Bitter Anikó – Anyák napi vers gyűjteménye

Boros Gergely – Finta Sándor

101-200

Boros Gergely: Megígérem Édesanyám

De jó lenne, ha ilyenkor

kis kertész lehetnék,

ezerszínû, sok virágból

egy nagy csokrot szednék.

Így csak néhány szálat hoztam

s adom a szívemet,

megígérem, édesanyám:

jó gyermeked leszek.

Bosnyák Sándor: Anyám szavai

az adott kéz

kötelez

a kimondott szó

szent

a név

örök pecsét.

Bősze Éva: Anyám!

Anyám! – ha néha csintalan vagyok,

bocsásd meg, kérlek, azt a rossz napot!

Ígérem, tanulok! Szófogadó leszek!

Csak szoríts szívedre, ölelj meg engemet!

Bősze Éva: Köszönöm néked, nagyanyám…

Köszönöm néked, Nagyanyám

hogy soha nem volt fáradság,

ha óvni kellett unokád.

Játszottál velünk, akár Anyánkkal,

este lefektettél imádsággal.

S hány családban él még a csoda!

hogy közöttük lehet a Dédanya!

Bősze Éva: Nagyanyák

Illatuk harmatos rózsalevél,

simogatásuk enyhe nyári szél.

Válluk gödre biztos, zárt világ,

hová a gyermek ölelésre vágy. . .

Bősze Éva: Kinek puha…

Kiknek puha kezek vetik ágyát,

csókos öleléssel pecsételik álmát,

nem értik az árvák felcsukló szavát:

Hol lehetsz most?

Látsz-e, Édesanyám?

 

Bristyán Anita: Édesanya

Édesanyám, sápadt arcú,

Tekinteted oly szomorú.

A kezeid már kifárad,

Ajkadból csak szép szó árad.

Édesanyám, édesanyám,

Te szeressél, te vigyázz rám!

Szelíd, gondos, békés legyél!

A jó útra te vezessél!

Fáradságod meghálálom,

Bűneimet én megbánom

Nézd el, hogyha megsértelek,

Mert én téged úgy szeretlek!

Lobog a szép hosszú hajad,

Mint a rózsa piros ajkad.

Angyal s egyben édesanya,

Kit szeret az ő leánya.

Szeretlek én nagyon – nagyon,

Hogy szomorú légy, nem hagyom.

Szívem mindig érted dobog,

A szép hajad nékem lobog,

A kezeid már reszkető,

Az életben nem vagy kezdő,

Jövőt ígérsz és felnevelsz,

Édesanya, ugye szeretsz?

 

Budai József: Édesanyámnak

Kora reggel zöld erdőben virágcsokrot szedtem,

Virágcsokrom friss harmattal meg is öntözgettem.

A napsugár megcsókolta sokszínű virágom:

Nincsen ennél szebb csokor ma az egész világon.

Kicsi csokrom, szép virágom keblemre öleltem,

Szívem minden szeretetét kelyhükbe leheltem,

Ezzel mentem köszönteni drága jó anyámat,

Aki értem a világon a legtöbbet fárad.

Édesanyám megkérdezte, hogy elébe álltam:

„Kicsi lányom, mi lesz ezzel a sok szép virággal?”

„Ezt adom a sok jóságért anyák napján Magának,

S szívem forró szeretetét az Édesanyámnak!”

 

Bujáki Lívia: Süss, napocska!

Tavasz lett, és udvarunkon

Kinyílott a barka rég,

Süss, napocska, hogy anyámnak

Legyen mindig tartalék!

Legyen mindig vázájában

Friss a nárcisz, estike,

Légy te az, ki rétjeinket

Színarannyal festi be.

Hívd elő a virgonc mókust,

Küldd elé az őzikét,

Lássa, hogy a föld az úton

Lábnyomunkat őrzi még,

Hallja, hogy a barna fákon

Mily kevélyen ring a szél,

Süss, napocska, süss, anyámra,

Legyen boldog, míg csak él!

 

Czeglédy Gabriella: Anyák napja

Nem mondom meg

Neked anya,

/tudod, holnap

Anyák napja/,

Hogy kapsz tőlem

Kisterítőt,

És bejártam

Még az erdőt.

Szedtem Néked

Gyöngyvirágot,

Sok-sok csokrot

Majd meglátod!

Ez lesz az év

Legszebb napja,

-ugye örülsz,

Édesanya?

 

Czéhmester Erzsébet: Mikor a Jóisten

Mikor a Jóisten Földre küld egy lelket,

Anyaszívet keres, kis fészket melenget,

Ahol egy kisembert szeretettel várnak-

Így találta meg az én édesanyámat.

Milyen jó, hogy engem épp őhozzá küldött!

Hogyan is élhetnék idegenek között?

Biztosan neki meg én voltam a vágya,

Csakis reám gondolt, míg jöttömet várta.

Amíg készítgette a babaruhákat,

Éppen ilyen kislányt képzelt el magának.

Boldog is lett aztán, mikor megérkeztem!

Élete örömét találta meg bennem.

Drága édesanyám, köszönöm, hogy vártál,

Hogy mint ajándékot örömmel fogadtál,

Azt, hogy pólyázgattál, sok gonddal, örömmel,

Fáradságok közt is mindig szeretettel.

Hogyan köszönjem meg a te sok jóságod?

Mondok majd éretted ezer imádságot,

De most azt suttogom, mit a szívem dobog:

Áldjon meg az Isten, legyél nagyon boldog!

 

Czéhmester Erzsébet: Van egy nap az évben…

Van egy nap az évben, mikor a virágok

Elindulnak szépen az édesanyákhoz,

Színes szirmaikkal, édes illatukkal

Elmondani nékik, ami a legszebb dal:

Gyermekük háláját.

Kevés arra a szó, amit a szív érez-

Kell a virágpompa anyánk ünnepéhez!

Bárcsak a világon annyi hála lenne,

Mint anyák szívében gyermekük szerelme

Olthatatlan lángja.

Mióta szeret ő? Nem is tudtam róla…

Nem volt még nevem sem, nem takart még pólya,

Anyám szíve alatt ringatott az álom:

Már akkor én voltam a kerek világon

Legfontosabb néki.

Hogy vigyázott reám! Óvott ezer gonddal,

Fáradozott sokat, jaj, csak ne érjen baj!

Hozzá menekültem baj és bánat ellen,

Keblére ölelve elringatott engem,

Nyugalmam volt nála.

Elsodort az élet szigorú parancsa,

Bár a szívem mindig őnála maradna!

Tudom, elkíséri lépteimet messze,

Velem van figyelme, gondolata, lelke,

Értem száll imája.

Ezen a szép napon Istent buzgón kérem:

Édes, jó anyámat őrizze meg nékem!

Jóságát fizesse ezer áldásával,

Soha el nem múló vigasztalásával

Örök országában.

 

Czéhmester Erzsébet: Nagymama köszöntése

Nagymama, nagymama,

Drága, gondos dajka,

Aprócska koromnak

Melengető napja.

Be sokszor siettél

Könnyem letörölni,

Hogyha bánatom volt

Szívedre ölelni!

Emlékszem: még mikor

Csöpp kezemet fogva

Először vezettél

Engem a templomba.

Aranyos kis ajtó

Oltár fölött csukva-

Suttogva mutattad:

„Ott van a Jézuska”.

Nem is értettem még,

De tenéked hittem,

Így neveltél engem,

Ebben a szent hitben.

Azóta megnőttem,

Tudok imádkozni,

Kis Jézustól reád

Ezer áldást kérni!

Czéhmester Erzsébet: Köszöntjük az újszülöttet

Mint az égen váltja egymást éjsötét és tiszta fény,

Életünk is változandó: minden hajnal új remény.

S úgy nem várhat napkeltére semmi hosszú éjszaka,

Mint anya a gyermekére, ki szívének hajnala.

Tőle vár derűt, vigaszt és róla sok szép álma van,

Csillogó szemébe nézve nem lehet boldogtalan.

Drága gyermek, napsugárka, jó anyádnak hozz tavaszt,

Légy valóra váltott álma, orcáján mosolyt fakassz!

Azt, amit nem adhat senki, s kincseken sem vehet meg:

Boldogságot, tiszta békét hozzon néki kis kezed!

 

Czike Imre: Óh, mi édes

Oh, mi édes volt az álom,

Tündérek közt jártam.

Bólingató lombok fölött,

Mint a lepke szálltam!

Ködfelhőkből palotákat,

Kastélyokat gyúrtam…

Majd meg mint a pajkos szellő

Lombok közé bújtam.

Kergetőztem tündérekkel

A ligetben szerte.

S tündérmódra a levegőt,

Szárnyam csak úgy szelte.

Egy aranyos pici, tündér

Hítt csapongva szállva…

Ah! Oly szép volt, mint a mesék

Királyának álma.

Most megfoglak, … vigyázz!… megvagy!

És kisiklott újra…

S könnyű szárnnyal tovalebben,

A ligetet bújva.

De… most megvagy… hamis tündér!

Karjaimba zárlak,

Hazaviszlek, odaadlak,

Édes jó Anyámnak!

S hogy ölelem, ő is ölel

Karját körém fonja.

S homlokomra, meg orcámra,

Forró csókját nyomja!

… Fölébredtem!… Hol a tündér?

Nincsen, sehol sincsen…

S kit ölelek nem is tündér!

Édes anyám, kincsem!

 

Czikla Valéria: Édesanyám írása

Néhány sor írás az egész,

Szent áhítattal olvasom…

Sírban porlad a drága kéz!

Jó anyám írta egykoron.

Sírban porlad a drága szív!

De amit lelkembe vetett,

Él bennem! Él: a szeretet.

Néhány sor írás : „Leányom,

Öregségem vigasza vagy…

Az Isten ezerszer áldjon,

Ki igazakat el nem hagy.

Élj hosszú, boldog élettel…

Ne ismerj könnyet rossz napot.

Én ezért imádkozgatok.”

Néhány sor írás az egész .

És én mindennap olvasom.

Ezerszer drága, áldott kéz!

Én örökös, hű vigaszom…

Erőm, hitem, büszkeségem.

Nincs a világon kincs babér,

Mi e néhány sorral felér!

 

Csanád Béla: Anyám szeme

Anyám fekete fejkendője

jut eszembe:

az egyszerű élet

lobogója.

A szeretetre épített világ,

amit Jézus hirdetett

a boldogság hegyén.

Anyám küzdelmes ,

hősi élete.

Ahol gyermek voltam,

az a ház,

amely fölött örökkön-örökké

a betlehemi csillag ragyog

s anyám szeme,

a legfényesebb csillag.

 

Csanádi Imre: Haja-haja

Édesanyám szeret engem

Haja-haja, édesem,

Tisztán-szépen járat engem

Haja-haja kedvesem.

Főz rám, mos rám, varrogat rám,

Haja-haja, édesem,

Mindig vasalt ruhát ad rám,

Haja-haja, kedvesem.

Betegségben ápolgatóm,

Haja-haja, édesem,

Hideg éjjel takargatóm,

Haja-haja, kedvesem.

Haza vár a két karjába,

Haja-haja, édesem,

A mosolya nap világa,

Haja-haja, kedvesem.

Kicsi vagyok elég ennyi,

Haja-haja, édesem,

Édesanyát köszönteni,

Haja-haja, kedvesem.

Csanádi Imre: Mi van ma, mi van ma?

Mi van ma, mi van ma?

Édesanyák napja

Pár szál virág a kezemben:

Édesanyám kapja.

Azt is azért adja,

Aki szorongatja:

Édesanyám, édesanyám

Jó szívvel fogadja!

 

Csányi Gyöngyi: Szépen szóló muzsika

A világon minden gyerek,

Magyar gyerek, néger gyerek,

Orosz gyerek, lengyel gyerek,

Minden karon ülő baba

Gőgicsélő első szava:

„Mama, mama, mama, mama!”

Erdő mélyén azt súgja a

Súgó-búgó vadalmafa,

Ha rikkant a rigó fia

Vagy fuvolás ia-fia,

Annak is csak az a dala:

„Mama, mama, mama, mama!”

Azt zümmögi a gép zaja,

Azt a vasút vasmoraja,

A szekerek friss robaja,

Ha villamos röpít haza,

Kerekének a dallama:

„Mama, mama, mama, mama!”

Mintha minden visszhangzana,

Úgy zeng ez a szép muzsika,

Viszi szellők fuvallata,

Visszazúgja hegyek hada,

S szívem azt dobogja ma

Köszöntelek édes mama!

Csányi Gyöngyi: Az én gazdagságom

Kicsi öregasszony az én anyám

Barna bársonytokba bújva tán

Brilliáns ég szeme bogarán:

Szebben nem néztek még soha rám.

S aranyból van szíve – tudom én-

Rózsa nyílik kellős közepén.

Aranyszíve, az is az enyém,

S a rubin a rózsa levelén.

Ha ő szeli lágyabb a kenyér,

Mazsolás kaláccsal is felér,

S ízletesebb nincs a főztjénél!

A tíz ujja nagy kincset ér.

Mellé kuporodok csöndesen,

Gazdagságom óvom, őrizem,

Lába alá tenném a kezem,

Hogy ahol ő lép, egy kő se legyen.

Csaplár András: Anyám

Mondják, szép voltál hajdan, .

Virágok szépe; anyám,

Aranyos kocsin vitt esküvőre

Szerelmes szívű délceg apám.

Mosolyod madárdalolás volt,

Arcod almafa virága.

Homlokod. halvány pírja

A hajnal hajnalhasadása.

Aztán, mikor én megszülettem,

Halványra vált a képed.

Mosolyod sírásomba fulladt.

Értem virrasztottad át az éjjet.

Hervadtál mint az őszi rózsa.

Míg vidáman nőttem én.

Apám is megfakult azóta,

A hetyke, huncut, vén legény.

Szép arcodra ráncok szöktek,

Megőszültél apám oldalán.

A hajad glória. Most vagy a legszebb

Nekem, édes jó anyám.

 

Csepeli Szabó Béla: Anyám keze

Anyámat látom az úton,

Derűsen és fiatalon,

Nyugtalan kisfiút vezet,

Át a kavargó városon.

Ó fölém hajló messzeség,

Látod-e ősz fejem?

Anyám féltő, meleg kezét,

Még ma is érzi a kezem.

 

Cser Gábor: A fény forrása

Anyák napjának reggelén

Azon gondolkodom:

Anyu még annak idején

Kislány volt, gondolom.

Neki is volt anyukája,

Aki már nagymama.

És bár ősz a hajszála,

Dajkálták valaha.

Anyja szintén kislány volt rég,

Mamája kedvence.

Hosszú a sor, sehol a vég,

De vajon ki kezdte?

Fényből született az élet,

Fény pólyája a Nap.

Úgy szeretlek anyu, téged,

Mint a napsugarat!

