Szeretet... Fér még bele?

Szeretet… Fér még bele?

 

Tisztelt Igazgató Úr/Asszony!

 

A Baptista Szeretetszolgálat idén is meghirdeti a „Tízezer gyermek karácsonya”országos cipősdoboz akciót. Ennek során az elmúlt évben is mintegy 13 ezer cipősdoboz ajándékot sikerült összegyűjtenünk és továbbítanunk rászoruló gyermekeknek – széles társadalmi összefogással. E nagyszerű kezdeményezésből számos iskolai osztály is kivette a részét.

E mozgalom alapgondolata szerint gyermekek vagy egész családok készítenek ajándékot rászoruló gyermekeknek Az ajándékok csomagolására szolgáló, színes csomagolópapírba öltöztetett cipősdobozok, ma már nem csak sok millió nehéz sorsú gyermek örömét, hanem a szeretet és együttérzés jelképét jelentik szerte a világon.

Idei akciónk új elemeként szeretnénk, ha az ország összes oktatási intézménye csatlakozna a cipősdoboz kezdeményezéshez. Úgy gondoljuk, ezzel nemcsak több rászoruló gyermeknek szerezhetünk örömet, hanem a diákok szociális érzékenységét, együttérzését kiszolgáltatott, nehéz sorban élő embertársaik iránt is fejleszthetjük. Az elmúlt hetekben megkerestük levelünkkel a megyei oktatásügyi vezetőket, akik támogatásukról biztosítottak.

Annak érdekében, hogy mindez sikerrel megvalósulhasson, kérem támogassa Ön is kezdeményezésünket azzal, hogy az Ön által vezetett oktatási intézménnyel együtt csatlakozik országos jótékonysági akciónkhoz a kampányidőszakban (2007. nov. 22 – dec. 16.)! Elképzelésünk szerint, ha minden iskolai osztály elkészít legalább három cipősdoboznyi ajándékot és eljuttatja hozzánk, akkor ebben az évben jóval több rászoruló gyermek karácsonyát tehetjük igazi, örömteli ünneppé. Az összegyűjtött cipősdobozokat megyei begyűjtő központjaink valamelyikébe kérjük eljuttatni, melyek listáját a www.ciposdoboz.hu weboldalon tekinthetik meg, vagy pedig a (06-30) 4444-820-as (nem emelt díjas) telefonszámon informálódhatnak november 22-től.

Új elem idei akciónkban a „Cipősdoboz Díj” megalapítása is, melynek odaítélésével azok munkáját szeretnénk elismerni majd, akik hétköznapi emberként olyan kiemelkedőt tesznek, alkotnak, amivel nemcsak embertársaik életét teszik örömtelibbé és elviselhetővé, hanem emberségük, egy jó és fontos ügy iránti elkötelezettségük okán, példaként állíthatóak a társadalom elé! Ennek részleteiről hamarosan az akció hivatalos weboldalán a www.ciposdoboz.hu oldalon is olvashatnak majd. A Díjat, amelyet – gyermek és felnőtt egyéni, valamint csoportos kategóriában fogunk kiosztani – a kampányt lezáró gálán, ünnepélyes keretek közt adjuk át majd a nyertesnek. A gyermek egyéni kategóriához várjuk az Önök javaslatát is olyan gyermekekre vonatkozóan, akik az Önök megítélése szerint, megfelelnek a fenti kritériumoknak, és olyan példaértékű tevékenységet végeznek valamely területen, (nem kiemelkedő tanulmányi eredmény a kritérium) amely mindenképpen elismerésre méltó! Javaslatát a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail vagy pedig 1111 Budapest, Budafoki út 34/b címre várjuk!

Amennyiben lehetőséget lát az együttműködésre, úgy kérem, jelezzen vissza a lenti e-mail címen vagy telefonszámon.

Mielőbbi pozitív válaszában reménykedve, munkájához sok erőt és egészséget kívánva, tisztelettel:

 

 

 

Debreceni István

kommunikációs igazgató

Tel.: 20/886-3808

www.baptistasegely.hu

e-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.  

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1