Megszűnik a normatív finanszírozás a felsőoktatásbanAz oktatási államtitkárság tervei szerint a normatív alapú támogatásról egyfajta feladatfinanszírozásra állnak majd át – mondta el Sályi Lőrinc, az oktatási államtitkár kabinetfőnöke a március 22-ei szakmai tanácskozáson.

 

Sályi Lőrinc kifejtette, a finanszírozási rendszer átalakítását dolgoznak, a mostani normatív rendszer megváltozik: súlyozni fognak az intézmények között, és egyfajta feladatfinanszírozásra állnak át. Közlése szerint a mai rendszer azért sem jó, mert nem differenciál, nem tesz különbséget a sok hallgatóval megvalósuló gyakorlati képzés, és kevés hallgatót foglalkoztató „elit szakok” között. Ez mindenképpen megváltozik majd – fogalmazott.
Szólt arról is, hogy a tervek szerint országos szinten „gócpontokat” alakítanak ki a magyar gazdasági igényeinek figyelembevételével. Megjegyezte: az új rendszer kialakítása nyilvánvalóan sok érdekkel ütközik majd, de ez teljesen természetes. A mostani gazdasági helyzetben azonban az államnak át kell gondolnia, hogy a jelenlegi forrástömeget, a mintegy 160-180 milliárd forintot hová helyezi, és milyen hangsúlyokat követ, ezt pedig még idén meg kell tenni. Sályi Lőrinc elmondása szerint nem kívánják elengedni egyik államilag finanszírozott felsőoktatási intézmény kezét sem, de azt fontosnak tartják, hogy az egyetem, főiskolák ne olyan képzéseket kínáljanak, amelyek kevés hallgatót vonzanak. Kiemelte: a bolognai rendszer bevezetésekor nem sikerült világosan strukturálni a magyar felsőoktatás szereplőinek helyét, az elit egyetemek is tömegesedtek, és nem választották szét a főiskolák és az egyetem szerepkörét. ezzel kapcslatban megjegyezte, nem a bolognai struktúra ellen dolgoznak, de ahol nem vált be, ott vissza fognak állni az osztatlan képzésre Véleménye szerint nem igaz, hogy a magyar felsőoktatásban kevés pénz van. Szükségesek új források -folytatta -, de jelenleg nagyon rossz a pénzek elosztási rendszere, a felsőoktatási intézmények a hallgatói normatíva miatt nem érdekeltek, hogy kevesebb hallgatót vegyenek fel, és a minőségpolitikát helyezzék előtérbe.
Megemlítette, hogy javítani kell az oktatók helyzetén: az a cél, hogy egy oktatóra minél kevesebb hallgató jusson, és ki-ki minél több időt fordíthasson saját szakterületére, kutatási feladataira. Megjegyezte: alulfinanszírozott helyzetük sokáig nem tartható, valamilyen életpályamodell fel kell vázolni előttük, máskülönben nem tudnak kellő számú fiatalt vonzani egyetemekre oktatóknak.
Kaposi József, az Oktatáskutató- és fejlesztő intézet főigazgatója a tanácskozáson bejelentette: az intézeten belül. Felsőoktatási Fejlesztési Központ jön létre, amelynek feladat lesz többek között a tanárképzéssel összefüggő szakmai feladatok koordinálása, emellett a továbbképzési rendszerek áttekintése és fejlesztése is – jelezte.
(Forrás: MTI)
(www.edupress.hu)