 

Cserjési Sándor: Édesanyám, névnapjára

A legszebb ünnep a mai nap,

Örömmel van teli a lelkem,-

Istenem, hallgass meg engem.

Szívem tele van vággyal,

Mint tavasszal a fa virággal!

S úgy, ahogy a hófehér szirmok

Ölelik át a fát,

Ölelem át a legdrágább anyát,

Akié ma a lelkem legszebb virága

S az életemnek az örök vágya,

Hogy drága édesanyám sokáig éljen.

Isten tartsa meg őt nékem

A kor végső határáig sok erdőben,

A boldog családi körben!

Istenem azért könyörgök ma én

Édesanyám kedves ünnepén…

Cserjési Sándor: Édesanyám névnapjára

A jó Istent arra kérem,

Anyukám sokáig éljen;

Jó kislányát szeresse,

A jó Isten éltesse

Anyukámat szeretem,

Érte dobog a szívem,

Imádkozom érette,

Hogy a jó Isten éltesse!

 

Cserjési Sándor: Anyák napjára

Szívünkbe tavaszi napfény árad,

Virágba borült ma a róna

S a bárányfelhők enyhe lejtőin

Felénk úszik életünk hajója…

Arcunk rád mosolyog,

Szerető csókkal illetjük kezed,

Ma minden cselekedettel örömet

Kívánunk neked.

A szeretet melegével akarjuk

Átszőni ezt a kedves napot,

S köszönni Istennek, Anyám,

Hogy téged nékünk adott.

Gondviselő jóságod kíséri léptünket,

Az éltető gyökér vagy nekünk

Életünknek ezer megpróbáltatásán át

A te nyomdokaidon megyünk.

Tartson meg nekünk az Isten,

Légy otthonunknak szerető őre,

Hogy közös akarattal mehessünk mindig

Az élet útján előre!

Cserjési Sándor: Édes jó Anyám

Ma szívemben a szeretet ünneplőbe öltözött,

Otthonunkba áldás, béke hangulata költözött.

A jó Isten küldte nekünk ezt a kedves ünnepet,

Anyák napra a szívünkbe szeretetet ültetett.

Szeretetből hajtott virág ma minden szavam,

Érzelmeim tengerén sok kedves emlék átsuhan.

Anyák napra adjon Isten sok-sok örömet neked.

Ezt kívánja szeretettel mindig hálás gyermeked.

Élj közöttünk számos évig gondtalan és boldogan.

Ne érezd a nélkülözést, mely az életen átrohan.

Töltse be jó szíved az a féltő szeretet,

Mely családod körében mindig ott van veled.

Adjon Isten hosszú éltet, még sok vidám esztendőt,

Istenáldás keresztezze nálunk a jövendőt.

Hallgassa meg a jó Isten gyermeked kérő szavát

S éltesse erőben, egészségben a jó Édesanyát.

 

Cserjési Sándor: Édes, jó Anyám!

Édes, jó Anyám!

Tudod, hogy hálás, szerető fiad vagyok,

S ahogy most megszólalok,

Remegve jő ajkamra a szó,

Mert a mai nap olyan megkapó

Ma melegebben süt a nap az égen,

Mégis csak a Te szereteted sugarát érzem,

Mely szívedből ömlik rám,

Köszönöm ezt Néked, anyám!

Áldott legyen minden lépted,

Imáimban fohászkodom érted,

Anyám, hogy éltedbe gond ne essen,

A jó Isten erőben, boldogságban

Sokáig éltessen!

Cserjési Sándor: Az én vágyam

Nem vágyom ám gazdagságra,

Megvetem a kincset,

Mivel igaz boldogságot,

Csak szeretet hinthet.

Már pedig én boldog vagyok,

Mint madár az ágon.

Nekem van a legjobb

Anyukám az egész világon.

 

Csernay József: Nagyanyának

Azt tanultam, hogy a tavasz

Illatáért oly kedves,

Csupa játék minden tette,

Csupa öröm: gyermekes.

A forró nyár hosszú napja

A munkának ideje:

Napkeltétől napnyugtáig

Az életnek embere.

A kedves ősz, bő kezével

Áldásait osztja szét.

Magának ő mit sem tart meg

Ez adja meg örömét.

Te olyan vagy jó nagyanyám,

Mint az ősz, mely mindenét

Oda adja önzetlenül

Reánk ontja szerelmét.

A jó Isten hallgassa meg

Imádságom e napon,

Soká tartson a te élted,

Az én kedves évszakom.

Tartsa távol azt a rideg,

Megdermesztő hűs telet,

Hogy még sokszor csókolhassam

Ilyen napon kezedet.

 

Csernay József: Nagynéninek

Ha rózsafát látok,

Rakva szép virággal,

Elmémben azonnal

Ily gondolat támad:

Ez itt a középső

Ez az én jó atyám,

Mellette kinyílva

Édes szülő anyám.

Körötte színesen

Apró- cseprő bimbó,

Hajlik jobbra – balra,

Mint egy virághintó.

Mindenik átfonva

Smaragdzöld levéllel,

Amelyben a virág

Olyan örömet lel.

A te szereteted

Az a szép zöld levél,

Amivel e földön

Semmi kincs föl nem ér.

Születésed napján

Azt kívánom neked,

Hogy ezt a rózsafát

Nagyon soká szeresd!

Csernay József: Nagyatyának vagy anyának

Kedves nap ez a mai nap,

Mindnyájunknak kedves napja,

Mert ma vagyon nagyatyámnak

Születésnap fordulója.

Az örömnek könnye ragyog

Kedves, drága szép szemében,

S azok a jóságos karok

Ölelésre állnak készen.

Jó nagyszüleim! Örömkönnyed

A szeretet drága gyöngye,

Drága gyönggyé te ültetted

Szeretettel a szívünkbe.

Ezen gyöngyök hőn ragyognak,

Fényük vissza szeretve hull

S ugyanakkor áldást hoznak

Rád az égből hálaadásul.

 

Csernay József: Nagyatyának

Szél, viharban áll a tölgyfa

Ritkás erdő közepén

S új sarj fakad körülötte

A kivágottak helyén.

Nap nem égeti a cserjét,

Lombját fel nem perzseli,

Az öreg tölgy koronája

Hűs árnyékot vet neki.

A hóvihar nem rontja meg

Villáma sem tépi szét:

Védőül az öreg tölgyfa

Fölé tárja száz kezét.

Te vagy az a tölgy, nagyatyám

S az erdő a nagyvilág,

Mi pedig a gyönge sarjak,

Mi vagyunk az unokák.

Amiért minket oly jó szívvel

Védesz minden baj ellen,

Viszonzásul azt kívánom:

Áldjon meg a jó Isten!

Sokszor keljen még fel a nap

Születésed hajnalán

S mindannyiszor friss erőben

Lásson téged nagyatyám.

Csernay József: Anyának

Istenem, ki nékem adtad

A legjobb édes anyát,

Áraszd el őt minden jóval,

Add erénye jutalmát!

És te, drága jó anyácskám,

Ki felettem őrködöl,

Születésed emléknapján

Azt kívánom: soká élj!

 

Csernay József: Atyának vagy anyának

Elnézem a kis madárkát

Ott, a kert sövényén,

Hogy elmereng, majd meg csattog

Kicsinyei fészkén.

El-elnézem, megbámulom,

Hogy eteti őket,

Majd odább száll, megtévesztve

Az arra menőket.

S ha felnőnek, a kicsinyek

Elrepülnek messze,

Elhagyják a háztűzhelyt,

Mindent elfeledve.

Jó atyám /anyám/ te szeretsz engem,

Mint az a kis madár,

Jóságoddal elhalmozol,

Mióta éltem áll.

Azért máma, ez ünnepen,

Születésed napján,

Szent fogadást teszek neked,

Ez lesz az én hálám.

Megfogadom, hogy mindenkor

Jó gyermeked leszek

Mi bántaná jó szívedet,

Olyat soh’ sem teszek.

S ha felnövök, bármerre visz

Életem hajója,

Én leszek a te életed

Hálás gondozója.

Kedves atyám az Isten éltessen!

 

Csernay József: Anyának

Születésnapodon

Szeretett jó anyám

Örömre kelt minden

Szívednek otthonán.

Örömre, mert látjuk

A felkelő napot.

Amely ma minekünk

Fényesebben ragyog.

De ezt a ragyogást

Nem a naptűz adja,

Hanem a te szíved

Éltető sugara.

Ha e szív elborul

S fényét nem ontja már,

Sötét akkor nekünk

A fénylő napsugár.

Ragyogjon hát szíved,

Sokáig ragyogjon

S vezessen bennünket

Az élet utakon.

Csernay József: Nagynéninek

Napok óta folyton

Azon gondolkodom,

Hogy mit hozzak neked

Születésnapodon.

Mit adjak emlékül,

Minek lelked örül?

Szeretett nagynéném

Mit őszinte szívbül?

A virág elhervad,

Illata sem marad.

Kincset sem adhatok,

Azt tudod te magad.

Mind e helyett adok

Hosszú forró csókot

A kedves nagynénémnek

Minden jót kívánok.

 

Csomorkányi Pál: Édes Keresztanyám…

Édes Keresztanyám, olyan boldog vagyok,

Mikor anyák napja fényesen felragyog.

Ezt a kis virágot vedd tőlem szívesen,

Nálam örömestebb nem adná senki sem.

Édesanyám után az első Te voltál,

Aki bölcsőm fölé boldogan hajoltál,

Két karodba vettél, keresztelni vittél,

Isten kegyelmében helyettem is hittél.

Kicsiny pogány lelkem mikor Jézusé lett,

Síró arcom felett a te szemed fénylett,

S mikor megérintett a szentlélek szárnya,

Felderített újra arcod mosolygása.

Lelkem útjaira Isten bizalmából

Édes Keresztanyám, most is Te vigyázol,

Jó szüleim után Te féltesz legjobban.

Szíved a szívemmel mindig együtt dobban.

Köszönöm is Néked ezt a nagy jóságot,

Életed és sorsod legyen százszor áldott.

Soha se hagyjanak el a boldog napok.

S vigyázzanak Reád jókedvű angyalok!

 

Csoóri Sándor: Anyám fekete rózsa

Anyámnak fáj a feje,

Nem iszik feketét-

Anyámnak fáj a feje,

Nem szed be porokat:

Szótlanabb sápadtsággal

Feji meg a tehenét,

Szótlanabb sápadtsággal

Söpröget, mosogat.

Anyámra durván szólnak

Jöttment idegenek?

Anyám az ijedtségtől

Dadog és bereked;

Sötét kendőjét vonván,

Magányát húzná össze:

Ne bántsa többé senki,

Félelmét ne tetőzze.

Anyám utakon lépdel

S nem jut el sehova-

Szegénység csillagától

Sebes a homloka;

Vállára még az orgona-

Virág is úgy szakad,

Mintha csak teher volna,

Jószagú kárhozat.

Nyár van égen és földön,

Zene szól, muzsika,

Anyám csönd-sivatagján

El kell pusztulnia.

Gépek, gyártmányok zengnek

Csodáktól szélütötten,

De egy se futna hozzá.

Segítek, azért jöttem.

Anyámnak fáj a feje,

Anyámnak fáj a semmi,

Anyám fekete rózsa,

Nem tud kiszínesedni.

Egy éjjel földre roskad,

Megtört lesz majd, kicsi.

Bejön egy madár érte

S csőrében elviszi.

 

Csopják Attila: Édesanyámhoz

Este, hogyha fekszem,

Reggel, ha kelek:

Édesanyám imádkozni

Tanít engemet.

Odaül az ágyhoz,

Megfogja kezem,

Jó Istenrõl, Jézusunkról

Beszélget velem.

Üdvözítõm, kérlek,

Halld meg sóhajom:

Áldd meg az én anyácskámat,

Áldd meg, de nagyon!

 

Csorba Piroska: A testvérem

Apa ma hazajött a kórházból

Anyával meg egy pólyába csomagolt izével.

Megvan a véleményem róluk,

Még egy rendes testvért se tudtak

Hozni nekem.

Ez beszélni sem tud,

Egészen kopasz,

És egyetlen foga sincs.

Igaz, majdnem úgy tud nyávogni,

Mint a macska,

De azért mégsem tetszik.

Holnapig még várok, hátha megnő,

De ha nem,

Akkor kicserélem.

Csorba Piroska: Mesélj rólam

Mesélj anya,

Milyen voltam,

Amikor még kicsi voltam?

Az öledbe hogyan bújtam

És tehozzád hogyan szóltam,

Amikor nem volt beszédem?

Honnan tudtad mit kívánok?

Megmutattam a kezemmel?

Mesélj rólam!

Hogy szerettél?

Engem is a karodba vetél,

Meleg tejeddel etettél,

Akárcsak a testvéremet?

Gyönyörködtél akkor bennem,

Úgy neveztél: kicsi lelkem?

És amikor még nem voltam,

A hasadban rugdalóztam,

Tudtad-e, hogy milyen leszek,

Milyen szépen énekelek?

Sejtetted, hogy kislány leszek?

Mesélj anya,

Mesélj rólam!

Milyen lettem,

Amikor már megszülettem?

Sokat sírtam

Vagy nevettem?

Tényleg nem volt egy fogam sem?

Ha én nem lettem volna,

Akkor is szerettél volna?

Csörgey Éva: Nagymamácska

Haja fehér volt. Hófehér,

és mindig sima, mindig rendes,

arca kerek volt, szava csendes,

ajka piros volt, mint a vér.

Sötét ruháján csipke díszlett

És nem volt nála szebb anyóka.

Üres az asztal már azóta,

Ó, míg velem volt, minden ízlett.

Én tíz voltam – ö hetvenöt.

És könnyes szemmel ma is látom,

hogy soha nem volt jobb barátom,

sem azután… sem azelőtt.

Pedig csapás rá sok szakadt;

dolgozott, s közben temetett

férjet, rokont és gyereket,

de lágy mosolya megmaradt.

S bár átélt nyolcvannégy nyarat,

mosolya még nem változott;

az mindig enyhülést hozott,

az idő bárhogy is szaladt.

De egyszer mégis itt hagyott…

Nem bírta már az étetet.

Neki küldöm ez éneket,

s a szempillámon könny ragyog.

Kis finom, fehér porcellán

volt ő nekünk… s jaj eltörött!

Csak lelke él még… mely örök,

s vigyáz távolból ránk talán…

 

Csukás István: Istenke, vedd térdedre édesanyámat

Istenke, vedd térdedre édesanyámat,

ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt,

ki adtál életet, adj neki most álmot,

és mivel ígértél, szavadat kell állnod,

mert ő mindig hitt és sose kételkedett,

szájára suttogva vette a nevedet.

