Az alábbi bőséges versgyűjteményből mindenki kedvére szemezgethet. A versek író szerint betűrendben vannak.

 

 

 

 

Ady Endre –  Bordás Ferenc

 

Ady Endre: Itthon

Áldott kezeddel simogatsz meg,

Anyám.

Intő szavad még mintha hallanám,

Míg rám borulsz

S áldott kezeddel simogatsz meg.

A régi intést elfeledtem,

Anyám.

Azért zúdult annyi vihar reám :

Úgy összetört…

A régi intést elfeledtem.

Beteg vagyok, az élet megtört,

Anyám.

Hol az a vágy, mely hajszolt hajdanán?

Már nincs vágyam,

Beteg vagyok, az élet megtört.

De fáj nekem, hogy úgy szeretsz Te,

Anyám.

Mondd miért sírsz? Engem siratsz talán?…

Nem érdemlem…

De fáj nekem, hogy úgy szeretsz Te.

Már hallom a harangszó hangját,

Anyám.

De jó is itt e csendes kis tanyán –

Leroskadni…

Már hallom a harangszó hangját…

 

 

Agnyija Barto: Növök egyre

Hogy óránként növök egyre,

Dehogy tudtam ezt én.

Székre ülve-

Növök egyre

S tantermünkben szintén.

Növök,

Míg a filmet nézem,

Növök

Állva ablakunkban,

Napsütésben,

Vaksötétben,

Növök,

Növök szakadatlan.

Legyen tiszta

Minden mentén

Máris felsöprök

S növekszem.

Ülök könyvvel a

Kezemben,

Falok sorra sort

S növekszem.

Apám hídon

Vezet engem,

Ő nem nő, de én

Növekszem.

Rossz jegy árnyéka

Felettem,

Már-már pityergek,

S növekszem.

Növök fagyokban,

Esőben,

Már a mamám is

Túlnőttem!

 

Agyagfalvi Hegyi István: Az édesanya

Sok-sok édesanya csúf kis öreg néni,

kire az emberek rá se szoktak nézni…

Fakó fény a szemen, szarkaláb az arcon…

Mégis a világon ő a legszebb asszony!

Sok-sok édesanya imádja a fillért,

még egy tűt is felvesz jó szót sem ád ingyért.

öreg lelke úgy kap a legkisebb hasznon…

Mégis a világon ő a legjobb asszony!

Sok-sok édesanya töviskes-házsártos,

csapkod kötölőzik — tudja falu város –,

azt hinnéd : egy bomba mérges gázzal telve. . .

Pedig galambénál szelídebb a lelke!

Nincs rossz édesanya nincs csúf, komisz, mérges,

csak szép van, csak finom, csak aranyos, édes!

Fogalom mely túlnő a rút földi harcon,

Isten fehér álma. Az egyetlen asszony!

Alföldi A. Béla: Anyák napjára

Ma anyák napja van,

De száz szó sem elég,

Anyám elmondani

Lelkem köszönetét.

Azért, hogy létezem,

Hogy adtál életet,

S mindennap szüntelen

Gondunkat viseled.

Cserébe mindezért

Neked mit adhatok?

Nem egy, de száz nap is

Kevés, te jól tudod.

Szeress anyám, szeress,

Magad is szeretet

Virága vagy, hogy én,

Hogy én is az legyek!

 

Almási Mihályné: Megérkeztél

Anyák napja megérkeztél!

Csakhogy itt vagy végre!

Köszönöm az anyukámat,

Hálás vagyok érte!

 

Almási Mihályné: Minden édesanyának

Május első vasárnapján

Vidám szívvel jöttünk,

Hogy itt minden édesanyát

Örömmel köszöntsünk.

Kívánunk az Úr Jézustól

Sok-sok boldog évet,

Gyermekeik szeretetét,

Áldást békességet!

 

Alvaro Yungue: Anyám, ha egyszer…

Anyám, ha egyszer nagy leszek,

Hosszú lajtorját fabrikálok,

Rajt csillagokért égig megyek-

Lenn tündöklő, való világok.

Minden zsebem telitömöm

Üstökösökkel, csillagokkal,

Iskolás társaim között

Szétosztom két gazdag marokkal.

Neked anyám a holdat hozom le,

Nagy teliholdat az ölemben.

Fénye bevilágítja házunk,

Ezer villanykörte se szebben!

Ágh István: Virágosat álmodtam

Édesanyám,

Virágosat álmodtam

Napraforgó-

Virág voltam álmomban.

Édesanyám,

Te meg fényes nap voltál

Napkeltétől

Napnyugtáig ragyogtál.

 

Ágh István: Anyák napja

Anyák napján Téged

Virággal köszöntlek,

És csak annyit mondok,

Anyukám, szeretlek!

Kicsi vagyok, mint a pont,

De a pont is sokat mond.

Azt mondja a pontocska,

Élj sokáig Anyuka!

Ámon Ágnes: Anyák napjára

Ébresztem a napot,

Hogy ma szebben keljen.

Édesanyám felett

Arany fénye lengjen.

Ébresztem a kertet,

Minden fának ágát,

Bontsa ki érette

Legszebbik virágát.

Ébresztem a rigót,

S a vidám cinegét,

Dalolja mindegyik

Legszebbik énekét.

Ébresztem a szívem,

Forróbban dobogjon:

Az én Édesanyám

Mindig mosolyogjon!

 

Ámon Ágnes: Édesanya

Gyermekét, ha lágyan

Rávonja szívére,

Szivárvány kúszik fel

Zivataros égre!…

Amikor mosolyog

A tavasz virágzik,

S a mezők virága

Langy esőtől ázik.

Amikor felnevet,

Enyhe szellő játszik,

S fölötte a napfény

Lángja szétsugárzik!

Könnyűvé válik a

Számára a munka…

S mikor az altatót

Csendesen dúdolja…

Erő van karjának

Dolgos erejében

S mosolygó szemében

Ott ragyog a Béke!

Ámon Ágnes: Az én anyám

Nótafa volt az én Anyám,

Dolgoskezű, dalosajkú,

Lába alatt bársonnyá vált

A friss szagú, puha sarjú.

Ringó teste, zsályavirág.

S csillagcsibés éjszakákon,

Ezer mese szállt szívére,

Mint szederre könnyű álom.

Májusfát, ha ékesített

Pántlikával, friss kaláccsal,

Tavaszt hintő lelke megtelt,

Mint a nagyrét vadvirággal.

Szerte szórta a fonóban

Dalait a boldogságról,

Míg a lenszál gombolyodott

Szép csendesen guzsalyáról.

Eperlombos kis kertjében,

Öntözgetett mosolyogva,

Mikor rám várt dalos lelkét

A lelkembe belefonta.

Felszentelte nótafává

Gyermekét, hogy álmodozzon

Épp úgy, mint ő s a szívéből

Ezer nóta virágozzon!

Ámon Ágnes: Anyámnak

Ó te áldott, szent, rongyruhás szegénység,

Ki átöleltél mint síró anyám,

Míg hideg éjjel álomba merültem

A nyomorúság altatódalán!…

Te tépett lelkű fáradt csöndes asszony,

Látod az élet hogy rohan tovább?

Ma hálából, sugárzó szeretetből

Gyermeked tesz fejedre koronát.

S megköszönöm te tiszta lelkű asszony,

Hogy erős voltál míg nevelni kellett,

Többet szenvedtél mint a glóriával

Fölékített mártírok és a szentek!

De lásd a végzet áldott fénye rám tűz,

Szép anyaálmod most valóra vált,

S én a rám hulló sugarakból festek

Bús homlokodra fénylő glóriát.

Fáradt kezedre könnyesen hajolva

Megköszönöm néked az életet,

Az, álmaim s fehér szívedből nőtt

Meséidet, a tündérszépeket.

Minden, mi bennem él, tőled patakzott:

Melegség, jóság és a szeretet

Megköszönöm simogató kezednek

A felém nyújtott darab kenyeret.

S mindent, mit végre megkaptam, elértem,

Ragyogást, mit az élet rám sugároz,

Én térdre hullva átadom neked,

Odateszem fekete gyászruhádhoz!

Andirkó Róza: Az én anyám

Szorgos, dolgos az én anyám;

Gondoskodó, mindig vidám.

Legjobb anya a világon,

Mellette semmi hiányom.

Megérdemli tiszteletem,

És hogy neki segédkezzem.

Nagyon-nagyon szeretem én,

Mégis sokszor megsértem én.

Tudom, hogy nem vagyok vétlen,

De bocsássa meg e vétkem,

Anyák napján én ezt kérem.

Nem haragszik, belül érzem.

Hogy mit jelent ő énnékem?

Mindent a földkerekségen:

Jó barátom, menedékem,

Felnőtt korra példaképem.

Mindig úgy ragyog ő nékem,

Mint csillag a kerek égen.

Tiszta szívből köszöntöm hát,

Szálljon rája sok-sok áldás.

 

Antalfy István: Ébred az erdő

Messze a tél már,

Messze futott.

Nem jegesek már

A kis patakok.

Kéklik az ég, és

Zöldell a rét,

Fényük kifesti

A patak vizét.

Ébred az erdő!

Mennyi virág!

Velük köszöntsd az

Édesanyád!

 

Áprily Lajos: A kertbe ment

Uram, én nem tudom, milyen a kerted,

a virágosod és a pázsitod,

Én nem tudom, virágok ültetését,

ágyásaidban hogy igazítod.

Csak azt tudom, hogy kendőjét levetve

júniusi vasárnap hajnalán,

beteg lábával és beteg szívével

bánatosan kertbe ment anyám.

Uram, tele volt immár félelemmel,

sokszor riasztó árnyék lepte meg,

de szigony-eres, érdes két kezével

még gyomlálgatta volna kertemet.

A kicsi teste csupa nyugtalanság,

s most elgondolni nem tudom, hogy ül.

Virágosodban könyörülj meg rajta,

hogy szegény ne szenvedjen tétlenül.

Mezőiden ne csak virágmagot vess,

virágaid közé vegyíts gyomot,

hogy anyám keze gyomlálhassa kerted:

asphodelosod és liliomod.

Áprily Lajos: Féltél, anyám?

Sírod körül harc volt, hadnép rohant,

Vad ütközetben reszketett a hant.

Féltél, anyám? És gondoltál-e rám?

Te nem féltél, csak féltettél anyám.

 

B. Radó Lili: Köszöntő anyák napjára

Réges régen készülődünk

erre a nagy napra:

Hiszen ma van az esztendő

legeslegszebb napja.

Hajnal óta anyut lessük

ébred-e már, hív-e?

Neki van a világon a

legeslegjobb szíve!

Bizony nincs a naptároknak

mosolygósabb lapjuk!

Szobáját ma virágokkal

telisteli rakjuk!

Amit érzünk. Amit szólnánk

vidám dalba öntjük.

Édesanyát énekszóval

szívből felköszöntjük!

 

B. Radó Lili: Útravaló

Ha útnak indulsz, arra gondolj,

a rosszat kerüld, ne a bajt!

Nem vagy magadban, nincs mit félned,

a szíved mindig tudja majd:

az élet ezer meredekjén

az édesanyák karja tart.

Féltő szava szívedbe súgja,

hogy bátor légy, ne merész!

Meg ne torpanj, ha tisztán látod,

hogy helyes út, amerre lépsz…

Mert nagyon tudod: utainkon

az édesanyák szeme néz!

Bejárhatod a nagyvilágot,

elszakadhattál tőle rég,

ha megérkezel – végre, végre!

Ölelő karral jön feléd…

Mert bármit féltél, s bármi érhet,

az édesanyád szíve véd…

 

Babay József: A szív

Az anyai szívnek sehol sincsen párja,

Mindennap elönti a szeretet árja…

Az anyai szívet Isten teremtette,

Pirosra festette. Szép selyembe tette.

Nagyon kell szeretni Nagyon kell becézni,

Sosem szabad reá haragosan nézni…

Százszor kell áldani. Százszor simogatni,

Ő tud csak hűseges szeretetet adni…

Az anyai szívet nagyon kell szeretni,

Szívünkbe kell neki tiszta ágyat vetni…

Édes melegénél elolvad a hó is,

Édesanyánk szíve álom is, való is.

Babay József: A szó

Örökkön áldom ezt a szót

Csak pár betű. És oly selymes puha…

Álmot takar és megáldott valót,

S fehér, mint frissen fejtett mandula.

És minden lélek áldva tiszteli,

Nagy ünneplő a szép szavak között.

Hisz’ Jézus is áldón ejtette ki…

Vasárnap-szó. Selyembe öltözött…

Szent menedék és csupa szenvedés,

Könny, hit, remény, falat, fehér kenyér…

Örökkön sok és örökkön kevés.

Engesztelés, ha bűnben tetten ér…

Segítő zálog mankó, csók, virág:

Meghalnék, hogyha őt nem hallanám…

Egyetlen szó és végtelen világ.

Öt kis betű egy ékkel… ím: Anyám.

Babay József: Anna-nap

Szeretem én a felhőt. Tovaszáll…

Dalol nekem a kasza, ha kaszál.

Reám nevet a sarló, ez a holt,

Holdfényben rezgő újholdformafolt…

Szeretem én az erdőt, susogót,

A vadgalambot ezt a kis bohót,

Ezt a fehér, vígan turbékolót…

Szeretem én az álmot, ha szelíd.

A kenyerünket, amikor szelik.

A csikorduló vén kútkereket,

A kődobáló apró gyereket,

Szeretem én a messzi csillagot,

Szagos bükkönyből szálló illatot,

S az eget, mikor már megnyittatott…

Szeretem én az imakönyvet,

S anyám, a hulló, tiszta könnyedet.

S anyám a szálló gondolatodat,

A sóhajod, a csendes dalodat.

Szeretek én ma mindent! Az utat,

A pillantást, mely csepp mosolyt kutat.

Az álldogáló messzi, falukat…

Szeretek én ma mindent, mindenütt,

Ahol az édes béke hint derűt,

Ahol dalolnak, s megbocsátanak,

Földet, hol hajló nyárfák állanak,

Erdőt, amelynek vidám vadja van,

Embert, ki boldog vagy boldogtalan,

Mert ma az anyám nevenapja van!

Babay József: Egy arc

Ismerek egy arcot,

Örökösen látom,

Olyan, mint egy szentkép,

Olyan, mint egy álom…

Kerete, a lelkem,

Oda van befestve,

Elé térdel szívem

Minden áldott este…

Ezzel a szentképpel

Szelídebb az álom,

Szelídebb, szelídebb

Minden a világon…

Mondd, pajtás, mi lehet

E kép? Szívünk éke?

Nem lehet más csak az

Édesanyánk képe…

Babay József: Édesanyám

Ha valami bánatom van:

A szemébe’ nézek.

Keze után nyúlok, hogyha

Nagy fájdalmat érzek.

Leoldom a fejkendőjét,

Hogyha arra vágyom,

Hogy valami fénylő, tiszta

Ezüstöt kell látnom…

Öröm van az Ő szemében,

S az ő két kezén én

Meggyógyulok. S ezüst is van,

A haja fehérjén…

Eddig minden boldog percre

Csak mellette leltem…

Áldja meg az Igaz Isten

Édesanyám lelkem…

Babay József: Otthon

Künn sétálok a ház előtt

A napsugaras délelőtt,

A téglajárdaromokon

Az életemet zokogom.

Ó, áldott, régi hű tanyám…

Az ablak mögött ül anyám,

Valamit varrhat, a kezét

Imádom, mint a szent-zenét.

Ó csupa zene a keze,

Mikor homlokom fedi be,

S mikor a szívem fedi be,

Csak térdre rogyok elibe…

Őbenne, nincs, ó, nincs hiba…

Szíve járása muzsika.

Ott ül most az ablak mögött;

Valamit horgolt, vagy kötött.

Künn sétálok a ház előtt,

A napsugaras délelőtt.

Bemegyek be kell vallanom,

Hogy délután már utazom.

Isten veled, csend, délelőtt,

Jaj, könnyezek a ház előtt.

S a téglajárdaromokon

Kopog a szívem monoton.

Babay József: Valaki

A haja már napfény-ezüst,

Szeretettenger a szeme…

Anyóka már de még derűs,

Szelíd beszéde halk zene…

És botra támaszkodva jár

És Berlinert hord nyáron ,is…

De sóhaja, mint a madár,

Utolér száz határon is…

Nagy néha úgy ünnepnapon

Kiül az öregház elé…

El-elmereng egy holt dalon,

S a szíve megremeg belé…

S a szíve megremeg belé,

És áldalak távol – dalán

Egy csókot küldöd el, felé…

Egyetlen, édes jó anyám!

Bagdy István: Édesanyánk

Süss ki, süss ki Isten napja,

Hadd ragyogjon a sugárod.

Szórd e földre fényességed,

A vén eget, hogyha járod.

Szükségünk van e nagy napon

Aranyszálú napsugárra,

Abból fonunk szent koszorút

Édesanyánk homlokára.

Nyílj ki, nyílj ki tarka rétnek

Ezerhímes szép virága.

Hadd köthessük minden szálát

Dús, ünnepi bokrétába.

Édesanyánk lába elé

Hintsünk rózsát, gyöngyvirágot,

Hogy amerre értünk lépett,

Százszorosan legyen áldott.

Gyúlj fel, gyúlj fel szívünk mélyén

Soha el nem múló hála,

Gyújtsd a lelkünk lobogásra

Imádságra, szent fohászra.

Rebegjük el hálás szóval,

Két kezünket összetéve.

Édesanyánk a jó Isten

Oltalmazza, óvja, védje!

Gyűjtsük, gyűjtsük e világnak

Minden gyöngyét, drágaságát,

Visszaadni, megfizetni

Édesanyánk sok jóságát.

Nagy a világ, sok a kincse,

De hiába- mégsem ér fel

Édesanyánk hű szívének

Értünk égő szerelmével

Baja Mihály: Anyámhoz

Ne sírj, ne sírj, édesanyám,

Hogy annyi bú-baj szakadt rám

Hogy fiadnak nyugta nincsen.

Majd megsegít a jó Isten.

Csillagtalan éjszakámba’

Lesz még hajnal hasadása,

Az én könnyem is felszárad,

Ha reményem napja támad.

Visszatér még régi kedvem,

Hiszek majd az emberekben,

Ami bántott, elfelejtem.

Tiszta lesz az ég felettem.

Boldogságom; büszkeségem,

Felragyog a régi fényben,

Elkerülnöm nem kell senkit,

Vígan köszöntök mindenkit.

Csak téged ne érjen bánat,

Téged, édes jó anyámat,

Elhordom én a bánatot,

De tiedtől leroskadok.

Baja Mihály: Anyám kertje

De virágos volt az

Édesanyám kertje,

Locsolgattuk ketten

Minden áldott este.

Éledtek, bimbóztak;

Nyíltak a virágok,

Harmatos hajnalban

Mosolyogtunk rájok.

Mióta eljöttem,

Istenem, azóta

Hogy hervad a jácint,

Hogy hervad a rózsa!

Haldoklik a kiskert

Fehér violája,

Pedig édesanyám

Könnyét ontja rája.

Baja Mihály: Dal a hazai kalácsról

Barnahéjú, puhabelű,

Drága kis jószágom,

Hogy jutottál hozzám ennyi

Tenger pusztaságon.

Messze földről jövögettél,

Hogy hozott a posta,

Hej; de véled az én egész.

Boldogságom hozta.

Nézlek,  nézlek, míg a szemem .

Csak megtelik könnyel,

S míg majszollak örömömben:

Jut rád is özönnel.

S mintha otthon ülnék újra

A kis asztal mellett:

Ez az édes-kedves illat

Úgy körül melenget.

Mikor együtt szegtük meg az

Ünnepi kalácsot…

Átéli most lelkem újra

Azt a boldogságot.

Ó! de drága két kezének

Áldott sültje-főztje,

Míg betartasz, lelki-testi

Vágyamat te töltsd be.

Te fakassz most a szívemben

S arcomon virágot,

Mit nem ér egy kis falatkád?

Egy egész világot!

Körüllengő illatod tán

Jó anyám szerelme?

Vagy tán az ő ideszálló

Áldott szíve-lelke?

Baja Mihály: Édesanyám

Nem mondom, hogy te vagy

Legjobb a világon

Csak annyit mondok, hogy

A lépted is áldom,

Imádságra nyílik

Neveddel a szám:

Édesanyám!

Mégis te vagy nékem

A legkedvesebbem.

Nem is tudok anyát

Képzelni se szebben,

Mintha könnyes szemed

Áldón pillant rám,

Édesanyám!

Ilyenkor úgy érzem,

Anyai szerelmed

Átszáll a világon

Millióké helyett,

Csak úgy nyughatik meg,

Ha segít, ha szán,

Édesanyám!

Gyermekéveimnek

Szép emléke száll rám,

Fiatal orcádat

Mintha most is látnám:

Hervadsz egyre hervadsz,

Mint levét  a fán.

Édesanyám !

Mindig szerettelek

Én mondhatatlanul,

Már a bölcsőben is

Lelkem tőled tanul.

Ó, anyai szívek

Drága tudománya.

Nem tanítják azt a

Fényes iskolákba’.

Te tanítottál meg

Imádkozni engem,

Ezért állok bátran

Most a küzdelemben.

S hányszor altatgattál,

Sírva, leborulva?

Innét a lelkemnek

Dalos mélabúja,

 

S nem hiába csüggtem

Mindenkoron rajtad:

Egész mivoltodat

Rám csókolta ajkad:

Szívem dobogása,

Úgy érzem, égészen

A tiednek mása.

Te vagy a szelídség,

A hűség, a jóság,

Ó, hát ebben köztünk

Van-e hasonlóság?

Én is megpróbáltam,

Mint te, úgy szeretni:

A te galamblelked

Ki tudná követni?

Nem mondom, hogy te vagy

Legjobb a világon

Csak annyit mondok, hogy

A lépted is áldom!

De nekem kívüled

Jobb, szeretőbb nincsen;

Édesanyám lelkem

Áldjon meg az Isten.

Baja Mihály: Hazafelé

Száll a vonat hegyen-völgyön síkon át,

Megyek, megyek édesanyám, tehozzád,

Alig várom azt az órát, a percet,

Melyben újra kebelemre ölellek.

Hogy örülsz majd hogyha meglátsz engemet!

Örömében sír, nevet is a szemed,

Hogy csókolsz majd össze százszor s még egyszer,

Áldjon meg az Isten érte ezerszer.

Sok világot, messze földet bejártam,

Boldogságra, jaj, sehol se találtam.

S lelkemnek ha panasza és búja van :

Csak tehozzád sóhajtozik untalan.

Csak hogy végre odahaza lehetek,

Odahajtom az öledbe fejemet,

S elfelejtem ezt a gonosz világot,

Amely engem ilyen sokat megbántott.

Száll a vonat hegyen-völgyön síkon át,

Megyek, megyek édesanyám tehozzád,

Alig várom azt az órát, a percet,

Melyben újra kebelemre ölellek.

 

 

Baja Mihály: Levél hazulról

Messze mesze tájról.

Ma levelet kaptam;

Amíg. kibetűztem,

Százszor megsirattam.

