Madách Imre (érettségi tételek)

Madách Imre (érettségi tételek)

MADÁCH IMRE1823. januárjában született Alsósztregován. Jó módban élő nemesi családból származott. Édesanyja, Majthényi Anna hamar megözvegyült.

A gimnázium hat osztályát magántanulóként végezte. 1837-ben került Pestre. Egyetemi évei alatt elkötelezte magát a felvilágosodás eszméi mellett. 1840-ben visszatért szülőmegyéjébe, Nógrádba, ahol a szabadelvű ellenzék egyik bátor hangú szónoka lett. Szívbaja miatt visszavonult a közélettől. 1854-ben feleségül vette Fráter Erzsébetet, s három gyermekük született.
Betegsége akadályozta meg Madáchot, hogy részt vegyen a szabadságharcban. Egyik öccse (Pál) a szabadságharc áldozata lett, nővérét (Máriát) és családját a román parasztok ölték meg. A költőt Kossuth titkára, Rakovecz János rejtegetése miatt egy évi börtönre ítélték (1852 - 53). Ez idő alatt felesége elidegenedett tőle, s 1854-ben el is váltak. A válás után Sztregován élt anyjával és három gyermekével. Ezt az időszakot tekintik a nagy mű érlelődési idejének.
Az 1860 - 61-es országgyűlés idején kapcsolódott be újra a politikai életbe.
Később a Kisfaludy Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett, de szívbaja súlyosbodott, s 1864 októberében meghalt.

Az ember tragédiája

Előzmények

Első kötetkéje Lantvirágok címmel 17 éves korában jelent meg, s 26 szerelmes verset tartalmazott. Későbbi költeményei sem jelentéktelenek, de nem emelkednek a kor átlaglírája fölé.
Ugyanezt lehet elmondani a drámai kísérleteiről is. 1843-ban hét tragédiát is írt.
Külön említést érdemel A civilizátor c. 1859-ben írt szatirikusabb komédiája. Az 50-es évek végén szabadabb légkörben Madách ellenzéki indulattal leplezte le a Bach-rendszert. Komédiája és tragédiái nem jelentek meg életében nyomtatásban s a színházak sem tűzték műsorra őket.

 


Szokatlan alkotás, szokatlan műfaj

Remekműve, amelyre egész életében készült, Az ember tragédiája (1860). Halhatatlanságának titka: minden kor aszámára van érvényes mondanivalója , kérdései még ma sem idejemúltak. A Tragédia ugyanis inkább kérdez. Egyetlen korszak sem volt közömbös iránta.
Szokatlan alkotás a magyar irodalomban. Szorosan kapcsolódik nemzeti történelmünkhöz, de a nemzeti kérdés nem közvetlenül jelenik meg. A Tragédia az egész emberiség, az egész európai civilizáció nevében szólal meg. Sajátos vonása a filozófiai jellege.
Az ember tragédiája 15 "felvonásos" drámai költemény. Ebben a megjelölésben a költemény a műfaj-meghatározó, a drámai melléknév csak megkülönböztet a műfajon belül. A költőien megfogalmazott filozófiai eszmék mellett eltörpülnek a dráma követelményei, s ezért kevésbé érvényesül a színpadon. Madách műve nem "drámai alkotás".
A drámai költemény tipikusan romantikus műfaj. Az emberiség nagy problémáit öleli fel, a filozófia végső kérdéseit boncolgatja (pl.: Mi az emberi lét értelme, célja?). Az "örök" embert állítja szembe a világegyetem erőivel. A mindenség erőinek jelképeként mitikus lényeket szerepeltet. Az ókori mitológiából, a keresztény vallásból kölcsönzött alakok megszemélyesített eszmék.

