Bitter Anikó  Anyák napi vers gyűjteménye

Ady Endre –  Bordás Ferenc

1-100

Ady Endre: Itthon

Áldott kezeddel simogatsz meg,

Anyám.

Intő szavad még mintha hallanám,

Míg rám borulsz

S áldott kezeddel simogatsz meg.

A régi intést elfeledtem,

Anyám.

Azért zúdult annyi vihar reám :

Úgy összetört…

A régi intést elfeledtem.

Beteg vagyok, az élet megtört,

Anyám.

Hol az a vágy, mely hajszolt hajdanán?

Már nincs vágyam,

Beteg vagyok, az élet megtört.

De fáj nekem, hogy úgy szeretsz Te,

Anyám.

Mondd miért sírsz? Engem siratsz talán?…

Nem érdemlem…

De fáj nekem, hogy úgy szeretsz Te.

Már hallom a harangszó hangját,

Anyám.

De jó is itt e csendes kis tanyán –

Leroskadni…

Már hallom a harangszó hangját…

Agnyija Barto: Növök egyre

Hogy óránként növök egyre,

Dehogy tudtam ezt én.

Székre ülve-

Növök egyre

S tantermünkben szintén.

Növök,

Míg a filmet nézem,

Növök

Állva ablakunkban,

Napsütésben,

Vaksötétben,

Növök,

Növök szakadatlan.

Legyen tiszta

Minden mentén

Máris felsöprök

S növekszem.

Ülök könyvvel a

Kezemben,

Falok sorra sort

S növekszem.

Apám hídon

Vezet engem,

Ő nem nő, de én

Növekszem.

Rossz jegy árnyéka

Felettem,

Már-már pityergek,

S növekszem.

Növök fagyokban,

Esőben,

Már a mamám is

Túlnőttem!

Agyagfalvi Hegyi István: Az édesanya

Sok-sok édesanya csúf kis öreg néni,

kire az emberek rá se szoktak nézni…

Fakó fény a szemen, szarkaláb az arcon…

Mégis a világon ő a legszebb asszony!

Sok-sok édesanya imádja a fillért,

még egy tűt is felvesz jó szót sem ád ingyért.

öreg lelke úgy kap a legkisebb hasznon…

Mégis a világon ő a legjobb asszony!

Sok-sok édesanya töviskes-házsártos,

csapkod kötölőzik — tudja falu város –,

azt hinnéd : egy bomba mérges gázzal telve. . .

Pedig galambénál szelídebb a lelke!

Nincs rossz édesanya nincs csúf, komisz, mérges,

csak szép van, csak finom, csak aranyos, édes!

Fogalom mely túlnő a rút földi harcon,

Isten fehér álma. Az egyetlen asszony!

Alföldi A. Béla: Anyák napjára

Ma anyák napja van,

De száz szó sem elég,

Anyám elmondani

Lelkem köszönetét.

Azért, hogy létezem,

Hogy adtál életet,

S mindennap szüntelen

Gondunkat viseled.

Cserébe mindezért

Neked mit adhatok?

Nem egy, de száz nap is

Kevés, te jól tudod.

Szeress anyám, szeress,

Magad is szeretet

Virága vagy, hogy én,

Hogy én is az legyek!

Almási Mihályné: Megérkeztél

Anyák napja megérkeztél!

Csakhogy itt vagy végre!

Köszönöm az anyukámat,

Hálás vagyok érte!

Almási Mihályné: Minden édesanyának

Május első vasárnapján

Vidám szívvel jöttünk,

Hogy itt minden édesanyát

Örömmel köszöntsünk.

Kívánunk az Úr Jézustól

Sok-sok boldog évet,

Gyermekeik szeretetét,

Áldást békességet!

Alvaro Yungue: Anyám, ha egyszer…

Anyám, ha egyszer nagy leszek,

Hosszú lajtorját fabrikálok,

Rajt csillagokért égig megyek-

Lenn tündöklő, való világok.

Minden zsebem telitömöm

Üstökösökkel, csillagokkal,

Iskolás társaim között

Szétosztom két gazdag marokkal.

Neked anyám a holdat hozom le,

Nagy teliholdat az ölemben.

Fénye bevilágítja házunk,

Ezer villanykörte se szebben!

Ágh István: Virágosat álmodtam

Édesanyám,

Virágosat álmodtam

Napraforgó-

Virág voltam álmomban.

Édesanyám,

Te meg fényes nap voltál

Napkeltétől

Napnyugtáig ragyogtál.

Ágh István: Anyák napja

Anyák napján Téged

Virággal köszöntlek,

És csak annyit mondok,

Anyukám, szeretlek!

Kicsi vagyok, mint a pont,

De a pont is sokat mond.

Azt mondja a pontocska,

Élj sokáig Anyuka!

Ámon Ágnes: Anyák napjára

Ébresztem a napot,

Hogy ma szebben keljen.

Édesanyám felett

Arany fénye lengjen.

Ébresztem a kertet,

Minden fának ágát,

Bontsa ki érette

Legszebbik virágát.

Ébresztem a rigót,

S a vidám cinegét,

Dalolja mindegyik

Legszebbik énekét.

Ébresztem a szívem,

Forróbban dobogjon:

Az én Édesanyám

Mindig mosolyogjon!

Ámon Ágnes: Édesanya

Gyermekét, ha lágyan

Rávonja szívére,

Szivárvány kúszik fel

Zivataros égre!…

Amikor mosolyog

A tavasz virágzik,

S a mezők virága

Langy esőtől ázik.

Amikor felnevet,

Enyhe szellő játszik,

S fölötte a napfény

Lángja szétsugárzik!

Könnyűvé válik a

Számára a munka…

S mikor az altatót

Csendesen dúdolja…

Erő van karjának

Dolgos erejében

S mosolygó szemében

Ott ragyog a Béke!

Ámon Ágnes: Az én anyám

Nótafa volt az én Anyám,

Dolgoskezű, dalosajkú,

Lába alatt bársonnyá vált

A friss szagú, puha sarjú.

Ringó teste, zsályavirág.

S csillagcsibés éjszakákon,

Ezer mese szállt szívére,

Mint szederre könnyű álom.

Májusfát, ha ékesített

Pántlikával, friss kaláccsal,

Tavaszt hintő lelke megtelt,

Mint a nagyrét vadvirággal.

Szerte szórta a fonóban

Dalait a boldogságról,

Míg a lenszál gombolyodott

Szép csendesen guzsalyáról.

Eperlombos kis kertjében,

Öntözgetett mosolyogva,

Mikor rám várt dalos lelkét

A lelkembe belefonta.

Felszentelte nótafává

Gyermekét, hogy álmodozzon

Épp úgy, mint ő s a szívéből

Ezer nóta virágozzon!

Ámon Ágnes: Anyámnak

Ó te áldott, szent, rongyruhás szegénység,

Ki átöleltél mint síró anyám,

Míg hideg éjjel álomba merültem

A nyomorúság altatódalán!…

Te tépett lelkű fáradt csöndes asszony,

Látod az élet hogy rohan tovább?

Ma hálából, sugárzó szeretetből

Gyermeked tesz fejedre koronát.

S megköszönöm te tiszta lelkű asszony,

Hogy erős voltál míg nevelni kellett,

Többet szenvedtél mint a glóriával

Fölékített mártírok és a szentek!

De lásd a végzet áldott fénye rám tűz,

Szép anyaálmod most valóra vált,

S én a rám hulló sugarakból festek

Bús homlokodra fénylő glóriát.

Fáradt kezedre könnyesen hajolva

Megköszönöm néked az életet,

Az, álmaim s fehér szívedből nőtt

Meséidet, a tündérszépeket.

Minden, mi bennem él, tőled patakzott:

Melegség, jóság és a szeretet

Megköszönöm simogató kezednek

A felém nyújtott darab kenyeret.

S mindent, mit végre megkaptam, elértem,

Ragyogást, mit az élet rám sugároz,

Én térdre hullva átadom neked,

Odateszem fekete gyászruhádhoz!

Andirkó Róza: Az én anyám

Szorgos, dolgos az én anyám;

Gondoskodó, mindig vidám.

Legjobb anya a világon,

Mellette semmi hiányom.

Megérdemli tiszteletem,

És hogy neki segédkezzem.

Nagyon-nagyon szeretem én,

Mégis sokszor megsértem én.

Tudom, hogy nem vagyok vétlen,

De bocsássa meg e vétkem,

Anyák napján én ezt kérem.

Nem haragszik, belül érzem.

Hogy mit jelent ő énnékem?

Mindent a földkerekségen:

Jó barátom, menedékem,

Felnőtt korra példaképem.

Mindig úgy ragyog ő nékem,

Mint csillag a kerek égen.

Tiszta szívből köszöntöm hát,

Szálljon rája sok-sok áldás.

Antalfy István: Ébred az erdő

Messze a tél már,

Messze futott.

Nem jegesek már

A kis patakok.

Kéklik az ég, és

Zöldell a rét,

Fényük kifesti

A patak vizét.

Ébred az erdő!

Mennyi virág!

Velük köszöntsd az

Édesanyád!

Áprily Lajos: A kertbe ment

Uram, én nem tudom, milyen a kerted,

a virágosod és a pázsitod,

Én nem tudom, virágok ültetését,

ágyásaidban hogy igazítod.