Öreg a betűje,

Régi módon vetve,

Reszket már a penna

Jó anyám, kezedbe`.

Gyere haza fiam,

– Írja levelébe`-

Ha hamarább nem, hát

Húsvét ünnepére.

Ha akkor sem jöhetsz,

– Szavamhoz szót öltök –

Nem messze van tőle

Áldozócsütörtök.

De ha így se jönnél,

Ha akkor se látunk:

Pünkösd vasárnapján.

Okvetlen elvárunk,

Gyere haza; fiam,

Gyere haza, lelkem,

Várnak a virágok

A virágos kertben.

Mire megjössz tán majd

A rózsa is nyílik,

Halvány orcádhoz a

Piros bimbó illik,

Fel is tűzöl egyet

Úgy mégy a templomba:

Minden leány, asszony

A neved suttogja.

Hogy lássalak én is,

De nehezen várom!

Rólad is szól minden

Esti imádságom.

Te vagy az eszembe’,

Míg az Urat félem,

S hogy hazavezessen;

Tőle csak azt kérem.

Ó, ha még eztán is

Mindhiába várna:

Édesanyád szíve

Nagyon, nagyon fájna.”

Meg is írtam neki,

Hogy mikorra várjon,

Hogy jó anyám szíve

Sokáig ne fájjon.

Baja Mihály: Két év után

Két éve már, hogy itthon nem valék,

Két év után most újra itt vagyok,

Köszöntelek, te csöndes házfedél,

Hol jó anyám az édes ringatott.

Hol álmodoztam tündérszép virágról,

Ahonnan messze; messze vitt a lét…

S jártam a puszták végtélen homokját,

Két éve már, hogy itthon nem valék.

Mi volt e két év, azt csak én tudom,

De nem panaszlom, most itthon vagyok;

Szegény szememben oly régóta tán

Örömkönnyű először mos ragyog?

Vajon felejtem-e e két esztendőt,

Mit átszenvedtem túl a szép húszon?

Felejtesd el édes otthon vélem

Mi volt e két év; azt csak én ,tudom.

Kicsiny szobámban hadd pihenjek el,

Hisz’ oly régóta nem nyugodtam itt.

Ez a szoba, ez a fehér kis ágy,

Én Istenem de sokra is tanít.

Én is tudom már, hogy a nagy világon

Lelkem e helyet nem találja fel:

De elfáradtam, hagyjatok magamra,

Kicsiny szobámban hadd pihenjek el.

Ha két szemed mindig vigyázna rám!

Jóságos arcod annyi nyugtot ad.

Egyik kezed tedd dobogó szívemre,

A másikat meg hadd csókolja szám,

Így elfelejtem azt a két esztendőt…

Takarj be engem édes jó anyám.

Balázs Győző: Az én anyám

Szedjétek össze mind-mind a Földnek

gyémántját, gyöngyét, minden aranyát,

nem bírtok semmit, koldusok vagytok,

ha eltemettek egy édesanyát.

Legyen kenyered kemény, mint a kő,

ruhácskád foltos rongyos a cipőd;

boldog vagy, gazdag, ha Édesanyád

mesél, s megcsókol lefekvés előtt.

Ó, mert e szóban : Édesanya-szív,

az Isten nekünk mindent megadott.

Az Édesanyád örömkönnyénél

láttál-e tisztább, szent gyöngyharmatot?

Van-e édesebb dala a Földnek,

mint amit dalolt, kis bölcsődalunk?

– végigkísér ez koldust és királyt

s elringat, mikor könny az italunk.

E szóban : Anyám – benn van az Élet

– legdrágább kincse az Isten után…

nem hullat senki igazabb könnyet,

mint Édesanya gyermek bánatán!

Nincs is a Földön szentebb vallomás,

zengi a szívünk .. mintha hallanám,

egyszer mindenki megvallja e szót:

„Nincs drágább senki, mint az én Anyám!”

Balázs Győző: Haza üzenem

Amikor így odahaza

együtt vagytok hosszú télen,

az a sok-sok öreg ének

járja-e, mint egykor régen;

az a drága öregasszony

lapozza-e imakönyvét;

fel óhajt-e néha-néha;

s törli lopva egy-egy könnyét?

Fehérhajú szép nagyasszony,

édesanyám, drága lelkem,

a sok régi öreg zsoltárt

ma én is elénekeltem;

lapozgatok minden este

én is egy szent öreg könyvet,

első lapján van egy képem,

s rácsókolok egy-egy könnyet.

Amikor így odahaza

együtt vagyok hosszú télen;

meséljetek szép meséket,

mint jó anyánk egykor régen;

valamikor ő ringatta,

álomra kis nyoszolyánkat,

most ti meséljétek vissza

az álomra jó anyánkat.

Meséljétek, hogy valahol

a csillagok is beszélnek,

valakinek lelke mélyén

édes álmok úgy mesélnek;

s amit egykor ő álmodott,

valaki mind, mind beváltja,

most is érte imádkozik,

hogy a jó Isten megáldja! .

Balogh Béla: Áhitat

Pihés bárkák hamvas bársonya

Az én anyám szürkülő haja.

Fáradt selyem két kedves szeme

Sok rossz gondot álmodott vele.

Hangja ezüst hangú hegedű,

Megkopott már, mégis remekmű.

Ó, s a puha, meleg kezedet

Úgy szeretem, mint a kenyeret.

Te vagy az én régi bibliám,

Te jónál jobb, szépnél szebb anyám!

Balogh István: Kívánságom anyunak

Anyu, csak két szál ibolyát találtam,

Hogy csókot adjak, köszöntselek,

Alig vártam.

Anyu, boldog vagyok nagyon

S szívből kívánom:

Mindig vidám légy, szép, fiatal,

Nekem a legjobb anyum ezen a világon.

Balogh József: Édesanyám- nagyanyó

Május első vasárnapja

Édesanyák ünnepe.

Mintha ez az új tavasz is

Friss fényt nékik küldene,

S a madarak dalaikat

Csupán értük zengenék.

Simogató fűszálakkal

Nekik tiszteleg a rét.

E napra várt virágvázánk,

Szemünk csenddel van teli.

Édesanya-nagyanyónak

Hullnak örömkönnyei.

Ketten állunk most előtted:

Kisfiam, s a fiad én,

Két gyermeked köszönt téged

Édesanyák ünnepén.

Barbara Menart – Senica: Anyuka

Anyuka egy rózsaszál,

Kedves, szép virág.

Fontosabb a fagyinál is,

S mindig mindent lát.

Anyuka tud játszani,

Hogyha kérem én,

Nincs nevetőbb szemű asszony

A föld kerekén.

Amikor a kedve rossz,

Megvigasztalom,

Együtt vagyunk mi egymásnak

Remény, oltalom.

Barcsai- Fehér Géza: Nagyanyónak

Nagyanyám, kedves, jó, szerető Nagyanyám!

Ha én most tenéked mindazt elmondhatnám,

Amit névnapodra szívemből kívánok,

Véget sem érnének a jókívánságok.

Tudom én, hogy hozzánk te mindig jó voltál,

Apámra, anyámra jó szívvel gondoltál.

Kis unokádat is szívedbe fogadtad,

Jó szóval, jó tettel mindég támogattad.

Hálából mindezért- tudod-, mit kívánok?

Áldja meg az Isten, a te nagy jóságod!

Éltessen az Isten, Nagyanyó sokáig!

Lássad nagyra nőni hálás unokáid!

Barcsai –Fehér Géza: Édes anyám születésnapjára

Édes Anyám, születésnapodra

Kinyílott a szívem rózsabokra.

Szeretetem áradó patakja,

Rózsaszirmom mind feléd, ragadja.

Minden szirom egy-egy kívánságom.

De nincs olyan patak a világon,

Mely elbírna annyi rózsaszirmot,

Mint amennyi a szívemben nyíl most.

Hol is kezdjem? –Első mosolygásom

Feléd röppent ezen a világon.

És az első, halk gügyögő szómat

Neked mondtam, aki áldott, jó vagy.

Jó Anyám, tudom, sok éjszakán át

Te vigyáztad kis csemetéd álmát

És mikor baj, betegség lepett meg,

Értem hullt a könnye két szemednek.

Jóban, rosszban mindenem te voltál,

Mint nap a bimbóra rám hajoltál,

Én meg – kicsi bimbó- rád nevettem

Boldogan, hogy te őrködsz felettem.

Jó Anyám, áldása életemnek!

Mint virág a napot, úgy szeretlek.

És az Istent buzgón arra kérem,

Édes, jó anyám sokáig éljen.

Barcsai – Fehér Géza: Én még

Én még nagyon kicsi vagyok,

Hosszú versbe nem foghatok.

Sok szó van, mit nem ismerek,

Nyelvecském is lassan pereg.

De kis kezem felemelem,

Dobogó szívemre teszem

Szívem azt dobogja: Tik! Tak!

Szeretet lakozik itt csak!

Az én szívem, szeretetem,

Édes Anyám tiéd legyen!

Azt kívánom a jó Isten

Téged áldjon és segítsen!

 

Barcsai – Fehér Géza: Nagymamának

Jó nagymama, tedd le ma

Fényes ókuládat!

Kérlek szépen hallogasd meg

A kis unokádat!

Eddig mindig te hoztál

Ajándékot, cukrot.

Kérlek, ma te fogadd el

Tőlem e kis csokrot.

Nem adhatok egyebet

Pár szerény virágnál.

De egy- egy jókívánság

Mindenik virágszál.

Általuk, jó nagyanyám,

Tehozzád én szólok.

Isten éltessen soká!

Légy vidám és boldog!

 

Barcsai – Fehér Géza. Anyámnak

Nem ragyog fel annyi fényes

Csillag a világ felett,

Mint amennyi jókívánság

Beragyogja szívemet.

Te feléd sugárzik minden

Jókívánság, jó Anyám!

Csillaghullás volna versem,

Hogyha mind elmondanám.

De többet mit is kérhetnék?

Fényesebben mi ragyog?

Jó anyám, te szeretsz engem

S én hű gyermeked vagyok.

Bácsi József: Légy köszöntve

Légy köszöntve ezen rég várt

Napnak ékes hajnalán,

Légy köszöntve tiszta szívből

Drága, édes, jó anyám!

Vedd e kis dalt neked zengi

Ezt a hála érzete,

Mely ha ma is néma volna,

Föld, s ég ellen vétene.

Legyen élted minden napja

Csörgedező kis patak,

Melyben gyöngyei az örömnek

Gazdagon ragyogjanak

És ne állja útját neki

Semmi szikla, semmi gát,

Jelképezze víg szökése

A boldogság szép honát.

És te Isten, hogyha kérhet

Hőn imádó gyermeked,

És e hálás ifjú szívnek

Sóhaját meg nem veted,

Porba hullva arra kérlek,

Édes, édes Istenem:

Óh fizesd meg jó anyámnak,

Amit ő tesz énvelem!

Bagi Erzsébet: Születésnapodra

Mint mikor a hajnalcsillag

Felszökik az égre,

Úgy szökkentél kis unokám,

Te is életünkbe.

Puha kis karoddal átöleled nyakam,

Szipogva bújsz hozzám, ha valami baj van.

Most még én fogom apró kis kezed,

Most még én kell, hogy vezesselek.

Most még én vigyázom botló lépteid,

Most még én hallgatom kezdõ szavaid.

De eljő az idő hogy Te vezetsz engem,

Eljő majd az idő hogy Te fogod kezem.

Te vigyázol arra, hogy meg ne botoljak,

Hallgatod figyelmesen megtört szavamat.

De addig még engedd, hogy fogjam kezed,

Addig még engedd, hogy vezesselek,

És kívánjak Néked, erõt, egészséget,

Közösen eltöltött sok-sok boldog évet.

Bán Aladár: Szülőkért

Miként a madárkát édes anyja szárnya

Megvédi, ha zápor, vihar zúdul rája:

Úgy fedezget minket, betakarva enyhén,

Szüleink jósága éltünk veszedelmén.

Álmatlan éjjelek, gondfelleges napok,

Kisded bölcsőjénél származó sóhajok,

Verejték cseppjei, lepatakzó könnyek

Tövises rózsái mind e szeretetnek.

Ezen a világon, ahol annyi rossz van,

Ez az egy örökkön tiszta, megromlatlan,

Miben az önzésnek nincsen része semmi,

S nem lehet ezüstön, sem aranyon venni.

Óh, édes Istenem, mit adhatok nékik,

Akik fölneveltek s életemet védik,

Mit adjak egyebet ajkamon sóhajánál,

Mellyel lelkem a te trónusod elé száll.

Repüljön fohászom, könyörgésem eléd:

Óh, tárd ki jóságod harmatozó egét,

Hintsd be életüknek ösvényét virággal,

Koronázd meg őket örök napsugárral!

Bárdosi Németh János: Anyaszerelem

Anyánkat úgy becézi

A dal, hogy felnevelő

Dajka, ki édes csókkal

Indított első útra.

Tejet és könnyet adott,

Kimosta kisded ingünk,

Féltett a folyó mellett,

Erős volt óvó szárnya.

Védett a naptól, széltől,

Szerelmes nem szeret úgy,

Ahogy ő anya-szívvel

Aggódott annyi bajban.

S mire örömet lelt,

Könnyedén odahagytuk,

Könnyezve intett búcsút:

Hűség a hűtlenségben.

Ma már a nehéz útban

Ragyog a messzeségben

Akár a fénylő csillag,

Úgy látjuk könnyes arcát.

Barényi Ferenc: Anyám gondja

– Édes jó fiacskám a nagy háborúban.

Ó hogyan féltelek!

Rád gondolok folyton egyre szomorúbban,

Mi van, mi lesz veled !?

Van-e ennivalód? Jó-e, meg elég-e?

Adnak-e jó ágyat?

Írjál édes fiam : írd meg hogy mi kéne?

Írd meg minden vágyad.

Minden fohászomban teérted, kérem meg

A nagy Istenséget,

Édes kicsi fiam, óvjon meg, tartson meg,

Hozzon vissza téged !…

– Ne aggódj, ne aggódj édesanyám, lelkem,

Vidáman élek én ;

Van nekem jó ágyam, s ennem annyit adnak,

Hogy alig fér belém.

Nem is vagyok olyan nagy veszedelemben.

Ahogy gondoljátok,

Édesanyám, lelkem, száz halállal szemben

Megvédelmez engem A te imádságod !…

 

Báthory Gábor: Ne bántsátok meg soha anyátokat

Nagy bűnöm van. Vallom, beismerem,

És a szívemet ököllel verem,

Hogy valahányszor vádolón dobban,

Sajogjon minden sebeknél jobban!

Ki gondpárnáin ritkán nyughatott,

Anyám: ma ismét könnyet hullatott,

S minden cseppje, míg buggyant perrent, csordult,

Tüzes parázsként lelkem ellen fordult.

Megbántottam bár nem szóval, tettel:

Nem fontam át elég szeretettel!

Nem becézgettem nem csókolgattam,

Reszkető kezét nem simogattam.

Áldott kezét, amellyel ringatott,

Mikor muzikális dallal altatott,

S amellyel – míg tündérmeséket mondott:

A kis szobában puha ágyat bontott…

Idejét már alkonyatba futja,

Minden perccel fogy az életútja:

Míg Istenem megtart együtt vele,

Ne legyen soha könnyes a szeme!

Földi pályája már-már odaér,

Hol készen várja a Göncölszekér,

Hogy a szivárványhídra felsegítse,

És a jó, Isten kertjébe repítse.

Ha a fényrózsás égi lakba ér,

Mosolyáért az életem se bér

És fájni fog ha nem hallom szavát,

És nem láthatom szép ezüst haját;

S ha eltakarja irigy, néma hant,

Hol örök álmot álmodik alant:

Könnyel öntözöm a sírvirágokat…

Ne bántsátok meg soha Anyátokat!

Bekker Zita: Anyák napján

Május első vasárnapján

Korán reggel felkelek.

Kinn a kertben két csokorral

Harmatos gyöngyvirágot szedek.

Egyik csokor anyáé lesz,

Ki ha baj van ölébe vesz.

Ölébe vesz, becéz, ringat, vigasztal,

Dúdolgat és azt suttogja nincsen baj.

Az a másik csokor a mamáé!

Mondd el neki gyöngyvirág.

Köszönöm, hogy felnevelte nekem

A legdrágább anyát.

 

Benedek Elek: Édesanya nevenapján

Édes anyám rózsafája,

Kis madárka szállott rája.

Zeng belé az egész határ

Úgy dalol a kismadár

Kis madárka, kis madárka,

Szállj le házunk ablakára!

Hallgasd meg, mit szívem dobog,

Szebb lesz, hogyha azt dalolod.

Az én szívem dobogása:

Édes anyám imádása.

Szava nincsen,

Dala nincsen,

De meghalja a jó isten.

Az én szívem dobogása:

A jó Isten imádása.

Ő hozzá küldöm imámat:

Tartsd meg az én

Jó anyámat

Benedek Elek: Kisbaconi temetőben

Kisbaconi temetőben

Most van a nap lemenőben,

Ráverődik a sugára

Jó szüleim sírhalmára.

Egykor, régen haj de féltem,

Ha temetőbe léptem,

Vége már a félelemnek,

„Nagyapóék” ott pihennek.

Testem, lelkem, hogyha fáradt,

Ide jönni érzek vágyat,

Ide jövök este, reggel,

S beszélek az öregekkel.

Elmondom, hogy bárhol járok

Mindenütt gondolok rájok,

Hálás szívvel, könnyes szemmel,

Gyermeki szent szeretettel.

Hogy mit írtam sok-sok könyvben,

Tőlük kaptam mind örökbe,

S ha szívemben van szeretet

Ez az ok szívükből eredt.

A forrását minden jónak

Köszönhetem „Nagyapónak”,

Nagyapónak és párjának,

Az én édes nagyanyámnak.

Óh, áldott föld, szent sírhalom,

Szálljon reád csend, nyugalom,

S hogyha pályám megfutottam

Én is itten nyugodhassam.

 

Benedek Elek: Anya névnapjára

Kicsike vagyok én,

Sokat nem mondhatok

Egyet- kettőt azért

Mégis csak szólhatok.

Aki még nem tudja,

Tőlem megtudhatja.

Drága jó anyámnak

Ma van nevenapja.

Édes jó anyácskám

Fogadd e virágot!

Ennél többet most még

Nem adhat leányod.

S te édes Istenem,

Halld meg imádságom:

Óh tartsd meg a legjobb

Anyát a világon!

 

Beney Zsuzsa: Megnőttél

Álmodban,

Puha-meleg, pólyamélyi álmodban

Fehér egér cincogott az ágyadban,

Előcsalta, csalogatta

Rizs-fogaidat.

Álmodban,

Pörgő-forgó, szuszogó mély álmodban

Nyuszi húzta a hajad,

Úgy növelte, növesztette

Szőke copfodat.

Járókádra-

Most figyeld csak, a rácsára

Kis madárka száll-

Ő tanít meg lépegetni.

Jár a baba, jár.

Beney Zsuzsa: Vándorút

Sűrű árnyak sötétjében

Csillogó szél zöld fényében

Tűlevelek szőnyegén

Hová, kis legény?

Csillagbokrok ág-bogában,

Bársony égbolt sátorában,

Óriás hegyek peremén

Merre, kis legény?

Virág bimbója árnyán

Lovagoltál fűzfa hátán,

Levél fényes tenyerén

Nődögéltél, csepp legény.

Csillagfürtök alatt háltál,

Fáztál-e, még rám találtál?

Gyöngyszemek közt sírdogáltál,

Édes kicsikém!

Hajad most erdők sötétje,

Szemed csillag reszketése,

Tekinteted csupa fény-

Megérkeztél, kis legény!

 

Beney Zsuzsa: Hajnal

Rózsavirág,

Piros virág,

Nyisd ki a szirmod,

Hajnali titkod

Ne rejtsd tovább.

Rózsafaág,

Hajnali ág,

Kristály kis csöppje,

Harmat ezüstje,

Hull le reád.

Kismadarát,

Fénymadarát,

Kelti reggel

Tűzzel, örömmel

Itt repül át.

Édesanyád

Csöndben dúdolja régi dalát:

„Ím a reggel

Tűzzel, örömmel

Itt repül át.”

Beney Zsuzsa: Anya dúdolja

Azt kérdezed tőlem,

Hogyan vártalak?

Mint az éjszakára

Fölvirrad a nap,

Mint a délutánra

Jő az alkonyat,

Mint szellő jelzi a förgeteget-

Ezer pici jelből

Tudtam jöttödet.

Mint tavaszi reggel

A nap sugarát,

Fagyos téli este

Jégcsap csillagát,

Mint az alma ízét

Tejet, kenyeret-

Pedig nem is láttalak még,

Úgy ismertelek.

Mint a fény az árnyat,

Záport a virág,

Mint patak a medrét,

Madarat az ág,

Mint sóhajos nyári éjjel

A fák az eget-

Mindenkinél jobbal téged

Így szerettelek.

 

Beney Zsuzsa: Esteledik

Ha leszáll az este

A kertbe eressz le,

Hadd halljam a fák közt

Szól-e már a szél?

Ha leszáll az ágra,

Fáradt a madárka,

Öt piciny fiának

Mégiscsak mesél.

Te is messze jártál,

Ugye, arra vártál

Egész nap, hogy kisfiadhoz

Végre hazaérj,

Nézd meg velem, ez az alma

Megérik hajnalra?

Hogy nő éjszaka világunk,

Ma arról mesélj!

 

Beney Zsuzsa: Altató

Amikor alszol,

Sötétség fekszik a fákon,

Fekete fátyol az ágon-

Álmában hallgat a szél.

Csendesen alszol,

Míg építi csendben az álom

Palotáit a holdbeli tájon-

A holdbeli Dávid zenél.

Susog az ezüstszívű éj.

„ Jó voltál egész nap, aludjál,

Álmodban is nőjél, okosodjál,

Nőj, okosodj, kicsikém!”

 

Beney Zsuzsa: Tündérnóta

Tisza partján elaludtam,

Duna partján felébredtem,

Nappal hold ezüstje pólyált,

Éjjel nap sütött felettem.

Elringattál két karodban,

Pedig ott aludtam benned,

Keresgéltél sűrű lombban,

Elbújtam két kék szemedben!

Hópehely, az égre szálltam,

Csillaglány, földig hajoltam-

Tisza partján fölébredtem,

Duna partján elaludtam.

 

Benke Rita: Kisfiam

Elemi ösztön űzött-hajtott, nagyon akartalak,

Ősi vágy zengett véremben: méhembe kívántalak,

Hogy első ágyként, testemben ringathassalak,

Vérem cseppjével etesselek, jól tarthassalak,

Olyan nagyon vágytam Rád, édes kisfiam.

Hónapról-hónapra sóvárogva vártalak,

S ujjongott szívem-lelkem, mikor megtudtalak.

Örömtől könnyű lábbal, nem teherként hordtalak,

Gondolatban bőrömön át is simogattalak.

Olyan nagyon vágytam Rád, édes kisfiam.

Vasárnap lett minden nap, mikor megkaptalak,

Mintha ez a csoda velem esett volna csak.