A tragédia létrejöttének körülményei

"Az ember tragédiája drámai költemény. Kezdtem 1859. február 17-én, végeztem 1860. márczius 26-án." Madách a kéziratot elküldte Arany Jánosnak, de ő azt gondolta, hogy a mű "nem egyéb, mint Faust gyönge utánzása". Csak hónapok múlva ismerte fel értékeit. Nyomtatásban 1862. január 16-án jelent meg először (1861-es évjelzéssel).
A mű "ellentmondásossága" a pesszimista eseménysorozat és az optimista befejezés a megírás időpontjának társadalmi közérzetéből akadt.
Az ifjú nemzedék, melyhez Madách is tartozott, a forradalom előtt még feltétlen hitt a liberális eszmék diadalában. Ez a hit rendült meg a forradalom másnapján, s szenvedett vereséget a szabadságharc után. Az emberi haladásért folytatott küzdelem értelmetlenségének élménye volt a tragédia létrejöttének elsődleges forrása.
A kétségbeesést az egyéni csapások tovább mélyítették. Nővérének és családjának legyilkolása legnagyobb kétségének kiindulópontja lett. A népből való kiábrándulása ekkor kezdődött, s felerősítette azt az elképzelést, hogy a szent eszméket csak nagy emberek képviselhetik.
Felbomlott házassága törést okozott Madách lelkében. Pedig a költő házassága első éveiben a szerelemtől az Éden boldogságát remélte. Éva alakjának megformálásában jelentős szerepet kapott ez az egyéni csalódás is.
Világszemléletét komorabbá tették a XIX. sz.-i természettudományok új tanításai. Ezek a természeti végzet elkerülhetetlenségét hirdették. Az embernek a körülmények és a statisztikai törvények által történő meghatározottságát (determinizmus) vallották. Madách az 50-es években ismerkedett meg a determinizmus tanításával. A kiábrándultság és a hinni akarás vitája dúlt Madách lelkében, s ezt a vitát fogalmazta meg drámai költeményében. Madách hinni akarását Ádám, kétségeit Lucifer képviseli.
Madách Az ember tragédiájában az uralkodó eszméknek sorsát és szerepét akarta bemutatni, amelyek az ő világnézetének is alapját képezték. A Tragédia leggyötrőbb kérdése: Van-e értelme, célja az emberi létnek.

Keretszínek

A világ keletkezését a bibliai monda, a keresztény mitológia alapján képzeli el. A 15 részből álló költemény első 3 színe (I. A mennyekben, II. A Paradicsomban, III. A Paradicsomon kívül) és az utolsó szín (XV. - melynek helyszíne azonos a harmadikkal) keretbe foglalja a közbeeső tizenegyet, s ezért keretszíneknek, Biblikus színeknek szokás nevezni őket.
A keretszínek "drámai" egységet alkotnak. Ezek cselekménye: Az Úr és Lucifer között konfliktus támad. Lucifer fellázad az Úr ellen, s az emberben akarja az Urat vereséggel súlytani: az embert akarja kiiktatni a teremtésből. Célját már-már eléri, de Éva anyasága meghiúsítja terveit, s Lucifer végül is elbukik.

Lucifer alakja

Lucifer nem dicséri alázattal a létrejött világot, szembeszáll az Úrral. A világban a cél, a változás és az összhangzó értelem hiányát kifogásolja. Az Úr elűzi őt a mennyekből, s  
az Édenben két megátkozott fát, a tudás és a halhatatlanság fáját kénytelen átengedni neki. Lucifer öntudatosan vágja az Úr szemébe:

Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy -
S egy talpalatnyi föld elég nekem.
Hol a tagadás lábát megveti,
Világodat meg fogja dönteni.

Célja világos: az Úr világának megdöntése. Meg akarja semmisíteni az embert, meg akarja akadályozni az emberi történelmet.
Lucifer az első színekben az újat teremtő gondolat indulataival lép elénk. Végzete a szüntelen bukás, de ennek tudatában is vállalja lázadó szerepét.
Lucifer tragikus magasságba emelt hősi alak. Az Úrral való vitájában az írói rokonszenv az ő oldalán van a kicsinyes, hiú Úrral szemben.

