Nincs az a szülő, aki nem azt szeretné, hogy a családba érkező második gyermeket a nagyobb testvér szeretettel, örömmel, türelemmel fogadja. Hogy a testvérféltékenység helyett együttérzés, megértés, földöntúli szeretet lakja a nagyobbik gyermek lelkét.
Mindez nem lehetetlen, egyedül rajtunk múlik, hogy már a fogantatás pillanatától kezdve jó alapokra helyezzük-e a testvérkapcsolatot. Az első pillanattól kezdve, amikor megtudjuk, hogy bővül a család, erősítsük a nagyobbik gyermekben azt, hogy micsoda kitüntetés az, hogy ha valakinek testvére születik. Mondjuk el, hogy neki milyen óriási jutalom, és becsülendő dolog, hogy testvére lesz, aki csak az övé, az ő testvére. Ő olyan ügyes, okos nagyfiú/nagylány, aki megérdemli, hogy testvére szülessen. A terhesség előrehaladtával minden apróságba vonjuk be a gyermeket, vele együtt várjuk a babát. Nap mint nap erősítsük benne az ő nagyságát, azt, hogy mekkora segítség ő most anyának, aki nehezen tud lehajolni, aki fáradékonyabb, akinek most a legnagyobb támasza a nagyfia/nagylánya. A kistestvér érkeztének már első (!) napján adjuk bátran a kezébe a kicsit (nem fog összetörni), engedjük, hogy megfogja, simogassa, puszilgassa, segítsen fürdetni, pelenkázni. Mindenközben továbbra is erősítsük benne, hogy micsoda kitüntetés ez neki, és milyen büszkék vagyunk rá, hogy ő ekkora segítség anyának. Nincs annál nagyobb boldogság, amikor egy kis idő elteltével bebizonyosodik, hogy a kilenc hónapon át végzett következetes felkészítő munkánknak szemünk előtt érik be a gyümölcse.