Csak azt tudom, hogy kendőjét levetve

júniusi vasárnap hajnalán,

beteg lábával és beteg szívével

bánatosan kertbe ment anyám.

Uram, tele volt immár félelemmel,

sokszor riasztó árnyék lepte meg,

de szigony-eres, érdes két kezével

még gyomlálgatta volna kertemet.

A kicsi teste csupa nyugtalanság,

s most elgondolni nem tudom, hogy ül.

Virágosodban könyörülj meg rajta,

hogy szegény ne szenvedjen tétlenül.

Mezőiden ne csak virágmagot vess,

virágaid közé vegyíts gyomot,

hogy anyám keze gyomlálhassa kerted:

asphodelosod és liliomod.

Áprily Lajos: Féltél, anyám?

Sírod körül harc volt, hadnép rohant,

Vad ütközetben reszketett a hant.

Féltél, anyám? És gondoltál-e rám?

Te nem féltél, csak féltettél anyám.

B. Radó Lili: Köszöntő anyák napjára

Réges régen készülődünk

erre a nagy napra:

Hiszen ma van az esztendő

legeslegszebb napja.

Hajnal óta anyut lessük

ébred-e már, hív-e?

Neki van a világon a

legeslegjobb szíve!

Bizony nincs a naptároknak

mosolygósabb lapjuk!

Szobáját ma virágokkal

telisteli rakjuk!

Amit érzünk. Amit szólnánk

vidám dalba öntjük.

Édesanyát énekszóval

szívből felköszöntjük!

B. Radó Lili: Útravaló

Ha útnak indulsz, arra gondolj,

a rosszat kerüld, ne a bajt!

Nem vagy magadban, nincs mit félned,

a szíved mindig tudja majd:

az élet ezer meredekjén

az édesanyák karja tart.

Féltő szava szívedbe súgja,

hogy bátor légy, ne merész!

Meg ne torpanj, ha tisztán látod,

hogy helyes út, amerre lépsz…

Mert nagyon tudod: utainkon

az édesanyák szeme néz!

Bejárhatod a nagyvilágot,

elszakadhattál tőle rég,

ha megérkezel – végre, végre!

Ölelő karral jön feléd…

Mert bármit féltél, s bármi érhet,

az édesanyád szíve véd…

Babay József: A szív

Az anyai szívnek sehol sincsen párja,

Mindennap elönti a szeretet árja…

Az anyai szívet Isten teremtette,

Pirosra festette. Szép selyembe tette.

Nagyon kell szeretni Nagyon kell becézni,

Sosem szabad reá haragosan nézni…

Százszor kell áldani. Százszor simogatni,

Ő tud csak hűseges szeretetet adni…

Az anyai szívet nagyon kell szeretni,

Szívünkbe kell neki tiszta ágyat vetni…

Édes melegénél elolvad a hó is,

Édesanyánk szíve álom is, való is.

Babay József: A szó

Örökkön áldom ezt a szót

Csak pár betű. És oly selymes puha…

Álmot takar és megáldott valót,

S fehér, mint frissen fejtett mandula.

És minden lélek áldva tiszteli,

Nagy ünneplő a szép szavak között.

Hisz’ Jézus is áldón ejtette ki…

Vasárnap-szó. Selyembe öltözött…

Szent menedék és csupa szenvedés,

Könny, hit, remény, falat, fehér kenyér…

Örökkön sok és örökkön kevés.

Engesztelés, ha bűnben tetten ér…

Segítő zálog mankó, csók, virág:

Meghalnék, hogyha őt nem hallanám…

Egyetlen szó és végtelen világ.

Öt kis betű egy ékkel… ím: Anyám.

Babay József: Anna-nap

Szeretem én a felhőt. Tovaszáll…

Dalol nekem a kasza, ha kaszál.

Reám nevet a sarló, ez a holt,

Holdfényben rezgő újholdformafolt…

Szeretem én az erdőt, susogót,

A vadgalambot ezt a kis bohót,

Ezt a fehér, vígan turbékolót…

Szeretem én az álmot, ha szelíd.

A kenyerünket, amikor szelik.

A csikorduló vén kútkereket,

A kődobáló apró gyereket,

Szeretem én a messzi csillagot,

Szagos bükkönyből szálló illatot,

S az eget, mikor már megnyittatott…

Szeretem én az imakönyvet,

S anyám, a hulló, tiszta könnyedet.

S anyám a szálló gondolatodat,

A sóhajod, a csendes dalodat.

Szeretek én ma mindent! Az utat,

A pillantást, mely csepp mosolyt kutat.

Az álldogáló messzi, falukat…

Szeretek én ma mindent, mindenütt,

Ahol az édes béke hint derűt,

Ahol dalolnak, s megbocsátanak,

Földet, hol hajló nyárfák állanak,

Erdőt, amelynek vidám vadja van,

Embert, ki boldog vagy boldogtalan,

Mert ma az anyám nevenapja van!

Babay József: Egy arc

Ismerek egy arcot,

Örökösen látom,

Olyan, mint egy szentkép,

Olyan, mint egy álom…

Kerete, a lelkem,

Oda van befestve,

Elé térdel szívem

Minden áldott este…

Ezzel a szentképpel

Szelídebb az álom,

Szelídebb, szelídebb

Minden a világon…

Mondd, pajtás, mi lehet

E kép? Szívünk éke?

Nem lehet más csak az

Édesanyánk képe…

Babay József: Édesanyám

Ha valami bánatom van:

A szemébe’ nézek.

Keze után nyúlok, hogyha

Nagy fájdalmat érzek.

Leoldom a fejkendőjét,

Hogyha arra vágyom,

Hogy valami fénylő, tiszta

Ezüstöt kell látnom…

Öröm van az Ő szemében,

S az ő két kezén én

Meggyógyulok. S ezüst is van,

A haja fehérjén…

Eddig minden boldog percre

Csak mellette leltem…

Áldja meg az Igaz Isten

Édesanyám lelkem…

Babay József: Otthon

Künn sétálok a ház előtt

A napsugaras délelőtt,

A téglajárdaromokon

Az életemet zokogom.

Ó, áldott, régi hű tanyám…

Az ablak mögött ül anyám,

Valamit varrhat, a kezét

Imádom, mint a szent-zenét.

Ó csupa zene a keze,

Mikor homlokom fedi be,

S mikor a szívem fedi be,

Csak térdre rogyok elibe…

Őbenne, nincs, ó, nincs hiba…

Szíve járása muzsika.

Ott ül most az ablak mögött;

Valamit horgolt, vagy kötött.

Künn sétálok a ház előtt,

A napsugaras délelőtt.

Bemegyek be kell vallanom,

Hogy délután már utazom.

Isten veled, csend, délelőtt,

Jaj, könnyezek a ház előtt.

S a téglajárdaromokon

Kopog a szívem monoton.

Babay József: Valaki

A haja már napfény-ezüst,

Szeretettenger a szeme…

Anyóka már de még derűs,

Szelíd beszéde halk zene…

És botra támaszkodva jár

És Berlinert hord nyáron ,is…

De sóhaja, mint a madár,

Utolér száz határon is…

Nagy néha úgy ünnepnapon

Kiül az öregház elé…

El-elmereng egy holt dalon,

S a szíve megremeg belé…

S a szíve megremeg belé,

És áldalak távol – dalán

Egy csókot küldöd el, felé…

Egyetlen, édes jó anyám!

Bagdy István: Édesanyánk

Süss ki, süss ki Isten napja,

Hadd ragyogjon a sugárod.

Szórd e földre fényességed,

A vén eget, hogyha járod.

Szükségünk van e nagy napon

Aranyszálú napsugárra,

Abból fonunk szent koszorút

Édesanyánk homlokára.

Nyílj ki, nyílj ki tarka rétnek

Ezerhímes szép virága.

Hadd köthessük minden szálát

Dús, ünnepi bokrétába.

Édesanyánk lába elé

Hintsünk rózsát, gyöngyvirágot,

Hogy amerre értünk lépett,

Százszorosan legyen áldott.

Gyúlj fel, gyúlj fel szívünk mélyén

Soha el nem múló hála,

Gyújtsd a lelkünk lobogásra

Imádságra, szent fohászra.

Rebegjük el hálás szóval,

Két kezünket összetéve.

Édesanyánk a jó Isten

Oltalmazza, óvja, védje!

Gyűjtsük, gyűjtsük e világnak

Minden gyöngyét, drágaságát,

Visszaadni, megfizetni

Édesanyánk sok jóságát.

Nagy a világ, sok a kincse,

De hiába- mégsem ér fel

Édesanyánk hű szívének

Értünk égő szerelmével

Baja Mihály: Anyámhoz

Ne sírj, ne sírj, édesanyám,

Hogy annyi bú-baj szakadt rám

Hogy fiadnak nyugta nincsen.

Majd megsegít a jó Isten.

Csillagtalan éjszakámba’

Lesz még hajnal hasadása,

Az én könnyem is felszárad,

Ha reményem napja támad.

Visszatér még régi kedvem,

Hiszek majd az emberekben,

Ami bántott, elfelejtem.

Tiszta lesz az ég felettem.

Boldogságom; büszkeségem,

Felragyog a régi fényben,

Elkerülnöm nem kell senkit,

Vígan köszöntök mindenkit.

Csak téged ne érjen bánat,

Téged, édes jó anyámat,

Elhordom én a bánatot,

De tiedtől leroskadok.

