Beszámoló a Fonogram gáláról!Hobó az életműdíjas, SP az év felfedezettje

Bakik sora övezte az idei Fonogram Magyar Zenei Díj gáláját. Sem a kitüntetéseket átadók, sem a műsort konferálók egyike nem volt a helyzet magaslatán. Több új kategóriában is osztottak idén kitüntetéseket, huszonkét díjat adtak át a zenészeknek szerdán este.

 

Novodomszky Éva és Gundel Takács Gábor vezette a Fonogram Magyar Zenei Díj gálát. A nyitóprodukciót az „épp a vacsorát befejező” Bársony Bálint & Juhász Attila Jazz Quartet mutatta be. A műsorvezetők a zsűri bemutatásával kezdték az esti programot.

Az első kategória Az év külföldi hard rock vagy metal albuma volt. Az öt jelölt közül a Rammstein – Liebe Ist Für Alle Da (Universal Music) albuma kapta a kitüntetést. Ugyanebben a kategóriában, de már a honi albumok közül válogatva Keresztes Ildikó énekesnő bontatta fel a győztes nevét rejtő borítékot. A díjat az The Idoru – Face The Light (szerzői kiadás/Hammer Music) kapta, talán nyugodtan mondhatjuk: megérdemelten!

Az Év hazai világzenei albuma díj átadására is prominens személyt kértek fel. A Kaláka Együttes vezetője, Gryllus Vilmos elismerően fogalmazott a kategória jelöltjeiről. Az öt lehetséges album közül Szirtes Edina Mókus – Tesséklássék (Sony Music) című kiadványa lett a legjobb. Az énekesnő rövid beszédében a Föld és a környezet védelmének fontosságára hívta fel a figyelmet.

Halmos Béla, a Sebő Együttesből is ismert zenész és zenegyűjtő adta át Az év autentikus albumának járó díjat. Ezt a Tükrös Zenekar és az erdélyi Magyarpalatkai Banda kapta megosztva. Ebben a kategóriában nem voltak külön jelöltek, a zsűri a két zenekarnak szavazta meg a kitüntetést.

Ha szeretnél ma még címmel tért vissza Auth Csilla. A különleges hangú énekesnő az utóbbi időben eltűnt a honi könnyűzene palettájáról, a díjátadón egy friss szerzeményt énekelt el.

Az év hazai jazz albuma kategóriában egy zongoraművész adta át a címet. A magyar és a nemzetközi élet meghatározó alakja, (aki civilként fogorvosként dolgozik és számos zenei elismeréssel rendelkezik), Vukán György a tőle megszokott lazasággal sétált ki a pódiumra, hogy bejelentse, ki a kategória díjazottja. Az öt jelölt közül a gála elején fellépő Bársony Bálint & Juhász Attila Jazz Quartett – Sunshine Jazz (szerzői kiadás/CLS Music) című albuma kapta az elismerést.

 

Az év külföldi elektronikus zenei produkciója címet a David Guetta – One Love (EMI) című albuma kapta.

Niki Beluccira hárult a nemes feladat, hogy Az év hazai elektronikus zenei produkciója címet kihirdesse. A pályatársak közül szerda este Andrewboy – DirtyDance (CLS Music) munkája lett a kitüntetett. A lemezlovas nem számított a díjra, így nagyon örült neki, hogy ő viheti haza a magyar zene talán legnagyobb elismerését.

Az év külföldi alternatív albuma a Muse – The Resistance (Warner Music) lett. Ugyan ebben a kategóriában, de már a hazaiak közül Fiala János hirdethette ki a győztest. A Fonogram díját idén Jamie Winchester vihette haza a The Cracks Are Showing (Label 360) lemezéért. Jamie nem volt ott a díjátadón, zenésztársai azonban a frontember nevében is megköszönték a kitüntetést.

Holdviola néptáncosokkal és gyermekkórussal kiegészülve adta elő legnépszerűbb dalukat, mielőtt Az év hazai gyermek albumát a Magyar Televízió kulturális osztályának főszerkesztője, Várkonyi Attila kihirdette. A lemezlovasként és rádiós műsorvezetőként is ténykedő szakember a legfontosabb címként jellemezte a kategóriát. A szerencsés kiválasztott a már a világzenében is nagyot alkotó Szalóki Ági lett Gingalló (Folkeurópa) című lemezével.

