszterrel. Haynau emlékeztetőül és megtorlásul jelölte ki ezt a napot a kivégzésekre.

1849. okt. 6. Hajnalán míg Aradon a bitókat ácsolják , a pesti Újépületben kivégzik gróf Battyhyány Lajost, az első felelős magyar kormány miniszterelnökét. Ugyanezen nap reggelénArad várában egyenként nevükön szólítva láncra verik az elítélt tiszteket.

 

(Pribékek betaszigálják az elítélteket, a tizenhármon fehér ing, sötét alj, a pribékek és a gyászolók feketében. Aulich Horatiust olvas, Török Ignác Vauban várépítésről szóló könyvét, Lahner György fuvoláján játszik, Dessewffy alszik. Többen búcsúlevelet írnak. Élőképbe merevednek. (Anna-Lahner, …)

 

Damjanich imája (Gyökér)

 

Pribék: Damjanich János!

DJ: „Szegény Emíliám! Éljen a haza! (letérdel, lehajtja a fejét)

 

József Attila: „A bátrak” című versének elszavalása

 

Pribék: Török Ignác!

TI: Szégyellje magát, hóhérlegény!

 

Igazolás Franz Bott hóhérnak

Damjanich János kivégzéséről:

 

Bizonyítvány

Mellyel igazoljuk, hogy Franz Bott hóhér 1849. Okt.6-án a felségsértés bűntette miatt halálra ítéélt Damjanich Jánost Aradon kötél által kivégezte, és e foglalatosságnál a kellő ügyességet és jártasságot tanusította. Ezt sajátkezű aláírásunkkal hitelesítjük.

 

A cs. Kir. Katonai különleges vizsgálóbizottság részéről:

Johann Shückl cs. Kir. Hadbíró százados

Joseph Tichy őrnagy, cs. Kir. 25. Sorgyalogezred

Arad, 1849. Okt. 6.

 

 

Petőfi: „Szörnyű idő” című versének elszavalása

 

Pribék: Lahner György!

 

LGY: Ma van az 54. születésnapom!

 

A kivégzést követően az elítélteket elrettentésül közszemlére tették ki, majd este az agyonlőtteket a sáncárokban, a felakasztottakat a vesztőhelyen temették el. Mivel a kivégzettek ruhái a hóhért illették, ezért a felakasztottakat levetkőztetve helyezték hol a bitófa elé, hol mögé, majd melléjük döntötték az az akasztófa-oszlopokat is.

 

Vörösmarty: Setét eszmék borítják (Emlékkönyvbe)

 

Setét eszmék borítják eszemet.

Szivemben istenkáromlás lakik.

Kívánságom: vesszen ki a világ

S e földi nép a legvégső fajig.

Mi a világ nekem, ha nincs hazám?

Elkárhozott lélekkel hasztalan

Kiáltozom be a nagy végtelent:

Miért én éltem, az már dúlva van,

Ily férfitól, nemes hölgy, mit kivánsz

Emléklapodba? Inkább adj nekem

Hitet, sejtelmet, egy reménysugárt,

Hogy el nem vész, hogy él még nemzetem.

Koldulni járnék ily remény- s hitért,

Megvenném azt velőm- és véremen.

Imádkozzál – te meghallgattatol

Az tán segíthet ily vert emberen.

 

Pribék: Aulich Lajos!

 

(szó nélkül letérdel)v. elmormol egy Horatius sort

 

Pr: Leiningen-Westerburg Károly!

LWK: Éppen most szenvedtek ki négyen közülünk. Még visszhangoznak a lövések szivemben. Most rám kerül a sor.

 

Pr: Desewffy Arisztid!

 

DA: Tiszta a lelkiismeretem!

 

Gyulai Pál: Pál gazda (Juli)

„Pál gazda, hejh, Pál gazda, mit búsul kend?”

„Ne kérdezze, jobb volna már oda lent”

„Ej hiszen most minden éled, tavasz jő!”

„Tudom, tudom, fiam sírján virág nő.”

 

„Pál gazda, hejh Pál gazda, mit suttog kend?”

„Nincs is talán, nincs már Isten oda fent.”

„Ej, dehogy nincs, nézze, mily szép zöld a fa.”

„Mikor száradt, öcsém volt rá akasztva.”

 

„Nyugodjanak! Örvendjen, kit baj nem ért.

Aztán mégis szép halni a hazáért.”

Nem is azért vérzik szívem bujába’…

Hejh, hiába haltak meg, hejh hiába.

 

Pr: Kiss Ernő!

KE: Szegény hazám! Vége mindennek! Isten büntesse meg hóhérainkat!

 

Pr: Lázár Vilmos!

 

LV: Én mártír vagyok és ártatlanul halok meg!

 

Pr: Schweidel József!

 

SJ: Mint igaz magyar ember és hű hazafi harcoltam az ügy mellett… S íme engedelmességemnek ez a jutalma.

 

Ady

 

Pr: Pöltenberg Ernő!

PE: Szép deputáció megy Istenhez a magyarok ügyében reprezentálni.

 

Pr: Nagysándor József!

NJ: Ma nékem, holnap néked!

 

Pr: Knézich Károly!

KK: Éljen a haza!

 

Pr: Vécsey Károly!

VK: Isten veled kedvesem és bocsáss meg…!

 

 

Arany János: A walesi bárdok (CD-ről megy – Latinovits -, közben a feketeruhások néma csöndben letesznek egy-egy égő gyertyát a térdelők elé, a aztán visszamennek a helyükre, a legvége: Bartók: Allegro Barbaro.

Forrás: fkfk.hu