Horváth Károly alias Charlie igazán rendhagyó módon ünnepli meg hatvanadik születésnapját a Papp László Sportarénában azokkal a zenész barátaival, akikkel az elmúlt évek alatt is sokat zenélt együtt. Az ünnepre november 10-én kerül sor.
Negyven éve a pályán
A jubileumi koncerten ízelítőt kaphatunk Charlie elmúlt negyven évéből, hiszen minden korszakából hallhatunk majd dalokat. Így játszanak majd Decca, Olympia, Generál nótákat, sok ismert slágert a szólólemezeiről és persze felcsendülnek a nagy klasszikusok is az énekes tolmácsolásában, amelyek a Jazz-korszakából lesznek ismerősek.
Chaliet egy társaság fordította a zene irányába.
– Anyukámnak köszönhetem, hogy bekerültem ebbe a társaságba, mivel elvitt egy felvételi vizsgára, az Állami Balett Intézetbe, ahová felvételt nyertem, ahol Markó Iván és Somló Tamás is osztálytársam volt. Oda járt ez a csapat, ahol egymást húztuk, jártunk jó kis bulikba. Az egyik eseményen kezdtem el trombitálni. Azonban vesemedence gyulladásom lett, amihez nem javasolták a táncot. Három évembe tellett, amíg kikerültem ebből, kemény diéták árán. Így elindult az érdeklődésem a zene felé. A sors keze volt benne, hogy megcsináltuk a Balett Intézetből az első zenekart és feltornásztuk magunkat. Azoknak a zenész kollégáimnak, akik akkor ott voltak, a 80 százaléka zenész is maradt – és ez nagy dolog – árulta el a Netnapnak adott interjúban a zenész, aki a koncert után pihenésre vágyik.
Addig marad, ameddig bír
A bulit követően lesz egy party, ahol addig marad, ameddig bír.
– Ott leszek a barátaimmal. Ezután, ha lesz egy pici időm, leülök, vagy elmegyek nyaralni, de nem túl messzire, és átgondolom az életemet; hogy is volt ez az egész dolog, mit érdemes csinálni. Tervek persze vannak, melyből csak annyit árulnék el, hogy a fiamnak meg szeretném jelentetni az anyagát, ha idén nem, akkor jövőre mindenképp. Dolgunk van még, és csináljuk ezt az egészet és szeretnénk még valamiről szólni.
Charliék fellépéseket már nem szerveznek magunknak, ha meghívják őket és a körülmények megfelelőek, akkor örömmel elvállalják.
– Bíró –
Forrás: zene.hu