Aktív képKidolgozott érettségi tételek történelemből

1. Tétel: Athén és Spárta berendezkedése az archaikus korban

Az athéni demokrácia, államszervezet működése:

A legfőbb államhatalommal a népgyűlés, az ekklészia rendelkezett. Mivel nem ülésezett folyamatosan, megmaradt államhatalmi szervként a korábban is létező bulé, amelynek létszámát négyszázról ötszázra emelték (ötszázak tanácsa). Az igazságszolgáltatást gyakorló népbíróságokba (héliaia) sorsolás útján, élete során minden athéni polgár bekerülhetett. Az államra veszélyt jelentő polgárokat osztrakiszmosszal (cserépszavazással) távolították el a politikai életből. Az athéni demokráciában minden tisztség meghatározott időre (általában egy évre) szólt. A tisztségek többségét sorsolással töltötték be, a polgárjoggal rendelkezők közül. A két legjelentősebb tisztség viselőit, a hadügyeket irányító 10 sztratégoszt és a pénzügyeket felügyelő 10 tamiászt azonban választották.

Athén leghíresebb sztratégosza Periklész volt, a Kr. e. 5. század derekán (15 éven át rendszeresen újraválasztották). A perzsák legyőzése után megteremtett anyagi biztonságot kihasználva, a politikai tevékenységért, így a népgyűlésen való megjelenésért is, napidíjat adott a polgároknak. Politikája tovább növelte Athén tekintélyét a görög világban.

A demokrácia értékelése: A Kr. e. 5. század közepére teljessé vált az athéni polgárok politikai egyenlősége, és az ókorban páratlan kísérlet történt az önigazgatás megteremtésére, a közvetlen népuralom megvalósítására. A demokráciának voltak árnyoldalai is: pl. a rabszolgatartás, a metoikoszok hátrányos politikai megkülönböztetése, a nők állami életből való kirekesztése, a déloszi szövetség tagjaitól erővel kipréselt adók, a hanyatló időszakban a döntési mechanizmusok nehézkessége. Ennek ellenére az athéniak máig példaértékű állami-társadalmi rendszert valósítottak meg.

Spárta, a görög fejlődés másik útja:

Társadalom, gazdaság: Spártát a Kr. e. 13. századi második görög bevándorlás, a dór betelepülés hozta létre a Peloponnészoszi-félszigeten. A vasfegyverekkel rendelkező dór harcosok legyőzték az ott élő akháj őslakosságot. Az itt talált őslakosság egy része, a rabszolgákhoz hasonló helyzetben levő helóták, a szabad spártaiak számára kiutalt földeket művelték meg, míg a perioikoszok (körüllakók) a Spárta környéki hegységekben levő településeiken elsősorban ipari tevékenységet végeztek. Spárta nem volt abban az értelemben polisz, ahogyan a többi, hanem öt falu szövetsége. A hódítók kevesebb, mint 10%-át, tették ki a legyőzötteknek, ezért hatalmukat tartósan csak úgy tudták fenntartani, ha minden férfi katonáskodik, és nem foglalkozik termelő munkával. Ennek megfelelően épült ki a spártai társadalom és az államszervezet: e felépítés lényege, hogy az egyén és a család élete, érdekei alárendelődtek a spártai közösség érdekeinek, és létrejött egy teljes mértékben militarizált társadalom. Mindezt a legendás spártai neveléssel, az egyszerű és a közösségi szellemet életben tartó életmóddal, az állandó edzésekkel, a harckészültség fenntartásával érték el.

A spártaiak szükségesnek tartották az egymás közötti egyenlőség fenntartását az állam működéséhez. Így vélték kiküszöbölhetőnek a hatalmi viszályokat. Minden szabad spártai család azonos területű földparcellát, kléroszt kapott, megfelelő számú helótával a megművelésre. Mivel a szükséges iparcikkeket és fegyvereket a körüllakók előállították, szükségtelen volt a kereskedelem, a piac, hiszen ez csak vagyoni különbségekhez vezetett volna. Ezért vaspénzt használtak, aminek anyagát meleg állapotban ecetbe mártották: ezzel az eljárással törékennyé és értéktelenné tették, így azt egyetlen más polisz sem volt hajlandó elfogadni. Spárta önmagát rekesztette ki a görögség kereskedelméből.

Államszervezet: A spártai állam élén a két király állt, családjuk férfitagjai körében öröklődött a méltóság. A királyok nem rendelkeztek a mükénéi kor uralkodóinak hatalmával: egymást is ellenőrizték, és inkább főpapi, bírói, közigazgatási feladatokat láttak el, illetve háborúban a hadsereget vezették. A törvényeket a gerusziában, a vének tanácsában dolgozták ki, és a népgyűlés, az apella szentesítette közfelkiáltással: tagjai a 30. évüket betöltött teljes jogú spártai férfiak lehettek, de aktív jogokkal javaslattétel, törvények kezdeményezése és véleményezése nem rendelkeztek. A hatalom ellenőrzésére hozta létre a népgyűlés az ephorátust, a felügyelők tanácsát, amelynek tagja 5 ephorosz (felügyelő) volt.

2. Tétel: Julius Caesar és Augustus politikája

A Kr. e. 80-as években Marius és Sulla a köztársaság helyreállítására egyre többször alkalmaztak olyan intézkedéseket, amelyek már nem illettek a köztársaságban elfogadott politikai, intézményi normákhoz: több, egymást követő évben töltöttek be vezető tisztségeket, római hadakat vezettek Róma ellen. Ez kaotikus állapotokat eredményezett, amelyet a rabszolgafelkelések súlyosbítottak.

Julius Caesar ismerte fel, hogy a birodalmat csak monarchikus eszközökkel lehet irányítani. Caesar Kr. e. 60-tól, a triumvirátus létrejöttétől fokozatosan építette ki katonai diktatúráját. A szenátust háttérbe szorította, a vezető tisztségeket ő birtokolta, nem törődve azzal, hogy az azonos személlyel való betöltésük e tisztségeket megfosztotta funkciójuk lényegétől. (pl. egy időben volt consul és néptribunus).  Politikai elképzelései kiforrottak, távolba tekintők voltak. Telepítésekkel, ingyen gabonaosztásokkal csökkentette a vagyoni különbségekből fakadó feszültségeket Rómában. A sok vitára okot adó helyi adókat eltörölte, és az egész birodalomra kiterjedő adóreformot hajtott végre. Számos provinciabélinek adta meg a római polgárjogot, akik közül néhányan a szenátusba is bekerültek, nem kétséges, hogy a távolabbi cél a rómaiak és a provinciabéliek egyenjogúsítása lett volna. Róma szerte nagyméretű építkezésekbe kezdett, és ő verette az első aranypénzt Rómában, amivel egységesítette a birodalom pénzforgalmát, naptárreformot hajtott végre, bevezette a négyévenkénti szökőnapot. A korábbi rendszert, a köztársaságot azonban nyíltan megvetette, amivel tovább ingerelte a régi rend hatalomból kirekesztett tagjait. Intézkedései eredményeként a birodalom valóban kormányozhatóvá vált, ám Caesar túlságosan gyorsan szakított a köztársasági formákkal, akkor, amikor a res publica hívei még erősek voltak. Ez okozta, a vesztét.  A diktátor életét a Brutus és Cassius által vezetett összeesküvő szenátorok tőrei oltották ki.

A Caesar által megálmodott egyeduralmat Caesar fogadott fia és politikai örököse, Octavianus (Augustus) teremtette meg. Az Augustus által létrehozott Principátus az egyeduralom burkolt formáját jelentette. Augustus látszólag nem fordult szembe a régi renddel, mint ahogy azt Caesar tette: látványos keretek közt bejelentette a köztársaság helyreállítását, és békét hirdetett. Ezenközben a már amúgy is alaposan megritkított szenátusból eltávolította a lehetséges ellenfeleit, és saját híveit ültette be oda. A tisztségeket a dictatorság kivételével a saját kezében összpontosította, kiemelt jelentősége volt a Princeps (szenátus első embere) címnek, amire támaszkodva tulajdonképpen irányítani tudta a szenátus működését. Az Augustust követő egyeduralmi időszakot szokás Principátusnak nevezni, fő jellemzője ennek az egyeduralmi formának, hogy látszólag köztársasági keretek közt működött. A császár együttműködött a szenátussal, és ha történtek is kísérletek a szenátus félreállítására, ez még huzamosabb ideig egyetlen császárnak sem sikerült.

Augustus birodalomszervező politikája nem kevésbé volt eredményes a Caesarinál: a birodalom határait északon a Rajna-Duna vonalánál, keleten az Eufrátesz mentén biztosította. Belpolitikájában a törvényes rend helyreállítását, és a közrendűek számára az anyagi biztonság növelését tartotta fontosnak. A Caesar által megkezdett utat folytatva Rómából egy világbirodalom szilárd alapokon nyugvó hatalmi központját hozta létre.

3. Tétel: A pápaság és császárság küzdelme

A világi papság mellett a kialakuló szerzetesi mozgalomnak is nagy szerepe volt abban, hogy a pápai hatalom átfogta Európa nagy részét. A szerzetesi mozgalom keleten jelentkezett a 4-6. században. Célja az aszketizmus és remeteideálok segítségével megőrizni a kereszténység szigorúbb formáit. Nyugaton azonban a szerzetesség gyakorlatiasabbá vált. Legnagyobb hatású egyénisége Nursiai Szent Benedek, aki 529-ben Monte Cassinoban alapította meg kolostorát és a bencés rendet. A szegénység, tisztaság és engedelmesség mellett fontos helyet foglalt el a szerzetesi regulák között a munka. 

Nagy Károly császárrá koronázása óta a pápaság és a császárság intézménye összeforrott. Amikor 1. Ottó 962-ben a pápával német-római császárrá koronáztatta magát, Itália megszerzése mellett célja a római egyház feletti védnökség megteremtése volt. 3. Henrik császár már a pápaválasztás körüli harcokba is beavatkozott, sorozatosan saját híveit ültette a pápai székbe. Ezen felül a Német-római Birodalomban ő gyakorolta az invesztitúra jogát. E joghoz azonban a pápa is ragaszkodott. Támogatta őt ebben a franciaországi Cluny kolostorából kiindult mozgalom is. 1059-ben a pápai trón betöltésének kérdésében történt jelentős változás. Ettől kezdve alakult ki az a szokás, hogy megszüntették a császár beleszólási jogát a választásba. A római plébánosokból és a pápai udvar munkatársaiból kialakuló bíborosi testület feladata és joga lett a pápaválasztás. A pápai és császári hatalom nyílt összeütközését egy volt clunyi szerzetes pápává választása indította el, aki 7. Gergely néven 1073-tól 1085-ig ült Szent Péter trónján. A küzdelem, mely az invesztitúra harc elnevezést kapta, három szakaszban, mintegy 200 évig folyt.

7. Gergely 1075-ben kiadott dekrétumában (Dictatus Papae) fogalmazta meg félreérthetetlenül a pápaság világhatalmi törekvéseit (egyetemesség, csalhatatlanság, invesztitúra jog). A császár ezt nem fogadhatta el, hiszen az invesztitúra jog elvesztése a legfőbb támogatóinak, a német püspököknek a hűségét kezdhette ki, épp akkor, mikor a császár hatalmát belső lázadások tették ingataggá. 4. Henrik a császárhű német püspökökkel letétette a pápát. A római egyház feje válaszul kiközösítette Henriket az egyházból, és híveit felmentette az uralkodónak tett hűségesküjük alól. A császár, hogy hűbéresei lázadását megelőzze, 1077 telén Canossa váránál kérte Gergelytől az egyházba való visszafogadását. A föloldozással a harc nem ért véget, utódaik alatt is folytatódott. Az 1122-ben megkötött wormsi konkordátummal kompromisszumos megoldás született. A császár elvesztette a főpapok kinevezésének jogát, az egyházi hűbér intézménye azonban megmaradt. A lélek feletti hatalom az egyházat, a világi hatalom az államot illette meg. Az egyezmény azonban csak átmeneti megnyugvást jelentett.

Az újabb harc akkor indult meg, amikor a Hohenstaufok felelevenítették a császárok Itáliára vonatkozó igényét. 3. Sándor pápa az észak-itáliai városok szövetségét, a Lombard Ligát támogatta: 1176-ban a Legnano melletti csatában a pápai gyalogosok súlyos vereséget mértek Barbarossa Frigyes császár páncélos lovagokból állá seregére. Az ellenségeskedés 3. Ince pápa megválasztásával folytatódott, aki a 7. Gergely szellemében tűzzel-vassal akarta megvalósítani a pápaság világhatalmi törekvéseit. Bevezette az inkvizíciót, amely hatékony fegyver volt az őskeresztényi elvekhez való visszatérést sürgető, s egyre terjedő eretnekmozgalmak ellen. Az inkvizíciót szolgálta az újonnan megalakult Domonkos-rend is.

Az invesztitúra harc utolsó szakasza 2. Frigyes német-római császár halálával zárult. Az anarchiába süllyedő császári hatalom ezután már nem jelentett veszélyt a pápaságra, amely viszont bár kiszorította a császárokat Itáliából már nem tudta visszaszerezni a 3. Ince korában elért világhatalmi pozícióját.

4. Tétel: Géza fejedelem és Szent István államszervező tevékenysége

A 904 és 972 közötti időszak meghatározó eseményei a zsákmányszerző hadjáratok voltak. A nyugati irányú „kalandozásoknak” a 933-as merseburgi és a 955-ös augsburgi kudarc vetett véget, keleten pedig a Balkánon elszenvedett vereség zárta le a további akciók lehetőségét 970-ben. Keresni kellett a békés beilleszkedés módját, úgy kellett megszervezni a társadalmat, hogy rabló hadjáratok nélkül is képes legyen fennmaradni. Ezt a feladatot a 972-től uralkodó Géza fejedelem végezte el.

Géza felismerte a békés külkapcsolatok és a belső egység megteremtésének szükségességét. 973-ban tizenkét magyar előkelőt Quedlingburgba küldött követjárásra 1. Ottó német-római császárhoz. Rendezték a vitás határkérdéseket, békét kötöttek, és Ottó, Géza kérésére keresztény hittérítőket küldött Magyarországra. Így Géza a belpolitikára koncentrálhatott. Fő célja, hogy nemzetsége (Árpádok) fennhatóságát minden előkelő nemzetséggel elismertesse. Letörte a lázadó horka hatalmát, a gyulát pedig, aki ekkor már az erdélyi törzsfőt jelentette, házassággal állította a maga oldalára, feleségül véve lányát, Saroltot. Fölismerte, hogy a kereszténység az egységet és a fejedelmi főhatalmat szolgálhatja. Fiát, Vajkot (Istvánt) már keresztény szellemben neveltette. Külpolitikáját a békés házassági kapcsolatokra való törekvés jellemezte. Fiának Civakodó Henrik bajor király leányát, Gizellát kérte és kapta feleségül, így legfélelmetesebb ellenfelét a szövetségesévé tette. Leányait a lengyel uralkodóhoz, illetve a velencei dogéhoz adta feleségül, biztosítva az ország északi és déli határait is. Géza céljai között az államszervezés mindhárom jellemzője megfigyelhető: erős központi hatalom, területileg egységes ország és a kereszténység felvétele.

997-ben Géza halála után „művét” a keresztény szellemű primogenitúra alapján hatalomra került fia, István folytatta. Rögtön uralomra kerülésekor meg kellett küzdenie a nemzetségéhez tartozó, és a hagyományos öröklési rendet, a szeniorátust érvényesíteni kívánó Koppánnyal, később pedig a hatalmát el nem ismerő Ajtonnyal, a Maros-vidék urával és az erdélyi Gyulával. 1000-ben sor kerülhetett a királyi cím felvételére, amihez a pápától kért és kapott koronát. A koronázás jelképezte az ország önállóságát. 

A harcok során az egykori nemzetségi szállásterületek jelentős része a király kezére került. (Ezekből adományozott a hűségére tért nemzetségfőknek és a szolgálatába állt idegen lovagoknak). A királyi birtokok többsége a király hatalmát képviselő királyi várak ellátását szolgálta (várbirtok), más része a királyi udvartartás, a király kíséretének ellátását szolgálta (udvarbirtok). A királyi várak élén álló várispánok hadi népei (a várjobbágyok) a királyi haderő fontos elemét alkották. (A királyi haderő másik részét az ispán fennhatósága alá nem tartozó, közvetlenül a királynak alárendelt vitézek adták). A királyi várak köré szervezett közigazgatási egységek voltak a királyi vármegyék, amelyek területileg lefedték az egész országot. A vármegyék élén a megyésispán állt, katonai, közigazgatási és bíráskodási feladatokkal. A királyi vármegyerendszer kialakítása az államszervezés fontos állomása volt, mert a vármegyék biztosították, hogy a király akarata és törvényei az egész ország területén érvényre jussanak.

Szent István az első törvényalkotó király a magyar történelemben. Két törvénykönyvéről tudunk. Rendelkezései a fegyverrel is rendelkező szabadok lesüllyedésével kialakuló feudális tulajdont védték, egyházszervezéssel foglalkoztak, szakítottak a szokásjoggal. A bűnösöket csonkítással vagy halállal büntették, különbséget tettek szabad ember és szolga között, egyes szakaszai pedig már felkínálták a bűn pénzbeli megváltásának lehetőségét.

Fontos tény, hogy Magyarország az esztergomi érsekség révén már kezdettől egyházkormányzattal rendelkezett. István egyházszervező intézkedései között a 10 püspökség létrehozását említhetjük az elsőként. Az egyháziakat kivonta a világi igazságszolgáltatás alól. István külpolitikáját apjához hasonlóan a békés törekvések jellemezték. Az 1020-as években Lengyelországgal keveredett határmenti háborúságba, de 1030-ig sem ő nem vezetett hadjáratot, sem komolyabb támadás nem érte az országot. Ez évben azonban Konrád került a német-római császári trónra, akinek egyik első dolga volt a Magyarország elleni hadjárat, István azonban visszaverte a próbálkozást. Végrendeletében mivel fia vadászbaleset áldozata lett nővére és Orseolo Ottó velencei doge fiát, Orseolo Pétert jelölte ki utódjául. 1038-ban következett halálakor erős, keresztény feudális államot hagyott utódjára.


