Ezt az összeállítást mi egy iskolanapra állítottuk össze. Sulinovás könyvekből tanultak a gyerekek, és ebből az Én, te, mi… című volt a kedvenc, hiszen a történetek akár róluk is szólhattak volna. Ezekből válogattunk, meg svéd gyerekversekből. Azért teszem közé, mert egyrészt ezek saját munkák, másrészt egyes részeit hátha más is fel tudja használni, akár pedagógus, akár gyereknapra.
A mi padunk
Összeállította : Farkas Attiláné
Helyszín: pad a téren az előtérben elöl, hátul lakásbelső (asztal 5 szék, kellékek odakészítve)
Zene: a záró rap kíséret pár üteme
a gyerekek egyesével jönnek be a verseiket mondva, és úgy ülnek a padra, meg köré
1-fiú (lakásban, az asztalnál kezdődik)
Kicsit csak! Kösz, kösz. Elég!
És tényleg elég,
pedig éhes vagyok,
de most nincs időm enni.
Kösz, kenyér nem kell.
Süti van? Mehetek?
Mária vár.
Hát Mária, tudod.
Akivel reggel játszottam a téren.
Mária nagyon helyes,
van egy felhúzható oroszlánja.
Kösz az ebédet. Szia!
Kesztyűt? De hülye találmány.
Sapkát?! Jó, jó, jó.
Mária!
MÁRIA!
Előre jön a padhoz
Versmondó 2:-
Hurrá, van nővérem,
aki mindent tud.
Hurrá, van nővérem,
aki mindent jobban tud.
Hurrá, van nővérem,
aki mindig nagyobb.
Hurrá, van nővérem,
aki mindenben az első.
Hurrá, hurrá, hurrá,
mert a nővéremnek,
aki három évvel idősebb,
egy éven át mindent megtettem, amit
akart.
különben
egész biztosan
beárult volna a mamának,
hogy az utcán egy néni után
azt kiabáltam, VÉN BOSZORKÁNY.
Versmondó3-fiú
Meg ne próbáld!
mondja apa,
és nagyon szigorúan néz rám.
És egész testem reszket,
és már úgy érzem, gyáva vagyok,
ha meg nem próbálom.
Versmondó4:
A tanító néni azt mondja,
hogy káromkodni csúnya dolog.
De a papám gyakran mondja
hogy Frászt meg A Keserves
Szentségit,
és mama mondja, hogy Egy Nyavalyát,
és a nagypapa, hogy A Rosseb Belé
százszor is egy nap.
Egyébként láttam,
hogy a tanító néni karamellát eszik,
pedig mindig arról beszél,
hogy az édesség tönkreteszi a fogat,
és hogy a gyümölcs sokkal
egészségesebb.
Versmondó5
Nem tudom pontosan kifejezni,
amit érzek, ezért vagy hallgatok,
vagy azt mondom, amit mindenki mond.
Így remélem, hogy megértenek.
6.versmondó:
Van hozzá közöd,
mit csinálok?
és hogy mit gondolok?
Van hozzá közöm,
mit csinálsz?
És hogy mit gondolsz?
Van közünk egymáshoz?
Hozzám, hozzád, mindenkihez,
aki véletlenül épp itt él,
épp most,
és akitől függ,
hogy mi lesz a világból?
Van közünk egymáshoz,
talán, igen.
Versmondó: 7.
De hát miért? – kérdezte Anya.
Csak – feleltem, és vállat vontam.
Nem értelek – rázta a fejét, és sírni kezdett.
Az anyák csak addig értik a gyerekeiket,
amíg azok nem tudnak beszélni.
Versmondó: 8.
A felnőttekben azt nem bírom,
hogy olyan fontoskodóak,
meg vannak győződve róla,
hogy nélkülözhetetlenek.
Mindent „értem” csinálnak,
de semmit sem velem.
A többiek beszaladnak nagy zajjal, üdvözlik egymást, letelepednek
lány: Minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének. Persze
névből is. Én nem szeretem a nevem. A vezetéknevemet
mindig kétszer kell elmondanom, mert raccsolok, és senki
nem érti.
Olivér:Én is utálom az Oliver nevet, mert a tanárok Olinak
szólítanak, ti meg Vérnek csúfoltok!