Ádám, Lucifer, Éva

Lucifer első csatáját siker koronázta: az első emberpár elkövette az ún. "eredeti bűnt". Ádám elhagyta az Urat, s azt gondolja, semmiféle köszönettel sem tartozik Istennek.
Az önerejére támaszkodó Ádám a jövőbe szeretne látni, tudni akarja, miért fog küzdeni, mit fog majd szenvedni.
Fontos mozzanat, hogy a jövőt Lucifer mutatja meg. Lucifer célja továbbra, is az, hogy az Úr világát megdöntse, értelmetlenné tegye a teremtést.
A keretszínek és a "történeti színek" viszonya laza. A drámai költeményt elindító konfliktus közvetett módon nyilvánul meg.
A történeti színekben Ádám nem közvetlenül Luciferrel kerül összeütközésbe. Lucifer csak Ádám kísérője lesz. Ádám fellobbanó hitével a kétely érveit állítja szembe. Vitájuk végigvonul az egész műalkotáson, párbeszédükben a különböző választási lehetőségek között dönteni nem tudó író vívódása fedezhető fel. A különböző érvek egymás ellen szegüléséből alakul ki a tragédia drámaisága.
Ádám és Lucifer egymással szembenálló értékeket testesít meg, Éva pedig kettejük között áll: Ádám idealizmusával és Lucifer eszménytelenségével szemben a sokszínű "természetet" képviseli. Alakja színről-színre változik.
Bár Éva miatt vesztette Ádám a Paradicsomot, Éva a nőisége révén őrzi ennek visszfényét, s képes felidézni valamit az Édenből.
Lucifer "legerősebb ellenfele" Éva. A lelki nemesség, az érzelem "vékony szálát" Lucifer képtelen széttépni.
Éva veszi rá ugyan Ádámot a "bűnre", de ő menti meg a pusztulástól is.

A történeti színek konfliktusa

Madách korának uralkodó eszméit kívánta a történelemben. Véleménye szerint a történelmet a nagy eszmék irányítják. A kor idealista filozófusai és Madách szerint egy eszme megjelenik, kibontakozik, de magvalósulása során eltorzul, visszájára fordul, s ebből az ellentétből egy új eszme születik.
Ezt a folyamatot jelenítik meg a történeti színek. Ezek a költemény jelen idejéhez képest minden esetben a jövőt mutatják be (Madách korához képest a múltat, a jelent s az elképzelt jövőt).
A történeti színek alapkonfliktusa: az Ádám képviselte szent eszmék és az eszméket megtagadó kor közötti összeütközés. Ádámban megfogamzik egy eszme, később csalódottan kénytelen elfordulni az eszme megvalósulásától, de csalódása egy új eszme forrásává válik.

IV. Egyiptom

Ádám ifjú fáraó, mégsem boldog. Az vigasztalja, hogy rabszolgák piramist építenek neki. Ez sem boldogítja ugyan, lelkében űrt érez, de nem is boldogságra vágyik, csak a dicsőséget szomjazza. Éva szerelmének hatására értelmetlennek találja az öncélú dicsőséget. Megszünteti hatalmát felszabadítja népét. Ádámban megszületik a szabadság-eszme. Kiábrándultságát s új eszméjének lényegét így foglalja össze:

Pokolbeli káprázat, el veled,
(...)
Szabad államban - másutt nem lehet.
Enyésszen az egyén, ha él a köz,
Mely egyesekből nagy egészt csinál.

V. Athén

A nép, az egyes ember szabad ugyan jogilag, de valójában, lelkileg mégsem az: ki van szolgáltatva a demagógoknak. A demagógok által félrevezetett nem bírja elviselni, hogy valaki különb legyen nála, s halálra ítéli védelmezőjét, Miltiadészt (Ádám).
Sokan vádolták Madáchot antidemokratizmussal az athéni és a párisi szín miatt. Pedig Ádám-Madách nem a népet kárhoztatja, hanem a nyomort:

E gyáva népet meg nem átkozom,
Az nem hibás, annak természete,
Hogy a nyomor szolgává bélyegezze
S a szolgaság, vérengző eszközévé
Süllyessze néhány dölyfös pártütőnek.

Ádám a gyönyörben, a hedonizmusban (az érzéki örömök mértéktelen kergetésében) keres feledést; megtagad minden eszmét és erényt.

VI. Róma

Éltető eszem híján a közösség széthullott, egyedekre bomlott. Ádám a bor és kéj mámorában nem leli örömét. Nem találja meg a boldogságot. Az Éden utáni nosztalgiát ébreszti fel Éva Ádámban.
A római színben Péter apostol szavaiban új eszme tűnik fel a kereszténység hitvallásaként: a szeretet és a testvériség.

