Karácsonyi versek, idézetekÖsszegyűjtöttünk néhány gyönyörű karácsonyi verset. Küldj el te is egyet barátaidnak, szeretteidnek.

A GYERMEK DICSÉRETE

(Kalendárium szonettekben – December)

Ti már nem hozhattok jó hírt nekem.
filmi jó van, magamtól megtaláltam
az erdőkben, hol sok-sok este háltam
– s keresztelő Jánosként hírdetem.

Most járok hóban és halálra váltan,
ám ez számomra boldog kínt terem;
a hófúvásban gyakran hirtelen
csak térdre hullok: Gyermeket találtam!

Goromba ágak az arcomba vernek
de én megyek tovább, egy kis haranggal
viszem a drága hírt az embereknek:

Bennem van, íme, csengő és harangdal
és bennem van a legnagyobb, a Gyermek­
a fényes jászol s valamennyi angyal


A GYERMEKHEZ, AKI LEERESZKEDETT HOZZÁM

Nem elmúló dolgokon szomorkodni,
inkább megifjodni szeretnék általad, hogy
letérdelek most eléd te kedves gyermeke
az ifjonti kornap kiből a derű aranya
úgy ömlik reám most nehéz sugaraival
mint hajnali rétre a nap.

Itt vagy, ím, színről színre látlak s remegve
érzem, mekkorát csattan tenyerembe gyermeki
kezed, melyből a szeretet tűzcsóvája áradoz felém,
s egy szempillanat alatt máris fölibém nősz,
mint egy nagykorú felnőtt, hogy mosolyogni tudj;
milyen kitüntetésnek vélem, hogy ennyire méltónak tartasz te,
s erre kezet adsz nékem, aki meghatódottságában, lásd,
nem tudja hogyan, elég alázattal megköszönni
hozzámvaló angyali leereszkedésedet.


A NAPKELETI BÖLCSEK

Ama csillag után.

A holdsugaras hideg éjszakán,
Mint egy fehérfő, csendes álom,
Úgy vonult el a komoly karaván.
És elöl ment a három.

A sziklás föld mogorván és kopáron
Feküdt el lábaik alatt.
Méltóságos sora a száz tevének
A harmaton halkan haladt.
És mintha fehér árnyak lengenének,
Úgy vonult végig a fehér sereg
A völgyön, akol nem nőttek virágok,
S a városon, ahol az emberek,
Nem virrasztottak és nem énekeltek
S akol nem látta őket senkisem.

És így suhant el csendesen
Életre éledt vágya Napkeletnek,
Az ezredéves éjszakán.
Ama csillag után.

Sík Sándor

ÁHÍTAT KÉNE

gyermeki
csodálkozás
havakkal hulló
kéklátomás

midőn nőnek a háztetők
a lehullandó drága éjbe:
megjelenne házunk fölött
a fény: széttárt szárnyon a Béke

suhogó gyönyörű madár
sóhajtásom halk röppenése
kísérné csak
hol a Madár
a Látomás? hol itt a Béke?

hóból vastagra püffedt dunyhák
paskolódnak az Újszülöttnek
teknőjét azok bábáskodják
akik hányszor befürösztöttek
szegény Gyermek meg is fulladhat
tömjén- mirrha- s aranyfüst szálldos
a barmok nagyokat durrantnak
a karácsonyunk is gőzös-gázos
mindent el tudnak rontani:
a csillagot fenyőnk hegyéről
felnyújtóznak roppantani
s kifarolják Jézust helyéről

Gáspár Menyhért és Boldizsár
s minden barom és kiskirály
forgolódik csak sürgölődik
– látványosan: é r d e m ü k őrzik

áhítat kéne
gyermeki csodálkozás
havakkal hulló
kék látomás

AHOGY FÉNY-EZREDÉVEKET

Ahogy fény-ezredéveket
átalrepül egy kis sugár,
s régi csillagtörténetet
távcsőbe diktál egy kvazár,

soknemzedéknyi téten át
idefénylik egy kisgyerek,
akik didergő éjszakák
istállójában született.

Remény született áltata:
Isten fia a csecsemő,
akineg hideg jászola
szalmáján szunnyad az idő.

Mezey Katalin

 

ASZTUR KARÁCSONY

Csorgó gyertyák ütnek homályos ablakainkban
imádkozunk misére harangot szent karácsony

asztur hegyek fölött a fények szuronya vittan
és József általnyújtja dermedt öklét a rácson

üvegcserép-mezőkön tépdel vala Mária
fölsír vak gyermeke égett-fatörzs-kezében

nincs jászol se tej se tűz suhog az angyalok szárnya
csillagok tükröződnek megfagyott nagy szemében

BETLEHEM 1

Ó, emberek gondoljatok ma rá,
Ki Betlehemben született ez este,
A jászol almán, kis hajléktalan,
Szelel barmok közt, édes bambinó,
Kit csordapásztoroknak éneke
Köszöntött angyaloknak énekével.

Ó, emberek, gondoljatok ma rá,
Hogy anyja az úr szolgáló leánya,
És apja ács volt, dogozó szegény,
És nem találtak más födélt az éjjel
A városvégi istállón kivül.

Ó, emberek gondoljatok ma rá,
Kit a komor Sibillák megígértek
Kit a szelíd Vergítius jövendölt,
S akit rab népek vártak szabadítót.

Ó, emberek, gondoljatok ma rá,
A betlehemi kisded jászolára,
Amely fölött nagyobb fény tündökölt,
Mint minden földi paloták fölött.

Ó, emberek gondoljatok ma rá,
Augustus Caesar birodalma elmúlt,
Az ég és föld elmúltak de e jászol
Szelíd világa mindent túlragyog!

Ó, emberek gondoljatok ma rá,
Ki rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz,
A kerekföld mindegyikgyermekéhez
Egy üzenettel jött: Szeressetek!

Ó, emberek gondoljatok ma rá,
És halgassátok meg az angyalok
És pásztorok koncertjét, mely e szent éj
Ezerkilencszázhuszonhárom éves
Távolságából is szívünkbe zeng.

Ó, emberek gondoljatok ma rá,
S gondoljatok, rá holnap és minden áldott
Napján e múló életnek s tegyen
A betlehemi énekből öröm,
A karácsony álomból valóság,
És békessége már az embereknek

Juhász Gyula


BETLEHEM 2

Minden megíratott.
A próféták megmondtak mindent jóelőre.
De a te anyai szíved még mindig nem hagyott föl a reménnyel

A te szíved még mindig várt valamit.
Egy rést az örök Rendelésen,
amelyen a szeretet kiosonhat.

József már fáradt volt, ledőlt egy kapuboltba,
de te csak mentél házról házra, kapuról kapura,
és zörgettél és könyörögtél
Nem magadért, hanem a Gyermekért,
hogy ne fázzék, ne szúrja szalma gyönge testét,
ahogy a próféták megírták
Mert a te anyai szíved még mindig nem hagyott föl a reménnyel

Hisz van-e telt pohár, melynek színén egy szirom el ne férne még?
Ház, hol egy terhes asszonynak ne jutna még hely?
Lobbant a lámpaláng, amint az érdes kéz kutatva fölemelte:
„Hé, ki dörömböl itt! Takarodjatok koldusok! Nem csárda ez!”
A tárt kapun kidőlt a jó meleg s a zsíros sültek jó szaga.
S egy kard villant: sokféle martalóc bitangol szerteszét ilyenkor,
s a bölcs polgár vigyáz a házra.

Betlehem bezárkózott, szíve kővé keményedett a félelemtől
Mert azokban a napokban összeíratta a népét a Császár.
Elengedték a láncról a kutyákat, nagy szelindekek futkostak a hóban,
dühösen szimatoltak szűköltek mint a lelkiismeret.
Józsefnek fájt a lába, botjára támaszkodva baktatott
az érthetetlen éjszakában.

Az istálló felé, amely fölött már ott égett a Csillag.
A küszödön megállt, hátrahőkölt a vastag trágya-bűztől,
s tanácstalanul visszanézett.

Te már tudtad, hogy nincs segítség. Az emberek bezárták szívüket,
a Szeretet hiába könyörög, nem talál rajta rést.
Fájdalmak Emberét hozod világra nyomban, fájdalmak anyja vagy,

fájás nélkül szülő; amint a nyirkos szalmára lerogytál
s öled végtelen távolából meghallottad a koldus Újszülött
didergő zokogását.

Rónay György

 

BETLEHEM 3

Kövérek és fehérek és
farzsebük kiáll.
Borotvált is, nyakkendős is
a három király.

Viola az alkonyi ég,
csillagot szitál
A legnagyobb csillag alatt
három a király.

Belefárad a jövendő,
megszületni fáj:
minden bölcsőt lebélyegez
a három király.

Bárányfelhőn ordas rontás,
ordas lett a nyáj.
Ordas ringatja a földet:
a Háromkirály.

BETLEHEM 4

Ó fényességes
Ó békességes
Ó dicsőséges
Karácsny!

Szénakazlak mellett,
lám, angyal közelgett.

Az égből indulva
üzenetét hozza:

Ma született gyermek,
a világ ismer meg!

Ó fényességes
Ó békességes
Ó dicsőséges
Karácsony!

Pásztorok hirdessék
minden szívnek tessék:­

ő az istállóban
fekszik a jászolban,

fekhelye gyalult fa,
pelenkája szalma.

Ó fényességes
Ó békességes
Ó dicsőséges
Karácsony!

József és Mária
ajkán zeng ária,

ökörke, szamárka
kétfelől csodál a:

Világ ékessége,
kezdete és vége!