Bálint: Nem is tudom, miért kell neveket adni, ha a felnőttek
Apucinak, Anyukámnak szólítják egymást.
Zsófi: ( leül középre, körülötte állóképben apu, anyu, nagyi, mindig az mozdul, aki beszél a gyerekhez!)
Az is jó , hogy mindenki ért az illemhez. Apu nagyon
sokat dolgozik. Minden nap korán indul, és
csak este ér haza. Vasárnap azonban bepótolja az
egész heti mulasztását. Ő a vasárnapi illemmester.
Apu: Ne dugd a fejedet a levesestányérba! A kanalat emeld
a szádhoz. Ne szürcsölj! A kést a jobb kezedben fogd, a
villát a balban! Ne edd kézzel a krumplit! Várd meg,
amíg sorra kerülsz!
Zsófi:Egyik vasárnap már a nagyi sem bírta, hogy egész ebéd
alatt illemtanóra volt. Délután elvitt a városba kirakatokat
nézni meg fagyizni.
Nagyi: Öltözz fel csinosan, tudod, a cukrászdában mindenki
olyan elegáns!
Zsófi: Ekkor még nem is gyanítottam, hogy a nagyi a városi
illemmester. Felvettem a legkedvesebb ruhámat, és
elindultunk. De még ki sem léptünk a kapun, a nagyi máris
rázendített:
Nagyi:Köszönj mindenkinek, akinek én köszönök. Meg azoknak
is, akik nekem köszönnek. A legjobb, ha mindenkinek
köszönsz. A cukrászdában pohárból edd a fagyit, nehogy
lecsorogjon a ruhádra. Ha ott lesz Lujza néni, válaszolj
udvariasan a kérdéseire.
Zsófi: És akkor még ott van anyu, a hétköznapok illemmestere.
Egyszerre sorol fel mindent, amit szerinte nem illik.
Anyu:Ehhez a ruhához nem illik ez a cipő. Nehogy kócosan
menj el iskolába! Nem illik sehonnan elkésni. Jól jegyezd
meg: nem illik a piszkos tányért az asztalon
hagyni.
Peti:
Nem értem, hogy a felnőttek honnan tudják a választ arra a
kérdésre: „Mi lesz ebből a gyerekből?” Rendszerint megkérdezik, majd választ sem várva, felelnek rá saját maguk.
A múltkor Lujza néni jött át megcsodálni a húgomat.
Lujza néni: Jaj, Petikém, mindig olyan izgatott vagyok,
amikor egy kis jövevény érkezik. (Lujza néni határozott léptekkel közeledett a kiságy felé. Még oda sem ért, de
már harsogja)
Lujza: Milyen gyönyörű! Jaj! Vajon mi lesz ebből a gyerekből?”
( anyu tisztába teszi a babát, mire Lujza néni)
Lujza: Balett-táncos, hát persze, hogy balett-táncos
lesz belőle!”A nagymamám, akinek 10 gyereke
volt, azt mondta, hogy abból a kislányból, akinek hosszú és
kecses a lába, balerina lesz.(Petihez fordulva) Neked is
megjósoltam, hogy operaénekes leszel. A nagymamám
szerint ugyanis, aki olyan kitartóan tud ordítani, mint te pici
korodban, annak csuda erős a tüdeje. Tehát világhírű
énekes leszel.
Peti: Ehhez képest még az iskolai énekkarba sem vettek fel.
Bálint: Körülöttem mindenki sóhajtozik. Anyu azért sóhajt, mert ő
éjt nappallá téve mos, főz, takarít, én pedig a ruháimat sem
vagyok képes rendesen a helyükre rakni. A szennyesről ne
is beszéljünk, amit legalább kivihetnék a fürdőszobába. Ha
viszont hozzáérek a mosógéphez, akkor azért, mert nem
fogom fel, mennyit dolgoztak apával ezért a drága
mosógépért. Még jó, hogy az orvosi vizsgálaton, nem az
orvos sóhajtozik helyettem.
versmondó: Elvesztettem a radíromat. Nem az elsőt, a sokadikat. Sosem került elő, pedig még a monogramom is rajta volt! Mások is elvesztették a radírjaikat. Azok sem kerültek elő soha. Valahol lennie kell egy helynek, amit úgy hívnak: Az Elveszett Radírok Birodalma.
