Daniel Defoe: Robinson Crusoe

A 18. században új műfaj született: a robinzonád. Ettől kezdve minden író, aki hősét vagy hőseit távoli, lakatlan szigetre vezette, valamilyen módon Daniel Defoe fő művét utánozta.

A cselekmény alapja valóságos történet. Alexander Selkirk matróz hosszú éveket töltött a lakatlan Juan Fernandez szigeten. A tengerészt büntetésből hagyta itt kapitánya. Selkirk a civilizációtól távol is képes volt elfogadható, emberi körülményeket kialakítani saját maga számára. A különös sorsú matróz történetéről szinte mindenki hallott Angliában. Defoe személyesen is megismerkedett vele. Néhány évvel a személyes találkozás után az akkor már csaknem 60 éves író hetek alatt vetette papírra művét.
A mű címszereplője Robinson, akit apja ügyvédnek akart taníttatni. A fiatal fiú azonban szembeszáll a szülői szándékkal. Kalandvágyát nem képes legyőzni: tengerre akar szállni, a határozott apai intelem ellenére is:  „Azon az úton, amelyen mi járunk, csendesen és simán folyik az ember élete.” A főhős nem ilyen életet kíván magának, de hogy pontosan milyet is, azt egyelőre ő maga sem tudja. Mesterséget nem tanult, jövőjét soha nem gondolta határozottan végig. Első tengeri útjára egy barátja beszéli rá. Robinson nem éppen akkorra tervezte a szökést. Viharba kerülnek, és ő megfogadja, hogy a hajózásról őrökre lemond. A veszély elmúltával azonban hamar elfelejti fogadalmát. Nemsokára még nehezebb helyzetbe kerülnek. Most már a tisztek is a halálra készülnek. Végül is megmenekülnek, de a segítségűkre siető csónakból, Robinsonnak látnia kell, hogyan süllyed el a hajójuk. A kapitány komolyan figyelmezteti: soha többé nem szabad hajóra szállnia, ez nem az ő számára kijelölt út: Robinsonnak most döntenie kell. Úgy gondolja, szégyen volna hazamenni, mert akkor be kellene ismernie tévedését.

 

 

Bővebben…