Ó fényességes
Ó békességes
Ó dicsőséges
Karácsony!

Weöres Sándor

 

BETLEHEMBEN

Szikrázó alkonyesti csillagok már
Jelentgették a kora éjet,
Mikor fáradtan Mária és József
Betlehembe megérkezének

Gazdája a vendégfogadó háznak
Kint állt telt háza kapujába
S a szállástkérő vándorokat durván
Továbbkergette, meg nem szánta.

Áldott terhével Mária leroskadt,
Ott közelén a vendégháznak..
És megesett a szíve-lelke rajta
Az istállóbeli szagának

És akkor éjjel nagy fényes csodákkal
Lőn tele az egész természet.
A vendéglő gazdája kínos-ébren
Gyötrődte át az egész éjet.

Nem bírt aludni. A busás bevétel
Valahogy a lelkére lázadt:
Hasztalan számolt, nem tudott olvasni
HARMINC EZÜST PÉNZNÉL továbbat.

S az istállószolgának akkor éjjel
Csodálatos álmai voltak
Kárpitjai a kéklő menny-íveknek
A jászolfákig lehajoltak.

A szarufákról fényözön sugárzott…
A négy fal nőttön-nőtt föl az égnek..
S hajnalra-kelve remegő szivében
Még visszhangzik az angyal-ének,

Az istállót fényes templomnak látja
– Barmai nagy-csendesen állnak ­
És tátja álmélkodva folytatását
Az éjjeli álomtátásnak.

S míg jönnek a pásztorok és a bölcsek
Ó a jászol belső végében,
Maga se tusa, mért, csak boldogan ott
Sír, sír rejtelmes örömében.

Szabolcska Mihály

 

BETLEHEMES

Fehérszakállas mennyek bóbiskolnak
a törten megkönyöklő tornyokon.
Pillámra hull virágzón és elolvad
a súlyos égből egy könnyű szirom.

Elhangzott lépteket őriz a mellem,
szemem gyerekkori csillagokat.
Három fáradt bölcs kételkedik bennem
a betlehemi fényesség alatt.

Létek-fehér tájon át sorakozva
a gyermekkorba tartó lábnyomok,
a harangzúgás hömpölyögve hozza
a fény gyűrűin ringó templomot.

Báránybéléses köd borul a tájra;
kifordított kucsmákban állanak
az oszlopok; vasalt csizmátlan járja
a kopogós földet a fürge fagy.

Mindnyájunk szíve ma-született Jézus,
imádatlan, meztelen didereg.
Várja köré terelt örömök nyáját,
hogy forró párát ráleheljenek

Parasztok, pásztorok ájtatos gondban
virrasztanak, – szemük a csillagon;
jönnek vörös fényét követve: – hol van,
amire oly rég vár a bizalom.

Váci Mihály


BETLEHEMI CSILLAG

Mert jóllehet csak istállót talál,
ki „lépremegy” a csillagot követve –
mindig lesz Gáspár, Menyhárt s Boldizsár,
ki újra csak elindul Betlehembe.
A csillag meg nem róható azért,
hogy álmaink egén kétszeresen süt –

nem koronás, felkent királyt ígért,
csak kisdedet, hogy királlyá növeljük.
Ki a jászolnál megcsalatva áld
mert istenfia nem bíborpalástos:
hozzásegíti tétlen is akár
a férfikori töviskoronához.
S nem adja már, csupán Ferója önként
az aranyat, a mirrhát és tömjént.

Baranyi Ferenc


BETLEHEMI KIRÁLYOK

Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
Lángos csillag állt felettünk
gyalog jöttünk, mert siettünk
kisjuhocska mondta – biztos
itt lakik a Jézus Krisztus.
Menykárt király a nevem.
Segíts, édes Istenem.

Istenfia, jónapot, jónapot!
Nem vagyunk mi vén papok.
Úgy kallottuk megszülették
szegények királya lettél
Benéztünk hát kicsit hozzád,
üdvösségünk, égi ország!
Gáspár volnék afféle
földi király személye.

Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg orszából.
Főtt kolbászunk mind e fogyott,
fényes csizmánk is megrogyott,
hoztunk aranyat hat marékkal
tömjént egész vasfazékkal
Én vagyok a Boldizsár,
aki szerecsen király.

Irul-pirul Mária, Mária,
boldogságos kis mama.
Hulló könnye záporán át
alig fája Gézuskáját.
A sok pásztor mind muzsikál
Meg is kéne szoptatni már.
Kedves három királyok
jóéjszakát kívánok!

József Attila


CSILLAG UTÁN

Ülök életunt szobámban,
hideg teát kavarok..
Körülöttem fájás-félés
ködhálója kavarog.
Kikelek tikkadt helyemből,
kinyitom az ablakot
s megpillantok odakint egy
ígéretes csillagot.

Ó ha most mindent itthagynék,
mennék a csillag után,
mint rég a három királyok
betlehemi éjszakán!
Gépkocsin, vagy teveháton –
olyan mindegy, hogy hogyan!
Aranyat, tömjént és mirrhát
vinnék, vinnék boldogan.
Mennék száz országon át, míg
utamat szelné a vám.
„Aranyad tilos kivinni! „
szólna ott a vámos rám.
„Tömjéned meg, ami csak van,
az mind kell az itteni
hazai hatalmak fényét
méltón dicsőíteni.”
Százszor megállítanának –
örülnék, ha átcsúszom:
arany nélkül, tömjén nélkül
érnék hozzád, Jézusom!
Jaj és mire odaérnék
hova a csillag vezet,
te már függnél a kereszten
és a lábad csupa seb,
s ahelyett hogy bölcsöd köré
szórjak, tömjént, aranyat,
megmaradt szegény mirrhámmal
keserűszagú mirhámmal
kenném véres lábadat.

Babits Mihály

EGY JÖVENDŐ KARÁCSONY

Jön a karácsony fehéren
S én hozzám, is jön talán majd
Valaki a régiéiből.

Csöndesen lép a szobámba
S én köszöntöm: »Béke, béke.«
A küszöbön sápadt orvos.

‘És szorongva szól a vendég:
»Ma karácsony van, karácsony,
Emlékszel a régiekre?«

És bámulva és vidáman
És kacagva mondom én majd:
»Ma karácsony van, karácsonya

És szorongva szól a vendég:
»Valami tán fáj a múltból?«
Megmozdul a sápadt orvos.

‘És bámulva és vidáman
És kacagva mondom én majd:
»Hiszen én még sohse is éltem.«

És hörögve mondom én majd:
»Ha a szobámból, pogányok.«
Dong az ajtóm és bezárul.

És hörögve mondom én majd:
»Hiszen én meg se születtem.
Karácsony van, száll az angyal.«

És a nagy, szomorú házban
Zsoltárokat énekelve
Hajnalig várom az angyalt.

Ady Endre


EGY VOLT-KARÁCSONY

Karácsony, karácsony, karácsony.
Rozsda rózsán a rácson.
Szent József keresztfát ácsol
önmagából, az ácsbók

Mária tíz ujja -gyakd meg! –
vaskampó, vérrozsdás vasszeg.
Tenyere szögesdrót-pólya.
Jézuskát altatja, óvja.

Égen és földón jönnek
három napkeleti bölcsek
jönnek de nem köszönnek
földúrnak eget és földet.

Reményestől, szalmástól
darabokban a jászol,
mundérban béget a bárány,
homloka véres szivárvány.

Fut Mária, József, a pásztor,
botja is fut a világból
Hebeg a csöngő, a pára
ráfagy a csacsi orrára.

Bella István

ÉNEK ’56 KARÁCSONYÁRA

Énekelni kéne karácsonyestére,
ráférne az ének sok híres legényre.
Verset énekelni, ellágyuló szájjal,
Jézus kis csöppségnek s lóbálni lámpással

Megajándékozni Boldogasszony-anyát
áhítattal, s kérni: mutassa kis fiát.
Mondókát mondani, ott állani előd,
s kérdezősködni mi új megváltónk felől.

S számára, hogy szíves üdvözletet hagyunk..
Egyszerű, nagy csizmás falusiak vagyunk.
Üdvözletet annak, aki megöletett,
azonnal drága, mihelyst megszületett.

Jézus kis urunknak lábainál megholt
szabadítónk ki a szabadság lelke volt.
… Énekelni kéne karácsonyestére,
ráférne az ének sok híres legényre.

Sinka István

GLÓRIA! GLÓRIA!

Mi lenne, mi lenne,
ha angyaléneki örömhír nem zengne,
ha az a kicsiny jászol Betlehemben
nem várna engem?!

Sötétség … sötétség…
Vak éjszaka! A hajnalcsillag késnék
Láng se égne, hogy szívem melegítse,
fényre derítse!

Kárhozat, kárhozat!
Roskadva vinném keserű átkomat.
vergődnék nyomorult halálraváltan
gonosz hínárban.

Glória! Glória!
Van kiben békességet találnia,
életet, fényt bűnös, sötét szívemnek
Vár az a Gyermek!

Glória! Glória!
Testté lett Ige, Jézus, Isten Fia,
minden az enyém, mert megtaláltalak
Téged áldalak

Békesség! Békesség!
Ragyogó hajnal sugárzófényesség,
mióta szívem Teveled van tele!
Élet reggele!

GYEREKKORI KARÁCSONYESTE

Hirtelen milyen tág teret nyitott
óriási ereje a fagynak.
A jeges mezőn szinte tériszonyt
érezve csak gubbadnak a varjak

Meredeznek a reggel még komor
hegyek fái is talpig zuzmarásan.
A ház asztalán fölragyog a bor;
fenyők zúgnak a harangkondulásban.

