Tartanak a hallgatók a támogatások csökkentésétől

A hallgatói támogatások csökkentése nyomán sokan kieshetnének a felsőoktatásból - derült ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) felméréséből.

A szervezet azt szeretné, ha az állami ösztöndíjas hallgatói létszám 40 százaléka részesülhetne tanulmányi ösztöndíjban. A válaszadó hallgatók 80 százaléka havi 60 ezer forintnál kevesebből kénytelen finanszírozni megélhetését és tanulmányait.

A hallgatók szociális helyzetének megismerése céljából 2012. június és szeptember között végzett felmérést az ország felsőoktatási intézményeiben a HÖOK. A kérdőívekre több mint háromezren válaszoltak.

A válaszadó hallgatók 80 százaléka havi 60 ezer forintnál kevesebből kénytelen finanszírozni megélhetését és tanulmányait, 50 százalékuk pedig 15 ezer forinttal kevesebb havi jövedelem esetén a jövőjét is veszélyeztető anyagi problémákkal küzdene. Ez az összeg szinte megegyezik a tanulmányi ösztöndíj jelenlegi átlagos mértékével - mutatott rá a felmérés koordinátora. Domján Zsolt szerint az ösztöndíjak csökkentése súlyos következményekkel járna: félő, hogy számos hallgató kényszerülne megszakítani vagy befejezni tanulmányait.

A HÖOK a támogatások, kedvezmények leépítése és az ösztöndíjkeretek csökkentése helyett stabil lábakon álló, hosszú távon is kiszámítható rendszer bevezetését javasolja. Fontosnak tartják, hogy a hallgatói normatíva összege legalább az inflációt követve növekedjen. A tanulmányi alapon támogatott hallgatók körét úgy kell meghatározni, hogy minél többen részesülhessenek ösztöndíjban, és az ne csak szimbolikus, hanem valós segítséget és ösztönzést jelentsen.

Az ösztöndíjban részesülők 35 százalékos felső határát több szempontból is aggályosnak tartják. Forrást továbbra is csak az állami ösztöndíjas képzésben részt vevő hallgatók után biztosítana az állam, így az intézményen belüli finanszírozottak arányától függne, hogy egyáltalán életképes-e a modell. A HÖOK ezen elképzelés helyett az állami ösztöndíjas keretszám 40 százalékának megfelelő maximális küszöböt javasolja.

A drasztikus forráskivonások és keretszámcsökkentések különösen értelmezhetetlenek akkor, ha az állam nem kínál alternatívát az így fellépő problémák kezelésére. Ezért meg kell teremteni a jogi és gazdasági lehetőséget arra, hogy az intézmények ösztöndíjjal támogassák az önköltséges hallgatókat is. Különösen fontos ez a jogi és gazdasági képzést nyújtó intézmények esetében - véli a szervezet.

 

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle
Hasznos Linkek (D)

A témához kapcsolódó oldal(ak) címét küldje el nekünk!

LINKAJÁNLÁS


Online Toborzás hírek
Új lap - 1