Június elsejétől már csak elektronikus repülőjegyet (e-ticket) vásárolhatunk majd az utazási irodákban, ettől az időponttól kezdve hagyományos, papíralapú repülőjegyeket csupán a légitársaságok értékesíthetnek. Az e-ticket térhódításának nagy előnye, hogy egyszerűbbé teszi a jegyvásárlást, ráadásul az ilyen típusú jegyet nem lehet elveszíteni.
A Légiközlekedési Világszervezet (IATA) ajánlására 2008. május 31-től végleg megszűnik a papírjegyek kiállítása az utazási és egyéb, jegyeladással foglalkozó irodákban. A légitársaságok saját értékesítési helyeiken ugyan még továbbra is adhatnak el majd papírjegyeket, ám ezek fokozatos eltűnése szakértők szerint már csak idő kérdése. Rohamosan terjed az e-ticket 2007-ben az utazási irodák által eladott Malév-jegyek egyharmada még papíralapú volt, tehát az ajánlás hatására június elsejétől az e-jegyek aránya ennél a légitársaságnál is jelentősen növekedni fog, mondta el csütörtöki sajtótájékoztatóján Nemes Anikó, a Malév vezérigazgató-helyettese. A cég tavaly egyébként jegyeinek több mint hatvan százalékát értékesítette utazási irodákon keresztül. Nincs többé jegykiállítási díj Az IATA ajánlásának életbe lépésével az utazási irodák esetében megszűnik a jegykiállítási díj, azaz június elsejétől már nem számolhatnak fel ilyen jogcímen költséget az utasnak. Számos légitársaság azonban még ennél is előrébb tart. A British Airwaysnél az e-ticketek aránya például már most 96 százalékra rúg, a hazai értékesítést tekintve pedig még magasabb ez a mutató, tudta meg az mfor.hu a cég sajtóosztályán. A brit légitársaság ma már csak az utas külön kérésére állít ki papírjegyet, a fapados légitársaságok pedig már évek óta csak elektronikus jegyeket árulnak. Ezt a lehetőséget mostantól a Malév is minden útvonalán biztosítja. A papíralapú jegyek fenntartására egyelőre még azért van szükség, mert azok a két év alatti, ingyenesen utazó kigyermekek esetében technikai okok miatt nem nélkülözhetők. Emellett akkor is szükség van a papírjegyekre, ha az utas – több állomásos út esetén – olyan légitársasággal is repül, amellyel a jegyet kiállító légitársaságnak nincs Interline e-Ticket (IET) kapcsolata. A Malév eddig 64 légitársasággal épített ki ilyen kapcsolatot, s ez a szám a jövőben folyamatosan bővülni fog, fűzte hozzá Nemes Anikó. Ferihegyi jövőkép Tekintse meg galériánkat!Az e-ticket térhódítása az utasokra nézve is sok előnnyel jár, emelte ki a vezérigazgató-helyettes. Az ilyen típusú jegyet ugyanis nem lehet sem elveszíteni, sem ellopni, ráadásul a jegyvásárlást mindenféle kitérő nélkül otthonról is el lehet intézni. Check-in otthonról? Ami az online check-int illeti, a Malévnél egyelőre még csak dolgoznak a bevezetésén, tehát az utasnak továbbra is a repülőtéren kell bejelentkeznie járatára, mondta el az mfor.hu kérdésére Nemes Anikó. Igaz, Ferihegyen ezt már nem csak a hagyományos check-in pultoknál, hanem check-in automatáknál is meg lehet tenni. Ezzel szemben a British Airwaysnél 2007 őszétől már Magyarországon is lehetőség van az online check-inre, azaz az utasok otthon vagy munkahelyükön kinyomtathatják saját, A4 formátumú beszállókártyájukat. Utóbbi egy olyan vonalkóddal van ellátva, amely tartalmazza az utasra és a járatra vonatkozó összes fontos információt. Segítségével a csak kézipoggyásszal utazók a repülőtérre érkezve egyenesen a biztonsági ellenőrzőkapukhoz mehetnek, azaz nem kell sorban állniuk a hagyományos check-in pultoknál. Akik szeretnének feladni csomagokat, azoknak ezt az online vásárlás során jelezniük kell, a bőröndöket pedig a repülőtér „Fast Bag Drop” pultjánál adhatják le.
Forrás: utazásitanácsok.hu