S az erdei mélyutakra szorul
a hófúvás; a szomszéd faluból hát
toronyiránt jön a plébános úr
imbolyogva karácsonyra hozzánk

A havas fényben látni még, ahogy
némán fölnéz az úti feszületre,
hol szegként lógnak már a jégcsapok,
mielőtt a fiú megszületne.

Simon István

HÁROM KIRÁLYOK

Meghozta az ünnepet
Gáspár, Menyhért, Boldizsár
Mire nevük kimondom,
mindegyike kis király

Ajtóm előtt megállnak
vándor Három Királyok;
koronájuk fülig ér,
alig látszik orcájuk.

Gáspár előénekes,
közben, kőzően furulyál
Menyhért verse elszakadt,
összefűzi Boldizsár

Fénylik botos-csillaguk,
fénylik arcuk pirosan.
Felmutatják jászolban
a gyermeket, a barmokkal

Apró Három Királyok,
ünnephozó barátok,
karácsonyi köszöntőnek
beállnék én hozzátok!

Gazdag Erzsi

HÁROM KIRÁLYOK NAPJÁN
(Kis Boldizsár tiszteletére)

Egek, mit szemlélek napkelet tájáról?
Három koronás fő költözik honnyáról,
Siet Sidóország anyavárosában,
Mondanád sas repül kőszál nyilásában,
Sok tevék követik megterhelt hátokkal,
Izzadnak, fehéről szájuk tajtékokkal.
Vallyon mit jelentnek e gyors jövevények?
Talán a városhoz van menni törvények?
De tovább mit látok az égnek kékségén?
Egy ragyogó csillag ballag kerekségén.
Sugarát intézi a koronás főkre,
Mint a felkelő nap bércekre s erdőkre.
Ez már a természet rendét fellyül mulja,
S az álló csillagok törvényét feldólja.
Vagy csak káprázása a megcsalt szemfénynek?
Ó természet, ezek benned mért történnek?
Nem! – igaz látás ez, értem már rejtekét,
Illik hogy kihágja természet mértékjét.
Amint Betlehemből jobb felé utaznak
Egy istálló födő fái akadoznak
Födetlen tetejét hófúvás takarja,
Rongyos oldatait éjszaki széf marja.
Ott fekszik. emberi nemünk megváltója,
Kinek sokszázad vala sóhajtója.
A jászolban reszket egy szénanyalábban,
Nem pedig kárpitos kevély palotában!
Szűz annya Józseffel állnak körülötte,
Üzi a hideget barmok lehelete.
Talám ezt idézi e három jövevény?
Kinek kalauzza az a szokatlan fény?
Ugy van, beléptek már, bókulva imádgyák
Olly nagy kegyelmekért az egeket áldgyák!
Tisztelik királi ajándékjaikkal,
Illetvén kis kezét édes csókjaikkal!
Örülj mármost ember illyen változáson,
S térdet, fejet hajtsál e csudalátáson!
Kiss Boldizsár, te is jelentsd örömedet,
Ki egy szent királnak köszönöd nevedet.
De, hogy hosszas légyen buzgó vigasságod
Élj, s azután égben légyen boldogságod!

Ányos Pál

HÁROMKIRÁLYOK

ha gyertya lobban
s érzékeny figurákat táncol
jeleket ad
tegnapból-mából

a gyertya helyén üresség
a lyukban  eltüntek világok
körülállják az ürességet
detronizált háromkirályok.

Károlyi Amay

HÓTALAN A HEGYEK INGE

Ez a tél még megváltatlan,
nincs rá mentség; fehér paplan,
se hó, se hold nem világol –
amíg fölragyog a jászol

hordjuk szívünk szakadatlan,
kormos arcot száz darabban,
nincs ajándék semmi tömjén –
rí Boldizsár, Menyhért meg én.

Az indul el akaratlan
kinek angyala jelen van,
hótalan a hegyek inge –
el kell érnünk Betlehembe!

Nagy Gáspár

ISTEN HÁTA MÖGÖTT

Üres az istálló s a jászol
idén se lesz nálunk karácsony
hiába vártok
nem jönnek a három királyok,

sok dolga van a teremtőnek
mindenjivel ő sem törődhet
messzi a csillag
mindenüvé nem világíthat

megértjük persze mit tehetnénk.
de olyan sötétek az esték
s a szeretetnek
hiánya nagyon dideregtet

előrelátó vagy, de mégis
nézz uram a hátad mögé is
ott is lakoznak
s örülnének a mosolyodnak

Kányádi Sándor

ITT VAN A SZÉP KARÁCSONY

Itt van a szép, víg karácsony,
Élünk dión, friss kalácson:
mennyi finom csemege!
Kicsi szíved remeg-e?

Karácsonyfa minden ága
csillog-villog: csupa drága,
szép mennyei üzenet:
Kis Jézuska született.

Jó gyermekek mind örülnek,
kályha mellett körben ülnek,
aranymese, áhítat
minden szívet átitat.

Pásztorjátszók, be-bejönnek,
és kántálva ráköszönnek,
a csatádra. Fura nép,
de énekük csudaszép.

Tiszta öröm tüze átég
a szemeken, a harangjáték,
szól, éjféli üzenet:
Kis Jézuska született.

Dsida Jenő

JÁSZOL

Hóval jöve Karácsony,
Károlymajort fejbúbjáig lelepte;
a kimlei ács: Józsep úr
toporgott ajtónkban köhentve.
Ment istállónkba nagymama,
sajtár forró vízzel ment nagymama,
ha sajtárt nem visz, nyoma sincs a hóban.

Utána ment az ács meg a kölök
Lámpát emelve a jászol előtt
állt nagymama, Samu szamarunk horkant,
fölágaskodtam: Zöld Erzsi fejőslány
feküdt a szalmán, gyöngyös verítékben,
csak ennyit nyögött: „Fiúnk született.”

Kormos István


JÁTÉK KARÁCSONYKOR

Bárd az ég is, meg-meg villan,
lelkeket irtana.
Hamuszürke vatelinban
jajgat a kisbaba.
Csöpp ujjal az arany-lázas
tornyokra rámutat.
Anyja előtt bezárták az
urak a kapukat,
döndödi dön
döndödi dön.

Gyenge arcát üti-veri
a havas zivatar,
ha a telet kikeveri
mit akar, mit akar!
A kis istent mi megszánjuk
emberek állatok
kályhácskája lesz a szájunk
szedjétek a lábatok
döndödi dön
döndödi dön.

Könnye van csak a mamának
az csorog a tej helyett.
Soványkotló babájának
tejecskét fejjetek
Hallgassuk, a csuda üveg
harmatot hogy csobog,
szívet nyomni kell a süveg,
megszakad, úgy dobog,
döndödi dön
döndödi dön.

Vércsöpp fut a jeges égre,
bíbor-gyöngy, mit jelent?
Ül Heródes gyilkos ménre,
gyilkolni védtelent.
Fodros nyerge vastag tajték
kígyó a kengyele,
beledöbben a sok hajlék,
ádáz had jár vele,
döndödi dön
döndödi dön.

Megmenekül, úgy remélem
a fiú, a fiú,
kívánjuk hogy sose féljen,
ne tegyen szomorú.
Vígad unka hogy enni tud a
rongyosok új fia, –
kerekedjék, mint a duda,
orcája dundira,
döndödi dön
döndödi dön.

Nagy László


JEGYEZVÉN SZALMASZÁLLAL

-…mindig és mindig:
bűnökben édesült, iramult napok.
habjaiban fuldokló emberek,
egy szalmaszállal, tudjátok-e?
talán a menthetetlent mentitek.

– …kívül és belül:
poklosan örvényült, háborult világ,
de a remény sohasem meghaló,
ha minden utolsó szalmaszál
ABBÓL A JÁSZOLBÓL VALÓ!

Nagy Gáspár

KARÁCSON ESTÉJÉN

Nem hallod-e? kopogtat valaki…
Told hátra, édes anyjok, a reteszt!
Setét van künn s erősen fú, esik, . .
Erszd be a szegény utast, ereszd
Boldogtalan, kinek ma útja van,
S ott éri a szent est, hot idegen…
Csak. erre, erre! bátran egyenest, –
A szó elég jókor tesz idebenn!
– Ah, ifjú s vándor, mint a mi fiunk

Isten hozott! oldozd te a saruid’ –
Jót ég a tűz, melengesd fel magad!
Szemközt fogott a csapkodó vihar:
Hajfürtöd a két orcádhoz tapadt!
Hja, szenvedés az utas élte most… !
Szél ostora s köd a kísérete;
Ember s hajléköröm reája, kit
Éhes, vonító vad kisérgete.
– Nem jársz-e künn te is, szegény fiunk?

Elébb, elébb! ugy hátra mért vonulsz?
Tied köztünk az asztalnál a hely;
Szerény tálunk mellett bor és kalács,
Elégülj meg, vidúlj fel s ünnepelj!
Vendégünk vagy; szállást ad e fedél,
S alatta szél, hideg, ne féfj, hogy árt!
Megosztjuk a mi jót nyernénk veled,
Nyujtsd közeledő azt az üres pohárt…
– Hol ünnepelsz te most, jámbor fiunk?

Aztán beszélj, hadd halljam a szavad,
S hogy ifju szívednek mily álma van?
Nagy cél utóm fellett eredned a
Széles világnak ily fiatalan;
Élnek-e még szüleid, a kiket
Ugy érdekel szerencséd és bajod?
Hazafelé fordúl-e már utad,
Vagy tiéid’ még messzebb hagyod?
– Mikép az a mi kedves, rossz fiunk?

