Olaszország jutott be utolsóként az Európa-bajnokság elődöntőjébe, miután 0-0-s rendes játékidőt és gólnélküli hosszabbítást követően büntetőkkel 4-2-re legyőzte Angliát. A 120 perc alatt többet veszélyeztető taljánok rontottak először a párbajban Montolivo révén,

Young azonban szétlőtte a felsőlécet és Cole próbálkozását is kiszedte Buffon, így Cesare Prandelli csapata ünnepelhetett, és játszik a németekkel a fináléba kerülésért.

 

A tapogatózás fázisát kihagyták a csapatok, mind a két oldalon akadt egy igen komoly gólszerzési lehetőség az első öt percben. Előbb De Rossi találta el a kapufát egy ballábas kapáslövéssel, majd az előre keveredő Johnson pöckölését szedte ki reflexmozdulattal Buffon.  A lendület egy kicsit lankadt a későbbiekben, de azért akadtak helyzetek. Balotelli emelésébe Terry vetődött bele az utolsó pillanatban, a City csatára az ötösről is próbálkozhatott, de nem talált kaput, a másik oldalon pedig Welbeck tévesztett célt ígéretes helyzetben.

Szünet után gyorsan riogattak kétszer is az olaszok. De Rossi egy védők mögé visszaemelt labdát kanalazott mellé, Balotelli pedig egy Hartról kipattanó átlövés után találta el a kapust (a triplázást Montolivo küldte fölé). A játékrész derekán Young lecsorgó utáni lökete jelezte, hogy Anglia is képes támadni, összességében viszont ebben a periódusban jobbára a mezőnyben folyt a játék. A hajrára még óvatosabbá váltak az amúgy sem sokat kockáztató felek, így maradt a 0-0, jöhetett a hosszabbítás.

A ráadás első félidejében egy talján kapufát jegyezhettünk fel. Diamanti beadásnak szánt labdája mindenki előtt elsuhant, és a jobb oldali lécről pattant mellé. Az angolok visszahúzódtak, Rooney is gyakorta a saját tizenhatosánál védekezett, az olaszok pedig igen komótosan adogattak. A mini-pihenő után állandósult a Prandelli-csapat fölénye, Nocerino fejesénél pedig talpra is ugorhatott a kék tábor, a játékvezető azonban les miatt (jogosan) érvénytelenítette a gólt. A döntés a büntetőkre maradt.

Bár Montolivo révén az olaszok hibáztak először, Young szétlőtte a felsőlécet, Cole kísérletét pedig fogta Buffon, így Olaszország 4-2-re megnyerte az orosz rulettet (Videó itt!), és bejutott az elődöntőbe, ahol csütörtökön Németország lesz az ellenfél.

 

Anglia – Olaszország 0-0 – 11-esekkel: 2-4

 

 

{module forrás: pepsifoci|none}