Traffic Awards 4.0 – február 21-én indul a marketing pályázatIdén negyedik alkalommal versenyezhetnek a marketing szakma iránt érdeklődő egyetemi és főiskolai hallgatók a Traffic BTL Kommunikációs Ügynökség pályázatán. A Traffic Awards célja a BTL szakma ismertségének elősegítése mellett, a hallgatók elméleti tudásának gyakorlati fejlesztése, illetve a szakma vezető marketingesei előtt történő bemutatkozásra való lehetőség.

 

Az immáron hagyományteremtő Traffic Awards-ra elsősorban olyan marketing, vagy kommunikáció szakos diákok jelentkezését várja az ügynökség, akik érdeklődnek az újszerű, kreatív megoldások iránt, és szeretnék megmérettetni tudásukat, szemléletüket, kreativitásukat a hazai marketing világában meghatározó szereppel bíró szakmai zsűri előtt.

Az előző évekhez hasonlóan idén is három témában pályázhatnak a hallgatók, melyek közül az egyik kategóriát a NESCAFÉ 3in1 termékcsaládja támogatja:

 

I. NESCAFÉ 3in1 „Y terv” – avagy a kávézás vonzóvá tétele a fiatalok számára

II. Egy „élhető” fesztivál elemei – szolgáltatások és fejlesztések marketinges szemmel

III. Új óvszer márka – bevezető kommunikáció BTL és közösségi média eszközökkel


A diákok feladata ismét olyan BTL eszközökön alapuló kommunikációs stratégiák kidolgozása lesz, mely egyedi, kreatív BTL aktivitások, ötletes média megoldások, illetve napjaink legfrissebb kommunikációs platformja, a közösségi média segítségével népszerűsíti az adott terméket a célcsoport körében.

A pályázatokat a hazai marketing szakma elismert, meghatározó szakemberei értékelik, akik a pályázatok elbírálásánál a kreativitáson túl marketing szakmai szempontokat is figyelembe vesznek. Az összesen 300.000 Ft-os összdíjazású pályázat kategória-győztesei pénzjutalomban részesülnek, az ünnepélyes díjátadásra pedig májusban, az idén is Budapesten megrendezésre kerülő Brand Camp-en kerül sor.

Nevezni február 21-től a www.trafficbtl.hu/palyazat honlapról letölthető jelentkezési lap segítségével március 28-ig lehet. Szakmai konzultációval kapcsolatban a cég munkatársai örömmel állnak a pályázók rendelkezésére.

 

***

További információ:

Birinyi Nóra

Traffic BTL Kommunikációs Ügynökség

1118 Budapest, Pannonhalmi út 36.

 

T +36 1 248 3154

F +36 1 248 3121

M +36 20 311 6218

www.trafficbtl.hu

 

A pályázatról bővebb információ: www.trafficbtl.hu/palyazat