Az év hazai szórakoztató zenei albumának ítélt kitüntetést kik mások is, mint Korda György és Balázs Klári adták át. Gyuri bácsi örült annak, hogy szerinte a kissé háttérbe szorított műfaj is valamennyire előtérbe került. A műfaj királynője, Bangó Margit – Mulatok, mert jól érzem magam (EMI) lett idén a kitüntetett. a művésznő több mint negyven éve van a pályán, beszédében elmondta, boldog azért, hogy Magyarországon születhetett, ahol „a tehetséget nemtől és származástól függetlenül ismerik el”.

Fábry Sándornak jutott a feladat, hogy közölje, kit választottak az Év hazai felfedezettjének. A showman szerint nem annyira rossz a helyzet, mert ő kettőt is ismert az öt jelölt közül… A címet nem meglepő módon SP kapta. A humorista a díj átadásakor azt mondta a szólóélőadónak: „reméli, hogy majd megismerő őket” . Pár másodperccel később aztán neki is leesett a tantusz, hogy maga a kitüntetett SP áll mellette, és a név nem egy zenekart takar.

Az év külföldi klasszikus pop-rock albuma idén a Green Day – 21st Century Breakdown (Warner Music) lett. A magyar vonalon – igen erős mezőnyből – a Back II Black – Funkybiotikum (Magneoton) lett a kitüntetett.

Póka Egon, a P. Mobil legendás basszerosa egy új díjat adott át. Az év közreműködő zenészét sem a színpadi kivetítőn bemutatott jelöltek közül választották ki. A legjobb session muzsikus Sipeki Zoltán gitáros lett, akit többek mellett Zoránnal is fellép.

Kocsis Zoltán Az év hazai klasszikus zenei díját adta át. Ezt a címet a nyíregyházi Cantemus Kórus kapta Bartók Béla kórusműveit bemutató lemezükért. Szabó Dénes, a világhírű énekkar vezetője vette át a kitüntetést. A Kossuth díjas karnagy humorral fűszerezett beszédéből kiemelendő az, hogy egy vidéki alkotóközösség is tud értékeset felmutatni.

Az év kortárs komolyzenei díjat is először adták elő. A hazai zenekarok közül a Sc.art örülhetett.

Az év hazai dala címet Bazsó Gábor és Winkler Róbert adta át. Ezt a NEO FM portálján leadott szavazatok alapján osztották ki. A két fenegyerek a Quimbyt jelentette be, akik az Ajjajjaj dalukkal érdemelték ki a címet.

A külföldi pop-rock albumok közül Lady Gaga – The Fame (Universal Music) lett a legjobb. A magyarok közül a modern pop-rock műfajában a Turbo – Turbo (Mamazone) című lemezükkel előzték meg a többieket.

Rúzsa Magdi is bemutatta Gábriel című dalát. A helyszínen ugyan „Angyalom” címmel konferálták fel a dalt, de nem az volt az egyetlen hiba. Sokszor pontatlanul mondta a híradós műsorvezető Novodomszky Éva, hogy kik következnek, de a díjat átadók sem voltak a helyzet magaslatán, ami a neveket illeti.

A Kiemelkedő zenészi pályafutásért járó kitüntetést a Előadóművészi Jogvédő Iroda és a MAHASZ vezetője adta át. Ezt is először osztották ki, a díj célja, hogy olyan zenészeket ismerjenek el, akik a rivaldafényből ugyan távol maradtak pályafutásuk során, de munkásságuk nélkül nem jöhettek volna létre nagyszerű darabok. Solti János dobos (aki sokak mellett dolgozott Hoboval és az LGT-vel is) érdemelte ki elsőként ezt a címet.

Az Életmű díjat a Fonogram gálán Hobó kapta. Talán kétség sem férhet ahhoz, hogy a hamarosan a 65. életévébe lépő Földes László mivel is érdemelte ki a kitüntetést. Az évtizedek óta a pályán lévő, és még ma is aktívan alkotó zenész nehezen találta a szavakat.

A gála a Bolondok hajója című dallal, Hobó, Solti János és Rúzsa Magdi előadásával zárult.

A szervezők így látták a Fonogram díjátadót

-ej-

-zene.hu-