55 ezer állami ösztöndíjas hely a felsőoktatásban

A kormány szerdai döntése értelmében az állam által finanszírozott hallgatók száma nem lehet kevesebb 55 ezernél, és a ponthatárokat így kell meghatározni karácsonyig. A részösztöndíjast képzést eltörlik. A bejutás egyetlen feltétele a megállapított ponthatár elérése lesz - írja a hvg.hu.

 

A kormány mindenkinek, aki eléri a minőségi küszöböt és időben elvégzi tanulmányait, illetve Magyarországon akar elhelyezkedni, kifizeti a tandíjat - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő.

Hozzátette, jövőre legalább 24 milliárd forinttal több pénz jut a felsőoktatásba, ebben ugyanakkor benne van a PPP-konstrukciók kiváltása is. Részösztöndíj nem lesz, minden részletszabályt az Emberi Erőforrás Minisztériuma dolgoz ki karácsonyig. Így azt is, hogy mely szakokat támogatja az állam.

A kormány szerint a diplomák minőségét javítani kell, és növelni kell azok számát, akik sikeresen elvégzik az egyetemet. Ugyanakkor továbbra is azon a véleményen vannak, hogy Magyarország közpénzből nem jóléti államok orvosait, és egyéb értelmiségeit akarja kitaníttatni - mondta Giró-Szász.

A hallgatói szerződésekről szólva Giró-Szász azt mondta, részleteit a minisztérium fogja kidolgozni. Hozzátette, a kormányok joggal várják el, hogy a közpénzből megszerzett tudást hazájukban kamatoztassák a hallgatók.

 

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle
Hasznos Linkek (D)

A témához kapcsolódó oldal(ak) címét küldje el nekünk!

LINKAJÁNLÁS


Online Toborzás hírek
Új lap - 1