„Mert tudod, szerintem mindennek a középpontjában az önbecsülés áll. Ha jól érzed magad a bőrödben, akkor motivált vagy, ösztönzést érzel és jó a hozzáállásod. Nekivágsz, hogy megtaláld azokat a dolgokat, amelyekre az életed előrelendítéséhez szükséged van.
Ha viszont nem érzed jól magad a bőrödben, akkor csak ücsörögsz és töprengesz: „Ó, én erre képtelen vagyok. Nézd csak meg a többieket! Ők nagyszerűek és mindent el tudnak érni, míg én semmit.”
Magadra ismertél? Vagy inkább a gyerekre?
Hogyan kezeled a veszteséget?
Meg kell mutatnod gyermekednek, hogy a veszteség éppoly kevéssé jelenti a vesztes személy alsóbbrendűségét, mint ahogy a győzelem sem a felsőbbrendűségnek a bizonyítéka.
Az angolok – akik közismertek a sportszerűség iránt kifinomult érzékükről – nagyra becsülik, ha valaki szépen tud veszíteni. Tudják ugyanis, milyen könnyű a győztesnek szépen fogadnia a győzelmét, és sütkérezni a világ és a szerencse kegyében.
Ám ha valakinek a veszteséghez sikerül jó képet vágnia,
ha nem engedi, hogy az megtörje, ha elismeri, hogy a játék
szabályainak értelmében jogosan szenvedett vereséget, ez nemcsak önmagában dicséretre méltó, de megvédi a vesztest attól, hogy a veszteség megrendítse az önbecsülését.
Sokkal jobbat tenne a gyerekeinknek, ha mi is hasonlóképpen éreznénk a veszteséggel kapcsolatban.
Ezt fölöslegesen teszed
Ha egyszerűen csak azt bizonygatod gyermekednek, hogy a „részvétel” számít és nem a győzelem, annak nem lesz rá valódi hatása. Senki nem fogadja el egy magatartás helyességét csak azért, mert azt mondták, hogy ez kívánatos.
Hogyan taníthatod meg gyermekedet veszíteni?
Gyermeked csak akkor tanul meg veszíteni is, csak akkor válhat ez élete valódi részévé, ha olyan helyzetekben történik ez, amelyek egyrészt maguktól értetődően megkívánják ezt a magatartást, másrészt előnyökkel is járnak.
Te is biztosan tapasztaltad már, hogy gyermeked például könnyen tanulja meg, hogy elfogadja a vereséget egy olyan játékban, amelyikben a vesztes bukásának pillanatában azonnal átváltozik vezérré. Gondolj csak a fogócskára! Ez a minta érvényesül a fogócska legtöbb változatában, amikor ha gyermekedet megfogták, azonnal átváltozott nagy hatalmú fogóvá, akinek joga van mindenkit üldözőbe venni.
A megfogástól való félelem egy pillanat alatt átváltozik azzá a nagyszerű érzéssé, hogy most ő a fogó, akitől mindenki fél. Ha pedig nem fogják meg az embert, örülhet annak, hogy sikerült túljárnia a fogó eszén.
A legnépszerűbb társasjátékok megtalálják a módját, hogy tudattalan nehézségeinkhez szóljanak, és vonzerejük abban rejlik, hogy megoldást kínálnak rájuk.
Összefoglalva tehát:
- A gyermek játékát komolyan kell venned.
- Hagynod kell gyermekedet azzal játszani és úgy, ahogyan ő szeretne, mert ez szolgálja leginkább az ő fejlődését.
- Minden erőfeszítését dicsérned kell. (Tehát nemcsak a teljesítményt! Hogy hogyan? Például mondd neki, hogy: Örülök, hogy megpróbáltad.)
- A társasjátékban kitartóan kell segítened bimbózó önbizalmának alakulását és engedned kell csalni.
- A veszítést is arra kell fordítanod, hogy valami nagyon fontosat tanuljon meg belőle a gyermek: az újrakezdést és tovább próbálkozást.
Alkér Orsolya