5. Tétel: 4. Béla, a tatárjárás

Az apjával régóta szemben álló Béla trónra kerülése után erős, a főuraktól független királyi hatalom megteremtésére törekedett. Felülvizsgálta a birtokadományozás egész rendszerét; a birtok-visszavételi bizottságok megsemmisítették a jogtalannak ítélt korábbi adományozásokat. Felújította a nagyapja korában kiválóan működő kancelláriát, és elrendelte, hogy a vitás ügyekkel először ide kell fordulni, latin nyelvű írásos beadvánnyal. A királyi haderőt azzal is erősíteni akarta, hogy 1239-ben befogadta Kötöny kun király népét, akik a tatárok elől menekültek. (Béla a tatárokról első ízben, 1236-ban, a keleten maradt magyarokat kereső Julianus Domonkos-rendi szerzetestől kapott tájékoztatást).

A király intézkedései a világi és egyházi nagyurak körében általános gyűlöletet váltottak ki, melynek hatására Béla 1239-ben felfüggesztette a birtokrekonstrukciós politikát. A király és a főnemesség közti rossz viszony azonban lassította azt a folyamatot, amelynek eredményeként a felbomlóban levő, vármegyéken alapuló királyi hadszervezet helyét átvette volna a megadományozott nemesek hadi kötelezettségén nyugvó hadszervezet. Súlyossá akkor vált a helyzet, amikor 1241-ben a birodalomalapító Dzsingisz kán unokája, Batu vezetésével a tatár sereg három irányból intézett támadást Magyarország ellen.

Az április 12-ről, 13-ra virradó éjszaka a tatárok Muhinál súlyos vereséget mértek a rosszul vezetett magyar seregre. A tatárok elfoglalták a Tiszántúlt és Erdélyt, 1241-1242 telén pedig a befagyott Dunán átkelve átjutottak a Dunántúlra. A városokat elpusztították (Esztergom, Székesfehérvár), ám a városok várait és a különálló erődítményeket nem tudták bevenni. 1242 márciusában Ögödej nagykán halálának hírére kivonultak az országból.

A pusztítás mértékét a korabeli krónikás sorai érzékeltetik: „Magyarországot 250 évi fennállás után a tatárok elpusztították.” Béla visszatért az országba és megkezdődött a „második honalapítás”. A király végleg felhagyott birtokrestaurációs politikájával, sőt ő maga adományozott birtokokat, azzal a feltétellel, hogy azon a megadományozott várat épít, és szükség esetén kellő számú fegyveressel (ez ekkor már többnyire páncélos vitézeket jelentett) áll a király rendelkezésére. A városok különböző kiváltságokat kaptak (pl. a szabad királyi városi címet), s fallal vehették körül magukat. Visszahívta és a Duna-Tisza közének legeltetésre alkalmas területein, végleg letelepítette a kunokat. A pusztítás ellensúlyozására telepítéseket folytatott (főként az ország keleti részén), s a telepesek számára hospeskiváltságokat biztosított. Szomszédaival, az orosz és lengyel uralkodókkal a korábbi ellenségeskedést beszüntetve szövetségre lépett a tatárok ellen, s békét kötött Velencével is. Államszervező munkájának eredménye unokája, 4. (Kun) László idején mutatkozott meg: 1285-ben, az országra támadó tatárokra a királyi sereg vereséget mért.

A király politikájának azonban szükségszerű következménye volt, hogy a bárói hatalom tovább erősödött. A várakat birtokló, magánhadsereget tartó nagyurakkal szemben csak lassan szerveződött meg a korábbi fegyveres rétegekből az az erő, amelyre a királyi hatalom is támaszkodhatott. Így a leghatalmasabb uraknak (báróknak) összefüggő országrészek kerültek a birtokukba. A bárók erejét növelte, hogy a formálódó köznemesség tömegei kerültek személyes függőségükbe (familiaritás). Az egyre zűrzavarosabb viszonyok között uralkodó utolsó Árpád-házi királyok nem tudták megállítani a központi hatalom tekintélyét romboló folyamatokat. 3. András halála után így elkerülhetetlenné vált az anarchia.

6. Tétel: Az Anjou királyok gazdasági és társadalmi reformjai

Az Árpád-ház kihalása után hét évig tartó interregnum következett, amelyet kiskirályok időszakaként szoktunk emlegetni. Az Árpád-házi királyok birtokadományozási politikája következtében hatalmas területek kerültek egy-egy család kezére, ami a tartományúri hatalom kialakulásához vezetett. A trónért folyó küzdelemből végül az Árpádokkal rokonságban álló nápolyi Anjou-házból származó Károly Róbert került ki győztesen.

Károly Róbert nem szakított a késő Árpád-korban kialakult hatalmi renddel, ám új uralkodó réteget hozott létre. Az Árpád-kor bárói, nagyurai helyére hívei közül, köznemesi sorból emelt föl embereket, akiknek hűsége a király személye iránt nem lehetett kétséges. Hívei hűségét elsősorban nem birtokadományokkal, hanem honorok adományozásával biztosította, s ezeken keresztül történt az ország igazgatása. A király akarata maradéktalanul érvényesült. Az ország katonai erejét a banderiális hadszervezet továbbfejlesztése biztosította.

A királyi hatalom erejét Károly Róbert gazdasági intézkedései alapozták meg. Reformjait a magyar gazdaság sajátosságaihoz, az ország lehetőségeihez igazította (pl. páratlan nemesfémkészlet). Tudatosan törekedett a regáléjövedelmek visszaszerzésére, illetve újak megteremtésére. (Az ő idejére tehető a máramarosi sótelepek feltárása, amely jelentős bevételhez juttatta utódait.) Vámpolitikával ösztönözte az akkori európai kereskedelmi központok (a dél-német és az észak-itáliai városok) felé irányuló külkereskedelmet, s a megélénkülő kereskedelemből a kincstár a harmincadvám révén jutott bevételhez. A kereskedelem fejlődését úgy is segítette, hogy értékálló aranypénzt veretett. Emiatt megszűnt a korábban fontos bevételi forrást jelentő kamara haszna; pótlására bevezette a kapuadót, amely az első állami egyenes adónak tekinthető, hiszen nem csak a királyi birtokokon élőktől szedték be. A bányareform fellendítette a nemesérc-bányászatot, a pénzverési illetékből származó jövedelmek pedig jelentősen gazdagították a kincstárat. A király az általa megismert itáliai minta miatt támogatta a városokat. Szabad királyi városi kiváltságokat kapott Pozsony, Kassa, stb. Az 1330-as évek közepén Magyarországra látogató pápai nuncius az országot békéje és gazdagsága miatt „földi paradicsomnak” nevezte.

A király hódító törekvései nem hoztak eredményeket. Kudarccal végződött a havasalföldi vajda hűbéri alávetésére indított hadjárata. Dalmáciát sem sikerült visszaszereznie Velencétől. Ezért szomszédaival többnyire békére törekedett. Többször vállalt szerepet a szomszédos uralkodók viszályainak rendezésében. Legfontosabb diplomáciai akciója a visegrádi királytalálkozó megszervezése, ahol gazdaságpolitikai eredmény is született, hiszen Bécs árumegállító jogának elkerülése mindhárom érintett közép-európai ország gazdasági érdeke volt. Sikerült elérnie, hogy a lengyel trónt fia, Lajos örökölje, fiatalabb fiának, András hercegnek pedig az Anjouk nápolyi trónját biztosította.

1. (Nagy) Lajos apjához hasonlóan támogatta a kereskedelmet és a városokat, nevét azonban elsősorban háborúi tették ismertté. A megerősödött országot, a feltöltött kincstárat arra használta fel, hogy megvalósítsa az Anjouk hatalmi céljait. 1347-ben és 1350-ben Nápolyba vezetett hadat testvére, András herceg gyilkosainak megbüntetésére. Még a nápolyi hadjáratok előtt kezdődött a háborúság a Velencei Köztársasággal, amelytől visszaszerezte a dalmát tengerpartot. A bogumil eretnekség megbüntetésének ürügyével indított balkáni hadjáratok célpontja Szerbia és a három részre szakadt Bulgária volt. Apja és 3. Kázmér lengyel király egyezsége értelmében Kázmér halála után, 1370-ben Lajos a lengyelek királya is lett. A két ország laza perszonáluniós kapcsolatba került egymással. 

A banderiális rendszer miatt a háborúk növelték a király függését a nemességtől. A köznemesek nyomására Lajos 1351-ben megújította az Aranybullát. A törvény egyértelművé tette a nemesség kiváltságait (elsőként az adómentességet), s kimondta, hogy minden nemes azonos jogokat élvez. Szabályozta a nemes bírái fennhatóságát jobbágyai felett (úriszék, a legelőkelőbbek pallosjoga stb.). Megváltoztatta a nemesi birtok öröklődési rendjét, elsősorban a királyi hatalom és a köznemesség érdekében (ősiség). Apját követve Lajos bővítette néhány város kiváltságait, vámkedvezményeket adott azon városok kereskedőinek, amelyek a magyar külkereskedelem útvonalain feküdtek, támogatta a dalmát kikötők fejlődését. Lajost már kortársai „Nagy”-nak tartották elsősorban hódító háborúi miatt. Ám a háborúk kevés tartós eredményt hoztak. Ugyanakkor a hódító hadjáratok távol tartották a külső támadásokat, s Magyarország békében fejlődhetett.


7. Tétel: Mátyás király uralkodása

A Garaiak és Cilleiek Hunyadi János 456-ban bekövetkezett halála után fiainak, Lászlónak és Mátyásnak a kisemmizésére törekedtek. A hunyadiak hívei Nándorfehérvárot kideríthetetlen körülmények között lekaszabolták Cillei Ulrikot, ezért a király felségárulás vádjával kivégeztette Hunyadi Lászlót, Mátyást pedig Prágába hurcoltatta. 

1457-ben meghalt 5. László, s a következő évben megtartott királyválasztáson Hunyadi Mátyás nagybátyja, Szilágyi Mihály fegyvereseinek fölvonultatásával elérte, hogy Mátyást egyhangúlag királlyá válasszák. Mátyás hamarosan kiszabadult Prágai fogságából, s váratlan eréllyel látott a hatalom megszervezéséhez. A legtöbb bárót eltávolította korábbi tisztségéből, helyükbe pedig Zsigmond példáját követve szakembereket, elsősorban köznemeseket ültetett. A főpapokból, bárókból álló királyi tanácsot háttérbe szorította. A hivatallá fejlesztett királyi kancelláriára támaszkodva rövid idő alatt félreállította Szilágyi Mihályt is, aki gyámkodni akart az ambiciózus ifjú uralkodó fölött.

Mátyás hamarosan a külpolitikában is megszilárdította pozícióit. Visszaverte a lázadó bárók által az országba hívott 3. Frigyes seregét. Az önálló, királyi irányítás alatt álló zsoldoshadsereg segítségével sikerült visszafoglalnia a déli végvárak nagy részét a törököktől, így 1464-től tíz évig nem kellett nagyobb hadat viselnie déli szomszédunk ellen. A felszabadult erőt Mátyás a cseh trón megszerzésére fordította. A lassanként kilátástalanná váló cseh háború, a királyi csapatok gyakori garázdálkodása és a déli határszakasz elhanyagolása miatti félelem újabb nemesi felkelést váltott ki. A két fő szervező Vitéz János esztergomi érsek és Janus Pannonius pécsi püspök volt. Az 1471-es felkelők Kázmér lengyel herceget hívták meg a trónra, de Mátyás a köznemeseknek kedvező intézkedéseivel már eleve gátat szabott a mozgalom terjedésének. Kázmér elmenekült, csak úgy, mint Janus Pannonius, aki meghalt, mielőtt elhagyhatta volna az országot. Vitéz János élete fogságban ért véget.

1474-ben Mátyás már a pápa támogatását élvezve vonult az egyesült cseh-lengyel sereg ellen, de kezdeti győzelmeit nem tudta kiaknázni, mert a török ismét betört Erdélybe. 1476-ban korlátozott offenzívával elvette a törököktől Szabács várát, majd miután úgy érezte, sokat tett a déli határ védelmét szorgalmazók kedvére, nyugat felé fordult. Mivel 3. Frigyes korábbi ígéretei ellenére mégsem őt, hanem Jagelló Ulászlót tette meg cseh választófejedelemnek, 1477-ben Ausztriára támadt, és több, Bécs körüli kisebb várat elfoglalt. Frigyes a cseh királyságot ígérte Mátyásnak, ha visszavonul, ám hamarosan ismét a törökökkel akadt gondja a magyar királynak. 1479-ben Kinizsi Pál seregével Kenyérmezőnél legyőzte a török sereget, és sikerrel nyomult előre Szerbia területén, így az új szultán, 2. Bajazid békét kötött Mátyással. A magyar király ezután bevette Bécset, és 1485-ben ide tette át székhelyét. Karintia és Stájerország azonban a legkevésbé sem volt szilárdan Mátyás kezén, inkább arra igyekezett felhasználni ezeket a területeket, hogy értük cserébe 3. Frigyes elismerje fiát, Corvin Jánost Bosznia és Horvátország királyának. Amikor Mátyás 1490. Április 6-án hirtelen meghalt, a trónutódlás és a tartományok helyzete olyannyira rendezetlenül maradt, hogy sokan gyilkosságra gyanakodtak.

Mátyásnak már kortársai is felrótták, hogy az ország katonai erejét nem fordította teljes egészében a török ellen. Mátyás szerencsére nem hallgatott a külföldi, segítséget is ígérő uralkodókra, de a pápára sem. Tanult Zsigmond és Ulászló példájából, és elhatározta, hogy amíg nem valósul meg kézzel fogható, garantált európai összefogás a török ellen, addig lehetőség szerint kerüli az összecsapást az erősebb ellenféllel. A hosszas csehországi és ausztriai háborúk sokkal kevésbé fenyegettek a magyar sereg felmorzsolódásának veszélyével, mint akár egyetlen szerencsétlen csata a törökkel. A magyar zsoldos hadsereg, amelynek létszáma tíz-tizenötezer főt tehetett ki, magyar, cseh és lengyel zsoldosokból állott, s állandó fegyverben tartása nagy anyagi áldozatokat követelt. Mátyás a korábbi, évi 250 ezer forintos uralkodói bevételt 700 ezerre növelte. Ez a pénztöbblet egyrészt a parasztság megemelt adóiból, a városok megnövekedett hozzájárulásából fakadt, másrészt abból, hogy Mátyás igyekezett minden gazdasági és politikai ügyet személyesen ellenőrizni.

Mivel Mátyás apja révén fejedelemnek kijáró neveltetésben részesült, korán megismerkedett a század új, humanista gondolataival. A budai udvar fényűző kialakításában nyilván az is szerepet játszott, hogy Mátyást a szomszédos uralkodók főként Podjebrád György és 3. Frigyes nyíltan lenézték, amiért nem régi uralkodócsaládból származott. A korabeli írók a század legnagyobb mecénásai között tartották számon. Budán virágzott a reneszánsz kultúra, itáliai művészek és tudósok álltak az udvar alkalmazásában.

 8. Tétel: A reformáció kiváltó okai és irányzatai

A földrajzi felfedezések és a természettudományos eredmények újfent bizonyították, hogy az egyház nem tévedhetetlen. A vállalkozások korában pedig a parasztok után most már az uralkodók is túlzónak ítélték az egyház növekvő anyagi igényeit (adók, vámok, bűnbocsátó cédulák) akkor, amikor a pénznek sokkal jövedelmezőbb befektetési lehetőségei voltak. Az egyház pedig nem mutatkozott jó sáfárnak a reá bízott, javakkal, állandósult a Szentszék eladósodása. Az elvilágiasodás, az erkölcsi romlás a mélypontjára juttatta a római egyházat. Ugyanakkor abban a világban, ahol az egyén már nem érezhette biztosnak vagyonát, helyzetét, kapcsolatait, megnőtt az elmélyültebb vallásosság iránti igény, amit a római katolikus egyház nem tudott kielégíteni.

Mindezek az ellentmondások a 16. századi Németországban jelentkeztek legélesebben. Az egyház igényei miatt talán e terület viselte a legnagyobb anyagi terheket. Innen indult útjára a reformáció, Luther Márton fellépésével 1517-ben. Téziseiben kifejtette, hogy egyedül a hit üdvözít, a bűnt csak Isten bocsáthatja meg. Fellépett a német nemzeti egyház szükségessége mellett, tagadta a pápa elsőségét, és az egyházi zsinatok csalhatatlanságát. Nem ismerte el az egyháziak kivételezett helyzetét, ember s Isten közötti különleges közvetítő szerepét; az egyház feladatává a Biblia értelmezését, a bibliai igazságok megtanítását tette. (Szorgalmazta, hogy a Bibliát mindenki a saját anyanyelvén tanulmányozhassa). A német társadalom reakciója magát Luthert is meglepte. A fenti tanok a nemesség számára azt is jelentették, hogy egyházi vagyonra nincs szükség, az egyházi földbirtokokat kisajátíthatják. A polgárok az elmélyültebb és tisztább hitélet mellett azt látták, hogy olcsóbbá válik a vallásosság. A parasztok Luther eszméiben meglelték az őskereszténységhez való visszatérést. Eljő az Ezeréves Birodalom, megvalósul a vagyonközösség, hirdették az anabaptisták. Ezen az eszmei alapon robbant ki a német parasztháború 1524-ben, amelytől Luther is elhatárolta magát.

1521-1530 között Németország-szerte gyorsan terjedtek Luther tanai. Mivel a katolikus egyház mereven elutasította Luther reformjavaslatait, új egyházszervezet alakult ki. A katolikus császárral szembenálló német fejedelmek támogatásával az evangélikus egyház megerősödött. A birodalmi kormányzat nem tudott megoldást találni a vallási problémákra. Az evangélikus rendek (a protestánsok) és a katolikus rendek között 1531-től, 1555-ig tartó vallásháború tört ki, amit az augsburgi vallásbéke zárt le 1555-ben.