Mert úgy van az! oly balga a szüle,
Hogy a fiat serdült korára vár…
Akkor kiszállanak… S árván marad
Üres fészkében az anyamadár.
Bár szüntelen fáj, fáj… ilyentor ont
Az a hiány legkeserűbb könnyűt,
Midőn az édes, vagy szent alkalom,
Nagyot, kicsinyt a háznál egybegyújt…
– Mikor térsz meg, mi várva várt fiunk?

Mikor telnek be édes álmain! … ?!
Ugy lenne majd végóránk is nyugodt…
De im éjfélt üt, – a hívő világ
E nagy s dicső ünnepre eljutott,
Hogy reggel új, szent érzések között
Hallhassuk a váltság örök szavát:
Hajtsuk fejünket nyúgalomra most: –
Jer, a vetett ágy vár… jó éjtszakát!
– Jó éjtszakát, mi szeretett fiunk!

Tompa Mihály

KARÁCSONYKOR

Én hozzám is benézett a karácson,
Tán csak azért, hogy bús orczát is lásson
És rajta egy pár reszkető könnyűt.

Menj el, karácson, menj innen sietve,
Hiszen családok-ünnepnapja vagy te,
S én magam, egyes-egyedül vagyok

Meleg szobám e gondolattól elhül.
Miként a jégcsap függ a házereszrül,
Úgy függ szivemről ez a gondolat.

Hejh be nem így volt, nem így néhanapján!
Ez ünnep sokszor be vígan virradt rám
Apám, anyám és testvérem között!

Oh a ki együtt látta e családot,
Nem midennapi boldogságot látott!
Mi boldogok valánk mert jók valánk

Embert szerettünk istent imádtunk
Akármikor jött a szegény, mi nálunk
Vigasztalást és kenyeret kapott.

Mi lett a díj? rövid jólét múltával
Hosszú nagy ínség…. tenger, mellyen által
Majd a halálnak révéhez jutunk

De a szegénység én nekem nem fájna,
Hajó családom régi lombos fája
Ugy állna még, mint álla hajdanán.

Vészjött e fára, melly azt szétszaggatta;
Egy ág keletre, a másik nyugatra,
S éjszakra a törzs, az öreg szülők.

Lelkem szülőim, édes jó testvérem,
Ha én azt a kort újolag megérem,
Hot mind a négyünk egy asztalhoz űl!…

Eredj, reménység, menj, marad magadnak,
Olly kedves vagy, hogy hinnem kell szavadnak
Ámbár tudom, hogy mindig csak hazudsz…

Isten veted te szép családi étet!
Ki van rám mondva a kemény itélet,
Hogy vágyam űzzön és ne érjen el.

Nem nap vagyok én, föld és kopd körében;
Mint vészt jelentő üstökös az égen,
Magányos pályán búsan bújdosom.

Petőfi Sándor

KARÁCSONYKOR

Hullámzó érzemény között
Jövén az Úrnak templomából
Lelkemben még sok visszhangzik,
A hallott ígének szavából.

Ugy tetszik mintha hallanám:
Mikép zendűl a pásztor-éneke
Sziv és ajk hű összhangzatában
Az istenember nagy nevének.

A megváltó ma született…!
Betölt az évek teljessége…
Dicsőség Istennek mennyégben!
Az emberekhez égi béke!

De szívem rögtön elszorul
Miatta sajgófájdalomnak,
Midőn tovább zendűl az ének:
L e g y e n   s z a b a d s á g   a   r a b o k n a k !

Az árva népre gondotok..
S jövén az Úrnak templomából:
Lelkembe kinnal ez nyomul de
A hallott ígének.szavából.

Tompa Mihály

KARÁCSONY 1.

Anyám rongyos szalmazsákon
fekszik, torkáig az éjszakát
takarónak hiába húzza, sűrű pilláival
nem vitázik álom, nem tud elaludni,
bárhogy is akarja, pedig a kertek kaszárnyáiba
lányokat csalogató tulipán-katonák
meglátogatnák álmában, beszélnének
neki világot-vacogtató hírről a hidegről,
hogy madarak lehelletén melegedik
a felhőket elgáncsoló szét is, holdfénnyel zörgetik
ablakát a pásztorol hó-rozsdás fenyők
alá anyámat kihívják sírnak, zúzmara-zománcos
könnyeit előtt csikorgó szobáit
nyitja a fagy: a zöldgörönggyé dermedt békák
iszap-kunyhóit is lelakatoló, megszületett jézus,
világunt megváltója, ajka vérpiros oltárai
mögött fogak gyertyái lobognak, keresztre-kiszemelt
teste fölött a hideg szögesdrótjait
pengeti az idő, jaj, anyám, édesanyám,
pásztorol közt királyasszony, ne hagyd
fázni Jézust, varjúkárogás-szemöldökű
boszorkányokat: reszketőfákat
ráncigálj tüzet bitói alá, loboncos lángoltak
hamuvá tépdesel őket, énekeljél Jézusnak,
fekete altatódalt, himnuszok füstjébe sodorja
nyelvedet a félelem, hiszen tudod,
nagyon tudod: bűneink szögeivel
útjait már teleszórtuk.

KARÁCSONY 2.

A régi házban, hol apánk ilyenkor
aranyba mázolt almát és diót
mesélve karcsu, vidám angyalokról
kik zsákban hordanak ma minden földi jót.
Emlékszel anyánk boldog asztalára,
hol illatozva gőzölt a frissen sült kalács,
a gyertyafényből, fenyő illatából
szövődött a derűs, ünnepi varázs?

Istenem, ha még egyszer lehetne
asztalodhoz ülni, édes jó anyám,
s a Te szivednek melegével égne
gyertyánk, – a karácsonyi fenyőfa gallyán,
ha még egyszer öledbe borulva
Betlehemre lesnék hittel, áradóan
a régi házban, a Te asztalodnál…
Még egyszer… még egyszer otthon
Váradon.

A régi háznak karácsonyfa lángja,
negyven év ködén át híva felragyog:
szivemben Jézus, künn angyal harangoz
és én ujra tiszta, jó gyermek vagyok.
A téli kődben ismert régi úton,
állok a sugaras Betlehem előtt
s a régi háznak szentelt délibábját
ringatja előttem a karácsonyi köd.

Dutka Ákos

KARÁCSONY 3.

Ködszürke téli ég,
keringő hópihék,
száncsengő fuss hangja
vén harang bim-bamja.

Kisfenyő csillogó
sok narancs, mogyoró.
Érzed a friss kalács
csuda jó illatát?

Kacagás, víg ének
pipázó kémények
hó ül a faágon
karácsony, karácsony.

Enyedi György

KARÁCSONY 4.

Szól a csengő, száll a dal
Itt van a karácsony.
Arany csillag tündöklik,
a fenyőfaágon.

Gyertya lobban, mennyi fény!
Mintha fa égne!
Ha nem volna karácsony
felszállna az égre.

Ott lobogna a fenyő
mint egy tüzes csillag,
amelyikről éjszaka
szikraesők hullnak.

Itt marad most a fenyő.
Itt marad minálunk.
S amíg itt lesz, mindnyájan
ünneplőben járunk

Fényben rezeg a fenyő.
Lobognak a gyertyák
Ünnep van ma, Karácsony
látogatott hozzánk.

Gazdag Erzsi

KARÁCSONY 5.

Egy bizonyos idő után
akárhány karácsonyfát láthatsz,
mindig csak egyet látsz
s a többi a látszat.

A többi öröm másé, idegen,
vagy elrabolt öröm,
Jézus Krisztus hozzánk
csak egyszer jön.

Csak egyszer száll le az angyal
kitárt fehér szárnnyal
és hozza el a békességet,
egyszer jön Boldizsár mirrhával.

És többé nincs békességünk,
nincs Máriánk se szalmánk,
de erre az egy éjre
mindig emlékszünk.
És ott is gondolnak ránk.

Gyurkovics Tibor

KARÁCSONY 6.

Legalább húsz fok hideg van,
Szelek és emberek énekelnek,
A lombok meghaltak de született egy ember,
Meleg magvető hitünkről
Komolyan gondolkodnak a földek,
Az uccák.biztos szerelemmel
Siető szíveket vezetnek,
Csak a szomorú szeretet latogatja,
Hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot,
Fa nélkül is befül az emberektől;
De hová teszik majd a muskátlikat?
Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég
S az újszülött rügyező ágakkal
Lángot rak a fázó homlokok mögé.

József Attila

KARÁCSONY 7.

Ezüst esőbe száll le a karácsony,
a kályha zúg, a hóesés sűrű;
a Lámpafény aranyfika kalácson,
a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű.

Kik messze voltak, most mind összejönnek
a percet édes szóval ütni el,
amíg a tél a megfagyott mezőket
karcolja éles, kék jégkörmivel

Fenyőszagú a lég és a sarokba
ezüst tükörből bókol a rakott fa,
a jó barát boros korsóihoz von.

És zsong az ének áhitatba zöngve…
Csak a havas pusztán, a néma csöndbe
sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony.

Kosztolányi Dezső

 

KARÁCSONY 8.
Mini böcsőben mini Krisztus.
Szót Isten vígan: Mondhatom,
nagy nálunk most a forgalom,
kint károm bölcs beszélget
– egy paphlagon, egy szír, egy indus –
mindkirályi személyek

Az indus elefántot ül meg,
teve hozta ide a szírt,
a paphdagonnak egy blazírt
málhásszamár jutott csak.
Szerencse, hogy rizst, pulykasültet
és bort ebédre hoztak.

