A II. Világháború időszakát követően felgyorsuló technológiai fejlődés világszerte új kihívások elé állította az oktatási rendszereket. A tudásátadás hagyományos útjai immáron nem tudják kiszolgálni a munkaerőpiaci igényeket. Az általános, átfogó műveltség, az egységes világkép kialakítása, a francia enciklopédisták eszménye: a világ megismerhetősége szinte elérhetetlenné vált a felhalmozódott és átláthatatlanul rétegződött tudás hatalmas tömegében.
Az oktatás céljának homlokterébe sokkal inkább a képességek, készségek elsajátíttatása került, amelyek lehetővé teszik, hogy az egyén saját egyedi élethelyzeteinek és adottságainak megfelelő tudást szerezzen meg, amellyel újra meg újra biztosítani tudja érvényesülését a specializálódásra épülő gazdasági és szociális környezetben.
Az egyedi élethelyzetekben, munkakörnyezetben szükséges tudás olyan sokféle lehet és olyan gyorsan változik, hogy az az alapoktatás során elsajátíthatatlanná vált. Ezért elengedhetetlen az oktatáson kívüli tudásszerzés, tudásépítés készségének kialakítása, az élethosszig tartó tanulás (Life Long Learning) elsajátítása. Ezt a képességet ugyanakkor már az alapoktatás során kell átadni. Ennek a képességnek a kifejlesztése a tanulókban az oktatási intézményrendszer felelőssége.
Az élethosszig tartó tanulás képessége különféle alkompetenciákból tevődik össze. Az írás, olvasás készsége, valamint a tanulási folyamatot katalizálni képes alap lexikális ismeret készlet továbbra is elengedhetetlen. Ezeket egészíti ki az idegen nyelv tudás, valamint az infokommunikációs technológia felhasználási készsége. Az infokommunikációs ismeretek ráépülnek az informatikai ismeretekre, de túl is mutatnak azokon a különféle (nem csak számítógép) médiumok kezelésének, értelmezésének képességében.
A valódi, használható tudás jelentős többsége azonban nem érhető el passzív befogadással. A tudás megszerzésének folyamata a tudásalapú, információs társadalomban jelentősen megváltozott. Alapadatok tömkelege érhető el különböző forrásokból. Az adatok környezete, forrása meghatározza a belőlük felépíthető információkat. Az információk illesztésével, elsajátításával felépíthető a tudás, amelynek alkalmazásával oldhatóak meg a feladatok, problémák. Az itt leírt folyamat több eleme is óriási változáson esett át az elmúlt évtizedekben. Az elérhető adatok mennyisége drámaian megnőtt. Az adatok érvényességi ideje jelentősen lecsökkent. Az adatok, információk jelentős része pontatlan, vagy egyenesen téves, hamis. Az egyedileg felépített tudáselemek belső struktúrája jelentősen eltérő lehet, amely lehetetlenné teszi, hogy azonos mintázat alapján alkalmazzuk őket az adott problémákra.
Mindezek okán a tudás megszerzésének folyamatát ki kell egészíteni az adatok, információk tudássá szervezésének képességével és a kritikai hozzáállással, méghozzá önállóan, illetve egyenrangú tagokból álló csoportokban. A tudás alkalmazásánál pedig ki kell fejleszteni az egyedi megközelítési módszerek kialakításának és alkalmazásának képességét a sablonszerű módszerekkel szemben.
A Nemzeti Fejlesztési Terv Humán Erőforrás Operatív Programjainak hatáskörében megújul a közoktatási pedagógiai módszertan, lehetővé téve, hogy a pedagógusok olyan megközelítésben mutassák be a kerettantervek anyagát, amely alkalmas a későbbiekben a tanulók képesség és készségfejlesztésére. Így különösen hangsúlyos a probléma feltárás-megoldás, a csoportos munka különböző változatainak alkalmazása, az epochális megközelítés.
Az élethosszig tartó tanulás képességeinek megteremtése ugyanakkor új szellemi és fizikai infrastruktúra megteremtését kívánja meg, amely képes kiszolgálni a megváltozó igényeket. A fentebb leírt információ-tudás megközelítési paradigma váltás kihat a tananyagok szerkezetére, az alkalmazandó pedagógiai módszerekre, valamint áttételesen a szükséges fizikai infrastruktúrára is.