Bálint: Apu és anyu egyre többet sopánkodnak, hogy nem lehet rám ismerni.
A nagyi azt mondja, hogy a kamaszkor küszöbén állok. Ez elég
fenyegetően hangzik, de én egész jól érzem magam a bőrömben.
versmondó:
Anyuban azt nem bírom,
hogy mindenre tud mondani
valami okosat.
Ha azt mondom,
hogy minden olyan unalmas,
hogy semmi kedvem suliba menni,
hogy utálom Kerstint,
hogy szorít az új trikóm,
ő már mondja is,
hogy majd megjön a kedvem,
hogy tegnap még szerettem Kerstint,
és hogy vegyél fel másik trikót!
Az ember még csak nem is unatkozhat
nyugodtan.
versmondó:Nem értem a felnőtteket,
azt hiszik, hogy minden gyerek
egyfolytában elégedett.
S dühös csak egy felnőtt lehet.
Pedig van, hogy anyuk, apuk
Leszidnak, bár nincs igazuk
Megtehetik, ők a nagyok.
S csodálják, hogy dühös vagyok.
Van úgy, hogy az iskolában
Nem sikerül, amit vártam,
Ezt sem értik meg a nagyok
S csodálják, hogy dühös vagyok.
Miért nehéz értenetek?
Azért mert az ember gyerek,
Még nem mindig elégedett,
Ezer gondja, baja lehet.
( hátulról kiáltás: Gyerekek, késő van, gyertek haza!)Mindenki kiszalad
Átvezető zene-rap
(Debi bejön, leül egyedül a padra, előtte lepakol a padra mindenfélét, táskát, tollasütőt )
(megérkezik a fiú leül mellé)
– Mikor jönnek már a barátnőid?(Néma csend.)
– Meddig akarsz itt ücsörögni?
– Mit akartok játszani?
– Figyelj, ha a focipályát véletlenül tollasozásra használjátok,
akkor mi véletlenül bokán találunk rúgni titeket.
(Néma csönd.)
– Mi bajod van? Már az sem tetszik, ha az ember beszélget
veled?
( Kata felpattant, kirohant, közben a másik oldalról megérkeznek a fiúk, jól megnézik a kirohanást, majd elkezdik versszakonként mondani a fiúk dala c. verset)
versmondó:
Az összes lány dilis,
azt, hogy mirôl susog,
hiába is vered,
nem mondja meg: titok.
Mind kastélyban lakik,
van húsz aranylova,
de azért nem lovon
hozzák a suliba.
Kertjükben egy fa van,
igazgyöngyöt terem,
szekrényükben csoki,
cukor töméntelen.
A falból zene szól
náluk, ezt szeretik,
táncol, pörög-forog
éjt-nappal mindegyik. (mozgást is utánozni)
A ruhájuk selyem,
gyémántjuk igazi,
már ha ezt a mesét
beveszi valaki.
Mind nyelvet nyújtogat,
s ha felrúgod ezért,
bôg és árulkodik:
még te kapsz büntetést.
Körmükre szíveket
tollukkal festenek,
kibírhatatlanok,
s belénk szerelmesek.
( a fiúk a vers végén letelepszenek, ekkor bejön egy lány és elkezd beszélgetni)
Dzseni: Mit csináltok?
Bence: Semmit.
Dzseni:Én is játszhatok, amíg Kata megérkezik?
Fiúk:Persze ( kórusban.) (egy darabig mindenki csendben van,a fiúk kő, papírozhatnak, kártyákat nézegetnek)
Dzseni: Ugye milyen aranyos Ági néni?
(Semmi válasz.)
– Nem szeretitek?
Bence: A régi jobb volt (morogja )
Dzseni: Naná, mert ő kivételezett a fiúkkal.
Ádám: Nem unod még? – (ráförmed)
Dzseni: (Máthé Danihoz) Tudtad, hogy én is járok úszni?
Dani: Miért, még ki jár?
Dzseni: Képzeljétek, Katával meg Zsófival németül tanulunk.
Máté:Várj egy kicsit! Elképzeltük. És annyira szörnyű, hogy most el is megyünk focizni.
(A fiúk kimennek a színpad szélére, ott focizni kezdenek újságpapírból vagy szivacsból készített labdával.