A lutheri eszmék eljutottak a birodalom határain túlra, Skandináviába, Németalföldre és Svájcba is. Egy francia származású jogász, Kálvin János továbbfejlesztette Luther tanait, s a Bibliára alapozva az emberek Isten iránti odaadását és a szorgos munkavégzést egyaránt értéknek tekintő vallási rendszert teremtett. A függetlenségét féltve őrző Genf prédikátoraként kiépíthette a köztársasági elveken nyugvó református egyházat, amely szintén gyorsan elterjedt Európában. A reformáció fejlődése ezzel sem állt meg: a Servet Mihály által alapított szentháromság tagadó (unitárius) vallást azonban már a reformátusok is üldözték.

8. Henrik angol király, elsősorban hatalmi okokból 1534-ben létrehozta az anglikán egyházat, Svédországban és Dániában államvallássá tették az evangélikus vallást. A református vallás Németalföldön, Svájcban és Magyarországon terjedt el, Franciaországban pedig a reformátusok térhódítása miatt óriási polgárháború robbant ki (hugenotta háborúk, 1562-1593).

A reformáció megújulásra késztette a római katolikus egyházat is. Az ellenreformáció szellemében ülésezett a tridenti zsinat, valamint cselekedtek a jezsuiták. Nagy szolgálatot tett az egyháznak a kor művészeti irányzata a barokk is.


9. Tétel: Az ország két, majd három részre szakadása

A mohácsi tragédia után az ország szétesett, főméltóságainak jó része és mintegy 15 ezer katona holtan maradt a csatatéren. A török akadálytalanul vonult Budáig, annak ellenére, hogy az ország még két teljes hadsereggel, Szapolyai János erdélyi vajda és Frangepán Kristóf horvát bán hadával rendelkezett. Buda felégetése és a Duna menti települések elpusztítása után a török kivonult az országból. Magyarország katonai megszállása ugyanis a földrajzi távolság és a török hadszervezet sajátosságai (a főseregnek mindig a központban kellett állomásoznia) miatt nem állt érdekében a szultánnak. Túlságosan nagy létszámú török katonaságot kellett volna tartani a magyarországi várakban. A szultán beérte azzal, hogy a Délvidék végvárainak birtokában, beavatkozásra készen figyeli a magyarországi belső küzdelmeket.

Az ország két részre szakadása:

A király halálát és a török kivonulását mind a bárói, mind a köznemesi párt a saját javára akarta kihasználni. A bárók a kettős házassági szerződésre hivatkozva Jagelló Anna férjét, Habsburg Ferdinándot kívánták a magyar trónon látni. Ezt politikai megfontolások és a Habsburg Birodalom katonai erejében való bizakodás is alátámasztotta. A köznemesség jogforrása a rákosi végzés, jelöltjük Szapolyai János erdélyi vajda volt. Miután megegyezés nem született, mindkét párt királlyá koronázta a saját jelöltjét. A két király fegyverrel kívánta eldönteni a trónkérdést. A spanyol és német zsoldosokat is felvonultató Ferdinánd erősebbnek bizonyult, Szapolyait kiszorította az országból. Ezért Szapolyai szövetségre lépett a törökkel: a mohácsi csata harmadik évfordulóján, a mohácsi síkon látványosan meghódolt a szultánnak, és gyakorlatilag a hűbéresévé vált. A szultán fegyverrel sietett hűbérese segítségére: elfoglalta és visszaadta János királynak Budát, majd megkísérelte bevenni Bécset, de itt kudarcot vallott. Ez mutatta, hogy Magyarország a török haderő hatósugarának a szélén helyezkedik el.

Az 1530-as években továbbra is megosztott volt az ország. A két király küzdelme folytatódott a korona kizárólagos birtoklásáért. 

Az ország három részre szakadása:

Az évtized végére lassan érlelődtek a megegyezés feltételei, hiszen a másfél évtizede dúló belháborúk és a török fegyveres beavatkozásai az ország pusztulását okozták volna. 1538-ban, a váradi békében 1. Ferdinánd és 1. János megegyeztek. Később a titkos egyezményt Ferdinánd beárulta a török portának. 1. János viszont halálos ágyán megeskette főembereit, hogy későn született gyermekét, János Zsigmondot a váradi megállapodás ellenére elismerik törvényes királynak. János halála után Ferdinánd sereggel indult törvényesnek vélt jussa megszerzéséért. A csecsemő János Zsigmond gyámja, Fráter György pálos szerzetes nem bízva az ország katonai erejében, behívta segítségül a törököt. Ez egybeesett a törökök törekvéseivel, mert addigra Magyarországot túlságosan zavaros, hatalmi viszonyaiban változékony területnek tartották, így a közvetett hűbéri függés fenntartása helyett, amit pl. Moldva vagy Havasalföld esetében alkalmaztak a közvetlen megszállás mellett döntöttek. Az óriási erejű török sereg 1541 nyarán megszállta a magyar királyi székvárost.

Buda megszállásával az ország három részre szakadt. Ferdinándé maradt az északi és nyugati peremvidék; a továbbiakban ezt nevezték királyi Magyarországnak. A török az ország középső és alföldi területeit, az úgynevezett hódoltságot foglalta el. Erdélyt és Kelet-Magyarországot János Zsigmond magyar királyként tarthatta meg, de török hűbéri függést kellett vállalnia, s évi adót kellett fizetnie a töröknek. Az önálló középkori magyar állam története ezzel véget ért.

10. Tétel: Erdély aranykorának története

Báthori Gábor erdélyi fejedelem felelőtlen politikája után mindenki békére vágyott, így a rendek 1613. októberében Bethlen Gábort választották meg. Mivel korábban a török portán képviselte Erdély érdekeit, sokan törökbarátnak tartották. Ennek ellenére egész tehetségével Erdélyt szolgálta. Ebből az állapotból kellett kitörnie és becsületet szereznie önmagának, valamint a fejedelmi címnek, amelyet Báthori Gábor lejáratott. Az ország súlyos gazdasági helyzetben volt. Az éghajlat is kedvezőtlenre fordult, bekövetkezett az ún. „kis jégkorszak”, amely nem kedvezett a termelésnek.

Bethlen Gábor nyolcvanezer fős török és tatár sereg nyomatékosító jelenlétével kezdte uralmát, de azok eltávozása után elérte, hogy a három rendi nemzet elfogadja. Megkísérelte előjogaik megnyirbálását, de rádöbbent, hogy nem a hatalmuk csökkentésével, hanem a saját tekintélyének a megnövelésével érhet el jobb eredményt. Uralmának kezdetén egyezséget kötött 2. Mátyással, amelyben voltaképpen megerősítette, hogy magát a császár alattvalójának tekinti. Ez a hajlékony és mindenképpen megegyezésre törekvő politika eredményezte, hogy uralma idején nem volt idegen ellenség Erdély területén.

Uralmának gazdasági alapja elsősorban az irdatlan méretű kincstári birtok volt, amelyet Báthori Gábor szétzüllesztett. Ezek visszaszerzésével növelte a birtokait. Új területekkel is növelte Erdélyt: hét Észak-Magyarországi vármegyével, Tokaj és Munkács várával, sőt még Debrecennel is. Sokat törődött az adók beszedésével, a főispánokat személyesen tette felelőssé a hátralékért. A fejedelmi jogon szerzett jövedelmeket így a harmincadokat és más külkereskedelmi vámjövedelmeket is fokozott ellenőrzése alá vonta. A merkantilista elvekhez hasonlóan gondolkodott, amikor a kereskedelem és az ipar pártolásába kezdett. Engedélyezte a zsidók szabad kereskedését az országban, és az új bányák megnyitását adókedvezménnyel segítette. A kénre, viaszra, mézre, higanyra, marhákra és lovakra, majd 1628-tól a vasra is állami monopóliumot rendelt el. Ezek exportját igyekezett államilag is megszervezni. Elismerte azt is, hogy a posztó fontos érték, és a szász városok mesterei elérik a legjobb színvonalat. 1621-ben morva anabaptista iparosokat, telepített le, hogy a termelést mindenképpen növelni tudja.

A harmincéves háború kitörésekor, 1618-ban, 2. Mátyás uralma idején, az udvar és a magyar nemesség kapcsolata még felhőtlen volt. Amikor 1619-ben 2. Ferdinánd kerül a királyi trónra, hozzákezdett az ellenreformáció kíméletlen végrehajtásához, a templomok visszavételéhez. Ez együtt járt az egész birodalomban, de különösen a cseh és magyar tartományokban a rendi előjogok megnyirbálásával.

Bethlen Gábor a cseh rendek megsegítésére bekapcsolódott a harmincéves háborúba. A magyar nemesek kezdeti lelkesedése azonban alábbhagyott, így Bethlen szövetségesei 1620-ban megsemmisítő vereséget szenvedtek a fehérhegyi csatában. Ennek ellenére az erdélyi fejedelem folytatta a háborút a protestáns államok és Franciaország szövetségesként, és 2. Ferdinándot 1622-ben Erdély számára előnyös békekötésre kényszeríttette Nikolsburgban. Ekkor kapta meg a fejedelemség a hét felvidéki vármegyét és Kassa városát.

Bethlen Gábor uralma nem volt abszolutizmus, ehhez Erdélyben hiányoztak a társadalmi feltételek, mindamellett a hatalom koncentrációját megvalósította. A legfőbb államügyekben egyedül döntött. Nem voltak megfelelően képzett hivatalnokai. Igyekezett ezt a hiányt pótolni, és külföldi egyetemekre küldte tanulni a protestáns ifjakat. Pártolta a könyvnyomtatást; Gyulafehérvárot működő nyomdájában az elkészült művek többsége világi tudományos mű volt. 1614-ben megalapította híres könyvtárát, amelyet másoknak is rendelkezésére bocsátott. Bethlen Gábor öntudatos református fejedelem volt, aki a református prédikátorok utódainak nemesi címet ajándékozott. A vallási türelem hagyományait megtartotta: a négy bevett va1lás (katolikus, református, evangélikus, unitárius) gyakorlásán kívül megtűrte más felekezetek jelenlétét is. Hajlékony, kompromisszumra képes külpolitikáját végrendeletében ekképpen je1lemzi: „úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk”.

Utódja 1. Rákóczi György, folytatója volt a Bethleni örökségnek. A harmincéves háború folyamatában, 1645-ben, a linzi békében megerősítette a bécsi békét, az 1608-as törvények alapján kiterjesztette a va1lásszabadságot. A hét vármegyét ismét Erdélyhez csatolták.

1648-ban bekövetkezett halála idején írják alá a vesztfáliai békét, amely lezárta a harmincéves háborút. Ekkor Erdély immár gazdaságilag és politikailag is jelentős állam.


11. Tétel: A Rákóczi szabadságharc sikerei és kudarcai

A török kiűzése után a császári udvar Magyarországot fegyverrel szerzett javadalomnak tekintette. Az udvar a sebtiben összehívott magyar nemességgel elismertette a Habsburgok örökös királyságát, lemondatta a rendeket a szabad királyválasztás jogáról és az Aranybulla ellenállási záradékáról. A háborúk következtében a kizsigerelt parasztságot minden korábbinál súlyosabb adókkal terhelték meg, hogy a hadviselés költségei megtérüljenek. A végvári katonaságot szélnek eresztették, a várak többségét lerombolták. A töröktől visszafoglalt területeken a nemesség csak akkor kaphatta vissza birtokait, ha igazolta tulajdonjogát és „fegyverváltságot” fizetett az udvarnak.

Megkönnyítette a nemzet összefogását, hogy szinte valamennyi réteg súlyos sérelmet szenvedett a török helyébe lépő császári hadaktól. Az első felkelési kísérlet a Hegyalján tört ki, 1697-ben, Thököly Imre egykori hadnagyának, Tokaji Ferencnek a vezetésével. Az elszigetelt kísérlet eredménytelen volt. 1703-ban azonban 2. Rákóczi Ferenc brezáni kiáltványában már eredményesen hívta fegyverbe a „Magyar hon lakosságát”. Rákóczi megkísérelte a nemzet „nemes” és „nemtelen” tagjainak érdekeit összehangolni, és elégedetlenségüket az udvar ellen fordítani. Vetési táborában kiadott híres pátensében a fegyveres harcot vállaló jobbágyoknak felszabadítást ígért. Rövid időn belül sikerült elfoglalnia a Tiszántúlt és Erdélyt. 1704-ben az erdélyi rendek fejedelmükké választották. Az 1705-ös szécsényi országgyűlésen kinyilvánították az uralkodó ellen fölkelt rendek szövetségét (rendi konföderáció), kialakították a kuruc állam irányító testületeit (Szenátus, Gazdasági Tanács stb.), és Rákóczit, Magyarország vezérlő fejedelmévé választották. Ez egyúttal Erdély és a felszabadított magyar területek újraegyesítését is jelentette. Rákóczinak a szabadságharc csúcsán mintegy 100 ezer főt számláló hadserege volt, ám ennek harci értéke jóval alatta maradt a jól kiképzett és felszerelt császári seregénél. Ezért, bár remek haditetteket hajtottak végre, a döntő csatákat sorra elvesztették. A könnyűlovas, portyázó, kuruc harcmodor alkalmas volt rajtaütésekre, de a nyílt csatákban az osztrák tüzérséggel, reguláris gyalogsággal és vértes lovassággal szemben rendre alulmaradt. Gyengítette a kuruc sereget, hogy a jórészt nemesek közül verbuválódott tisztek, és a jobbágykatonák egyre növekvő bizalmatlansággal szemlélték egymást.

A kurucok kezdettől óriási gazdasági problémákkal küzdöttek. Mivel Rákóczi először nem kívánt állami adókat kivetni, hanem saját birtokainak jövedelméből akarta a szabadságharcot finanszírozni, a hiányzó kincstári bevételek pótlására rézpénzt veretett, ami igen hamar elértéktelenedett. Mindezért az 1707-es ónodi országgyűlésen törvénybe iktatták az általános adófizetést, megszüntetve ezzel a nemesi adómentességet és megvalósítva a közteherviselést. Rákóczi sokat tett az ország gazdasági fejlesztéséért, s néhány a hadsereget kiszolgáló manufaktúrát is alapított, de a háborús viszonyok miatt ezek nem tudtak megerősödni.

Rákóczi a szabadságharc kitörésétől szövetségeseket keresett a külföldi hatalmak között, mert önmagában gyengének tartotta az országot a Habsburg Birodalommal szemben. 14. Lajos kezdetben támogatta, ám a spanyol örökösödési háború terhei miatt csak jelképes segítséget nyújtott. Nagy Péter orosz cár hajlott volna a Habsburg-ellenes koalícióra, ám XII. Károly svéd király támadása lekötötte erőit. A Habsburgok hátában a porosz trónörökös Frigyes Vilmos is ígéretes szövetségesül kínálkozott, ám a Habsburgok katonai gyűrűbe zárták az országot. Az 1710-es romhányi vereség után elkerülhetetlenné vált a bukás. A nemesség egyre jelentősebb csoportjai pártoltak át az ellenséghez, a katonák szökdösni kezdtek. A megegyezés vágyát erősítette, hogy a Lipót halála után trónra lépő 1. József nem törekedett az ország birodalomba való beolvasztására. Végül Rákóczi távollétét kihasználva, helyettese, gróf Károlyi Sándor, akit a fejedelem időnyerés céljából felhatalmazott arra, hogy tárgyaljon az ellenséggel belátva a további küzdelem hiábavalóságát, a szatmári várban aláírta a béke-megállapodást, s 1711. máj. 1-jén, a majtényi síkon letette a fegyvert.

Bár a szabadságharc elbukott, célját elérte: az ország visszaszerezte rendi alkotmányát. A fegyverletétel nem feltétel nélküli megadás volt, így a szatmári béke a felkelés résztvevőinek büntetlenséget biztosított. Magyarország, bár függetlenségét nem tudta visszaszerezni, birodalmon belüli önállóságát visszakapta. A Habsburgok belátták, hogy Magyarországon csak a rendekkel való folytonos egyeztetéssel lehet politizálni. A kompromisszum megfelelő kereteket és lehetőségeket teremtett Magyarország újjáépítéséhez és fejlődéséhez.

12. Tétel: Magyarország beilleszkedése a Habsburg birodalomba

A szatmári béke után az országgyűlés 1714-15 között 136 törvénycikket alkotott. Ezek a törvények szabályozták és biztosították az új körülmények között működő magyar államot. Az ország területi egysége nem állt helyre, és az állam sem nyerte vissza 1526 előtti függetlenségét. Biztosították ugyanakkor az ország önállóságát, valamint azt, hogy csak saját törvényei által fogják kormányozni.

A karlócai béke érvényben volt, de az ország déli határán ott állt a megvert ellenfél, a török. A veszély elhárításához állandó hadseregre volt szükség, amelyet 1715-ben megszavaztak a rendek. A vállalt kötelezettséget a jobbágyságra hárították, aminek eredménye a katonafogdosás és a magas hadiadó lett. Hamarosan megkezdődtek a háborúk, amelyek az országot veszélyeztették. Savoyai Jenő fővezérletével sikerült visszaszerezni azokat a területeket, amelyek a középkori Magyarország déli határai voltak. Az 1718-ban megkötött pozsareváci békében e földeket a szultán kénytelen volt átengedni.

Az 1715. évi és 1723. évi törvények hozták létre az újjáépített ország közigazgatási szerveit, amelyeket kormányszékeknek nevezünk. Ezek az uralkodótól függtek, és nem tartoztak felelősséggel a pozsonyi országgyűlésnek. A legfőbb kormányszék, a Magyar Királyi Kancellária Bécsben volt. Élén a kancellár állt, aki mindig valamelyik magyar főúr volt. Ez a hivatal közvetítette az uralkodó akaratát leiratok formájában a magyarországi fő kormányszervhez, a Pozsonyban székelő helytartótanácshoz. Ez gyakorolta a legfőbb végrehajtó hatalmat, irányította az országot, a vármegyei közigazgatást. Élén a nádor állt, hatáskörébe tartozott az iskolaügy közegészségügy, az adók beszedése és a törvények, rendeletek végrehajtatása.

