Elemzés és rövid tartalom

Gregor Samsa – utazó ügynök
Grete – Gregor húga
Gregor szülei
cégvezető úr
Anna – szolgálólány
idős bejárónő
három szakállas úr – albérlők

Az átváltozás eltérően Kafka legtöbb írásától a klasszikus novella szabályai szerint készült: GREGOR SAMSA átváltozása és az ebből fakadó dráma tökéletes szerkezeti egész, hiánytalan a magatartások motivációja is. Az elbeszélésben mindössze egy fantasztikus-csodás dolog történik: az utazó ügynök féreggé változása. Csak ezt kell elfogadnunk, ezután már valósághűen írja le hősének és környezetének sorsát.
Gregort az átváltozás során ismerhetjük meg, de átváltozásának közvetlen okáról vagy értelméről
nem tudunk meg semmit (bűn nélküli bűnhődés). Eddigi életéről kiderül, hogy meglehetősen tartalmatlan és üres volt. Ezt jelzi szobájában függő selejtes kép, amelyet „nemrég vágott ki egy folyóiratból”. A szoba is nyomasztó, ezt jelzi a hajnali négyre beállított ébresztőóra, az asztalon a kicsomagolt szövetminták, a padló piszka, mint a lelki tisztátalanság kifejezője. Szellemi érdeklődését betölti az újság és a menetrend tanulmányozása, néha barkácsol. Megtudjuk, hogy õ tartja el az egész családot, fizeti apja adósságait, cége pedig embertelen módon kihasználja.

Bővebben