Európa Nap

Európa NapAz Európai Unió minden országában május 9-én ünneplik az Európa Napot, az európai integráció főállomását, annak emlékére, hogy Robert Schuman francia külügyminiszter - Jean Monnet, az akkori Francia Tervintézet vezetőjének ösztönzésére

- 1950. május 9-i nyilatkozatában javasolta az első és második világháborúban egymás ellen harcoló európai országoknak, hogy szén-és acéltermelésüket vonják közös irányítás alá más európai országok felé is nyitott szervezet keretein belül. Európában feltehetően csak nagyon kevesen tudják, hogy 1950. május 9-én történt a mai Európai Unió létrehozásához vezető első lépés megtétele.

Robert Schuman javaslatának lényege egy nemzetek felett álló európai intézmény volt, melynek feladata a szénbányászat és az acélgyártás irányítása, vagyis azoké az ágazatoké, melyek akkoriban mindennemű katonai hatalom alapját képezték. Javaslatával azokhoz az országokhoz fordult, melyek a háború folyamán majdnem elpusztították egymást, s ennek következtében kénytelenek voltak viselni a konfliktus anyagi és erkölcsi következményeit:"Európát nem lehet egy csapásra felépíteni, sem általánosan integrálni. Konkrét megvalósításokra van szükség, de mindenekelőtt a tényleges szolidaritást kell megteremteni. Az európai nemzetek összefogásához szükség van arra, hogy Franciaország és Németország között megszűnjön az évszázados ellentét."

Mivel tehát az egész folyamat ezzel a nappal vette kezdetét, az EU vezetői 1985-ben, a milánói csúcstalálkozón úgy határoztak, hogy "Európa Napja" május 9-én kerüljön megünneplésre.

Minden ország, amely demokratikus úton dönt az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról, elfogadja annak alapvető, a békét és a szolidaritást hirdető értékeit.

Ezek az értékek szabnak irányt a gazdasági és társadalmi fejlődésnek, mely a környezetvédelemre és a régiókra vonatkozó kérdéseket is szem előtt tartva a polgárok számára megfelelő életminőséget biztosít.

Bár Európa, mint egység, évszázadok óta létezik, régen azonban szabályok és intézmények hiányában az egységét létrehozó tényezők nem voltak elégségesek ahhoz, hogy megakadályozzák a tragikus történelmi fordulatok bekövetkeztét.

Európa integrációja nem egy nap, de nem is néhány évtized alatt fog megvalósulni. Hiányosságokat még nagy számban találhatunk, és nyilvánvaló tökéletlenségekre is van példa. A második világháborút követően útnak indított terv még mindig nagyon friss. Régen az Európa egyesítésére irányuló minden erőfeszítés egy csoportnak a többi feletti gyakorolt dominanciáján alapult. Ezek az egyesítési kísérletek azért nem lehettek tartósak, mivel a meghódítottaknak egyetlen törekvésük volt: visszanyerni szabadságukat.

A mostani cél ettől alapvetően különbözik: olyan Európát akarunk építeni, amely tiszteletben tartja az ott élő valamennyi nép szabadságát és identitását. Európa csak a népeit egyesítve tudja saját kezébe venni sorsa alakulását és pozitív szerepet játszani a világban.

Az Európai Unió polgárai szolgálatában áll. Miközben az európai polgárok megtartják saját jellegzetes értékeiket, hagyományaikat és nyelvüket, fontos, hogy otthonosan érezzék magukat az "európai hazában".

Filmzenék zongorán




Online Toborzás hírek
Új lap - 1

Honlapunkon sütiket használunk a jobb működésért Részletes leírás






Honlapunk magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használunk.

A sütik önmagában semmilyen módon nem képesek a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmasak.

A rendszer cookiek alkalmazásának célja, hogy Ön zökkenőmentesen böngészhessen, érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart.

Google Analytics cookiek alkalmazásának célja, hogy a honlapunk látogatói forgalmáról tájékoztasson minket (pl. napi látogatások). Az automatikusan rögzített IP címeket 24 hónapig tárolja. A cookiet számítógépéről bármikor törölheti, illetve beállíthatja böngészőjét úgy, hogy a cookiek alkalmazását tiltsa.

x

Honlapunkon sütiket használunk a jobb működésért Részletes leírás