Büszke boldogságom nem ismert határokat,

Hálás voltam apukádnak, hogy befogadhattalak,

Nagyon-nagyon vágytam Rád, édes kisfiam.

 

 

Benkő Anna: Köszöntő

Édes jó anyácskám,

Nyílt egy bokor rózsa,

Egyet-, kettőt-, hármat,

Szedtem én is róla.

Kicsike kertemben

Nagyra én neveltem,

Jó anyámnak mostan

Szeretettel szedtem.

Fogadja szívesen,

Tűzze a hajába-

S gondoljon én reám,

Jó kis leányára!

 

Benkő Anna: Köszöntő anyának

Színes szárnyú kis madárka

Csicsereg az ágon,

Tarka szegfű mosolyog a

Meleg napsugárban.

Virág, madár s az én szívem

Őszintén kívánja:

Édesanyát a jó Isten

Éltesse, megáldja!

 

Benkő Anna: Tele szedtem

Tele szedtem a kezemet

Ibolyával,

Tele hoztam a szívemet

Mély hálával.

Az ibolyát, nagyanyácskám,

Eléd hintem,

Hálás szívem azt dobogja:

Áldjon Isten!

 

Benkő Anna: Üdvözlő

Itt van a nyár kinyílott a viola,

A legszebbet leszakítottam róla,

Keresztanya nevenapján itt állok

Tiszta szívből neki jót kívánok.

Azt kívánom: az élete víg legyen

Szeresse a keresztfiát melegen.

Éltesse a jó Isten még sokáig,

Egészen a százesztendős koráig!

 

Bethlen Iván Péter: Édesanyám szíve

Anyám szíve ezüstharang,

Mesés harang,

Hangja, ez a tiszta hang

Úgy száll, mint hófehér galamb,

Szelíd galamb,

Anyám szíve szirmos virág,

Szagos virág.

Bimbójának csókot ád:

Csókosan hinti illatát,

Jó illatát.

Anyám szíve a nagy Minden,

Csodás minden.

Ezenkívül másom nincsen,

Anyám szíve legfőbb kincsem,

Örök kincsem.

 

Bihari Klára: Anyuka

Szép jó reggelt! Felébredtem…

Mennyi újság, új csoda!

Paplanomon szellő játszik,

Ujjam közt fény… Anyuka!

Indulunk már. Vár a nagy tér,

Jószagú a friss ruha,

Kip-kop… felbukkan a hinta

Száll magasra… Anyuka!

Nem játszom már. Megéheztem.

Sült hús, kenyér, jó puha,

Gyümölcs nedve, édessége,

A tej íze… Anyuka!

Esteledik. Holdra-égre

Ráterül egy nagy suba,

Álom motoz a sötétben

Lágy ujjakkal… Anyuka!

 

Bitó Józsefné: Anyák napjára

Még a virágok is jobban illatoznak,

Gyermekek szemei örömtől ragyognak.

Lelkesen készülnek a gyönyörű napra,

Mert holnap lesz az édesanyák napja.

Vajon, ha felnőnek, gondolnak-e rája,

Emlékeznek-e majd az anyák napjára.

Hoznak-e egy jó szót, vagy egy szál virágot,

Vagy mindent felejtve, járják a világot.

Bekopognak-e majd az anya ajtaján,

Megkérdezik-e majd: hogy van édesanyám?

Mikor már nincs szükség cipőre, ruhára,

Szükség van-e még a jó édesanyára.

A gyermek, még kicsiny, de ha felnőtt is már,

Édesanyja féltőn, aggódva vigyáz rá.

Csak az anyaszív tud ennyire szeretni,

De, ha bánata van, képes meghasadni.

Gondolatban küldjünk néhány szál virágot,

Mondjunk el értük egy rövid imádságot,

Az édesanyákért, kiket nem szeretnek,

Kikkel nem törődnek hálátlan gyermekek.

Kinek nem kopognak soha az ajtaján,

Nem kérdezik meg, hogy? Beteg vagy-e anyám?

Szerte a világban, árván elhagyatva,

Szeretetre vágyva él sok édesanya.

Drága édesanyám, ha még ma is élne,

Zokogva borulnék remegő kezére.

Galambősz fejét a szívemre vonnám,

Hófehér haját könnyeimmel mosnám.

 

Blaskó Mária: Május

Gyönyörű szép május hónap,

Megérkeztél végre!

Belefogott a természet

Pompás ünneplésbe.

Virágtündér megérkezett.

Virágból hintója.

Két szép pille, aranypille

Van eléje fogva.

Virágtündér rügyet, bimbót

Két kézzel szór egyre.

Amerre jár, virágtenger

Fakad ki körötte.

Virágtündér kis madárral

Üzeni az égbe:

„Napsugaras virágünnep

Anyukát dicsérje!

Egész hónap, május hónap

Édesanyát áldja,

Neki nyílik május hónap

Minden szép virága.”

Jó fiúcska, jó leányka

Virágtündér légy te,

Szíved sok örömvirága

Anyukát dicsérje!

 

 

Blaskó Mária: Anyuka

„Anyuka-anyuka…” Gyere ide drága!

Mit akar az anyuka kicsi tubicája?

Cukrot-e? Mesét-e? Öreg mackó bácsit?

Mondd meg hát aranyom, szíved mire vágyik?

„Anyuka-anyuka… kis karom kitárom

Anyukám te magad vagy a Boldogságom!

A csókod anyukám, mint a cukor, édes,

Minden szép játéknál százszor többet ér ez!”

Mindent így mondani… nem tudja.

De szíve szó nélkül így valahogy súgja.

És mert kimondani nem tudja még szépen,

Megöleli anyját s válasz rá „Megértem!”

A gyermek nyelvét anyaszívek értik-

Én Istenem, tartsd meg ezt a szívet nékik!

 

 

Blaskó Mária: Édesanyám!

Édesanyám, drága anyám

Köszönteni jöttem-

Ha áldott szemébe nézek

Minden szép köröttem.

Nem kell nekem a világnak

Semmi gazdagsága-

Csak jó anyám dicsérete,

Csókja és áldása.

Isten után kis szívemnek

A legdrágább kincse

Az én drága jó anyámnak

Színarany nagy szíve.

Édesanyám, áldja Isten,

Milliószor áldja!

Megcsókolja áldott kezét

Kicsi fia, lánya.

 

 

Blaskó Mária: Szívem vágya

Kis szívemnek nagy a vágya:

Legyek anyám boldogsága!

Derítsem fel víg mosolyra,

Megérdemelt legyen csókja.

Legyek anyám jó kislánya,

S jó anyámat Isten áldja!

Kis szívemnek nagy a vágya

Legyek anyám boldogsága!

Vigasza és gondűzője,

Ha megnövök- segítője

S boldogító jó leánya.

Jó anyámat Isten áldja!

 

 

Blaskó Mária: De jó annak…

De jó annak, kinek van még

Édesapja, anyja

Az éltében bármi éri,

Nincsen elhagyatva.

Hogyha beteg, a jó anya

Virraszt ágya mellett,

Hogyha bántják, a szülei

Védelmére kelnek.

Ha bajban van, segít neki

Édesapja, anyja,

Ha szomorú, szüleitől

Meg lesz vigasztalva.

Míg legalább egy szülőd él,

Addig még jó néktek…

Isten adjon a szülőknek

Hosszú-hosszú éltet!

 

 

Blaskó Mária: Legboldogabb gyermek

Legboldogabb gyermek én vagyok,

Mert Isten egy jó anyát adott.

Az anyám a legjobb anyuka,

Legyen rózsás az életútja!

Leghálásabb gyermek leszek én,

Hadd mondhassa az anyám büszkén.

A gyermekem a legjobb gyermek,

Megaranyozza az életemet.

 

 

Blaskó Mária: Édesanyám

Édesanyám, de nagyon szeretem,

Szívem, ajkam erről zengedezzen.

Gyermekszívem szeretete,

Hálája és tisztelete

Övé legyen, hogy bennem örvendjen.

Édesanyám, én csakis azt kérem,

Hogy tartson meg mindig a szívében,

Édesanyám áldott lelke,

Gondoskodó szeretete

Elég öröm s jutalom énnékem.

 

Blaskó Mária: Hol a legjobb?

Jókedvű kis gyermek vagyok

Mindenütt jó nékem.

Hej, de azért bárhol legyek

Legjobb otthon- érzem.

Keresztanyu gazdag s nála

Kényeztetnek engem.

Mégis, tőle hazatérve-

Legjobb otthon –zengem.

Iskolába vígan megyek

Olyan jó ott- mondom.

De mégis jobb hazamenni

Mert csak- legjobb otthon.

Blaskó Mária: A család

Édesanyám drága szíve,

A legnagyobb kincsem,

Óh, áldd meg őt, óh, tartsd meg őt,

Te jóságos Isten!

Édesanyám, büszkeségem,

És példám vagy nékem.

Áldjon meg az édes Jézus

Térdenállva kérem!

Kedves testvér, te vagy nékem

Örömöm s barátom,

Mindennapi imám kéri:

A jó Isten áldjon!

Kis otthonom, kis családom,

Szívem boldogsága

Maradj enyém, s légy istentől

Százezerszer áldva!

Blaskó Mária: Imánk

Áldott legyen az a két kéz,

Mely kenyeremet adja.

Áldott legyen, amikor a

Fenyítéket tartja.

Áldott legyen, ha jutalmaz,

Áldott, mikor büntet.

Áldott, mikor a szívembe

Jó magokat ültet.

Áldott légy jó édesanyám,

Milliószor áldott,

Csak azt kéri hő imában

Kicsi fiad, lányod!

 

 

Blaskó Mária: Köszönni jöttünk

Édesanyák, néktek köszönjük

Isten után az életet,

Ó, mennyi gonddal, bajjal járt,

Hogy eddig fölneveltetek.

Kicsiny kezünket ti fogtátok,

Amikor járni tanultunk-

Ti lestétek az első szót,

Amit kiejtett ajakunk.

Minden mosolyt nektek köszönünk.

Isten után a földi jót-

Apával együtt csak tinéktek

Köszönjük, földi angyalok!

Ha sírunk, édesanyánk ajka

Lecsókolja a könnyeink-

Távol tart rossztól, serkent jóra,

Ha édesanyánk szava int.

Betegágyunknál ő virrasztott,

Átszenvedve az éjeket-

Az ő imája eszközli ki

Istentől a kegyelmeket.

Édesanyák- nektek köszönjük

Isten után, hogy itt vagyunk-

Gyönge, de hű gyermeki szívből

Tinéktek zeng háladalunk!

 

 

Blaskó Mária: Ünnepnapra

Miért dalol ma a madár az ágon?

Miért ragyog harmat a virágon?

Miért süt ma a nap is oly szépen?

Miért dobog fel ma a szívem nékem?

Azt dalolja ma a kis madárka,

Azt susogja minden virág szála

Azt dobogja a szívem is egyre:

Ma van anyák napja és ünnepe.

E mai nap felajánlak téged

Jó anyukám, Jézus szent szívének,

Oda légy te mától belezárva,

Úgy örök lesz élted boldogsága!

 

 

Blaskó Mária: Ha felnövök

Ha felnövök, lesz egy kicsi házam,

Muskátli lesz minden ablakában.

A muskátli jó anyám virága,

Övé lesz a ház legszebb szobája.

Ott pihenjen meg öreg korára-

A jó Isten százezerszer áldja!

Ha felnövök, lesz virágos kertem,

Édesapám hogy ott ellehessen.

Pipázgasson vén fa alá ülve,

Jó levegőn újra felfrissülve,-

S feledve a gondot agg korára,

Isten őtet százezerszer áldja!

Ha felnövök, kis kocsim lesz nékem,

Két pejlovát én tartom majd féken.

Jó szüleim, ha öregek lesznek

A templomba kocsin elmehetnek.

Teljesül majd szívük minden vágya-

Isten őtet százezerszer áldja!

Blaskó Mária: Köszöntők

Édesanyám, kedves anyám drága,

Köszönti a hálás kisleánya,

Hálás imánk felrepül az Égbe,

Jó anyánkért ezer áldást kérve.

Legyen élte nagyon hosszú, boldog,

Adjon Isten, örömet és sok jót,

Ha öreg les, legyen boldogsága,

Gondviselő, szerető leánya.

Édesanyám, kedves anyám, drága,

Köszönti a hálás fiacskája,

Esdő imánk száll a magas Égbe,

Hogy lehessek anyám büszkesége.

Isten ahhoz erőt adjon nekem,

Hogy anyámnak gondját átvehessem,

Dolgozhassak majdan ő helyette,

Néki boldog pihenőt teremtve.

Édesanyám, kedves anyánk, drága,

Köszönti a fia és a lánya,

Megígérjük, hogy mindig jók leszünk,

S jó anyánknak csak örömet szerzünk,

Sok jóságát megköszönjük, íme

Áldja érte Jézus drága szíve!

Esdve kéri kis szívünk imája,

Édesanyánk legyen áldva, áldva.

 

 

Blaskó Mária: Köszöntőversek édesanyának

1. Édesanyám anyák napja

Legszebb ünnep a világon.

Kicsi szívem azt kívánja,

A jó Isten százszor áldjon.

2. Szívemnek minden virágszála

Kinyílott ma reggel,

Ahogy fölébredtem dalos,

Ünneplő kedvvel.

Szívem minden virágszála

Napraforgó, rózsa,

Az én drága jó anyámnak

Köszöntőjét mondja.

Napraforgó az én szívem

És ragyogó napja,

Édesanyám áldott szíve,

Vonzerőt ő adja.

A szívemnek szeretete

Égő piros rózsa,

Köszöntőjét jó anyámnak

E rózsaszál mondja!

3. Az én szívem, gyermekszívem

Rejtett kincsesbánya,

Arany benne a szeretet

És a forró hála!

Édesanyám, te vagy az én

Jó földi bányászom-

Ami kincs van a szívemben

Tenéked kitárom.

Ragyogjon rád gyermekszívem

Szeretetkincs fénye,

Legyen a te gazdagságod

Szívem hála-éke.

Hogy lehessek boldogságod

Jó leszek, ígérem…

Adja az Isten, hogy jó anyám

Soká-soká éljen!

 

 

Blaskó Mária: Szülőknek, rokonoknak

1. Édesanyám, anyák napja

Ünnep kis szívemnek-

Hosszú verset nem tudok még,

Inkább megölellek.

2. Jó anyukám névnapjára

Szívemben száz rózsa nyílt,

Ebben az egy forró csókban

Odaadom neked mind!

3. Kis szívemnek dobogása

Ma ünnepi harangszó,

Lelkem minden gondolata

Imádságot fakasztó.

Édesanyám anyák napja

Legszebb ünnep énnekem.

Édesanyám anyák napján

Ily imát mond a lelkem:

Én Istenem áldd meg, áldd meg,

Minden jóval anyámat,

Teljesüljön minden vágya

Soha ne érje bánat.

Lehessek én jó gyermeke,

Boldogsága, vigasza-

4. Kedves keresztanyukámnak

Odaadnám a világot,

De mivel, hogy nem az enyém,

Hát csak minden jót kívánok:

Legyen boldog, legyen áldott. Éljen!

5. Nagy újságot mondok

Nagymamának, kérem.

Ma, hajnali virradásra

Kinyílott egy csodarózsa

Szívem közepében.

Szeretet rózsáját

Belevarázsoltam

Forró csókba, ölelésbe,

Úgy futottam ide véle

S nagymamának hoztam!

 

 

6. Édesanyám aranyos jó szíve,

Ragyogó nap fönn a magas égen,

Mi, gyermekek vagyunk a csillagok,

Homályosak napsugár fényében.

Bármily sok iskolát kijárjunk,

Bárhová is emelkedjék éltünk-

Édesanyánk a Te közeledben

Elhalványul minden hírünk, fényünk.

Mert szebb, dicsőbb és fenségesebb név

Nincs a földön, mint ez a szó: ”Anya”

Imádságban mondjuk csak ki méltón,

És ez a szó minden seb balzsama.

Ünnepeden, születésed napján

Hadd mondjuk ki újra méltóképpen:

„Én Istenem, áldd meg és jutalmazd

S tartsd meg az én jó anyámat, nékem!”

 

 

Blaskó Mária: Köszöntő versek

Anyák napja ünnepére

Édesanyám, drága,

Száll az égbe hű szívemnek

Könyörgő imája.

Édes Istenem, Jó Istenem

Esedezve kérlek

Az én drága, jó anyámnak

Adj sok boldog évet.

Sokszor-sokszor legyen neki

Még anyák napja.

S minden tovatűnő évet

Öröm beragyogja.

Lehessek én jó anyámnak

Mindég örömére

Ha felnövök, nálam legyen

Boldog öröksége!

 

 

Blaskó Mária: Édesanyám

Édesanyám, drága anyám

Köszönteni jöttem-

Ha áldott szemébe nézek,

Minden szép köröttem.

Nem kell nékem a világnak

Semmi gazdagsága-

Csak jó anyám dicsérete

Csókja és áldása.

Isten után kis szívemnek

A legdrágább kincse

Az én drága jó anyámnak

Színarany nagy szíve.

Édesanyám, áldja Isten,

Milliószor áldja!

Megcsókolja áldott kezét

Kicsi fia, lánya.

 

 

Blaskó Mária: Legdrágább kincs

Legdrágább kincs a világon,

Gyémántnál értékesebb,

Jó anyánk áldott szívében

Az értünk égő szeretet.

A legszebb és legragyogóbb

Fény ezen a világon,

Ha jó anyám rám mosolygó

Kedves szemeit látom.

Isten után legfőbb jóság

Az én édes jó anyám,

Ő adta az életemet,

Gondot ő visel reám.

Mindenemet odaadnám,

Édesanyám teérted,

De minden is kevés lenne

Jóságodért cserének.

Azért a jó Istent kérem,

Hogy jutalmat Ő adjon.

Én Istenem, áldd meg – áldd meg

Édesanyámat nagyon.

Szűz Mária te segítsd őt,

Hiszen te is anya vagy.

Ó nagy Isten, te adj neki

Örökös nagy jutalmat!

 

 

Blaskó Mária: Szent Anna

Édesanyák mintaképe,

Legjobb gyermek édesanyja,

Kinek munkás, gondos keze

A „Szeplőtelent” ringatta.

Ki nekünk a legjobb anyát

Itt a földön fölnevelte.

Nézz le ránk a magas égből

Könyörögve esdekelve.

Édesanyáinknak, kérünk

Eszközöld ki a kegyelmet.

Hogy példádra legjobb anyák,

Szent édesanyák legyenek.

S minket segíts, hogy mint neked,

Boldogság volt lányod élte,

Mi is édesanyáinknak

Legyünk mindig örömére.

 

 

Blaskovic László: Édesanyának

Amikor dolgozni mégy

Édesanyánk,

Üressé válok szívünk, tanyánk.

Bár mindig tudjuk, mennyit érsz:

Mégis miért dobog úgy szívünk,

Mikor hozzánk visszatérsz?

Úgy kellesz nekünk,

Légy mindig velünk!

 

 

Bnócz Ilona: Anyám

Kicsi vagyok az élet tengerén

A legnagyobb kincs mégis az enyém.

Vagyonom, kincsem Te vagy jó anyám,

Drága szíved gyöngye hull reám.

Anyám! Szeress, ne hagyj el engem soha,

Ha velem vagy, az élet nem mostoha.

De legyen bár tengernyi gyémántom nekem,

Én csak árva maradok, ha nem leszel velem.

Mit ér a kincs, mit ér a drágakő,

Mit ér a róna, s a zöld mező,

Ha nem hallom csengeni hívó szavad,

Ha szívem bánatában megszakad.

Szeress tovább is, lelkem, jó anyám

Ezt az egyet kérem én csupán.

Ezért cserébe egész szívem adom.

Anyám, kérlek, szeress Te is nagyon.

 

 

Boda Margit: A mamám

Hol van az a bájos asszony

Csillagszemű, karcsú, barna

Keze alatt, mint a szalma,

Égett, pattogott a munka.

Hol van az a bájos asszony

Csak a rabló idő tudja,

Mint késő ősz a gyümölcsöt

Lassan, lassan megaszalta.

Szemüveggel ráncos arcán

A szoknyámat öltögeti,

Olyan aprón, oly gondosan

A szívét is beleölti.

Az ő szíve szeretettel,

Terítve van most is színig-

Aszalt gyümölcsben a cukor

Kristályosan lerakódik.

Megcsókolom fonnyadt kezét

Mellyel szoknyám varrogatta-

Visszanéz rám bíborfénnyel

A hanyatló nap sugara.

 

 

Bódi lrén: Anyák napi köszöntő

Ma hajnalban korán ébredtem,

Hogy édesanyámat virággal köszöntsem.

A sok szeretetért, melyet tőle kapok,

Neki mindig hálával tartozok.

Ő tanított meg másokat tisztelni,

Kis dolgoknak is tudjak örülni.

Ha valamiért szomorú vagyok,

Hozzá mindig bátran fordulhatok.

Kiskoromban, mikor beteg voltam,

Mindig csak őt hívtam.

Ha mellettem volt, megnyugodtam,

S hamarabb meggyógyultam.

Gondoskodik rólam, kimossa ruhámat,

Lefekvés előtt felrázza párnámat.

Esténként mindig mesével altat,

Szerető anyaként kíván szép álmokat.

Ébredéskor újra őt látom,

Valósággá válik minden, ami álom.

Tiszta szívemből kívánom,

Sokáig éljen ezen a világon.

 

 

Bódi Irén: Névnapra

Fogadd szeretettel

e csokor virágot,

szirmai közé hintettem sok jókívánságot.

Az egyik a szeretet, a másik a béke,

a hit legyen mindig életed vezére.

 

 

Bodor László: Édesanyámnak

Anyámat jöttem most köszönteni,

De mit is mondjak: nem tudom eldönteni.

Hogy, megtanítottál szépre, jóra

Csodásan csengõ magyar szóra.

Kicsi voltam, te vigyáztál rám

S, támogattál, mikor elhagytam hazám.

Velem voltál, az élet rögös útjain

Átsegítettél, mindenféle gondjain.

Anyámat jöttem most köszönteni,

Mit is mondjak, nem tudom eldönteni…..

Mondjam: neked köszönhetem életem,

Te adtad, hogy nincs bennem félelem.

Hoztam neked egy szál virágot…..

Boldog anyák napját kívánok.

Ez ugyan nem tudja kifejezni az érzéseimet,

De boldoggá tesz, ha megfogod érte a kezemet.

Anyámat jöttem köszönteni

Mit mondjak, nem tudom eldönteni…

Talán mondjam: Drága Édesanyám,

Köszönöm, hogy gondoskodtál, és vigyáztál rám.

Felém nyújtod most is óvó kezed,

S elmond nekem mindent, aggódó szemed.

Ne sírj anyám, látod, itt vagyok,

Körém fonhatod reszketõ karod.

Tudom már mit mondjak, tudom ám:

Nagyon szeretlek, Drága Édesanyám!

 

 

Boér Miklós: Temetőben

Temetőben járok,

Azt a sírt keresve,

Amely alatt anyám

Pihen eltemetve…

Egykor dala csendült,

Ha én könnyet sírtam,

És én fejfájára

-Fájó búcsúzásra-

Csak a nevem írtam.

Azt is alig tudtam

Még akkor leírni.

Hej, de fellegeknél

Jobban tudtam sírni!

Zokogva hagytam el

A néma sírhantot,

A nagy temetőben,

Bolyongó szellőben,

Csak sóhajom hallott…

Messze, messze mentem

Hideg idegenbe…

Álmok alakultak

Árva, bús szívembe,

Vágyakat fakasztott

Mindennap a lelkem,-

De édes csókokra,

Ölelő karokra

Többé sohse tettem.

Árván tértem vissza,

Mint a bolygó csillag…

Amerre én jártam,

Virágok se nyíltak…

Koszorút nem fontam,

Csak egyedül jöttem,

De szívem elhoztam,

Hogy itt elzokogjam

Az utolsó könnyem!…

Itt a kopott fejfa

Írás sincs már rajta…

Tudom, a drága szív

Hamu már alatta!

Ráborulok búsan,

Könnyem hull záporban

És a sírba’ mélyen

A porló szív értem:

Felzokog, megdobban!…

 

 

Bogár Zsolt: Anyák napjára

Emlékeztek, édesanyák, mikor rosszak voltunk?

És éjszakákon át hangosan ordítottunk?

Az egész ház már szunyókált csendesen,

Te voltál az egyetlen, aki virrasztottál velem.

És amikor aprócska koromban reggelente

Alig tudtál elráncigálni a bölcsödébe!

Később az óvó néninek volt panasza rám,

De Te csak csöndesen, pirulva simogattál.

Nagyobbacska lettem, iskolába jártam,

Mikor a padtársamat alaposan fejbevágtam.

Hatalmas dudor nőtt szegénynek fejére,

Nekem meg intő került az ellenőrzőmbe.

Rémülten reszkettem, mikor neked megmutattam,

De verés helyett csak hasznos intelmeket kaptam.

Mindig jutott nekem egy-egy kedves szó, s mosoly.

De néha szigorú is voltál, gyakran komoly.

Köszönöm, hogy felneveltél, hálás vagyok néked,

Legyél nagyon boldog, élj még ezer évet!

 

 

Bohdaneczky Aladárné: Boldog az a gyermek

Boldog az a gyermek, kinek lépéseit

Édes anya- s apakéz vezeti!

Rózsás utakon jár a lábacskája,

Az élet még tündérliget neki.

Mint a napsugár, úgy aranyozza be

A kis fészket az édes szeretet.

A kis ajak, mint erdő gerlicéje

Gondtalan- vígan csacsog és nevet.

Szeressétek hát kis fiúk, kis lányok

Szülőtöket s az otthon melegét!

S tiszta imátok szálljon fel az Úrhoz

Azokért, kiknek az élete sötét.

 

 

Bohdaneczky Aladárné: Hogyha

Hogyha rózsa volnék,

Neked illatoznék.

Hogyha csillag volnék,

Csak neked ragyognék.

Csak neked dalolnék,

Ha madárka volnék,

Nagy szeretetemről

Csicseregve szólnék.

Nem vagyok én rózsa,

Nem vagyok madárka,

Csillag sem vagyok én,

Csak egy kicsi lányka.

A te ragaszkodó

Szerető kislányod…

Születésed napján

Minden jót kívánok!

 

 

Bohdaneczky Aladárné: Hogyha most

Hogyha most künn nem hideg tél

Hanem tavasz volna,

Illatozó szép rózsákat

Kötöznék csokorba.

Megcsókolnám mindegyiket,

Úgy tenném kezedbe,

De nem nyílik most a rózsa,

Csak a kis szívembe!

Azt kívánom, legyen neked

Édes, szép az élet,

Jó apukám, áldjon meg a

Mindenható téged!

 

 

Bohdaneczky Aladárné: Ha én tündér volnék

Ha én tündér volnék,

Arany szárnyam lenne,

Aranyszárnyon elrepülnék

Messze, nagyon messze.

Bejárnám perc alatt

Hetedhétországot,

Hoznék onnan anyukámnak

Gyémánt gyöngyvirágot.

Egyet a hajába,

Egyet a kezébe,

Egyet meg az értem verő

Szerető szívére!

 

 

Borbás Ferenc: Édesanyám

Aki jó volt hozzám, az volt az anyám.

Minden pillanatban gondolt Ő reám.

Ha sorsom megvadult s látta, hogy elüt

félretolt az útból, s elé Ő feküdt.

Aki jó volt hozzám, az volt az anyám.

Ha fáztam, a lelkét terítette rám.

Átvette terheim, hogy azt ne én vigyem,

simogatta sebeim, siratta könnyeim.

Hogyha megbántottam, -már bánom azt,

nem sírt Ő sohasem, szemeim előtt.

Nem hangzott ajkáról soha, soha vád,

mert Ő a legdrágább kincs, az Édesanyám!

 

 

 

 

Boros Gergely – Zelk Zoltán

 

---

 

Boros Gergely: Megígérem Édesanyám

De jó lenne, ha ilyenkor

kis kertész lehetnék,

ezerszínû, sok virágból

egy nagy csokrot szednék.

Így csak néhány szálat hoztam

s adom a szívemet,

megígérem, édesanyám:

jó gyermeked leszek.

 

 

Bosnyák Sándor: Anyám szavai

az adott kéz

kötelez

a kimondott szó

szent

a név

örök pecsét.

 

 

Bősze Éva: Anyám!

Anyám! – ha néha csintalan vagyok,

bocsásd meg, kérlek, azt a rossz napot!

Ígérem, tanulok! Szófogadó leszek!

Csak szoríts szívedre, ölelj meg engemet!

 

Bősze Éva: Köszönöm néked, nagyanyám…

Köszönöm néked, Nagyanyám

hogy soha nem volt fáradság,

ha óvni kellett unokád.

Játszottál velünk, akár Anyánkkal,

este lefektettél imádsággal.

S hány családban él még a csoda!

hogy közöttük lehet a Dédanya!

 

 

Bősze Éva: Nagyanyák

Illatuk harmatos rózsalevél,

simogatásuk enyhe nyári szél.

Válluk gödre biztos, zárt világ,

hová a gyermek ölelésre vágy. . .

 

 

Bősze Éva: Kinek puha…

Kiknek puha kezek vetik ágyát,

csókos öleléssel pecsételik álmát,

nem értik az árvák felcsukló szavát:

Hol lehetsz most?

Látsz-e, Édesanyám?

 

Bristyán Anita: Édesanya

Édesanyám, sápadt arcú,

Tekinteted oly szomorú.

A kezeid már kifárad,

Ajkadból csak szép szó árad.

Édesanyám, édesanyám,

Te szeressél, te vigyázz rám!

Szelíd, gondos, békés legyél!

A jó útra te vezessél!

Fáradságod meghálálom,

Bűneimet én megbánom

Nézd el, hogyha megsértelek,

Mert én téged úgy szeretlek!

Lobog a szép hosszú hajad,

Mint a rózsa piros ajkad.

Angyal s egyben édesanya,

Kit szeret az ő leánya.

Szeretlek én nagyon – nagyon,

Hogy szomorú légy, nem hagyom.

Szívem mindig érted dobog,

A szép hajad nékem lobog,

A kezeid már reszkető,

Az életben nem vagy kezdő,

Jövőt ígérsz és felnevelsz,

Édesanya, ugye szeretsz?

Budai József: Édesanyámnak

Kora reggel zöld erdőben virágcsokrot szedtem,

Virágcsokrom friss harmattal meg is öntözgettem.

A napsugár megcsókolta sokszínű virágom:

Nincsen ennél szebb csokor ma az egész világon.

Kicsi csokrom, szép virágom keblemre öleltem,

Szívem minden szeretetét kelyhükbe leheltem,

Ezzel mentem köszönteni drága jó anyámat,

Aki értem a világon a legtöbbet fárad.

Édesanyám megkérdezte, hogy elébe álltam:

„Kicsi lányom, mi lesz ezzel a sok szép virággal?”

„Ezt adom a sok jóságért anyák napján Magának,

S szívem forró szeretetét az Édesanyámnak!”

Bujáki Lívia: Süss, napocska!

Tavasz lett, és udvarunkon

Kinyílott a barka rég,

Süss, napocska, hogy anyámnak

Legyen mindig tartalék!

Legyen mindig vázájában

Friss a nárcisz, estike,

Légy te az, ki rétjeinket

Színarannyal festi be.

Hívd elő a virgonc mókust,

Küldd elé az őzikét,

Lássa, hogy a föld az úton

Lábnyomunkat őrzi még,

Hallja, hogy a barna fákon

Mily kevélyen ring a szél,

Süss, napocska, süss, anyámra,

Legyen boldog, míg csak él!

Czeglédy Gabriella: Anyák napja

Nem mondom meg

Neked anya,

/tudod, holnap

Anyák napja/,

Hogy kapsz tőlem

Kisterítőt,

És bejártam

Még az erdőt.

Szedtem Néked

Gyöngyvirágot,

Sok-sok csokrot

Majd meglátod!

Ez lesz az év

Legszebb napja,

-ugye örülsz,

Édesanya?

Czéhmester Erzsébet: Mikor a Jóisten

Mikor a Jóisten Földre küld egy lelket,

Anyaszívet keres, kis fészket melenget,

Ahol egy kisembert szeretettel várnak-

Így találta meg az én édesanyámat.

Milyen jó, hogy engem épp őhozzá küldött!

Hogyan is élhetnék idegenek között?

Biztosan neki meg én voltam a vágya,

Csakis reám gondolt, míg jöttömet várta.

Amíg készítgette a babaruhákat,

Éppen ilyen kislányt képzelt el magának.

Boldog is lett aztán, mikor megérkeztem!

Élete örömét találta meg bennem.

Drága édesanyám, köszönöm, hogy vártál,

Hogy mint ajándékot örömmel fogadtál,

Azt, hogy pólyázgattál, sok gonddal, örömmel,

Fáradságok közt is mindig szeretettel.

Hogyan köszönjem meg a te sok jóságod?

Mondok majd éretted ezer imádságot,

De most azt suttogom, mit a szívem dobog:

Áldjon meg az Isten, legyél nagyon boldog!

Czéhmester Erzsébet: Van egy nap az évben…

Van egy nap az évben, mikor a virágok

Elindulnak szépen az édesanyákhoz,

Színes szirmaikkal, édes illatukkal

Elmondani nékik, ami a legszebb dal:

Gyermekük háláját.

Kevés arra a szó, amit a szív érez-

Kell a virágpompa anyánk ünnepéhez!

Bárcsak a világon annyi hála lenne,

Mint anyák szívében gyermekük szerelme

Olthatatlan lángja.

Mióta szeret ő? Nem is tudtam róla…

Nem volt még nevem sem, nem takart még pólya,

Anyám szíve alatt ringatott az álom:

Már akkor én voltam a kerek világon

Legfontosabb néki.

Hogy vigyázott reám! Óvott ezer gonddal,

Fáradozott sokat, jaj, csak ne érjen baj!

Hozzá menekültem baj és bánat ellen,

Keblére ölelve elringatott engem,

Nyugalmam volt nála.

Elsodort az élet szigorú parancsa,

Bár a szívem mindig őnála maradna!

Tudom, elkíséri lépteimet messze,

Velem van figyelme, gondolata, lelke,

Értem száll imája.

Ezen a szép napon Istent buzgón kérem:

Édes, jó anyámat őrizze meg nékem!

Jóságát fizesse ezer áldásával,

Soha el nem múló vigasztalásával

Örök országában.

Czéhmester Erzsébet: Nagymama köszöntése

Nagymama, nagymama,

Drága, gondos dajka,

Aprócska koromnak

Melengető napja.

Be sokszor siettél

Könnyem letörölni,

Hogyha bánatom volt

Szívedre ölelni!

Emlékszem: még mikor

Csöpp kezemet fogva

Először vezettél

Engem a templomba.

Aranyos kis ajtó

Oltár fölött csukva-

Suttogva mutattad:

„Ott van a Jézuska”.

Nem is értettem még,

De tenéked hittem,

Így neveltél engem,

Ebben a szent hitben.

Azóta megnőttem,

Tudok imádkozni,

Kis Jézustól reád

Ezer áldást kérni!

 

 

Czéhmester Erzsébet: Köszöntjük az újszülöttet

Mint az égen váltja egymást éjsötét és tiszta fény,

Életünk is változandó: minden hajnal új remény.

S úgy nem várhat napkeltére semmi hosszú éjszaka,

Mint anya a gyermekére, ki szívének hajnala.

Tőle vár derűt, vigaszt és róla sok szép álma van,

Csillogó szemébe nézve nem lehet boldogtalan.

Drága gyermek, napsugárka, jó anyádnak hozz tavaszt,

Légy valóra váltott álma, orcáján mosolyt fakassz!

Azt, amit nem adhat senki, s kincseken sem vehet meg:

Boldogságot, tiszta békét hozzon néki kis kezed!

Czike Imre: Óh, mi édes

Oh, mi édes volt az álom,

Tündérek közt jártam.

Bólingató lombok fölött,

Mint a lepke szálltam!

Ködfelhőkből palotákat,

Kastélyokat gyúrtam…

Majd meg mint a pajkos szellő

Lombok közé bújtam.

Kergetőztem tündérekkel

A ligetben szerte.

S tündérmódra a levegőt,

Szárnyam csak úgy szelte.

Egy aranyos pici, tündér

Hítt csapongva szállva…

Ah! Oly szép volt, mint a mesék

Királyának álma.

Most megfoglak, … vigyázz!… megvagy!

És kisiklott újra…

S könnyű szárnnyal tovalebben,

A ligetet bújva.

De… most megvagy… hamis tündér!

Karjaimba zárlak,

Hazaviszlek, odaadlak,

Édes jó Anyámnak!

S hogy ölelem, ő is ölel

Karját körém fonja.

S homlokomra, meg orcámra,

Forró csókját nyomja!

… Fölébredtem!… Hol a tündér?

Nincsen, sehol sincsen…

S kit ölelek nem is tündér!

Édes anyám, kincsem!

Czikla Valéria: Édesanyám írása

Néhány sor írás az egész,

Szent áhítattal olvasom…

Sírban porlad a drága kéz!

Jó anyám írta egykoron.

Sírban porlad a drága szív!

De amit lelkembe vetett,

Él bennem! Él: a szeretet.

Néhány sor írás : „Leányom,

Öregségem vigasza vagy…

Az Isten ezerszer áldjon,

Ki igazakat el nem hagy.

Élj hosszú, boldog élettel…

Ne ismerj könnyet rossz napot.

Én ezért imádkozgatok.”

Néhány sor írás az egész .

És én mindennap olvasom.

Ezerszer drága, áldott kéz!

Én örökös, hű vigaszom…

Erőm, hitem, büszkeségem.

Nincs a világon kincs babér,

Mi e néhány sorral felér!

 

Csanád Béla: Anyám szeme

Anyám fekete fejkendője

jut eszembe:

az egyszerű élet

lobogója.

A szeretetre épített világ,

amit Jézus hirdetett

a boldogság hegyén.

Anyám küzdelmes ,

hősi élete.

Ahol gyermek voltam,

az a ház,

amely fölött örökkön-örökké

a betlehemi csillag ragyog

s anyám szeme,

a legfényesebb csillag.

 

Csanádi Imre: Haja-haja

Édesanyám szeret engem

Haja-haja, édesem,

Tisztán-szépen járat engem

Haja-haja kedvesem.

Főz rám, mos rám, varrogat rám,

Haja-haja, édesem,

Mindig vasalt ruhát ad rám,

Haja-haja, kedvesem.

Betegségben ápolgatóm,

Haja-haja, édesem,

Hideg éjjel takargatóm,

Haja-haja, kedvesem.

Haza vár a két karjába,

Haja-haja, édesem,

A mosolya nap világa,

Haja-haja, kedvesem.

Kicsi vagyok elég ennyi,

Haja-haja, édesem,

Édesanyát köszönteni,

Haja-haja, kedvesem.

 

 

Csanádi Imre: Mi van ma, mi van ma?

Mi van ma, mi van ma?

Édesanyák napja

Pár szál virág a kezemben:

Édesanyám kapja.

Azt is azért adja,

Aki szorongatja:

Édesanyám, édesanyám

Jó szívvel fogadja!

Csányi Gyöngyi: Szépen szóló muzsika

A világon minden gyerek,

Magyar gyerek, néger gyerek,

Orosz gyerek, lengyel gyerek,

Minden karon ülő baba

Gőgicsélő első szava:

„Mama, mama, mama, mama!”

Erdő mélyén azt súgja a

Súgó-búgó vadalmafa,

Ha rikkant a rigó fia

Vagy fuvolás ia-fia,

Annak is csak az a dala:

„Mama, mama, mama, mama!”

Azt zümmögi a gép zaja,

Azt a vasút vasmoraja,

A szekerek friss robaja,

Ha villamos röpít haza,

Kerekének a dallama:

„Mama, mama, mama, mama!”

Mintha minden visszhangzana,

Úgy zeng ez a szép muzsika,

Viszi szellők fuvallata,

Visszazúgja hegyek hada,

S szívem azt dobogja ma

Köszöntelek édes mama!

 

Csányi Gyöngyi: Az én gazdagságom

Kicsi öregasszony az én anyám

Barna bársonytokba bújva tán

Brilliáns ég szeme bogarán:

Szebben nem néztek még soha rám.

S aranyból van szíve – tudom én-

Rózsa nyílik kellős közepén.

Aranyszíve, az is az enyém,

S a rubin a rózsa levelén.

Ha ő szeli lágyabb a kenyér,

Mazsolás kaláccsal is felér,

S ízletesebb nincs a főztjénél!

A tíz ujja nagy kincset ér.

Mellé kuporodok csöndesen,

Gazdagságom óvom, őrizem,

Lába alá tenném a kezem,

Hogy ahol ő lép, egy kő se legyen.

 

 

Csaplár András: Anyám

Mondják, szép voltál hajdan, .

Virágok szépe; anyám,

Aranyos kocsin vitt esküvőre

Szerelmes szívű délceg apám.

Mosolyod madárdalolás volt,

Arcod almafa virága.

Homlokod. halvány pírja

A hajnal hajnalhasadása.

Aztán, mikor én megszülettem,

Halványra vált a képed.

Mosolyod sírásomba fulladt.

Értem virrasztottad át az éjjet.

Hervadtál mint az őszi rózsa.

Míg vidáman nőttem én.

Apám is megfakult azóta,

A hetyke, huncut, vén legény.

Szép arcodra ráncok szöktek,

Megőszültél apám oldalán.

A hajad glória. Most vagy a legszebb

Nekem, édes jó anyám.

 

Csepeli Szabó Béla: Anyám keze

Anyámat látom az úton,

Derűsen és fiatalon,

Nyugtalan kisfiút vezet,

Át a kavargó városon.

Ó fölém hajló messzeség,

Látod-e ősz fejem?

Anyám féltő, meleg kezét,

Még ma is érzi a kezem.

Cser Gábor: A fény forrása

Anyák napjának reggelén

Azon gondolkodom:

Anyu még annak idején

Kislány volt, gondolom.

Neki is volt anyukája,

Aki már nagymama.

És bár ősz a hajszála,

Dajkálták valaha.

Anyja szintén kislány volt rég,

Mamája kedvence.

Hosszú a sor, sehol a vég,

De vajon ki kezdte?

Fényből született az élet,

Fény pólyája a Nap.

Úgy szeretlek anyu, téged,

Mint a napsugarat!

Cserjési Sándor: Édesanyám, névnapjára

A legszebb ünnep a mai nap,

Örömmel van teli a lelkem,-

Istenem, hallgass meg engem.

Szívem tele van vággyal,

Mint tavasszal a fa virággal!

S úgy, ahogy a hófehér szirmok

Ölelik át a fát,

Ölelem át a legdrágább anyát,

Akié ma a lelkem legszebb virága

S az életemnek az örök vágya,

Hogy drága édesanyám sokáig éljen.

Isten tartsa meg őt nékem

A kor végső határáig sok erdőben,

A boldog családi körben!

Istenem azért könyörgök ma én

Édesanyám kedves ünnepén…

Cserjési Sándor: Édesanyám névnapjára

A jó Istent arra kérem,

Anyukám sokáig éljen;

Jó kislányát szeresse,

A jó Isten éltesse

Anyukámat szeretem,

Érte dobog a szívem,

Imádkozom érette,

Hogy a jó Isten éltesse!

Cserjési Sándor: Anyák napjára

Szívünkbe tavaszi napfény árad,

Virágba borült ma a róna

S a bárányfelhők enyhe lejtőin

Felénk úszik életünk hajója…

Arcunk rád mosolyog,

Szerető csókkal illetjük kezed,

Ma minden cselekedettel örömet

Kívánunk neked.

A szeretet melegével akarjuk

Átszőni ezt a kedves napot,

S köszönni Istennek, Anyám,

Hogy téged nékünk adott.

Gondviselő jóságod kíséri léptünket,

Az éltető gyökér vagy nekünk

Életünknek ezer megpróbáltatásán át

A te nyomdokaidon megyünk.

Tartson meg nekünk az Isten,

Légy otthonunknak szerető őre,

Hogy közös akarattal mehessünk mindig

Az élet útján előre!

 

 

Cserjési Sándor: Édes jó Anyám

Ma szívemben a szeretet ünneplőbe öltözött,

Otthonunkba áldás, béke hangulata költözött.

A jó Isten küldte nekünk ezt a kedves ünnepet,

Anyák napra a szívünkbe szeretetet ültetett.

Szeretetből hajtott virág ma minden szavam,

Érzelmeim tengerén sok kedves emlék átsuhan.

Anyák napra adjon Isten sok-sok örömet neked.

Ezt kívánja szeretettel mindig hálás gyermeked.

Élj közöttünk számos évig gondtalan és boldogan.

Ne érezd a nélkülözést, mely az életen átrohan.

Töltse be jó szíved az a féltő szeretet,

Mely családod körében mindig ott van veled.

Adjon Isten hosszú éltet, még sok vidám esztendőt,

Istenáldás keresztezze nálunk a jövendőt.

Hallgassa meg a jó Isten gyermeked kérő szavát

S éltesse erőben, egészségben a jó Édesanyát.

Cserjési Sándor: Édes, jó Anyám!

Édes, jó Anyám!

Tudod, hogy hálás, szerető fiad vagyok,

S ahogy most megszólalok,

Remegve jő ajkamra a szó,

Mert a mai nap olyan megkapó

Ma melegebben süt a nap az égen,

Mégis csak a Te szereteted sugarát érzem,

Mely szívedből ömlik rám,

Köszönöm ezt Néked, anyám!

Áldott legyen minden lépted,

Imáimban fohászkodom érted,

Anyám, hogy éltedbe gond ne essen,

A jó Isten erőben, boldogságban

Sokáig éltessen!

 

Cserjési Sándor: Az én vágyam

Nem vágyom ám gazdagságra,

Megvetem a kincset,

Mivel igaz boldogságot,

Csak szeretet hinthet.

Már pedig én boldog vagyok,

Mint madár az ágon.

Nekem van a legjobb

Anyukám az egész világon.

 

Csernay József: Nagyanyának

Azt tanultam, hogy a tavasz

Illatáért oly kedves,

Csupa játék minden tette,

Csupa öröm: gyermekes.

A forró nyár hosszú napja

A munkának ideje:

Napkeltétől napnyugtáig

Az életnek embere.

A kedves ősz, bő kezével

Áldásait osztja szét.

Magának ő mit sem tart meg

Ez adja meg örömét.

Te olyan vagy jó nagyanyám,

Mint az ősz, mely mindenét

Oda adja önzetlenül

Reánk ontja szerelmét.

A jó Isten hallgassa meg

Imádságom e napon,

Soká tartson a te élted,

Az én kedves évszakom.

Tartsa távol azt a rideg,

Megdermesztő hűs telet,

Hogy még sokszor csókolhassam

Ilyen napon kezedet.

Csernay József: Nagynéninek

Ha rózsafát látok,

Rakva szép virággal,

Elmémben azonnal

Ily gondolat támad:

Ez itt a középső

Ez az én jó atyám,

Mellette kinyílva

Édes szülő anyám.

Körötte színesen

Apró- cseprő bimbó,

Hajlik jobbra – balra,

Mint egy virághintó.

Mindenik átfonva

Smaragdzöld levéllel,

Amelyben a virág

Olyan örömet lel.

A te szereteted

Az a szép zöld levél,

Amivel e földön

Semmi kincs föl nem ér.

Születésed napján

Azt kívánom neked,

Hogy ezt a rózsafát

Nagyon soká szeresd!

 

Csernay József: Nagyatyának vagy anyának

Kedves nap ez a mai nap,

Mindnyájunknak kedves napja,

Mert ma vagyon nagyatyámnak

Születésnap fordulója.

Az örömnek könnye ragyog

Kedves, drága szép szemében,

S azok a jóságos karok

Ölelésre állnak készen.

Jó nagyszüleim! Örömkönnyed

A szeretet drága gyöngye,

Drága gyönggyé te ültetted

Szeretettel a szívünkbe.

Ezen gyöngyök hőn ragyognak,

Fényük vissza szeretve hull

S ugyanakkor áldást hoznak

Rád az égből hálaadásul.

 

Csernay József: Nagyatyának

Szél, viharban áll a tölgyfa

Ritkás erdő közepén

S új sarj fakad körülötte

A kivágottak helyén.

Nap nem égeti a cserjét,

Lombját fel nem perzseli,

Az öreg tölgy koronája

Hűs árnyékot vet neki.

A hóvihar nem rontja meg

Villáma sem tépi szét:

Védőül az öreg tölgyfa

Fölé tárja száz kezét.

Te vagy az a tölgy, nagyatyám

S az erdő a nagyvilág,

Mi pedig a gyönge sarjak,

Mi vagyunk az unokák.

Amiért minket oly jó szívvel

Védesz minden baj ellen,

Viszonzásul azt kívánom:

Áldjon meg a jó Isten!

Sokszor keljen még fel a nap

Születésed hajnalán

S mindannyiszor friss erőben

Lásson téged nagyatyám.

 

Csernay József: Anyának

Istenem, ki nékem adtad

A legjobb édes anyát,

Áraszd el őt minden jóval,

Add erénye jutalmát!

És te, drága jó anyácskám,

Ki felettem őrködöl,

Születésed emléknapján

Azt kívánom: soká élj!

 

Csernay József: Atyának vagy anyának

Elnézem a kis madárkát

Ott, a kert sövényén,

Hogy elmereng, majd meg csattog

Kicsinyei fészkén.

El-elnézem, megbámulom,

Hogy eteti őket,

Majd odább száll, megtévesztve

Az arra menőket.

S ha felnőnek, a kicsinyek

Elrepülnek messze,

Elhagyják a háztűzhelyt,

Mindent elfeledve.

Jó atyám /anyám/ te szeretsz engem,

Mint az a kis madár,

Jóságoddal elhalmozol,

Mióta éltem áll.

Azért máma, ez ünnepen,

Születésed napján,

Szent fogadást teszek neked,

Ez lesz az én hálám.

Megfogadom, hogy mindenkor

Jó gyermeked leszek

Mi bántaná jó szívedet,

Olyat soh’ sem teszek.

S ha felnövök, bármerre visz

Életem hajója,

Én leszek a te életed

Hálás gondozója.

Kedves atyám az Isten éltessen!

Csernay József: Anyának

Születésnapodon

Szeretett jó anyám

Örömre kelt minden

Szívednek otthonán.

Örömre, mert látjuk

A felkelő napot.

Amely ma minekünk

Fényesebben ragyog.

De ezt a ragyogást

Nem a naptűz adja,

Hanem a te szíved

Éltető sugara.

Ha e szív elborul

S fényét nem ontja már,

Sötét akkor nekünk

A fénylő napsugár.

Ragyogjon hát szíved,

Sokáig ragyogjon

S vezessen bennünket

Az élet utakon.

 

Csernay József: Nagynéninek

Napok óta folyton

Azon gondolkodom,

Hogy mit hozzak neked

Születésnapodon.

Mit adjak emlékül,

Minek lelked örül?

Szeretett nagynéném

Mit őszinte szívbül?

A virág elhervad,

Illata sem marad.

Kincset sem adhatok,

Azt tudod te magad.

Mind e helyett adok

Hosszú forró csókot

A kedves nagynénémnek

Minden jót kívánok.

Csomorkányi Pál: Édes Keresztanyám…

Édes Keresztanyám, olyan boldog vagyok,

Mikor anyák napja fényesen felragyog.

Ezt a kis virágot vedd tőlem szívesen,

Nálam örömestebb nem adná senki sem.

Édesanyám után az első Te voltál,

Aki bölcsőm fölé boldogan hajoltál,

Két karodba vettél, keresztelni vittél,

Isten kegyelmében helyettem is hittél.

Kicsiny pogány lelkem mikor Jézusé lett,

Síró arcom felett a te szemed fénylett,

S mikor megérintett a szentlélek szárnya,

Felderített újra arcod mosolygása.

Lelkem útjaira Isten bizalmából

Édes Keresztanyám, most is Te vigyázol,

Jó szüleim után Te féltesz legjobban.

Szíved a szívemmel mindig együtt dobban.

Köszönöm is Néked ezt a nagy jóságot,

Életed és sorsod legyen százszor áldott.

Soha se hagyjanak el a boldog napok.

S vigyázzanak Reád jókedvű angyalok!

Csoóri Sándor: Anyám fekete rózsa

Anyámnak fáj a feje,

Nem iszik feketét-

Anyámnak fáj a feje,

Nem szed be porokat:

Szótlanabb sápadtsággal

Feji meg a tehenét,

Szótlanabb sápadtsággal

Söpröget, mosogat.

Anyámra durván szólnak

Jöttment idegenek?

Anyám az ijedtségtől

Dadog és bereked;

Sötét kendőjét vonván,

Magányát húzná össze:

Ne bántsa többé senki,

Félelmét ne tetőzze.

Anyám utakon lépdel

S nem jut el sehova-

Szegénység csillagától

Sebes a homloka;

Vállára még az orgona-

Virág is úgy szakad,

Mintha csak teher volna,

Jószagú kárhozat.

Nyár van égen és földön,

Zene szól, muzsika,

Anyám csönd-sivatagján

El kell pusztulnia.

Gépek, gyártmányok zengnek

Csodáktól szélütötten,

De egy se futna hozzá.

Segítek, azért jöttem.

Anyámnak fáj a feje,

Anyámnak fáj a semmi,

Anyám fekete rózsa,

Nem tud kiszínesedni.

Egy éjjel földre roskad,

Megtört lesz majd, kicsi.

Bejön egy madár érte

S csőrében elviszi.

 

Csopják Attila: Édesanyámhoz

Este, hogyha fekszem,

Reggel, ha kelek:

Édesanyám imádkozni

Tanít engemet.

Odaül az ágyhoz,

Megfogja kezem,

Jó Istenrõl, Jézusunkról

Beszélget velem.

Üdvözítõm, kérlek,

Halld meg sóhajom:

Áldd meg az én anyácskámat,

Áldd meg, de nagyon!

 

Csorba Piroska: A testvérem

Apa ma hazajött a kórházból

Anyával meg egy pólyába csomagolt izével.

Megvan a véleményem róluk,

Még egy rendes testvért se tudtak

Hozni nekem.

Ez beszélni sem tud,

Egészen kopasz,

És egyetlen foga sincs.

Igaz, majdnem úgy tud nyávogni,

Mint a macska,

De azért mégsem tetszik.

Holnapig még várok, hátha megnő,

De ha nem,

Akkor kicserélem.

Csorba Piroska: Mesélj rólam

Mesélj anya,

Milyen voltam,

Amikor még kicsi voltam?

Az öledbe hogyan bújtam

És tehozzád hogyan szóltam,

Amikor nem volt beszédem?

Honnan tudtad mit kívánok?

Megmutattam a kezemmel?

Mesélj rólam!

Hogy szerettél?

Engem is a karodba vetél,

Meleg tejeddel etettél,

Akárcsak a testvéremet?

Gyönyörködtél akkor bennem,

Úgy neveztél: kicsi lelkem?

És amikor még nem voltam,

A hasadban rugdalóztam,

Tudtad-e, hogy milyen leszek,

Milyen szépen énekelek?

Sejtetted, hogy kislány leszek?

Mesélj anya,

Mesélj rólam!

Milyen lettem,

Amikor már megszülettem?

Sokat sírtam

Vagy nevettem?

Tényleg nem volt egy fogam sem?

Ha én nem lettem volna,

Akkor is szerettél volna?

 

Csörgey Éva: Nagymamácska

Haja fehér volt. Hófehér,

és mindig sima, mindig rendes,

arca kerek volt, szava csendes,

ajka piros volt, mint a vér.

Sötét ruháján csipke díszlett

És nem volt nála szebb anyóka.

Üres az asztal már azóta,

Ó, míg velem volt, minden ízlett.

Én tíz voltam – ö hetvenöt.

És könnyes szemmel ma is látom,

hogy soha nem volt jobb barátom,

sem azután… sem azelőtt.

Pedig csapás rá sok szakadt;

dolgozott, s közben temetett

férjet, rokont és gyereket,

de lágy mosolya megmaradt.

S bár átélt nyolcvannégy nyarat,

mosolya még nem változott;

az mindig enyhülést hozott,

az idő bárhogy is szaladt.

De egyszer mégis itt hagyott…

Nem bírta már az étetet.

Neki küldöm ez éneket,

s a szempillámon könny ragyog.

Kis finom, fehér porcellán

volt ő nekünk… s jaj eltörött!

Csak lelke él még… mely örök,

s vigyáz távolból ránk talán…

 

Csukás István: Istenke, vedd térdedre édesanyámat

Istenke, vedd térdedre édesanyámat,

ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt,

ki adtál életet, adj neki most álmot,

és mivel ígértél, szavadat kell állnod,

mert ő mindig hitt és sose kételkedett,

szájára suttogva vette a nevedet.

Én nem tudom felfogni, hogy többé nincsen,

s szemem gyöngye hogy a semmibe tekintsen,

hová a fény is csak úgy jár, hogy megtörve:

helyettem nézzél be a mély sírgödörbe,

próbálkozz, lehelj oxigént, tüdőd a lomb!

Nem is válaszolsz, kukac-szikével boncolod,

amit összeraktál egyszer végtelen türelemmel,

csak csont, csak por, ami volt valamikor ember,

mivel nem csak Minden vagy: vagy a Hiány,

magadat operálod e föld alatti ambulancián.

Mi mit nyel el a végén, fásultan szitálod

a semmiből a semmibe a létező világot,

anyát és gyereket, az élőt s a holtat,

s mert Te teremtetted, nem is káromolhat,

csak sírhat vagy könyöröghet, hogy adj neki békét,

nem tudjuk, hogyan kezdődött, de tudjuk a végét;

én sem káromollak, hallgasd meg imámat:

Istenke, vedd térdedre édesanyámat!

 

 

Dalmady Győző: Daloló anya

Sírdogál a kicsi gyermek,

Nem tud, nem tud elpihenni,

Csak dalol az édesanyja,

Alig végzi, újra kezdi.

Csupa édesség az ajka,

Áradó méz rajt a nóta-

Ablaknál a sötét éjjel

Meghúzódik hallgatózva.

Benne van a dalban minden

Gyöngédsége és szerelme!

Csak zeng, csak zeng kedves hangja,

Szívet-lelket fölemelve.

Néha elhal, mint a sóhaj,

Néha bátor és fölreppen,

Néha mintha visszhangoznék

Távol, távol az egekben.

Sírdogáló kicsi gyermek

A visszhangot hallja távol,

Abbahagyja a siralmat,

Nem félhet az éjszakától,

Azt jelenti az a visszhang,

Van gondja az égnek rája,

Leteheti már az anyja-

Bölcsőjénél angyal várja.

Demarcsek György: Szüleimnek

Belül itt valami dobog,

Ők a szememben a csillagok.

Ők a szívem ereje,

Nekik nagy a szeretete.

Ők a napsugár,

Ők a fekete táj.

Ők a virágok a tájon,

Mi a szirmok a száron.

Dénes Ferenc: Anyám, szeretlek

Mosolygó arcod eléd állok,

Karod ölelésére várok,

Nézem szép szemed ragyogását,

Hallgatom szíved dobogását…

S míg forró anya-csókod rám hull,

Könnyes arcom kebledre simul

S vallok neked, míg könnyem pereg:

Anyám, szeretlek!

Okom erre kimondhatatlan…

Nincsen rá elegendő szavam.

Mit hű szíved s kezed tett értem,

Nem vagyok képes kibeszélnem.

De igyekszem, hogy minden tettel,

Parányi gyermekéletemmel

Hirdethessem földnek és mennynek:

Anyám, szeretlek!

Mindig az lesz az imádságom:

Isten védjen, vezessen, áldjon.

Legyen sok öröm életedben,

Keseregned értem ne kelljen…

Én örömödre vágyom élni,

Isten nevét imádva félni,

Hogy akkor is lásd, ha nagy leszek:

Anyám, szeretlek!

 

Dénes Ferenc: Édesanyám

Karjának erős várfala mögött

Kicsi életem boldogan pihen.

Ha szól, ha rám néz, ha megcsókolhat,

Arcom felderül, örvend a szívem.

Nem roskadozok gond terhe alatt,

Ő hordja mindazt nemes hű szívén,

Én csak bevárom csendben, boldogan

Amint sok jóval nyúl keze felém.

Már eddig sokszor hullt könnye értem,

Fájdalom szívét sokszor járta át,

Mikor életem veszélyben forgott…

S rebegett értem sok forró imát.

Én kérem Istent, áldja meg nagyon,

Tegye boldoggá anyai szívét…

S majd fent a mennyben nézze gyönyörrel

Jézus keblén minden gyermekét!

Dénes Ferenc: Édesanyám

Védelmet nyújt hő szíve, karja,

Jósága hibám eltakarja

Tanácsol, táplál, gondoz, szépít,

Hittel lelkemben oltárt épít.

Ha betegség támadja testem,

Imádkozva virraszt mellettem,

Orvoshoz megy, gyógyszert hoz, ápol,

Megfeledkezve önmagáról.

Figyelmeztet és tanít jóra,

Szent Igére, krisztusi szóra,

Nem fárad el javamat tenni,

Boldogságom, üdvöm keresni.

Édesanyám, szeretlek téged,

Hálám, hűségem tüze éget…

Sokáig élj, hogy legyen módom

Minden jóságod meghálálnom.

Az Úr áldjon, vezessen, védjen,

Hogy semmi baj soha nem érjen…

S kívánom, hogy végső óránk ha üt,

A mennyben is legyünk majd együtt.

 

Dénes György: Napsugár a te mosolyod

Március, március, virágok hónapja,

Benne ragyog mosolyogva édesanyánk arca,

Benne zsendül a kikelet,

A kikelet, a szeretet,

Amely őhozzá elvezet.

Anyánk a legszebb szót te mondtad el nekünk,

Remény virága vagy, s itt vagy mindig velünk,

És kis kezünk is te fogod,

Arcunkra szíved csókolod,

Napsugár a te mosolyod.

Köszöntünk tavaszi szép virágos ággal,

Hóvirággal, szegfűvel, kék ibolyával,

Szívünk minden melegével,

Napsugaras, fényes éggel.

A tavasz üzenetével.

Köszöntünk kedvesen, mint ahogy a rügyek

Köszöntik a napot, az édes életet,

Vezess minket tovább, tovább

Az elszálló éveken át,

Csókold reánk arcod mosolyát.

 

Dénes György: Szeretetünk jeléül

Virágos ág a szívünk,

Fehér virágos ág,

Tiéd mosolya, illata

Anyánk, édesanyánk.

Kevés a szó, hogy méltó

Legyen köszönetünk

Simogató tenyeredért,

Mely óvja életünk.

Anyánk, te boldogságra

Neveled gyermeked,

A földön senki sincs, aki

Ilyen forrón szeret.

Szemed csillaga békét

Sugároz szerte szét,

S boldog, aki megfoghatja még

Édesanyja kezét.

 

Dénes György: Anyukák

Az anyukák szeme kék,

S ragyog, mint a tavasz-ég

Csupa szív és csupa lélek,

Csupa mosoly, csupa dal,

Az anyukák szeme párja

Bút, bánatot betakar.

Az anyukák szava bársony,

S úgy zeng, mint a hegedű,

Száll fehéren és szelíden,

Benne öröm és derű,

Mintha almavirág hullna,

S a világra ráborulna.

Az anyukák keze élet,

Fárad, dolgozik sokat,

Erős, hogyha mos, ha vasal,

Gyöngéd, mikor simogat,

Az anyukák ujja mutat

A boldogság felé utat.

Az anyukák szíve arany,

S benne ürük szeretet,

Féltőn őrködik felettünk,

Fényt áraszt és meleget.

Hogyha e szív nem dobogna,

Az egész föld árva volna.

Devecsery Gábor: Anyák napján, Édesanyám…

Édesanyám, harmat voltam:

selyem rétre le is hulltam.

Virágokat nevelgettem,

hogy azután néked szedjem.

Harmat cseppje, eső szála,

könnyű fényt vont a szirmára.

Anyák napján, édesanyám:

ölelésed az én tanyám.

Az én tanyám: menedékem,

hozzád vezet boldog léptem.

Örömkönnyek szemedben…

Én ezért most, mondd, mit tettem?

Bokrétámat megkötöttem:

hímes csokor nőtt kezemben.

Virágos most a mi házunk,

anyák napján meg kell állnunk!

Meg kell állnunk, megpihennünk,

édesanyánk ünnepelnünk.

Könnyeidet nem hagyom:

gyorsan széllé változom!

Langyos szélből, arany ágból:

törülköző napsugárból:

Felszárítom könnyeidet,

arcodon csak mosoly lehet!

Mindig, mint a mai napon:

vígság legyen asztalodon!

Zenét hozok tenyeremben,

patak csobog énekemben.

Legszebb éjjel leszek álmod,

ahogy titokban kívánod:

künn a mezőn csikó szalad,

a patakban az aranyhalak.

Devecsery László: Átváltozások

Édesanyám, harmat voltam.

Selyem rétre le is hulltam.

Virágokat nevelgettem,

Hogy azután neked szedjem.

Harmatcseppje, eső szála,

Könnyű fényt vont a szirmára.

Bokrétámat megkötöttem

Hímes csokor nőtt kezemben.

Virágos most a mi házunk,

Anyák napján meg kell állnunk!

Meg kell állnunk, megpihennünk,

Édesanyánk ünnepelnünk!

Anyák napján, édesanyám:

Ölelésed az én tanyám.

Az én tanyám: menedékem,

Hozzád vezet boldog léptem.

Örömkönnyek a szemedben…

Én ezért most, mondd mit tettem?

Könnyeidet nem hagyom:

Gyorsan széllé változom!

Langyos szélből, arany ágból:

Törülköző napsugárból.

Felszárítom könnyeidet,

Arcodon csak mosoly lehet.

Mindig, mint a mai napon

Vígság legyen asztalodon!

Zenét hozok tenyeremben,

Patak csobog énekemben.

Legszebb éjjel leszek álmod,

Ahogy titokban kívánod.

Künn a mezőn csikó szalad,

S patakban az aranyhalak.

A kötényed csuda-jószág,

Onnan hallok fecske-nótát,

Le-leszáll a füsti fecske

Édesanyám kötényébe.

Nem tapaszt ő vízzel, sárral,

Elégedett e szállással.

Hajnalunkkal együtt ébred,

Nap szól néki: fényi ének.

 

Le-leszáll a füsti fecske

Édesanyám kötényébe:

Onnan indul messze-messze,

Várja majd a kötény-fészek,

Új tavasszal visszatérhet!

A kötényed csuda-jószág:

Ezer titkot rejteget,

Szemedből a meleg jóság,

El is ringat engemet.

Kötényedből aranyalma,

Kelteget majd egy új napra.

Tart az álom, tart az éjjel:

A titkodat elmesélem.

Ezüst holdat, arany napot,

Éjjel égről, gyöngy csillagot,

Tejútról a fénylő csendet

Szemeidbe elrejtetted.

Kötényedből aranyalma:

Kelteget most az új napra.

Szép, s jó reggelt, édesanyám:

Mindig-mindig vigyázz reám!

Hogyha reám Te vigyázol:

Nyugodt lehet minden álmom.

Minden napon, minden éjen:

Szereteted elkísérjen!

Minden napon, minden éjen!

Átváltozom, csoda leszek,

Minden varázst érted teszek:

Napraforgó fényre fordul,

Én tehozzád szólhatok:

Édesanyám! Hozok néked

Messzi égről csillagot.

Ám, ha őket el nem érem,

A szemedet keresem,

Belenézek és megértem:

Mily nagy kincs vagy énnekem.

Fénylőbb, szebb a csillagoknál,

Minden égi ragyogásnál,

Az, amit én tőled kaptam:

E szépséges nagy titok,

HOGY A GYERMEKED VAGYOK!

Devecsery László: Fénykoszorú

Szavam kevés! Mit mondhatnék?

Méltó módon hogy szólhatnék?

Anyák napja csoda-ünnep,

Hiszen kedves a szívünknek.

Lágy szellővel simogatlak,

A szememmel cirógatlak,

Köszöntelek madárdallal,

Együtt a felkelő nappal.

Bár az égre nincsen út:

Fonok fényből koszorút!

Arany hajad megcsodálom,

Nincs szebb nálad a világon!

Más jut most az eszembe

Kimegyek a kertembe!

Minden virág integet

Jó anyádhoz én megyek!

 

Devecsery László: Édesanyám hímes kendő

Édesanyám hímes kendő

Fején ezüst: sok esztendő.

Arcán szelíd, könnyű ráncok

Életéből gond-virágok.

Hímes kendő édesanyám,

Amíg tudtál, vigyáztál rám.

Messzi utam magam járom,

Hozzád mindig visszavágyom.

Őrizem a szép hűséged,

Legigazibb örökséged.

Tornácos ház, örök otthon,

Lerakhatom minden gondom.

Devecsery László: Lennék én…

Lennék én gyöngyvirág:

Harangszó – illatod,

Fehéren csendülő

Hószirmú harmatod.