De serlegét üríti Menykért,
vaksi szeme a kisdeden:
Egészségedre Istenem,
élj sokk, drága jézus!
Tud bajt-bút elkerülni egyként,
nőjj nagyra, mint a cédrus.

A boldog Boldizsár galambot
s egy szép kisglóriát hozott,
pulikutyát a pásztorok,
majd Gáspár bontja zsákját:
abból aranydió, narancsok
füge hull ki s nyalánkság.

Mária csirkét vág a konyhán.
A tálalóasztal felett
a fénytő üstökős rezeg,
nyalja bajszát a macska.
Bölcsőjében, türelme fogytán,
bömböl az istenadta.

Derekára tekerve farkát
ott leskel a kemencelyuk,
sötét zugában Belzebub,
homlokán sűrű felhő –
mardossa gyáva nyugtalanság:
Mi lesz ebből ha megnő?

Rőt fénnyel fölvacog a hajnal.
Heródes dúl fúl: Én vagyok
a bölcs vezér, a Legnagyobb,
s ők egy koldusra néznek?
Száz zsoldos, vérgyöngyözte karddal
ím kezd új ezredévet.

Lakatos István

KARÁCSONY 9.

Szeretni nem bűn e hideg,
Ez érdekhajszoló világba,
Mert szeretett, s nagy volt szíve,
Magdolnának meg lőn bocsátva.

Ő mondta ezt, az emberek,
Nagy vértanúja, messiása:
Nem bűnös az, ki itt szeret,
Szeretni nem bűn e világba’.

Mit is tegyen, mit is tehet
Az ember itt gömbjén a bűnnek?…
Ó, boldog, aki csak szeret,
Míg egy csöpp vér erébe’ lüktet.

Ó, Betlehem szelíd fia,
Szíved is megdobbant szeretve!
S Magdolna benned annyira
B dobbanó szívet szerette.

Reviczky Gyula

KARÁCSONY 10.

Nem vottunk spórolós szegények
olvadt az izzadt erő ára.
Anyámék mindent ráköltöttek
tornyos, csudás karácsonyfára.

Fehér lepedő titkot rejtve
feszült előtte, mint vitorla,
s huncutul kittem, hogy a talpfát
barkácsoló árny József volna.

S a Boldogságos dús kezétől
ingott a nagyfenyőfa lombja.
Nagy, áhítatos árnyékokkal
népesült be a műhely-konyha.

A forgács angyalhajként zizgett,
fűrészfogak fényt haraptak –
fényét a mécses szép szelíden
csobbantotta a gyalupadnak

Szécsi Margit

KARÁCSONY 11.

Holdra ül az Életfavágó,
szalonnát süt csillagparázson.
– hova, hova, Három Királyok?!
– Betlehembe. Itt a karácsony.

– Siessetek csak, menjetek csak,
kísérjeten utatokon a csillag,
köszöntsétek fiamat illőn,
a Megváltót, kit Mária ringat!

– Urunk Teremtőnk Istenünk
Viszünk aranyat, tömjént, mirhát,
de vinnénk mi a félvilágot,
ha bírnánk Urunk ha bírnánk

– Jól van, jól van, Három Királyok,
menjetek csak Isten hírével,
mert hideg lesz, nagyon hideg,
farkasordító hideg éjjel.

Utassy József

KARÁCSONY ANGYALAI

December, fekete hónap,
Lesben a pőre szelek
Tar fákon, tar venyigék közt
néma sötét feszeleg,
és sárga-piros kacatokként
kései, gyér levelek

Megzendül a nyers elem: ujjuj!
Táncol a dőre sereg,
röpködne a talmi madárraj,
csaknem szó, nem csicsereg.
Advent szakad ágra, világra:
már várja mind a telet.

Üzenget a tájnak a tél,
közeleg a kegyes Karácsony.
Az utolsó megtűrt levél
első cicomája a fákon.
Fácánon őzen kósza nyulak
ámuldoznak avítt csodákon:

Békével töltözik a völgy,
csönd gyűlik földünkre, bársony, –
egyszer csap egyszer, angyalok
szállnak alá zizegő szárnyon,
fehér, fehér lesz, minden fehér, –
kivirágzik minden madárnyom.

Csanádi Imre

KARÁCSONY ÉJSZAKÁN

Lelkem pusztaságos éjjelén keresztül
Kétes ködvilággal egy sugárka rezdül.

Csillag -é vajon, mely, mint vezérszövétnek,
Üdvözitőt hirdet az emberiségnek?

Vagy csak földi hitvány pára, mely föllángol
S éjt táncaikhoz rémeknek világol?

Akár csillag legyen, biztos éji lámpa,
akár bújdosó láng – én megyek utána!

Mért féljek követni, ha lidérc is? hiszen
Akkor is jó helyre – temetőbe viszen.

Arany János

KARÁCSONYÉJI ÁR(V)ULÁS

Gyanútlanul hó esik a földre
gyanútlanul Ő most születik
gyanútlanul mondom a köszöntést
gyanútlanul mindörökre így

Gyanútlanul persze sok a pásztor
gyanútlanul három a király
gyanútlanul imbolyog a jászol
gyanútlanul ki mellette áll

Gyanútlanul rágcsálják a szalmát
gyanútlanul most még szamarak
gyanútlanul serdülő JÚDÁSOK
gyanútlanul Heródes alatt

Gyanútlanul szikrázik az égbolt
gyanútlanul olvad el a hó
gyanútlanul szépen megfeszítik
gyanútlanul minden ELADÓ

Nagy Gáspár

KARÁCSONY-EST

Angyalzenéje, gyertyafény –
kincses kezem hogy lett szegény?

Nem adhattam ma semmi mást,
csak jó, meleg simogatást.

Mi győzött érdességemen?
Mitől csókolhat úgy kezem?

Simogatást mitől tanult?
Erembe Krisztus vére hullt?

Szemembe Krisztus-könny szökik
kinyúló kézzel kérdezem.

Áldott vagy a kezek között,
karácsonyi koldus-kezem.

Áprily Lajos

KARÁCSONYEST OTTHON

A mi kisfalunkban,
egy ki fehér házra,
Leszállt a karácsony
Simogató szárnya.

Majd a házigazda
Letéve pipáját
Kinyitja a család
Öreg Bibliáját

Ahogy elköltik az
Ünnepi kalácsot:
Énekelnek egyet…
Így szokás ez nálok

S mig olvas belőle
Mind ügyelnek rája,
Áhitattal nézik
Hogy mozog a szája?

Majd kopogás hallik,
A szomszédok jönnek
Szép jóestét s boldog
Ünneplést köszönnek  

Egyszer csak elhallgat,
Becsukja a könyvet
S azt monda, mig titkon
Letörül egy könnyet:

S a beszélgetésnek
Se vége, se hossza,
Nincs, ki idejöket
Megszabja, megossza.

„Hát ez a mi fiunk
Hol-merre jár mostan?”
Édes anyám szíve
Erre nagyot dobóan.

Baja Mihály

KARÁCSONY-ESTI VERS

Istennel játszom. Már mióta
játszik az Isten velem.
Karácsony este van. Ezer év óta.
Ülünk egy csendes szegleten
valamelyik világ zugárian.
Játszom Istennel s ő velem.

Csillagok játékvonatok
futnak közöttünk körbe-körbe.
A halál áll és szalutál.
Vén bakter, háborúkkal megtömte
föld-csibukját, s most nem pipál.
Áll a halál és szalutál.

Talán most kéne neki szólni.
De szívem szúr. Torkom szorul
Adja vissza! De a szám néma:
haláluk s gyerekkorul
nem tudok. Nincs csoda-morféma.
Torkom szúr. Szívem szorul

Minthacsak értene, megmozdul
Isten. A végtelen hiány.
A világűr helyébe a nincsen
valami mássá vissszaáll.
Katonaköpenytejút, s egy szó.
Fekete luk a homlokán.

Közben az idő zuhog zölden.
Karácsony van. Mint valaha.
De valami szívemben csörren.
Ránézek És már sehova.
Nőttem, mögöttem, köröttem
felemelt karral áll a fa.

Bella István

KARÁCSONY

A régi házban, hol apánk ilyenkor
aranyba mázolt almát és diót
mesélve karcsu, vidám angyalokról
kik zsákban hordanak ma minden földi jót.
Emlékszel anyánk boldog asztalára,
hol illatozva gőzölt a frissen sült kalács,
a gyertyafényből, fenyő illatából
szövődött a derűs, ünnepi varázs?

Istenem, ha még egyszer lehetne
asztalodhoz ülni, édes jó anyám,
s a Te szivednek melegével égne
gyertyánk, – a karácsonyi fenyőfa gallyán,
ha még egyszer öledbe borulva
Betlehemre lesnék hittel, áradóan
a régi házban, a Te asztalodnál…
Még egyszer… még egyszer otthon
Váradon.

A régi háznak karácsonyfa lángja,
negyven év ködén át híva felragyog:
szivemben Jézus, künn angyal harangoz
és én ujra tiszta, jó gyermek vagyok.
A téli kődben ismert régi úton,
állok a sugaras Betlehem előtt
s a régi háznak szentelt délibábját
ringatja előttem a karácsonyi köd.