Ma már, éppen a technika fejlődésének köszönhetően, a tudás átadás, illetve az előzőekben leírt egyéni tanulási folyamat könnyebb elsajátítását lehetővé tévő eszközök, berendezések is megjelenhetnek a tantermekben. Mindezek közül kiemelkedik az interaktív tábla, amely átmenetet jelent a frontális és egyéb oktatási módok között; lehetővé teszi az informatika előnyeinek széleskörű alkalmazását (gyors tartalom elérés, multimédia, stb.) annak hátrányai nélkül.
Nemzetközi példák:
Az interaktív táblák először a 80-as évek végén, a 90-es években jelentek meg a multinacionális vállalatok tárgyalóiban, belső képzésein. Az igen magas ár, valamint a rendelkezésre álló tartalom, sőt annak előállítási képességének hiánya, az oktatás számára elérhetetlenné, és feleslegessé tette abban az időben ezeket az eszközöket. A technológiailag is bonyolult, egymással átjárhatatlan eszközök tömeges bevetése szóba sem jöhetett az oktatásban.
Az ezredforduló idején, drasztikus fejlesztéseknek köszönhetően az interaktív táblák ára jelentősen esett és felépítésük, telepítésük, használatuk, nagyságrendekkel egyszerűbbé vált, valamint a számítógépek és az Internet is meghonosodott az oktatásban. Egyre több olyan tanár dolgozott, akik felhasználták a maguk, kollégáik vagy a kiadók által készített digitális tananyagokat az oktatás hatékonyságának jelentős növelésére, de hátráltatta őket, hogy a számítógép monitorja mögé kellet bújniuk. Számukra nyújt kompromisszumok nélküli eszközt az interaktív tábla.
A körülmények fent leírt javulása kedvezett az oktatáspolitikai döntéshozók meggyőzésének is és 2002-től Angliában, azt követően Skóciában, Ú- Zélandon, Kanadában, az USA-ban indultak átfogó, interaktív táblákra épülő fejlesztési programok. Ma már Dél Koreában, Malajziában, Szingapúrban, Kazahsztánban, Hollandiában, Svédországban, sőt Mexikóban is indult interaktív tábla program 2 év alatt fél millió táblával. Ma már több millió interaktív táblával felszerelt tantermet találhatunk szerte a világon.
Interaktív táblák Magyarországon:
A nemzetközi folyamatoknak megfelelően a munkaerőpiaci igényekre, illetve az oktatással szembeni igények változására figyelemmel az Oktatási Minisztérium megkezdte az oktatási módszertan fejlődéséhez szükséges infrastruktúrafejlesztéseket. A közháló Programban minden közoktatási intézmény szélessávú Internet elérést kapott, valamint megjelent az interaktív táblákra is fordítható Informatikai Normatíva. A normatív támogatáson kívül, elsősorban a szakképzési intézmények külön regionális pályázatokon vehettek részt interaktív tábla beszerzésére. Az Oktatási Minisztérium által előkészített Nemzeti Fejlesztési Terv II. alapján 2010-ig a 62 ezer tanteremből 40 ezerben interaktív tábla kerül felszerelésre.
Az interaktív táblák használatához szükséges digitális tartalom szinte minden témakörben elérhető a Sulinet Digitális Tudásbázisban. Az interaktív táblák használatához, önálló digitális tartalomfejlesztéshez kapcsolódó akkreditált pedagógus-továbbképzési programok már elérhetőek. Továbbá már az iskolai rendszergazda képzésbe is beépült az interaktív táblák installálásához szüksége szakismeret.
Az interaktív tábla:
Az interaktív tábla egy olyan prezentációs, oktatási eszköz, amely egyesíti magában a tábla, vászon, számítógép és egy érintőképernyő funkcióit. Segítségével hatékonyabbá tehetőek a tanórák és jelentős méretben növelhető a tanulók aktív részvétele.