Én nem tudom felfogni, hogy többé nincsen,

s szemem gyöngye hogy a semmibe tekintsen,

hová a fény is csak úgy jár, hogy megtörve:

helyettem nézzél be a mély sírgödörbe,

próbálkozz, lehelj oxigént, tüdőd a lomb!

Nem is válaszolsz, kukac-szikével boncolod,

amit összeraktál egyszer végtelen türelemmel,

csak csont, csak por, ami volt valamikor ember,

mivel nem csak Minden vagy: vagy a Hiány,

magadat operálod e föld alatti ambulancián.

Mi mit nyel el a végén, fásultan szitálod

a semmiből a semmibe a létező világot,

anyát és gyereket, az élőt s a holtat,

s mert Te teremtetted, nem is káromolhat,

csak sírhat vagy könyöröghet, hogy adj neki békét,

nem tudjuk, hogyan kezdődött, de tudjuk a végét;

én sem káromollak, hallgasd meg imámat:

Istenke, vedd térdedre édesanyámat!

 

Dalmady Győző: Daloló anya

Sírdogál a kicsi gyermek,

Nem tud, nem tud elpihenni,

Csak dalol az édesanyja,

Alig végzi, újra kezdi.

Csupa édesség az ajka,

Áradó méz rajt a nóta-

Ablaknál a sötét éjjel

Meghúzódik hallgatózva.

Benne van a dalban minden

Gyöngédsége és szerelme!

Csak zeng, csak zeng kedves hangja,

Szívet-lelket fölemelve.

Néha elhal, mint a sóhaj,

Néha bátor és fölreppen,

Néha mintha visszhangoznék

Távol, távol az egekben.

Sírdogáló kicsi gyermek

A visszhangot hallja távol,

Abbahagyja a siralmat,

Nem félhet az éjszakától,

Azt jelenti az a visszhang,

Van gondja az égnek rája,

Leteheti már az anyja-

Bölcsőjénél angyal várja.

 

Demarcsek György: Szüleimnek

Belül itt valami dobog,

Ők a szememben a csillagok.

Ők a szívem ereje,

Nekik nagy a szeretete.

Ők a napsugár,

Ők a fekete táj.

Ők a virágok a tájon,

Mi a szirmok a száron.

 

Dénes Ferenc: Anyám, szeretlek

Mosolygó arcod eléd állok,

Karod ölelésére várok,

Nézem szép szemed ragyogását,

Hallgatom szíved dobogását…

S míg forró anya-csókod rám hull,

Könnyes arcom kebledre simul

S vallok neked, míg könnyem pereg:

Anyám, szeretlek!

Okom erre kimondhatatlan…

Nincsen rá elegendő szavam.

Mit hű szíved s kezed tett értem,

Nem vagyok képes kibeszélnem.

De igyekszem, hogy minden tettel,

Parányi gyermekéletemmel

Hirdethessem földnek és mennynek:

Anyám, szeretlek!

Mindig az lesz az imádságom:

Isten védjen, vezessen, áldjon.

Legyen sok öröm életedben,

Keseregned értem ne kelljen…

Én örömödre vágyom élni,

Isten nevét imádva félni,

Hogy akkor is lásd, ha nagy leszek:

Anyám, szeretlek!

Dénes Ferenc: Édesanyám

Karjának erős várfala mögött

Kicsi életem boldogan pihen.

Ha szól, ha rám néz, ha megcsókolhat,

Arcom felderül, örvend a szívem.

Nem roskadozok gond terhe alatt,

Ő hordja mindazt nemes hű szívén,

Én csak bevárom csendben, boldogan

Amint sok jóval nyúl keze felém.

Már eddig sokszor hullt könnye értem,

Fájdalom szívét sokszor járta át,

Mikor életem veszélyben forgott…

S rebegett értem sok forró imát.

Én kérem Istent, áldja meg nagyon,

Tegye boldoggá anyai szívét…

S majd fent a mennyben nézze gyönyörrel

Jézus keblén minden gyermekét!

 

Dénes Ferenc: Édesanyám

Védelmet nyújt hő szíve, karja,

Jósága hibám eltakarja

Tanácsol, táplál, gondoz, szépít,

Hittel lelkemben oltárt épít.

Ha betegség támadja testem,

Imádkozva virraszt mellettem,

Orvoshoz megy, gyógyszert hoz, ápol,

Megfeledkezve önmagáról.

Figyelmeztet és tanít jóra,

Szent Igére, krisztusi szóra,

Nem fárad el javamat tenni,

Boldogságom, üdvöm keresni.

Édesanyám, szeretlek téged,

Hálám, hűségem tüze éget…

Sokáig élj, hogy legyen módom

Minden jóságod meghálálnom.

Az Úr áldjon, vezessen, védjen,

Hogy semmi baj soha nem érjen…

S kívánom, hogy végső óránk ha üt,

A mennyben is legyünk majd együtt.

 

Dénes György: Napsugár a te mosolyod

Március, március, virágok hónapja,

Benne ragyog mosolyogva édesanyánk arca,

Benne zsendül a kikelet,

A kikelet, a szeretet,

Amely őhozzá elvezet.

Anyánk a legszebb szót te mondtad el nekünk,

Remény virága vagy, s itt vagy mindig velünk,

És kis kezünk is te fogod,

Arcunkra szíved csókolod,

Napsugár a te mosolyod.

Köszöntünk tavaszi szép virágos ággal,

Hóvirággal, szegfűvel, kék ibolyával,

Szívünk minden melegével,

Napsugaras, fényes éggel.

A tavasz üzenetével.

Köszöntünk kedvesen, mint ahogy a rügyek

Köszöntik a napot, az édes életet,

Vezess minket tovább, tovább

Az elszálló éveken át,

Csókold reánk arcod mosolyát.

Dénes György: Szeretetünk jeléül

Virágos ág a szívünk,

Fehér virágos ág,

Tiéd mosolya, illata

Anyánk, édesanyánk.

Kevés a szó, hogy méltó

Legyen köszönetünk

Simogató tenyeredért,

Mely óvja életünk.

Anyánk, te boldogságra

Neveled gyermeked,

A földön senki sincs, aki

Ilyen forrón szeret.

Szemed csillaga békét

Sugároz szerte szét,

S boldog, aki megfoghatja még

Édesanyja kezét.

 

Dénes György: Anyukák

Az anyukák szeme kék,

S ragyog, mint a tavasz-ég

Csupa szív és csupa lélek,

Csupa mosoly, csupa dal,

Az anyukák szeme párja

Bút, bánatot betakar.

Az anyukák szava bársony,

S úgy zeng, mint a hegedű,

Száll fehéren és szelíden,

Benne öröm és derű,

Mintha almavirág hullna,

S a világra ráborulna.

Az anyukák keze élet,

Fárad, dolgozik sokat,

Erős, hogyha mos, ha vasal,

Gyöngéd, mikor simogat,

Az anyukák ujja mutat

A boldogság felé utat.

Az anyukák szíve arany,

S benne ürük szeretet,

Féltőn őrködik felettünk,

Fényt áraszt és meleget.

Hogyha e szív nem dobogna,

Az egész föld árva volna.

 

Devecsery Gábor: Anyák napján, Édesanyám…

Édesanyám, harmat voltam:

selyem rétre le is hulltam.

Virágokat nevelgettem,

hogy azután néked szedjem.

Harmat cseppje, eső szála,

könnyű fényt vont a szirmára.

Anyák napján, édesanyám:

ölelésed az én tanyám.

Az én tanyám: menedékem,

hozzád vezet boldog léptem.

Örömkönnyek szemedben…

Én ezért most, mondd, mit tettem?

Bokrétámat megkötöttem:

hímes csokor nőtt kezemben.

Virágos most a mi házunk,

anyák napján meg kell állnunk!

Meg kell állnunk, megpihennünk,

édesanyánk ünnepelnünk.

Könnyeidet nem hagyom:

gyorsan széllé változom!

Langyos szélből, arany ágból:

törülköző napsugárból:

Felszárítom könnyeidet,

arcodon csak mosoly lehet!

Mindig, mint a mai napon:

vígság legyen asztalodon!

Zenét hozok tenyeremben,

patak csobog énekemben.

Legszebb éjjel leszek álmod,

ahogy titokban kívánod:

künn a mezőn csikó szalad,

a patakban az aranyhalak.

 

Devecsery László: Átváltozások

Édesanyám, harmat voltam.

Selyem rétre le is hulltam.

Virágokat nevelgettem,

Hogy azután neked szedjem.

Harmatcseppje, eső szála,

Könnyű fényt vont a szirmára.

Bokrétámat megkötöttem

Hímes csokor nőtt kezemben.

Virágos most a mi házunk,

Anyák napján meg kell állnunk!

Meg kell állnunk, megpihennünk,

Édesanyánk ünnepelnünk!

Anyák napján, édesanyám:

Ölelésed az én tanyám.

Az én tanyám: menedékem,

Hozzád vezet boldog léptem.

Örömkönnyek a szemedben…

Én ezért most, mondd mit tettem?

Könnyeidet nem hagyom:

Gyorsan széllé változom!

Langyos szélből, arany ágból:

Törülköző napsugárból.

Felszárítom könnyeidet,

Arcodon csak mosoly lehet.

Mindig, mint a mai napon

Vígság legyen asztalodon!

Zenét hozok tenyeremben,

Patak csobog énekemben.

Legszebb éjjel leszek álmod,

Ahogy titokban kívánod.

Künn a mezőn csikó szalad,

S patakban az aranyhalak.

A kötényed csuda-jószág,

Onnan hallok fecske-nótát,

Le-leszáll a füsti fecske

Édesanyám kötényébe.

Nem tapaszt ő vízzel, sárral,

Elégedett e szállással.

Hajnalunkkal együtt ébred,

Nap szól néki: fényi ének.

 

Le-leszáll a füsti fecske

Édesanyám kötényébe:

Onnan indul messze-messze,

Várja majd a kötény-fészek,

Új tavasszal visszatérhet!

A kötényed csuda-jószág:

Ezer titkot rejteget,

Szemedből a meleg jóság,

El is ringat engemet.

Kötényedből aranyalma,

Kelteget majd egy új napra.

Tart az álom, tart az éjjel:

A titkodat elmesélem.

Ezüst holdat, arany napot,

Éjjel égről, gyöngy csillagot,

Tejútról a fénylő csendet

Szemeidbe elrejtetted.

Kötényedből aranyalma:

Kelteget most az új napra.

Szép, s jó reggelt, édesanyám:

Mindig-mindig vigyázz reám!

Hogyha reám Te vigyázol:

Nyugodt lehet minden álmom.

Minden napon, minden éjen:

Szereteted elkísérjen!

Minden napon, minden éjen!

Átváltozom, csoda leszek,

Minden varázst érted teszek:

Napraforgó fényre fordul,

Én tehozzád szólhatok:

Édesanyám! Hozok néked

Messzi égről csillagot.

Ám, ha őket el nem érem,

A szemedet keresem,

Belenézek és megértem:

Mily nagy kincs vagy énnekem.

Fénylőbb, szebb a csillagoknál,

Minden égi ragyogásnál,

Az, amit én tőled kaptam:

E szépséges nagy titok,

HOGY A GYERMEKED VAGYOK!

 

Devecsery László: Fénykoszorú

Szavam kevés! Mit mondhatnék?

Méltó módon hogy szólhatnék?

Anyák napja csoda-ünnep,

Hiszen kedves a szívünknek.

Lágy szellővel simogatlak,

A szememmel cirógatlak,

Köszöntelek madárdallal,

Együtt a felkelő nappal.

Bár az égre nincsen út:

Fonok fényből koszorút!

Arany hajad megcsodálom,

Nincs szebb nálad a világon!

Más jut most az eszembe

Kimegyek a kertembe!

Minden virág integet

Jó anyádhoz én megyek!

Devecsery László: Édesanyám hímes kendő

Édesanyám hímes kendő

Fején ezüst: sok esztendő.

Arcán szelíd, könnyű ráncok

Életéből gond-virágok.

Hímes kendő édesanyám,

Amíg tudtál, vigyáztál rám.

Messzi utam magam járom,

Hozzád mindig visszavágyom.

Őrizem a szép hűséged,

Legigazibb örökséged.

Tornácos ház, örök otthon,

Lerakhatom minden gondom.

 

Devecsery László: Lennék én…

Lennék én gyöngyvirág:

Harangszó – illatod,

Fehéren csendülő

Hószirmú harmatod.

Lennék én két kezed:

Virágtitkú bölcső,

Szirmok csőjében

Felkönnyező felhő.

Lennék a mosolyod:

Nevess mindig vélem,

Amíg az életünk

Megengedi nékem.

Lennék én napsugár:

Melengesse létem,

Boltív – falak között

Örömödet kérem.

Lennék én a szellő:

Könnyű legyen lépted,

Mikor tiéidet

Az útig kíséred.

Lennék én… Mi lennék?

A fiad én vagyok:

Egyetlen életed,

Mindig – várt holnapod.

 

Donászy Magda: Ajándék

Színes ceruzával

Rajzoltam egy képet

Anyák napján reggel,

Édesanyám néked.

Lerajzoltam én egy

Aranyos madarat,

Aranyos madárra

Aranyos tollakat.

Elkészült a madár.

Nem mozdul a szárnya…

Pedig, hogyha tudna,

A válladra szállna.

Eldalolná csendben

Tenéked egy dalban,

Amit anyák napján

Mondani akartam.

Donászy Magda: Nagymaminak

Anyák napján reggel,

Mikor a nap felkel,

Nagymamikám elé állok

Sok-sok szeretettel.

Édes jó anyámat

Fölnevelte nékem.

Most én értem fárad

Mint anyámért régen.

Ha nincs itt: hiányzik,

Jöttét várva-várom.

Nála jobb nagymami

Nincs is a világon.

Mesét mond, ha kérem,

Főz, vasal naponta,

Mintha mindnyájunknak

Édesanyja volna.

Anyák napján reggel,

Mikor a nap felkel,

Őt is felköszöntöm

Hálás szeretettel.

 

Donászy Magda: Anyák napján

Anyák napján

Anyák napján

Szebb a világ

Anyák napján.

Szebb a világ,

Több a virág!

Neked nyílik

Minden virág!

Zöldebb a fű,

Az ég kékebb,

Fényes május

Köszönt Téged.

Én meg csak itt

Állok, állok

Szép szavakat

Nem találok.

Egy szál virág

A kezemben.

Velem együtt

Hallgat csendben.

Csak a madár

Dalol a fán.

Neked dalok

Édesanyám.

Donászy Magda: Anyuka nincs otthon

Anyuka nincs otthon,

Jutka Feri, Bandi,

Kimegy a konyhába

Titkon rendet rakni.

Mosogat az egyik,

Törölget a másik,

A szorgalmas munka

Bizony meg is látszik.

Tudom édesanya

Megörül, ha látja

Mosolyogva lép a

Ragyogó konyhába.