Ahogy a fiúk vonulnak, bejönnek a lányok, miután gúnyosan szemlélik a fiúk kivonulását)
Debi: Látom a szobám ablakából, amikor a fiúk a piros padnál találkoznak, és mindenféle bugyuta játékot játszanak. A múltkor például botokkal ütötték-verték a bokrokat, aztán bebújtak egy kifeszített pokróc alá.
Dzseni: Legtöbbször fociznak, meg bajnokságokat szerveznek. Elfoglalják az egész teret. A város minden pontjáról jönnek a
fiúk, és egész nap rúgják a labdát.
Nelli: Anyukám szerint a fiúk tovább maradnak gyerekek, mint a lányok.
Debi: Nekem mondod? A bátyám már gimnáziumba jár, és még
mindig csak a foci érdekli . Ha próbálok vele beszélgetni, úgy néz rám, mintha valami földön kívüli lény lennék.
Nelli: Emlékeztek rá, hogy Ádám milyen helyes volt elsőben?
Mennyit játszottunk együtt. És most?El sem tudom képzelni, mi történhetett vele.
Elmondják a lányok dala c. verset
Minden lány:
Azt mondják a fiúk,
nyávogunk, selypegünk,
játszani nem lehet
semmi jót sem velünk.
Debi:
De ôk tiszta hülyék,
földön fetrengenek,
egymás fejét verik,
s azt mondják ez remek.
Nelli:
És egymást lökdösik,
rúgják, labda sehol,
azt mondják, ez foci,
ruhájuk csupa por.
Eszti:
Autókártyázva meg
összevesznek azon,
hogy hány köbcenti a
hengerûrtartalom.
Katrin:
A lányvécébe is
bejönnek a fiúk,
vízzel locsolnak ôk,
mi meg sikoltozunk.
Dzseni:
Kiteszik lábukat,
mi meg hasra esünk,
azt mondják, van hajunk,
azt mondják, nincs eszünk.
Mindenki:
A fenekünk alá
ôk tesznek rajzszöget,
békén nem hagynak, és
belénk szerelmesek.
(Előrébb jön Katrin meg Nelli, hangosan sugdolóznak, addig hátul Eszti, Debi, Dzseni pl.újságot nézegetnek)
Katrin: Képzeld, a szünetben Bálint megkért, hogy mutassam meg a matekházit, mert nem volt ideje megírni. ENGEM KÉRT MEG!!! Nem tudtam, mit tegyek, mert pont a matekfüzetem van telefirkálva a nevével. Lehet, hogy tetszem neki?
Nelli: Lehet. De tegnap Julcsitól kérte el a matekleckét. Persze ettől még lehet, hogy te vagy álmai királynője.
Katrin: Holnap az új pulcsimban jövök. Ha meglát, lehet, hogy találkozni akar velem suli után. Aztán együtt járunk majd biciklizni meg moziba. 8 év múlva megkéri majd a kezem. Csipkés menyasszonyi ruhám lesz! És Molnár Bálintné leszek!
(Debi előre jön, majd Dzseni odamegy Debihez és meghúzza a haját)
Dzseni: Megérdemelted. Láttam, hogy a többi lánynak odasúgsz valamit, aztán elkezdtek nevetni, és közben rám néztek…
Debi: Már beszélgetni sem szabad?! Egyébként is, te csak ne beszélj, mert a rajzórán te voltál az, aki folyton megjegyzéseket tettél a rajzomra, pedig szépen rajzolok…
Dzseni: Szépen??? Semmi szépérzéked sincs. Amikor felvettem azt a ruhát, amit a nagybátyám hozott külföldről, egyedül te cikizted! Ezt hordtam a szülinapi bulimon is, és mindenki megdicsérte…
Debi: Na, a szülinapi bulidra sem hívtál meg ebben az évben…
Dzseni: Már miért hívtalak volna meg, amikor tavaly egy írásfüzetet hoztál nekem ajándékba, s azt mondtad, hogy igazán rám férne egy kis gyakorlás!
Debi : Ez azért nem annyira sértő, mint amikor azt írtad rólam, hogy „beképzelt liba”. Ne is tagadd, felismertem az írásodat, mert ilyen idétlen „z” betűt csak te tudsz írni!