Az interaktív tábla egy teljes interaktivitással rendelkező eszköz. A számítógép monitorát, billenytűzetét, az egeret és a vetítő vásznat egyetlen egységbe foglalja. A számítógép így közvetlenül a tábla érintésérzékeny felületéről vezérelhető. Az egeret a saját kezünk, a billentyűzetet pedig egy virtuális felület helyettesíti.
Az óra teljes egésze a tábláról irányítható. A szükséges tartalom, illetve a gyakorlatok időveszteség nélkül, a multimédia előnyeit is biztosítva jeleníthetőek meg úgy, hogy mindeközben a tanárnak nem kell a számítógéphez mennie. Az óra anyaga, az aktuális kiegészítésekkel, jegyzetekkel elmenthető, követhető, illetve az óra során, valamint azt követően is bármikor visszakereshető, újra felhasználható. Az interaktív tábla hagyományos táblaként is használható azzal a különbséggel, hogy a felhasználható eszközkészlet formákban, ábrákban, színekben gyakorlatilag korlátlan és az így felrajzolt elemek is rögzíthetőek, visszajátszhatóak.
Az interaktív tábla bármely tantermi oktatási modellt hatékonyan támogathat. Különösen hatékony a kisebb csoportok magas fokú bevonására építő módszertan alkalmazása esetén. Az interaktív tábla bármely alkalmazott módszertan esetén is keresztkompetencia fejlesztéséként erősíti az IKT készségeket, valamint a digitális írástudást.
Interaktív tábla az oktatásban
Az oktatás korszerűsítése a krétától nem egyenesen vezet a számítógépekhez. Az alkalmazott módszertan a legtöbb esetben megköveteli a diákok osztatlan figyelmét, ami fenntarthatalan, ha minden gyerek asztalán számítógép van. Ugyanakkor már az alapfokú oktatás során el kell sajátíttatni a szükséges IKT ismereteket és a problémamegoldó készség fejlesztéséhez jobban illeszkedő, nem lineáris felépítésű, multimédiás tananyagelemek megjelenítését is biztosítani kell. A köztes, de mégis kompromisszum menetes megoldás az interaktív tábla.
Az interaktív tábla lehetővé teszi, hogy a megszokott és bevált tanítási módszereket rövid alkalmazkodási idő alatt, és a tanulók számára is kényelmes módon ötvözzük a legújabb informatikai és prezentációs technológiákkal.
Alkalmazható előnyök a tanórákon:
• A tanórák anyaga előre elkészíthető és újra felhasználható
• A tanórák anyaga folyamatosan fejleszthető, akár a tanítási folyamat alatt is
• A tanórák interaktívabbá tehetőek
• Az eszköz támogatja az IKT készségek elsajátítását
• Az interaktív táblák a kor színvonalának megfelelő megjelenítést biztosítanak a tananyagnak, ami segít a figyelem felkeltésében, fenntartásában
• Az interaktív táblákkal jelentősen megnőhet a diákokra fordítható idő az órán
• A táblaképek elmenthetők, a hallgatóság számára sokszorosíthatók. Így a tanulók nyugodtan koncentrálhatnak a tanár mondanivalójára, csak a szóbeli kiegészítéseket kell jegyzetelniük, hiszen a táblára írtakat megkaphatják elektronikus formában is.
• Az adott tananyag magyarázatakor megjeleníthetjük a korábbi táblaképeket, így akár folyamatában is láthatjuk egy-egy bonyolultabb tétel bizonyítását is.
• A konferenciaprogramok (pl. netmeeting) kezelése is egyszerűsödik, hiszen az eszköz segítségével egyszerűen rajzolhatunk, jegyzetelhetünk a résztvevők közös táblájára, és persze ők is rajzolhatnak a mienkre.
• Az interaktív táblákhoz fejlesztett szoftverek számos olyan kiegészítést tartalmaznak, amelyek ötvözik a hagyományos oktatásban használt táblák előnyeit. (Négyzetrácsos, vonalas, kottás, vaktérképes háttér egyetlen táblán; szerkesztési lehetőségek, egyéni méretezés).
Interaktív eszközök fajtái
Interaktív táblából, (mint prezentációs eszközből) méretét és tudását tekintve sok fajta elérhető jelenleg a piacon.