 

Donászy Magda: Édesanyámnak

Te vagy a nap

Fenn az égen.

Én kis virág

Meseréten.

Ha nem lenne

Nap az égen,

Nem nyílna ki

A virág.

Virág nélkül

De szomorú

Lenne ez a

Nagy világ.

Donászy Magda: Anyák napján Nagyanyónak

Édes-kedves Nagyanyókám!

Anyák napja van ma.

Olyan jó, hogy anyukámnak

Is van édesanyja.

Reggel mikor felébredtem,

Az jutott eszembe:

Anyák napján legyen virág

Mind a két kezemben!

Egyik csokrot Neked szedtem

Odakünn a réten.

Te is sokat fáradoztál

Évek óta értem.

Kimostad a ruhácskámat,

Fésülted a hajamat.

Jóságodat felsorolni

Kevés lenne ez a nap.

Köszönöm, hogy olyan sokat

Fáradoztál értem,

És hogy az én jó anyámat

Felnevelted nékem.

Donászy Magda: Anyák napjára

Apró-cseprő csipogó csibeszó

Ébreszt, altat aranyos tyúkanyó.

Jönnek, mennek a csibegyerekek,

-Szép, jó reggelt tyúkanyó teneked.

Csetlő-botló, bicegő barika

Anyjához fut: szopik barika.

Fényes csengő szava peng a nyakán:

-Szép, jó reggelt teneked anyukám!

 

Donászy Magda: Anyák napján

Tavaszodik. Kis kertemben

Kinyílott a tulipán.

Ragyognak a harmatcseppek

Anyák napja hajnalán.

Kinyílott a bazsarózsa,

Kéknefelejcs, tulipán,

Neked adom anyák napján

Édes – kedves anyukám.

Donászy Magda: Nagyanyónak

Halkan, puhán

Szirom pereg,

Simogatja

Öreg kezed.

Piros szegfű

Halvány rózsa,

Téged köszönt

Nagyanyóka.

Donászy Magda: Gyermeknap

A naptárban piros betű

Nem jelez ma ünnepet,

De mégis a szívek mélyén

Új ünnepnap született.

Gyermeknapot tart a világ,

Az a legszebb benne.

Mint hogyha az egész világ

Egy nagy család lenne.

De jó lenne, ha e napnak

Sosem lenne vége,

Háború se lenne többé

Csak béke, csak béke!

 

Donkó László: Barangolás

Két ágam van,

A két lábam,

Mondta anyám:

Azzal járjam,

Azzal menjem

A világot,

Jó tanácsért

Legyen áldott!

Megfogadtam,

Barangoltam,

Ahol völgy van,

Ahol domb van,

Hol nap fénylett,

Hol záport vert,

-Már nem járok soha

Többet!

Pihenésre,

Megnyugvásra

Csak legjobb az

Anyám háza.

Donkó László: Anyák napjára

Csillag-orgonával,

Bíbor tulipánnal,

Köszöntelek anyám,

Ezerjóvirággal.

Köszöntelek fénnyel,

Kék ég derűjével,

Köszöntelek anyám,

Szívem melegével.

Köszöntelek dallal,

Köszöntelek verssel.

Szívemből gyöngyöző

Jó szóval, ezerrel…

 

Donkó László: Édesanyám

Édesanyám

Tulipánfa,

Édes-kedves

Minden ága.

Egyik ága

Édes lelke,

Hogyha sírnék

Átölelne.

Másik ága

Kedves karja,

Lázas testem

Betakarja.

Édesanyám

Tulipánfa,

Engem ölel

Minden ága!

Donkó László: Édesanyám

Édesanyám rózsafa,

Ezernyi a bimbaja:

Nő rajta örömvirág,

Nő rajta gyógyírvirág,

Nélküle borús,

Nélküle sápadt

A világ!

Donkó László: Anyák napján

Tulipán, tulipán,

Nem terem tujafán,

Ágyáson pirosul,

Vázában csinosul.

Anyámnak viszem én,

Könnyharmat a szemén,

Fakadó könny mögül

Az öröm kerekül.

Kerekül, kigurul,

Elkísér utamon…

 

Donkó László: Nőnapi köszöntő

Virágot legszebb csokorral,

Köszöntést legszebb szavakkal

Illik ma mondani.

Őt köszöntjük, aki

Emberré fölnevel,

Ki magához emel

S ezer jót érdemel,

Ma őt köszöntjük, őt,

A drága, drága nőt!

Minden jót gyermek-szívünkből,

Sok szépet boldog örömből

Illik ma nyújtani.

Őt köszöntjük, aki

Életet ad nekünk,

Hogy élünk, szeretünk,

Ma őt köszöntjük, őt.

A drága, drága nőt!

Donkó László: Anyának adom át…

Pipacsot hoztam,

Csupa derű

Lett a világ,

Zeng, mint hegedű

A búzavirág.

Egy tücsök ciripel

Rajta, dalol,

Egy víg másik

Felel rá valahol,

Tán oboázik.

Ünnepi zene,

Kék szarkaláb

Hozzá az ég,

Nézem jó anyánk

Nyíló örömét.

Aztán megölel,

Ki kit köszönt?

Mindegy, érzem,

Szemembe könny szökött,

Sírok egészen.

Nevetünk hamar,

Az égig ér

Kedvünk s tovább,

Anyának én

Csokrom s lelkem adom át.

Donkó László: Anyák napján

A háromszázhatvanötből

Egyetlenegy nap van,

Mikor arany-május fénylik

A napsugarakban…

Mikor ezüst-könnye csordul

Záporos tavasznak,

Olyan boldog, hálás egy nap

Anyák napján van csak!

Donkó László: Vers anyámnak

Odaállok elé,

Meghatottan, szépen,

Még a kék is kékebb

Ma a fényes égen.

A virág a mezőn

Illatosabb máma,

Pillangókat röptet

Szarkaláb, a mályva…

Csokorba kötöttem

Szavaimat régen,

Elmondani mégis

Oly nehéz most nékem.

Végül a szám nyílik

Pár ünnepi szóra:

Vers, a dal, az ének

Jó Anyámnak szól ma!

 

Donkó László: Nóri

Pici még a Nóri,

Mint a kisded, annyi,

Soká tud anyuhoz

Pusziért szaladni…

De már rámosolyog

Tudatlan, a drága,

Anya simogató,

Madár-kezét várja.

Rárebbenjen végre,

Meg is simogassa,

Boldogan kalimpál,

Vígan fordul hasra.

Anyu segít neki,

Sokat-jókat játsszon,

Ha felcseperedik,

Megköszöni százszor!

Donkó László: Boldog, kinek anyja

Boldog, kinek anyja

Olyan, mint az anyám,

Fészket nyújt két karja,

Torkom, haskóm, ha fáj.

Boldog, hisz a jó szót

Számolatlan méri,

Héjaként, mi rossz volt,

Űzi, fiát félti.

Boldog, s viszonzásul

Mit sem adhat többet:

Kicsordulnak titkon

Hálás gyerekkönnyek…

Donkó László: Jó anyám volt

Nékem mindig jó anyám volt,

Ha torkom fájt, gyakran ápolt,

Doktorhoz vitt nagy panaszra,

Ha sírtam, megvolt a haszna,

Betakart félelmes éjjel,

Elbújtatott párnamélyen,

Biztatást adott kezembe,

Jó szóra százra, ezerre.

Emlékszem, hogyha becézett,

Úgy őrizem az egészet,

Mint más a fotót, s ha támad

Szomorú kedvem, anyámat

Látom halvány messzeségben,

Sétál felém szürke égen,

Intek néki várjon-várjon,

Ha másért nem, hogy megáldjon!

Donkó László: Anyák napja van

Tulipiros, hupikék,

Körül a májusi rét,

Kökény ez, pipacs amaz,

Beleszórta a tavasz.

Ünnep lészen, zene szól,

Tücsök penget valahol

Rigó zendít, víg a dal,

Máma anyák napja van!

Odaviszem Teeléd

Rét virágát, énekét,

A köszöntőmből, jó anyám,

Minden napra jut talán…

Donkó László: Anyácska

Anyuka, anyuci, anyácska,

Ölelő, melengető fácska,

Vigyázva fog át a két karja,

Lázas testemet betakarja,

Simogat hűsítő kezével,

Gyógyítgat ízes akácmézzel,

A rigók dalával becézget,

Szemével rám a kék ég nézhet,

Úton kísér tekintetével,

Utamat mindég hozzá mérem,

Most is köszöntöm szál virággal,

Májusi futórózsaággal,

Hogy sokáig legyen anyácska

Ölelő, melengető fácska!

Donkó László: Jóanyánk úgy köszönt

Kakukkos reggel,

Fácános délelőtt,

Hozott a májusnak

Virágos, szép időt.

Rigófüttyös dél,

Csízdalos alkonyat,

Reggeltől estelig

Ünneplős, szép a nap.

Májusi jókedv

Fénylik a fűz között,

Mögüle a Hold s a Nap

Jóanyánk most köszönt!

Donkó László: Megköszönöm

Ma aranyosabb a nap,

Ezüstösebb a világ,

Vidámabbak a rigók,

Színesebb mind a virág,

Ma áldóbban fúj a szél,

Szívemben több az öröm,

Hogy boldog vagyok, anya,

Néked ma megköszönöm!

Donkó László: Jóanyámnak

Van egy tulipánom,

Jóanyámnak szánom,

Derűs jóságáért,

Amíg csak él, áldom.

Van egy labdarózsám,

Szebb az minden szónál,

Ölelő két kezét

Százszor megcsókolnám.

Nincs egyebem, másom,

Van egy hangaszálam,

S üzenem: más jobban

Nem szerethet nálam!

Donkó László: Anyák napi kérdezgető

A zápornak ki örül,

Ki tapsol a szélnek?

Ki nem dugja be a fülét,

Ha rigók beszélnek?

Ha pinty szól, ki nem fordít

Víg dalának hátát?

Szaladni kell, ki feszít

A futásnak lábat?

Dicsérni kell, ki szaval

Jóanyámnak verset?

Kinek lesz a virága

Köszönteni legszebb?

Donkó László: Anyák napján

Köszöntelek anyám

Lila orgonával,

Rózsafavirággal,

Tuli – tulipánnal.

Köszöntelek anyám

Édes gyermekszóval

Áldjon meg az élet

Minden széppel, jóval!

Könnyet sose ejtsél,

Mosoly legyen szádon,

Hisz te vagy a legjobb

Nékem a világon!

Köszöntelek anyám

Lila orgonával,

Rózsafavirággal,

Tuli –tulipánnal!

Dsida Jenő: Hálaadás

Köszönöm, Istenem az édesanyámat!

Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!

Körülvesz virrasztó, áldó szeretettel,

Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.

Áldott teste, lelke csak érettem fárad.

Köszönöm, Istenem az édesanyámat.

Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este

Imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.

Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban

–         itt e földön senki sem szerethet jobban!-

Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,

Istenem, köszönöm az édesanyámat.

Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,

Aki oltalmadat, vigaszodat várja.

Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,

Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!

Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,

Nagy- nagy bánatukat takard el, temesd el!

Áldd meg édesanyám járását-kelését,

Áldd meg könnyhullását, áldd meg szenvedését!

Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,

Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!

Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:

Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!

Dsida Jenő: Édesanyám névnapjára

Drága jó Mamuskám,

Nyár van a világon,

Nap süt le a földre

Madár szól az ágon.

Szívünk világában

Szintén meleg nyár van

Szeretetnek napja

Fürdeti sugárban.

Tele van a szívünk

Szép madárénekkel

Légy megáldva hosszú

És boldog élettel!

Dsida Jenő: Édesanyám keze

A legáldottabb kéz a földön,

A te kezed jó Anyám

Rettentő semmi mélyén álltam

Közelgő létem hajnalán.

A te két kezed volt a mentőm

S a fényes földre helyezett…

Add ide,- csak egy pillanatra,-

Hadd csókolom meg kezedet!

Ez a kéz áldja, szenteli meg

A napnak étkét, italát

Ez a kéz vállalt életére

Gyilkos robotban rabigát,

Ez tette értünk nappalokká

A nyugodalmi perceket…

Add ide,- csak egy pillanatra,-

Hadd csókolom meg kezedet!

Hányszor ügyelt rám ágyam mellett,

Ha éjsötétbe dőlt a föld,

Hányszor csordult a bánat könnye,

Amit szememről letörölt,

Hányszor ölelt a szent kebelre,

Mely csupa szeretet!

Add ide,- csak egy pillanatra,-

Hadd csókolom meg kezedet!

Ha megkondult az est harangja

Keresztvetésre tanított,

Felmutatott csillagokra,

Úgy magyarázta: ki van ott.

Vasárnaponként kora reggel

A kis templomba vezetett…

Add ide,- csak egy pillanatra,-

Hadd csókolom meg kezedet!

Lábam alól, ha néha, néha

El is tévedt az igaz út,

Ujjaid rögtön megmutatták:

Látod a vétek szörnyű rút!-

Ne hidd Anyám, ne hidd hogy egykor

Feledni bírnám ezeket…

Add ide,- csak egy pillanatra,-

Hadd csókolom meg kezedet!

Oh, hogy így drága két kezeddel

Soká vezess még, adja ég,

Ha csókot merek adni rája

Tudjam, hogy lelkem tiszta még.

Tudtam, hogy egy más, szebb hazában

A szent jövendő nem veszett!

Add ide,- csak egy pillanatra,-

Hadd csókolom meg kezedet!

Legáldottabb kéz a földön

A te két kezed, jó Anyám!

Mindenki áldja közeledben.

Hát én hogy is ne áldanám!?

Tudom, megáldja Istenünk is,

Az örök Jóság s Szeretet!-

Némán, nagy, forró áhítattal,

Csókolom meg a kezedet!

Dsida Jenő: Óda az édesanyámhoz

Dicsértessél ma Te is itt a földön,

Mert esküszöm, hogy nagyon nagy a Lelked

S a földi szívek földig borulását

Te mindenkinél inkább megérdemled.

Nézem, látom a teltzsákú sok évet

És érzem: nekem már semmit se hagy,

De büszke leszek mindéltemig arra,

Hogy Te vagy nekem az, aki Te vagy.

Te vagy az, aki mindenkinek ad,

A szenvedőknek virrasztást, vizet,

Te vagy, akinek mindenki adósa,

S akinél jóval senki sem fizet.

…Hadd legyek én hát az igazi zengő,

Kis, régi gyermek rombadőlt tanyán

És harsogjam el hozsannás hitemmel

Dicsértessél, dicsértessél, Anyám!

Dsida Jenő: Mamuska nevenapján

Tudod-e, hogy milyen

Nagy a csillag-tábor?

Tudod-e, hogy hány kis cseppből

Áll a nyári zápor?

Hány homokszem fekszik

Tenger messzi tájon?