Dzseni : Már megbocsáss, de amikor első osztályban a „z” betűt tanultuk, éppen be volt kötve az ujjam, mert a mászókán „véletlenül” ráléptél.
Debi: Ha nem dobod fel a sapkámat a mászóka tetejére a mínusz tízben, akkor nem lépek rá, és én se nyomom az ágyat utána két hétig!
Dzseni : Akkor is, nem én kezdtem ezt az egészet! Te voltál az, aki a legelső iskolai napon rajzszöget tettél a székemre. Az egész osztály rajtam nevetett.
Debi : A rajzszöget nem is én tettem a székedre, hanem Peti!
Dzseni: Tényleg? Mindig azt hittem, hogy te voltál! Jaj, ne haragudj! Ugye szent a béke? Na megyek, csak tudnám, hogy hol van most Peti. Ezt még megkeserüli.
(lányok- Keressük meg a fiúkat! – kimennek a színpadról, bejönnek a fiúk a padhoz, két csoportban a színpad két oldaláról)
F. Máté: Képzeljétek mi történt ma! Dani az udvaron elvette egy elsős
labdáját. Aztán bevitte az osztályba. Nem tudtunk ellenállni a
csábításnak, elkezdtük rugdosni a labdát. A végén a feje tetejére
állítottunk mindent. Amikor Edit néni kérdőre vont minket, próbáltunk szépíteni a helyzeten.
Debi- Edit néni-( karba tett kézzel, fehér köpenyben beáll a fiúkkal szemben)
Szóval mi történt itt, hogy ekkora felfordulás lett?
Bregesbauer Márk: Az udvaron mindenkit bevettünk a csapatba, még az elsős Pistit is, pedig róla mindenki tudja, hogy két falába van! S ha már volt nála labda, hát azzal játszottunk. A szünet végén felhoztam a labdát, hogy ne kelljen már a szegény elsős Pistinek azzal is bajlódnia…
Horváth Bence: Amikor beléptem az osztályterembe, észrevettem, hogy Márk nem rakta a helyére a labdát. Csak azt akartam megmutatni, hogyan lehet spiccel felvenni, hogy aztán rögtön betegyem a szekrénybe…
Sarkadi Tomi: Amikor láttam, hogy Bence ott dekázgat, azt gondoltam, biztosan változtak a szabályok, és mostantól lehet a teremben is focizni. Így hát belsővel én is megpöccintettem egy kicsit a lasztit…
Czuczi Attila: Éppen a táblát akartam letörölni, hát látom ám, hogy a labda nyílegyenesen felém röpül. Nem tudtam már kitérni az útjából, így csapódhatott lábamnak…
Gyömrei Ádám: A labda pont Edit néni vázája felé tartott. Nem volt más választásom, elvetődtem, és kiöklöztem a labdát, elhárítva így a
legnagyobb katasztrófát.
Arról nem tehetek, hogy Ádám a padon állt és pont eltalálta a labda…
Orgován Ádám: Én csak azért álltam fel a padra, hogy mindenki hallja, amikor azt kiabálom, hogy „hagyjátok abba!”. Így viszont leszédültem.
Ráadásul eltörtem Gabi botját is, ami kilógott a padjából…
Kónya Gabi: Persze, tudom, hogy nem lehet botot felhozni az udvarról, de észrevettem, hogy kornyadozik az a pálma ott a sarokban. Hát
valakinek gondoznia kéne szegényt, gondoltam. Ezért aztán kerestem egy botot karónak.
Persze most már mindegy, mert Máté jól elintézte a szegény pálmát azzal a fejessel…
Máté: Edit néni, ne tessék aggódni, anyukám szívesen palántázik,
pillanatok alatt felnevel egy új pálmát. De ami a legjobb hír, hogy a nagypapám optikus! Így nem lesz probléma Edit néni törött
szemüveglencséjének a kicserélése sem.
Debi-Edit legyint és kimegy a színpadról, a fiúk is lemennek, csak Czuczi Attila marad a padon , vár valakit.
Tamás visszajön, sapka, kigombolt vagány ing, kezet fog Attilával, letelepszenek.
Orgován Á. bejön, Attila bemutatja Tamást:
Szia, Ádám! Ő Tamás, tudod, akit síeléskor ismertem meg.