Az ország pénzügyeinek irányítása, a kincstári birtokok és bányák jövedelmeinek a beszedése a királyi kamara hatáskörébe tarozott, amely közvetlenül az udvari kamarának volt alárendelve. Így az országgyűlés nem tudott arról, mennyi az állam jövedelme, s azt mire fordítják. Az ország legfőbb közjogi méltósága a nádor. Fontos szerepe volt, mivel közvetített az udvar és a magyar rendek között. A Pozsonyban székelő diéta volt a magyar nemesség legfőbb politikai fóruma. Két házában folyt a törvénykezés. Az alsótáblán a megyék követei ültek, akiket utasításokkal láttak el a közgyűlések.  Az alsótáblán az üléseket a király személyes megbízottja, a személynök vezette. A felsőtáblát a főurak és a katolikus főpapok töltötték be a nádor vezetésével. A törvénykezésben a két tábla között összhangnak kellett lenni, mert a megalkotott törvényt csak akkor lehetett az uralkodóhoz felirat formájában felterjeszteni, ha abban mindkét tábla egyetértett.

Az ország ügyeinek nagyobb részét a vármegyék törvényhatóságai, intézték. A közgyűléseken részt vett a megyei nemesség, amely helyi ügyekben hallatta szavát, és döntött. Az országos ügyekbe képviselői által szólhatott bele. Az uralkodói akaratot az általa kinevezett főispán képviselte, akinek a tisztsége öröklődött. A bírósági szervezet korszerűsítésére is sor került. Ez a szervezet csak a nemesek felett gyakorolt bírói hatalmat. A királyi kúria töltötte be a legfelső bíróság hatáskörét, amely főbenjáró ügyekben járt el. Kisebb ügyekben a megyei és városi törvényszékek szolgáltattak igazságot. A jobbágyok felett a nemesekből álló úriszék ítélkezett.

Horvátországot a magyar korona tagjaként a középkorban kialakult autonómia alapján kormányozták. Erdély nem tartozott Magyarországhoz, külön kancellária által irányították, amelynek központja szintén Bécsben volt. Erdélyben a „három rendi nemzet” képviselőiből álló országgyűlés működött önálló törvényhozással, de az itteni rendek politikai súlya nem volt jelentős.  

A 18. században folyamatosan zajlott az ország újjáépítése, benépesítése. Legjelentősebb volt a belső vándorlás. A török hódoltsági területek elmenekült lakossága visszaköltözött, de a dunántúli falvakból is eljöttek a parasztok, hogy megműveljék a parlagon hagyott földeket. Ugyancsak jelentős népesség húzódott le az alföldi részekre a hegyes Felvidékről. Mindez nem elégítette ki a földesurak munkaerő szükségleteit, ezért külföldről is hívtak be telepeseket. A nyugatról érkezők általában magasabb mezőgazdasági kultúrával rendelkeztek, mint az itt talált magyarok. Sokszor mesteremberek is jöttek velük, akik beilleszkedtek a városok céheibe. Ezek a betelepítések eredményezték, hogy a talajpihentetéses földművelési formákat a század második felében már az intenzív mezőgazdálkodás kezdte felváltani.

Jelentős volt a bevándorlás is, amely szervezetlenül és önkéntes formában zajlott. Nagy számban szivárogtak be állattenyésztő románok a Havasalföldről, és lassan Erdély lakosságának nagy részét alkották. A török elől menekülő szerbek sokszor hajóval érkeztek a Dunán, és a folyó mellett alakították ki központjaikat.

13. Tétel: Az Amerikai Egyesült Államok története

Az angolok Észak-Amerika keleti partvidékén tizenhárom gyarmatot hoztak létre. Az angol telepek népessége rendkívül gyorsan növekedett, főleg az Angliából folyamatosan érkező kivándorlóknak köszönhetően. Az észak-amerikai angol gyarmatoknak nem volt egységes igazgatása, teljesen elkülönültek egymástól. A korona érdekeit mindenhol a király által kinevezett kormányzó képviselte, a tényleges igazgatást azonban a maguk választotta tanácsok, önkormányzatok gyakorolták.

A gyarmatok jóllehet az agrárfejlődés tőkés útjára léptek, mégis két eltérő fejlődési utat figyelhetünk meg. Az északi területeken jórészt kisparaszti gazdálkodás folyt, míg a déli gyarmatokon a rabszolga munkaerőt alkalmazó, tőkés ültetvényes gazdálkodás honosodott meg.

Anglia a kolóniáit nyersanyagtermelő és árufelvevő piacoknak tekintette, meg akarta akadályozni, hogy az amerikai gazdaság saját lábára álljon, ezért többször megújított kereskedelmi törvényekkel szigorú korlátok, közé szorította a kereskedelmet, a hajózást és az ipart. A gyarmatokon gyorsan fejlődtek a tőkés viszonyok, és minél fejlettebb lett a gazdaságuk, annál terhesebbnek érezték az anyaország gyámkodását. Érdekeik védelmében először 1754-ben Benjamin Franklin kezdeményezésére tartottak közös megbeszélést, ekkor azonban még nem kerültek élesen szembe az angol koronával, mert a francia gyarmatok fenyegetése miatt rászorultak Anglia fegyveres támogatására. A hétéves háború után, amelyben a franciák elvesztették gyarmataikat az angol telepesek és az anyaország közti feszültség megnövekedett, mert az angolok a háború költségeinek fedezésére felvett kölcsönök visszafizetésére új adókat vezettek be a gyarmatokon. A gyarmatokon tiltakozási mozgalom bontakozott ki az angol korona lépéseivel szemben. Tüntetésekre, fegyveres összeütközésekre került sor, kibontakozott a bojkott mozgalom, az angol áruk vásárlásának megtagadása.

A sorozatos tiltakozó akciók és a bojkott hatására az angol parlament végül semmisnek nyilvánította rendeleteit. Kivételt képzett a teavám, amivel azt kívánták kifejezésre juttatni, hogy az angol parlament gyakorolja a fennhatóságot az amerikai gyarmatok felett. A gyarmati polgárok számára viszont az adózási elv volt a fontos, ezért az angol politika elleni tiltakozásul 1773-ban, a bostoni kikötőben a Brit Nyugat-indiai Társaság három teaszállító hajójáról a tengerbe dobálták a teás ládákat, amire az angolok erőszakkal válaszoltak. Bezárták a bostoni kikötőt, és újabb kényszerítő erejű törvényeket vezettek be a gyarmatokon. Védekezésül 1774-ben, Philadelphiában tizenkét gyarmat képviselői megtartották az I. Kontinentális Kongresszust; a kongresszus elutasította a brit parlament gyarmatok feletti jogait, bojkottot hirdetett az angol árucikkekre, és ellenállásra szólította a gyarmatokat.

1775-ben Lexingtonban dördült el az a sortűz, amely meghatározta az események további menetét. A vitát most már a fegyvereknek kellett eldönteniük. Májusban összeült a II. Kontinentális Kongresszus, és George Washington vezetésével megalakította a gyarmatok fegyveres erejét. Az angol hatóságoktól „biztonsági bizottságok” vették át a hatalmat. Miután az utolsó kísérletek is kudarcot vallottak a koronával való megegyezésre, 1776-ban a Kontinentális Kongresszus utasítására Thomas Jefferson megfogalmazta a Függetlenségi Nyilatkozatot, amelyet július 4-én mind a tizenhárom gyarmat képviselői elfogadtak. Ezzel véglegessé vált a szakítás Nagy-Britanniával, és teljes erővel megindult a függetlenségi háború.

A hivatásos katonákból álló, jól képzett angol erők jelentős fölényben voltak. Washingtonnak nem voltak kellőképpen kiképzett csapatai, kevés volt a hadianyaga, viszont jelentős helyi támogatásban részesült. Igyekezett kerülni a nyílt csatákat, inkább sorozatos rajtaütésekkel nyugtalanította az angolokat. Jelentős támogatást kapott európai önkéntesektől, akik nagy számban csatlakoztak a gyarmatok háborújához. Hiába győztek több csatában az angolok, és foglalták el a nagyobb városokat, az ismeretlen terepen, hatalmas területen szétszóródó csapatok, az ellátási nehézségek miatt nem tudták felszámolni az amerikai lázadást. Sőt az első amerikai sikerek hatására megszűnt a lázadó államok külpolitikai elszigeteltsége, Franciaország elismerte az Egyesült Államok függetlenségét, és szövetséget kötött vele Anglia ellen. Az amerikai partok mentén megjelent a francia flotta, és megindultak a hadianyag szállítások is. A függetlenségi háborút lezáró összecsapásra 1781-ben Yorktownnál került sor, ahol a francia támogatásnak köszönhetően Washington csapatai győzelmet arattak, és fegyverletételre kényszeríttették az angolokat. A sorozatos vereségek hatására az angol parlament többsége a békekötés mellett döntött, amelyet 1783-ban, Versailles-ban írták alá.


A függetlenségi háború befejeződése után azonban még csaknem egy évtizednek kellett eltelnie az Amerikai Egyesült Államok létrejöttéig. A 13 gyarmat 1781-től laza konföderációt alkotott, a kongresszus lényegében a királyi jogköröket vette át. 1787-ben szövetségi alkotmányozó gyűlés ült össze Philadelphiában, ahol kidolgozták az Unió alkotmányát, az első, a hatalommegosztás elvére épülő, modern köztársasági alkotmányt. A törvényhozói, a végrehajtói és a bírói hatalmat szétválasztották, s igyekeztek egyensúlyt teremteni közöttük. A törvényhozó hatalmat a kétkamarás kongresszus gyakorolta és felelt a honvédelemért, a külpolitikáért, valamint a pénzügyekért és a külkereskedelemért. Az alkotmányban fel nem sorolt jogok az egyes államok hatáskörében maradtak. A végrehajtó hatalom a négy esztendőre választott, rendkívül széles jogkörrel rendelkező, a törvényhozástól független és újraválasztható elnök kezében összpontosult. Az elnök megvétózhatja a kongresszusi törvényhozást, ő nevezi ki (a szenátus egyetértésével) a bírákat és az állami tisztségviselőket, ő felel a külpolitikáért és ő a fegyveres erők főparancsnoka. A legmagasabb bírói hatalmat a Legfelsőbb Bíróság gyakorolja, amelynek tagjait élethossziglan az elnök nevezi ki, a szenátus beleegyezésével. Az Unió kormányzati rendszere mellett minden egyes államnak megmaradt saját törvényhozása és kormányzata.

1789-ben az új alaptörvény hatályba lépett, és ezzel ténylegesen megalakult az Amerikai Egyesült Államok. Az eredeti alkotmányból „kimaradt” az általános emberi jogok biztosítása, de ezt már 1791-ben az első tíz alkotmány kiegészítéssel pótolták. Biztosították a sajtó és a gyülekezési szabadságot, a fegyvertartás jogát, a vagyon biztonságát, az ártatlanság vélelmét és a független bíróság előtti megjelenés jogát.


14. Tétel: Széchenyi István reformprogramja

Az 1795-1815 között zajló háborúk Európában gazdasági konjunktúrát eredményeztek. A birodalomban nőtt a gabona és a hús iránti kereslet, amivel a nagy létszámú osztrák hadsereg igényeit elégítették ki. Magasra szöktek az élelmiszerárak, s ez kedvezett a magyar árutermelő nemességnek és a hadseregszállítóknak.  A legjobban a magyar főnemesség gazdagodott meg az élelmiszerkereslet miatt.  

A konjunktúra idején megerősödött a középbirtokos nemesség is. Az anyagi biztonság tudata és a változtathatatlan viszonyokba vetett hit jellemezte gondolkodásukat. Nem gondoltak birtokuk modernizációjára, inkább építkeztek a pénzből. A kisbirtokos nemesség nem érezte meg a konjunktúra áldásait, de a magasabb élelmiszerár miatt jutott pénze arra, hogy gyermekét iskoláztassa.  A parasztság tömegeinek a konjunktúra inkább átkot, mint áldást hozott. A földesurak a megnövekedett termeléshez a robotterhek emelésével tudták biztosítani a munkaerőt. 

A gabona ára a húszas években olyan alacsonyra zuhant, hogy még nyomott áron sem lehetett piacot találni a mezőgazdasági termékek számára. A nemesség előtt egyetlen lehetőség állott, ha rálép a reformok útjára, és önmagán próbál segíteni.

Amikor a király 1825-ben összehívta a rendi országgyűlést, még nem érett meg a helyzet a valódi változtatásokra. Ez az országgyűlés teremtett alkalmat Széchenyi István grófnak arra, hogy magyarországi politikai pályáját elkezdje. Ekkor ajánlotta fel a Magyar Tudományos Akadémia számára egyévi jövedelmét, 60 ezer forintot.

Széchenyi ezután a magyar politikai élet egyik meghatározó alakja lett. Megalakította a Nemzeti Kaszinót, ahol a nemesség különböző rétegeihez tartozók megvitathatták a társadalmi problémákat. Az 1830-ban kiadott Hitel című munkája alkalmasnak bizonyult a nemesség politikai aktivizálására. Műve sikerét annak is köszönhette, hogy ekkor már az európai politikai helyzet megváltozott, és a reformok a birodalomban is elképzelhetőnek látszottak. Az udvart és mindenható kancellárját, Metternichet lekötötték a birodalomban zajló nyugtalanító események, emiatt nem kívánta a helyzet kiéleződését a magyar rendekkel. Ez kedvezett a reformmozgalom elindulásának. A viták színhelyei a vármegyeházak, illetve a vidéken is létrejött nemzeti kaszinók voltak. A Hitel arra keresett választ, hogy a gazdasági dekonjunktúrából milyen lehetősége van a nemességnek a kilábalásra. Széchenyi rámutatott arra, hogy a nemesség szegénysége az elavult feudális jogrendben keresendő. A gazdaságot csak akkor lehetne virágzóvá tenni, ha eltörölnék az ősiséget és a kincstár öröklési jogát a természetes örökös nélkül maradt birtokra. A Hitel megindította a vitát arról, hogy előbbre juthat-e a nemesség akkor, ha önként lemond kiváltságairól.

A Hitelt Dessewffy József támadta meg, aki Taglalat című művében politikai állásfoglalásban túlment Széchenyi gondolatain. Felfedte, hogy a parasztság jogfosztott állapotában nem tud a nemességgel együtt a reformokért lelkesedni. Mindamellett kiállt a nemesség jogai és kiváltságai mellett, és ezeket veszélyeztetve látta a Hitelben. Széchenyi a Világ című művében válaszolt a Taglalatra.

1833-ban jelent meg összefoglaló műve, a Stádium, amely politikai, gazdasági és társadalmi reformprogramját tizenkét pontban foglalta össze. Legfontosabb gondolatai: az ősiség eltörlése, ami a birtokos hitelképességét fogja eredményezni, a közteherviselés, az önkéntes örökváltság, a törvény előtti egyenlőség, a közlekedés javítása a folyók szabályozásával, a céhek és árlimitációk eltörlése, a földek feudális tulajdonának megszüntetése, az országgyűlések üléseinek szabad látogatása, a nem nemesek szabad földvásárlásának engedélyezése.

A nemesség sérelmi politikáját céltalannak, következményeit tragikusnak tartotta, ezért szembekerült a politikai élet több vezetőjével. Írásai mellett sokat tett Pest-Buda fővárossá fejlesztése érdekében. A dunai rakpart, a Lánchíd, a hengermalom, a hajógyár, a dunai gőzhajózás megindítása, az Al-Duna szabályozása az ő kezdeményezésére, közreműködésével valósult meg. A negyvenes években a Tisza szabályozásával és hajózhatóvá tételével a gazdaság pozícióit kívánta javítani. E sok munka mellett a politikai életben is hallatta szavát. Károsnak tartotta a negyvenes évek nemzetiségeket semmibe vevő politikáját. Különböző politikai nézeteik ellenére Kossuth méltán nevezte „a legnagyobb magyarnak”.

 

 

15. Tétel: Az 1848-as forradalom legfőbb vívmányai

A törvényes forradalom: Március 13-án a bécsi forradalom végképp eldöntötte az eseményeket. 14-én a főrendek is jóváhagyták a felirati javaslatot, amit másnap az országgyűlés küldöttsége Kossuth vezetésével, hajón vitt Bécsbe, uralkodói szentesítésre. Az országgyűlés radikalizálódását és a törvények királyi jóváhagyását egyaránt elősegítette, hogy március 15-én, Pesten kirobbant a Pilvax-kör által szervezett forradalom. Március 17-én Ferdinánd szentesítette a magyar országgyűlés feliratát, s ugyanezen a napon gróf Batthyány Lajos, az Ellenzéki Párt elnöke miniszterelnöki kinevezést kapott. Lehetőség nyílt a magyar történelem első önálló kormányának, korabeli szóhasználattal felelős minisztériumának a megszervezésére. Március 23-án a miniszterelnök körlevélben hirdette ki a jobbágyfelszabadítást. És ezzel párhuzamosan az országgyűlésen törvényalkotó munka kezdődött. Az 1848. Ápr. 11-én elfogadott áprilisi törvények a polgári Magyarország megszületését jelezték. Az utolsó rendi országgyűlés befejezte munkáját, a forradalom törvényesen és vér nélkül győzött.

Belső problémák a kormány és az udvar viszonya: Az első magyar kormány a rend és a béke jelszavát hirdette meg, s következetesen dolgozni kezdett az áprilisi törvényekben megfogalmazott nagyszabású társadalom átalakítási program megvalósításán. A legsürgetőbb a jobbágyfelszabadítás volt. Az úgynevezett úrbéres földeken élő parasztok jobbágytelkük szabad tulajdonosaivá lettek, az úrbéres szolgáltatásokat pedig eltörölték. A majorsági földeken élő zsellérek továbbra is vagyon nélkül maradtak, de ezután már szerződés és nem feudális függés kötötte őket urukhoz. A polgári földtulajdon és a polgári viszonyok kialakítását szolgálta, hogy eltörölték az ősiség törvényét, bevezették a közadózást, rögzítették a keresztény felekezetek egyenjogúságát, a politikai jogok tekintetében megszüntették a származási különbségeket.

A törvények másik csoportja új politikai struktúrát teremtett az ország számára. Erdélyt és a határőrvidéket újra egyesítették Magyarországgal. Kimondták, hogy a törvényhozó hatalmat a rövidesen megválasztandó népképviseleti országgyűlés gyakorolja, és az országot a parlamentnek felelős kormány irányítja. A választójogot ugyan vallási, vagyoni és műveltségi cenzushoz (mértékhez) kötötték, de ez a legalacsonyabb volt egész Európában. A népképviseleti országgyűlés megszavazza a költségvetést, elszámoltatja a kormányt, feloszlatni saját hozzájárulása nélkül nem lehet, forradalom vívmányainak a védelmére létrehozták a Nemzetőrséget.

A törvények harmadik csoportja tisztázta az ország helyzetét a Habsburg Birodalmon belül. Lényegében perszonálunión alapuló alkotmányos királyság jött létre, az udvar lehetőségei a magyar belügyekbe való beleszólásra nagymértékben beszűkültek. Az uralkodó rendelkezései csak az illetékes miniszter ellenjegyzésével voltak érvényesek. Nyomatékot adott az ország különállásának, hogy Kossuth megkezdte a független magyar honvédsereg megszervezését, s pénzügyminiszterként még ez év szeptemberére megteremtette az önálló magyar pénzt. Az áprilisi törvények leginkább a nemzetiségi kérdés megoldásában mutattak hiányokat. A nemzetiségek is kollektív jogokat és területi autonómiát követeltek maguknak. Miután a magyarság 1541 óta területi széttagoltságban és politikai alárendeltségben élt, gondolkodásmódját pedig a nemzetállam koncepciója határozta meg, szó sem lehetett a részleges önállóságát éppen csak visszaszerzett ország területi szétdarabolásáról, ezért a kormány a nemzetiségi követeléseket határozottan visszautasította. A jobbágykérdés sem minden tekintetben rendeződött. Sok paraszt általános földosztást várt, sokan pedig azért keseredtek el, mert a korábban tisztázatlan birtokviszonyok miatt a nemesek igyekeztek minél kevesebb földet úrbéres földnek tekinteni. Néhány feudális szolgáltatást sem töröltek el. Mindezek miatt a magyar kormánynak már 1848 nyarán parasztfelkelésekkel és véres nemzetiségi lázadásokkal kellett szembenéznie. Bécs különösen a nemzetiségek törekvéseit akarta szolgálatába állítani.

Az udvar szándékai augusztus végére váltak egyértelművé, amikor az itáliai fronton aratott győzelmek hatására uralkodói leirat követelte a hadügy és pénzügyminisztérium bécsi kormányba történő beolvasztását. Szeptember 11-én a Batthyány-kormány érezvén, hogy az uralkodó bizalma megrendült, s nem hajlandó a kompromisszumra lemondott. Ezt a pillanatot használta föl Jellasics, hogy átlépje a magyar-horvát határfolyót jelentő Drávát, és granicsárjaival meginduljon Pest felé. A vészhelyzetben szeptember közepén, Kossuth vezetésével megalakult a hattagú Országos Honvédelmi Bizottmány, amely fokozatosan a végrehajtó hatalom birtokosa lett. (Több kormányalakítási kísérlet után Batthyány okt. 2-án mondott le véglegesen a miniszterelnökségről.) Az éppen szerveződő honvéd zászlóaljakat, valamint az önkénteseket azonnal mozgósították. Megkezdődött a szabadságharc.

16. Tétel: Az ipari forradalom, legfontosabb találmányok

Ipari forradalom alatt a nemzetgazdaság egészében végbemenő robbanásszerű fejlődést, modernizációt értünk, amely változásokat indít el a társadalomban, a demográfia, az infrastruktúra és a tudományok terén is. Világméretű folyamat, amely több hullámban bontakozott ki.

  1. Klasszikus vagy első ipari forradalom (1760-as évek-1870-es évek)
  2. Második ipari forradalom (az 1870-es évektől az 1. Világháborúig)
  3. Harmadik ipari forradalom (a két világháború között, a fogyasztási javak tömegtermelése)
  4. Tudományos-technikai forradalom (a 2. Világháború végétől az 1970-es évekig)
  5. A mikroelektronika forradalma (az 1970-es évektől napjainkig)

A klasszikus ipari forradalom: a 18. Század 60-as, 70-es éveiben bontakozott ki, elsőként azokban az országokban, ahol már végbement a tőkefelhalmozódás, és a társadalmi, politikai életben forradalmak vagy reformok útján a tőkés viszonyok váltak meghatározóvá (Angliában, Franciaországban, Észak-Amerikában). Itt teremtődtek meg először a hosszú távú fejlődés feltételei: a szabad munkaerő, a tőke, az elérhető nyersanyagforrások és a megfelelő felvevőpiac. Az államhatalomban jelen voltak azok a csoportok, akik érdekeltek a gazdaság minél hatékonyabb működésében. A klasszikus ipari forradalom a pamutiparban bontakozott ki. A 1760-as évektől az 1820-as évekig tartó időszakot találmányok korának is nevezzük. Láncreakció szerűen kelt életre egyik új eszköz a másik után, a szövő, majd a fonógépektől az új energiaforrásig, a gőzgépig. Az így előállított nyersanyagot, valamint a munkaerőt gyorsan a feldolgozás helyére kellett szállítani. A 19. század első harmadát ezért a közlekedés forradalmának is nevezhetjük. A gőz ereje hajtotta a mozdonyokat, a hajókat. A 19. század közepére Angliából kiindulva általánossá vált a gyáripar, mely bérmunkával dolgozott, mint a manufaktúra, de a gépek alkalmazása sok kézi munkát tett szükségtelenné. Lehetővé vált a tömeggyártás, majd a szabványosítással és az alkatrészgyártással az eszközök javíthatósága. Az új találmányok az élet minden területére hatással voltak. A munkaerő iparba áramlása elképzelhetetlen lett volna a mezőgazdaság fejlődése nélkül. Kibontakozott az agrárforradalom (gépesítés, vetésforgó, istállózás), a lakosság száma 150 év alatt ötszörösére nőtt (demográfiai forradalom). Átrendeződött a lakosság térbeli elhelyezkedése, hatalmas méreteket öltött a városiasodás (urbanizációs forradalom). Az átalakuló gazdaság új társadalmi rétegek keletkezését eredményezte. Kialakult a polgár sajátos típusa, a vállalkozó, és megteremtődött az ipari munkásság. Az új termelési keretek létrehozták az egyelőre csekély létszámú középosztályt.

A centrumban kibontakozó folyamat a 19. század közepére átterjedt az ún. félperiféria országaira (Skandinávia, Kelet-Közép-Európa, Oroszország). Itt a belső feltételek hiánya miatt elsősorban a külföldi tőke beáramlása indította el a modernizáció folyamatát. Ezért ezekben az országokban nem volt olyan mélyreható a változás a társadalomban, fennmaradtak a feudális eredetű rétegek, a gazdaság pedig nagymértékben vált a külföldi tőke függvényévé.

A második ipari forradalom: a 19. század 60-as éveire Nyugat-Európa fejlett országai már túljutottak a klasszikus ipari forradalmon, és az újabb fellendülés időszakába léptek. Ennek az új fejlődésnek a központjai Németország és az USA voltak. A gazdasági fejlettség fő mutatója az acéltermelés lett. A korszak új iparágai a vegyipar, az autóipar és a villamos ipar. A gőz helyét átvette a villamos energia. Az új befektetésekhez nagyobb tőkemennyiségre volt szükség, mint azelőtt; megszaporodtak a részvénytársaságok. Mivel a tőkésállam csupán a keretet adta a gazdasághoz, de annak folyamataiba nem avatkozott be, tág teret kapott a piaci küzdelem. Konkurenciaharc indult, melynek eredményeként csak a tőkék összeolvadásával kialakult nagyvállalatok, a monopóliumok maradtak talpon. A bankok is részeseivé váltak a termelő vállalatoknak, kialakult a finánctőke. A monopóliumoknak számos formája volt: szindikátusok, trösztök, konszernek alakultak, amelyek egy-egy ágazatban földrésznyi piacot is birtokoltak. Társadalmi hatásában ez a forradalom sem maradt el a korábbitól. Kialakult egy gazdag réteg, a felső tízezer, de a szakképzett munkavállalók életkörülményei is javultak, gyarapítva ezzel a középosztály egyre szélesedő táborát, mely nélkül aligha beszélhetünk fejlett társadalmakról.

A tőkés centrumon belül jelentős súlyponteltolódás ment végbe. Németország és az USA hatalmas tempóban tört az élre, míg a korábban vezető szerepet játszó országok (Belgium, Hollandia) lemaradtak. A gyarmatokért folyó versenyfutás is új szakaszba lépett. Mivel szabadon gyarmatosítható terület már nem állt rendelkezésre, megindult a küzdelem a gyarmatok újrafelosztásáért, s különféle hatalmi szövetségek alakultak ki.


17. Tétel: Az olasz egység kialakulása

Az 1848-as forradalmak után Európa egyetlen országában sem lehetett úgy politizálni, mint régen. Nyugaton továbbhaladt a tőkés fejlődés, s mindinkább áthatotta a társadalom egészét. A Habsburg Birodalom országaiban sem lehetett eltörölni a polgári átalakulás érdekében 1848-ban hozott reformokat (jobbágyfelszabadítás, közteherviselés). A forradalmak leverésével a gazdaság fejlődésének, az egységes nemzetgazdaságok kialakulásának igénye mit sem változott, s az ezt segítő polgári átalakulás „felülről” való végrehajtása a forradalmakat legyőző uralkodóházaknak is érdekükben állt. Azokon a területeken, ahol még nem léteztek egységes nemzetállamok (Németország, Itália), a 19. század ötvenes éveiben az egység megteremtését lényegében a gazdasági igények vezérelték. Az ideológiai indítékok között olyan eszméket kell keresni, mint a francia forradalomban megszületett nacionalizmus, valamint a népek önrendelkezésének joga. Politikai mozgatója pedig egy újfajta európai hatalmi rend kialakításának igénye volt, melynek legaktívabb szereplője Franciaország lett. Az 1848 decemberében köztársasági elnökké választott Louis Bonaparte 1852-ben 3. Napóleon néven császárrá koronáztatta magát, és a francia nagyhatalmi szerep felelevenítését remélte, ha nem is katonailag, de diplomáciailag.

Az olasz egység: Itáliában a Római Birodalom felbomlása óta gyakorlatilag nem volt politikai egység. Északi területein a Habsburg és francia érdekszférába tartozó iparosodott tartományok, középen a 756 óta fennálló Pápai Állam, míg délen a spanyol Bourbonok, majd a Habsburgok, vezette királyságok, váltották egymást „Nemzetinek” csupán a szárd-piemonti királyság számított Itália északi részén. A francia forradalom eseményei adtak döntő lökést az itáliai nemzeti mozgalom kibontakozásának. Döntő fordulat akkor következett be, amikor Napóleon seregei megjelentek Észak-Itáliában. A francia uralom alatt Itáliában megerősödtek a liberálisok, széles körben kialakult a nemzeti érzés. A 19. század első felének forradalmi mozgalmai után a század második felében egyre szélesebb társadalmi rétegek támogatták az egységesítés gondolatát, még egy Ausztriával megvívandó háború árán is.

A tehetséges szárd-piemonti miniszterelnök Cavour; Franciaország támogatását maga mögött tudva (plombieresi egyezmény), kiprovokálta a háborút Ausztriával (1859). A francia-piemonti csapatok Magentánál és Solferinónál elsöprő győzelmet arattak.

3. Napóleon azonban félve a piemontiak túlzott megerősödésétől 1859-ben Villafrancá-ban megegyezett Ferenc Józseffel, s így csupán Lombardia került Piemont kezére, míg Velencét 1866-ig megtartották az osztrákok. 1860 tavaszán sorra csatlakoztak a közép-itáliai államok Piemonthoz, aminek következtében Észak és Közép-Itália jelentős része egyesült. Közép-Itáliában nemzeti mozgalom bontakozott ki, melynek eredményeképpen elűzték a Habsburg fejedelmeket, a dél-itáliai Marsalában pedig 1860-ban szálltak partra Garibaldi „vörösingesei”, és megdöntötték a nápolyi királyságot, amit a köztársaságpárti Garibaldi remek diplomáciai érzékkel felajánlott Viktor Emánuel szárd-piemonti királynak. 1861-ben kikiáltották az egységes olasz királyságot, melyből csupán az osztrák kézen maradt Velence és a francia felügyelet alatt álló Róma hiányzott. A királyság fővárosa átmenetileg Firenze lett.

 

18. Tétel: A kiegyezés értékelése

A birodalom és a legyőzött Magyarország: a szabadságharc leverése után Magyarországon semmiféle alkotmányos politikai intézmény nem működött, az ország osztrák katonai igazgatás alatt állt, teljhatalmú vezetője Haynau volt. A túlkapások, a nemzetközi felháborodás 1850 nyarára megérlelték Haynau menesztését. Az osztrák kormánykörökben Magyarország leendő helyzetéről két elképzelés létezett. A Windischgratz herceg vezette csoport az 1848 márciusa előtti birodalmi keretek kissé módosított helyreállításával megoldhatónak vélte a kormányzást. A másik, főként Schwarzenberg herceg vezette érdekcsoport a birodalom centralisztikus újjászervezését kívánta. 

Az európai politikai viszonyok a birodalom megerősítését tették szükségessé, így az utóbbi megoldás mellett döntöttek. 1850 nyarától Bach belügyminiszter irányításával megindult Magyarország beillesztése az „új Ausztriába”. Ez sok szempontból veszélyesebb volt, mint a nyílt diktatúra. A koncepció ugyanis Magyarország alkotmányos különállásának teljes megszüntetését, germanizációt jelentett. Megszűnt az Erdéllyel való unió, katonai-közigazgatási kerületekre osztották az országot. 

A Bach-rendszer tarthatatlansága: Kossuth és az emigráció óriási Habsburg-ellenes politikai propagandát fejtett ki Nyugat-Európában és Amerikában, ám ezzel csak érzelmi rokonszenvet váltott ki. A hatalomnak számolnia kellett az illegális fegyveres harcot folytató, egymástól elszigetelt szabadcsapatokkal. A legjellemzőbb azonban a passzív ellenállás volt. A nemzetközi porondon elszenvedett kudarcok (itáliai vereség) és a magyar ügyekben mutatkozó sikertelensége miatt a Bach-rendszer megbukott. Ebben a helyzetben az uralkodó kompromisszumra törekedett: ezt tükrözte az októberi diploma, majd a februári pátens, a magyar fél azonban mindkettőt elutasította, így ezek nem képezhették a megegyezés alapját. A Habsburg-udvar az olasz háborúban (1859) elszenvedett vereség és az azt követő pénzügyi csőd után látta, hogy a birodalom egyre inkább elveszíti nemzetközi tekintélyét, s területeit. A német egyesítés során számítani kellett a poroszok elleni háborúra. A monarchián belül pedig a lassan előrehaladó polgárosodás teremtett új körülményeket. A birodalom polgárosodó nemzetiségei az ausztriai részeken is egyre nehezebben tűrték az abszolutizmust. Az osztrák vállalkozók szerették volna kiaknázni a magyar piacot, ehhez azonban rendezett viszonyok kellettek, így már ők is a megegyezést támogatták. Magyarországon egyre tarthatatlanabbá vált a passzív ellenállás. A közép és kisbirtokosoknak szüksége lett volna a hivatalviselésből származó jövedelmekre. A jobbágyfelszabadítás után járó állami kártérítéshez is kevesen juthattak hozzá, amíg ellenségesen álltak szemben a hatalommal, e tényezők együttesen vezettek el ahhoz, hogy az 1860-as években az udvar és a magyar politikai erők továbbra is keressék a kompromisszum lehetőségét. 

A kiegyezési tárgyalások: a kezdő lépés Deák Ferenc nevéhez köthető. 1865 áprilisában, a Pesti Naplóban megjelent húsvéti cikkben olvasható ajánlatának lényege az volt, hogy Magyarország az 1848-as törvényeken alapuló önállóságát a birodalom biztonságával összhangban kell biztosítani, és ilyen alapon elképzelhetőnek tartja a megegyezést. A kiegyezés részleteiről éles vita bontakozott ki. Az 1848-as törvényeket Ferenc József csak jelentős módosításokkal volt hajlandó elfogadni.

A Königgratzi csatavesztés után (1866) felgyorsultak az események. Ismét összeült a magyar országgyűlés. A magyar politikában létező három irányzat közül csak a Deáki 48-as képezte a megegyezés alapját. A „47-es” konzervatív arisztokrácia a rendi monarchia korszerűsített változatát szerette volna visszahozni, ami 1867-ben túl kevés volt a magyarok számára. A „49-esek” pedig a trónfosztás alapján, független Magyarországot akartak, aminek akkor nem volt realitása. Ilyen előzmények után az 1848-as törvényeket alapul tekintve születtek meg a kiegyezési törvények.

A dualista állam: az új államszövetség hivatalos nevén Ausztria-Magyarország kétközpontú lett. Az állami egység az uralkodó személyén kívül a közös ügyek rendszerében nyilvánult meg. Közös lett a hadügy, a külügy és az ezek fedezésére szolgáló pénzügy. A közös minisztériumokat az osztrák, illetve a magyar parlament által küldött delegáltak ellenőrizték. Mind Ausztriának, mind Magyarországnak felelős kormánya és önálló, kétkamarás parlamentje volt. A közös ügyek kivételével belső ügyeikben önállóak voltak, s szabadon igazgatták megyéiket. Az önállóságot korlátozták azonban az uralkodó különleges jogai (ő volt a hadsereg főparancsnoka, s szükség esetén felfüggeszthette az alkotmányt).

