Ismeretterjesztő online kvíz az energiatudatosság jegyében. Mit tehetünk az energiapazarlás ellen? Miért válik egyre fontosabbá a megújuló energia? Az uniós támogatással megvalósuló hazai kezdeményezés, a Valóságos Kincsesbánya program célja, hogy felhívja a figyelmet a megújuló energiaforrásokban rejlő lehetőségekre, az energiatakarékos megoldásokra, elősegítse az energiatudatos gondolkodás széleskörű terjedését.

A projekt keretében induló „Ökos-lak” (www.okos-lak.hu) online kvízjáték segítségével életszerű példákon keresztül sajátíthatjuk el az „ökotudatosság” alapjait. Mindenképpen megéri játszani, ugyanis a legügyesebb és legkitartóbb játékosok között egy netbook talál majd gazdára.

A környezet megóvásának fontosságáról, a rohamosan fogyó szén- és kőolajkészletekről naponta hallunk, mégis kevesen tudjuk, hogy kis odafigyeléssel mi magunk is tehetünk az energiapazarlás ellen. Az energiatudatos gondolkodás erősítését tűzi célul a Valóságos Kincsesbánya program keretében nemrégiben indult „Ökos-lak” kvízjáték. A környezetvédelem iránt nyitott fiatalok a www.okos-lak.hu oldalon tehetik próbára a különböző energiahordozókkal kapcsolatos tudásukat, miközben játszva ismerhetnek meg környezettudatos és gazdaságos otthoni praktikákat, azaz „Energiatippeket”. A hétköznapi életből merített kérdések rámutatnak arra, hogy saját otthonunkban, vagy utazás közben hogyan lehetünk energiatakarékosabbak.

A játékosok egymással versengve küzdhetnek a toplistás helyezésekért, és korábbi eredményeik megtekintésével saját fejlődésüket is nyomon követhetik. A helyes válaszadás érdekében a téma részletesebb megismerésére is lehetőség nyílik: az „Ökos-lak” oldalon a látogatók a „Kisökos” menüpont alatt rengeteg hasznos információt találnak a magyarországi megújuló energiaforrásokkal kapcsolatban. Ráadásul aki ügyesen játszik, netbookot nyerhet! Nem kell mást tenni, mint májusig bekerülni a toplista első 50 helyezettje közé, az itt szereplő játékosok ugyanis sorsoláson vesznek részt, amelynek szerencsés nyertese egy hordozható számítógép gazdája lesz.

 

Valóságos Kincsesbánya: széleskörű tájékoztatás a zöldenergiában rejlő lehetőségekről

A Valóságos Kincsesbánya kezdeményezés abból a felismerésből született, hogy a fosszilis energiahordozók, a szén és a szénhidrogének (kőolaj, földgáz) által biztosított relatív jólét már nem tartható fenn sokáig.

Hazánk energiafelhasználásának alapjait jelentős részben ugyanis ma olyan, gyors ütemben fogyó nyersanyagok biztosítják, amelyeket külföldről importálunk, holott természeti adottságaink lehetővé tennék rövid távon energiafüggőségünk csökkentését, távlatokban pedig a teljes felszámolását.

2009-ben a megújuló és az alternatív energia a teljes magyarországi energiafogyasztásnak csupán 7,3 százalékát adta, és többek között a gazdasági válság hatására ez az arány 2010-ben sem javult jelentősen. Holott Magyarország adottságai alkalmasak a geotermikus- és a napenergia nagyfokú kiaknázására, a szél energiájának hasznosítására, és a jelentős mennyiségben keletkező biomassza felhasználására. Ez nem csak az Európai Unió elvárása, hanem saját érdekünk is, hiszen a megújuló energiaforrások alkalmazása növelné Magyarország versenyképességét, csökkentené energiafüggőségünket, új munkahelyek teremtését segítené elő, és nem utolsósorban velünk együtt környezetünk is fellélegezhetne. Ehhez azonban arra van szükség, hogy mindannyian felismerjük: magunk is tehetünk azért, hogy fenntarthatóan, környezettudatosan és gazdaságosan élhessünk.

A „Valóságos Kincsesbánya – Fenntarthatóbb életmódot népszerűsítő kampány megvalósítása” (KEOP-6.1.0/B/11-2011-0050) projekt célja, hogy a lehető legszélesebb rétegeket elérve mutassa be az energia előállításának és felhasználásának környezettudatos módjait. A Duna Televízióban 2010 májusa óta látható Valóságos Kincsesbánya ismeretterjesztő sorozat, műsor a magyar megújuló energiaforrásokat és az azokban rejlő lehetőségeket ismerteti. Emellett a projekt keretében megvalósult az a fórumsorozat, amely egy év alatt négy településen (Budapest, Újszilvás, Szarvas, Békéscsaba) népszerűsítette a döntéshozók és a lakosság körében egyaránt a zöldenergia előállítási és felhasználási módjait.

 

További információ:

Boczán Edina – Double Decker PR Ügynökség

Telefon: 06-1-457-8184

E-mail: boczan.edina@doubledecker.hu

 

2012. március 22.