Dutka Ákos

KARÁCSONYFA

Az országút szélin
Ott áll télbe nyárba
A Krisztus keresztje
Hóba porba sárba

Félre dűlt a fája
Hallgatott a szélre
Vagy a részeg autó
Billentette félre

Az Ő Bádog testét
Megeszi a rozsda
Bajuszát szakállát
Az eső lemosta    

Még a szeg se látszik
Ami felszegezte
A kezét a lábát
Arra a keresztre

Olyan mint az árnyék
Mint a tűnő álom
Mégis nézve nézem
Csudára csudálom

Te elhervadt Krisztus
Te vagy az én pompám
Te vagy az én drága
Fényes karácsonyfám

Szép Ernő

KARÁCSONYFA

Kis szobámba varázsodva
áll egy fényes karácsonyfa.

Tetejében ezüst torony,
hol maga az Isten honol.

A fa alatt három király:
Gáspár, Menykért meg Boldizsár

lesik ámuldozva hosszan:
ki tündököl a jaszolóan?

S virraszt ama csillag fénye
immáron kétezer éve

Utassy József

KARÁCSONYFA, KARÁCSONY

Karácsonyfa. Karácsony!
Aranydió zöld ágon.
Csillagszóró, gyertyafény
ég a fenyő ünnepén.
Csilingel a csengettyű:
„Szép vagy fenyő, gyönyörű!”
Karácsonyfa, karácsony!
Nincs is szebb a világon!
Csilingel a csengettyű:
„Szép vagy fenyő, gyönyörű!”

Donászy Magda

KARÁCSONY FÁJA

A karácsony akkor szép,
hogyha fehér hóba tép,
nem is sárba, latyakba…
Ropog a hó alatta.

Hegyek hátán zöld fenyő,
kis madárnak pihenő –
búcsúzik a madártól,
őzikétől elpártol.

Beszegődik, beáll csak
szép karácsonyfájának;
derét-havát lerázza,
áll csillogva, szikrázva.

Ahány csengő: csendüljön,
ahány gyerek örüljön.
Ahány gyertya: mind égjen,
karácsonyi szépségben.

Csanádi Imre

KARÁCSONYI DAL

Faggyúszagával felém leng
újra a karácsonyi gally,
sztaniol cincog s a lélek,
lepedőnyi szárnyaival

fölrepül a mennyezetig,
villanykörte a glória –
ahonnan leereszkedik
darócban az Isten Fia…

Égbe röpítő, együgyű
varázs, szalma-bételt jászol;
téli Nap, a nehéz begyű,
havas nádtetőkön gázol,

s apám vígan az udvaron
karácsonyfatalpat farag,
öcsémmel ámulva lessük.
Kölyökkutyánk havat harap,

vérszagot keres borzolva,
kormosszélű tisztásig fut,
hol hajnalban hullt a hóra
hízó tortárlót szökőkút.

Fedő alatt leves ázik,
jön az angyalhajas alkony,
s a Karácsony lehintázik
faggyúszagú fenyőgallyon.

Csukás István

 

KARÁCSONYI ÉNEK 1.

Szelíd, szép betlehemi gyermek:
Az angyalok nem énekelnek
S üvöltenek vad emberek.

Boldog, víg betlehemi jászol:
Sok börtön és kórház világol
És annyi viskó bús, sötét.

Jópásztorok és bölcs királyok:
Sok farkas és holló kóvályog
S nem látjuk azt a csillagot!

Békés, derűs karácsony éjjel –
A nagy sötét mikor száll széjjel
S mikor lesz béke és derű?

Juhász Gyula

 

KARÁCSONYI ÉNEK 3.

Miért fekszel jászolban, ég királya?
Visszasírsz az éhes Barikára.
Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt:
mégis itt rídogálsz, állatok közt.

Bölcs bocik szájának langy fuvalma
jobb tán mint csillag-űr szele volna?
jobb talán a puha széna-alom,
mint a magas égi birodalom?

Istálló párája, jobb az neked,
mint gazdag nárdusok és kenetek?
Lábadhoz tömjén hullt és arany kulit:
kezed csak bús anyád melléért nyult…

Becsesnek láttad te e földi test
koldusruháját, hogy fölvetted ezt?
s nem vélted rossznak a zordéletet?
te, kiről zengjük hogy „megszületett”!

Szeress hát minket is, koldusokat!
Lelkünkben gyujts pici gyertyát sokat.
Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk
törékeny játékunkat, a reményt.

Babits Mihály

KARÁCSONYI ÉNEK 4.

Nyűg feszült az ádventi szelekre,
torsok hegyén bukdosnak tovább;
harangszóvak danával repesve
ujjong a csillám-terhes világ.

Hófátylak közt sárgafény szivárog,
a zsalut minek behajtani,
összegyűlnek a három királyok
s a juhászok ivadékai.

Istenfiát nem dörgöli szalma,
lám, jószagú vásznak közt örül
szájmuzsika, pici tűzhely, alma
sorakozik jászola körügy

S a szegények dödörésznek lágyan,
sültjükön fenyőfa hajlik át –
viasz serceg, a küszöb havában
angyal-térdhez bújnak a kutyák.

Kalász Márton


KARÁCSONYI ÉNEK 5.

A gyermek Krisztus álmában gügyög
És álma zűrös, zaklatott, nehéz:
– Hiába minden… minden kárba vész!

Jövendők tánca vadul kavarog,
Jövendők árnya lelkére borul.­
Menjek? Ne menjek? Menjek botorul?

Évezredek titkába tör szemem,
És rom lepi körül a földtekét:
Mit ember alkot, ember bontja szét.

S kiűl arcára mind a torzvonás,
Amit kendőzött, rejtett konokul
A lágyság leple róla im lehull

Levetkezi az ócska aranyat,
Amely lelkére lassan rátapadt,
ó bizonyos, hogy engem megtagad!

Megtörni a halált, hív végzetem,
És szertelenbe nő az óriás,
Sincs sír elég – ó szörnyű látomás!

Művészet lesz az embergyilkolás
S a fenevad az embertől tanul –
Menjek? Ne menjek? Menjek botorul?

A gyermek Krisztus álmában gügyög:
– Virág lesz mindig s lesznek gyermekek
Bocsáss el útnak Uram, én megyek!

Kiss József

KARÁCSONYI ÉNEK 6.

Akkoron csillag gyúlt az égre
És rásugárzott a vidékre,
És Betlehem fölött megállván,
Egy rongyos istálló homályán
Tündöklött már a Glória:

Ott ingecskében, szép fehérben,
Feküdt a jászol szent ölében
Az Isten egyszülött Fia…

A hír bejárta a viágot,
És jöttek a bölcsek és királyok
És együgyűek és pásztorok­:
Ott minden lélek egyetérzett
És sírt és álmélkodva nézett
És boldogan fohászkodott.
Örömöt hozván az embernek
Dicsőség légyen Istennek.

Sajó Sándor

KARÁCSONYI ÉNEK A PÁSZTOROKNAK

Mert angyal suhant, ingével súrolva a szíket,
a torsot, kutyák, kaptak utána álmélkodva,
a gabancos szamár elsavanyodott ínnyel rémüldözött;
mert a fekete ég alatt angyal suhant, hófoszlány,
isten megfagyott tekehete, dérlepte nádas ringása,
tündöklő nyári szárnycsapások ölyv, csíz fehér árnya,
sírós őszi ködök, gödörmély köhögések visszhangja;
mert együgyű álmotokon, jámbor hortyogásotokon át
angyal suhant, pendelyes gyerekkor emléke, kemencesutok
melege, bögre tej, kenyér jóreggeltje, szalmakazal alkonyok
kifakult kékkötények illata, torokfájás, rozsdásszög
ma is eleven sajgása, ó, milyen hamar elveszített éden;
mert a sistergő csillag világnyi huzatában angyal suhant,
templomablak foszforeszkálása, dörejtő orgonaakkord,
miseruhák aranyférce, püspökcsibuk füstkarika glóriája,
plédániák hízott libája, szentképek meztelen nőteste,
aranytót, gyémánttól roskadó, lassúdó mélyrepülés,
-fölriadva a puszta földón, kapkodva megsüvegeltétek.

Csukás István

KARÁCSONYI KÉSZÜLŐDÉS

Azt mondják holnap lesz karácsony –
Tornyos fenyőfám fölcicomázom
csillaggal angyalhaj-felhőkkel,
tutipán-szívű csengőkkel
s alárakom a kerék Földet,
ajándékként ígért jövőnket,
kicsomagolt vad álmainkat,
értünk vérző hatottainkat,
lemondásaink jaj-nyugalmát,
mint horpadt, sápadt aranyalmát.
Aztán majd én is alá állok
és míg a Borzas fényesség lobog,
gajdolgatok, mint kancsal pásztorok.

Csoóri Sándor

KARÁCSONYI LEGENDA

Egy angyal állt a jászol mellett,
a hangja halk, mint a leheltet,
s mosolygott az isteni Gyermek

S jött a pásztor, mint azelőtt, rég.
Hozott bárányt, fehér gödölyét.
Künn csendes volt a sötétlő ég.

És szólt az angyal „Mind, mind visszahordd!
Szíved gonosz, az ajándék rabolt!”
És a jászolra fájó csönd hajolt.

Jött a király, hajlongva untalan.
Ragyogott a gyémánt és az arany.
S az angyal szólt: „Mindnek vérfoltja van!”

Vézna koldusok rongyos, bús szegények
jászol-bölcsőhöz zsolozsmázva értek
az angyal intett: „Hazug ez az ének”

Jöttek sikoltva búsak, átokvertek
Szitkokat hoztak, bosszúért lihegtek
…És szomorú lett az isteni Gyermek

Boldog szívek fehér csokrot, imát
reszketve, hiún adtak mind tovább.
S az angyal szólt: „Mind hervadó virág!”

