Egész napos iskolát és a tanárok számára pihenő évet javasol Pokorni

Egész napos iskolát és a tanárok számára pihenő évet javasol PokorniA teljesítményalapú pedagógus-életpályamodell bevezetését szorgalmazza Pokorni Zoltán, a Fidesz volt oktatási minisztere, aki egy kormányváltás esetén pihenő évet adna a pedagógusoknak nyolc-tíz éves tanítást követően, a javaslatot pedig támogatja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is.

A politikus elképzelései szerint változna a finanszírozás rendszere is: a közoktatásban a feladatvégzés helye és a hátrányos helyzetű gyermekek aránya alapján határozná meg az összegeket, illetve a pedagógus-keretszámot is meghatározná.

Pokorni központilag finanszírozná a pedagógusokat, hatévente pedig minősítési eljáráson való részvételt rendelne el a számukra, az a szakmai ellenőrzés egyúttal az előrelépés feltétele is lenne. A volt oktatási miniszter továbbá elsősorban a hátrányos helyzetű gyermekek érdekében egész napos iskolák működtetését tervezi központi támogatásból, melyek a nevelésközpontú és közösségformáló iskolákat teremtenék újjá.
Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke az MTI-nek elmondta: támogatják a pihenő év bevezetését, mely más országokban bevált gyakorlatot ők már korábban is javasoltak. Ennek feltétele azonban, hogy ezen időszakban is kapjanak fizetést a pedagógusok, illetve garantálják számunkra az azonos pozícióba való visszatérést. Az egész napos iskolával kapcsolatban az elnök ugyanakkor kifejtette: a pedagógus és az iskola nem helyettesítheti a szülőt, elsősorban a családok megerősítését tartja elérendő célnak. A szakszervezet vezetője a a kezdeményezést a megfelelő infrastrukturális és finanszírozási feltételek biztosítása mellett támogatja.

(Forrás: Magyar Hírlap, MTI, Origo)

(www.edupress.hu)

Adnow banner

loading...
loading...

Facebook diákmeló - Box Middle
Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

http://www.regijatekokkiallitasa.com/

 

Online Toborzás hírek
Új lap - 1

Honlapunkon sütiket használunk a jobb működésért Részletes leírás






Honlapunk magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használunk.

A sütik önmagában semmilyen módon nem képesek a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmasak.

A rendszer cookiek alkalmazásának célja, hogy Ön zökkenőmentesen böngészhessen, érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart.

Google Analytics cookiek alkalmazásának célja, hogy a honlapunk látogatói forgalmáról tájékoztasson minket (pl. napi látogatások). Az automatikusan rögzített IP címeket 24 hónapig tárolja. A cookiet számítógépéről bármikor törölheti, illetve beállíthatja böngészőjét úgy, hogy a cookiek alkalmazását tiltsa.

x

Honlapunkon sütiket használunk a jobb működésért Részletes leírás