Ezeknél már nem lehet több

Csak a kívánságom:

Ahány csepp esője

Van a fellegeknek

Annyi legyen azok száma,

Kik Téged szeretnek!

Fenn magas égben

Ahány csillag fénylik,

Annyi öröm legyen társad

Az életen végig!

Ahány homokszem van

Tenger messzi tájon

Édesanyám. A jó Isten

Annyiszor megáldjon!

Dudás Dorottya: Az anya

Ki az anya? Ezt kérdezed?

Aki szeret, imád téged.

Gondjaiddal együttérez.

Ö az anya. Jól jegyezd meg!

Ki az anya? Ezt kérdezed?

Aki mindig szívből szeret.

Szigorú és igazságos.

A szemében magad látod.

Ki az anya? Ezt kérdezed?

Aki nevel, gondoz téged.

Fogja kezed, segít, ha kell.

Minden lépésedre figyel.

Ki az anya? Ezt kérdezed?

Aki mindig izgul érted.

Hálát nem vár azért, mit tesz.

Ö az anya. Jól jegyezd meg!

E. Kovács Kálmán: Anyácska névnapjára

Megkérem a felkelő napot

Mosolyogjon be reggel

Anyácska ablakán.

Megkérem a felhőnyájakat

Legeljenek most másutt

A nagy ég hajlatán.

Megkérem a kertünk aljában

Futó csermelyt, ne legyen

Ma hangos szava itt.

Megkérem a kis fülemülét

Dalolja házunk előtt

A legszebb dalát.

Megkérem a tücsökzenekart

Kísérje lágyan, halkan

Madárka énekét.

Megkérem a kert virágait

Kedves illatuk szórják

Anyácska merre lép.

Elek István: Anyák napján

Ragyog a nap, tűz a fénye-

Tündöklőre tisztította

Édesanyák ünnepére.

Lombos a fa, szép az ága,

Virághímmel díszítette

Édesanyák hajnalára.

Tündököl a szó a számon,

Szívből szökkent a virága:

Édesanyám, neked szánom.

Virág között fényben állok,

Úgy kívánok, édesanyám,

Békességet, boldogságot.

Elena Čepčekova: Anyu

Anyu,

De jó, hogy édes arcod látom!

Nem hagysz el, mondd, ugye, sose?

Ágyam felett a sötét padláson

Kibomlik éjjel a mese.

De ha magam lennék, nem jönne el

A mese reggel téged átölel.

Anyu,

Ki gondolna, vigyázna rám,

Ha nem lennél te az én mamám,

Ki óv és lágyan simogat?

Adok neked egy szép virágot,

Holnapra többet is, a nagyvilágot!

Anyu,

Ugye, te mind-mind ismered

A tengert és a zöld határt,

Az utakat az életet,

A holdat és a napsugarat,

S ha én is már mindent tudok,

Tépek neked egy égi csillagot.

Emőd Tamás: Anyám keze

Anyám kezére gondolok :

– E kéz fehér és keskeny

Ilyen csendes bús női kéz

Itt nincs is erre Pesten.

Közelről szembe sem tűnik,

Csak így, ha messze nézek

Így messze tisztán látom én

A formáját e kéznek.

Olyan szelíd és gyenge kéz,

Áttetsző, mint az este,

Templom fülkébe látni csak

Párját üvegre festve,

Ilyen kézzel tart misztikus

Rózsát a boldog angyal

Szent képeken, színezve lágy

Bársonnyal és arannyal.

Anyám kezére gondolok:

Be lankadt, ó be fáradt,

Hányszor stoppolta meg lyukas

Harisnyám és ruhámat,

A pertlim hányszor fűzte ki,

Ha rá görcsöt kötöttem,

Hányszor fésülte meg hajam,

S én hányszor ráütöttem.

Viaszból megmintáztatom

E kéz formáit egyszer,

Az ágy mellett fog állani majd,

Mint oltárfőn a kegyszer,

És este lefekvés előtt,

Ha megvetik az ágyat,

Kezet fogok csókolni én

Mindig az anyámnak.

Endrődi Sándor: Leborulsz a sírra…

Leborulsz a sírra,

Szegény édesanyád áldott sírhalmára,

Leborulsz csöndesen, csüggedten- szomorú

Liliom módjára.

S most látom mit tesz az:

Árván leborulni egy kicsi halomra,

Mely szemeink elől az eget, a földet

Egészen elfogja.

Leborulsz reája.

Tudva, hogy alatta édes jó anyánk van!

S hogy lelkünk sikolya, mely őt visszakéri,

Elhangzik az árnyban!

Most látom, mit tesz az,

Mily kínos, mily fájó, egyedül maradni.

S hogy a szív ily búban nem igaztalan, ha

Meg akar szakadni.

Ő nincs, ő hiányzik,

Életed forrása, szereteted napja!

Lehullott a kéz, mely könnyedet törölte

S bölcsődet ringatta!

Egyetlen, hű szíve

Még egyszer dobogta nevedet s megállott!

Jéghideg lett ajka, az a kedves ajk, mely

Annyiszor megáldott!

Hívod édes szóval,

Meleg öleléssel…Hasztalan! Nem ébred,

Nem látja vergődő szívednek könnyeit,

Nem hallja beszéded!

És mégis veled van!

Szelleme, lelke él! Azt el nem temetted,

Halk éjen kibontja ragyogó szárnyait

S ott lebeg feletted.

Tovább él szívedben

Erénye, jósága, minden gondolatja…

Ó! Az édes anya meghal, de gyermekét

Soha el nem hagyja!

A végtelen égből

Őrködve ragyog rád két szeme sugára,

S ki felett ily áldó szemek őrködnek az

Nem árva, nem árva!

Eötvös József: A megfagyott gyermek

Ily késő éjszaka ki jár

Ott kinn a temetőn?

Az óra már éjfélt ütött,

A föld már néma lőn.

Egy árva gyermek andalog,

Szívét bú tölti el;

Hisz az, ki őt szerette még,

Többé már nem kel.

Anyja sírjára ül, zokog

Az árva kisfiú:

„Anyám, ó kedves jó anyám!

Szívem beh szomorú!

Mióta eltemettek itt,

Azóta bús fiad.

Nincs a faluban senki most,

Ki néki csókod ad.

Nincs senki, aki mondaná:

Szeretlek, gyermekem!

Puszta a ház, hideg szobám,

Nem fűtenek nekem.

Melléd temetve én is itt,

Miért nem nyughatom?

Szegény és elhagyott vagyok,

Hideg a tél nagyon!”

Az árva búsan zengi így

Kínos panaszait:

Felelve rá a téli szél

Üvöltve felsivít.

A gyermek fázik, könnyei

Elállnak arcain,

Borzadva néz körül, de itt

A holtak hantjain.

Mély nyugalom uralkodik,

A csend irtóztató,

Csak szél sóhajt a fákon át,

Sziszegve hull a hó.

Fölkelne, jaj! De nincs erő,

Lankadva visszadűl

A kedves dombra-felsóhajt

S mély álomba merül.

És ím az árva boldogul,

Jól érzi most magát:

Elmúltak minden gondjai.

Az álom hív barát.

Szíve még egyszer feldobog,

Mosolyognak ajkai,

Csöndes-nyugodva alszik ott-

Meghaltak kínjai.

Erdélyi Dezső: Édesanyám

Minden földi szépet tőled kapok,

Szerető jó anyám; egyetlenem;

Nélküled nem vetek, nem aratok,

Kérem az Istent, légy mindig velem.

„Anyám!” E szó oly szép, oly dallamos,

Benne a jóság, tündéri álom.

Utad, melyen jársz, legyen napos,

Nevedet napi imámba zárom.

Simító kezed melegen fog át

Ha feljő a nap – vagy csillagsereg,

Jóságod adja a jóéjszakát

Melynek csendjén. kislányod szendereg.

Megtanítasz minden szépre, jóra,

Csengő hangod a két fülembe zeng:

S, hallgatok a bölcs anyai szóra,

Szavad nyomán kis lelkem elmereng.

Eszményképül állítalak elém,

Ó megtanultam jól a tíz igét

Tőled árad az üdvösség felém,

Mert anyaszív csak egy van, a tiéd.

Imádkozom! Nagy hatalmas Isten,

Kegyelmed sugarát hintsed reám;

Tartsd meg sokáig legnagyobb kincsem:

Az én szerető édes jó anyám!

Erdélyi Indali Péter: Isten belát…

Isten belát szíveinkbe,

Látja hálaérzetünk,

Mellyel kedves névnapodon

Üdvözölni sietünk.

Szeretetért szeretettel

S hálateljes érzelemmel

Azt kiáltja szívünk, szánk.

Soká éljen jó anyánk!

Erdélyi Indali Péter: Ma

Ma nagypapa nevenapja,

Feledje-e az unoka?

Nem, itt vagyok hő szívemmel

Hála-teljes érzelemmel-

Ámde szép szókat hol leljek?

Üdvözletül mit rebegjek,

Megcsókolom azt a kezet,

Amely értem oly sokat tett.

Keblét keblemre szorítva,

Legyen ez egy néma ima,

Hogy az ég sokáig éltesse,

Mindnyájunknak örömére.

Erdélyi Ilona: Édesanyám szeretete

Édesanyám szeretete

olyan, mint a nap sugára,

amely áldást, fényt, meleget

áraszt szeretetet a világra.

Lenne bár a szeretetem

olyan, mint a holdnak fénye,

mely a napnak fényességét

visszavetíti az égre!

Erdélyi Ilona: Ima Édesanyámért

Édes, jó Istenem

hallgasd meg imám,

áldd meg az én drága,

édes, jó anyám!

Mily sok jót tett velem,

el sem mondhatom,

a nevét imámba

belefoglalom.

Addig vagyok boldog,

míg ő van velem,

éltesd őt sokáig,

Uram, Istenem!

Erdélyi József: Anyai szó

Vertük a fecskefészkeket,

az istálló eresz alatt,

kínoztuk és csaptuk a földhöz

a kopasz fecskefiakat.

Nem hatottak meg a kifosztott

madarak sikongásai, –

játszottunk… Van-e különb játék,

mint életekkel játszani?…

Egy kisfecskét én hazavittem,

hogy anyámnak megmutatom –

A szívemet cseréltem el

azon a végzetes napon,

az én ártatlanul kegyetlen,

öldöklő gyermekszívemet…

Anyám is jobban tette volna,

ha nem szült volna engemet!

Nem bántott, csak azt mondta, hogy

a fecske Isten madara,

s aki bántja, azt megveri

az Isten tüzes ostora.

Azt kérdezte: hogy esne nékem,

ha megfogna egy óriás,

s kitépné a két kezemet,

mikor nem is volnék hibás?…

Tanyasi játszótársaimnak

elmondtam: mit mondott anyám,

félrelöktek. Nem fogott

rajtuk a jámbor tudomány.

Magam is maradtam, kis tudós,

egy játékommal kevesebb,

két kezem tisztább, mint a másé,

de a két szemem könnyesebb…

Miért is tanított jóra, szépre?

Miért nem mondta, hogy öld, csak öld,

ne sajnáld a kicsit, a gyengét,

mert az erőseké s Föld,

kiknek szívében nincs bűnbánat,

se irgalom, se kegyelem!…

Fegyverrel bírják a világot,

és énnekem nincs fegyverem.

Nincs fegyverem más, csak a szó,

és nem hallgat rám a világ,

nem hallja meg, hogy sikoltoznak

fiaik után az anyák.

Nem hallja, hogy siratja rablott

szerelmes a szerelmesét, –

egy neveletlen, óriás,

vad gyermek az emberiség.

Ki fékezi meg ezt a játszó,

gyilkos óriásgyermeket?

Ki fogja égi tudományra

a durva népvezéreket? –

Anyai szó! Angyali szózat,

isteni fegyver, tüzesen

szállj szívről szívre, szájról szájra,

se is némulj el sohasem!…

Erdődi Elek: Ha nagy leszek, anyám

Ha nagy leszek, anyám, fiad ígéri neked,

Nagyon boldoggá foglak tenni téged.

Teérted dolgozom örökké, szakadatlan,

Hogy visszaadjam mindazt, amit tőled kaptam.

Ha nagy leszek, anyám, tied lesz napom, éjem,

Hogy régi mosolyod orcádra visszatérjen.

Hogy eltüntethessem rólad a gondkeresztet,

Mely fáradt, szép szemed alatt megbújva reszket.

Ha nagy leszek, anyám: csak érted fogok élni.

Becézni foglak majd, és a széltől is védni

Hogy megháláljam lelked rám hullott csodáját,

Hisz értem szenveded az élet golgotáját.

Lábad elé hintek minden selymes virágot,

Hogy visszaadjam néked boldog ifjúságod

Hogy visszaadjam azt, mit tőled elvettem.

Te tönkrementél, és én viruló élet lettem.

Ha nagy leszek, anyám, bíborban fogsz majd járni,

Az egész világ tisztelni fog és csodálni,

Arcodról eltűnik a gond s a néma bánat,

A világ irigyli majd az én jó anyámat

Édesanyámat!

Eszes Katalin: Virágom

Leszedtem egy virágot

A szirma sárga volt.

A zöldellő faágon

A cinke így dalolt:

Az illatos virágot

Édesanyádnak add!

Az illatos virágot

Édesanyádnak add!

Faltysné Ujvári Anna: Gyerekek!

Gyerekek! Gyerekek!

Mi van ma veletek?

Nem maszatos senki,

Csendben van mindenki.

Szemetet sem hagytok,

Oly rendesek vagytok.

Látjátok, nagymamák?

Milyen jó unokák?

Ünneplőben vannak,

Verseket szavalnak,

Minden nagymamának

Forró csókot adnak.

Faltysné Ujvári Anna: Nagymama

A nagymama reszketeg,

De fogja a kezedet,

S elvezet a gondon át

Minden félős unokát.

A nagymama rosszul lát,

De visel egy okulát,

Pulcsit köt, és verset szaval,

A rézüstben lekvárt kavar.

A nagymama lába fáj,

Mégis veled szaladgál,

Versenyt fut az idővel-

Majd megérted idővel.

A nagymama elringat,

Simogat és puszilgat,

Hallgasd meg, hogy mit mesél,

S az ő álma te legyél.

A nagymama szíve nagy,

Neki „jobbsincs” gyerek vagy.

Néha-néha öleld át

A nagymamát, a nagymamát!

Faltysné Ujvári Anna: Amikor majd nagy leszek

Amikor majd nagy leszek,

Egy szép országot veszek,

Én leszek ott a király,

Anyukám a királylány.

Hintaszékbe ültetem,

És naphosszat lengetem,

Ahogy engem ringatott,

Mikor bölcsőbe rakott.

Ha a hintát megunja,

És a szemét behunyja,

Elmesélem őneki,

Száz királyfi kéreti.

De senkinek ne higgyen,

Inkább csak enyém legyen,

Neki adom, ha marad,

Fele birodalmamat.

Faltysné Ujvári Anna: Madárfüttyös vigalom

Madárfüttyös vigalom,

Ma van anyák napja,

Azt a sok szép virágot

Édesanya kapja.

Dajkálódik a csokor,

Ezer apró kézben,

Illeg – billeg sok kis láb

A nagy ünnepélyen.

Anyuka ölébe,

Virágszirmot terítünk

Lábai elébe.

Falu Tamás: Anyád

Aki jó volt hozzád, az volt az anyád,

Minden pillanatban gondolt ő reád.

Ha sorsod megvadult, s látta, hogy elüt

Félretolt az útból, s elé ő feküdt.

Aki jó volt hozzád, az volt az anyád,

Ha fáztál, a lelkét terítette rád.

Átvette terhedet, hogy azt ne te vidd,

Simogatta sebed, sírta könnyeid.

Hogyha megbántottad-mért bántottad őt?

Nem sírt ő sohasem a szemed előtt,

Nem hangzott ajkáról soha-soha vád,

Akihez rossz voltál, az volt az anyád.

Falus Lajos: Nekem már nincs anyám

Nekem már nincs anyám, ki simogasson,

Estére érve álomba ringasson,

Gyengéd kezével édesen becézzen,

Szelíd szaván szép meséket meséljen, ..

Az én anyám a kéklő égben él már,

Csillag-szemével onnan néz le énrám :

Ha boldognak lát arca felragyog,

De mindig sír, ha szomorú vagyok.

Az én anyám olyan mint mindegyik:

Őnéki fáj ha gyermekét verik,

Ne bántsátok hát egymást emberek!

Minden rossz szó egy anyán ejt sebet…

Minden ütés egy anyaszívet ér,

Nyomában onnan serken ki a vér.

Ó szeressétek egymást, emberek!

Anyátokért… ha másért nem lehet…

Faragó Adrienn: Édesanyám

Nézem két dolgos kezed,

Melynek puha a tapintása.

S nézem két meleg szemed,

Melyben a szeretet ragyogása.

Ha mosolygós az arcod,

Boldog vagy, és én is az vagyok.

Ha sok a bajod, gondod

Ne búsulj! Én veled vagyok.

Farkas Árpád: Anyák némasága

Csak a gyermekek tudják mohó irtózattal a késeket nézni.

Mint a hegedű, az anyák melléhez szorítva énekel a kenyér,

a villanó penge simulása benne hópuha muzsika.

Morzsák havazásába tartják arcukat a gyermekek,

csak ok, ok tudják az anyák mellére szaladó késeket

mohó iszonyattal nézni.

Távolodnak tőlünk az anyák, kiürülnek álmainktól, mint az edények.

Mellük, akár az otthoni csu7prok, kanalak, csészék, ajkunk kihűlt formáit őrzi.

Szél ver minket, férfivá, késsé élesít a fenőkő- idő.

Csak az anyák tudják mohó, lármátlan iszonyattal a fiakat nézni,

ha kenyérszegő késként csobogó mellükre szaladnak.

Farkas Eleonóra: Anyám szava

Virágok selyme, szelek bársonya,

Zúgó tengerek ringatózó öble

Az élet töretlen bajnoka

Anyám, aki egy fénysugár a ködben

Ha rád gondolok gyűrűznek fejem felett

És betakar az éj rémísztő leple,

Az Isten benne akkor vezet:

Anyám szava egy fénysugár a ködben

Ott nőttem fel a természet ölén…

Mint kisded léptem be a bűvös körbe

Szigetként rokkantságom mezején.

Anyám szava egy fénysugár a ködben

Benne köszöntök mindent, ami él

Bár István népe újból felhőtlen,

Kevés asszony ma ily kemény acél,

S maradt meg tiszta fénysugár a ködben.

Farkas Eleonóra: Az Anya

Az Anya gazdag és szegény.

Száz kincse létezik gyermekén.

Sosem kér, mindig kölcsön ad,

mint el nem múló virradat.

A nő által fényből terem

egy élet, míg megismerem…

A viszonzás csak buborék –

akármi szépet mondanék

árnyékká lesz, mert ő a Nap;

arcában a jóságfonat

ellenőrzi a tetteid,

mert benn él a tiszta hit.

Járhat göröngyös utakon,

nem barátja az unalom.

Vágya mindenkit felemel,

melletted áll, ha elesel.

Szívében a könyörület

szikláját le nem döntheted.

Kívülről számos seb fedi;

ereje bölcs és isteni.

Kezéből szeretet fakad.

Lángnyelv buzgalma megragad,

s ha úgy érzed, még nem tiéd,

e hivatást ne vállald még!

Másként megtörsz, nincs menedék.

Amit kergetsz, csalóka kép…

Ő szilárd oszlop, mindig ép,

el nem hajol, ha vihar tép.

Farkas Imre: Idegen sír

Bedőlt kis sírhalom… tenger virág rajta.

Nyíló sok virágot öregasszony hordja.

Egy jó öregasszony minden este-reggel,    ·

Fohászkodó szóval, ájtatos lélekkel.

„Kinek hordja néni ezt a sok virágot?

A legkedvesebbje hideg sírba szállott?

Talán a férjének, fiának a sírja,

Hogy így ápolgatja elgondozza sírva?

Kinek adták ezt a korhadt kis keresztet?”

Szól az öregasszony a hangja is reszket:

„Nem tudom, nem tudom, hogy kinek a sírja,

Vén már a keresztje név nincsen rá írva,

Ami volt, az idő mind lehordta róla…”

„Miért ápolja hát ilyen féltve, óva?”

Valamikor hajdan, valamikor régen

Volt egy szép, volt egy jó, derék fiam nékem.

És elvitték messze idegen országba,

Idegen országba nagy háborúságba

Buzgón imádkoztam napról-napra érte

Idegen országból nem jött haza többet.

A vére pirosra festette a földet,

Bús trombita-szóval ott el is temették,

Messze más hazában hideg sírba tették.

Hátha ott valaki nagy messzi országba

Virágokat ültet jeltelen sírjára.

Hátha  valakinek a résztvevő könnye

Hull ott is, arra a drága, szent göröngyre

S ápolgatják, úgy, mint én ezt a sírt itten…

Áldja meg a porát a jóságos Isten.”

Farkas Imre: Ifjú lányok emlékkönyvébe…

Mi a legnagyobb boldogság a földön?

Tanuld meg, kedves, ifjú lány,

Az ha valaki sokáig, sokáig

Mondhatja ezt : „Édesanyám!”

Lányka! Körötted az egész világ,

Tudom: vágyódsz feléje titkon.

Akkor leszel igazán boldog, hogyha

Az egész világ számodra, az: „otthon!”

Farkas Imre: Levél…

„Édes fiam. – Hogy érzed magad?

Nem hagyta el még szívedet a hit?

Nem vagy beteg? Van-e meleg szobád?

Nem csaltak-e meg fényes álmaid?

Miért nem írsz, ha pár rövidke sort is,

Aggódva várjuk itt mindannyian,

Az ősz hideg, nedves a levegője…

Vigyázz magadra édes kicsi fiam.”

„Apád egy kissé gyönge, beteges,

A régi bajt még nem heverte ki.

Ha rólad van szó, mindig mosolyog,

Te vagy a legfőbb öröme neki.

Ha jön egy versed elolvassa százszor…

A nővérednek új ruhája van,

Tudod nagy újság az ilyesmi nálunk…

Vigyázz a pénzre édes kis fiam.”.

„Egymás között úgy elemlegetünk,

Kivált ha jő az este bűvös árnya;

Mit csinál Imre? Van-e most neki

Meleg szobája, meleg vacsorája?

Ilyenkor aztán elborul a lelkünk,

Terád emlékszünk hosszan, szótalan,

Megyek feküdni… imádkozni érted…

Isten megáldjon édes Kis-fiam.”

Farkas Imre: Odahaza

Magam ülök kis szobámba,

A derengő félhomályba,

A kályhában pattog a fa, –

Én Istenem, de jó voln’ most

Odahaza.

Szinte érzem, szinte látom –

Együtt ül a kis családom.

Hallik édesapám szava

Áhítattal hallgatják azt

Odahaza.

Annyi mesét nem tud talán

Senki, mint az édesapám,

Története ezer fajta,

Nevetnek, meg sírnak rajta

Odahaza.

Csak az anyám nem a régi

– Szívem-lelkem látni véli –

A szemébe bánat ragyog,

Fáj neki, hogy én nem vagyok

Odahaza.

Fazekas Anna: Köszöntő

Hajnaltájban napra vártam

Hűs harmatban térdig jártam.

Szellő szárnyát bontogatta,

Szöghajamat felborzolta.

Hajnaltájban rétre mentem,

Harmatcseppet szedegettem,

Pohárkába gyűjtögettem,

Nefelejcsem beletettem.

Hazamentem, elpirultam,

Édesanyám mellé bújtam.

Egy szó sem jött a nyelvemre,

Könnyem hullt a nefelejcsre.

Édesanyám megértette,

Kicsi lányát ölbevette,

Sűrű könnyem lecsókolta,

Kedves szóval, lágyan mondta:

„Be szép verset mondtál lelkem!

Be jó is vagy kicsi szentem!”

S nyakam köré fonva karját

Ünnepeltük Anyák napját!

Fazekas Ernő: Előre megsúgom…

Előre megsúgom:

Rövid a mondókám

Hozzád, aki mindig

Oly jó voltál hozzám.

Drága keresztanyám

Szívemből óhajtom,

Teljesüljön minden

Vágyad e nagy napon!

Hálás szeretettel

Kívánom ezt neked,

Hogy boldogan érj meg

Még sok ilyen ünnepet!

Fazekas Ernő: Megszólalt a harang

Megszólalt a harang:

Gingaló, gingaló!

És valamit súgott!

Édes jó nagyapó.

Azt, hogy tudja meg a

Ház apraja- nagyja,

Hogy nagyapónak

Ma van a nevenapja.

Összefutott a ház

Tanakodni s végül

Engem küldött ide

Apró küldöttségül.

E kicsiny virággal

Azért állok itten:

Drága jó nagyapót

Éltesse az Isten.

Fazekas Ernő: Szép virágot hoztam

Szép virágot hoztam:

A szívem virágát,

Őszinte lelkemnek

Igaz kívánságát.

A bánat kerülje

Messze ezt a házat,

Boldogság övezze

Jó keresztanyámat!

Fogadd el jó szívvel

E pár szál virágot,

Legyél mindig boldog

Legyél mindig áldott!

Fazekas Ernő: Aki engem…

Aki engem neveltél,

Babusgattál, szerettél,

Kívánom, hogy az Isten

Oltalmazzon, segítsen!

S míg a sok jót kívánom

Szerető csókod várom

S amit még el nem mondtam,

Benne lesz majd a csókban!

Fazekas Ernő: Úgy dobog

Úgy dobog, úgy dobog

Az én kicsi lelkem,

Azt mondja, azt súgja

Titokban énnekem.

Hogy akit szeretek

Nagy ünnepe van ma,

Édes jó anyám

Ma van anyák napja.

Mit hozzak, mit kérjek?

Nincsen nékem kincsem.

Elhoztam, fogadd el

A szerető szívem!

Kívánságod mind-mind

Valósággá váljon,

Élj soká jó anyám

Szívemből kívánom!

Fazekas Ernő: Hallgasson meg…

Hallgasson meg édesapám

Erre kérem szépen

E mai nap reggelére

Vártam én már régen.

Amikor ma felébredtem

Újra megfogadtam

Eztán sose leszek pajkos

És szófogadatlan!

Ajándékul ezt adom a

Születésnapjára,

Hogy méltóvá legyek mindig

Szerető csókjára.

Kívánom, hogy bú és bánat

Elkerülje messze

S apámat még a jó Isten

Sokáig éltesse!

Fecske Csaba: Én meg én

Ha én nem lennék,

Kié lenne a ruhám,

Kié lenne anyu,

És apu meg a kiskutyám?

Tudnák-e vajon,

Hogy nem én vagyok

Az a kisfiú, aki

Új biciklit kapott?

Hiányoznék-e ha

Nem én születek nekik,

Szeretnek–e engem,

Vagy azt a másikat szeretik?

Fecske Csaba: Szüleim

Hömpölygő, lágy szelek,

Sarjadozó fények

Balzsamozzátok be

Testét két szülémnek,

Lelkét vidítsátok

Én két jó szülémnek!

Parázsló alkonyon,

Viola-homályban

Szemük húnyó tüzét

Fellobogni lássam,

S pipacs-piros vérük

Erek lugasában!

Könnyük ne havazzon,

Májuk ne reszkessen,

Erejükből huncut

Mosolyra is teljen,

Süldő örömüket

Hizlalják föl ketten!

Fehér Ferenc: Egy drága arc

Megfestették már annyian,

De csak én tudom, más senki sem,

Hogy a hangja is fehérszín selyem…

Mégis, ha szólít: „ Kisfiam”,

„Mi az?” – csak úgy odavetem.

Láttam már képen: gyermekét tartja…

De csak én tudom, hogy karjaiban

Az egész nagyvilág benne van.

Ajka mért nem nyíl meg panaszra,

Ha karjaiból kitépem magam?

Megfestették már annyian,

Összes színeivel a világnak,

De érzem, hogy fakók mind e vásznak.

Ha már nem mondja lágyan ”Kisfiam”-

Hogy mutassam őt fel a világnak?

Fehér László: Isten áldja az Édesanyákat!

Kik élő hittel,

Istenszeretettel

Vállalják és nevelik

Minden gyermeküket.

Legyen áldott éltük,

Terhet hordó énjük.

Őket ünnepeljük,

Kitől kaptuk létünk.

Fehér Lídia: Mesélj anyám

Anyám, ma kérlek hogy mesélj nekem.

Feledd el hogy már régen nagy vagyok.

Mond: Jancsi és Juliska mit csinált,

Az erdőn az a két kis elhagyott?

A boszorkánynál rosszul ment soruk?

De végre mind a kettő visszatért,

Sok kincset hozva? és a bú, a gond

A kunyhójukban erre véget ért?

És Hamupipő mennyit szenvedett,

Míg drága hercege jött érte el!

De a mesében a szelíd, a jó

Megkapja mindig, amit érdemel.

Hát Csipkerózsa mily soká aludt!

Száz hosszú évig dermedten pihent,

De boldogságra ébredt! Ó, anyám,

Beh szívesen is hallom az ilyent.

A ma már holnap elfeledve tán,

De messzi ködbül egyre ránk ragyog

A mese édes, enyhe csillaga.

Mesélj, anyám, feledd, hogy nagy vagyok!

Fekete Ilona: Anyámhoz

Van nekem egy kedves, áldott,

Hőn szeretett jó anyám!…

Tudom róla bizonyosan,

Szeret ő is igazán.

