Ma van az AIDS Világnapja, amelyet 1988 óta tartanak meg, hogy felhívják a figyelmet a gyógyíthatatlan betegség megelőzésére. Az AIDS-et 1981. december 1-től különálló betegségként jegyzik.

Ma már a legtöbb halálos áldozatot követelő kór az AIDS.

A fertőzöttek száma és a halálozások aránya folyamatosan nő. A kimutatások szerint a HIV-fertőzöttek száma évente mintegy 10 százalékkal növekszik. A fertőzöttek csaknem 95 %-a a fejlődő országokban él. Az AIDS, megjelenése óta legalább 50 millió embert fertőzött meg. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) szakági szervezete, az UNAIDS becslései szerint percenként 11 férfi, nő és gyerek fertőződik meg a HIV-vírussal.Ha a későbbiekben még csökken is a megbetegedések aránya, továbbra is a világszerte 10 leggyakoribb haláleset egyike marad. Az UNAIDS felmérése szerint a HIV-fertőzöttek kétharmada Afrikában él, a betegség leggyorsabban Indonéziában terjed.

 

A HIV-vírus történelme vázlatosan

1920-1930-as évek

Feltételezések szerint a majmok immunrendszerét károsító SIV vírus átlépi a fajok közötti határt, és megfertőzi az embert (valószínűleg Közép- vagy Nyugat-afrikai vadászok kapták meg fertőzött majom harapásától vagy fertőzött állat húsától).

 

1981

Nyolc fiatal New York-i homoszexuálisnál Kaposi-szarkómát állapítanak meg, amely normálisan öregeknél előforduló bőrrák, egyidejűleg öt Los Angeles-i meleg a tüdőgyulladás egy ritka fajtájában betegszik meg. Ez riadóztatja az amerikai egészségügyi hatóságokat.

 

1982

Ekkor adják a betegségnek az AIDS – szerzett immunhiányos tünetegyüttes elnevezést. Vérátömlesztés után AIDS-eredetű fertőzésben meghalt egy 20 hónapos kisgyerek – ez az első bizonyíték arra, hogy a fertőzés nemcsak nemi úton terjedhet.

 

1983

A francia Pasteur Intézetben Luc Montagnier elkülöníti az AIDS vírusát – akkor még LAV elnevezéssel. Tapasztalják, hogy heteroszexuálisokat is megtámadhat a kórokozó.

 

1984

Az amerikai Robert Gallo elkülöníti a HTLV-III vírust mint az AIDS kórokozóját, de kiderül, hogy az ugyanaz, mint az egy évvel korábban felfedezett LAV.

 

1986

Hivatalosan HIV-nek (humán immunhiányt okozó vírusnak) nevezik el a kórokozót.

 

1987

Engedélyezik az első HIV-ellenes gyógyszert, az AZT-t. Lassítja, de nem állítja le a vírus fejlődését. Kenneth Kaunda bejelenti, hogy a fia AIDS-ben halt meg – ezzel kezdődik Afrikában a küzdelem azért, hogy az AIDS-t ne tekintsék szégyenletes, elhallgatni való betegségnek. Ronald Reagan amerikai elnök 1. számú közellenségnek kiáltja ki az AIDS-t.

 

1990

Meghal Ryan White, egy hemofíliás (vérzékenységben szenvedő) fiatal HIV-fetőzött, akit a HIV miatt kizárnak az iskolából – ezzel kezdődik Amerikában a harc az AIDS-szel kapcsolatos előítélet ellen.

 

1991

AIDS-ben meghal Freddy Mercury, a Queen rockegyütes énekese. Earvin vagy „Magic” Johnson bejelenti, hogy HIV-fertőzött.

 

1995

Engedélyeznek két HIV-ellenes gyógyszert. A kettő együtt jól gátolja a HIV-vírus sokszorozódását. Felerősödik az optimizmus, hogy megvan az ellenszer.

 

1996

Az ENSZ külön AIDS-ellenes programot indít (UNAIDS). Súlyosbodik a járvány Kelet-Európában, az egykori szovjet tagállamokban, Indiában és Kínában.

 

1997

Az Egyesült Államokban 1981 óta először csökken az AIDS-es halálesetek száma.

