Balog szerint tudomány nélkül egy ország nem lehet sikeres

Tudomány nélkül egy ország nem tud valóságos eredményeket létrehozni - mondta Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) záróülésén a Magyar Tudományos Akadémián.

Szerinte a gazdaság sem válhat tudomány nélkül sikeressé, és igazán jó kormányzati teljesítmény sincs igazán jó tudományos háttér nélkül.

Hozzátette: a tehetség nem érdem, azért van, hogy "jól sáfárkodjunk vele". A miniszter szerint valóságos teljesítményt, eredményt szorgalommal, valódi tanulással lehet elérni.

Kitért arra is: közös felelősség, hogy rendszerszerűen úgy működjön a köznevelés és a felsőoktatás, hogy a tehetségek érvényesülni tudjanak.

Nagyon fontos a társadalom, a szűkebb közeg, a kormányzat, valamint a magángazdaság részéről is a visszajelzés. A mecenatúra terén az utóbbi években jelentős előrelépést sikerült elérni - állapította meg.

Érdemes többet akarni, mint az átlag, ha ez így van, akkor abból személyesen is lehet profitálni, de profitál a nemzet is - mondta a tárca vezetője.

Pálinkás József, az MTA elnöke köszönetet mondott azoknak a diákoknak, akik tehetségesek és erőfeszítéseket is tesznek. A tehetség önmagában, erőfeszítés nélkül nem vezet eredményre - fogalmazott.

Kiemelte: a diákköri munkában jelen van a mester és tanítvány közötti együtt munkálkodás, ez a személyes jelenlét és hatás fontosabb, mint a könyvekből, képernyőről megtanulható konkrét ismeretek. Az MTA elnöke azt kérte, a diákok gondoljanak arra, az egyetemes tudományért és a magyar nemzetért egyaránt tevékenykednek.

Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke azt mondta: a több mint 60 éves diákköri mozgalom mögött "rendkívül igényes munka", a hallgatók és oktatók együttműködése áll. A mozgalomba mára már több ezren kapcsolódnak be.

A kiosztott háttéranyag szerint az idei OTDK-n 16 szekció 494 tagozatában összesen 4615 pályamunkát mutattak be a diákok, akik közül 1482-en értek el valamilyen helyezést.

A tagozati első helyezettek pályázhattak a záróünnepségen átadott Pro Scientia Aranyéremre, amelyet a teljes hallgatói életpálya figyelembe vételével 45-en kaptak meg, további két diák kimagasló művészeti tevékenységéért Pro Arte Aranyéremben részesült.

A rendezvényen Mestertanár Aranyérmet 52 olyan oktató, kutató vehetett át, akinek munkája hozzájárult a tudományos diákköri tevékenység elismeréséhez.

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1