Baja Mihály: Anyám kertje

De virágos volt az

Édesanyám kertje,

Locsolgattuk ketten

Minden áldott este.

Éledtek, bimbóztak;

Nyíltak a virágok,

Harmatos hajnalban

Mosolyogtunk rájok.

Mióta eljöttem,

Istenem, azóta

Hogy hervad a jácint,

Hogy hervad a rózsa!

Haldoklik a kiskert

Fehér violája,

Pedig édesanyám

Könnyét ontja rája.

Baja Mihály: Dal a hazai kalácsról

Barnahéjú, puhabelű,

Drága kis jószágom,

Hogy jutottál hozzám ennyi

Tenger pusztaságon.

Messze földről jövögettél,

Hogy hozott a posta,

Hej; de véled az én egész.

Boldogságom hozta.

Nézlek,  nézlek, míg a szemem .

Csak megtelik könnyel,

S míg majszollak örömömben:

Jut rád is özönnel.

S mintha otthon ülnék újra

A kis asztal mellett:

Ez az édes-kedves illat

Úgy körül melenget.

Mikor együtt szegtük meg az

Ünnepi kalácsot…

Átéli most lelkem újra

Azt a boldogságot.

Ó! de drága két kezének

Áldott sültje-főztje,

Míg betartasz, lelki-testi

Vágyamat te töltsd be.

Te fakassz most a szívemben

S arcomon virágot,

Mit nem ér egy kis falatkád?

Egy egész világot!

Körüllengő illatod tán

Jó anyám szerelme?

Vagy tán az ő ideszálló

Áldott szíve-lelke?

Baja Mihály: Édesanyám

Nem mondom, hogy te vagy

Legjobb a világon

Csak annyit mondok, hogy

A lépted is áldom,

Imádságra nyílik

Neveddel a szám:

Édesanyám!

Mégis te vagy nékem

A legkedvesebbem.

Nem is tudok anyát

Képzelni se szebben,

Mintha könnyes szemed

Áldón pillant rám,

Édesanyám!

Ilyenkor úgy érzem,

Anyai szerelmed

Átszáll a világon

Millióké helyett,

Csak úgy nyughatik meg,

Ha segít, ha szán,

Édesanyám!

Gyermekéveimnek

Szép emléke száll rám,

Fiatal orcádat

Mintha most is látnám:

Hervadsz egyre hervadsz,

Mint levét  a fán.

Édesanyám !

Mindig szerettelek

Én mondhatatlanul,

Már a bölcsőben is

Lelkem tőled tanul.

Ó, anyai szívek

Drága tudománya.

Nem tanítják azt a

Fényes iskolákba’.

Te tanítottál meg

Imádkozni engem,

Ezért állok bátran

Most a küzdelemben.

S hányszor altatgattál,

Sírva, leborulva?

Innét a lelkemnek

Dalos mélabúja,

S nem hiába csüggtem

Mindenkoron rajtad:

Egész mivoltodat

Rám csókolta ajkad:

Szívem dobogása,

Úgy érzem, égészen

A tiednek mása.

Te vagy a szelídség,

A hűség, a jóság,

Ó, hát ebben köztünk

Van-e hasonlóság?

Én is megpróbáltam,

Mint te, úgy szeretni:

A te galamblelked

Ki tudná követni?

Nem mondom, hogy te vagy

Legjobb a világon

Csak annyit mondok, hogy

A lépted is áldom!

De nekem kívüled

Jobb, szeretőbb nincsen;

Édesanyám lelkem

Áldjon meg az Isten.

Baja Mihály: Hazafelé

Száll a vonat hegyen-völgyön síkon át,

Megyek, megyek édesanyám, tehozzád,

Alig várom azt az órát, a percet,

Melyben újra kebelemre ölellek.

Hogy örülsz majd hogyha meglátsz engemet!

Örömében sír, nevet is a szemed,

Hogy csókolsz majd össze százszor s még egyszer,

Áldjon meg az Isten érte ezerszer.

Sok világot, messze földet bejártam,

Boldogságra, jaj, sehol se találtam.

S lelkemnek ha panasza és búja van :

Csak tehozzád sóhajtozik untalan.

Csak hogy végre odahaza lehetek,

Odahajtom az öledbe fejemet,

S elfelejtem ezt a gonosz világot,

Amely engem ilyen sokat megbántott.

Száll a vonat hegyen-völgyön síkon át,

Megyek, megyek édesanyám tehozzád,

Alig várom azt az órát, a percet,

Melyben újra kebelemre ölellek.

Baja Mihály: Levél hazulról

Messze mesze tájról.

Ma levelet kaptam;

Amíg. kibetűztem,

Százszor megsirattam.

Öreg a betűje,

Régi módon vetve,

Reszket már a penna

Jó anyám, kezedbe`.

Gyere haza fiam,

– Írja levelébe`-

Ha hamarább nem, hát

Húsvét ünnepére.

Ha akkor sem jöhetsz,

– Szavamhoz szót öltök –

Nem messze van tőle

Áldozócsütörtök.

De ha így se jönnél,

Ha akkor se látunk:

Pünkösd vasárnapján.

Okvetlen elvárunk,

Gyere haza; fiam,

Gyere haza, lelkem,

Várnak a virágok

A virágos kertben.

Mire megjössz tán majd

A rózsa is nyílik,

Halvány orcádhoz a

Piros bimbó illik,

Fel is tűzöl egyet

Úgy mégy a templomba:

Minden leány, asszony

A neved suttogja.

Hogy lássalak én is,

De nehezen várom!

Rólad is szól minden

Esti imádságom.

Te vagy az eszembe’,

Míg az Urat félem,

S hogy hazavezessen;

Tőle csak azt kérem.

Ó, ha még eztán is

Mindhiába várna:

Édesanyád szíve

Nagyon, nagyon fájna.”

Meg is írtam neki,

Hogy mikorra várjon,

Hogy jó anyám szíve

Sokáig ne fájjon.

Baja Mihály: Két év után

Két éve már, hogy itthon nem valék,

Két év után most újra itt vagyok,

Köszöntelek, te csöndes házfedél,

Hol jó anyám az édes ringatott.

Hol álmodoztam tündérszép virágról,

Ahonnan messze; messze vitt a lét…

S jártam a puszták végtélen homokját,

Két éve már, hogy itthon nem valék.

Mi volt e két év, azt csak én tudom,

De nem panaszlom, most itthon vagyok;

Szegény szememben oly régóta tán

Örömkönnyű először mos ragyog?

Vajon felejtem-e e két esztendőt,

Mit átszenvedtem túl a szép húszon?

Felejtesd el édes otthon vélem

Mi volt e két év; azt csak én ,tudom.

Kicsiny szobámban hadd pihenjek el,

Hisz’ oly régóta nem nyugodtam itt.

Ez a szoba, ez a fehér kis ágy,

Én Istenem de sokra is tanít.

Én is tudom már, hogy a nagy világon

Lelkem e helyet nem találja fel:

De elfáradtam, hagyjatok magamra,

Kicsiny szobámban hadd pihenjek el.

Ha két szemed mindig vigyázna rám!

Jóságos arcod annyi nyugtot ad.

Egyik kezed tedd dobogó szívemre,

A másikat meg hadd csókolja szám,

Így elfelejtem azt a két esztendőt…

Takarj be engem édes jó anyám.

Balázs Győző: Az én anyám

Szedjétek össze mind-mind a Földnek

gyémántját, gyöngyét, minden aranyát,

nem bírtok semmit, koldusok vagytok,

ha eltemettek egy édesanyát.

Legyen kenyered kemény, mint a kő,

ruhácskád foltos rongyos a cipőd;

boldog vagy, gazdag, ha Édesanyád

mesél, s megcsókol lefekvés előtt.

Ó, mert e szóban : Édesanya-szív,

az Isten nekünk mindent megadott.

Az Édesanyád örömkönnyénél

láttál-e tisztább, szent gyöngyharmatot?

Van-e édesebb dala a Földnek,

mint amit dalolt, kis bölcsődalunk?

– végigkísér ez koldust és királyt

s elringat, mikor könny az italunk.

E szóban : Anyám – benn van az Élet

– legdrágább kincse az Isten után…

nem hullat senki igazabb könnyet,

mint Édesanya gyermek bánatán!

Nincs is a Földön szentebb vallomás,

zengi a szívünk .. mintha hallanám,

egyszer mindenki megvallja e szót:

„Nincs drágább senki, mint az én Anyám!”

Balázs Győző: Haza üzenem

Amikor így odahaza

együtt vagytok hosszú télen,

az a sok-sok öreg ének

járja-e, mint egykor régen;

az a drága öregasszony

lapozza-e imakönyvét;

fel óhajt-e néha-néha;

s törli lopva egy-egy könnyét?

Fehérhajú szép nagyasszony,

édesanyám, drága lelkem,

a sok régi öreg zsoltárt

ma én is elénekeltem;

lapozgatok minden este

én is egy szent öreg könyvet,

első lapján van egy képem,

s rácsókolok egy-egy könnyet.

Amikor így odahaza

együtt vagyok hosszú télen;

meséljetek szép meséket,

mint jó anyánk egykor régen;

valamikor ő ringatta,

álomra kis nyoszolyánkat,

most ti meséljétek vissza

az álomra jó anyánkat.

