Több százezerrel növelné a diplomások számát elsősorban a hátrányos helyzetűek körében, eközben pedig több milliárd dollárt takarítana meg egy kutatóegyetemeket

tömörítő szervezet az Egyesült Államokban.

Az Egyetemi Innovációs Szövetség (UIA) 11 nagy kutatóegyetemet foglal magába, amelyeknek az a legújabb célja, hogy minél több alacsony jövedelmű diákot vegyenek fel soraikba. Az egyetemeknek jelenleg összesen mintegy félmillió hallgatójuk van, köztük sok elsőgenerációs amerikai, akinek a szülei nem az Egyesült Államokban született bevándorlók. Az ebbe a társadalmi csoportba tartozó diákok szereznek általában a legnehezebben diplomát, az arány náluk 51 és 82 százalék között változik intézménytől függően.

Az Államokban sok szakember aggódik, amiért lassul a diplomásképzés. A várakozások szerint 2018-ra 22 millióval megnövekszik majd az országban azoknak az állásoknak a száma, melyek betöltéséhez diplomára lesz szükség, a felsőoktatási intézményekben azonban csak 19 millióan végeznek majd addigra.

A szövetség egyetemei ezért most nagyszabású programot indítanak, melynek célja egy nemzeti szintű tervezet kidolgozása. A Ford Alapítvány és a Bill és Melinda Gates Alapítvány által is támogatott projekttől azt várják, hogy a kidolgozott módszereket alkalmazva 10 éven belül 5 százalékkal emeli majd az amerikai végzősök számát évente. Emellett csökkentenék a diploma megszerzéséig eltelő időt is, amivel a becslések szerint akár 100 millió dollárt takaríthatnának meg ezzel az amerikai adófizetők számra.

Ennél is nagyratörőbbek azonban a tervek, hiszen a szövetség által kiadott elemzés szerint ha az általuk kidolgozott rendszert országos szinten bevezetik, az öt év alatt 850 ezer új diplomást eredményezne, az oktatási költségvetés számára pedig nem kevesebb, mint 18 milliárd dolláros megtakarítást.

 

Forrás:edupress.hu