A tudásszintet tekintve az alábbi táblák közül lehet választani:
• Digitalizáló whiteboard
A legegyszerűbb interaktív táblák leginkább egy whiteboard-hoz hasonlítanak, azzal a különbséggel, hogy a táblára felírt információk egy számítógép segítségével digitalizálhatók. Ebben az esetben a filctollal táblára írt adatok megjelennek a számítógép képernyőjén is, így azok lementhetők, továbbíthatók, és archiválhatók. Fontos azonban megjegyeznünk, hogy az interaktivitás csak az egyik oldalról van jelen, ugyanis közvetlenül adatot nem tudunk küldeni a számítógépről. A projektorral kivetített kép a tábláról nem irányítható.
• Hagyományos interaktív tábla
A legtöbb interaktív tábla (gyártótól függetlenül) két funkciót foglal magába: egyszerre digitalizáló tábla és érintőképernyős visszajelző felület. Használhatjuk hagyományosan az előzőekben leírt funkciókkal, vagy egy projektorral megvilágítva a tábláról közvetlenül vezérelhetjük a számítógépünket. Ezek a táblák külön szoftverrel rendelkeznek, amik segítik a prezentációk megtartását, és a közbülső lépések lementését. A projektorral kivetített képernyőre digitálisan írhatunk egy speciális toll vagy az ujjaink segítségével.
• „Virtuális” interaktív tábla
A hagyományos értelemben vett interaktív táblák nem mobilis eszközök, vagyis alkalmatlanok arra, hogy különböző helyszínekre hordozzuk őket. Létezik falra szerelhető változatuk, aminek legfeljebb csak a magassága változtatható, illetve görgős változat, amit egy termen belül tudunk mozgatni. A helyhez kötöttség áthidalására léteznek azonban olyan megoldások, amelyek egy könnyen felszerelhető 1 kilós eszköz révén bármilyen fehér falfelületet interaktív táblává alakítanak. Ezek az eszközök mágnesesen módon vagy egy tapadókorong segítségével szerelhetőek fel a kívánt felületre.
Amire a kiválasztásnál érdemes figyelni:
• Funkcionalitás
Fontos meghatározni, hogy mire szeretnénk használni az interaktív táblát, és hogyan kívánjuk beépíteni az egyes funkciókat az oktatásba. Amennyiben csak az órán leírtakat szeretnénk digitálisan rögzíteni, és azt később terjeszteni, felesleges projektoros táblát választani. Viszont prezentációk tartásánál és digitális tananyagok használatánál érdemes beruházni egy komolyabb interaktív táblába.
• Képméret
A láthatóság szempontját mérlegelve válasszuk ki a termünknek legmegfelelőbb méretet. A tantermeknek eddigi tapasztalataink alapján a legnagyobb (72″-os képátló) a legmegfelelőbb.
• Hordozhatóság
Döntsük el, hogy mennyire kívánjuk mozgatni a táblánkat. Tantermen belüli mozgatásnál válasszunk görgős kivitelt, tantermek között pedig virtuális eszközöket.
• Szoftver
Az interaktív tábla használatának egyik sarkalatos pontja a gyárilag adott szoftver kezelhetősége. Ezt vásárlás előtt mindenképpen teszteljük le, és ha nem találjuk elég felhasználóbarátnak, akkor keressünk más terméket. Fontos, hogy a szoftvert úgy mérlegeljünk, hogy a későbbiekben ezt kell tudnunk beépíteni az oktatásba.
Tájékoztató és módszertani anyagok:
Az Oktatási Minisztérium távlati célja, hogy a jövőben az oktatótermek nagytöbbsége rendelkezzen interaktív táblákkal, és a hozzá kapcsolódó IKT eszközökkel (projektor, notebook), melyek használatához egy megfelelő tájékoztatásra és módszertani segédletre van szükség. Ennek érdekében a Minisztérium elindított egy önálló weboldalt, ahol innovatív pedagógusok, és a vezető táblaforgalmazók együttműködésével egy szakmai felületet és egyben egy virtuális közösséget kíván építeni. Amennyiben az interaktív tábla használata megnyerte a tetszését vagy már gyakorlott használóként további ismeretekre szeretne szert tenni, kérjük, látogassa meg weboldalunkat, amit az alábbi linken tud elérni: