Nyaraláskor nem ismervén a szokásokat számtalan esetben kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor bűncselekmény áldozatává válhatunk.

Cikkünkkel egyes városok rejtett veszélyire próbáljuk meg felhívni a figyelmet, nehogy pórul járjunk, hiszen ez nyaralásunkat, pihenésünket keserítené meg.

Barcelona: A főbb látnivalók környékén biztonságos sétálni, ám az idegenekkel szemben legyünk mindig óvatosak, főként, ha kifejezetten barátságosak. Ha valaki feltűnő módon kedvesen lekezd érdeklődni, hogy hogyan tetszik a város, fogjuk meg szorosan inkább értéktárgyainkat, mert jobb félni ,mint megijedni. A helyi zsebtolvajok előszeretettel alkalmazzák ezt a közeledési technikát. Ám a rend őrei próbálnak védekezni ellenük: különleges egységeikkel rendszeresen figyelik a turistát által sűrűn látogatott helyeket. Figyeljünk még akkor is, ha éppen fényképezünk, ezt a pillanatot ki szokták használni. Cancun : főként a tengerparton ékszereket áruló eladóknál legyünk óvatosak. A helyi rendőrség azt ajánlja, legyünk szkeptikusak portékáikat illetően. Sokszor ajánlanak eladásra ezüstként olyan tárgyakat, melyek valójában olcsó utánzatok, mégis akár 20 dollárt is kifizettetnek értük. Az ilyen termékek néhány hét múlva elvesztik fényüket és sárgás lesz színük. Érdemesebb tehát üzletben vásárolni, mert bár a tengerparti árusok olcsóbbak, áruik sokszor silányak, így könnyen becsaphatnak bennünket. Las Vegas: A repülőtérről a szállodába történő utazáskor adódhatnak problémák, a mintegy 20 perces úton. A taxisok rendszeresen szállítanak kerülő úton, vagy kérnek több pénzt az utazásért. Érdemes a hivatalos társaságok sofőrjeit választani, ha pedig azoknál is problémát talpasztalunk panaszukkal a cég irodájához fordulhatunk. London : ha taxizni szeretnénk inkább válasszuk azokat a tipikus, fekete londoni taxikat, melyeket a város is engedélyezett és felügyel, a magántaxisokat pedig próbáljuk meg kerülni. 2006-ban 10 olyan ügyet vizsgált a helyi rendőrség, melyben kétes eredetű taxisok támadtak meg nőket. Nem minden magántársaság taxijától kell félnünk, ám azt tudnunk kell, hogy ők utcán nem vehetnek fel utasokat, kizárólag telefonon lehet őket megrendelni. Éppen ezért legyen gyanús, ha egy taxit – amely nem az a tipikus autó, melyeket a képeslapokon is látunk – le tudunk inteni az út mentén.

utazasitanacsok.hu