Huszonegy tanulóval kezdődött meg a vájárképzés a Nógrád megyei Bátonyterenyén a Fáy András Szakképző Iskolában a kilencedik évfolyamon – tájékoztatta a tagintézményvezető-helyettes szeptember 3-án az MTI-t.
Telekné Telek Mária elmondta: a városból és a térségből jelentkeztek a diákok a hároméves képzésre. Az első tanévben a munkahelyi biztonság és a munkavédelem mellett a gépészeti alapozó feladatok elméletét és gyakorlatát, ácsszerkezetek építését tanulják majd meg.
Az első évben az iskola gépész és faipari szaktanárai oktatnak, a gyakorlatokat a meglévő tanműhelyekben folytatják. A bányász szakemberek a második évben kapcsolódnak be a képzésbe, akkor már a bányagépek kezelése mellett bányaművelést és geológiai alapismereteket is tanulnak a leendő vájárok.
A második évtől tanbányában kell folytatni a gyakorlatot, arról, hogy ezt hol nyitják meg, még nincs döntés – tette hozzá Telekné Telek Mária.
A bátonyterenyei Fáy iskolát 1949-ben vájárképzésre alapították. 1989-ig 1399 vájár tett szakmunkásvizsgát, 796 felnőtt is végzett vájárként. Az addig egyprofilú vájárképző 1963-ban szűnt meg, többek között villanyszerelő, géplakatos, hegesztő, esztergályos, marós szakmák képzését vezették be.
A vájárképzést hat megyében indítanák újra, a 2014/2015-ös tanévben Baranyában, Nógrádban és Borsodban kezdődött meg az oktatás.
Nógrád megyében 1848 óta zajlott iparszerű szénbányászat. Az 1960-as évek első felében még 36 kisebb-nagyobb bánya termelt. 1963-ban 14 ezres létszámmal 3,6 millió tonna szenet termeltek ki, de a következő évtizedekben a termelési költségek és a kőolaj beszerzési ára miatt sorra szüntették meg az üzemeket. 1992 tavaszán zárták be az utolsó hagyományos mélyművelésű bányaüzemet, Ménkes bányát.
Forrás:edupress.hu