Lennék én két kezed:

Virágtitkú bölcső,

Szirmok csőjében

Felkönnyező felhő.

Lennék a mosolyod:

Nevess mindig vélem,

Amíg az életünk

Megengedi nékem.

Lennék én napsugár:

Melengesse létem,

Boltív – falak között

Örömödet kérem.

Lennék én a szellő:

Könnyű legyen lépted,

Mikor tiéidet

Az útig kíséred.

Lennék én… Mi lennék?

A fiad én vagyok:

Egyetlen életed,

Mindig – várt holnapod.

Donászy Magda: Ajándék

Színes ceruzával

Rajzoltam egy képet

Anyák napján reggel,

Édesanyám néked.

Lerajzoltam én egy

Aranyos madarat,

Aranyos madárra

Aranyos tollakat.

Elkészült a madár.

Nem mozdul a szárnya…

Pedig, hogyha tudna,

A válladra szállna.

Eldalolná csendben

Tenéked egy dalban,

Amit anyák napján

Mondani akartam.

Donászy Magda: Nagymaminak

Anyák napján reggel,

Mikor a nap felkel,

Nagymamikám elé állok

Sok-sok szeretettel.

Édes jó anyámat

Fölnevelte nékem.

Most én értem fárad

Mint anyámért régen.

Ha nincs itt: hiányzik,

Jöttét várva-várom.

Nála jobb nagymami

Nincs is a világon.

Mesét mond, ha kérem,

Főz, vasal naponta,

Mintha mindnyájunknak

Édesanyja volna.

Anyák napján reggel,

Mikor a nap felkel,

Őt is felköszöntöm

Hálás szeretettel.

Donászy Magda: Anyák napján

Anyák napján

Anyák napján

Szebb a világ

Anyák napján.

Szebb a világ,

Több a virág!

Neked nyílik

Minden virág!

Zöldebb a fű,

Az ég kékebb,

Fényes május

Köszönt Téged.

Én meg csak itt

Állok, állok

Szép szavakat

Nem találok.

Egy szál virág

A kezemben.

Velem együtt

Hallgat csendben.

Csak a madár

Dalol a fán.

Neked dalok

Édesanyám.

 

Donászy Magda: Anyuka nincs otthon

Anyuka nincs otthon,

Jutka Feri, Bandi,

Kimegy a konyhába

Titkon rendet rakni.

Mosogat az egyik,

Törölget a másik,

A szorgalmas munka

Bizony meg is látszik.

Tudom édesanya

Megörül, ha látja

Mosolyogva lép a

Ragyogó konyhába.

 

Donászy Magda: Édesanyámnak

Te vagy a nap

Fenn az égen.

Én kis virág

Meseréten.

Ha nem lenne

Nap az égen,

Nem nyílna ki

A virág.

Virág nélkül

De szomorú

Lenne ez a

Nagy világ.

Donászy Magda: Anyák napján Nagyanyónak

Édes-kedves Nagyanyókám!

Anyák napja van ma.

Olyan jó, hogy anyukámnak

Is van édesanyja.

Reggel mikor felébredtem,

Az jutott eszembe:

Anyák napján legyen virág

Mind a két kezemben!

Egyik csokrot Neked szedtem

Odakünn a réten.

Te is sokat fáradoztál

Évek óta értem.

Kimostad a ruhácskámat,

Fésülted a hajamat.

Jóságodat felsorolni

Kevés lenne ez a nap.

Köszönöm, hogy olyan sokat

Fáradoztál értem,

És hogy az én jó anyámat

Felnevelted nékem.

Donászy Magda: Anyák napjára

Apró-cseprő csipogó csibeszó

Ébreszt, altat aranyos tyúkanyó.

Jönnek, mennek a csibegyerekek,

-Szép, jó reggelt tyúkanyó teneked.

Csetlő-botló, bicegő barika

Anyjához fut: szopik barika.

Fényes csengő szava peng a nyakán:

-Szép, jó reggelt teneked anyukám!

Donászy Magda: Anyák napján

Tavaszodik. Kis kertemben

Kinyílott a tulipán.

Ragyognak a harmatcseppek

Anyák napja hajnalán.

Kinyílott a bazsarózsa,

Kéknefelejcs, tulipán,

Neked adom anyák napján

Édes – kedves anyukám.

Donászy Magda: Nagyanyónak

Halkan, puhán

Szirom pereg,

Simogatja

Öreg kezed.

Piros szegfű

Halvány rózsa,

Téged köszönt

Nagyanyóka.

Donászy Magda: Gyermeknap

A naptárban piros betű

Nem jelez ma ünnepet,

De mégis a szívek mélyén

Új ünnepnap született.

Gyermeknapot tart a világ,

Az a legszebb benne.

Mint hogyha az egész világ

Egy nagy család lenne.

De jó lenne, ha e napnak

Sosem lenne vége,

Háború se lenne többé

Csak béke, csak béke!

 

Donkó László: Barangolás

Két ágam van,

A két lábam,

Mondta anyám:

Azzal járjam,

Azzal menjem

A világot,

Jó tanácsért

Legyen áldott!

Megfogadtam,

Barangoltam,

Ahol völgy van,

Ahol domb van,

Hol nap fénylett,

Hol záport vert,

-Már nem járok soha

Többet!

Pihenésre,

Megnyugvásra

Csak legjobb az

Anyám háza.

Donkó László: Anyák napjára

Csillag-orgonával,

Bíbor tulipánnal,

Köszöntelek anyám,

Ezerjóvirággal.

Köszöntelek fénnyel,

Kék ég derűjével,

Köszöntelek anyám,

Szívem melegével.

Köszöntelek dallal,

Köszöntelek verssel.

Szívemből gyöngyöző

Jó szóval, ezerrel…

Donkó László: Édesanyám

Édesanyám

Tulipánfa,

Édes-kedves

Minden ága.

Egyik ága

Édes lelke,

Hogyha sírnék

Átölelne.

Másik ága

Kedves karja,

Lázas testem

Betakarja.

Édesanyám

Tulipánfa,

Engem ölel

Minden ága!

 

Donkó László: Édesanyám

Édesanyám rózsafa,

Ezernyi a bimbaja:

Nő rajta örömvirág,

Nő rajta gyógyírvirág,

Nélküle borús,

Nélküle sápadt

A világ!

 

 

Donkó László: Anyák napján

Tulipán, tulipán,

Nem terem tujafán,

Ágyáson pirosul,

Vázában csinosul.

Anyámnak viszem én,

Könnyharmat a szemén,

Fakadó könny mögül

Az öröm kerekül.

Kerekül, kigurul,

Elkísér utamon…

Donkó László: Nőnapi köszöntő

Virágot legszebb csokorral,

Köszöntést legszebb szavakkal

Illik ma mondani.

Őt köszöntjük, aki

Emberré fölnevel,

Ki magához emel

S ezer jót érdemel,

Ma őt köszöntjük, őt,

A drága, drága nőt!

Minden jót gyermek-szívünkből,

Sok szépet boldog örömből

Illik ma nyújtani.

Őt köszöntjük, aki

Életet ad nekünk,

Hogy élünk, szeretünk,

Ma őt köszöntjük, őt.

A drága, drága nőt!

 

Donkó László: Anyának adom át…

Pipacsot hoztam,

Csupa derű

Lett a világ,

Zeng, mint hegedű

A búzavirág.

Egy tücsök ciripel

Rajta, dalol,

Egy víg másik

Felel rá valahol,

Tán oboázik.

Ünnepi zene,

Kék szarkaláb

Hozzá az ég,

Nézem jó anyánk

Nyíló örömét.

Aztán megölel,

Ki kit köszönt?

Mindegy, érzem,

Szemembe könny szökött,

Sírok egészen.

Nevetünk hamar,

Az égig ér

Kedvünk s tovább,

Anyának én

Csokrom s lelkem adom át.

 

Donkó László: Anyák napján

A háromszázhatvanötből

Egyetlenegy nap van,

Mikor arany-május fénylik

A napsugarakban…

Mikor ezüst-könnye csordul

Záporos tavasznak,

Olyan boldog, hálás egy nap

Anyák napján van csak!

 

 

Donkó László: Vers anyámnak

Odaállok elé,

Meghatottan, szépen,

Még a kék is kékebb

Ma a fényes égen.

A virág a mezőn

Illatosabb máma,

Pillangókat röptet

Szarkaláb, a mályva…

Csokorba kötöttem

Szavaimat régen,

Elmondani mégis

Oly nehéz most nékem.

Végül a szám nyílik

Pár ünnepi szóra:

Vers, a dal, az ének

Jó Anyámnak szól ma!

Donkó László: Nóri

Pici még a Nóri,

Mint a kisded, annyi,

Soká tud anyuhoz

Pusziért szaladni…

De már rámosolyog

Tudatlan, a drága,

Anya simogató,

Madár-kezét várja.

Rárebbenjen végre,

Meg is simogassa,

Boldogan kalimpál,

Vígan fordul hasra.

Anyu segít neki,

Sokat-jókat játsszon,

Ha felcseperedik,

Megköszöni százszor!

 

 

Donkó László: Boldog, kinek anyja

Boldog, kinek anyja

Olyan, mint az anyám,

Fészket nyújt két karja,

Torkom, haskóm, ha fáj.

Boldog, hisz a jó szót

Számolatlan méri,

Héjaként, mi rossz volt,

Űzi, fiát félti.

Boldog, s viszonzásul

Mit sem adhat többet:

Kicsordulnak titkon

Hálás gyerekkönnyek…

 

 

Donkó László: Jó anyám volt

Nékem mindig jó anyám volt,

Ha torkom fájt, gyakran ápolt,

Doktorhoz vitt nagy panaszra,

Ha sírtam, megvolt a haszna,

Betakart félelmes éjjel,

Elbújtatott párnamélyen,

Biztatást adott kezembe,

Jó szóra százra, ezerre.

Emlékszem, hogyha becézett,

Úgy őrizem az egészet,

Mint más a fotót, s ha támad

Szomorú kedvem, anyámat

Látom halvány messzeségben,

Sétál felém szürke égen,

Intek néki várjon-várjon,

Ha másért nem, hogy megáldjon!

 

 

Donkó László: Anyák napja van

Tulipiros, hupikék,

Körül a májusi rét,

Kökény ez, pipacs amaz,

Beleszórta a tavasz.

Ünnep lészen, zene szól,

Tücsök penget valahol

Rigó zendít, víg a dal,

Máma anyák napja van!

Odaviszem Teeléd

Rét virágát, énekét,

A köszöntőmből, jó anyám,

Minden napra jut talán…

 

 

Donkó László: Anyácska

Anyuka, anyuci, anyácska,

Ölelő, melengető fácska,

Vigyázva fog át a két karja,

Lázas testemet betakarja,

Simogat hűsítő kezével,

Gyógyítgat ízes akácmézzel,

A rigók dalával becézget,

Szemével rám a kék ég nézhet,

Úton kísér tekintetével,

Utamat mindég hozzá mérem,

Most is köszöntöm szál virággal,

Májusi futórózsaággal,

Hogy sokáig legyen anyácska

Ölelő, melengető fácska!

 

 

Donkó László: Jóanyánk úgy köszönt

Kakukkos reggel,

Fácános délelőtt,

Hozott a májusnak

Virágos, szép időt.

Rigófüttyös dél,

Csízdalos alkonyat,

Reggeltől estelig

Ünneplős, szép a nap.

Májusi jókedv

Fénylik a fűz között,

Mögüle a Hold s a Nap

Jóanyánk most köszönt!

 

 

Donkó László: Megköszönöm

Ma aranyosabb a nap,

Ezüstösebb a világ,

Vidámabbak a rigók,

Színesebb mind a virág,

Ma áldóbban fúj a szél,

Szívemben több az öröm,

Hogy boldog vagyok, anya,

Néked ma megköszönöm!

 

 

Donkó László: Jóanyámnak

Van egy tulipánom,

Jóanyámnak szánom,

Derűs jóságáért,

Amíg csak él, áldom.

Van egy labdarózsám,

Szebb az minden szónál,

Ölelő két kezét

Százszor megcsókolnám.

Nincs egyebem, másom,

Van egy hangaszálam,

S üzenem: más jobban

Nem szerethet nálam!

 

Donkó László: Anyák napi kérdezgető

A zápornak ki örül,

Ki tapsol a szélnek?

Ki nem dugja be a fülét,

Ha rigók beszélnek?

Ha pinty szól, ki nem fordít

Víg dalának hátát?

Szaladni kell, ki feszít

A futásnak lábat?

Dicsérni kell, ki szaval

Jóanyámnak verset?

Kinek lesz a virága

Köszönteni legszebb?

Donkó László: Anyák napján

Köszöntelek anyám

Lila orgonával,

Rózsafavirággal,

Tuli – tulipánnal.

Köszöntelek anyám

Édes gyermekszóval

Áldjon meg az élet

Minden széppel, jóval!

Könnyet sose ejtsél,

Mosoly legyen szádon,

Hisz te vagy a legjobb

Nékem a világon!

Köszöntelek anyám

Lila orgonával,

Rózsafavirággal,

Tuli –tulipánnal!

 

 

Dsida Jenő: Hálaadás

Köszönöm, Istenem az édesanyámat!

Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!

Körülvesz virrasztó, áldó szeretettel,

Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.

Áldott teste, lelke csak érettem fárad.

Köszönöm, Istenem az édesanyámat.

Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este

Imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.

Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban

–         itt e földön senki sem szerethet jobban!-

Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,

Istenem, köszönöm az édesanyámat.

Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,

Aki oltalmadat, vigaszodat várja.

Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,

Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!

Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,

Nagy- nagy bánatukat takard el, temesd el!

Áldd meg édesanyám járását-kelését,

Áldd meg könnyhullását, áldd meg szenvedését!

Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,

Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!

Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:

Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!

 

 

Dsida Jenő: Édesanyám névnapjára

Drága jó Mamuskám,

Nyár van a világon,

Nap süt le a földre

Madár szól az ágon.

Szívünk világában

Szintén meleg nyár van

Szeretetnek napja

Fürdeti sugárban.

Tele van a szívünk

Szép madárénekkel

Légy megáldva hosszú

És boldog élettel!

 

 

Dsida Jenő: Édesanyám keze

A legáldottabb kéz a földön,

A te kezed jó Anyám

Rettentő semmi mélyén álltam

Közelgő létem hajnalán.

A te két kezed volt a mentőm

S a fényes földre helyezett…

Add ide,- csak egy pillanatra,-

Hadd csókolom meg kezedet!

Ez a kéz áldja, szenteli meg

A napnak étkét, italát

Ez a kéz vállalt életére

Gyilkos robotban rabigát,

Ez tette értünk nappalokká

A nyugodalmi perceket…

Add ide,- csak egy pillanatra,-

Hadd csókolom meg kezedet!

Hányszor ügyelt rám ágyam mellett,

Ha éjsötétbe dőlt a föld,

Hányszor csordult a bánat könnye,

Amit szememről letörölt,

Hányszor ölelt a szent kebelre,

Mely csupa szeretet!

Add ide,- csak egy pillanatra,-

Hadd csókolom meg kezedet!

Ha megkondult az est harangja

Keresztvetésre tanított,

Felmutatott csillagokra,

Úgy magyarázta: ki van ott.

Vasárnaponként kora reggel

A kis templomba vezetett…

Add ide,- csak egy pillanatra,-

Hadd csókolom meg kezedet!

Lábam alól, ha néha, néha

El is tévedt az igaz út,

Ujjaid rögtön megmutatták:

Látod a vétek szörnyű rút!-

Ne hidd Anyám, ne hidd hogy egykor

Feledni bírnám ezeket…

Add ide,- csak egy pillanatra,-

Hadd csókolom meg kezedet!

Oh, hogy így drága két kezeddel

Soká vezess még, adja ég,

Ha csókot merek adni rája

Tudjam, hogy lelkem tiszta még.

Tudtam, hogy egy más, szebb hazában

A szent jövendő nem veszett!

Add ide,- csak egy pillanatra,-

Hadd csókolom meg kezedet!

Legáldottabb kéz a földön

A te két kezed, jó Anyám!

Mindenki áldja közeledben.

Hát én hogy is ne áldanám!?

Tudom, megáldja Istenünk is,

Az örök Jóság s Szeretet!-

Némán, nagy, forró áhítattal,

Csókolom meg a kezedet!

 

 

Dsida Jenő: Óda az édesanyámhoz

Dicsértessél ma Te is itt a földön,

Mert esküszöm, hogy nagyon nagy a Lelked

S a földi szívek földig borulását

Te mindenkinél inkább megérdemled.

Nézem, látom a teltzsákú sok évet

És érzem: nekem már semmit se hagy,

De büszke leszek mindéltemig arra,

Hogy Te vagy nekem az, aki Te vagy.

Te vagy az, aki mindenkinek ad,

A szenvedőknek virrasztást, vizet,

Te vagy, akinek mindenki adósa,

S akinél jóval senki sem fizet.

…Hadd legyek én hát az igazi zengő,

Kis, régi gyermek rombadőlt tanyán

És harsogjam el hozsannás hitemmel

Dicsértessél, dicsértessél, Anyám!

 

 

Dsida Jenő: Mamuska nevenapján

Tudod-e, hogy milyen

Nagy a csillag-tábor?

Tudod-e, hogy hány kis cseppből

Áll a nyári zápor?

Hány homokszem fekszik

Tenger messzi tájon?

Ezeknél már nem lehet több

Csak a kívánságom:

Ahány csepp esője

Van a fellegeknek

Annyi legyen azok száma,

Kik Téged szeretnek!

Fenn magas égben

Ahány csillag fénylik,

Annyi öröm legyen társad

Az életen végig!

Ahány homokszem van

Tenger messzi tájon

Édesanyám. A jó Isten

Annyiszor megáldjon!

 

 

Dudás Dorottya: Az anya

Ki az anya? Ezt kérdezed?

Aki szeret, imád téged.

Gondjaiddal együttérez.

Ö az anya. Jól jegyezd meg!

Ki az anya? Ezt kérdezed?

Aki mindig szívből szeret.

Szigorú és igazságos.

A szemében magad látod.

Ki az anya? Ezt kérdezed?

Aki nevel, gondoz téged.

Fogja kezed, segít, ha kell.

Minden lépésedre figyel.

Ki az anya? Ezt kérdezed?

Aki mindig izgul érted.

Hálát nem vár azért, mit tesz.

Ö az anya. Jól jegyezd meg!

 

 

E. Kovács Kálmán: Anyácska névnapjára

Megkérem a felkelő napot

Mosolyogjon be reggel

Anyácska ablakán.

Megkérem a felhőnyájakat

Legeljenek most másutt

A nagy ég hajlatán.

Megkérem a kertünk aljában

Futó csermelyt, ne legyen

Ma hangos szava itt.

Megkérem a kis fülemülét

Dalolja házunk előtt

A legszebb dalát.

Megkérem a tücsökzenekart

Kísérje lágyan, halkan

Madárka énekét.

Megkérem a kert virágait

Kedves illatuk szórják

Anyácska merre lép.

 

 

Elek István: Anyák napján

Ragyog a nap, tűz a fénye-

Tündöklőre tisztította

Édesanyák ünnepére.

Lombos a fa, szép az ága,

Virághímmel díszítette

Édesanyák hajnalára.

Tündököl a szó a számon,

Szívből szökkent a virága:

Édesanyám, neked szánom.

Virág között fényben állok,

Úgy kívánok, édesanyám,

Békességet, boldogságot.

 

 

Elena Čepčekova: Anyu

Anyu,

De jó, hogy édes arcod látom!

Nem hagysz el, mondd, ugye, sose?

Ágyam felett a sötét padláson

Kibomlik éjjel a mese.

De ha magam lennék, nem jönne el

A mese reggel téged átölel.

Anyu,

Ki gondolna, vigyázna rám,

Ha nem lennél te az én mamám,

Ki óv és lágyan simogat?

Adok neked egy szép virágot,

Holnapra többet is, a nagyvilágot!

Anyu,

Ugye, te mind-mind ismered

A tengert és a zöld határt,

Az utakat az életet,

A holdat és a napsugarat,

S ha én is már mindent tudok,

Tépek neked egy égi csillagot.

 

 

Emőd Tamás: Anyám keze

Anyám kezére gondolok :

– E kéz fehér és keskeny

Ilyen csendes bús női kéz

Itt nincs is erre Pesten.

Közelről szembe sem tűnik,

Csak így, ha messze nézek

Így messze tisztán látom én

A formáját e kéznek.

Olyan szelíd és gyenge kéz,

Áttetsző, mint az este,

Templom fülkébe látni csak

Párját üvegre festve,

Ilyen kézzel tart misztikus

Rózsát a boldog angyal

Szent képeken, színezve lágy

Bársonnyal és arannyal.

Anyám kezére gondolok:

Be lankadt, ó be fáradt,

Hányszor stoppolta meg lyukas

Harisnyám és ruhámat,

A pertlim hányszor fűzte ki,

Ha rá görcsöt kötöttem,

Hányszor fésülte meg hajam,

S én hányszor ráütöttem.

Viaszból megmintáztatom

E kéz formáit egyszer,

Az ágy mellett fog állani majd,

Mint oltárfőn a kegyszer,

És este lefekvés előtt,

Ha megvetik az ágyat,

Kezet fogok csókolni én

Mindig az anyámnak.

 

 

Endrődi Sándor: Leborulsz a sírra…

Leborulsz a sírra,

Szegény édesanyád áldott sírhalmára,

Leborulsz csöndesen, csüggedten- szomorú

Liliom módjára.

S most látom mit tesz az:

Árván leborulni egy kicsi halomra,

Mely szemeink elől az eget, a földet

Egészen elfogja.

Leborulsz reája.

Tudva, hogy alatta édes jó anyánk van!

S hogy lelkünk sikolya, mely őt visszakéri,

Elhangzik az árnyban!

Most látom, mit tesz az,

Mily kínos, mily fájó, egyedül maradni.

S hogy a szív ily búban nem igaztalan, ha

Meg akar szakadni.

Ő nincs, ő hiányzik,

Életed forrása, szereteted napja!

Lehullott a kéz, mely könnyedet törölte

S bölcsődet ringatta!

Egyetlen, hű szíve

Még egyszer dobogta nevedet s megállott!

Jéghideg lett ajka, az a kedves ajk, mely

Annyiszor megáldott!

Hívod édes szóval,

Meleg öleléssel…Hasztalan! Nem ébred,

Nem látja vergődő szívednek könnyeit,

Nem hallja beszéded!

És mégis veled van!

Szelleme, lelke él! Azt el nem temetted,

Halk éjen kibontja ragyogó szárnyait

S ott lebeg feletted.

Tovább él szívedben

Erénye, jósága, minden gondolatja…

Ó! Az édes anya meghal, de gyermekét

Soha el nem hagyja!

A végtelen égből

Őrködve ragyog rád két szeme sugára,

S ki felett ily áldó szemek őrködnek az

Nem árva, nem árva!

 

 

Eötvös József: A megfagyott gyermek

Ily késő éjszaka ki jár

Ott kinn a temetőn?

Az óra már éjfélt ütött,

A föld már néma lőn.

Egy árva gyermek andalog,

Szívét bú tölti el;

Hisz az, ki őt szerette még,

Többé már nem kel.