Meséljétek, hogy valahol

a csillagok is beszélnek,

valakinek lelke mélyén

édes álmok úgy mesélnek;

s amit egykor ő álmodott,

valaki mind, mind beváltja,

most is érte imádkozik,

hogy a jó Isten megáldja! .

Balogh Béla: Áhitat

Pihés bárkák hamvas bársonya

Az én anyám szürkülő haja.

Fáradt selyem két kedves szeme

Sok rossz gondot álmodott vele.

Hangja ezüst hangú hegedű,

Megkopott már, mégis remekmű.

Ó, s a puha, meleg kezedet

Úgy szeretem, mint a kenyeret.

Te vagy az én régi bibliám,

Te jónál jobb, szépnél szebb anyám!

Balogh István: Kívánságom anyunak

Anyu, csak két szál ibolyát találtam,

Hogy csókot adjak, köszöntselek,

Alig vártam.

Anyu, boldog vagyok nagyon

S szívből kívánom:

Mindig vidám légy, szép, fiatal,

Nekem a legjobb anyum ezen a világon.

Balogh József: Édesanyám- nagyanyó

Május első vasárnapja

Édesanyák ünnepe.

Mintha ez az új tavasz is

Friss fényt nékik küldene,

S a madarak dalaikat

Csupán értük zengenék.

Simogató fűszálakkal

Nekik tiszteleg a rét.

E napra várt virágvázánk,

Szemünk csenddel van teli.

Édesanya-nagyanyónak

Hullnak örömkönnyei.

Ketten állunk most előtted:

Kisfiam, s a fiad én,

Két gyermeked köszönt téged

Édesanyák ünnepén.

Barbara Menart – Senica: Anyuka

Anyuka egy rózsaszál,

Kedves, szép virág.

Fontosabb a fagyinál is,

S mindig mindent lát.

Anyuka tud játszani,

Hogyha kérem én,

Nincs nevetőbb szemű asszony

A föld kerekén.

Amikor a kedve rossz,

Megvigasztalom,

Együtt vagyunk mi egymásnak

Remény, oltalom.

Barcsai- Fehér Géza: Nagyanyónak

Nagyanyám, kedves, jó, szerető Nagyanyám!

Ha én most tenéked mindazt elmondhatnám,

Amit névnapodra szívemből kívánok,

Véget sem érnének a jókívánságok.

Tudom én, hogy hozzánk te mindig jó voltál,

Apámra, anyámra jó szívvel gondoltál.

Kis unokádat is szívedbe fogadtad,

Jó szóval, jó tettel mindég támogattad.

Hálából mindezért- tudod-, mit kívánok?

Áldja meg az Isten, a te nagy jóságod!

Éltessen az Isten, Nagyanyó sokáig!

Lássad nagyra nőni hálás unokáid!

Barcsai –Fehér Géza: Édes anyám születésnapjára

Édes Anyám, születésnapodra

Kinyílott a szívem rózsabokra.

Szeretetem áradó patakja,

Rózsaszirmom mind feléd, ragadja.

Minden szirom egy-egy kívánságom.

De nincs olyan patak a világon,

Mely elbírna annyi rózsaszirmot,

Mint amennyi a szívemben nyíl most.

Hol is kezdjem? –Első mosolygásom

Feléd röppent ezen a világon.

És az első, halk gügyögő szómat

Neked mondtam, aki áldott, jó vagy.

Jó Anyám, tudom, sok éjszakán át

Te vigyáztad kis csemetéd álmát

És mikor baj, betegség lepett meg,

Értem hullt a könnye két szemednek.

Jóban, rosszban mindenem te voltál,

Mint nap a bimbóra rám hajoltál,

Én meg – kicsi bimbó- rád nevettem

Boldogan, hogy te őrködsz felettem.

Jó Anyám, áldása életemnek!

Mint virág a napot, úgy szeretlek.

És az Istent buzgón arra kérem,

Édes, jó anyám sokáig éljen.

Barcsai – Fehér Géza: Én még

Én még nagyon kicsi vagyok,

Hosszú versbe nem foghatok.

Sok szó van, mit nem ismerek,

Nyelvecském is lassan pereg.

De kis kezem felemelem,

Dobogó szívemre teszem

Szívem azt dobogja: Tik! Tak!

Szeretet lakozik itt csak!

Az én szívem, szeretetem,

Édes Anyám tiéd legyen!

Azt kívánom a jó Isten

Téged áldjon és segítsen!

Barcsai – Fehér Géza: Nagymamának

Jó nagymama, tedd le ma

Fényes ókuládat!

Kérlek szépen hallogasd meg

A kis unokádat!

Eddig mindig te hoztál

Ajándékot, cukrot.

Kérlek, ma te fogadd el

Tőlem e kis csokrot.

Nem adhatok egyebet

Pár szerény virágnál.

De egy- egy jókívánság

Mindenik virágszál.

Általuk, jó nagyanyám,

Tehozzád én szólok.

Isten éltessen soká!

Légy vidám és boldog!

Barcsai – Fehér Géza. Anyámnak

Nem ragyog fel annyi fényes

Csillag a világ felett,

Mint amennyi jókívánság

Beragyogja szívemet.

Te feléd sugárzik minden

Jókívánság, jó Anyám!

Csillaghullás volna versem,

Hogyha mind elmondanám.

De többet mit is kérhetnék?

Fényesebben mi ragyog?

Jó anyám, te szeretsz engem

S én hű gyermeked vagyok.

Bácsi József: Légy köszöntve

Légy köszöntve ezen rég várt

Napnak ékes hajnalán,

Légy köszöntve tiszta szívből

Drága, édes, jó anyám!

Vedd e kis dalt neked zengi

Ezt a hála érzete,

Mely ha ma is néma volna,

Föld, s ég ellen vétene.

Legyen élted minden napja

Csörgedező kis patak,

Melyben gyöngyei az örömnek

Gazdagon ragyogjanak

És ne állja útját neki

Semmi szikla, semmi gát,

Jelképezze víg szökése

A boldogság szép honát.

És te Isten, hogyha kérhet

Hőn imádó gyermeked,

És e hálás ifjú szívnek

Sóhaját meg nem veted,

Porba hullva arra kérlek,

Édes, édes Istenem:

Óh fizesd meg jó anyámnak,

Amit ő tesz énvelem!

Bagi Erzsébet: Születésnapodra

Mint mikor a hajnalcsillag

Felszökik az égre,

Úgy szökkentél kis unokám,

Te is életünkbe.

Puha kis karoddal átöleled nyakam,

Szipogva bújsz hozzám, ha valami baj van.

Most még én fogom apró kis kezed,

Most még én kell, hogy vezesselek.

Most még én vigyázom botló lépteid,

Most még én hallgatom kezdõ szavaid.

De eljő az idő hogy Te vezetsz engem,

Eljő majd az idő hogy Te fogod kezem.

Te vigyázol arra, hogy meg ne botoljak,

Hallgatod figyelmesen megtört szavamat.

De addig még engedd, hogy fogjam kezed,

Addig még engedd, hogy vezesselek,

És kívánjak Néked, erõt, egészséget,

Közösen eltöltött sok-sok boldog évet.

Bán Aladár: Szülőkért

Miként a madárkát édes anyja szárnya

Megvédi, ha zápor, vihar zúdul rája:

Úgy fedezget minket, betakarva enyhén,

Szüleink jósága éltünk veszedelmén.

Álmatlan éjjelek, gondfelleges napok,

Kisded bölcsőjénél származó sóhajok,

Verejték cseppjei, lepatakzó könnyek

Tövises rózsái mind e szeretetnek.

Ezen a világon, ahol annyi rossz van,

Ez az egy örökkön tiszta, megromlatlan,

Miben az önzésnek nincsen része semmi,

S nem lehet ezüstön, sem aranyon venni.

Óh, édes Istenem, mit adhatok nékik,

Akik fölneveltek s életemet védik,

Mit adjak egyebet ajkamon sóhajánál,

Mellyel lelkem a te trónusod elé száll.

Repüljön fohászom, könyörgésem eléd:

Óh, tárd ki jóságod harmatozó egét,

Hintsd be életüknek ösvényét virággal,

Koronázd meg őket örök napsugárral!

Bárdosi Németh János: Anyaszerelem

Anyánkat úgy becézi

A dal, hogy felnevelő

Dajka, ki édes csókkal

Indított első útra.

Tejet és könnyet adott,

Kimosta kisded ingünk,

Féltett a folyó mellett,

Erős volt óvó szárnya.

Védett a naptól, széltől,

Szerelmes nem szeret úgy,

Ahogy ő anya-szívvel

Aggódott annyi bajban.

S mire örömet lelt,

Könnyedén odahagytuk,

Könnyezve intett búcsút:

Hűség a hűtlenségben.

Ma már a nehéz útban

Ragyog a messzeségben

Akár a fénylő csillag,

Úgy látjuk könnyes arcát.

– Édes jó fiacskám a nagy háborúban.

Ó hogyan féltelek!

Rád gondolok folyton egyre szomorúbban,

Mi van, mi lesz veled !?

Van-e ennivalód? Jó-e, meg elég-e?

Adnak-e jó ágyat?

Írjál édes fiam : írd meg hogy mi kéne?

Írd meg minden vágyad.