VII. Konstantinápoly

A három ókori szín után a középkor következik. Ádám, mint Tankréd kereszteslovag érkezik meg seregei élén Bizáncba. Tapasztalnia kell, hogy az egyház tanításai embertelen dogmákká váltak, egyetlen "i" betű miatt eretnekek ezreit küldik tűzhalálba. Eltorzult a "szent tan", a testvériség eszme. A lovagi ideálok is kiüresedtek.
A nagy eszmékért vívott harcaiban Ádám másodszor szenved súlyos vereséget. A tudományba menekül, pihenni akar.

VIII. Prága I.

A feudalizmus színe ez. Eszme nélküli, közömbös világ. Ádám cselekvő hősből szemlélő lesz: a világegyetem titkait fürkésző tudós (Kepler). Tudását elárulja, anyját boszorkánysággal vádolják, felesége hűtlen lesz hozzá. Éva egyénisége itt a leginkább összetett; mégis vonzza Ádámot. Itt Ádám olyan jövőről álmodik, mely "nem retten vissza a nagy eszközöktől".

IX. Páris

Ádám Dantonként jelenik meg a francia forradalomban, s legelső szavai: "Egyenlőség, testvériség, szabadság!". A korábban már külön-külön megszületett eszmék (szabadság, egyenlőség - Egyiptomban; testvériség - Rómában) itt együttesen öltenek testet. Ádám ismét cselekvő hős lesz. Éva két alakban szerepel itt: a büszke márkinő; és a durva forradalmárnő.
A forradalom elsodorja Dantont. Ez az egyetlen szín, melyet nem a csalódás, hanem a bizakodás hangjai követnek. Szerkezetileg is elkülönül a többitől: álom az álomban.

X. Prága II.

A jövő álmaiból e hitvány korba visszatárt Ádám-Kepler, rajongással emlékezik vissza a forradalomra.Az újra lelkes Ádám bizalommal tekint a jövőbe:

S fejlődni látom szent eszméimet,
Tisztúlva mindig, méltóságosan,
Míg, lassan bár, betöltik a világot.

Ádám felvilágosítja legjobb tanítványát a korabali tudomány értéktelenségéről, és újult erővel indul az új világba.

XI. London

A londoni szín Madách jelenét mutatja be, a kapitalizmus korát. Ádám már nem aktív, hanem szerep nélküli szemlélő. Ádám a Tower magasából bizakodva figyeli a szeme elé táruló nyüzsgést, közelről azonban ellenszenvvel, sőt undorral fordul el tőle. Itt robban ki belőle a nagy erejű csalódás hangja:

Jerünk tehát, mit is nézzük tovább
Hogyan silányul állattá az ember.

Csak a négy tanuló hazáért való lelkesedését tartja "kedves látványnak". De felnőve ezekből a gyerekekből lesznek a gyárosok, akiknek cinizmusa felháborítja. Riadtan kiált fel Ádám: "Velőt fakasztó látvány, mit kisértsz?".
A "szent költészet" eltűnt, mindenütt "haszonlesés" ólálkodik. A jelenben Madách a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméinek megcsúfolását, elárulását látja csak.
Éva alakja összetett. Ádám most is a "megtestesült üdvöt" látja benne. A nő "bűne": a szerelmet áruvá aljasította. Éva mégis megőrzött annyi tisztaságot, hogy végül lepereg róla a kor szennye.
A szín szereplői maguk ássák meg sírjukat. Csak Éva nem zuhan a pusztulásba, felemelkedik, hogy a földre mosolya hozzon gyönyört.
Ádám a szín végén bizakodással folytatja történelmi útját.

XII. Falanszter

Ez a szín - az író jelenéhez viszonyítva - már a jövőbe mutat.Ettől kezdve a determinizmus lép a társadalmi haladás helyébe.
Ádám kezdetben itt is lelkesedik.
Négyezer év múlva a földi lét megszűnik. Ennyi ideje marad a tudománynak, hogy új energiaforrásokat fedezzen fel. A tudomány célszerűsége uralkodik a falanszterben. Ez a prakticizmusba szorítja az életet, elpusztít minden szépséget, mint fölösleges dolgot. Eltűnt a család, tiltják az érzelmeket, a szerelem pedig a "múlt kisértete".
Szívszorítóan rideg, embertelen világ ez: mindenkinek rossz. Mindezt a megmaradás kényszere hozta létre. Nem egy nagy eszme visszájára fordulásáról van itt szó, mint a múltban. Felfedezhetők az utópista szocialisták leképzeléseinek bizonyos elemei, de az író nem a szocializmust gúnyolta ki. Ádám újra csalódott. El akar szakadni a földtől.