Anyja sírjára ül, zokog

Az árva kisfiú:

„Anyám, ó kedves jó anyám!

Szívem beh szomorú!

Mióta eltemettek itt,

Azóta bús fiad.

Nincs a faluban senki most,

Ki néki csókod ad.

Nincs senki, aki mondaná:

Szeretlek, gyermekem!

Puszta a ház, hideg szobám,

Nem fűtenek nekem.

Melléd temetve én is itt,

Miért nem nyughatom?

Szegény és elhagyott vagyok,

Hideg a tél nagyon!”

Az árva búsan zengi így

Kínos panaszait:

Felelve rá a téli szél

Üvöltve felsivít.

A gyermek fázik, könnyei

Elállnak arcain,

Borzadva néz körül, de itt

A holtak hantjain.

Mély nyugalom uralkodik,

A csend irtóztató,

Csak szél sóhajt a fákon át,

Sziszegve hull a hó.

Fölkelne, jaj! De nincs erő,

Lankadva visszadűl

A kedves dombra-felsóhajt

S mély álomba merül.

 

És ím az árva boldogul,

Jól érzi most magát:

Elmúltak minden gondjai.

Az álom hív barát.

Szíve még egyszer feldobog,

Mosolyognak ajkai,

Csöndes-nyugodva alszik ott-

Meghaltak kínjai.

 

 

Erdélyi Dezső: Édesanyám

Minden földi szépet tőled kapok,

Szerető jó anyám; egyetlenem;

Nélküled nem vetek, nem aratok,

Kérem az Istent, légy mindig velem.

„Anyám!” E szó oly szép, oly dallamos,

Benne a jóság, tündéri álom.

Utad, melyen jársz, legyen napos,

Nevedet napi imámba zárom.

Simító kezed melegen fog át

Ha feljő a nap – vagy csillagsereg,

Jóságod adja a jóéjszakát

Melynek csendjén. kislányod szendereg.

Megtanítasz minden szépre, jóra,

Csengő hangod a két fülembe zeng:

S, hallgatok a bölcs anyai szóra,

Szavad nyomán kis lelkem elmereng.

Eszményképül állítalak elém,

Ó megtanultam jól a tíz igét

Tőled árad az üdvösség felém,

Mert anyaszív csak egy van, a tiéd.

Imádkozom! Nagy hatalmas Isten,

Kegyelmed sugarát hintsed reám;

Tartsd meg sokáig legnagyobb kincsem:

Az én szerető édes jó anyám!

 

 

Erdélyi Indali Péter: Isten belát…

Isten belát szíveinkbe,

Látja hálaérzetünk,

Mellyel kedves névnapodon

Üdvözölni sietünk.

Szeretetért szeretettel

S hálateljes érzelemmel

Azt kiáltja szívünk, szánk.

Soká éljen jó anyánk!

 

 

 

Erdélyi Ilona: Édesanyám szeretete

Édesanyám szeretete

olyan, mint a nap sugára,

amely áldást, fényt, meleget

áraszt szeretetet a világra.

Lenne bár a szeretetem

olyan, mint a holdnak fénye,

mely a napnak fényességét

visszavetíti az égre!

 

 

Erdélyi Ilona: Ima Édesanyámért

Édes, jó Istenem

hallgasd meg imám,

áldd meg az én drága,

édes, jó anyám!

Mily sok jót tett velem,

el sem mondhatom,

a nevét imámba

belefoglalom.

Addig vagyok boldog,

míg ő van velem,

éltesd őt sokáig,

Uram, Istenem!

 

 

Erdélyi József: Anyai szó

Vertük a fecskefészkeket,

az istálló eresz alatt,

kínoztuk és csaptuk a földhöz

a kopasz fecskefiakat.

Nem hatottak meg a kifosztott

madarak sikongásai, –

játszottunk… Van-e különb játék,

mint életekkel játszani?…

Egy kisfecskét én hazavittem,

hogy anyámnak megmutatom –

A szívemet cseréltem el

azon a végzetes napon,

az én ártatlanul kegyetlen,

öldöklő gyermekszívemet…

Anyám is jobban tette volna,

ha nem szült volna engemet!

Nem bántott, csak azt mondta, hogy

a fecske Isten madara,

s aki bántja, azt megveri

az Isten tüzes ostora.

Azt kérdezte: hogy esne nékem,

ha megfogna egy óriás,

s kitépné a két kezemet,

mikor nem is volnék hibás?…

Tanyasi játszótársaimnak

elmondtam: mit mondott anyám,

félrelöktek. Nem fogott

rajtuk a jámbor tudomány.

Magam is maradtam, kis tudós,

egy játékommal kevesebb,

két kezem tisztább, mint a másé,

de a két szemem könnyesebb…

Miért is tanított jóra, szépre?

Miért nem mondta, hogy öld, csak öld,

ne sajnáld a kicsit, a gyengét,

mert az erőseké s Föld,

kiknek szívében nincs bűnbánat,

se irgalom, se kegyelem!…

Fegyverrel bírják a világot,

és énnekem nincs fegyverem.

Nincs fegyverem más, csak a szó,

és nem hallgat rám a világ,

nem hallja meg, hogy sikoltoznak

fiaik után az anyák.

Nem hallja, hogy siratja rablott

szerelmes a szerelmesét, –

egy neveletlen, óriás,

vad gyermek az emberiség.

Ki fékezi meg ezt a játszó,

gyilkos óriásgyermeket?

Ki fogja égi tudományra

a durva népvezéreket? –

Anyai szó! Angyali szózat,

isteni fegyver, tüzesen

szállj szívről szívre, szájról szájra,

se is némulj el sohasem!…

 

 

Erdődi Elek: Ha nagy leszek, anyám

Ha nagy leszek, anyám, fiad ígéri neked,

Nagyon boldoggá foglak tenni téged.

Teérted dolgozom örökké, szakadatlan,

Hogy visszaadjam mindazt, amit tőled kaptam.

Ha nagy leszek, anyám, tied lesz napom, éjem,

Hogy régi mosolyod orcádra visszatérjen.

Hogy eltüntethessem rólad a gondkeresztet,

Mely fáradt, szép szemed alatt megbújva reszket.

Ha nagy leszek, anyám: csak érted fogok élni.

Becézni foglak majd, és a széltől is védni

Hogy megháláljam lelked rám hullott csodáját,

Hisz értem szenveded az élet golgotáját.

Lábad elé hintek minden selymes virágot,

Hogy visszaadjam néked boldog ifjúságod

Hogy visszaadjam azt, mit tőled elvettem.

Te tönkrementél, és én viruló élet lettem.

Ha nagy leszek, anyám, bíborban fogsz majd járni,

Az egész világ tisztelni fog és csodálni,

Arcodról eltűnik a gond s a néma bánat,

A világ irigyli majd az én jó anyámat

Édesanyámat!

 

 

Eszes Katalin: Virágom

Leszedtem egy virágot

A szirma sárga volt.

A zöldellő faágon

A cinke így dalolt:

Az illatos virágot

Édesanyádnak add!

Az illatos virágot

Édesanyádnak add!

 

 

Faltysné Ujvári Anna: Gyerekek!

Gyerekek! Gyerekek!

Mi van ma veletek?

Nem maszatos senki,

Csendben van mindenki.

Szemetet sem hagytok,

Oly rendesek vagytok.

Látjátok, nagymamák?

Milyen jó unokák?

Ünneplőben vannak,

Verseket szavalnak,

Minden nagymamának

Forró csókot adnak.

 

 

Faltysné Ujvári Anna: Nagymama

A nagymama reszketeg,

De fogja a kezedet,

S elvezet a gondon át

Minden félős unokát.

A nagymama rosszul lát,

De visel egy okulát,

Pulcsit köt, és verset szaval,

A rézüstben lekvárt kavar.

A nagymama lába fáj,

Mégis veled szaladgál,

Versenyt fut az idővel-

Majd megérted idővel.

A nagymama elringat,

Simogat és puszilgat,

Hallgasd meg, hogy mit mesél,

S az ő álma te legyél.

A nagymama szíve nagy,

Neki „jobbsincs” gyerek vagy.

Néha-néha öleld át

A nagymamát, a nagymamát!

 

 

Faltysné Ujvári Anna: Amikor majd nagy leszek

Amikor majd nagy leszek,

Egy szép országot veszek,

Én leszek ott a király,

Anyukám a királylány.

Hintaszékbe ültetem,

És naphosszat lengetem,

Ahogy engem ringatott,

Mikor bölcsőbe rakott.

Ha a hintát megunja,

És a szemét behunyja,

Elmesélem őneki,

Száz királyfi kéreti.

De senkinek ne higgyen,

Inkább csak enyém legyen,

Neki adom, ha marad,

Fele birodalmamat.

 

 

Faltysné Ujvári Anna: Madárfüttyös vigalom

Madárfüttyös vigalom,

Ma van anyák napja,

Azt a sok szép virágot

Édesanya kapja.

Dajkálódik a csokor,

Ezer apró kézben,

Illeg – billeg sok kis láb

A nagy ünnepélyen.

Anyuka ölébe,

Virágszirmot terítünk

Lábai elébe.

Falu Tamás: Anyád

Aki jó volt hozzád, az volt az anyád,

Minden pillanatban gondolt ő reád.

Ha sorsod megvadult, s látta, hogy elüt

Félretolt az útból, s elé ő feküdt.

Aki jó volt hozzád, az volt az anyád,

Ha fáztál, a lelkét terítette rád.

Átvette terhedet, hogy azt ne te vidd,

Simogatta sebed, sírta könnyeid.

Hogyha megbántottad-mért bántottad őt?

Nem sírt ő sohasem a szemed előtt,

Nem hangzott ajkáról soha-soha vád,

Akihez rossz voltál, az volt az anyád.

 

 

Falus Lajos: Nekem már nincs anyám

Nekem már nincs anyám, ki simogasson,

Estére érve álomba ringasson,

Gyengéd kezével édesen becézzen,

Szelíd szaván szép meséket meséljen, ..

Az én anyám a kéklő égben él már,

Csillag-szemével onnan néz le énrám :

Ha boldognak lát arca felragyog,

De mindig sír, ha szomorú vagyok.

Az én anyám olyan mint mindegyik:

Őnéki fáj ha gyermekét verik,

Ne bántsátok hát egymást emberek!

Minden rossz szó egy anyán ejt sebet…

Minden ütés egy anyaszívet ér,

Nyomában onnan serken ki a vér.

Ó szeressétek egymást, emberek!

Anyátokért… ha másért nem lehet…

 

 

Faragó Adrienn: Édesanyám

Nézem két dolgos kezed,

Melynek puha a tapintása.

S nézem két meleg szemed,

Melyben a szeretet ragyogása.

Ha mosolygós az arcod,

Boldog vagy, és én is az vagyok.

Ha sok a bajod, gondod

Ne búsulj! Én veled vagyok.

 

 

Farkas Árpád: Anyák némasága

Csak a gyermekek tudják mohó irtózattal a késeket nézni.

Mint a hegedű, az anyák melléhez szorítva énekel a kenyér,

a villanó penge simulása benne hópuha muzsika.

Morzsák havazásába tartják arcukat a gyermekek,

csak ok, ok tudják az anyák mellére szaladó késeket

mohó iszonyattal nézni.

Távolodnak tőlünk az anyák, kiürülnek álmainktól, mint az edények.

Mellük, akár az otthoni csu7prok, kanalak, csészék, ajkunk kihűlt formáit őrzi.

Szél ver minket, férfivá, késsé élesít a fenőkő- idő.

Csak az anyák tudják mohó, lármátlan iszonyattal a fiakat nézni,

ha kenyérszegő késként csobogó mellükre szaladnak.

 

 

Farkas Eleonóra: Anyám szava

Virágok selyme, szelek bársonya,

Zúgó tengerek ringatózó öble

Az élet töretlen bajnoka

Anyám, aki egy fénysugár a ködben

Ha rád gondolok gyűrűznek fejem felett

És betakar az éj rémísztő leple,

Az Isten benne akkor vezet:

Anyám szava egy fénysugár a ködben

Ott nőttem fel a természet ölén…

Mint kisded léptem be a bűvös körbe

Szigetként rokkantságom mezején.

Anyám szava egy fénysugár a ködben

Benne köszöntök mindent, ami él

Bár István népe újból felhőtlen,

Kevés asszony ma ily kemény acél,

S maradt meg tiszta fénysugár a ködben.

 

 

Farkas Eleonóra: Az Anya

Az Anya gazdag és szegény.

Száz kincse létezik gyermekén.

Sosem kér, mindig kölcsön ad,

mint el nem múló virradat.

A nő által fényből terem

egy élet, míg megismerem…

A viszonzás csak buborék –

akármi szépet mondanék

árnyékká lesz, mert ő a Nap;

arcában a jóságfonat

ellenőrzi a tetteid,

mert benn él a tiszta hit.

Járhat göröngyös utakon,

nem barátja az unalom.

Vágya mindenkit felemel,

melletted áll, ha elesel.

Szívében a könyörület

szikláját le nem döntheted.

Kívülről számos seb fedi;

ereje bölcs és isteni.

Kezéből szeretet fakad.

Lángnyelv buzgalma megragad,

s ha úgy érzed, még nem tiéd,

e hivatást ne vállald még!

Másként megtörsz, nincs menedék.

Amit kergetsz, csalóka kép…

Ő szilárd oszlop, mindig ép,

el nem hajol, ha vihar tép.

 

 

Farkas Imre: Idegen sír

Bedőlt kis sírhalom… tenger virág rajta.

Nyíló sok virágot öregasszony hordja.

Egy jó öregasszony minden este-reggel,    ·

Fohászkodó szóval, ájtatos lélekkel.

„Kinek hordja néni ezt a sok virágot?

A legkedvesebbje hideg sírba szállott?

Talán a férjének, fiának a sírja,

Hogy így ápolgatja elgondozza sírva?

Kinek adták ezt a korhadt kis keresztet?”

Szól az öregasszony a hangja is reszket:

„Nem tudom, nem tudom, hogy kinek a sírja,

Vén már a keresztje név nincsen rá írva,

Ami volt, az idő mind lehordta róla…”

„Miért ápolja hát ilyen féltve, óva?”

Valamikor hajdan, valamikor régen

Volt egy szép, volt egy jó, derék fiam nékem.

És elvitték messze idegen országba,

Idegen országba nagy háborúságba

Buzgón imádkoztam napról-napra érte

Idegen országból nem jött haza többet.

A vére pirosra festette a földet,

Bús trombita-szóval ott el is temették,

Messze más hazában hideg sírba tették.

Hátha ott valaki nagy messzi országba

Virágokat ültet jeltelen sírjára.

Hátha  valakinek a résztvevő könnye

Hull ott is, arra a drága, szent göröngyre

S ápolgatják, úgy, mint én ezt a sírt itten…

Áldja meg a porát a jóságos Isten.”

 

 

Farkas Imre: Ifjú lányok emlékkönyvébe…

Mi a legnagyobb boldogság a földön?

Tanuld meg, kedves, ifjú lány,

Az ha valaki sokáig, sokáig

Mondhatja ezt : „Édesanyám!”

Lányka! Körötted az egész világ,

Tudom: vágyódsz feléje titkon.

Akkor leszel igazán boldog, hogyha

Az egész világ számodra, az: „otthon!”

 

 

Farkas Imre: Levél…

„Édes fiam. – Hogy érzed magad?

Nem hagyta el még szívedet a hit?

Nem vagy beteg? Van-e meleg szobád?

Nem csaltak-e meg fényes álmaid?

Miért nem írsz, ha pár rövidke sort is,

Aggódva várjuk itt mindannyian,

Az ősz hideg, nedves a levegője…

Vigyázz magadra édes kicsi fiam.”

„Apád egy kissé gyönge, beteges,

A régi bajt még nem heverte ki.

Ha rólad van szó, mindig mosolyog,

Te vagy a legfőbb öröme neki.

Ha jön egy versed elolvassa százszor…

A nővérednek új ruhája van,

Tudod nagy újság az ilyesmi nálunk…

Vigyázz a pénzre édes kis fiam.”.

„Egymás között úgy elemlegetünk,

Kivált ha jő az este bűvös árnya;

Mit csinál Imre? Van-e most neki

Meleg szobája, meleg vacsorája?

Ilyenkor aztán elborul a lelkünk,

Terád emlékszünk hosszan, szótalan,

Megyek feküdni… imádkozni érted…

Isten megáldjon édes Kis-fiam.”

 

 

Farkas Imre: Odahaza

Magam ülök kis szobámba,

A derengő félhomályba,

A kályhában pattog a fa, –

Én Istenem, de jó voln’ most

Odahaza.

Szinte érzem, szinte látom –

Együtt ül a kis családom.

Hallik édesapám szava

Áhítattal hallgatják azt

Odahaza.

Annyi mesét nem tud talán

Senki, mint az édesapám,

Története ezer fajta,

Nevetnek, meg sírnak rajta

Odahaza.

Csak az anyám nem a régi

– Szívem-lelkem látni véli –

A szemébe bánat ragyog,

Fáj neki, hogy én nem vagyok

Odahaza.

 

 

Fazekas Anna: Köszöntő

Hajnaltájban napra vártam

Hűs harmatban térdig jártam.

Szellő szárnyát bontogatta,

Szöghajamat felborzolta.

Hajnaltájban rétre mentem,

Harmatcseppet szedegettem,

Pohárkába gyűjtögettem,

Nefelejcsem beletettem.

Hazamentem, elpirultam,

Édesanyám mellé bújtam.

Egy szó sem jött a nyelvemre,

Könnyem hullt a nefelejcsre.

Édesanyám megértette,

Kicsi lányát ölbevette,

Sűrű könnyem lecsókolta,

Kedves szóval, lágyan mondta:

„Be szép verset mondtál lelkem!

Be jó is vagy kicsi szentem!”

S nyakam köré fonva karját

Ünnepeltük Anyák napját!

 

 

Fazekas Ernő: Előre megsúgom…

Előre megsúgom:

Rövid a mondókám

Hozzád, aki mindig

Oly jó voltál hozzám.

Drága keresztanyám

Szívemből óhajtom,

Teljesüljön minden

Vágyad e nagy napon!

Hálás szeretettel

Kívánom ezt neked,

Hogy boldogan érj meg

Még sok ilyen ünnepet!

 

 

.

Fazekas Ernő: Szép virágot hoztam

Szép virágot hoztam:

A szívem virágát,

Őszinte lelkemnek

Igaz kívánságát.

A bánat kerülje

Messze ezt a házat,

Boldogság övezze

Jó keresztanyámat!

Fogadd el jó szívvel

E pár szál virágot,

Legyél mindig boldog

Legyél mindig áldott!

 

 

Fazekas Ernő: Aki engem…

Aki engem neveltél,

Babusgattál, szerettél,

Kívánom, hogy az Isten

Oltalmazzon, segítsen!

S míg a sok jót kívánom

Szerető csókod várom

S amit még el nem mondtam,

Benne lesz majd a csókban!

 

 

Fazekas Ernő: Úgy dobog

Úgy dobog, úgy dobog

Az én kicsi lelkem,

Azt mondja, azt súgja

Titokban énnekem.

Hogy akit szeretek

Nagy ünnepe van ma,

Édes jó anyám

Ma van anyák napja.

Mit hozzak, mit kérjek?

Nincsen nékem kincsem.

Elhoztam, fogadd el

A szerető szívem!

Kívánságod mind-mind

Valósággá váljon,

Élj soká jó anyám

Szívemből kívánom!

 

Fazekas Ernő: Hallgasson meg…

Hallgasson meg édesapám

Erre kérem szépen

E mai nap reggelére

Vártam én már régen.

Amikor ma felébredtem

Újra megfogadtam

Eztán sose leszek pajkos

És szófogadatlan!

Ajándékul ezt adom a

Születésnapjára,

Hogy méltóvá legyek mindig

Szerető csókjára.

Kívánom, hogy bú és bánat

Elkerülje messze

S apámat még a jó Isten

Sokáig éltesse!

 

 

Fecske Csaba: Én meg én

Ha én nem lennék,

Kié lenne a ruhám,

Kié lenne anyu,

És apu meg a kiskutyám?

Tudnák-e vajon,

Hogy nem én vagyok

Az a kisfiú, aki

Új biciklit kapott?

Hiányoznék-e ha

Nem én születek nekik,

Szeretnek–e engem,

Vagy azt a másikat szeretik?

 

 

Fecske Csaba: Szüleim

Hömpölygő, lágy szelek,

Sarjadozó fények

Balzsamozzátok be

Testét két szülémnek,

Lelkét vidítsátok

Én két jó szülémnek!

Parázsló alkonyon,

Viola-homályban

Szemük húnyó tüzét

Fellobogni lássam,

S pipacs-piros vérük

Erek lugasában!

Könnyük ne havazzon,

Májuk ne reszkessen,

Erejükből huncut

Mosolyra is teljen,

Süldő örömüket

Hizlalják föl ketten!

 

 

Fehér Ferenc: Egy drága arc

Megfestették már annyian,

De csak én tudom, más senki sem,

Hogy a hangja is fehérszín selyem…

Mégis, ha szólít: „ Kisfiam”,

„Mi az?” – csak úgy odavetem.

Láttam már képen: gyermekét tartja…

De csak én tudom, hogy karjaiban

Az egész nagyvilág benne van.

Ajka mért nem nyíl meg panaszra,

Ha karjaiból kitépem magam?

Megfestették már annyian,

Összes színeivel a világnak,

De érzem, hogy fakók mind e vásznak.

Ha már nem mondja lágyan ”Kisfiam”-

Hogy mutassam őt fel a világnak?

 

 

Fehér László: Isten áldja az Édesanyákat!

Kik élő hittel,

Istenszeretettel

Vállalják és nevelik

Minden gyermeküket.

Legyen áldott éltük,

Terhet hordó énjük.

Őket ünnepeljük,

Kitől kaptuk létünk.

 

 

Fehér Lídia: Mesélj anyám

Anyám, ma kérlek hogy mesélj nekem.

Feledd el hogy már régen nagy vagyok.

Mond: Jancsi és Juliska mit csinált,

Az erdőn az a két kis elhagyott?

A boszorkánynál rosszul ment soruk?

De végre mind a kettő visszatért,

Sok kincset hozva? és a bú, a gond

A kunyhójukban erre véget ért?

És Hamupipő mennyit szenvedett,

Míg drága hercege jött érte el!

De a mesében a szelíd, a jó

Megkapja mindig, amit érdemel.

Hát Csipkerózsa mily soká aludt!

Száz hosszú évig dermedten pihent,

De boldogságra ébredt! Ó, anyám,

Beh szívesen is hallom az ilyent.

A ma már holnap elfeledve tán,

De messzi ködbül egyre ránk ragyog

A mese édes, enyhe csillaga.

Mesélj, anyám, feledd, hogy nagy vagyok!

 

 

Fekete Ilona: Anyámhoz

Van nekem egy kedves, áldott,

Hőn szeretett jó anyám!…

Tudom róla bizonyosan,

Szeret ő is igazán.

Hogyha szívem kétség gyötri,

S arcom befelhőzi bú,

Jó anyácskám egyre kérdi:

Miért vagyok szomorú?

