Zöld szívvel, zöld gondolatokkal beoltott generáció

Utolsó állomásához érkezik a djuice öko nagykövet képzés. A djuice Öko Nagykövet képzése az 5 vidéki helyszínt követően november 30-án utolsó állomására érkezik Budapestre a Berzsenyi Gimnáziumba. A 150 diák részvételével zajló záróeseményen interaktív előadás és egy kreatív újrahasznosító sarok, „hulladékból használati tárgyat” program várja a fiatalokat.

A nemes program végére országszerte közel 300 gimnazista büszkélkedhet a megtisztelő Öko Nagykövet címmel.

 

Izgatott várakozás jellemezte azokat a diákokat, akik a kiválasztás után részt vehettek Debrecen, Szeged, Pécs, Miskolc és Győr középiskoláiban megrendezett öko workshopokon. A programon első körben sor került szakmai előadásra és játékos vetélkedőre a GreenDoor Consulting csapatának irányításával, a képzés második felében pedig a ReDesign Group által vezetett recycle foglalkozáson alkothattak kedvükre a fiatalok felhalmozott hulladékokból. Az újrahasznosító sarok slágere egyértelműen a gyümölcsleves dobozból hajtogatott pénztárca lett. A harisnyából készült karkötőt inkább a lányok, a bevásárlószatyrokból készült füzetborítókat pedig inkább a fiúk részesítették előnyben, annak ellenére, hogy ehhez vasalóra is szükségük volt.

A diákok minden egyes helyen kivétel nélkül sorra hozták az ötleteket arra, hogy egyszerű, hétköznapi emberként ők mi mindent tesznek, vagy tehetnek azért, hogy egy jobb, egészségesebb, hosszabb élettartamú Földet hagyjanak a következő generációkra. Az öko workshopokon szó volt arról is, az iskolák hogyan nevelhetnék környezettudatosabban tanulóikat. Kiderült, mennyire vannak tisztában a nebulók azzal, egy átlagos ember átlagos napján mennyi széndioxidot bocsát ki az éterbe csupán olyan szokványos tevékenységekkel, mint hogy lemegy a boltba és vesz egy kiló kenyeret. Autó helyett bicikli, fürdés helyett zuhanyzás, külföldről behozott paradicsom helyett hazai termék, és még számos más okos döntés, mellyel az Öko Nagykövetekké kinevezett diákok már mind tisztában vannak. Megdöbbentő információk a kiszáradt Aral-tóról, meglepő kép a Csendes Óceánban úszó két kontinens nagyságú szemétszigetről mind segítenek ráébreszteni a fiatalokat a téma komolyságára, a megelőzendő problémák jelenlétére.

Sipos Bence, a szegedi Radnóti Miklós Gimnázium diákja is egyetért a képzés fontosságával és saját generációja felelősségével. Nagyszerű ötletnek tartja az előadássorozatot. „Az emberek ilyenkor tudják a legjobban megérteni, mi is a következménye ezeknek a dolgoknak. Mi fogunk megnőni és mi leszünk a következő generáció, aki tehet valamit a környezetért, és mi fogjuk megérni azt a kort, amikor ez fontossá válik majd az egész világ számára.” - mondta el Bence az előadást követően.

A képzés utolsó állomására Budapesten a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban kerül sor november 30-án 14:00-kor, ahol hasonló tematika mellett arról is szó lesz, mitől lehet zöld egy mobilmárka. Aki tenni szeretne a környezetért, és szeretne csatlakozni az utolsó állomáshoz, a djuice oldalán talál további információkat.

Részletek: www.djuice.hu/oko-nagykovet www.facebook.com/djuice.hungary

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1