És jött a népek milliója. Égett
karácsonyfájuk. És szólt az ítélet:
„Másé ez a fa! Bitorolt! Vigyétek!”

A jászolban nagy csönd lett, mély ború.
Karácsonyi, szent, isteni Fiú,
Jézus néma volt; néma s szomorú.

…S valaki jött még. Kicsi, önfeledt,
ragyogó, csöppnyi, kétéves gyerek,
S Jézusra tisztán, halban ránevet…

És nevetését az éjjel beissza,
ezer sugárban, fényben küldi vissza,
s Karácsony-est tett, fényes, zengő, tiszta.

Az angyal mosolyog. A jászol körül
glóriás titokszent, nagyfénye ül.
Angyalszó zendül távot, messziről.

Mert a karácsony nem hagy el soha!
Bünben és kődben mégis visszahozza
a kisgyermekek tiszta mosolya!

KARÁCSONYI LEONINUSOK

Barmok romlatag ágyán, vessze igéretes ágán
Új élet született; boldog a Szűz: anya lett.
Barmok, romlatag almán, kisfia fekszik. a szalmán,
Barlang, ágy csupa fény: Isten, a Szűznek ölén.
Künn viharok furulyáznak, tépi!- a pusztai fákat.
S lám, elnyugszik, a szél benne, az akol küszöbén.

Játszik a gyermek a karja kicsúszott, nincs betakarva,
Mária nézi: nevet – „Fúj az ökör meleget!”
Fúj az ökör… s ugye, jó lesz? – fürge tüzet vete József:
Lobban a rőzserakás, mind csupa láng, ragyogás.

Csillan a jó bari szőre, vidáman a szürke tetőre
Fény fut. Koppan a kő: „Pásztorok, gyertek elő!”
Vének s ifju legényeke jönnek az ajkukon ének
Billeget ám a dudás, fújja a kis furulyás!
Néz az ökör: „Soha ilyet! „, a csacsi nagyfüle billeg.

Mind forróbb, tüzesebb, Mária könnye pereg.
Anyja ölében a gyermek, tapsol a mennyei herceg:
Kedv, öröm, isteni tett – Krisztus megszületett!

Barmok romlatag ágyán fekszik a második Ádám,
Új ág, égi virág, újul a régi világ.

KARÁCSONYI PÁSZTOROK

Ki pattogtat-durrogtat
karikás ostorral.?
pitt-patt, dirr-durr,
karikás ostorral?

Ki tülkölget-tutulgat
hosszú ökörszarvon?
tlillu-tlullu,
cifra ökörszarvon?

Ki kolompol-csilingel:
kolomppal-csengővel?
klot-klot, csing-ling,
kolomppal-csengővel?

Karácsonyi pásztorok,
pásztorok,
azok pattogtatnak,
azok durrogtatnak,
azok tülkölgetnek,
azok tutulgatnak,
azok kolompolnak,
azok csilingelnek,
zörgetik a kiskapukat,
háborítják a kutyákat,
házról házra járnak,
pohár borért köszöntenek,
kalácsért kántálnak

Csanádi Imre

KARÁCSONYI RÍMEK

Ezüstöt ölt
a téli fold.
Havas kis út
a hegyre fut.
Karácsony int
felénk megint.
Keresi árva, elhagyott
a betlehemi csillagot.

Köd hamva hull
és rajta túl
mint zúzmarás,
fehér varázs,
erdők-mezők
az Érkezőt
jelentgetik ma ékesen.
Őt keresem! Őt keresem!

Már megjelent!
– zenél a csend
Reményed Ő!
– zúg a fenyő.
Ilyen fehér!
– dalol a dér.
És szól az út, mit láb tapos:
Alázatos! Alázatos!

Lombjaveszett
ág didereg
a jegenyén:
Ilyen szegény!
Róla zenél
a szél, a tél
zenélj te is, szegény szivem:
Eljött, igen! Eljött, igen!

Túrmezei Erzsébet!

KARÁCSONYI SIRATÓ

Jaj, fenyőfák, kicsi fenyőfák,
holdfénybe mártott végtelent szopogató
csecsemőn a hó zizegő pólyáját letépik rólatok
fűrészek heródes-fogsora mélyed torkotokba!

Akiért meghaltok méltó-e megváltásra?
Emlékezni fog-e haldokló ágacskáitokra,
mikor ég felé tartó zöld szárnyai között
elkárhozott tűzként átlobog a mókus?

Fúj a szél, vesztőhelyek üzenete sötétlik,
hóba taposott fenyőtű, fűrészpor, száraz vér.

Bari Károly

KARÁCSONYI UTAZÁS

Készülődés
Karácsony közeleg.
Én állok itt az ablakom előtt,
nézem a halkan pihenő havat,
s egy kis bokrétás, száradó fenyőt
törögetek.

Ma szívem is van,
Meg-megdobban a kabátom alatt
és csilingeli ezer kis csengő:
Karácsony közeleg!
Karácsony közeleg!

Útban
Csodálkozol:
Te balga kis fiú,
Ma olyan vígnak látszol!
… Csillagáros Betlehemi éjben
hívogat máma engem is a jászol.

Megyek! Megyek!
Az ajkam úgy dalol,
míg csörgös szánkóm megáll valahol,
s letérdelve a kis Jézus előtt,
átnyújtom neki igaz ajándékul
ezt a kis, tépett Bokrétás fenyőt.

Kérdezem
Mondd, kis Jézuskám,
decemberfagyon, szélen, havon át,
miért nem hozhattam Neked
egy csokor édes piros orgonát?
Most minden, minden fenyő és moha.

Pedig tudom, hogy szereted a májust,
és Teneked is szebb az orgona.

Az ünnep
Mennyből az angyali…
Égnek a gyertyák
Kacag az ének terítve az asztal ­
csak fáj hogy sohse találkozik össze
a karácsony az orgonás tavasszal.

A kis Jézus beszél
Én szeretem a sápadt arcot is,
én szeretem a könnyes szemet is,
cirógatom a mellrebágyadt főt.

Akinek nincsen tettre kész,
merész,
lüktető: harcos piros orgonája,
az hozzon egy kis álmodó gallyat,
sóhajtva síró imádság fenyőt,
s az én kezem megáldja.

Hazafelé
A gyertyák elalusznak
a távolodó kórus
altató, Bűvös simogató mákony…

Repül a szánkó
Csörgös csengője csilingeli csendben
Édes karácsony!…
Tündér Karácsony!…
Boldog Karácsony!…

Dsida Jenő

KARÁCSONYKOR

A zúgolódás, gúny, harag
Rég halva már szivemben.
Egy szóval sem panaszkodám
A kis Gézuska ellen.

Nem vádolnám balgán azért,
Hogy engem kifelejtett.
Hogy nem hozzott ajándékot,
Szemem könnyet nem ejtett.

Lelkem nyugodtan, csöndesen
Átszáll a nagyvilágon.
Imádkozom, hogy jézusom
Minden szegény embert megáldjon.

Agyamra dőlök s álmondom
Egy régi édes álmot:
Boldog, ki tűr és megbocsát,
S ki szenved, százszor áldott!

Reviczky Gyula

KENYÉRNEK JÖTTÉL

Kenyérnek jöttél éhező világba,
világosságnak sötét éjszakába,
fényes hajnalnak, örök ragyogásnak,
vak zűrzavarba bizonyos tanácsnak.
Jöttél útnak, igazságnak, életnek,
s kicsiny gyermekként jászolba fektettek,
Jézus, Jézus!

Mért sinylődnénk hát éhezve, szegényen,
mért tévelyegnénk világtalan éjben
tanácstalanul és halálraváltan
és úttalanul a hazug világban,
amikor benned mindent megnyerhetünk
kis jászlad elé odatérdelhetünk
Jézus, Jézus!

Túrmezei Erzsébet

KIS, KARÁCSONYI ÉNEK

Tegnap harangoztak,
Holnap harangoznak,
Holnapután az angyalok
Gyémánt-havat hoznak

Szeretném az Istent
Nagyosan dicsérni,
De én még kisfiú vagyok
Csak most kezdek élni.

Isten-dicséretre
Mégiscsak kiállok
De boldogok a pásztorok
S a károm királyok

Én is mennék, mennék
Énekelni mennék
Nagyok között kis Jézusért
Minden szépet tennék

Új csizmám a sárban,
Százszor bepiszkolnám,
Csak az Úrnak szerelmemet
Szépen igazolnám.

(Így dúdolgattam én
Gyermek-hittel, bátran,
1883
Csúf karácsonyában.)

Ady Endre

 

KUKUCA

Van egy kalács: kuruca
friss kalácsból kalácsforma.
Azt mondák hajó leszek
meg is kapom karácsonyra.

Azt mondják hogy madárforma,
azért kapom karácsonyra.
Azt mondják, hogy szárnya van,
csőre van és lába van,
frissen szabad kézbe vennem,
karácsonykor meleg madár
üthet majd a tenyeremben.

Szeme helyén bors van.
Adják ide gyorsan!

Nemes Nagy Ágnes

MÉG MINDEN ELKÉPZELHETŐ

Fölül legfölül a fenyő.
Alul a gyermek Mire vársz?
Kiment az ablakon a kéz.
Jön be a kiileg levegő.

Ül a széken a kicsi nő.
Matat a múltjában az ács.
Mert ahány ház, annyi szokás.
És elkezdődött az idő.