Magyarország és Ausztria vámunióra léptek, ezt azonban 10 évente meg kellett újítani. Magyarország részt vállalt a birodalom terheiből, amit 1867-ben 30%-ban állapítottak meg.

A magyar nemzet kiszabadult az abszolutizmus szorításából, és szabad lehetőséget kapott a polgárosodásra, a modernizációra és a kulturális fejlődésre.

19. Tétel: Az első világháború okai, története 1914-16 között

A 19. század utolsó harmadában a nagy európai hatalmak egymással versengve vagy éppen szövetkezve szerezték meg a világ még szabad területeit, piacait. A századfordulót követően új szövetségek és új fegyveres konfliktusok kezdődtek egymás érdekszféráinak elhódításáért. 

Két szövetségi rendszer alakult ki: a központi hatalmak (Németország, a Monarchia, valamint Olaszország) és az antant (Franciaország, Oroszország, Nagy-Britannia).

A versengés központi szereplője Németország lett. A német gazdaság óriási fejlődésnek indult, és hamarosan olyan mennyiségű árut termelt, hogy immáron külpiacokat igényelt, de sok állam nem engedte be a német árukat. A terjeszkedés másik lehetősége a gyarmatszerzés volt. A gyarmatok hagyományosan nyersanyagforrásként és a késztermékek felvevőpiacaként szolgált. A világ gyarmatosítható területei azonban ekkora nagyrészt már fel voltak osztva így Németország kevés új területet tudott szerezni. A német külpolitika merész célja egy „világbirodalom” megteremtése volt. A német hódító tervek azonban kemény falakba ütköztek az angol, francia és orosz politikai vezetés részéről, s egyre nyilvánvalóbb lett, hogy hódító célkitűzéseit Németország csak katonai összeütközés eredményeként valósíthatná meg.

Az Osztrák-Magyar Monarchia ugyanakkor német szövetségesével ellentétben egyre súlyosabb belső válsággal küszködött: mind hevesebben törtek felszínre nemzetiségi ellentétei és sokasodtak külpolitikai nehézségei, főleg a sok év óta elhúzódó balkáni válság. E terület a Monarchia terjeszkedésének első számú célpontja volt, ahol érdekei főleg az orosz érdekekkel ütköztek. 

A robbanásveszélyes légkörben, 1914 júniusában a Monarchia kardcsörtető hadgyakorlatot rendezett Bosznia-Hercegovinában. Június 28-án szerb nacionalista szervezetek merényletet hajtottak végre Szarajevóban a trónörökös, Ferenc Ferdinánd és felesége ellen. A német vezető körök a merénylet ürügyén egyre jobban sürgették a Monarchia még ingadozó köreit egy Szerbia elleni fellépésre. A német vezérkar tartalékok nélkül, de a haderő felkészültsége alapján kedvezőnek ítélte meg a helyzetet egy támadó háborúra. Ezt tartalmazta a még 1904-ben elkészült haditervük, a Schlieffen-terv, amely a villámháborúra alapozva a kétfrontos háború elkerülésére először a nyugati ellenfelekkel, majd Oroszországgal kívánt leszámolni.

A berlini lépések hatására július 23-án a monarchia ultimátumot intézett a szerb kormányhoz, majd annak elutasítása után, július 28-án hadat üzent Szerbiának. Augusztus 3-án a németek hadat üzentek Franciaországnak, és a német hadsereg betört a semleges Belgiumba. Augusztus 4-én Nagy-Britannia is belépett a háborúba. 

Az erőviszonyok hosszú távon az antantnak kedveztek, hiszen gyarmataik korlátlan utánpótlást biztosítottak. A német villámháborús tervek ellenben már a háború megindulásakor sorra kudarcot vallottak: Belgium két hétig ellenállt, így a franciák átcsoportosították erőiket, és a szeptember 5-12. közötti Marne-i ütközetben ellentámadást indítottak. Oroszország csapatai a nyugati szövetségesek sürgetésére augusztus 17-én betörtek Kelet-Poroszországba, a Kárpátoknál pedig megtámadták a Monarchiát. Bár Hindenburg tábornok vezetésével a nyugatról átcsoportosított német hadosztályok megsemmisítették a Kelet-Poroszországba betört orosz hadsereg nagy részét, a német hadosztályok kétpontos harcra kényszerültek, s a villámháborús terv itt is kudarcot vallott. A Duna-Száva vonalánál megrekedtek a monarchia Szerbia elleni hadműveletei is.

A felek sehol sem tudtak győzelmet kicsikarni, a frontok megmerevedtek, s mindenütt állóháború alakult ki. Közben mindkét tábor fontos szövetségesekkel bővült: Japán 1914-ben csatlakozott az antanthoz, Törökország a központi hatalmakhoz.

1915-ben a nyugati fronton nem történt érdemi változás, jóllehet Olaszország az antant oldalán lépett be a háborúba, mivel az antant hatalmaktól ígéretet kapott területeinek gyarapítására, s ezért végleg szakított a központi hatalmak szövetségesi rendszerével. A keleti fronton viszont a központi hatalmak összehangolt támadásának eredményeképpen Gorlicénél sikerült az áttörés, s kezükre került Galícia, illetve Lengyelország Oroszországhoz csatolt része. A balkáni fronton, Bulgária belépésével a monarchia seregei vereséget mértek Szerbiára.

Így a második háborús esztendő elteltével sem történt lényeges változás az erőviszonyokban.


20. Tétel: A Horthy nevéhez fűződő konszolidáció

1920. Június 4-én megtörtént a trianoni békeszerződés aláírása. A békeszerződés az ország kétharmadának elvesztését jelentette. Magyarország ismét önálló és független lett, ám kérdéses volt, hogy a trianoni határok között beindulhat-e a gazdasági élet fejlődése, s a területcsonkítás miatti sokkhatás nem vezet-e újabb politikai válságokhoz. A békeszerződés aláírásakor hivatalban lévő miniszterelnök, Simonyi Sándor rövidesen lemondott, és 1920. július közepén gróf Teleki Pál alakított kormányt. Augusztusban törvényt hoztak az alkotmányosság helyreállításáról. Az állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről szóló törvény a szélsőjobb és a szélsőbal ellen egyaránt fellépési lehetőséget nyújtott. Betiltották a kommunista pártot és megrendezték a népbiztosok pereit. 

A konszolidáció folyamatát megrekesztette 4. Károly visszatérési kísérlete 1921 tavaszán. Az antant jegyzéket intézett Magyarországhoz, a környező államok riadókészültségbe helyezték hadseregeiket. Horthy nem adta át a hatalmat, Teleki Pál lemondott, és 1921. Április 14-én megalakult gróf Bethlen István kormánya. Míg az eddigi lépések kényszerpálya elemei voltak, és külpolitikailag az ország jogi hatalmi státusának rendezését szolgálták, Bethlen már a magyar gazdaság és a társadalmi rend helyreállításával is foglalkozhatott.

A művelődésügy érdekében bevezették az iskolakötelezettséget, és „hazahozták” a Trianon következtében országhatárokon kívül rekedt egyetemeket. A királypuccsokban kompromittálódott KNEP felbomlott, Bethlen maga is belépett a Kisgazdapártba, ravasz taktikával felbomlasztotta, s létrehozta az Egységes Pártot. Ezáltal hatalmának stabil parlamenti bázist teremtett. Az antant követelésére kimondták a Habsburg-ház trónfosztását. November 26-án Bethlen hivatalos kormányprogramként hirdetette meg a konszolidációt. Rendezte a viszonyt a szociáldemokratákkal, a Bethlen-Peyer-paktum a közalkalmazottak és falusiak szervezéséről történő lemondás fejében teljes körű legalitást biztosított az MSZDP számára. 1922 márciusában szűkítették a választójogot Budapest és a törvényhatósági jogú városok kivételével, bevezették a nyílt szavazást. Ennek ellenére az 1922 nyarán megtartott választásokon a szociáldemokraták és a kisebb polgári pártok képviselői is bekerültek a parlamentbe. Ezekkel a lépésekkel a külföld számára is hitelesebbé vált az ország polgári és demokratikus jellegét hirdető kormánypropaganda, mód nyílt a nemzetközi szervezetekhez történő csatlakozásra. A népszövetségbe 1922-ben nyert Magyarország felvételt, 1924-ben pedig jelentős összegű kölcsönt kapott, s ez által megteremtődtek a gazdasági stabilizáció feltételei.

A gazdasági konszolidáció a politikai és a nemzetközi stabilizációval párhuzamosan zajlott. Még 1920-ban indult, a földreformmal, amely főként a középparaszti réteg megerősödéséhez járult hozzá. Ennek jelentős társadalmi stabilizáló hatása is volt. Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter szándékosan engedte felpörögni az inflációt, hiszen az értékét vesztő pénzből könnyebben visszafizethették a vállalkozások beindítására felvett hiteleket, s könnyebben lehetett finanszírozni az ország jóvátételi kötelezettségeit és egyéb terheit. A népszövetségi kölcsön azonban megállította ezt a folyamatot, és az elértéktelenedő koronával szemben új, jó minőségű pénz került kibocsátásra (1926).

A húszas évek közepére Magyarországot rendezett, széles bázissal rendelkező kormányzati hatalom, stabilizálódó gazdaság jellemezte. Az ország teljes stabilizációját a környező országok által szervezett kisantant miatti külpolitikai elszigeteltség nehezítette, de a világgazdasági válság kitöréséig a nemzet így is nyert néhány nyugodt évet.

Az elért eredményekre támaszkodva a húszas évek második felétől kereste a kormány a nemzetközi elszigeteltségből való kiutat. A húszas években Magyarország első számú szövetségesének Anglia számított, ám ez inkább gazdasági és erkölcsi támaszt jelentett, a revízió kérdésében nem lehetett a szigetországra támaszkodni. Rothermere lord kezdeményezésére alakult meg a magyar revíziós liga, amely célul tűzte ki, hogy megismertesse az Európai közvéleménnyel Trianon igazságtalanságait. Mindezek hatására Magyarország nemzetközi megítélése javult.

A megváltozott légkörben Bethlen miniszterelnök elérkezettnek látta az időt, hogy 1928 elején, debreceni beszédében nyíltan is meghirdesse a revíziót. A bejelentésnek súlyt adott a még 1927 márciusában, Rómában kötött olasz-magyar örök barátsági és együttműködési szerződés, amelyet Mussolini és Bethlen István írtak alá. Megszűnt Magyarország bezártsága, immáron érvényes, aláírt szerződésekkel és támogató partnerekkel a háta mögött vehetett részt az európai politikában. A helyzetet a kormányzat a revízió előkészítésére, majdani tényleges megvalósítására kívánta kihasználni, ám a világgazdasági válság, egyelőre véget vetett az ez irányú terveknek, és alapjaiban rázta meg a rendszert.

21. Tétel: A fasizmus hatalomra jutása Németországban

A gazdasági válság rendkívül súlyosan érintette Németországot. Megnövekedett a munkanélküliség, az életszínvonal meredeken csökkent, a kis és középüzemek tönkrementek. A tömegek radikális változásokat követeltek. A hatalmon lévő polgári pártok elveszítették tömegtámogatásukat, megerősödött a munkásmozgalom. Feltűnt egy 1919-ben alakult párt, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt, amelynek befolyása és taglétszáma is egyre nőtt. Vezetője 1920-ban Adolf Hitler lett.

A nácik minden bajért az 1918-as forradalmakat és a weimari köztársaságot tették felelőssé. Követelték a versailles-i békeszerződés hatályon kívül helyezését. A társadalom minden rétege számára volt ígéretük. Pártprogrammá vált az antiszemitizmus és a fajelmélet. A baloldali és a polgári pártok nem ismerték fel a náci pártban rejlő veszélyt, és abban bíztak, hogy demagóg politikájának lelepleződése majd lehetetlenné teszi a pártot. A német arisztokrácia félve egy baloldali fordulattól támogatta a náci pártot. E támogatást elsősorban rohamcsapataik fejlesztésére és propagandatevékenységre fordították.

Az 1932 júliusában rendezett választásokon az NSDAP 11,7 millió szavazatot kapott a polgári koalíció 10 millió szavazatával szemben. Hindenburg köztársasági elnök mégsem adott kancellári megbízást a náci párt vezetőjének, Hitlernek, mert tartott attól, hogy a nácik pártdiktatúra kiépítésére törekednek. Az általa kinevezett polgári kormányokat azonban a birodalmi gyűlés többször leszavazta, képtelenek voltak a kormányzásra. 1932 novemberében ismét választásokat tartottak, de az erőviszonyok nem változtak: most is az NSDAP lett a győztes. Ám e választások jelezték a tömegek kiábrándulását a politikából: még a náci párt is jelentős mértékben veszített szavazatokat, előre törtek viszont a kommunisták. A baloldali veszély miatt aggódó vezető tőkés körök nyomására Hindenburg Hitlert nevezte ki birodalmi kancellárrá.

Hitler rövid idő alatt totális diktatúrát épített ki. Kihasználta a birodalmi gyűlés épületének felgyújtása miatti politikai pánikhangulatot, az újonnan megválasztott parlamenttel megsemmisíttette a kommunista képviselők mandátumait, majd elfogadtatta a felhatalmazási törvényt, amely megadta a jogot a kancellárnak a törvényerejű rendeletekkel történő kormányzásra. Ettől kezdve a náci végrehajtó hatalom kontroll nélkül működött. Korlátozták a polgári szabadságjogokat, fokozatosan betiltották a pártokat és a szakszervezeteket. Egy 1933 decemberében hozott törvénnyel az NSDAP állampárttá vált. Megszüntették a tartományok széles körű belső önállóságát, s centralizált birodalmat hoztak létre. 1934 augusztusában, Hindenburg halála után Hitler saját kezében egyesítette az államfői a kormánytői hatalmat. 1938-tól ő a fegyveres erők főparancsnoka is.

A nácik jelentős eredményeket értek el a gazdasági válság felszámolásában. A munkanélküliséget infrastrukturális beruházásokkal (autópályák, stadionok építése) és a hadiipar fejlesztésével szüntették meg. Bevezették a kötelező munkaszolgálatot, ezért ezrek dolgoztak ingyen (pl. Az útépítéseken). A gazdasági tervek végcélja az ország katonai erejének növelése volt, s törekedtek arra, hogy Németország minél nagyobb mértékben önellátóvá váljon.

A nyugati hatalmak azt remélték, hogy a nemzetiszocialista Németországot majd a Szovjetunió ellen fordíthatják. Ám elszámították magukat, mert az 1930-as években Németország törekvései már az általuk kialakított hatalmi rendet veszélyeztették. 1933-ban az ország kilépett a népszövetségből, és külpolitikája egyre agresszívebbé vált. Előbb „korrigálták” a versailles-i béke számukra sérelmes pontjait. (általános hadkötelezettség visszaállítása, Rajna-vidék remilitarizálása) Majd arra törekedtek, hogy egyesítsék a németek általlakott területeket. (Szudéta-vidék bekebelezése.) Ezután a hagyományos német külpolitikai alapelv, az irány kelet értelmében megkezdődött a német nép felkészítése a háborúra.

22. Tétel: A 2. világháború története a moszkvai csatáig

A második világháborút a náci Németországnak a harmincas évektől felerősödő revansista politikája, nyílt agressziós lépései előzték meg. A versailles-i washingtoni békerendszerrel szemben Berlin-Róma tengely elnevezéssel 1936-ban szövetségi rendszer jött létre Németország és Olaszország majd 1937-ben antikomintern-paktum néven Németország, Olaszország és Japán között. Ezért nevezték a tagállamokat „tengelyhatalmaknak”.

A náci agresszió először a Kelet-Közép-Európai térséget vette célba: az anschluss (1938), majd Csehszlovákia feldarabolása (1939) után Lengyelország következett.

1939. Augusztus 23-án szovjet-német megállapodás született az érdekszférák, köztük Lengyelország felosztásáról (Molotov-Ribbentrop-paktum), majd 1939. szeptember 1-én a Hitleri hadigépezet általános támadást indított Lengyelország ellen, s ezzel kezdetét vette a második világháború. A lengyel védelem a hősi küzdelem ellenére összeomlott. A németek által megszállt országrészek a náci terror „tanulóterületévé” váltak. Szeptember 17-én a szovjet csapatok is átlépték a lengyel határt, s megszállták az ország keleti részét. Tömegesen deportálták a lengyel lakosságot szovjet lágerekbe, és a katyni erdőben 4500 lengyel tisztet mészároltak le. Ezt követően Észtország, Lettország és Litvánia szovjet katonai és politikai nyomásra 1940 augusztusában „önként” belépett a szovjet államszövetségbe. A szovjet vezetés, hasonlóképpen Finnország nagy részét is védelmi övezetévé kívánta tenni. A szovjet-finn háborúban (1939. november-1940. március) azonban érzékeny veszteségeket szenvedett, kiütközött hiányos felkészültsége.

1940 tavaszán a náci haderő Nyugat-Európa ellen fordult. Ezt megelőzően Anglia és Franciaország jóllehet a lengyel háború kitörésekor hadat üzent Németországnak lényegében semmilyen hadműveletet nem folytatott (ez volt az „furcsa háború”).

Az 1940. áprilisi Dánia és Norvégia elleni támadást követően, május 10-én a német hadsereg megtámadta Hollandiát, Belgiumot és Franciaországot. A francia és belga ellenállás hiábavalónak bizonyult, a francia védelmi rendszer, a maginot-vonal összeomlott. A német hadsereg Franciaország nagyobbik részét megszállta, július 21-én a francia hadsereg kapitulált. Az ország déli részén, Vichy központtal bábkormány alakult. Az elsöprő német sikerek láttán, 1940 júniusában belépett a háborúba a fasiszta Olaszország is, és először Franciaország ellen, majd az Észak-Afrikai fronton próbálta, meglehetősen sikertelenül védeni a tengelyhatalmak pozícióit.