Minden fohászomban teérted, kérem meg

A nagy Istenséget,

Édes kicsi fiam, óvjon meg, tartson meg,

Hozzon vissza téged !…

– Ne aggódj, ne aggódj édesanyám, lelkem,

Vidáman élek én ;

Van nekem jó ágyam, s ennem annyit adnak,

Hogy alig fér belém.

Nem is vagyok olyan nagy veszedelemben.

Ahogy gondoljátok,

Édesanyám, lelkem, száz halállal szemben

Megvédelmez engem A te imádságod !…

Báthory Gábor: Ne bántsátok meg soha anyátokat

Nagy bűnöm van. Vallom, beismerem,

És a szívemet ököllel verem,

Hogy valahányszor vádolón dobban,

Sajogjon minden sebeknél jobban!

Ki gondpárnáin ritkán nyughatott,

Anyám: ma ismét könnyet hullatott,

S minden cseppje, míg buggyant perrent, csordult,

Tüzes parázsként lelkem ellen fordult.

Megbántottam bár nem szóval, tettel:

Nem fontam át elég szeretettel!

Nem becézgettem nem csókolgattam,

Reszkető kezét nem simogattam.

Áldott kezét, amellyel ringatott,

Mikor muzikális dallal altatott,

S amellyel – míg tündérmeséket mondott:

A kis szobában puha ágyat bontott…

Idejét már alkonyatba futja,

Minden perccel fogy az életútja:

Míg Istenem megtart együtt vele,

Ne legyen soha könnyes a szeme!

Földi pályája már-már odaér,

Hol készen várja a Göncölszekér,

Hogy a szivárványhídra felsegítse,

És a jó, Isten kertjébe repítse.

Ha a fényrózsás égi lakba ér,

Mosolyáért az életem se bér

És fájni fog ha nem hallom szavát,

És nem láthatom szép ezüst haját;

S ha eltakarja irigy, néma hant,

Hol örök álmot álmodik alant:

Könnyel öntözöm a sírvirágokat…

Ne bántsátok meg soha Anyátokat!

Bekker Zita: Anyák napján

Május első vasárnapján

Korán reggel felkelek.

Kinn a kertben két csokorral

Harmatos gyöngyvirágot szedek.

Egyik csokor anyáé lesz,

Ki ha baj van ölébe vesz.

Ölébe vesz, becéz, ringat, vigasztal,

Dúdolgat és azt suttogja nincsen baj.

Az a másik csokor a mamáé!

Mondd el neki gyöngyvirág.

Köszönöm, hogy felnevelte nekem

A legdrágább anyát.

Benedek Elek: Édesanya nevenapján

Édes anyám rózsafája,

Kis madárka szállott rája.

Zeng belé az egész határ

Úgy dalol a kismadár

Kis madárka, kis madárka,

Szállj le házunk ablakára!

Hallgasd meg, mit szívem dobog,

Szebb lesz, hogyha azt dalolod.

Az én szívem dobogása:

Édes anyám imádása.

Szava nincsen,

Dala nincsen,

De meghalja a jó isten.

Az én szívem dobogása:

A jó Isten imádása.

Ő hozzá küldöm imámat:

Tartsd meg az én

Jó anyámat

Benedek Elek: Kisbaconi temetőben

Kisbaconi temetőben

Most van a nap lemenőben,

Ráverődik a sugára

Jó szüleim sírhalmára.

Egykor, régen haj de féltem,

Ha temetőbe léptem,

Vége már a félelemnek,

„Nagyapóék” ott pihennek.

Testem, lelkem, hogyha fáradt,

Ide jönni érzek vágyat,

Ide jövök este, reggel,

S beszélek az öregekkel.

Elmondom, hogy bárhol járok

Mindenütt gondolok rájok,

Hálás szívvel, könnyes szemmel,

Gyermeki szent szeretettel.

Hogy mit írtam sok-sok könyvben,

Tőlük kaptam mind örökbe,

S ha szívemben van szeretet

Ez az ok szívükből eredt.

A forrását minden jónak

Köszönhetem „Nagyapónak”,

Nagyapónak és párjának,

Az én édes nagyanyámnak.

Óh, áldott föld, szent sírhalom,

Szálljon reád csend, nyugalom,

S hogyha pályám megfutottam

Én is itten nyugodhassam.

Benedek Elek: Anya névnapjára

Kicsike vagyok én,

Sokat nem mondhatok

Egyet- kettőt azért

Mégis csak szólhatok.

Aki még nem tudja,

Tőlem megtudhatja.

Drága jó anyámnak

Ma van nevenapja.

Édes jó anyácskám

Fogadd e virágot!

Ennél többet most még

Nem adhat leányod.

S te édes Istenem,

Halld meg imádságom:

Óh tartsd meg a legjobb

Anyát a világon!

Beney Zsuzsa: Megnőttél

Álmodban,

Puha-meleg, pólyamélyi álmodban

Fehér egér cincogott az ágyadban,

Előcsalta, csalogatta

Rizs-fogaidat.

Álmodban,

Pörgő-forgó, szuszogó mély álmodban

Nyuszi húzta a hajad,

Úgy növelte, növesztette

Szőke copfodat.

Járókádra-

Most figyeld csak, a rácsára

Kis madárka száll-

Ő tanít meg lépegetni.

Jár a baba, jár.

Beney Zsuzsa: Vándorút

Sűrű árnyak sötétjében

Csillogó szél zöld fényében

Tűlevelek szőnyegén

Hová, kis legény?

Csillagbokrok ág-bogában,

Bársony égbolt sátorában,

Óriás hegyek peremén

Merre, kis legény?

Virág bimbója árnyán

Lovagoltál fűzfa hátán,

Levél fényes tenyerén

Nődögéltél, csepp legény.

Csillagfürtök alatt háltál,

Fáztál-e, még rám találtál?

Gyöngyszemek közt sírdogáltál,

Édes kicsikém!

Hajad most erdők sötétje,

Szemed csillag reszketése,

Tekinteted csupa fény-

Megérkeztél, kis legény!

Beney Zsuzsa: Hajnal

Rózsavirág,

Piros virág,

Nyisd ki a szirmod,

Hajnali titkod

Ne rejtsd tovább.

Rózsafaág,

Hajnali ág,

Kristály kis csöppje,

Harmat ezüstje,

Hull le reád.

Kismadarát,

Fénymadarát,

Kelti reggel

Tűzzel, örömmel

Itt repül át.

Édesanyád

Csöndben dúdolja régi dalát:

„Ím a reggel

Tűzzel, örömmel

Itt repül át.”

Beney Zsuzsa: Anya dúdolja

Azt kérdezed tőlem,

Hogyan vártalak?

Mint az éjszakára

Fölvirrad a nap,

Mint a délutánra

Jő az alkonyat,

Mint szellő jelzi a förgeteget-

Ezer pici jelből

Tudtam jöttödet.

Mint tavaszi reggel

A nap sugarát,

Fagyos téli este

Jégcsap csillagát,

Mint az alma ízét

Tejet, kenyeret-

Pedig nem is láttalak még,

Úgy ismertelek.

Mint a fény az árnyat,

Záport a virág,

Mint patak a medrét,

Madarat az ág,

Mint sóhajos nyári éjjel

A fák az eget-

Mindenkinél jobbal téged

Így szerettelek.

Beney Zsuzsa: Esteledik

Ha leszáll az este

A kertbe eressz le,

Hadd halljam a fák közt

Szól-e már a szél?

Ha leszáll az ágra,

Fáradt a madárka,

Öt piciny fiának

Mégiscsak mesél.

Te is messze jártál,

Ugye, arra vártál

Egész nap, hogy kisfiadhoz

Végre hazaérj,

Nézd meg velem, ez az alma

Megérik hajnalra?

Hogy nő éjszaka világunk,

Ma arról mesélj!

Beney Zsuzsa: Altató

Amikor alszol,

Sötétség fekszik a fákon,

Fekete fátyol az ágon-

Álmában hallgat a szél.

Csendesen alszol,

Míg építi csendben az álom

Palotáit a holdbeli tájon-

A holdbeli Dávid zenél.

Susog az ezüstszívű éj.

„ Jó voltál egész nap, aludjál,

Álmodban is nőjél, okosodjál,

Nőj, okosodj, kicsikém!”

Beney Zsuzsa: Tündérnóta

Tisza partján elaludtam,

Duna partján felébredtem,

Nappal hold ezüstje pólyált,

Éjjel nap sütött felettem.

Elringattál két karodban,

Pedig ott aludtam benned,

Keresgéltél sűrű lombban,

Elbújtam két kék szemedben!

Hópehely, az égre szálltam,

Csillaglány, földig hajoltam-

Tisza partján fölébredtem,

Duna partján elaludtam.

Benke Rita: Kisfiam

Elemi ösztön űzött-hajtott, nagyon akartalak,

Ősi vágy zengett véremben: méhembe kívántalak,

Hogy első ágyként, testemben ringathassalak,

Vérem cseppjével etesselek, jól tarthassalak,

Olyan nagyon vágytam Rád, édes kisfiam.

Hónapról-hónapra sóvárogva vártalak,

S ujjongott szívem-lelkem, mikor megtudtalak.

Örömtől könnyű lábbal, nem teherként hordtalak,

Gondolatban bőrömön át is simogattalak.

Olyan nagyon vágytam Rád, édes kisfiam.

Vasárnap lett minden nap, mikor megkaptalak,

Mintha ez a csoda velem esett volna csak.

