„BIZTONSÁGOS ISKOLÁÉRT”
„A nevelési-oktatási intézmények jó gyakorlatai az intézményekben előforduló erőszak megelőzésében és kezelésében”

A pályázat célja:
A pályázat során szeretnénk feltárni és közkinccsé tenni azokat a gyakorlati módszereket és megoldásokat, amelyekkel a napjainkban, a nevelési-oktatási, elsősorban az iskolán belül megnyilvánuló erőszakos megnyilvánulások eredményesen megelőzhető, kezelhető. Fontosnak tartjuk, hogy a gyakorlatban jól bevált és a mindennapok tapasztalataival igazolt eljárások nyilvánosságot kapjanak, publikációkban, konferenciákon viták és elemzések tárgyát képezzék, valamint követendő modellként szolgáljanak.
A pályamunka térjen ki arra, hogy az adott intézményben alkalmazott módszert/módszereket milyen esetek hívták életre, hogyan fogadták a pedagógustársak, az iskola vezetése, a diákság és a szülők. Voltak-e nehézségei a gyakorlatba ültetésnek, milyen rövid- és hosszú távú eredmények születtek, a hatályos jogszabályok szolgálják-e az alkalmazott eljárást.
A pályázatokkal szembeni fontos követelmény a gyakorlatiasság, a példák szemléletes bemutatása. Domináljon az esettanulmány jelleg: például a közösségi érdekeltségi rendszerek kialakítása; megbízatás, bevonás, munkamegosztás jutalmazás; a szabályozások közös kialakítása; a jelzőrendszerek kialakítása, az osztályfőnöki óra és a szülői értekezlet szerepe, stb.

A pályázat benyújtása:
A mellékelt szempontok szerint, mely beküldendő 2008. november 10-ig e-mailen (rendezvenyszervezes@ofi.hu), valamint egy nyomtatott példányban és elektronikus adathordozón az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézethez (1051 Budapest, Dorottya u. 8.) személyesen vagy postai úton.
Kérjük, a borítékon tüntessék fel: „Biztonságos Iskoláért” pályázat

A pályázatok elbírálásának rendje és elismerési formái:
A beérkezett pályázatokat független szakértők értékelik, amely értékelés alapján a Bíráló Bizottság dönt.
24 pályázat kerül díjazásra, az intézmények egyenként 200.000,- Ft pénzjutalomban részesülnek.

A nyertesek vállalják, hogy pályázatukat a témában szervezett konferencián bemutatják és hozzájárulnak ahhoz, hogy azok az OFI által szerkesztett kiadványkötetben a szabad felhasználás alá kerülhessenek.

A legjobb pályázatok publikálásra kerülnek az Új Pedagógiai Szemlében, illetve az Interneten, az OKM (www.okm.gov.hu) és az OFI honlapján (www.ofi.hu).

Forrás: okm.gov.hu