 

1998

Szertefoszlik a remény, hogy a HIV-ellenes koktél a megoldás. Kiderül, hogy a HIV-vírus a kezelés leállítása után képes kiújulni.

 

2000

Világméretű járványnak tekintik az AIDS-t, központja Dél-Afrika. A gyógyszergyárak elkezdik csökkenteni a HIV-gyógyszerek árát. Az ENSZ célul tűzi ki, hogy 2015-re meg kell állítani az AIDS terjedését.

 

2001

Kofi Annan ENSZ-főtitkár évi 7-10 milliárd dolláros „háborús költségvetést” sürget az évi 1 milliárd helyett, amit addig költenek az AIDS-re. Afrika Szaharától délre fekvő területein az AIDS válik a legfőbb halálokká.

 

2003

Teljes kudarcnak bizonyul az első HIV-vakcina. George Bush amerikai elnök bejelenti, hogy 3 év alatt 15 milliárd dollárt szán az AIDS-re Afrikában és Közép-Amerikában. Ven Csia-pao kínai kormányfő nyilvánosan kezet fog egy AIDS-esssel.

 

2008

Az UNAIDS 2007-re vonatkozó adatai szerint a világon 33 millió a HIV-fertőzöttek vagy AIDS-betegek száma. Az AIDS-ben meghaltak száma 2007-ben 2 milliót tett ki, köztük 300 ezer volt a gyermek. 2,4 millió új fertőzött 2007-ben.

 

Fontos, hogy mindenki megismerje a HIV fertőzéssel kapcsolatos veszélyeket, kockázatokat és a védekezés lehetőségeit. Szükséges, hogy a gyerekek megfelelő szexuális felvilágosításban részesüljenek még azelőtt, hogy aktív nemi életet kezdenének élni. Mindebben jelentős szerepet kaphatnak az óvszerreklámok és promóciók, melyek számát növelni kellene.

A betegséggel kapcsolatos ismeretek széles körben való terjesztésével elérhető lenne, hogy a HIV+ emberek hosszabb és produktívabb életet élhessenek, az őket érő előítéletek csökkenjenek, illetve megelőzhető lenne a vírus gyors terjedése. További támogatásra szorulnak azok a gyermekek, akik az AIDS miatt lettek árvák, hogy biztonságban, a HIV fenyegetettség veszélye nélkül nőhessenek fel.

 

Ideje, hogy néhány fogalommal és sztereotípiával tisztában legyünk!

A HIV az angol Human Immundeficiency Virus szó rövidítése. Magyarul: Emberi Immunhiányt (előidéző) Vírus

Az AIDS betűszó az angol nyelvből eredő rövidítés: Acquired Immune Deficiency Syndrome. Magyarul: Szerzett Immun Hiányos Tünetegyüttes, amelyet a HI Vírus okoz.

HIV fertőzöttnek lenni nem jelent egyet AIDS-esnnek lenni. A HIV fertőzöttség azt jelenti, hogy a véredben megjelentek azok az antitestek, amelyekkel szervezeted a vírusra reagál.

Sok HIV-pozitív emberen évek múltán sem jelentkeznek az AIDS tünetei, de szervezetükben ott van a vírus.

Idővel a HIV legyengíti az immunrendszert, ami eddig védett minden fertőzéstől. Így a szervezet sokkal sebezhetőbb lesz minden betegséggel szemben. Orvosi szempontból akkor nevezhető valaki AIDS betegnek, ha szervezetében a T sejtek száma 200 alá csökken vagy egy vagy több opportunista betegséget diagnosztizálnak az orvosok.

A HIV csak bizonyos testnedvekkel, hüvelyi, orális vagy anális szex és vér-vér érintkezés útján, illetve a fertőzött anyáról gyermekére terjedhet.

Fontos tudni, hogy a vírust nem kaphatod meg a mindennapi érintkezés során. Így nem kaphatod el kézfogással, közös WC használat során. Akkor sem kaphatod el, ha közös tányérból eszel egy HIV fertőzöttel vagy egy medencében fürödtök.

December elseje az a nap, mikor meg kell próbálnunk segíteni azokon, akik tőlünk sokkal inkább ki vannak téve a HIV veszélyének.