Büszke boldogságom nem ismert határokat,

Hálás voltam apukádnak, hogy befogadhattalak,

Nagyon-nagyon vágytam Rád, édes kisfiam.

Benkő Anna: Köszöntő

Édes jó anyácskám,

Nyílt egy bokor rózsa,

Egyet-, kettőt-, hármat,

Szedtem én is róla.

Kicsike kertemben

Nagyra én neveltem,

Jó anyámnak mostan

Szeretettel szedtem.

Fogadja szívesen,

Tűzze a hajába-

S gondoljon én reám,

Jó kis leányára!

Benkő Anna: Köszöntő anyának

Színes szárnyú kis madárka

Csicsereg az ágon,

Tarka szegfű mosolyog a

Meleg napsugárban.

Virág, madár s az én szívem

Őszintén kívánja:

Édesanyát a jó Isten

Éltesse, megáldja!

Benkő Anna: Tele szedtem

Tele szedtem a kezemet

Ibolyával,

Tele hoztam a szívemet

Mély hálával.

Az ibolyát, nagyanyácskám,

Eléd hintem,

Hálás szívem azt dobogja:

Áldjon Isten!

Benkő Anna: Üdvözlő

Itt van a nyár kinyílott a viola,

A legszebbet leszakítottam róla,

Keresztanya nevenapján itt állok

Tiszta szívből neki jót kívánok.

Azt kívánom: az élete víg legyen

Szeresse a keresztfiát melegen.

Éltesse a jó Isten még sokáig,

Egészen a százesztendős koráig!

Bethlen Iván Péter: Édesanyám szíve

Anyám szíve ezüstharang,

Mesés harang,

Hangja, ez a tiszta hang

Úgy száll, mint hófehér galamb,

Szelíd galamb,

Anyám szíve szirmos virág,

Szagos virág.

Bimbójának csókot ád:

Csókosan hinti illatát,

Jó illatát.

Anyám szíve a nagy Minden,

Csodás minden.

Ezenkívül másom nincsen,

Anyám szíve legfőbb kincsem,

Örök kincsem.

Bihari Klára: Anyuka

Szép jó reggelt! Felébredtem…

Mennyi újság, új csoda!

Paplanomon szellő játszik,

Ujjam közt fény… Anyuka!

Indulunk már. Vár a nagy tér,

Jószagú a friss ruha,

Kip-kop… felbukkan a hinta

Száll magasra… Anyuka!

Nem játszom már. Megéheztem.

Sült hús, kenyér, jó puha,

Gyümölcs nedve, édessége,

A tej íze… Anyuka!

Esteledik. Holdra-égre

Ráterül egy nagy suba,

Álom motoz a sötétben

Lágy ujjakkal… Anyuka!

Bitó Józsefné: Anyák napjára

Még a virágok is jobban illatoznak,

Gyermekek szemei örömtől ragyognak.

Lelkesen készülnek a gyönyörű napra,

Mert holnap lesz az édesanyák napja.

Vajon, ha felnőnek, gondolnak-e rája,

Emlékeznek-e majd az anyák napjára.

Hoznak-e egy jó szót, vagy egy szál virágot,

Vagy mindent felejtve, járják a világot.

Bekopognak-e majd az anya ajtaján,

Megkérdezik-e majd: hogy van édesanyám?

Mikor már nincs szükség cipőre, ruhára,

Szükség van-e még a jó édesanyára.

A gyermek, még kicsiny, de ha felnőtt is már,

Édesanyja féltőn, aggódva vigyáz rá.

Csak az anyaszív tud ennyire szeretni,

De, ha bánata van, képes meghasadni.

Gondolatban küldjünk néhány szál virágot,

Mondjunk el értük egy rövid imádságot,

Az édesanyákért, kiket nem szeretnek,

Kikkel nem törődnek hálátlan gyermekek.

Kinek nem kopognak soha az ajtaján,

Nem kérdezik meg, hogy? Beteg vagy-e anyám?

Szerte a világban, árván elhagyatva,

Szeretetre vágyva él sok édesanya.

Drága édesanyám, ha még ma is élne,

Zokogva borulnék remegő kezére.

Galambősz fejét a szívemre vonnám,

Hófehér haját könnyeimmel mosnám.

Blaskó Mária: Május

Gyönyörű szép május hónap,

Megérkeztél végre!

Belefogott a természet

Pompás ünneplésbe.

Virágtündér megérkezett.

Virágból hintója.

Két szép pille, aranypille

Van eléje fogva.

Virágtündér rügyet, bimbót

Két kézzel szór egyre.

Amerre jár, virágtenger

Fakad ki körötte.

Virágtündér kis madárral

Üzeni az égbe:

„Napsugaras virágünnep

Anyukát dicsérje!

Egész hónap, május hónap

Édesanyát áldja,

Neki nyílik május hónap

Minden szép virága.”

Jó fiúcska, jó leányka

Virágtündér légy te,

Szíved sok örömvirága

Anyukát dicsérje!

Blaskó Mária: Anyuka

„Anyuka-anyuka…” Gyere ide drága!

Mit akar az anyuka kicsi tubicája?

Cukrot-e? Mesét-e? Öreg mackó bácsit?

Mondd meg hát aranyom, szíved mire vágyik?

„Anyuka-anyuka… kis karom kitárom

Anyukám te magad vagy a Boldogságom!

A csókod anyukám, mint a cukor, édes,

Minden szép játéknál százszor többet ér ez!”

Mindent így mondani… nem tudja.

De szíve szó nélkül így valahogy súgja.

És mert kimondani nem tudja még szépen,

Megöleli anyját s válasz rá „Megértem!”

A gyermek nyelvét anyaszívek értik-

Én Istenem, tartsd meg ezt a szívet nékik!

Blaskó Mária: Édesanyám!

Édesanyám, drága anyám

Köszönteni jöttem-

Ha áldott szemébe nézek

Minden szép köröttem.

Nem kell nekem a világnak

Semmi gazdagsága-

Csak jó anyám dicsérete,

Csókja és áldása.

Isten után kis szívemnek

A legdrágább kincse

Az én drága jó anyámnak

Színarany nagy szíve.

Édesanyám, áldja Isten,

Milliószor áldja!

Megcsókolja áldott kezét

Kicsi fia, lánya.

Blaskó Mária: Szívem vágya

Kis szívemnek nagy a vágya:

Legyek anyám boldogsága!

Derítsem fel víg mosolyra,

Megérdemelt legyen csókja.

Legyek anyám jó kislánya,

S jó anyámat Isten áldja!

Kis szívemnek nagy a vágya

Legyek anyám boldogsága!

Vigasza és gondűzője,

Ha megnövök- segítője

S boldogító jó leánya.

Jó anyámat Isten áldja!

Blaskó Mária: De jó annak…

De jó annak, kinek van még

Édesapja, anyja

Az éltében bármi éri,

Nincsen elhagyatva.

Hogyha beteg, a jó anya

Virraszt ágya mellett,

Hogyha bántják, a szülei

Védelmére kelnek.

Ha bajban van, segít neki

Édesapja, anyja,

Ha szomorú, szüleitől

Meg lesz vigasztalva.

Míg legalább egy szülőd él,

Addig még jó néktek…

Isten adjon a szülőknek

Hosszú-hosszú éltet!

Blaskó Mária: Legboldogabb gyermek

Legboldogabb gyermek én vagyok,

Mert Isten egy jó anyát adott.

Az anyám a legjobb anyuka,

Legyen rózsás az életútja!

Leghálásabb gyermek leszek én,

Hadd mondhassa az anyám büszkén.

A gyermekem a legjobb gyermek,

Megaranyozza az életemet.

Blaskó Mária: Édesanyám

Édesanyám, de nagyon szeretem,

Szívem, ajkam erről zengedezzen.

Gyermekszívem szeretete,

Hálája és tisztelete

Övé legyen, hogy bennem örvendjen.

Édesanyám, én csakis azt kérem,

Hogy tartson meg mindig a szívében,

Édesanyám áldott lelke,

Gondoskodó szeretete

Elég öröm s jutalom énnékem.

Blaskó Mária: Hol a legjobb?

Jókedvű kis gyermek vagyok

Mindenütt jó nékem.

Hej, de azért bárhol legyek

Legjobb otthon- érzem.

Keresztanyu gazdag s nála

Kényeztetnek engem.

Mégis, tőle hazatérve-

Legjobb otthon –zengem.

Iskolába vígan megyek

Olyan jó ott- mondom.

De mégis jobb hazamenni

Mert csak- legjobb otthon.

Blaskó Mária: A család

Édesanyám drága szíve,

A legnagyobb kincsem,

Óh, áldd meg őt, óh, tartsd meg őt,

Te jóságos Isten!

Édesanyám, büszkeségem,

És példám vagy nékem.

Áldjon meg az édes Jézus

Térdenállva kérem!

Kedves testvér, te vagy nékem

Örömöm s barátom,

Mindennapi imám kéri:

A jó Isten áldjon!

Kis otthonom, kis családom,

Szívem boldogsága

Maradj enyém, s légy istentől

Százezerszer áldva!

Blaskó Mária: Imánk

Áldott legyen az a két kéz,

Mely kenyeremet adja.

Áldott legyen, amikor a

Fenyítéket tartja.

Áldott legyen, ha jutalmaz,

Áldott, mikor büntet.