Letörli a könnyeimet,

Szava áldott balzsamír!

S akkor örül, akkor boldog,

Ha gyermeke már nem sír.

Megsimogat puha kézzel,

Meg-megölel kedvesen

És eltűnik minden bánat,

Derű ragyog szívemen.

Ha betegség gyötör engem,

S láz veri ki testemet,

Jó anyácskám ápolgatva

Aggódik ágyam mellett.

S milyen boldog, hogyha újra

Egészséges gyermeke.

Áldja meg őt minden jóval

A szeretet Istene!

 

 

Feleki Sándor: Ez a nap…

Ez a nap ragyogóbb, fényesebb, mint máskor,

Boldogabb vagyok én akárkinél százszor,

Hogyne lennék boldog, hogyne lennék vidám,

Ajkam elmondhatja, amit szívem kíván.

Amit szívem kíván, édesanyám, Néked,

Csak virágból fonok Neked ékességet,

Mert mást mit adhatok? Nincs gyémántom, kincsem,

Hogy azt drága anyám, Te elébed hintsem.

Csak egyet adhatok, a szívemet adom.

Szívem azt dobogja: szeretlek én nagyon.

Forró, szent imára nyitom én a számat:

Tartsa meg az Isten soká anyukámat.

Soká itt ragyogjon, mint a csillag az égen,

Könnyes szemmel, szívvel mondom: Éljen! Éljen!

 

 

Feleki Sándor: Kedves Édesanyám

Kedves édesanyám, születésnapodra

Virágozzék szépen kertek, mezők bokra.

Tavaszi nap süssön le az égből újra,

Pinty és rigómadár legszebb dalát fújja.

S az én szívemből is szálljon fel az égnek

Drága édesanyám érted hálaének.

Ím, e kis csokornak minden virágszála

Nem egyéb, mint tiszta szeretet és hála.

Szeretet és hála, mert úgy szeretsz engem

Bár ezt csak egyszerű, kevés szóval zengem.

Nem mondok ma cifra, felköszöntőt itten,

Csak azt kérem, téged áldjon meg az Isten!

Áldjon meg az Isten, élj még sok szép évet

S tovább is úgy szeress, mint ahogy én téged!

 

 

Feleki Sándor: Hej mióta…

Hej mióta várom én már

Mikor jön az óra,

Hogy megnyíljon az én ajkam

Szép üdvözlő szóra.

S most előtted, hogy itt állok

S szólani kell szépen,

Akárhogyan próbálom is,

Megakad beszédem.

Csak akinek szíve üres,

Beszél sokat, könnyen.

Mit kívánjak? Hadd mondja el

Felcsillanó könnyem.

 

 

Feleki Sándor: Anyám!

Anyám! Erre a kis szóra, mindig csak azt érzem,

Mintha ezüstcsengő csengne, csodaszépen, édesen.

Nincs is ennél drágább szócska, s nem tudja mily boldog még,

Ki naponta elmondhatja, míg szemében könnye ég.

Hogyha baj ér, óh mily hamar találhatsz te rá vigaszt.

Hiszen tudod, édes anyád gondos lelke lát s virraszt.

Szorítsd, szorítsd csak keblére minél többször fejedet

Boldog leszel és bánatodat egykettőre feleded.

Imádkozom reggel este, s áldom érte Istenem,

Hogy anyám van, aki engem így melenget, így szeret.

Anyám! Ez a drága, szent szó száll, száll fel az egekig

Jól tudom az anyai szív, vigyáz reám, s megsegít.

 

 

Feleki Sándor: Van-e…

Van-e tisztább fény, mint anyád

Drága szemefénye?

Melegítő, boldogító,

Téged óva, féltve.

S nincs biztatóbb, mint ha keze

Megsimogat téged.

Ha bántott gond, az át többé

Nem gyötör, nem éget.

Nincs melegebb, mintha anyád

Szíve feléd dobban

Szorítsd arcod kebelére,

Szorítsd minél jobban.

Anyám! Míg e szent, szép szócskát

Elsóhajtod, mondod,

Napsugaras marad élted

Megszűnnek a gondok.

Ó, be boldog az, ki hallja

Amint szava csendül,

Ó, be boldog az, ki hitet,

Merít anyaszembül.

Minden reggel, minden este

Mondj hő imát érte,

Hogy hosszú, szép, derűs legyen

Az ő drága élte.

 

 

Feleki Sándor: Milyen…

Milyen nyugtalan volt

Ma éjjel az álmom.

Ide kellett nékem

Elibetek állnom.

S álmomban, hogy alig

Kezdem a beszédem,

Megakadt a szavam,

Istenem, be szégyen!

De most, hogy itt állok

Mondókámba kezdve,

Jaj, dehogy is félek

S nagy a szívem kedve.

Hiszen jó Istentől

Kéri unokátok,

Hogy áldását bőven

Szórja le tirátok.

S ha ez a kis versem

Talán nem is tetszik

Azért szeressetek,

Kérlek, úgy mint eddig.

 

 

Feleki Sándor: Itt állok most…

Itt állok most előttetek,

A kis unokátok,

Hogy az Isten bő áldását

Kérjem tireátok.

Amit néktek adhatok én,

Az egy szent ígéret.

Szófogadó, és jó leszek,

Ameddig csak élek.

Hogy e rövid mondókám most

Már végéhez ére,

Hadd adjak még egy-egy csókot

Nagyszülőm kezére.

 

 

Feleki Sándor: Amíg e szót…

Amíg e szót kimondhatod,

Ó, mondd ki szívrepesve

S imába foglald, könnyek közt

Naponta reggel, este.

Mily boldog vagy, nem is tudod,

Míg simogat az ujja,

Ó, csókold meg e szent kezet,

Ezerszer, újra, újra!

Nem is tudod, mily boldog vagy,

Hisz rád hull szeme fénye,

Ha látod, hogy már közeleg

Siess vígan elébe.

Nem is tudod, mily boldog vagy,

Míg ő adhat tanácsot

Ha ő nincs, árva a szobád

És keserű kalácsod!

Míg látod e nagy szép világ

Előtted van kitárva

S ha nincs már, ég és föld sötét

S te árva lettél, árva.

De árva is ha vagy, talán

Akkor sem hagy el téged,

A sírhalmát keresd fel

Ha bánat könnye éget.

S megkönnyebbül majd a szíved

Hogy ő vigasztal, érzed

Ha él, vagy meghalt, jó anyád

Szíve érted ver, érted!

 

 

Feleki Sándor: Anya

Szeresd forrón Édesanyád

Szeresd, míg lehet!

Ő éltednek minden napján

A verőfény, kikelet.

Szeresd forrón Édesanyád

Szeresd, míg lehet!

Ő sorsodhoz, életedhez

A gyémántos díszkeret.

Szeresd forrón Édesanyád

Szeresd, míg lehet!

Ő ad erőt a munkádhoz,

Erőt, áldást s ihletet.

Szeresd forrón Édesanyád

Szeresd, míg lehet!

Szerezz neki, amíg csak él

Szép, boldog, víg perceket.

Szeresd forrón Édesanyád

Szeresd, míg lehet!

El ne hagyjad, hír, szerencse

Bárhogy csábít tégedet.

Szeresd forrón Édesanyád

Szeresd, míg lehet!

Mily boldog vagy, míg e bús szót

„Árva” még nem ismered.

 

 

Feleki Sándor: Szülőknek

Álmomban az éjjel

Tündérkertben jártam,

Egy kis angyal vezetett a

Virágok sorában.

Balról nefelejcsek,

Jobbról rózsák voltak,

S gyöngéd szóval, szeretettel

Szívemre hajoltak.

Azt mondta az angyal:

-Nefelejcs a hála,

Rózsa meg a szép szeretet

Kedves virágszála.

Kettőt én közülük

A szívembe zártam,

S evvel a két szép virággal

Most elétek álltam.

Csak ez az én kincsem,

Nincs egyebem, másom,

Fogadjátok vele együtt

Sok jó kívánságom!

A jó Isten benneteket

Soha el ne hagyjon,

S az új évnek minden napján

Sok örömet adjon!

 

 

Feleki Sándor: Hogy itt állok…

Hogy itt állok te előtted,

Édes, drága nagymama,

Örömében ver a szívem,

Gyorsabban, mint valaha.

Születési évfordulód

Ragyogva hív engemet,

Azt hiszem, hogy angyaloknak

Csengettyűje csengetett.

Azt csengeti: Szedd most össze

Szép szavakba, sebtiben,

Amit érzesz, oly gyönyörűen,

Mint nem tudná senki sem.

Jó nagyanyám, nézem, nézem

Szép hófehér hajadat,

Nézem mosolygó két szemed

S a mondókám megakad.

Mert, hogy tudjak megköszönni

Annyi szépet, annyi jót,

Sok játékot, édességet,

Cukrot, süteményt, diót?

S hogy tudjam én megköszönni

Sok kedves, meleg szavad,

Mely, ha rosszat is míveltem,

Ajkadról védőn fakadt?

Nézd, szememből a könny perdül

Helyettem most az beszél,

Azt suttogja: Élj sokáig

S kerüljön el baj, veszély!

 

 

Feleki Sándor: Egy szó

A temetőben bolygok árván,

Jobbról meg balról mennyi márvány

És mennyi büszke, cifra gránit

Ékes szavakkal sorban áll itt.

Rajtuk díszes arany betűvel

Amit a holt hajdanta művelt,

Mi volt az érdeme, a rangja,

Midőn e földet oda hagyta.

Megbámulom a köveket

És azután tovább megyek.

Amott elrejtve, félre, messze

Akadtam rá egy fakeresztre,

Kopott gyalulatlan. Körötte

A halmot egy pár fűszál födte.

Nem tudom, ki pihen alatta,

Nincs rája vésve neve, rangja.

Nem él már senkije talán.

Csak ez egy szó van rajt: Anyám!

Elszorult szívvel álltam ottan,

Könny gyűlt a szemembe s felzokogtam.

 

 

Festetics Pálné: Egy álom

Álmodtam… Egy nagy kastélyban laktunk,

Várkastély volt ez, mélység alattunk.

Számos kis ablak vágva a falban,

Gyakorta kinyílt egyikük halkan.

Sorjában nyíltak reggel vagy este,

Éltető napfényt be-beeresztve.

Szélben, viharban zárva maradtak,

Mindig épségben volt a sok ablak.

Valaki volt, ki híven állt vártán,

Ne nyúljon hozzá senki garázdán.

Napnyugtakor, mint anya gyermekét,

Az ablakokat féltve befödték.

Így állt a vár, s a keskeny ablakok

Fénylettek sorban, mint a csillagok.

Belátni rajtuk sosem lehetett,

Csak madár szállt ott és a fellegek.

Az alkonypírban aranyos lepel

Kúszott a toronyablakokig fel…

S a hold sarlója amíg fel nem jött,

A zászlórúdon rezgett, tündökkölt.

Felébredtem… Ágyamnál ült anyám,

Szeme mosollyal függesztve reám.

A mély érzések hő szeretetét

Sugaras szeme szórta szerteszét.

Íme az álmom! – A „vár” én vagyok,

Elmém tudása apró ablakok,

Melyeket sorra Ő nyitogatott…

Szíve kincséből de sokat adott!

Csak azt tanultam, ami jó, nemes,

Melyeket tudni hasznos, érdemes.

Alantas dolgok nem érhettek el…

Pacsirta volt Ő s az fent énekel.

Nem is lehetek rossz ember soha,

Nem lehet sorsom sivár, mostoha.

Anyám emléke mindent beragyog,

Amíg csak élek, amíg meghalok.

 

 

Fésűs Éva: Tavasszal

Házam táján minden csupa

Madárdal,

Kiskertemet beültettem

Virággal,

Törökszegfűt öntözgetek,

Közepébe rózsát teszek,

Mind kinyílik vasárnap!

Bokrétába kötöm

Édesanyámnak.

 

 

Füleki János: Anyák napjára

Zöld erdőben, zöld mezőben
Kék virágot szedtem
Kék virágom gyöngyharmattal
Meg is öntözgettem.

Gyöngyharmatos kék virágom
Szellő simogatta.
Azurszínű puha selymét
Napsugár csókolta.

Édesanyám, adhatnék-e
Ajándékot szebbet?
E kis virág – úgy érzem én –
A szívemben termett.

Gerzsenyi Sándor: Anya

Anyukám énnekem
Legszebb a világon,
Éltető melegem,
Drága napvilágom.

Sötétben ő a Hold,
Meg a fényes csillag.
Amint vigyáz reám,
Szeme tűzben csillog.

Oltalmazó szíve
A legdrágább kincsem.
Nála irgalmasabb
Csupán csak az Isten.

Gulyás Bence: Anyám, anyám, édesanyám

Hogyha virág lennék,
Ölelnélek jó illattal.
Hogyha madár lennék,
Dicsérnélek zengő dallal.
Hogyha mennybolt lennék,
Aranynappal, ezüstholddal
Beragyognám életedet csillagokkal.
Virág vagyok: ékes,
Piros szirmú, gyönge rózsád.
Madár vagyok,
Fényes dalt fütyülő
Csöpp rigócskád.
Eged is: szépséges.
Aranynappal, ezüstholddal
Beragyogom életedet csillagokkal.

HERKE RÓZSA:
Édesanyámnak

Frissen nyílt május-virágok
harmatos nyelvén, halk szaván
köszöntlek, édes jó anyám.

Köszönöm, hogy az életem
kezdettől fogva vezeted,
köszönöm dolgos kezedet.

Köszönöm, a kiságyamnál
gondban eltöltött napot, éjt,
a dalt, játékot, szép mesét.

Amerre jársz, legyen veled
Jézus, az Isten szent Fia
s mindnyájunk anyja, Mária.

Iványi Mária: Nagyanyónak

Halkan, puhán
Szirom pereg
Simogatja
öreg kezed.

Piros szegfű
Halvány rózsa
Téged köszönt
Nagyanyóka.

Iványi Mária: Tulipiros a ruhám

Tulipiros a ruhám,
tegnap varrta anyukám,
Bámulnak is, akik látnak,
nincsen ilyen senki másnak!

Azért olyan csodaszép:
belevarrta a szívét.
Öltögette, szabta, mérte,
megcsókolom százszor érte.

Jancsik Pál: Nagymamámhoz

Óvodába ki kísér el,
délben is ki visz haza,
ki öltöztet, ki vetkőztet?
Bizony Ő, a nagymama.

Este elaltat, míg ajkán
csillog mesék bűvszava.

Még az álmaim is őrzi
a jóságos nagymama.

Szeretetét, törődését,
megköszönöm neki ma,
Élj sokáig egészségben,
édes, drága Nagymama.

Jobbágy Károly: Dicsérő ének

Aki engem széltől óv
Édesanyám csak a jó-
Ki rám gondol szüntelen
Édesanyám van velem.
Ha sírástól szám remeg
Bajom csak ő érti meg.
Olyan, mint a napsugár,
Testem tőle lesz sudár.
Semmi vihar nem fúj el.,
Hogyha magához ölel.
Az ég néha beborul-
Néha ő is szomorú,
De nincs annál jobb dolog,
Mint mikor rám mosolyog.
Tőle kaptam életet,
Róla zengek éneket.
Hangom ugyan gyenge még,
Szeretetem benne ég,
S így röpíti, viszi szél,
Szerte ahol ember él.

József Attila: Nem tud úgy szeretni

Nem tud úgy szeretni a világon senki
Mint az édesanyám tud engem szeretni.
Akármit kívántam megtette egy szóra,
Még a csillagot is reám rakta volna.
Mikor a faluban iskolába jártam,
Rendesebb egy gyerek nemigen volt nálam.
El nem tűrte volna ő azt semmi áron,
Hogy valaki nálam szebb ruhába járjon.
Éjjel–nappal őrzött mikor beteg voltam,
Magát nem kímélte, csak értem aggódott.
Mikor felgyógyultam, fáradt két szemében
Örömkönnynek égtek, s csókolva becézett.
Én Istenem áldd meg, őrizd az anyámat,
Viszonozhassam én ezt a nagy jóságot.
Lássak a szemében boldog örömkönnyet,
Ne lássam én soha búsnak, szenvedőnek.

Kádár János: Anyáknak

Édesanyám, anyám, anyácskám,
menedékem, kedvem, szép orcám,
vig napom, csillagom, virágom,
fogadd el szerényke virágom.
Édesanyám, anyám, anyácskám,
anyukám, édesem, jó mamám,
kenyerem, illatom, virágom,
fogadd el szerényke virágom.
Édesanyám, anyám, anyácskám,
anyukám, édesem, jó mamám,
menedékem, kedvesem, szép orcám,
vig napom, csillagom, virágom.
Kenyerem, illatom, virágom,
fogadd el szerényke virágom:
ha megteszed én is virágzom.

Mentovics Éva: A legdrágább anyukának

Ezernyi kis apró jellel
tudattam, hogy létezem.
Számlálgattad a napokat,
vajon mikor érkezem?
Később aztán ágyam mellett
álmot hozott szép dalod.
Hogyha néha nyűgös voltam,
karod lágyan ringatott.

Mint napfény a fellegek közt,
szivárvány a rét felett,
úgy hinted szét éltet adó,
melengető fényedet.

Akárhányszor születnék is,
nem kellene más nekem,
azt kívánnám századszor is,
mindig, mindig légy velem.
Kezemben e kis virággal
tiszta szívből kiáltom:
Te vagy nekem a legdrágább
Anyuka a világon.

Mentovics Éva: Elmesélem, hogy szeretlek

Mikor járni tanítottál,
lehajoltál hozzám.
Azt súgtad, hogy: drága kincsem…
s megcsókoltad orcám.
Ölelgettél, cirógattál,
ápoltad a lelkem.
Kedves szóval terelgettél
bármi rosszat tettem.
Oly sok éjjel virrasztottál,
kívánságom lesve.
Álmot hozó meséd nélkül
sose múlt el este.
Beszédre is tanítottál.
Szívesen mesélek.
Elmesélem e szép napon,
hogy szeretlek téged.
Ahogyan a barna mackók
szeretik a mézet,
édes, drága jó anyácskám
– úgy szeretlek téged.  

MENTOVICS ÉVA: KÖSZÖNÖM, HOGY ITT VAGY NEKEM!

Bármi bánat érte lelkem,
könny áztatta szemedet.
Örömömben, vígságomban
szemed velem nevetett.

Megtanítasz minden jóra,
repítesz a nagy hintán.
Rajtakapsz egy huncutságon,
szemed vígan kacsint rám.

Ha elestem, felemeltél,
megpusziltad sebemet.
Minden egyes mozdulatod
áthatja a szeretet.

Elmesélném, m’ért szeretlek?
Bíz, azt estig mondhatnám.
Köszönöm, hogy itt vagy nekem
édes, drága jó anyám!

Nagy Andor: Anyák napjára

Ketten vagyunk Édesanyánk,
Kistesóm és én,
Te nevelsz fel bennünket,
Mint virágot a fény!
Átölel a két kezed,
Szíved melegével,
ISTEN áldja Életed
Mennyei békével!

Palotay Gyöngyvér: Édesanyám

Édesanyám
ha virág lennék
amerre Te jársz
mindig ott nyílnék!

Édesanyám
hogyha dal lennék
szívedhez szólnék
úgy muzsikálnék!

Édesanyám
ha Veled lennék
fényes tárt kapuban
mindig csak Rád várnék!

Ölbey Irén: Köszöntő

Ahány felhő fenn lebeg az égen,
s ahány csillag lángol csodaszépen,
őz és nyuszi az erdőn ahány van,
s ahány harcsa úszik a Dunában,
s ahány legyet fog a füsti fecske,
s ahány kiflit megsüt a kemence,
érjen téged anyám annyi
öröm és szerencse!

Sebestyén Endréné Szigeti Piroska: Gyöngyvirágot szedtem

Gyöngyvirágot szedni, mikor elindultam,
Bekötöttem szemem, mégis rátaláltam.
Össze nem tévesztem, finom az illata,
Friss harmattól csillog hófehér virága.

Hogy tud ez a virág oly illatos lenni?
Csak a természet tud ilyen csodát tenni.
Körben zöld levéllel egy csokrétát szedek,
Annak adom, kit legjobban szeretek.

Szabó Bogár Erzsébet: Anyák napjára

Arany betűvel van írva
Anyák napja nékem,
Nem a könyvben, nem az Égen,
A szívemben érzem.

Kimondani Édesanyám,
Boldog tőle lelkem.
Szeretete, mint lágy hullám
Köti hozzá énem.

Szíve, lelke óriási
Élő kincsek tára.
Nem fogy ki a szeretete,
Mindig jut a mára.

Kis virágom nagyon szerény,
Gazdag szívvel hoztam.
Szeretetem a szívemből
Szirmaira szórtam.

Takács Irén: Az édesanya

Ha beteg vagy, fáradt,
És ha gyötör a bánat,
Betakar, vigasztal,
Megveti az ágyad.
Szeresd ezért nagyon
Az édesanyádat!

Sokszor bizony rossz vagy,
Talán nem is láttad
Mikor a két szemén
Könnyek vontak fátylat.
Tiszteld ezért nagyon
Az édesanyádat!

Ő mindig gondol rád,
Megvarrja a ruhád,
Egész nap dolgozik,
Késő estig fárad.
Tiszteld, szeresd ezért
Az édesanyádat!

Gondolj mindig arra,
Hogy a legdrágábbat
Addig kell szeretni,
Míg melletted állhat.
Tiszteld, szeresd ezért
Az édesanyádat!

Tóth Anna:Anyák napi köszöntő

Reggel, mikor ágyamhoz jössz,
Suttogod a nevemet.
Ujjaiddal cirógatod
Arcomat és kezemet.

Álmos szemem nyitogatom
Mosolyodra ébredek,
Ez a legszebb ajándékom
Ameddig csak élhetek!

Május első vasárnapján
Átadom a virágom,
Szívem szerint mindent adnék
Ami szép a világon!

Köszöntelek Édesanyám,
Hiszen ma van ünneped,
Nekem pedig az-az öröm,
Ha öledben ülhetek!

Veres Csilla: Neked álmodom anyu

Neked álmodom anyu
a napnak sugarát
lágy tavaszi szélben
az aranyszínű ruhát.
Neked álmodom
az égbolt gyöngyeit
mint fürge tündérek
aprócska könnyeit.
Elhozom neked anyu
a hulló csillagot
zsendülő mezőkről
az édes illatot.
Elhozom én onnan
méhecskét, virágot
s megálmodom neked
az egész világot.

Zelk Zoltán: Aranyeső, jázminág…

Aranyeső, jázminág.
kéknefelejcs, gyöngyvirág.
bokrétába kötlek én
édesanyák ünnepén.
Viruljatok, nyíljatok
bimbók, rügyek, csillagok,
harangocskák, levelek,
tarka virág- gyerekek!
Helyettem is szóljatok,
sziromesőt szórjatok.
Anyácskámra kedvesen,
Hogy örökké szeressen.
–
Keresek virágot,
pirosat, fehéret,
bokrétába kötöm,
s odaadom Néked!

 

Bitter Anikó Anyák napi vers gyűjteménye