Ragyog középen a mező.
Csöngettek de valaki más.
Mint mikor az ősrobbanás.
Még minden elképzelhető.

Nézi a fát a csecsemő.
Meg van írva, amit csinálsz.

NEM AKADT HELY
Lukács 2:7

Nép a nép hátán nyüzsög Betlehemben,
s hogy jött, Akit évezredek óta vártak
– mily szégyen ez – a vaksággal vert ember
nem adott helyet az Isten Fiának

Ím, legelőször barmok szeme tágul
ámulattal az égi jövevényre,
s egy vén istálló korkarit jászolábul
elégült meg milliók lelki éhe.

Nem volt hely! S ma sincs! Lelkünk tele van,
száz indulat zsibongó népe lakja,
s Krisztus bolyong, az Isten hontalan!

….Feléd vezet ma szent Karácsony napja,
s szennyes szívem szállásának felajánlom:
fogadd el, Jézus, s tégy Uram, Királyom!

NEVETŐ JÉZUS

Káin szíve újra felhőtelen -;

mázsás esőcseppek zúzzák aszályló
szemünk szivárványt sóhajtunk az
égre, míg zsoltárpeckelte szánkba
belezuhog álomrohasztó verítéke
a mennynek velünk nőnek sebeink
angyalt égető máglyák a rózsák
hullaszag árad az őszből, mázsás
esőcseppek zúzzák szemeink
zászlókban a hit napfogyatkozása,
a ragály fekete hullámai
porlasztják homlokunk; a gondolat
domborműveit, sárszaggató
körmök holdjairól szomorú
ragyogás fertőzi a földet,
az üvöltés tengerjárása minden
torokban, aztán a té1 margarétaszúz
kényszerzubbonya, a kénszagú
csillagokkal kivert csöndben karácsonyfa
ékesül égről letépett madarakkal,
akikben megölve már a messzeség,
tűlevelű drótok a láthatár
szélinél ­
Koponyánkon ha pisztolylövés
tör lyukat, a kisded Jézus
a szörnyű kürtőn át ránk nevet,
és lőporfüstből eresztett, koravén
szakálla tisztára söpri a szívünk


NŐL A DÉR, ÁLOM JÁR

Nől a dér, álom jár,
hó kering az ág közt.
Karácsonynak, ünnepe
lépeget a fák közt.

Én is, ládd én is, ládd,
hóban lépegetnék
ha a jeges táj fölött
karácsony lehetnék

Hó fölött, ég alatt
nagy könyvből dalolnék
fehér ingben, mezítláb,
ha karácsony volnék

Viasz-szín, kén-sárga
mennybolt alatt járnék
körülvenne kék-eres
halvány téli árnyék.

Kis ágat öntöznék
fönn a messze Holdban.
Fagyott cinkék helyébe
lefeküdnék holtan.

Csak sírnék csak rínék,
ha karácsony volnék,
vagy legalább utolsó
fia-lánya volnék.

Weöres Sándor

NYÁJHÍVÓ

Arany fenyők nyitják
Karácsony kapuját,
pólyabontó bundájukba
ölelik a Jézuskát.

Gyertyákat ültetnek
selymek közé, kőre.
Tejcsöppentő
csillagokkal
telik a fejőbe.

Hódolnak a tornyok,
köszöntik Máriát.
Marasztaló furulyások
terítenek tarisznyát.

PUSZTAI KARÁCSONY

A tél, mint egy öreg anyóka
jön, zsémbel Megáll a folyóka.
Nagy batyúja van, mint anyámnak
Az is, szegény törten, fehéren
szívétől a szívemig fáradt.
Kis pásztorasszony… Békével jött
a nagy, magyar Ámenok között.

Csend volt. És egy mécs dúrúzsolt akkor.
Tanyák pihentek. És messze este hatkor
kürtöltek valahol. A pusztai kúton
hintált az ostorfa és egy szán
danoló kocsissal suhant el az úton.
Kinn hullt a hó. Benn a vén cselédek
a puszta bánatáról meg miről beszéltek

Úgy hullt a hó s kavarták a szelek,
aztán szelídültek mint az emlékezet.
Foglyok pityegtek. S búzaföldben lent
nőttek a magvak, nőttek a remények
s közöttük szép Magyarország pihent.
Rongy vándor köhécselt, a tájakat rótta,
s útbaigazgatta havas mutatófa.

A tél, mint egy öreg anyóka,
jön, zsémbel Megáll a folyóka.
Megállt a vándor is. Varnyú szállott messze.
Majd falu következett. Halkan békopogott
ajtaján egy háznak S benn már a szent este
fényében fogadták Kapott kalácsot, bort…
S kinn a csillagokra lompos kutya csaholt.

Sinka István

SZENT ÉJJEL

Elült miden gitárszó, altató,
az éj s a csend szűzen fogantató.

Templom felett a szentlélek suhan,
most indul el, keresgél nyugtalan.

Egy zug szobában ócska lámpa ég,
csont-sárgafényt himbál egy lányra még.

Aztán sötét lesz, sejtelmes, komor:
ilyenkor kezd dalolni a nyomor.

Dalol zsolozsmás, ősi éneket,
csillag-jelvárót – és rejtelmeket.

Kis istálló lesz száz nyomortanya
és minden asszony áldott szűzanya,

minden leányka alvó szűz-szobor –
mögöttük nő és dalol a nyomor.

S ha hirtelen most százszorosra nőne:
hajnalra Messiás születne meg belőle.

Jékely Zoltán

SZÉP A FENYŐ

Szép a fenyő télen-nyáron,
sose lepi dermedt álom:
míg az ágán jég szikrázik,
üde zöldje csak pompázik.

Nagykarácsony immár eljő,
érkezik az újesztendő,
Míg a mező dermed, fázik,
a zöld fenyves csak pompázik.

ÜJSZÜLÖTT-KÖSZÖNTŐ

Judit lányomnak,

Pásztorok Jó Pásztorok
Nagy tüzeket gyújtsatok,
Megszületett a kis Gyermek.
Kit bölcsőbe most emelnek
Mellette áll nézi Sára
Könnyét könnyein át látja
Fenyőfáról gyanta csorran
Angyal jár kint: ablak koppan
Beengedjük megpihenjen
Mellénk üljön énekeljen

Pásztorok Jó Pásztorok
Tömjént mirhát hozzatok
Zsebetekben arany diót
Égi békét és földi jót
Csendesség ül most a tájon
Mosoly látszik minden szájon
Házak fölött felhők szállnak
Suhognak fenn ezüst szárnyak
Gyermeksírás bölcsőt ringat
Falon kék árnyék bólingat

Pásztorok Jó Pásztorok
A hírünkkel fussatok
Járjatok be messze földet
Kék hegyeket szelíd völgyet
Örömünket hirdessétek
Boldogságunk elvigyétek
Csengő szóval suhanjatok
Kövessétek a Csillagot
Kelet felé és Nyugatra
Hol szíveket jóság lakja

Zalán Tibor

VARÁZSLAT KARÁCSONYFÁRA

Burkolózz barna kabátba,
de ha hó jön vedd föl a zöldet,
öltözködj havazásba,
a havak mint fára ömölnek
nem kopasz ágra,
de karácsonyfára,
csöndíts, lehelj rám örökzöldet!

Legyél egy pillanatra, mint a fa
mozdulatlan, aztán egy kedves
mozdulattal indul el kedves,
mintha gyökered lábad volna,
mintha a lábad földanolna
az első emelethez.

Karácsony este van. Manók
és mókusok csöngetyűznek
ezüst dióval.
Te itt állsz álmaim között
díszítve aranyozott útravalóval.

Jagellók kivénhedt jegenyéihez,
Dubrovnik cédrus-illatába menjünk
vagy a Keleti-pályaudvar langyos
forralt borával legyünk együtt?
Karácsony este, másnapi,
másnap másnapja ez az élet,
fölnyitom szememet, foszló
díszeid között mégis csak engem néztek
meg azt, hogyan hullik belőled,
belőlem, ami szép volt.
Vízkereszt nem csordít ereszt,
Jéghegy az égbolt.

Nincs erdő nélküled,
nélkülünk nincs Magyarország,
tűleveleid illesd,
injekciózd az ország sorsát
valami szépre, ami nincs,
burkolózz barna gyümölcsbe,
de ha kő lesz, vedd föl a zöldet,
öltözködj havazásba,
lehelj rám örökzöldet.

Ágh István

VIRÁGOS KARÁCSONYI ÉNEK

Óhajtozom el a Magasságba,
Nagy a csúfság idelenn,
De van Karácsony, Karácsony
Istenem, én Istenem
S ember-vágy küldte Krisztusunkat.

Két gerlicét vagy galamb fiókát,
Két szívet adnék oda,
Hogyha megint visszajönne
A Léleknek mosolya
S szeretettet járnánk jászolhoz.

Krisztus kívánata, Megtartóé,
Lázong át a szívemen,
Mert Karácsony lesz, Karácsony,
Istenem, én Istenem,
Valaha be szebbeket tudtál.

Óhajtozom el a Magasságba
Gyermekségemben kötött
Minden szűzségen jussommal,
Mert az emberek között
Nem így ígértetett, hogy éljek

Követelem a bódító álmot,
Karácsonyt, Krisztus javat,
Amivel csak hitegettek
Amit csak hinni szabad,
Csúfság helyett a Magasságot.

Lábainknak eligazítását
Kérem én szerelmesen,
Karácsony jöjjön, Karácsony
És száz jézusi seben
Nyiladozzék ékes bokréta.

Ady Endre

Forrás: www.reformatus.hu