Ádám: Persze . (zavartan)A többiek még nem jöttek?
Tamás: Még sok ilyen barátod van?( kérdezi Attilától, miközben rámutat Ádámra.)
Attila: ( unottan, legyintve)Á, dehogy. Néha összejövünk a téren, ennél az ócska padnál. Persze csak, ha nincs jobb dolgom.
Tamás (gúnyosan) És mit csináltok? Homokvárat építetek?
Ati: (Tamás cipőjét nézegetve) Megint új csukád van?
Tamás: Ez? Nem. Csak egy ócska Nike. Gondoltam, itt a porban jó lesz.
(megjön Márkó és Nádasi Dani,Attila őket is bemutatja Tamásnak, majd mintha ott se lennének, folytatják a beszélgetést.)
Tamás: Én is meg szoktam hívni a barátaimat hozzánk.
Láttad, elég nagy a medencénk, hadd lubickoljanak szegénykék. Képzeld el, járt egy tök csóró fiú az osztályunkba. Nagy nehezen kikunyerálta a mamájától, hogy vegyen neki egy edzőcipőt. Aztán jött be a suliba nagy vagányul. Tudod, milyen
csukája volt? Adibas.(majdnem szótagolva mondja) Azt hitte a nyomi, hogy Adidas. Hát ember az ilyen?
Attila: Lélegzetelállító! ( fontoskodva ) Nálunk is van egy-két csóró, ugye fiúk?
Márkó: (dühösen) Mint mindenhol.
Tamás: Valami gond van? Talán zavarok?
Nádasi: Hát… ( O.Ádám közbevág)
Ádám: Mi is beszélgetni járunk ide meg játszani.
Tamás: (felháborodva, lenézően) Játszani??? Nem is mondtad Attila, hogy a barátaid még ovisok?! Itt játszol ezekkel a téren a Nikedban? ( nájkidban)
Ati: (zavarban van)Dehogy!
Ádám: Nekünk mindegy, hogy Nike ( így ejtve) vagy nem Nike! Nem ezért barátkozunk egymással.
Tamás: Hallottad? Azt mondta, Nike! A Nájkit úgy mondja, hogy
Nike. Na jó, nekem mára ennyi elég is volt. Attila, jössz vagy
maradsz?
(Ati felváltva nézett hol Tamásra, hol a többiekre, aztán feláll, a többiekhez csatlakozik.)
Márkó: Felség, mi is távozhatunk? (kérdezi gúnyosan Tamástól enyhe meghajlással) Ádámhoz jön egy magántanár, hogy megtanulja kiejteni a legújabb csukaneveket. Dani megmártózik a medencéjükben.
Én pedig kerti partit rendezek az erkélyen.
( ezzel a fiúk levonulnak, Tamás marad egyedül csodálkozva, majd vállát vonogatva ő is levonul.)
Eszter:(bejön Dzsenivel ,leülnek a padra neki mondja a verset)
Láttad már
két fiú arcát
mikor biciklivel
gurulnak le a lejtőn?
Az első arcán ez van:
Nézzétek, mit tudok én!
A másik arcán:
Mama, segíts!
De nem nyúlhat a fékhez,
ha nem fékez az első…
versmondó fiú( a színpad szélére jön be a lányokkal ellentétes oldalon, félénken nézi a lányokat , a közönségnek beszél)
Ha Laurával beszélgetek,
izzad a tenyerem,
és kiszárad a torkom,
és olyan hülyén hangzik
minden, amit mondok,
ezért inkább egy szót se szólok,
ha Laurával beszélgetek.
( vers végén odamegy a lányokhoz)
versmondó: Amikor felnőtt leszek,
elveszem Laurát feleségül,
amíg ő főz és mosogat,
bevágom magam a Ladába,
és furikázok egy kicsit,
nem kell félnem, hogy kikapok otthon,
nekem már csak én parancsolok!
Vacsorára mindig palacsinta lesz.
( ő is odamegy a lányokhoz)
Egyesével jönnek vissza a színpadra a szereplők versmondás közben
versmondó: Azt hiszem, ha felnövök
Űrhajós leszek,
Odelentről integetnek
Majd az emberek.
Azt hiszem,ha felnövök,
Orvos is leszek,
Rendelőmben meggyógyulnak
majd az emberek.
