Összesen 15 millió forint értékű sportszercsomagot adományozott az egyik hazai energiaszolgáltató 75 magyar oktatási intézménynek. Az egyenként kétszázezer forintos labdarúgó sportszercsomagokat az általános iskolák képviselői a vállalat igazgatóságától és neves magyar olimpikonoktól vehették át december 6-án, a Magyar Sportok Házában. A kiírásra az országból több mint 700 pályázat érkezett.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) támogatásával indított sportszerpályázatra beérkezett pályaműveket egy hattagú szakmai zsűri bírálta, melynek tagjai között szerepelt Ihász Kálmán olimpiai bajnok labdarúgó, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja, Gelei József olimpiai bajnok labdarúgó, a Magyar Gyermeklabdarúgó Szövetség nagykövete, valamint Fábián László, olimpiai bajnok öttusázó, a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának alelnöke, a Speciális Olimpiai Bizottság alelnöke. Az anyagok véleményezésében részt vett az OKM sport szakreferense, valamint a Magyar Diáklabdarúgó Szövetség és a támogatást felajánló vállalat egy-egy szakembere is.
A legtöbb pályázat Budapestről és Pest megyéből érkezett, de rengeteg pályaművet küldtek Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Bács-Kiskun megyékből is. Az értékelés során a zsűri figyelembe vette, hogy az iskolák milyen mértékben biztosítják a rendszeres testmozgás lehetőségét a gyerekek számára, illetve milyen gyakran szerveznek tömegsport-, valamint családi labdarúgó eseményeket. Azok a nevelési és oktatási intézmények jutottak végül a díjazottak közé, amelyek kiemelten kezelik a labdarúgás szerepét, mint kikapcsolódási és jellemformáló eszközt.
(www.edupress.hu)