A Tisza Élővilágának Emléknapja

A Tisza Élővilágának Emléknapja2000. év eleje a magyar természetvédelem gyásznapja volt, ugyanis 2000. január 31-én a Szamos felső folyásának vízgyűjtő területén működő román-ausztrál tulajdonú Aurul nevű bányavállalat cianiddal és nehézfémekkel szennyezte a Szamos és a Tisza folyókat.

 

A szennyeződés február 1-12. között vonult le a Tiszán ökológiai katasztrófát okozva a folyó élővilágában. Erre emlékezve az Országgyűlés 2000. június 16-án elfogadott határozatának 10. pontjában február 1-jét a Tisza Élővilágának Emléknapjává nyilvánította.

A vállalat ülepítő tavának gátja 2000. január 30-án kb. 22 órakor, mintegy 25-30 méteres szakaszon átszakadt. 100-120 ezer m3 cianiddal és nehézfémmel rendkívüli mértékben terhelt szennyvíz került a Zazar- és Lápos-patakokba, ahonnan a Szamoson keresztül a Tiszába jutva a Magyarországon eddig regisztrált legsúlyosabb vízszennyezést okozta.

Az első hivatalos, írásbeli román információ a vízszennyezésről 2000. január 31-én este 6 óra 20 perckor érkezett a Felső-Tisza Vidéki Környezetvédelmi Felügyelőségre. A felügyelőség működési területén, a Szamoson 3 (Csenger, Tunyogmatolcs, Olcsvaapáti), a Tiszán összesen 6 ponton történt a mintavételezés (Vásárosnamény, Lónya, Záhony, Tuzsér, Dombrád, Tiszabercel).

A szennyeződés Magyarországra február 1-én, 15 órakor ért. A csúcskoncentráció 20.30-kor elérte a 32,6 mg/l-t. Lényeges változás, hogy a Tisza hígító hatása következtében a csúcskoncentrációk némileg csökkentek és ezzel együtt a szennyezés időbeni elhúzódása is bekövetkezett.

Az anyagmérleg szerint a területre érkezett összes cianid mennyisége 130-175 t-ra volt becsülhető.

10 éve megdöbbenve láttuk, ahogy a hatalmas busákat és egyéb halakat vasvillával hányják konténerekbe, emberek százezrei döbbentek meg az elhullott vadak és madarak láttán. A természetvédők az egész ökológiai rendszer felborulásától féltek, s attól, hogy nem virágzik ki többé szőke folyónk. De a természet erősebbnek bizonyult, s a Tisza majdnem újra olyan, mint a szennyezés előtt volt.

A szennyezés levonulása után a környezetvédelmi felügyelőségek biológiai vizsgálatokat végeztek a Tiszán és a Szamoson, felmérve ezzel a károkat, a szennyezés negatív hatásait. A planktonok pusztulása szinte teljes mértékű volt. A Szamoson és a Tisza alsó szakaszán 100%-ra, a szőke folyó felső illetve középső szakaszán 70-90%-ra becsülték. A szennyezés ideje alatt a kerekesféreg és ágascsápú rákok fajai egyaránt pusztultak. A szennyezés levonulása után a természetvédők nagy örömére megkezdődött a visszatelepülés, de ebben a folyamatban első sorban csak a jobban alkalmazkodó fajok vettek részt, és sok esetben olyan fajok is megjelentek, melyek addig nem voltak jellemzők a Tisza élővilágára.

A gerinctelen fajok között az egyik legnagyobb problémát az árvaszúnyoglárvák nagy mértékű pusztulása jelentette, még a szennyezés levonulása után is meg lehetett figyelni az állománycsökkenést. Mellettük a tegzes bolharákra volt még igen nagy hatással az esemény, hisz itt a kutatók kb. 50-60 %-os pusztulást figyeltek meg. Jellegzetes túlélő szervezetnek bizonyultak a folyami kagyló fajok, a kavics csiga, a folyami szitakötők lárvái, a kérészlárvák és a tiszavirág is. Ezek nagy részével azonban az emberek többsége nem foglalkozott, hisz nem ez volt a leglátványosabb, legmegdöbbentőbb kép, ami az eseményeket nyomon követők szeme elé tárult. Bár szerepük az ökoszisztémában létfontosságú, s nélkülük a még túlélő fajok, egyedek sem találhattak volna újra megfelelő feltételeket, mégsem ezekért a gerinctelenekért aggódtak legjobban.

A Tisza Élővilágának Emléknapja

Lényegesen látványosabb és megdöbbentőbb volt a halpusztulás. A folyó területéről összegyűjtött haltömeg, melyeket fehérje-feldolgozókba szállítottak, meghaladta a 150 tonnát. Ez azonban jócskán alulmúlja azt a halmennyiséget, ami összességében elhullott a folyón, hisz ez az adat mindössze az összegyűjtöttekre vonatkozik. A kutatók különböző vizsgálatai alapján az összes elhullás 1241 tonna volt. Ebből 33,8% a ragadozó hal, 13,5% a ponty, 8,1% a kecsege és 44,6% a növényevő és egyéb hal. Az elpusztult haszonhalak becsült és számított értékét mintegy 874 millió forintra becsülték. A Szamos magyar és a Tisza érintett szakaszán élő halfajok száma 58, amelyből 10 védett. A szennyezés alatt és után a Tiszán és a Keleti-főcsatornán megfigyelt érintett fajok száma 36, ezek közül 4 faj áll természetvédelmi oltalom alatt; a halványfoltú küllő, a széles durbincs, a selymes durbincs és a magyar bucó. A vizsgálatok azt mutatták, hogy több faj állománya jelentősen károsodott, azonban a szennyezés utáni próbahalászatok és mintavételek bizonyították, hogy egyetlen faj sem pusztult ki a folyóból.

TÍz évvel a drámai eset után üdvözölnünk kell azt a döntést, hogy Verespatakon leállították az elképzelt tervek kivitelezését, visszavonták az engedélyeket, hisz többek közt az egyik legnagyobb problémát az okozta az ügyben, hogy a 2000-ben történt szennyezést okozó ciántárolónál ott sokszorta nagyobbat akartak építeni, mely hasonló váratlan helyzetben beláthatatlan következményekkel járna. Sajnos a román kormányváltás után ismét napirendre kerülhet a verespataki aranybálya engedélyezése.

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1