Áldott, mikor a szívembe

Jó magokat ültet.

Áldott légy jó édesanyám,

Milliószor áldott,

Csak azt kéri hő imában

Kicsi fiad, lányod!

Blaskó Mária: Köszönni jöttünk

Édesanyák, néktek köszönjük

Isten után az életet,

Ó, mennyi gonddal, bajjal járt,

Hogy eddig fölneveltetek.

Kicsiny kezünket ti fogtátok,

Amikor járni tanultunk-

Ti lestétek az első szót,

Amit kiejtett ajakunk.

Minden mosolyt nektek köszönünk.

Isten után a földi jót-

Apával együtt csak tinéktek

Köszönjük, földi angyalok!

Ha sírunk, édesanyánk ajka

Lecsókolja a könnyeink-

Távol tart rossztól, serkent jóra,

Ha édesanyánk szava int.

Betegágyunknál ő virrasztott,

Átszenvedve az éjeket-

Az ő imája eszközli ki

Istentől a kegyelmeket.

Édesanyák- nektek köszönjük

Isten után, hogy itt vagyunk-

Gyönge, de hű gyermeki szívből

Tinéktek zeng háladalunk!

Blaskó Mária: Ünnepnapra

Miért dalol ma a madár az ágon?

Miért ragyog harmat a virágon?

Miért süt ma a nap is oly szépen?

Miért dobog fel ma a szívem nékem?

Azt dalolja ma a kis madárka,

Azt susogja minden virág szála

Azt dobogja a szívem is egyre:

Ma van anyák napja és ünnepe.

E mai nap felajánlak téged

Jó anyukám, Jézus szent szívének,

Oda légy te mától belezárva,

Úgy örök lesz élted boldogsága!

Blaskó Mária: Ha felnövök

Ha felnövök, lesz egy kicsi házam,

Muskátli lesz minden ablakában.

A muskátli jó anyám virága,

Övé lesz a ház legszebb szobája.

Ott pihenjen meg öreg korára-

A jó Isten százezerszer áldja!

Ha felnövök, lesz virágos kertem,

Édesapám hogy ott ellehessen.

Pipázgasson vén fa alá ülve,

Jó levegőn újra felfrissülve,-

S feledve a gondot agg korára,

Isten őtet százezerszer áldja!

Ha felnövök, kis kocsim lesz nékem,

Két pejlovát én tartom majd féken.

Jó szüleim, ha öregek lesznek

A templomba kocsin elmehetnek.

Teljesül majd szívük minden vágya-

Isten őtet százezerszer áldja!

Blaskó Mária: Köszöntők

Édesanyám, kedves anyám drága,

Köszönti a hálás kisleánya,

Hálás imánk felrepül az Égbe,

Jó anyánkért ezer áldást kérve.

Legyen élte nagyon hosszú, boldog,

Adjon Isten, örömet és sok jót,

Ha öreg les, legyen boldogsága,

Gondviselő, szerető leánya.

Édesanyám, kedves anyám, drága,

Köszönti a hálás fiacskája,

Esdő imánk száll a magas Égbe,

Hogy lehessek anyám büszkesége.

Isten ahhoz erőt adjon nekem,

Hogy anyámnak gondját átvehessem,

Dolgozhassak majdan ő helyette,

Néki boldog pihenőt teremtve.

Édesanyám, kedves anyánk, drága,

Köszönti a fia és a lánya,

Megígérjük, hogy mindig jók leszünk,

S jó anyánknak csak örömet szerzünk,

Sok jóságát megköszönjük, íme

Áldja érte Jézus drága szíve!

Esdve kéri kis szívünk imája,

Édesanyánk legyen áldva, áldva.

Blaskó Mária: Köszöntőversek édesanyának

1. Édesanyám anyák napja

Legszebb ünnep a világon.

Kicsi szívem azt kívánja,

A jó Isten százszor áldjon.

2. Szívemnek minden virágszála

Kinyílott ma reggel,

Ahogy fölébredtem dalos,

Ünneplő kedvvel.

Szívem minden virágszála

Napraforgó, rózsa,

Az én drága jó anyámnak

Köszöntőjét mondja.

Napraforgó az én szívem

És ragyogó napja,

Édesanyám áldott szíve,

Vonzerőt ő adja.

A szívemnek szeretete

Égő piros rózsa,

Köszöntőjét jó anyámnak

E rózsaszál mondja!

3. Az én szívem, gyermekszívem

Rejtett kincsesbánya,

Arany benne a szeretet

És a forró hála!

Édesanyám, te vagy az én

Jó földi bányászom-

Ami kincs van a szívemben

Tenéked kitárom.

Ragyogjon rád gyermekszívem

Szeretetkincs fénye,

Legyen a te gazdagságod

Szívem hála-éke.

Hogy lehessek boldogságod

Jó leszek, ígérem…

Adja az Isten, hogy jó anyám

Soká-soká éljen!

Blaskó Mária: Szülőknek, rokonoknak

1. Édesanyám, anyák napja

Ünnep kis szívemnek-

Hosszú verset nem tudok még,

Inkább megölellek.

2. Jó anyukám névnapjára

Szívemben száz rózsa nyílt,

Ebben az egy forró csókban

Odaadom neked mind!

3. Kis szívemnek dobogása

Ma ünnepi harangszó,

Lelkem minden gondolata

Imádságot fakasztó.

Édesanyám anyák napja

Legszebb ünnep énnekem.

Édesanyám anyák napján

Ily imát mond a lelkem:

Én Istenem áldd meg, áldd meg,

Minden jóval anyámat,

Teljesüljön minden vágya

Soha ne érje bánat.

Lehessek én jó gyermeke,

Boldogsága, vigasza-

4. Kedves keresztanyukámnak

Odaadnám a világot,

De mivel, hogy nem az enyém,

Hát csak minden jót kívánok:

Legyen boldog, legyen áldott. Éljen!

5. Nagy újságot mondok

Nagymamának, kérem.

Ma, hajnali virradásra

Kinyílott egy csodarózsa

Szívem közepében.

Szeretet rózsáját

Belevarázsoltam

Forró csókba, ölelésbe,

Úgy futottam ide véle

S nagymamának hoztam!

6. Édesanyám aranyos jó szíve,

Ragyogó nap fönn a magas égen,

Mi, gyermekek vagyunk a csillagok,

Homályosak napsugár fényében.

Bármily sok iskolát kijárjunk,

Bárhová is emelkedjék éltünk-

Édesanyánk a Te közeledben

Elhalványul minden hírünk, fényünk.

Mert szebb, dicsőbb és fenségesebb név

Nincs a földön, mint ez a szó: ”Anya”

Imádságban mondjuk csak ki méltón,

És ez a szó minden seb balzsama.

Ünnepeden, születésed napján

Hadd mondjuk ki újra méltóképpen:

„Én Istenem, áldd meg és jutalmazd

S tartsd meg az én jó anyámat, nékem!”

Blaskó Mária: Köszöntő versek

Anyák napja ünnepére

Édesanyám, drága,

Száll az égbe hű szívemnek

Könyörgő imája.

Édes Istenem, Jó Istenem

Esedezve kérlek

Az én drága, jó anyámnak

Adj sok boldog évet.

Sokszor-sokszor legyen neki

Még anyák napja.

S minden tovatűnő évet

Öröm beragyogja.

Lehessek én jó anyámnak

Mindég örömére

Ha felnövök, nálam legyen

Boldog öröksége!

Blaskó Mária: Édesanyám

Édesanyám, drága anyám

Köszönteni jöttem-

Ha áldott szemébe nézek,

Minden szép köröttem.

Nem kell nékem a világnak

Semmi gazdagsága-

Csak jó anyám dicsérete

Csókja és áldása.

Isten után kis szívemnek

A legdrágább kincse

Az én drága jó anyámnak

Színarany nagy szíve.

Édesanyám, áldja Isten,

Milliószor áldja!

Megcsókolja áldott kezét

Kicsi fia, lánya.

Blaskó Mária: Legdrágább kincs

Legdrágább kincs a világon,

Gyémántnál értékesebb,

Jó anyánk áldott szívében

Az értünk égő szeretet.

A legszebb és legragyogóbb

Fény ezen a világon,

Ha jó anyám rám mosolygó

Kedves szemeit látom.

Isten után legfőbb jóság

Az én édes jó anyám,

Ő adta az életemet,

Gondot ő visel reám.

Mindenemet odaadnám,

Édesanyám teérted,

De minden is kevés lenne

Jóságodért cserének.

Azért a jó Istent kérem,

Hogy jutalmat Ő adjon.

Én Istenem, áldd meg – áldd meg

Édesanyámat nagyon.

Szűz Mária te segítsd őt,

Hiszen te is anya vagy.

Ó nagy Isten, te adj neki

Örökös nagy jutalmat!

Blaskó Mária: Szent Anna

Édesanyák mintaképe,

Legjobb gyermek édesanyja,

Kinek munkás, gondos keze

A „Szeplőtelent” ringatta.

Ki nekünk a legjobb anyát

Itt a földön fölnevelte.

Nézz le ránk a magas égből

Könyörögve esdekelve.

Édesanyáinknak, kérünk

Eszközöld ki a kegyelmet.

Hogy példádra legjobb anyák,

Szent édesanyák legyenek.

S minket segíts, hogy mint neked,

Boldogság volt lányod élte,

Mi is édesanyáinknak

Legyünk mindig örömére.