Sikertelenné vált azonban az Anglia elleni német támadás is, ahol 1940 májusától a Winston Churchill által vezetett kormány felvette a küzdelmet a támadókkal. 1940 júliusa és 1941 júniusa között Anglia egyedül, igen súlyos körülmények között folytatta harcát a náci Németországgal szemben.

1941 tavaszától a háború kiterjedt Kelet-Európára: Németország lerohanta a Balkánt (Jugoszláviát és Görögországot) majd június 22-én támadást indított a Szovjetunió ellen. A támadás északi irányban a Baltikum és Szentpétervár (az akkori Leningrád) felé, középen Moszkva felé, délkeleten pedig a Kaukázus és a Krím elfoglalására irányult. A sztálini vezetést felkészületlenül érte a támadás, a védelem szervezetlen volt. A német haderő így blokád alá vette Leningrádot, elfoglalta Ukrajnát, és októberre megkezdte a Moszkva elleni hadműveletet. A szovjet hadvezetésnek hatalmas erőfeszítéseket kellett tennie, de decemberre ellentámadást indított, s így elhárult a fővárost fenyegetőveszély.

A szovjetunió elleni támadást követően Churchill és Roosevelt 1941. augusztusi találkozóján megindult az antifasiszta koalíció szerveződése. 1941 őszén megállapodás jött létre arról, hogy az amerikai „kölcsönbérleti szállításokból” a szovjet hadseregnek is tekintélyes anyagi juttatásokat adnak. Az antifasiszta koalíció még dinamikusabbá vált 1941 decemberétől, amikor az USA belépett a háborúba.

23. Tétel: A második világháború utáni békeszerződések

1946. július és október között Párizsban békekonferencia. 1947. február 10-én a következő államok írták alá: Finnország, Olaszország, Bulgária, Magyarország. Békediktátumról van szó, a vesztes országok nem vehetnek részt az ügyek tárgyalásában.

Finnország: elveszíti a Kaledóniai-félszigetet és Leningrád környékét, valamint Petsamo szigetet, ami a Szovjetunióhoz került. 300 millió dollár kártérítés a Szovjetunió felé.

Olaszország: Le kell mondania minden gyarmatáról, Etiópia függetlenné válik. Rieka Jugoszláviáé lesz, Trieszt 54-ig ENSZ szabadterület, ezután visszakapják. Jóvátételként 360 millió dollár kifizetésére kötelezték.

Románia: Visszakapja Észak-Erdélyt és az alföld keleti részét. A Szovjeteké, Bukovina és Beszarávia. Jóvátételként 300 millió dollár kifizetése.

Magyarország: Vissza kell húzódni a 37-es Trianoni határok mögé, Rajkánál három faluról kellett lemondani, ami Csehszlovákiához került. Jóvátétel: 300 millió dollár. A Szovjetunió állomásoztat csapatokat az országban azért, hogy szabadon eljusson az Ausztriai területeihez. A külföldi állampolgárok Magyarországi veszteségeit 75%-ban kell kárpótlásként fizetni a károsultaknak. Németországgal szembeni több százmilliós magyar követelést nem fogadták el. A magyar adósság érvényben marad, amit nem a kölcsönző országnak, hanem a Szovjetuniónak kell kifizetni.

Elhúzódó békekötés: Japán, Ausztria, Németország. Oka az 1947-től meginduló hidegháború a Szovjetunió és az USA között.

Japán: A háború után amerikai irányítással demokratikus reformokat vezetnek be. Kínában, 1949-ben kommunista hatalomátvétel történt s, hogy ilyen fordulat Japánban ne következzen be. 1951-ben San Fransiscoban aláírják a békeszerződés Japánnal, amit a Szovjetunió nem fogad el. A Japán határokat az 1854-es határoknál rögzítik. A Szovjetunió az 56-os Moszkvai nyilatkozattal vetett véget a háborús állapotnak.

Ausztria: 1955-ig folynak tárgyalások, addig négyhatalmi megszállás alatt van. 1955-ben születik meg az osztrák államszerződés, amiben kimondják, hogy önálló semleges állam. Megtiltják az NSZK-val való egyesülést s az ENSZ tagja lesz.

Németország: 1945 nyarán megszületik Berlinben a négyhatalmi nyilatkozat: zónákra osztják Németországot. Minden zónában SZEB-ek jönnek létre. Vezetője a zóna vezetője, de megfigyelőként a másik három is küld embert. A fővárost is zónákra bontják, külön-külön közigazgatási egységet alkot.

Potsdami értekezleten, 1945 nyarán kerül sor a béketárgyalásokra. Alapelvek: a helyi igazgatás és központi német hatóságok ellenőrzése. Ipar felügyelete. Megszüntetik a karteleket és szindikátusokat, trösztöket. Megkezdődik az ipari területek leszerelése, majd a jóvátétel fejében. A Saar vidéket elcsatolják, Francia protektorátus alá kerül, és bár saját közigazgatása van gazdaságilag Franciaországhoz, tartozik.

Nácitalanítás: betiltják az NSDAP-t, az egykori tagok ellen eljárás indul, megtartják a Nürnbergi pert, ahol 12 embert ítélnek halálra, négy bűnös szervezetet neveztek meg, Gestapo, SS, SD, NSDAP.

1949-ben a hidegháború miatt Németország két részre szakad, három nyugati zóna, ebből lesz az NSZK, a Szovjetunió zónájából az NDK. 1954-ben felülvizsgálják a megszállási okmányt, az ipari korlátozásokat, üzemek leszerelését leállítják, cserébe az NSZK vállalja a teljes német állami adósság rendezését. 1952-ben megszületik a bonni szerződés, amiben kimondják, hogy megszűnik a megszállás, az NSZK az Európai Gazdasági Közösség tag lesz.

1954 októberében Párizsban az NSZK aláír egy közös védelmi csapatszerződést, ezzel NATO tag lesz. A Saar vidék autonómiát kap, de 1957-59 folyamán visszacsatolják Németországhoz.

Általános jellemzők: A békeszerződések egyeztetett álláspontok, módosítás nincs. Ezért diktátum. A vesztes államok, csak abban az esetben kérhetnek módosító indítványt, ha a másik fél is javasolta.

 

24. Tétel: A Rákosi rendszer csődje 1953-56 között.

1953. március 5. Sztálin meghal. Moszkvában az új irányzat azt fogalmazza meg, hogy másképp kell a szocializmust megszervezni. Ezek a politikusok: Beria és Molotov. Az új szovjet vezetés megvizsgálva országait, következtetésre jutottak: a lecsökkent életszínvonal elégedetlenséget okoz (53-ban a berlini munkásfelkelés). Ezért a cél, hogy a pártok és államok vezetésében korrekciót hajtsanak végre.

Magyarországon október óta Rákosi volt a pártvezető és miniszterelnök egy személyben. 1953 tavaszán a szovjet vezetés aggasztónak ítélte a magyarországi helyzetet. Júniusban Moszkvába rendelte a magyar állami és pártvezetőket, köztük Nagy Imrét is. A szovjet vezetők keményen megbírálták Rákosit és Gerőt, majd közölték Rákosival, hogy a miniszterelnökséget át kell adnia Nagy Imrének. A moszkvai döntést tudomásul kellett venni. A közvélemény, Nagy Imre július 4-i beszédéből értesült a történtekről. Nagy Imre 15 évet élt Moszkvában, ezért Moszkvita vezetőnek nevezzük. A párt agrárszakértője volt, részt vett a 1945-ös agrárreformban, 1945-46 között belügyminiszter volt, de Rákosiék nem tartották elég erőskezűnek. 1949-ben kerül szembe Rákosiékkal, mikor bírálja a mezőgazdaság kollektivizálását.

Nagy Imre programja:

§         reformokkal megújítani a szocializmust, változtatni a gyakorlaton, hogy helyreállítsák a törvényes rendet, ezért feloszlatja az internálótáborokat Recsken és Kistarcsán;

§         felülvizsgálja a koncepciós pereket;

§         megszünteti a kitelepítéseket;

§         leállítja a mezőgazdaság kollektivizálását, és lehetővé teszi a TSZ-ekből való kilépést;

§         a beszolgáltatás enyhébbé válik;

§         paraszti adósságot csökkenti;

§         megváltoztatja az ötéves tervet, a drága beruházások megállnak egy időre, az ebből elvont összegekből a kisipart támogatja.

Nagy Imre meggyőződéses kommunista volt, de hitt eszményei emberséges megvalósításában. Szét akarta választani a pártot és az államot, s növelni akarta a szakszervezetek érdekvédelmi szerepét. 1954 májusában megalakították a Különleges Tanácsot, amely 300 elítélt ügyét vizsgálta felül. Így szabadult ki a börtönből Donáth Ferenc, Kádár János és Losonczy Géza. Ekkor már az elvakult kommunisták is kezdtek felsorakozni Nagy Imre körül.

Rákosi és Gerő 1954 tavaszától támadásokat indítottak Nagy Imre gazdaságpolitikája ellen, de ezt még sikerült elhárítania, de később ezek a támadások sikerrel járnak, mikor megváltozott a külpolitikai helyzet. Az NSZK NATO tag lett, a szovjet vezetés ettől megriadt, és változtatni akart reformpolitikáján. Ennek első jele, mikor Moszkva 1955. januárban megbírálja a Nagy Imrét, azzal, hogy jobboldali politikus. Önkritikára szólítják föl, kegyvesztetté válik, a párttisztsége megszűnik, fölmentik a miniszterelnöki megbízásból, kizárják a pártból.

1955-április, Hegedűs András lesz a miniszterelnök. Hamarosan kiderült, hogy a sztálinista gyakorlathoz nem könnyű visszatérni. Május 14-én egy nappal az osztrákok függetlensége előtt a Varsói szerződéshez csatlakozik Magyarország. Így a szovjet csapatok maradnak az ország területén. A reform kommunisták Nagy Imre köré csoportosulnak. 1956. Február Moszkva, SZKP 20. Kongresszusán bírálták a Sztálinizmust és a személyi kultuszt. A magyar értelmiség megalakítja a Petőfi kört, ahol 1956-folyamán viták sorát rendezték a legfontosabb társadalmi és politikai kérdésekről.

1956. január, lengyel munkásfelkelés, Moszkva utasítására a vezetőket leváltják. 1956. július Rákosinak le kell mondani, helyette Gerő lesz a miniszterelnök, akit Kádár és Marosán is támogat. Intézkedései: hadsereg létszámának csökkentése, békekölcsön megszüntetése, termelés növelése. 1956. október 6-án Rajk László és társait rehabilitálják, (néma tüntetés). Szeptemberben Nagy Imrét visszaveszik a pártba.

 

 

25. Tétel: Forradalom és szabadságharc 1956-ban

A szovjet vezetés nyomására, 1956 júliusában Rákosi Mátyás távozott a Magyar Dolgozók Pártja éléről. Az első titkár Gerő Ernő lett. Az egykori elítélteknek, Rajk Lászlónak és társainak az 1956. Október 6-i újratemetése a párt teljes tekintélyvesztésével párosult. Az MDP vezetése normalizálta Jugoszláviával a kapcsolatot, de ez sem javított a belpolitikai helyzeten.

Kritikai hangok uralták a fiatalok, egyetemisták rendezvényeit, gyűléseit. A szegedi fiatalok kiléptek a DISZ-ből, és újra létrehozták a MEFESZ-t. A budapesti egyetemisták forrongásai hozták el a fordulatot. A diákok a Petőfi kör aktivistáival együtt az 1848-as márciusi ifjak nyomdokain haladva pontokba foglalták legfőbb követeléseiket, s azt felvonulás formájában kívánták a pártvezetés tudtára hozni. Erre a lengyelországi események adtak alkalmat. A 14. és 16. pontban megfogalmazott követelések nemzeti sérelmeket éppúgy tartalmaztak, mint a rendszert javító, átalakító szándékot: a szovjet csapatok kivonását, Nagy Imre miniszterelnökségét, szabad választásokat, sajtószabadságot, az ország gazdaságpolitikájának átalakítását, a törvénytelenségek kivizsgálását, a magyar nemzeti ünnepek megtartását.

Október 23-án, kedden a vezetés előbb betiltotta a tüntetést, majd engedélyezte. A több irányból megindult tömeg a Bem-szoborhoz vonult. Késő délután már a parlament előtt tüntettek, Nagy Imrét követelték a kormány élére. A rádió épületénél komoly konfliktus alakult ki a tüntetők és az épületet védő ÁVH-sok között; eldördültek az első lövések. A megriadt MDP vezetők kérték a szovjet csapatok beavatkozását. A már harckészültségben lévő egységek elindultak a fővárosba. A sebtében alakult fegyveres csoportok felvették a harcot a szovjet egységekkel. Közben jelentős részben újraválasztották a pártvezetőséget, döntöttek arról, hogy statáriumot hirdetnek ki, és a kormány élére Nagy Imre kerül.

 Október 24-én a bejelentett statáriumnak nem tudtak érvényt szerezni. A szovjet katonai egységek a legfőbb stratégiai épületeket visszafogla1ták, de beismerték, hogy a nagyvárosi gerillaharc taktikáját folytató fegyveresekkel nem bírnak. Az egyik oldalon a pártvezetés és a kormány, a közben megérkező szovjet tanácsadókkal, mögöttük a vörös hadsereg és az ÁVH állt. A másik oldalon a felkelők, akiknek politikai programja a „ruszkik haza” jelszóban fogalmazódott meg. A kormány a rádión keresztül azt hirdette, hogy jelentéktelen ellenforradalmi csoportokról van szó.

Az egyértelmű fordulatot az október 25-i parlament előtti sortűz hozta meg. Az ellenállás csomópontjai a Széna-téren, a Blaha Lujza téren és a Tűzoltó utcában voltak.

A „véres csütörtök” másik fordulata a vidéki nagyvárosokban zajlott le. Rövid idő alatt forradalmi tanácsok alakultak, amelyek a rend fenntartására törekedtek. Az üzemekben a kormány jóváhagyásával munkástanácsok alakultak. A hadsereg megoszlott, egy rész a hatalom oldalán harcolt és lőtt a lakosságra, a másik része átállt a felkelők mellé. Gerő Ernőt leváltották az MDP éléről, utóda Kádár János lett. Október 28-i beszédében a miniszterelnök átértékelte a történteket, bejelentette az ÁVH feloszlatását, s azt, hogy tárgyalásokat kezdenek a szovjet csapatok magyarországi kivonásáról. A kormány jelentős kérdésekben elfogadta a nemzet követeléseit (új nemzeti ünnepek). Az USA külügyminisztere értékelte a fejleményeket: az USA nem tekinti katonai szövetségesének Magyarországot. A szovjet vezetés azt a következtetést vonta le, hogy szabad kezet kapott a cselekvésre. A szuezi válság a nemzetközi érdeklődés második vonalába szorította a magyar ügyet.

A létrejött nemzetőrség nem tudott egységesen fellépni a legdöntőbb pillanatokban. Október 30-án a kormány bejelentette a többpártrendszer bevezetését. Az országba érkező szovjet csapatok miatt november l-én Nagy Imre bejelentette Magyarország semlegességét és a kilépését a Varsói Szerződésből. A kormány az ENSZ-től kérte a nagyhatalmak garanciáját a semlegesség biztosítására. A november 3-i Nagy Imre-kormányban szerepet vállaltak a korábbi koalíciós pártok képviselői is. Úgy látszott, hogy megvalósul a nemzeti függetlenség ügye, győz a forradalom. A szovjet vezetés már október 31-én úgy döntött, hogy a magyarországi folyamatot katonai beavatkozással állítja meg. Összegyűjtötte azokat a politikai erőket, amelyekre a beavatkozásnál számíthat, így került Moszkvába Münnich Ferenc és Kádár János. Az utóbbi nevét adta a szovjet döntéshez. Kormányt alakított Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány néven, és programot adott ki. Hruscsov megszerezte a szocialista országok támogatását a szovjet katonai intervencióhoz (Jugoszlávia és Kína). November 4-én hajnalban megindult a katonai támadás. Egyhetes harc után Budapest romokban hevert. Háromezer halott, több mint tízezer sebesült. Nagy Imréék a Jugoszláv nagykövetségre menekültek. Diadalmaskodott a szocializmus. A forradalom és a szabadságharc elbukott. 

Érettségi B tételek történelem

1. Tétel: Mi a kultúrfölény program és mi a Szent Istváni állameszme?

Szegfű Gyula és Teleki Pál dolgozta ki. A Kárpát medence népeinek vezetője Magyarország. Bírálja a megelőző korszak nemzetiség politikáját. Az aranykor a középkori Magyarországon volt, ezért cél a Szent Istváni birodalom helyreállítása, ez föderációt jelentene a nemzetiségekkel, mely védelmet nyújtana a szomszédos államokkal szemben. Ebből fejlődik ki a kultúrfölény program.

Tartalma: A kárpát-medencében eddig is a magyarság volt kultúrfölényben, a feladat ennek megtartása. Új egyetemek jönnek létre a Trianontól elszakított helyett: Szeged, Pécs, Debrecen.

A kultúrfölény célja: mivel Magyarországot katonailag lefegyverezték, ezért csak szellemi eszközökkel tudja vezető szerepét fenntartani, ez lesz majd a jogalap a nagy Magyarországhoz.

2. Tétel: Mit jelent a kultúrában a három T (TTT)?

1959-től a művelődéspolitikai irányelv a kiegyezés. Lényege: az alkotóknak viszonylag tág teret nyújt, ha bizonyos tabukat betartanak. Bár megjelenik a pártosság és a szocialista realizmus, ezek inkább jelszavak. Tabu: a fennálló rendszer kritikája, ezért 56-ot ellenforradalomnak nevezik.

§         Nem lehet beszélni: Nagy Imréről, többpártrendszerről, Szovjet csapatok itt-tartózkodásáról, magyar-szovjet gazdasági kapcsolatokról, Trianonról, kisebbségi kérdésekről.

