A német romantika egy későbbi nemzedékének, a berlini romantikának volt az egyik legmarkánsabb képviselője az a sokoldalú művész, kinek személyében elbeszélőt, zeneszerzőt, karmestert, zenekritikust és festőt egyaránt tiszteltek.

A német romantika világszerte egyik legnagyobb hatású és legsokoldalúbb művészegyénisége (író, zeneszerző, zenekritikus, karmester, rajzoló festő) az akkori Kelet-Poroszország fővárosában, Königsbergben született 1776. január 24-én. Az Amadeus nevet Wolfgang Amadeus Mozart iránti tiszteletből vette fel, ő volt számára az elsőszámú példakép.
Lengyelország felosztása után a porosz királysághoz tartozott Lengyelország egy része, néhány terület pedig idővel Oroszország, majd időlegesen Szovjetunió része volt. Ezeken a tájakon töltötte életének nagy részét Hoffmann is, de mindenütt német közegben. Végül Poroszország fővárosában, Berlinben talált végleges otthonra, és ott jelentek meg könyvei is (Fantáziadarabok Callot modorában, Éjféli mesék, A kis Zakár, Az arany virágcserép, Serapion-testvérek). De ne siessünk ennyire előre!

Apja ügyvéd volt, így ő is jogot tanult szülővárosában. 1796-tól hivatalnok lett, de mert egyszer rajtakapták, amint karikatúrákat készített porosz tisztekről, 1804-től Varsóba helyezték át. Ám ott sem dolgozott sokáig, mert onnan két év múlva bocsátották el. Az indoklás szintén jogos volt: a francia sereg bevonulása után Hoffmann megtagadta a hűségeskü letételét. Ezt követően Bambergben, Drezdában és Lipcsében volt szabadfoglalkozású művész, de 1814-től újra állami porosz hivatalnok lett.

A rajzolgatás mellett szívesen komponált, valójában pályáját is zenei alkotásokkal kezdte. Mikor Varsóban élt, megzenésítette Brentano: a Vidám muzsikusok c. daljátékát, 1807-ben pedig Goethe Faustjának megzenésítésén törte a fejét. Bambergben és Lipcsében díszlettervezőként és karmesterként is dolgozott, közben egy újság zenekritikusa is volt. Zenekritikusi írásaival (Fantáziák Callot modorában, 1814) született meg a modern zenekritika. Beethoven V. szimfóniájáról írt tanulmánya ma is a legjobbak közé tartozik. Első novelláiban (Gluck lovag, 1809) a zenei élmény a szürke hétköznapiság irracionális ellentéteként jelenik meg. Művészetében a valóság és a fantasztikum elválaszthatatlanul egészíti ki egymást (Az arany virágcserép, 1814). Sokszor a fantasztikus a valóságos visszásságok kritikusa, mint A kis Zaches (1819) novellában a kispolgár vak tekintélytisztelete, a Murr kandúr életszemlélete, valamint Johannes Kreisler karmester töredékes életrajza (1819-21) című befejezetlen regényében a kispolgár hazug életformája. Néhol elidegenít a fantasztikumtól, mint a Scuderi kisasszony (1819) című novellájában. Műveiben nagyon fontos szerep jut a zeneiségnek. A csodálatosnak és a valóságosnak a sajátos kapcsolatát teremti meg. Művészete a világirodalom számos alkotójára hatott: Poe, Gogol, Balzac, Wilde, Dosztojevszkij, Dickens. 1822. június 25-én halt meg hátgerincsorvadásban.
Képtelennél képtelenebb mesetémái pedig egyenesen ingerelték a zeneszerzőket, hogy baletteket vagy éppen operát komponáljanak témájukból. Delibes Coppéliája, Csajkovszkij Diótörője, Offenbach Hoffmann meséi eredetileg valóban Hoffmann-mesék voltak. A nemzetközi irodalmi közvélemény szerint az egész nagy hatású német romantikának Hoffmann volt a legnagyobb prózaírója.

Az arany virágcserépben mutatkozik meg talán leginkább az a sajátos hoffmanni varázslat, amely a legporosabb filiszteri környezetet is képes lelkesedéssel átfűteni. Már ebben a darabban is szép számmal felbukkannak a Hoffmannál oly jellegzetes szorongató képtelenségek, de a boldogságvágy és a humor itt még sikeresen elűzi őket. Nagyon leegyszerűsítve a mű arról szól, hogyan vetül be a szűkös, fogyatékos valóságba egy ismeretlen és kiismerhetetlen valóságtartomány tükröződése, s hogy az életnek ez a költői oldala legalább olyan valóságos, mint a prózai.

Az arany virágcserép egy fantasztikus mese, hétköznapi, városi környezetbe helyezve. Drezda utcáin és terein játszódik. A szerző még a cselekmény kezdetének napját és időpontját is pontosan megjelöli. A mű eseményvilágának pedig két síkja van: egy reális és egy irreális idősík és helyszín is. A mű a két világ összeomlása. Ehhez tartoznak a szereplők is. A reálishoz: Veronika, Paulmann segédtanító és heerbrand irattáros. Az irreális világhoz pedig Serpentina és Lindhorst.
Anselmus diák a főhős, aki ügyetlen, csetlő-botló lény, és kinek semmi sem sikerül. Pechére még szerelmes is lesz Paulmann segédtanító idősebbik lányába, Veronikába, s ez a szerelem nyitja meg számára az utat a magasabb rendű értékek felé. Az emberek fokozatosan távolodnak el tőle. Ő pedig átlép egy másik világba, ahol más szereplőkkel találkozik, és megvívja harcait a közönségesség terhe ellen. Ha győz, az aranycserépből is kivirágzik a szép liliom, egybekelhet kedvesével és boldogan élhet Atlantiszban. Ő pedig győz.
A többféleképpen értelmezhető, "szerencsésen" boldog véget érő történet azonban azok számára is élvezetes, akik egyszerűen mesének tekintik, nem törődnek a benne rejlő mitológiai jelképrendszer nehezen felfejthető szálaival.