Blaskovic László: Édesanyának

Amikor dolgozni mégy

Édesanyánk,

Üressé válok szívünk, tanyánk.

Bár mindig tudjuk, mennyit érsz:

Mégis miért dobog úgy szívünk,

Mikor hozzánk visszatérsz?

Úgy kellesz nekünk,

Légy mindig velünk!

Bnócz Ilona: Anyám

Kicsi vagyok az élet tengerén

A legnagyobb kincs mégis az enyém.

Vagyonom, kincsem Te vagy jó anyám,

Drága szíved gyöngye hull reám.

Anyám! Szeress, ne hagyj el engem soha,

Ha velem vagy, az élet nem mostoha.

De legyen bár tengernyi gyémántom nekem,

Én csak árva maradok, ha nem leszel velem.

Mit ér a kincs, mit ér a drágakő,

Mit ér a róna, s a zöld mező,

Ha nem hallom csengeni hívó szavad,

Ha szívem bánatában megszakad.

Szeress tovább is, lelkem, jó anyám

Ezt az egyet kérem én csupán.

Ezért cserébe egész szívem adom.

Anyám, kérlek, szeress Te is nagyon.

Boda Margit: A mamám

Hol van az a bájos asszony

Csillagszemű, karcsú, barna

Keze alatt, mint a szalma,

Égett, pattogott a munka.

Hol van az a bájos asszony

Csak a rabló idő tudja,

Mint késő ősz a gyümölcsöt

Lassan, lassan megaszalta.

Szemüveggel ráncos arcán

A szoknyámat öltögeti,

Olyan aprón, oly gondosan

A szívét is beleölti.

Az ő szíve szeretettel,

Terítve van most is színig-

Aszalt gyümölcsben a cukor

Kristályosan lerakódik.

Megcsókolom fonnyadt kezét

Mellyel szoknyám varrogatta-

Visszanéz rám bíborfénnyel

A hanyatló nap sugara.

Bódi lrén: Anyák napi köszöntő

Ma hajnalban korán ébredtem,

Hogy édesanyámat virággal köszöntsem.

A sok szeretetért, melyet tőle kapok,

Neki mindig hálával tartozok.

Ő tanított meg másokat tisztelni,

Kis dolgoknak is tudjak örülni.

Ha valamiért szomorú vagyok,

Hozzá mindig bátran fordulhatok.

Kiskoromban, mikor beteg voltam,

Mindig csak őt hívtam.

Ha mellettem volt, megnyugodtam,

S hamarabb meggyógyultam.

Gondoskodik rólam, kimossa ruhámat,

Lefekvés előtt felrázza párnámat.

Esténként mindig mesével altat,

Szerető anyaként kíván szép álmokat.

Ébredéskor újra őt látom,

Valósággá válik minden, ami álom.

Tiszta szívemből kívánom,

Sokáig éljen ezen a világon.

Bódi Irén: Névnapra

Fogadd szeretettel

e csokor virágot,

szirmai közé hintettem sok jókívánságot.

Az egyik a szeretet, a másik a béke,

a hit legyen mindig életed vezére.

Bodor László: Édesanyámnak

Anyámat jöttem most köszönteni,

De mit is mondjak: nem tudom eldönteni.

Hogy, megtanítottál szépre, jóra

Csodásan csengõ magyar szóra.

Kicsi voltam, te vigyáztál rám

S, támogattál, mikor elhagytam hazám.

Velem voltál, az élet rögös útjain

Átsegítettél, mindenféle gondjain.

Anyámat jöttem most köszönteni,

Mit is mondjak, nem tudom eldönteni…..

Mondjam: neked köszönhetem életem,

Te adtad, hogy nincs bennem félelem.

Hoztam neked egy szál virágot…..

Boldog anyák napját kívánok.

Ez ugyan nem tudja kifejezni az érzéseimet,

De boldoggá tesz, ha megfogod érte a kezemet.

Anyámat jöttem köszönteni

Mit mondjak, nem tudom eldönteni…

Talán mondjam: Drága Édesanyám,

Köszönöm, hogy gondoskodtál, és vigyáztál rám.

Felém nyújtod most is óvó kezed,

S elmond nekem mindent, aggódó szemed.

Ne sírj anyám, látod, itt vagyok,

Körém fonhatod reszketõ karod.

Tudom már mit mondjak, tudom ám:

Nagyon szeretlek, Drága Édesanyám!

Boér Miklós: Temetőben

Temetőben járok,

Azt a sírt keresve,

Amely alatt anyám

Pihen eltemetve…

Egykor dala csendült,

Ha én könnyet sírtam,

És én fejfájára

-Fájó búcsúzásra-

Csak a nevem írtam.

Azt is alig tudtam

Még akkor leírni.

Hej, de fellegeknél

Jobban tudtam sírni!

Zokogva hagytam el

A néma sírhantot,

A nagy temetőben,

Bolyongó szellőben,

Csak sóhajom hallott…

Messze, messze mentem

Hideg idegenbe…

Álmok alakultak

Árva, bús szívembe,

Vágyakat fakasztott

Mindennap a lelkem,-

De édes csókokra,

Ölelő karokra

Többé sohse tettem.

Árván tértem vissza,

Mint a bolygó csillag…

Amerre én jártam,

Virágok se nyíltak…

Koszorút nem fontam,

Csak egyedül jöttem,

De szívem elhoztam,

Hogy itt elzokogjam

Az utolsó könnyem!…

Itt a kopott fejfa

Írás sincs már rajta…

Tudom, a drága szív

Hamu már alatta!

Ráborulok búsan,

Könnyem hull záporban

És a sírba’ mélyen

A porló szív értem:

Felzokog, megdobban!…

Bogár Zsolt: Anyák napjára

Emlékeztek, édesanyák, mikor rosszak voltunk?

És éjszakákon át hangosan ordítottunk?

Az egész ház már szunyókált csendesen,

Te voltál az egyetlen, aki virrasztottál velem.

És amikor aprócska koromban reggelente

Alig tudtál elráncigálni a bölcsödébe!

Később az óvó néninek volt panasza rám,

De Te csak csöndesen, pirulva simogattál.

Nagyobbacska lettem, iskolába jártam,

Mikor a padtársamat alaposan fejbevágtam.

Hatalmas dudor nőtt szegénynek fejére,

Nekem meg intő került az ellenőrzőmbe.

Rémülten reszkettem, mikor neked megmutattam,

De verés helyett csak hasznos intelmeket kaptam.

Mindig jutott nekem egy-egy kedves szó, s mosoly.

De néha szigorú is voltál, gyakran komoly.

Köszönöm, hogy felneveltél, hálás vagyok néked,

Legyél nagyon boldog, élj még ezer évet!

Bohdaneczky Aladárné: Boldog az a gyermek

Boldog az a gyermek, kinek lépéseit

Édes anya- s apakéz vezeti!

Rózsás utakon jár a lábacskája,

Az élet még tündérliget neki.

Mint a napsugár, úgy aranyozza be

A kis fészket az édes szeretet.

A kis ajak, mint erdő gerlicéje

Gondtalan- vígan csacsog és nevet.

Szeressétek hát kis fiúk, kis lányok

Szülőtöket s az otthon melegét!

S tiszta imátok szálljon fel az Úrhoz

Azokért, kiknek az élete sötét.

Bohdaneczky Aladárné: Hogyha

Hogyha rózsa volnék,

Neked illatoznék.

Hogyha csillag volnék,

Csak neked ragyognék.

Csak neked dalolnék,

Ha madárka volnék,

Nagy szeretetemről

Csicseregve szólnék.

Nem vagyok én rózsa,

Nem vagyok madárka,

Csillag sem vagyok én,

Csak egy kicsi lányka.

A te ragaszkodó

Szerető kislányod…

Születésed napján

Minden jót kívánok!

Bohdaneczky Aladárné: Hogyha most

Hogyha most künn nem hideg tél

Hanem tavasz volna,

Illatozó szép rózsákat

Kötöznék csokorba.

Megcsókolnám mindegyiket,

Úgy tenném kezedbe,

De nem nyílik most a rózsa,

Csak a kis szívembe!

Azt kívánom, legyen neked

Édes, szép az élet,

Jó apukám, áldjon meg a

Mindenható téged!

Bohdaneczky Aladárné: Ha én tündér volnék

Ha én tündér volnék,

Arany szárnyam lenne,

Aranyszárnyon elrepülnék

Messze, nagyon messze.

Bejárnám perc alatt

Hetedhétországot,

Hoznék onnan anyukámnak

Gyémánt gyöngyvirágot.

Egyet a hajába,

Egyet a kezébe,

Egyet meg az értem verő

Szerető szívére!

Borbás Ferenc: Édesanyám

Aki jó volt hozzám, az volt az anyám.

Minden pillanatban gondolt Ő reám.

Ha sorsom megvadult s látta, hogy elüt

félretolt az útból, s elé Ő feküdt.

Aki jó volt hozzám, az volt az anyám.

Ha fáztam, a lelkét terítette rám.

Átvette terheim, hogy azt ne én vigyem,

simogatta sebeim, siratta könnyeim.

Hogyha megbántottam, -már bánom azt,

nem sírt Ő sohasem, szemeim előtt.

Nem hangzott ajkáról soha, soha vád,

mert Ő a legdrágább kincs, az Édesanyám!