§         Lehet beszélni: az emberek belső világa, világkép, korhangulat. Ennek a kiegyezésnek jegyében engedik szabadon néhány művészünket: Darvas Iván, Déri Tibor.

TTT: Tiltás, Tűrés, Támogatás.

Aczél György nevéhez fűződik ez a program, aki jó kapcsolatban volt a művészvilággal. Átértékelődik a hagyományokhoz tartozó viszony. Művész-állam közötti kiegyezés sikeres, mert a lakosság meg van félemlítve és kiegyeznek.

3. Tétel: Teleki dilemmája.

Teleki 2. Kormánya és Jugoszlávia megtámadásának kérdéseiről, 1941-április.

Teleki programja a fegyveres semlegesség volt. Lényege: hadseregre csak azért van szükség, hogy a háború után visszavehesse a revíziós területeket. A revíziót önerőből akarta elérni, de ez csak Kárpátalján sikerült. Németek a Jugoszlávok elleni támadásra kérték fel az országot, cserébe a Délvidéki területet kapta volna vissza az ország. 1940-december, megszületik a Jugoszláv-magyar határszerződés, ezért ez akadály. Magyarország így belesodródik a háborúba, egyik sem jó megoldás. Ha megvalósítja a revíziót, akkor bekerül a háborúba.

4. Tétel: Mi a Truman doktrína, Marshal terv és McCarty-izmus?

Hidegháború megfogalmazása három szempont

§         Thruman – politikai

§         Marshal – gazdasági

§         McCarty

Thruman doktrína előzményei:

Görögországban 1944-től polgárháború bontakozik ki. Angolok támogatták. Kommunisták és polgári felforgató elemek küzdenek egymással. 1947-től az Angolok nem tudják tovább finanszírozni. USA-hoz fordul, átvállalja a terheket.

A doktrína lényege:

Az USA politikailag és gazdaságilag és katonailag csak olyan országokat támogat, ahol a kommunista hatalomátvétel veszélye fenyeget. Ezért az USA feladata a kommunizmus feltartóztatása és a dominóelv megakadályozása, feltartóztatása. Elejét venni a Szovjetunió további terjeszkedésének, ezért a fenyegetett országok segélyben részesülnek. A világon csak két politikai forma létezik: demokrácia és diktatúra. A hidegháború nyitánya ez az elv.

Gazdasági oldal, Marshal segélyprogram:

Lényege: Európa 2. Világháború után romba dől, ezért ki kell dolgozni egy programot a talpra állításra. USA hajlandó segélyt adni. Bármely Európai állam kérelmezhet segély összeget, egy feltétellel: ország gazdasági helyzetét be kell mutatni. 48-ban megszületik a program: Európai újjáépítési program, ami 16 országra vonatkozik. USA 17 milliárd dollárt szavaz meg, a valóságban13,6 milliárd dollár kerül kiosztásra. 90% segély, 10% hitel. Anglia kapja az összeg 23%-át, Franciaország 20%, Olaszország és mindegyik Német zóna, 10-10%. Eredménye: viharos gyors fejlődés, ipari kapacitás 30%-al nő.

McCarty-izmus:

USA értelmiség ellen indít támadást, kiszűri a kommunistákat. Amerika ellenes tevékenységekre vizsgálóbizottságot hoznak létre, feladata: kiszűrni a kommunistákkal rokonszenvezőket. Bizalmatlan hangulatot teremtett. Rozenberg házaspár kivégzése, vád: atomtitkokat adtak ki a szovjeteknek. Már a szenátusban is kutakodtak, felháborodást keltve, ezután megszüntették, feloszlatták a bizottságot.

5. Tétel: Mi a Keynesizmus?

Keynes, gazdasági szakember volt. Tulajdonképpen az állami monopolkapitalizmus megfogalmazása az 1930-as évekre alakult ki. Gazdasági, politikai koncepcióról van szó. Célja: gazdaság hatékonyabb működése, azért, hogy a világválságot elkerüljék. Korábbi álláspont szerint a gazdaságban a kereslet és kínálatnak egyensúlyban kell lennie. A keresletnek kell mindig ösztönözni a kínálatot, úgy hogy a keresletet kell állandóan növelni, mesterségesen és állami beavatkozással. Állam feladata: pótlólagos keresletet támasszon, tehát növelje a munkahelyek és alkalmazottak számát, de olyan módon, hogy közben ne emelkedjen a termék mennyisége. Bizonyos területeket kell az államnak fejleszteni (fegyverek). Szociális szféra területe: egészségügyi hálózat létrehozása, kutató intézetek, oktatási rendszer bővítése. Az e területen foglalkoztatottak, állami alkalmazottnak számítanak. Bért kapnak, de nem növeli, a termékmennyiséget. Infrastruktúra fejlesztése: úthálózat, bankrendszer, távközlés. Az államnak be kell lépni a gazdaság életébe, mint vállalkozó, pl. MÁV. Szervezi, irányítja a gazdaságot, de nem direkt módon.

6. Tétel: Magyarázza meg a Dawes-terv lényegét, rajz alapján.

USA bankár volt. USA 2,3 milliárdos kölcsönt adott a  nagyhatalmaknak. Anglia és Francia ország nem tudta ezt visszafizetni. Feladat: az európai fizetőképesség helyreállítása, értékálló valuta legyen. Németország számára kölcsönt biztosítani, amiből majd helyreállítja gazdaságát. Ezután a működő gazdaságból jóvátételt fizet a nagyhatalmaknak, és a nagyhatalmak ebből fizetik vissza a kölcsönt az USA részére.

 

7. Tétel: Jellemezze a nagy gazdasági világválságot a diagrammok alapján.

1929. október 24-től, 1933-ig tart. Az iparban 1/3-os csökkenés figyelhető meg. USA-ban 52%-os, Európában, Ázsiában 10%. Nemzetközi kereskedelemben 36%os csökkenés. Pénzügy-Bankcsőd. USA 2000 bank, Németország Danat, Ausztria Creditinstal.

 

8. Tétel: Mutassa be nemzeti kultúránk ébredését a 19. Század első felében.

Nyelvújítók – tiszaháti nyelvjárás

§         1825 MTA megalakulása

§         1825 Vörösmarty- Zalán futása

§         1823 Kölcsey- Himnusz

§         1837 Pesti Magyar Színház melyből 1840-ben Nemzeti Színház lesz

Klasszicizmus és a romantika a jellemző stílusirányzat. Népdalgyűjtések, zenében verbunkos. Történelem: tibeti magyar szótár.

 

9. Tétel: Melyek a főbb távolsági kereskedelmi útvonalak?

A távolsági kereskedelem két nagy útvonala épült ki. A levantei kereskedelem a Földközi-tenger keleti partvidékén keresztül hozta a Kelet termékeit Európa felé. A kereskedelmi forgalom haszonélvezői az észak-itáliai városok: Velence, Genova, Pisa voltak. Az Északi és a Balti tengeren a Hanza szállította áruit Flandriától Oroszországig. A Hanza városai a 12. században Lübeck és Hamburg vezetésével szövetséggé szerveződtek. A két útvonalat szárazföldi utak kötötték össze, amelyek a franciaországi champagne-i grófságban találkoztak.

10. Tétel: Mi a nacionalizmus és a liberalizmus?

Nacionalizmus: az új nemzetállamok kialakulásában szerepet játszó hatalmi politika, amely azt látszik megerősíteni, hogy a nagy nemzeteket, a létért folytatott harc, az alacsonyabb rangú fajok felett rendeltetett. A nemzeti presztízs és az önfenntartás érdekei hatalomra és háborúra alapozott és fegyverkezést követelnek. Nacionalizmus egyik változata a küldetés tudat, amely szerint a fehér faj, a fehér nemzetek az egész világ vezetésére hivatottak (európaizálódásra) úgy akarják elterjeszteni az európai kultúrát, miközben megsemmisítik a másik kultúráját. Másik értelmezése: a nemzet és szülőhaza iránti érzelmi viszony. A szuverén nemzeti államok a nemzet önrendelkezése révén kívánják elérni önrendelkezési jog alapján. A nemzeti jegyek lehetnek természetes adottságok, kulturális tényezők, illetve szubjektív és irracionális mozzanatok is, pl. közös sorstudat, küldetéstudat. A modern nemzeteszme: racionális és irracionális mozzanatokkal keveredhet, és ebből adódik, hogy bármely politikai irányzattal keveredhet.

Liberalizmus: szabadságot jelent. Négy sajátossága van:

§         Alapvető emberi jogok által oltalmazott személyi szabadságok: vallás, sajtó stb. De nem jelenti a magántulajdon egyenlőségét.

§         Olyan alkotmányos államot fogalmaz meg, amely hatalmát megosztással és alaptörvények, által alakítja, ki és mint jogállam védelmezi polgárait és lemond a hatalmi politikáról.

§         Jelenti a politikailag nagykorú állampolgárok részvételét az államban, a parlamenti képviselőválasztásokon, amely parlament dönt a törvényekről és ellenőrzi a kormányt.

§         A szabad gazdaság megteremtése (ipar, kereskedelem) az állam minimumra korlátozza szerepét a gazdaságban.

11. Tétel: Mi a „Páli fordulat”, miért volt nagy jelentősége a kereszténység történetében?

Saul féle: farizeus volt, üldözte a keresztényeket Damaszkuszban. Mint Pál azt mondta, hogy Jézus az egész emberiségért halt kereszthalált és ezzel már megtörtént a megváltás. Ezért világvallás lett a kereszténység. Be kell rendezkedni a világon, és úgy kell megvárni Krisztus második eljövetelét. Pál tanításai nyomán kezdtek elterjedni a gyülekezetek.

 

12. Tétel: Mi a legelőváltó, a két és háromnyomásos gazdálkodás és a vetésforgó?

§         Legelőváltó gazdálkodás: Mikor alacsony a népesség száma, sok föld áll rendelkezésre, egy-egy kisebb részt feltörnek, és kimerülésig használják. Esetenként 20-30 év lehet, ezután a területet otthagyják. Hátránya: alacsony kihasználtság, 20-30%-os.

§         Kétnyomásos gazdálkodás: 50%-ot használnak, az egyik vetés, a másik ugar és néhány évente cserélik.

§         Háromnyomásos gazdálkodás: Tavaszi és őszi vetést is végeznek, magas a kihasználtság, van trágyázási folyamat, évente cserélik a földet.

§         Vetésforgó: Nincs ugarterület, a haszontermő növények után, takarmánynövényeket termesztenek.

 

13. Tétel: Nemesi alkotmány-e Werbőczy Tripartituma?

Tágabb értelemben az állam jogi rendjének szabályozására szolgáló alaptételek összessége, amely magában foglalja az adott állam társadalmi felépítésének az állami intézmények működési rendjét és az állampolgárok jogait és kötelezettségeit. Ilyen értelemben azoknak az államoknak is van alkotmányuk, amelyek nem egy rendszerben fogalmazzák meg. Anglia: az adott államot törvényes privilégiumok és jogszabályok határozzák meg.

1517. Magyarországon megjelenik a tripartitum, szokásjogot rögzít, de a törvény erejével rendelkezik a joggyakorlatban annak ellenére, hogy egyetlen király sem emelte törvényerőre. De koronázás után úgynevezett koronázási hitlevélben megerősítették. Erdélyben lett hivatalos törvény, de mivel Erdély nem volt szuverén állam, így mégsem tekinthető alkotmánynak. Tartalmazza: Bírósági ítélet nélkül a nemest nem lehet letartóztatni, adómentesség, vámmentesség.

 

14. Tétel: Hogyan próbálta a katolikus egyházat megreformálni a tridenti zsinat?

Engedélyezték az inkvizíciónak a működését, kibocsátották a tiltott könyvek jegyzékét, az indexet. 1534-ben engedélyezték a Jezsuita rend működését. Elkezdődött a reform, 4. Pál és 13. Gergely pápasága alatt. Megerősítették a vallási doktrínákat, hozzákezdtek a papok képzéséhez és a katolikus tanok terjesztéséhez, anyanyelven. 1590-ben elkészült a Biblia hivatalos fordítása.

 

15. Tétel: Melyek voltak a husziták céljai, mi a különbség a kelyhesek és a táboriták között?

1415 Huszt János követelései:

§         A Huszita papok törvényesen működhessenek, és a nyelvüket használhassák.

§         Két szín alatti áldozás (bor, kenyér).

§         Az egyházi vagyon lefoglalása.

§         Egyház tisztaságának megteremtése.

§         A Kelyheseknek főleg egyházi követeléseik voltak.

§         A Táboriták még ezen felül egyenlőséget és az 1000 éves birodalmat követeltek.

1419. Huszita háború.

 

16. Tétel: Jellemezze az erdélyi vallásszabadságot!

1550. Práter György elfogadja, hogy egyik vallás a másikat ne zavarja. Halála után az erdélyi katolikus püspökség javait és jövedelmeit állami célokra lefoglalja. Megszerveződik a Kálvini és Lutheri vallás, melyet államilag elismernek. 1568. A Thordai országgyűlésen az erdélyi rendek és János Zsigmond fejedelem a vallást magánüggyé nyilvánítják. A vallás szabad a jobbágynak és földesúrnak is. A falvak olyan lelkészt hozatnak, amilyet a közösség többsége akar. Ha valakinek nem tetszik, szabadon átjárhat más faluba. Minden a bevett vallásokra vonatkozik: Katolikus, Református, Evangélikus, Unitárius.

 

17. Tétel: Mi Bocskai István politikai végrendeletének alapgondolata?

Lényege: Erdélynek addig kell különállónak maradnia, amíg Magyarországnak német uralkodója van, de ha a korona magyar királyé lesz, Erdélynek csatlakozni kell Magyarországhoz.

 

18. Tétel: Mi a Demokritoszi atomelmélet?

Görög materialista iskola tagja, akinek nézeteire jellemző, hogy a világ valamilyen konkrét anyagból jött létre. Ezt nevezték arcé-őselvnek. Úgy gondolta, hogy az anyag az atomokból áll. a-tomosz – oszthatatlan egység, legparányibb építőköve a világnak. Az atomok nem egyformák. Úgy képzelte, hogy van egy űr, ebben mozognak az atomok különböző formában. Atomok zuhannak és összecsapódnak, eredménye: ebből keletkezik a világ. Minden atomból más. Külön atomok alkotják a lelket. A halál nem más, mint az egészséges anyagnak atomjaira szétesése. Naiv materializmusnak, felfogásnak nevezik. Tapasztalat és gondolat segítségével dolgozta ki.

 

19. Tétel: Melyek a legfőbb nemesi jogok az Aranybulla alapján?

1222. II. András. Szerviensek jogai: csak bírói ítélettel tartóztathatók le, nem adózik, uralkodó nem száll meg birtokain, szabad végrendelkezés, a birtok ¼-e a lányáé, a többiről szabadon dönthet, külháborúban való részvételért hadiváltságot kap, idegeneket az uralkodó nem emel magas méltóságba, egyháznak a tizedet természetben kell fizetnie.

20. Tétel: Mutassa be az iszlám fő tanításait!

§         Allah az egyedüli isten;

§         Napi ötszöri ima Mekka felé fordulva;

§         A ramadan havi böjt megtartása;

§         Életükben egyszer zarándoklat a kába kövéhez;

§         Szegények támogatása;

§         Dzsihád a szent háború a hitetlenek ellen.

21. Tétel: Mi a parasztvármegye?

Magyarországon a három része szakadás után gazdaságilag nehéz a helyzet. A nemesi vármegye a hódoltsági területen élőket nem tudja megvédeni, ezért a jobbágyok a községekben és járásokban, fegyveres védelmet szerveztek, vezetőik a hadnagyok és tizedesek. A közös gyűléseken bírói ítéleteket is hoztak. Felvidéken zápisznak nevezett közigazgatási egység, cél a közbiztonság fenntartása, de itt jelen van a nemesség, és ők vezetik a testületeket.

 

22. Tétel: Milyen céljai és szervezetei voltak a magyar jakobinus mozgalomnak?

1794. 1.Ferenc volt az uralkodó. Martinovics Ignác vezetésével alakult ki, a francia forradalom hatására. Vezetői: Hajnóczy, Szentmarjai. Két társaságot hoztak létre:

Radikálisok: Szabadság és egyenlőség társaság. Célja: polgári nemzetállam létrehozása és a nemesi előjogok eltörlése.

Reformerek: Megyei nemesség. Cél: nemesi közteher kialakítása, állam és társadalom modernizálása, nemesi előjogok megtartása.

Mindkét társaságnak, 1795-ben kivégzik a vezetőit.

 

23. Tétel: Jellemezze a humanizmus és reneszánsz magyarországi elterjedését!

Mátyás kora. Ekkor jelent meg Magyarországon a humanizmus és reneszánsz azzal az eltéréssel, hogy nincs mögötte polgárság. Ezért csak a királyi udvarban terjedt el.

Jellemzői: Mátyás kódexek. Királyi udvarról írnak, Bonfini. Építészetben hoz létre néhány alkotást, (Vajdahunyad vára). Jelentős reneszánsz költőnk: Janus Pannonius.

 

24. Tétel: Mi a különbség a Principátus és Dominátus között?

Kr. e. 31-284. Augusztusnál kezdődő időszak, császárság két formája.

Principátus: Köztársasági államszervezet fennmaradása, de jelentősége csökken, döntési jogköre nincs, a tényleges hatalom a császár kezében van.

Dominátus: Diokletianus császár. Nyílt önkényuralmi diktatúra, a császár személyének istenítése, hivatalok felszámolása.

 

25. Tétel: Mit értünk hellenizmuson?

Nagy Sándor Kr. E. 336-323. Makedón uralkodó hódításaitól az utolsó hellenisztikus állam, Egyiptom bukásáig Kr. e. 31. terjedő időszaka. Központosított monarchiák alakultak ki, amelyben keveredett a görög politikai és jogi rendszer a korábbi despotizmus maradványaival. Élénkült a kereskedelem, a görög műveltség magába olvasztotta a meghódított területek kulturális és vallási vonásait.

 

Forrás: ebookz.hu