Hogyha szívem kétség gyötri,

S arcom befelhőzi bú,

Jó anyácskám egyre kérdi:

Miért vagyok szomorú?

Letörli a könnyeimet,

Szava áldott balzsamír!

S akkor örül, akkor boldog,

Ha gyermeke már nem sír.

Megsimogat puha kézzel,

Meg-megölel kedvesen

És eltűnik minden bánat,

Derű ragyog szívemen.

Ha betegség gyötör engem,

S láz veri ki testemet,

Jó anyácskám ápolgatva

Aggódik ágyam mellett.

S milyen boldog, hogyha újra

Egészséges gyermeke.

Áldja meg őt minden jóval

A szeretet Istene!

Fekete Péter: Mindig lesz…

Mindig lesz fény,… nap, mely fenn ragyog,

Míg bölcsőben gyermekszáj gagyog.

Mindig lesz dal,… zene,… muzsika,

Míg gyermeket altat az anya.

Mindig lesz lomb,… virág,… kikelet,

Míg anyakéz gyermeket vezet.

Mindig lesz szív,… jóság,… szeretet,

Amíg anya ölel gyermeket.

Mindig lesz kedv,… derű,… vígasság,

Boldog sarjat anya amíg lát.

Mindig lesz gond,… fájdalom,… kereszt,

Míg betegágy anyát nem ereszt.

Mindig lesz gyász,… mely nem fogy soha,

Míg gyermeket temet az anya.

Feleki Sándor: Tanító bácsi névnapjára

A mai nap ünnep nekünk,

Mert hisz téged ünnepelünk.

Ki szeretne, mint mi jobban?

Lásd, szívünk ma gyorsan dobban.

Szemünk is hogy csillog, nevet

S visszatükrözi a neved.

Neved, mely nekünk oly drága,

Mint a föld legszebb virága.

Dicsérnélek, s szavam akad,

Hisz te vagy a jóság magad.

Amit érzünk, eléd hintsem?

De mikor rá szavam nincsen.

A fejemet bárhogy töröm,

Versem elfojtja az öröm.

S mit adhatunk? Az csak hála

S a szeretet virágszála.

Csak azt mondjuk: áldjon Isten,

Ahol jársz-kelsz, megsegítsen!

Feleki Sándor: Ez a nap…

Ez a nap ragyogóbb, fényesebb, mint máskor,

Boldogabb vagyok én akárkinél százszor,

Hogyne lennék boldog, hogyne lennék vidám,

Ajkam elmondhatja, amit szívem kíván.

Amit szívem kíván, édesanyám, Néked,

Csak virágból fonok Neked ékességet,

Mert mást mit adhatok? Nincs gyémántom, kincsem,

Hogy azt drága anyám, Te elébed hintsem.

Csak egyet adhatok, a szívemet adom.

Szívem azt dobogja: szeretlek én nagyon.

Forró, szent imára nyitom én a számat:

Tartsa meg az Isten soká anyukámat.

Soká itt ragyogjon, mint a csillag az égen,

Könnyes szemmel, szívvel mondom: Éljen! Éljen!

Feleki Sándor: Kedves Édesanyám

Kedves édesanyám, születésnapodra

Virágozzék szépen kertek, mezők bokra.

Tavaszi nap süssön le az égből újra,

Pinty és rigómadár legszebb dalát fújja.

S az én szívemből is szálljon fel az égnek

Drága édesanyám érted hálaének.

Ím, e kis csokornak minden virágszála

Nem egyéb, mint tiszta szeretet és hála.

Szeretet és hála, mert úgy szeretsz engem

Bár ezt csak egyszerű, kevés szóval zengem.

Nem mondok ma cifra, felköszöntőt itten,

Csak azt kérem, téged áldjon meg az Isten!

Áldjon meg az Isten, élj még sok szép évet

S tovább is úgy szeress, mint ahogy én téged!

Feleki Sándor: Hej mióta…

Hej mióta várom én már

Mikor jön az óra,

Hogy megnyíljon az én ajkam

Szép üdvözlő szóra.

S most előtted, hogy itt állok

S szólani kell szépen,

Akárhogyan próbálom is,

Megakad beszédem.

Csak akinek szíve üres,

Beszél sokat, könnyen.

Mit kívánjak? Hadd mondja el

Felcsillanó könnyem.

Feleki Sándor: Anyám!

Anyám! Erre a kis szóra, mindig csak azt érzem,

Mintha ezüstcsengő csengne, csodaszépen, édesen.

Nincs is ennél drágább szócska, s nem tudja mily boldog még,

Ki naponta elmondhatja, míg szemében könnye ég.

Hogyha baj ér, óh mily hamar találhatsz te rá vigaszt.

Hiszen tudod, édes anyád gondos lelke lát s virraszt.

Szorítsd, szorítsd csak keblére minél többször fejedet

Boldog leszel és bánatodat egykettőre feleded.

Imádkozom reggel este, s áldom érte Istenem,

Hogy anyám van, aki engem így melenget, így szeret.

Anyám! Ez a drága, szent szó száll, száll fel az egekig

Jól tudom az anyai szív, vigyáz reám, s megsegít.

Feleki Sándor: Van-e…

Van-e tisztább fény, mint anyád

Drága szemefénye?

Melegítő, boldogító,

Téged óva, féltve.

S nincs biztatóbb, mint ha keze

Megsimogat téged.

Ha bántott gond, az át többé

Nem gyötör, nem éget.

Nincs melegebb, mintha anyád

Szíve feléd dobban

Szorítsd arcod kebelére,

Szorítsd minél jobban.

Anyám! Míg e szent, szép szócskát

Elsóhajtod, mondod,

Napsugaras marad élted

Megszűnnek a gondok.

Ó, be boldog az, ki hallja

Amint szava csendül,

Ó, be boldog az, ki hitet,

Merít anyaszembül.

Minden reggel, minden este

Mondj hő imát érte,

Hogy hosszú, szép, derűs legyen

Az ő drága élte.

Feleki Sándor: Milyen…

Milyen nyugtalan volt

Ma éjjel az álmom.

Ide kellett nékem

Elibetek állnom.

S álmomban, hogy alig

Kezdem a beszédem,

Megakadt a szavam,

Istenem, be szégyen!

De most, hogy itt állok

Mondókámba kezdve,

Jaj, dehogy is félek

S nagy a szívem kedve.

Hiszen jó Istentől

Kéri unokátok,

Hogy áldását bőven

Szórja le tirátok.

S ha ez a kis versem

Talán nem is tetszik

Azért szeressetek,

Kérlek, úgy mint eddig.

Feleki Sándor: Itt állok most…

Itt állok most előttetek,

A kis unokátok,

Hogy az Isten bő áldását

Kérjem tireátok.

Amit néktek adhatok én,

Az egy szent ígéret.

Szófogadó, és jó leszek,

Ameddig csak élek.

Hogy e rövid mondókám most

Már végéhez ére,

Hadd adjak még egy-egy csókot

Nagyszülőm kezére.

Feleki Sándor: Amíg e szót…

Amíg e szót kimondhatod,

Ó, mondd ki szívrepesve

S imába foglald, könnyek közt

Naponta reggel, este.

Mily boldog vagy, nem is tudod,

Míg simogat az ujja,

Ó, csókold meg e szent kezet,

Ezerszer, újra, újra!

Nem is tudod, mily boldog vagy,

Hisz rád hull szeme fénye,

Ha látod, hogy már közeleg

Siess vígan elébe.

Nem is tudod, mily boldog vagy,

Míg ő adhat tanácsot

Ha ő nincs, árva a szobád

És keserű kalácsod!

Míg látod e nagy szép világ

Előtted van kitárva

S ha nincs már, ég és föld sötét

S te árva lettél, árva.

De árva is ha vagy, talán

Akkor sem hagy el téged,

A sírhalmát keresd fel

Ha bánat könnye éget.

S megkönnyebbül majd a szíved

Hogy ő vigasztal, érzed

Ha él, vagy meghalt, jó anyád

Szíve érted ver, érted!

Feleki Sándor: Anya

Szeresd forrón Édesanyád

Szeresd, míg lehet!

Ő éltednek minden napján

A verőfény, kikelet.

Szeresd forrón Édesanyád

Szeresd, míg lehet!

Ő sorsodhoz, életedhez

A gyémántos díszkeret.

Szeresd forrón Édesanyád

Szeresd, míg lehet!

Ő ad erőt a munkádhoz,

Erőt, áldást s ihletet.

Szeresd forrón Édesanyád

Szeresd, míg lehet!

Szerezz neki, amíg csak él

Szép, boldog, víg perceket.

Szeresd forrón Édesanyád

Szeresd, míg lehet!

El ne hagyjad, hír, szerencse

Bárhogy csábít tégedet.

Szeresd forrón Édesanyád

Szeresd, míg lehet!

Mily boldog vagy, míg e bús szót

„Árva” még nem ismered.

Feleki Sándor: Szülőknek

Álmomban az éjjel

Tündérkertben jártam,

Egy kis angyal vezetett a

Virágok sorában.

Balról nefelejcsek,

Jobbról rózsák voltak,

S gyöngéd szóval, szeretettel

Szívemre hajoltak.

Azt mondta az angyal:

-Nefelejcs a hála,

Rózsa meg a szép szeretet

Kedves virágszála.

Kettőt én közülük

A szívembe zártam,

S evvel a két szép virággal

Most elétek álltam.

Csak ez az én kincsem,

Nincs egyebem, másom,

Fogadjátok vele együtt

Sok jó kívánságom!

A jó Isten benneteket

Soha el ne hagyjon,

S az új évnek minden napján

Sok örömet adjon!

Feleki Sándor: Hogy itt állok…

Hogy itt állok te előtted,

Édes, drága nagymama,

Örömében ver a szívem,

Gyorsabban, mint valaha.

Születési évfordulód

Ragyogva hív engemet,

Azt hiszem, hogy angyaloknak

Csengettyűje csengetett.

Azt csengeti: Szedd most össze

Szép szavakba, sebtiben,

Amit érzesz, oly gyönyörűen,

Mint nem tudná senki sem.

Jó nagyanyám, nézem, nézem

Szép hófehér hajadat,

Nézem mosolygó két szemed

S a mondókám megakad.

Mert, hogy tudjak megköszönni

Annyi szépet, annyi jót,

Sok játékot, édességet,

Cukrot, süteményt, diót?

S hogy tudjam én megköszönni

Sok kedves, meleg szavad,

Mely, ha rosszat is míveltem,

Ajkadról védőn fakadt?

Nézd, szememből a könny perdül

Helyettem most az beszél,

Azt suttogja: Élj sokáig

S kerüljön el baj, veszély!

Feleki Sándor: Egy szó

A temetőben bolygok árván,

Jobbról meg balról mennyi márvány

És mennyi büszke, cifra gránit

Ékes szavakkal sorban áll itt.

Rajtuk díszes arany betűvel

Amit a holt hajdanta művelt,

Mi volt az érdeme, a rangja,

Midőn e földet oda hagyta.

Megbámulom a köveket

És azután tovább megyek.

Amott elrejtve, félre, messze

Akadtam rá egy fakeresztre,

Kopott gyalulatlan. Körötte

A halmot egy pár fűszál födte.

Nem tudom, ki pihen alatta,

Nincs rája vésve neve, rangja.

Nem él már senkije talán.

Csak ez egy szó van rajt: Anyám!

Elszorult szívvel álltam ottan,

Könny gyűlt a szemembe s felzokogtam.

Festetics Pálné: Egy álom

Álmodtam… Egy nagy kastélyban laktunk,

Várkastély volt ez, mélység alattunk.

Számos kis ablak vágva a falban,

Gyakorta kinyílt egyikük halkan.

Sorjában nyíltak reggel vagy este,

Éltető napfényt be-beeresztve.

Szélben, viharban zárva maradtak,

Mindig épségben volt a sok ablak.

Valaki volt, ki híven állt vártán,

Ne nyúljon hozzá senki garázdán.

Napnyugtakor, mint anya gyermekét,

Az ablakokat féltve befödték.

Így állt a vár, s a keskeny ablakok

Fénylettek sorban, mint a csillagok.

Belátni rajtuk sosem lehetett,

Csak madár szállt ott és a fellegek.

Az alkonypírban aranyos lepel

Kúszott a toronyablakokig fel…

S a hold sarlója amíg fel nem jött,

A zászlórúdon rezgett, tündökkölt.

Felébredtem… Ágyamnál ült anyám,

Szeme mosollyal függesztve reám.

A mély érzések hő szeretetét

Sugaras szeme szórta szerteszét.

Íme az álmom! – A „vár” én vagyok,

Elmém tudása apró ablakok,

Melyeket sorra Ő nyitogatott…

Szíve kincséből de sokat adott!

Csak azt tanultam, ami jó, nemes,

Melyeket tudni hasznos, érdemes.

Alantas dolgok nem érhettek el…

Pacsirta volt Ő s az fent énekel.

Nem is lehetek rossz ember soha,

Nem lehet sorsom sivár, mostoha.

Anyám emléke mindent beragyog,

Amíg csak élek, amíg meghalok.

Fésűs Éva: Tavasszal

Házam táján minden csupa

Madárdal,

Kiskertemet beültettem

Virággal,

Törökszegfűt öntözgetek,

Közepébe rózsát teszek,

Mind kinyílik vasárnap!

Bokrétába kötöm

Édesanyámnak.

Finta Sándor: A jó anya

Az úristen a jó anyát

Azért teremtette:

Legyen kiből sugározzék

Isteni, bölcs tette!

Belőled is bőven ragyog,

Anyuskám a jóság.

-Úgy fogadj ma szavaimmal,

Mint szíved adósát!

Szeretném ma megfizetni

-Édesanyám, vedd el,

Amit adok névnapodra

Hálás szeretettel!

Köszönöm sok vesződséged,

Anyai sok gondod,

Érettük ma boldog szívvel

Köszönetet mondok.

A jó Isten úgy áldjon meg,

Édesanyám, téged,

Hogy elfelejtsd örömödben

Értem való minden vesződséged!

Finta Sándor: Jó édesanyám!

Az én boldog, kis szívemben

Öröm ragyog mára:

Kiállhatok köszöntővel

Anyám névnapjára.

Elmondhatom, amit érzek,

Őszinte, jó szóval,

S kérhetem a jó Istentől:

Áldjon meg sok jóval!

Mert te vagy a legjobb lélek,

Anyuskám, te drága!

Szálljon rád a jó szülőknek

Minden boldogsága!

Finta Sándor: Édesanyám…

Édesanyám, óh ölelj át

Ma egy kicsi gyermekszívet,

Kinek tiszta hűségénél

Nincsen hozzád senki hívebb!

Hadd mondja el köszöntését

Anyai, jó szíved mellett,

S hadd öleljen, hadd csókoljon!