Azt hiszem, ha felnövök,
Nagy tudós leszek,
Tudásomért csodálhatnak
Majd az emberek.
Azt hiszem, hogy mindenképpen
jó ember leszek
elérem, hogy szeressenek
majd az emberek.
Ha majd egyszer felnövök, az lesz jó talán!?
Mindenem lesz énnekem, úgy ám igazán!
Sportautóval járok én, és gazdag leszek,
így lesz biza mondom én, ha felnőtt leszek.
Gyönyörű szép házam lesz, szinte palota,
messziről majd úgy tűnik, hogy egy szálloda.
A lányoknak majd udvarolok, mint Don Juan,
eljutok a világon, ha kell minden hova.
Nem állok majd sorba sem boltba ételért,
csak kártyával fizetek mindig mindenért.
Nem leszek én koldus sem, vagy hajléktalan,
ami csak kell, megveszem, mindent, ami van!
És ha mégsem sikerül, és csak álmodom,
és ha nem lesz autóm, házam, sem egy forintom,
vagy ha sorba állok én egy tányér levesért,
ha megvetnek az emberek az öltözékemért?
Erre nem is gondolunk, míg gyermekek vagyunk,
azt hisszük csak jó lehet az életutunk.
Ha majd egyszer felnövök az lesz jó talán!?
Nem is tudom, hogy akarom-e úgy isten igazán.
Megszólal a rap, mindenki színpadra jön, félkörben megállnak a közönséggel szemben)
Záró rap szöveg-ritmizálva kórusban, időnként szólózva:
Vörösmarty suli a mi iskolánk,
Ide mindig nagy örömmel járunk ám!
A negyedik cések bizony mink vagyunk,
Ami állandóan változik, a létszámunk,
Tőlünk mennek ,és mihozzánk érkeznek,
Nálunk menedéket lelnek a gyermekek.
Már tanítottunk lengyel lányt nyelvünkre,
De volt pár, kinek nem rémlik a neve sem.
Minálunk mindig csak a tanító állandó,
Nem csoda , ha hírnevünk az pusztító.
Hisz sok fiú van itt és mind nagyhangú,
Köztünk sajnos sokszor dúl a háború.
Edit néni, ki bennünket nagyon szeret,
Mindig mondja, nem vagyunk reménytelenek!
Vannak köztünk sokan, kik tehetségesek,
Mások szorgalommal lehetnek nyertesek.
Néha a tanulás a leggyengébb oldalunk,
De egy jelenetet bármikor összehozunk.
Könnyű nekünk a beszéd és olvasás,
Gyengébb pontunk a matek és helyesírás.
Jók vagyunk, ha együtt kell dolgoznunk,
Szörnyű, hogy ha csendben kell maradnunk.
A suliban mi eddig sokat játszottunk,
Hiszen magyar órán drámával tanultunk.
Másodikban hefoposok mi lettünk,
Megváltozott ettől az életünk.
Digitális tábla lóg a falunkon,
Interaktív nálunk a két tanítónk.
Tartottunk mi bemutató órákat,
Reklámoztuk sikerrel a sulinkat.
Állítólag kevés bennünk a tisztelet,
Lehet, hogy nem mindenki érdemli meg?
Négy éve ugyanaz az osztályfőnökünk,
Ő gyakran csak a jót látja mibennünk.
Megtanított minket írni és olvasni,
Idegei kezdenek biz rongyolódni.
A többi tanítót már kikészítettük,
De sokáig alsóban már nem leszünk!
Szerencsésnek tartjuk mi magunkat,
Boldog ,ki tagja lehet osztályunknak.
Sok közös élmény, mi bennünket összeköt,
Műsoraink nehezen felejthetők.
Ludas Matyi, lusta fiú és a mi padunk,
Másokkal, vagy egyedül mi jól dolgozunk.
Produkciónkkal az volt a cél, megismerjenek,
Ilyenek is tudunk lenni, ránk figyeljetek!
Továbbra sem ígérjük, hogy megváltozunk,
De ha buli van, mi szívesen csatlakozunk!
Versikénk egy kicsikét hosszúra nyúlt,
Mai műsorunk ezzel már be is zárult.
Ki jól érezte magát, tegye meg nekünk,
Tapssal köszönje meg remekművünk!