XIII. Az űr

Ádám az űrben repül. Ki akarja tépni magát az emberi sors földi megkötöttségéből: a természeti végzet elől a térbe menekül. Elvágyódik a föld köréből, de fáj tőle elszakadnia. Dacolva a Föld szellemével tovább száguld felfelé, majd egy sikoltással megmerevedik. Lucifer úgy gondolja, megdöntötte az Úr világát, megsemmisítette az embert.
Ádám azonban anyaghoz kötöttségét nem tudja széttépni, s a Föld szellemének hívó szavára újraéled. Visszavágyódik a földre.
Az űr-jelenet a tragédia több fontos kérdésére ad "választ" - a maga módján. Ádám hite, idealizmusa nem törik meg:

Igaz, igaz, de mindegy, bármi hitvány
Volt eszmém, akkor mégis lelkesített,
Emelt, és így nagy és szent eszme volt.
(...)
Előre vitte az embernemet.

Ez is a tragédia egyik lényeges üzenete. Ádám abban a reményben, hogy a tudomány szembe tudott szállni a végzettel, türelmetlenül várja, milyen "új tanért" fog "fellelkesűlni" a földön.

XIV. Eszkimó-világ

A tudomány nem menthette meg a földi életet. Az egyenlítő táján jégbe fagyva tengődik még a lét: az ember állattá silányult. Ádámot istennek hiszi, hozzá könyörög, hogy kevesebb ember legyen s több fóka. Itt már nem születhetnek új eszmék. Vége az életnek. Lucifer egyre aktívabb, érvei meggyőzőek: az ember sorsát nem irányíthatja, a természeti törvények vergődő foglya csak. S miután Ádám undorodva bontakozik ki Éva karjaiból, véget ér az álom.

XV. A Paradicsomon kívül

Ádám és Lucifer vitája folytatódik. Ádám a szabad akaratra hivatkozik: tőle függ, hogy útját másképpen irányítsa. Lucifer tudós ellenérvei lefegyverzőek: az egyén ugyan szabad, de az egész faj determinált (bélféreg-hasonlat).
Ádám végső kétségbeesésében öngyilkos akar lenni: ő az első ember a világon, s ha meghal magakadályozhatja a jövőt. A kétségbeesés szirtfokáról most Éva anyasága szólítja vissza az életbe (ahogyan az űrben a Föld szellemének hívó szava). Ádám áldozata hiábavaló, halálával sem tudná megsemmisíteni az életet. Megadja magát, s belátja, hogy vállalnia kell a küzdelmet. Az Úr újra kegyeibe fogadja Ádámot, aki kételyire az Úrtól várja a megnyugtató választ.

"Küzdj és bízva bízzál"

Gyötrő kérdéseire nem kap egyértelmű, világos választ az Úrtól, a "titkot" homályba rejti. Csak azzal nyugtatja, hogy mellette áll majd lelkiismeretének "szózata".
A világ rendjében helye van Lucifernek is: a "mindenség egy gyürűje" ő is.
Ádám újra felkomorló kételyire, az eszkimó-szín nyomasztó tapasztalatait idéző utalására  - "Csak az a vég! - csak azt tudnám feledni." - az Úr válasza a tragédia végszava:

Mondottam ember: küzdj' és bízva bízzál!

Madách tragikusnak látja a történeti színek tanulságát, a mű befejezése mégsem tragikus. Ez a befejezés azonban szervesen következik a cselekmény egészéből. Madách a reménytelenség érveit igyekszik cáfolni, s ez a törekvés élteti a művet.
A szüntelen újrakezdésnek s a jobbért való küzdelemnek a bukásokkal szembenéző hősiessége minden kor számára érvényes tanulság


1861-ben született Madách Mózes c. drámája. A "nagy ember" és a "hitvány tömeg" összeütközése itt másképpen oldódik meg. A tömeg hitványsága a rabság eredménye, s Mózesnek sikerül a rabság bélyegét letörölnie a nép homlokáról. Mózes képes népével egyesülni, s a pusztában való bujdosás alatt felnőtt új nemzedék méltóvá válik az ígéret földjére.

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1