Erre kér ma engedelmet!

Ölelés és csókok között

El is mondom kívánságom:

Édesanyám, a jó Isten

Sok örömmel, óh megáldjon!

Finta Sándor: Édesapám

Édesapám, kis gyermeked

Kiáll ma elibéd,

S eléd tárja szeretettel

Háládatos kis szívét!

Öleld édes mosolygással,

S hallgasd szíve mit dobog?

Azt dobogja: Élj sokáig,

S legyünk mindig boldogok!

Finta Sándor: Keresztanyának

Amikor én piciny voltam,

Felöleltek karjaid,

S te voltál az, aki engem

Az Úr hajlékába vitt.

Ott tartottál keresztvízre,

Hogy ne legyek kis pogány,

Váljak derék kereszténnyé

Jó szüleim nyomdokán!

Anyám helyett is vesződtél,

Keresztanyám, énvelem!

Az én hálám teirántad

Azóta is végtelen.

Köszönöm, hogy úgy szerettél!

Míg életem leélem,

Keresztanyám minden lépted

Hálás szívvel kísérem!

Finta Sándor: Anyák napjára

Amikor én anyámra nézek,

Szemem oly boldogan ragyog,

S kiszakadhatnak szívemből

Elmondhatatlan sóhajok.

Háladalként szeretetként

Óh, mit mondhatnék el neked,

Hogy én jó anyám, szépnek érezd

Te is ezt a szép életet!

A jó anya az istenáldás

Szent fénye itt, a földtekén,

S az anyaszívről énekelve

Oly boldogan köszöntlek én!

A jó Isten a mennyországból

Adott titeket minekünk.

Ti teszitek a földet széppé,

Mert szíveteken élhetünk!

A boldogságot sugározza

Reánk jóságos szemetek.

Ha rátok nézünk, nem érezzük

Sehol a földi szemete.

Ti vagytok a híd az éghez!

Rajtatok Isten jön felénk,

S szíveteken át sugározza

Lelkünkre a sok szép erényt!

Mit adhatunk ma szebbet, jobbat,

Mint hűséggel telt szíveink?

Bennünk a vérünk áldozatja

Szeretetfolyamként kering.

Ez a szeretet áld titeket,

És anyák napján is köszönt:

Hadd űzze el közeletekből

A világrontó, rút közönyt!

Mert szentek vagytok mindahányan

Gyermekeitek hű szemén,

S lelketekről hull szívünkre

A boldogító szép remény:

Hogy aki anyját hű lélekkel

Szeretni tudja, azt az ég

Megáldja tiszta boldogsággal,

Mint Isten kedves gyermekét!

Finta Sándor: Édesanyánk arca

Nem tudom, mióta

Emlékszem így rája,

Csak azt tudom, csak azt érzem:

Fény hullt a hajára.

Arany hajkoszorú

Ragyogott a fején,

S a mennyország fényességét

Sugározta felém.

Az ég végtelenjét

Hozta szeme kékje,

Jósága sok csillagának

Szent tüzében égve.

Haja volt a napfény,

És szeme az égbolt,

S tekintete mosolygása

Angyali szépség volt.

Nem tudom mikor volt,

De ma is így látom…

Az anyaszív szép, mint a nap

Fénye a virágon!

Szállhat rá öregség,

Ifjú marad mindig,

S szeretete minden szívet

Mosolygásra indít.

Mosolyunk rácsillan…

S arcán bánat szánthat,

Mi örökké szépnek látjuk

Szegény jó anyánkat.

Mert könnyéből gyöngy lesz,

Fájdalmából jóság,

S panasztalan hinti ránk majd

A sok jóságrózsát.

Az anyaszív áldás…

S halotti, szent árnyát

Árvái még a sírból is

Bizton hazavárják.

Néznek virágokra,

Csillagok tüzére,

Ott ég anyjuk könnyeinek

Örök gyöngyfüzére!

Fonódjék e füzér

Mindnyájunk karjára

Hálás gyermeköleléssé

Az anyák napjára!

Ragyogjon e füzér

Gyöngye a szemünkön,

Hogy láttára anyánk minden

Gondja messze tűnjön!

Égjen e füzérnek

Csillagcsókja szánkon,

S égjen örök, szent pecsétül,

Legszebb díszként, örök ékül

Jó édesanyánkon!

Finta Sándor: Szülők napjára

Eljöttetek, jó szüleink,

Ma az iskolánkba,

Nézzétek csak mennyi sugár

Szállt az égből ránk ma!

A jó Isten küldte reánk,

Hogy elétek adjuk,

Míg itt a ti szíveteket

Köszöntve fogadjuk.

Isten hozott benneteket,

Jó szüleink, köztünk!

Látjátok-e, hogy ünnepi

Ruhába öltöztünk?

Mert titeket ünnepelünk,

Ez a tanítás ma!

Nem gondolunk ma számtanra,

Sem az olvasásra!

Szívetekből olvassuk ki

Azt a sok jóságot,

Amellyel az Isten minket

Bennetek megáldott.

A jó szülő a gyermeknek

Isteni, szent kincse,

Azért van, hogy a szeretet

Sugarát ránk hintse!

Égi sugár a szeretet,

Oly jó vele élni!

Vele tud az igaz lélek

Hinni és remélni!

Mi is hisszük: A jó Isten

Megáldja jóságtok,

S gyermekeitek jövője

Lesz a boldogságtok!

Finta Sándor: Nagyanyának

Jó nagyanyám a szívemben

Kinyílott sok virágom.

Mert nincs nálad, nagyanyókám,

Kedvesebb a világon!

Anyák napja ünnepére

Tiszta szívvel kívánom,

Hogy sok derűs évvel téged

A jó Isten megáldjon!

Finta Sándor: A napfényes…

A napfényes mennyországból

Letekint ma Isten ránk,

Meghallgatja, míg köszöntlek:

Ó, légy boldog nagyanyánk!

Öregséged szép ezüstje

Koszorúzza fejedet,

S vegyen körül miközöttünk

Mindenkor a szeretet!

Szeretetté váljék köztünk

Szíved, lelked egyaránt,

S a szeretet kincses háza

Legyen a mi nagyanyánk!

A mi hálánk meg szép napként

Ragyoghasson szíveden,

Így élj köztünk, s kérjük Istent,

Minden napod így legyen!

Finta Sándor: Ha a szívem…

Ha szívem szólni tudna,

De sok szépet mondana!

Ha szívem dús kert volna,

Csupa rózsát ontana.

Mindörökre széppé tenném

Ezt a boldog, szép napot,

S teljesítném minden vágyad,

Mit csak lelked álmodott.

Óh, de én csak kérni tudok;

S azt kívánom ma neked:

Legyen mindig igen boldog

És áldott az életed!

Finta Sándor: Aranyos Nagymamám!

Ma, mikor Anyák napja van,

Gyönyörködj kis galambodban!

Nézd, a szeme milyen fényes,

Kis szava mily ünnepélyes!

Nézd, milyen szép a ruha rajta,

Milyen boldog most az arca!

Nézd, örül, hogy megköszönthet,

Szíved elé kincset önthet!

Nézd, nagyanyó s kapd csak ölbe,

Hadd csókoljon százszor össze!

Finta Sándor: Ha szívembe látnál

Ha szívembe látnál,

Úgy örülnék néki!

Meglátnád a két kis angyalt,

Amint neked a virágot tépi.

Az egyik a Hála,

A másik a Jóság.

Odagyűlnek csöpp kezükbe

Szívemből a leggyönyörűbb rózsák.

Piros hajnal óta

Gyűjtögetik néked,

S odateszik a szívedre,

Mint a hálás, gyermeki emléket.

Ez az ajándéka

Az én hű lelkemnek,

Mert ott szíved gondja nyomán

Ilyen kedves virágok teremnek.

Fogadd szeretettel,

Édesanyám, lelkem,

S engedd meg, hogy imát mondjak

Életedért buzgón, hálatelten!

Isten vezérelje

Minden nap a dolgod,

S kis családod örömére

Légy mindenkor egészséges, boldog!

Finta Sándor: Úgy vártam

Úgy vártam én e szép napot,

Hogy váratlan eléd álljak,

És valami szépségeset

Köszöntőmben kitaláljak.

Mert, nagyapó, olyan jó vagy,

Megérdemelsz minden hálát,

Amellyel kis unokáid

Minden lépésedet áldják!

Megfizetni sosem tudjuk,

Mit, nagyatyánk, tettél értünk…

Téged áldjon imádsággal,

Szeretettel egész éltünk!

Finta Sándor: Nagyanyának

Milyen virágokat

Hozzak ablakodba?

Milyen köszöntőt mondjak néked

Születésnapodra?

Miket is kívánjak,

Míg a percek tűnnek,

Hogy megálljon az idő is

S nagy legyen az ünnep?

Ragyogjon a ház is,

Csillogjon a bútor,

S nagyanyát is válasszuk el

A régi borútól!

Ne legyen szívében

Többé soha bánat,

Hadd örüljön önfeledten

Kis unokájának!

Aki ma köszönti

Csacska, rímes szókkal,

S a nyakába csimpaszkodik

Sok-sok hálás csókkal.

S imádkozik buzgón,

A jó Istent kérve,

Hintsen áldást nagymamának

Kedves életére!

Finta Sándor: Most köszöntse…

Most köszöntse ünnepelve

Nemes lelked nagy szépségét,

Munkássága fáradtságát,

Tengernyi sok szívességét.

Hálás szóval, köszönettel

Gondolunk mi jó szívedre

S úgy élünk majd, hogy bennünket

Méltass mindig szeretetre.

Áldja meg az Isten munkád,

Szíved, lelked nemességét

S találj munkás életedre

Egykor áldott, boldog békét!

Finta Sándor: Mikor reggel…

Mikor reggel fölébredtem,

Két kezemet összetettem,

Nem játszottam, hancúroztam,

Hanem buzgón imádkoztam.

Imádkoztam az Istenhez

Aki mindent bölcsen rendez,

Adjon áldást kis házunkra,

Kis házunkban családunkra.

Családunkban apuskára,

Kedves születésnapjára.

Értünk égő, jó szívére,

Drága, munkás életére!

Verejtékes homlokára

Ne találjon a gond árnya.

Öröm legyen lelke mélyén,

Jó szerencse keresményén!

Áldás legyen minden napján,

Velünk megosztott falatján,

S mosolyogjon a verőfény

Jelenén és jövendőjén.

Hadd szeresse kis családját

S találja meg boldogságát

Bajban is és szükségében

Gyermekei hű szívében!

Finta Sándor: Kedves Atyám!

Ahogy a pacsirta nyáron énekel,

Úgy mondok köszöntőt, jó atyám neked.

Mint hétköznapok az egy vasárnapot,

Átfogja hálám drága névnapod.

És áldást kér az Istentől reád,

Hogy teljesítse lelked óhaját:

Hogy őrizhessen munkás két kezed

S szíved, mely mindig jó úton vezet,

S várhassuk mindig drága lépteid

S eléd vihessük munkánk kincseit,

Hogy nézzük ajkad mikor mosolyog

És veled együtt legyünk boldogok,

Hogy átöleljük napok hajlatán

És szerethessünk mindig, jó Atyám!

Finta Sándor: Nagyatyának

Drága nagyatyámnak

Születése napján

Boldog öröm csillog lelkem

Minden gondolatján.

Szerető szívemen

Elömlik a hála,

S rásugárzik nagyatyámra,

Nincs szebb kincsem nála.

Lelke jóságából

Gyűjtögettem össze,

Átadom most, hogy a szívét

Napfénybe fürössze.

Ne sajnálja köztünk

Múlt napjai vesztét

S ne érezze életének

Sok gyászát, keresztjét!

Életét jókedvű,

Víg napok kövessék,

Koszorúzza áldott fejét

Boldog, szép öregség!

Mindig lássa hálánk

Neki nyílt rózsáit

S tartsa Isten miközöttünk

Még igen sokáig!

Finta Sándor: Édes jó…

Édes, jó apámnak

Drága nevenapján

Öröm ragyog kis fiának

Minden gondolatján.

Hallgasd meg, jó atyám,

Hogy szívem mit dobog?

Azt dobogja: Együtt legyünk

Atyámmal boldogok!

Finta Sándor: Forró lángolását…

Forró lángolását

Látod-e szememnek?

Édes szeretetét

Érzed-e lelkemnek?

Hallod-e, hogy szívem

Jobban dobog érted?

Érzed-e, hogy szavam

Mindenike éltet?

S kéri a jó Istent

Meghatott imában:

Gondoljon reád is

Gondoskodásában!

Vonja napsugárba

Boldog öregséged,

S adjon a szívedbe

Csendes békességet!

Hogy soká éltess még

Családi körödben,

S úgy szerethess mindnyájunkat

Boldog örömödben!

Finta Sándor: Névnapi köszöntő

Forró dobogását

Hallod-e szívemnek?

Minden dobbanása

Azt mondja: szeretlek.

Szeretlek szívemnek

Tiszta szent lángjával

Igaz szeretettel,

Gyermeki hálával.

Drága neved napján

Ím, elődbe állok…

A legjobb anyának

Minden jót kívánok.

Reggeltől napestig

Fáradozol értünk,

Erős két karoddal

Óvod a mi éltünk.

Áldja meg az Isten

Ki minket így szeret!

Áldja meg az Isten

Minden lépésedet!

Finta Sándor: Szeretetem

Szeretetem sok virágát

Koszorúba kötve,

Idejöttem, jó nagyanyó

Hadd legyek én ma az örömödre!

Legszebb érzés a szeretet,

Mely összefog minket,

S megszépíti munka közt is

Fáradozó, szegény szíveinket.

A szeretet, jó nagyanyó,

Tartson minket össze,

Hogy sugara szíveinket

A boldogság fényében fürössze!

Ebben a szép szeretetben

Teljék velünk dolgod,

S légy, nagyanyó, miközöttünk

Igen soká egészséges, boldog!

Finta Sándor: Azt kívánom…

Azt kívánom jó atyámnak

Szép nevenapjára,

A jó Isten áldásának

Szálljon rá sugára!

Áldja meg a Mindenható,

Hadd éljen erőben,

Hadd érjen még sok örömet

A boldog jövőben!

A jó Isten szent áldása

Gazdagabbul érje,

S szeretetünk áldott napként,

Hálásan kísérje!

Finta Sándor: Drága, jó…

Jó nagyapó, mikor kezed

Hálásan megcsókolom,

Szerető, jó tetteidet

Sorra végiggondolom.

Eszembe jut a sok jóság,

Mely szívedből rám áradt,

Áldott kezed jótevésben

Még soha el nem fáradt!

Ezt a kezet áldom én ma:

Gazdagítsa az Isten,

Hogy az egész családunkon

Még sok jóval segítsen!