Egy év haladékot kaptak az óvodák arra, hogy megteremtsék a feltételeket és a helyeket a hároméves körzetes gyermekek fogadására.
Az eredeti szabályozás szerint ugyanis már januártól kötelező lett volna az intézmények számára, hogy az ötévesnél fiatalabbakat is felvegyék – írja február 9-ei számában a Népszabadság a költségvetési törvénnyel módosított salátatörvény önkormányzati hatásáról.
Helyhiányra hivatkozva továbbra is elutasíthatják az óvodák az ötévesnél fiatalabbakat, 2011-től azonban már minden, helyet igénylő hároméves körzetes gyermeket fogadniuk kell az intézményeknek. Az engedmény ellenére azonban a fenntartóknak továbbra is gondoskodniuk kell a három-öt éves gyermekek napközbeni ellátásáról – mondta el a lapnak Paszkoszné Kulcsár Andrea, az Oktatási és Kulturális Minisztérium vezető főtanácsosa. Hozzátette: ezen korosztály esetében a családi napközi és a házi gyermekfelügyelet is megoldást jelenthet.
Tavaly még büntették a háromévesnél fiatalabbakat felvevő óvodákat
Egy másik módosítás szerint azonban szeptembertől a 2,5 évesekre is vonatkozik a kötelezettség – amennyiben marad hely. Tavaly még büntetéseket szabott ki az Oktatási Hivatal azok számára, akik háromévesnél fiatalabbakat is felvettek. 2008-ban azonban a háromezer főnél kisebb létszámú településeken mintegy 15 ezer óvodás közül 94-en nem lépték át a korhatárt.
10-15 ezer bölcsődei férőhely hiányzik ugyanakkor az országban, tovább nehezíti pedig a helyzetet, hogy a tízezer lélekszámnál kisebb lakossággal rendelkező településeken nem kötelező bölcsödét működtetni, az április után született gyerekek esetében pedig már csak – a három év helyett – két évig jár a gyes – írja a Népszabadság.
Nem a férőhelyek kialakítása, hanem fenntartása nehéz
A 2,5 éves gyermekek többségét azonban zavarja a nagy tömeg, a lehetőségekhez mérten pedig több törődést igényelnek annál, mint amit egy 25-30 fős létszámmal bíró óvodai csoportban dolgozó pedagógus tud nyújtani nekik – mondta el a lapnak Makár Barnabásné, a miskolci Szeder utcai óvoda vezetője. Számos intézmény azonban még a háromévesnél fiatalabbakat sem tudja felvenni, egy 2008 óta érvényben lévő szabályozás szerint pedig a hátrányos helyzetűeket sem tudja fogadni – írja a Népszabadság. Az óvoda vezetője szerit a férőhelyek kialakítása megoldható különböző források, uniós támogatások segítségével, gond van azonban azok fenntartásával.
Az óvodák eloszlása okoz gondot
Ugyan 90 százalékos kihasználtsággal működnek átlagosan a magyar óvodák, a helyek eloszlása azonban nem felel meg az igényeknek: kevés a férőhely a kis falvakban, az új lakóparkok környékén, a nagyvárosokban, azok környezetében, illetve Pest megyében is. A jelenlegi nevelési évben 9 ezer fővel nőtt a férőhelyek száma, így 363.036-ra emelkedett. Az óvodáskorú gyermekek (388.156) egy részét azonban a szülők nem szeretnék hároméves korukban óvodába adni.
(Forrás: Népszabadság)
(www.edupress.hu)