A Transparency International (TI) kutatása szerint a korrupció jelen van a magyar felsőoktatásban is, így az intézményekben, a hallgatói önkormányzatokban, illetve az ösztöndíjak és a kollégiumi férőhelyek odaítélésénél.
A TI az MTI-hez eljuttatott közleményében ismertette magyarországi tagozata legújabb kutatásának fontosabb megállapításait. Magyarországon 500 diákot kérdeztek meg kérdőíves vizsgálatban, és mélyinterjúkat készítettek oktatókkal és államigazgatási szakemberekkel.
A megkérdezett magyar diákok zöme szerint a korrupció része a mindennapoknak, és leginkább a politika korrupt, az oktatási intézményeket pedig „közepesen” tartják korruptnak.
A diákok 32 százaléka a tanári kart egyáltalán nem, vagy csak részben tartja becsületesnek. A felvételi bizottságok becsületességét a megkérdezettek 26 százaléka, a hallgatói önkormányzatokét 46 százalék, általában a közoktatásét pedig 52 százalék vonja kétségbe.
A megkérdezett diákok fele szerint „mutyiznak” a kollégiumi férőhelyek és a szociális juttatások szétosztásakor. A hallgatók szerint sokszor pénzzel, ajándékkal és szívességgel kell a döntéshozók kedvében járni.
A negyedévesek 75 százaléka szerint a hallgatói önkormányzatok kizárólag a saját tagjaik érdekeit képviselik, pedig a feladatuk az lenne, hogy az összes hallgatóért kiálljanak.
A hallgatók többsége általában a szabályos utat részesíti előnyben, de ha egy jó egyetemre való bekerülés, esetleg egy jobb jegy a tét, a többség igénybe venné családtagja, ismerőse segítségét. „Ha szülők, ismerősök nem segítenek, segítenek ők magukon: a hallgatók közel negyede csal vagy puskázik a vizsgákon” – írták.
A kutatás szerint az uniós források a felsőoktatási intézmények működése szempontjából korrupciós kockázatot jelent, mivel a pótlólagos források átláthatatlanabbá teszik a finanszírozást.
{module Forrás: edupress|none}