Miért nem tud a gyerekem olvasni?Szinte minden általános iskolai osztályban van két- három olyan gyermek, akik a szokásos módszerekkel nem tanulnak meg írni, olvasni, számolni. Tanulási nehézségeikhez előbb utóbb magatartási zavarok is társulnak.

Közülük néhányról kiderül, hogy probléma van a látásával vagy a hallásával, esetleg gyenge értelmi képességei gátolják a tanulásban. Vannak olyanok is, akik sokat hiányoztak az iskolából valami miatt. Mindezek kiszűrése után még mindig marad néhány gyerek, aki indokolatlanul nehezen birkózik meg az olvasás- írás -helyesírás tanulásával. Nehézségeiket átélik, a sikertelenségre vérmérsékletüktől, neveltetésüktől függően reagálnak, agresszívak, vagy szorongóak lesznek.

A gyerekek tesznek erőfeszítéseket nehézségeik leküzdésére, de a szakszerű támogatás nélkül elveszítik kedvüket. Úgy tűnik, hogy otthon minél többet foglalkoznak velük, annál inkább ellenállnak. A több gyakorlás nem vezet eredményre, csak leköti a gyermek és a család idejét, mindenki ingerült és tehetetlennek érzi magát. A tanulási zavar a gyermek akaratától független állapot, nem szabad úgy reagálni rá, mintha a szülőt vagy a pedagógust akarná bosszantani ügyetlenségével.

 

Mi a diszlexia?

Akkor beszélünk diszlexiáról, ha a gyermek olvasás, írás terén jóval elmarad társaitól, és attól a szinttől, ami általános intelligenciája és a tanulásba fektetett munkája alapján várható. A diszlexiás gyermekek érzékszervei épek, értelmi képességük megfelel életkoruknak, sőt kiemelkedő is lehet.

Általános hiba a betűk, szótagok kihagyása, ismétlése, megfordítása, a szóvégek elhagyása, a halk, motyogó olvasás. A szöveget sem érti meg.

Előfordulhat, hogy bár lassan, sok hibával olvas, az olvasottak megértése ennek ellenére meglepően jó, de rendszerint nem elegendő ahhoz, hogy az ismeretszerzés forrása legyen.  Az olvasási készség gyengeségével rendszerint együttjár a helyesírás gyengesége. Sokszor a gyakorlás eredményeképpen az olvasás elfogadható szintre jut, és csak az igen rossz helyesírás jelzi a diszlexiát.

Az olvasási nehézségek meghatározóak az iskolai pályafutásra, így a továbbtanulásra, és a majdani pályaválasztásra is.

Már óvodáskorban figyeljünk fel arra, ha a gyermek figyelmetlen, nehezen köthető le, nehezen szokja a rendet.  Mozgása ügyetlen, gyakran elesik, nekimegy a dolgoknak, elejti a tárgyakat. Nehezen tud a térben tájékozódni, nem tudja megnevezni az irányokat ( jobb-bal, középső, mellett, …).  Nem szeretnek rajzolni, tépni, ragasztani.

Veszélyeztető tényező a késői beszédfejlődés, a nehezen javuló pöszeség.

Néha egy-egy kiemelkedően jó képesség el is fedheti a problémát, megnyugtatja a családot, és az iskolai problémák váratlanul jelentkeznek.

Első osztályos gyermekeknél minél előbb érdemes az olvasási, tanulási nehézségeknél logopédus véleményét is kikérni, bár a kezdeti nehézségek nem jelentenek minden esetben diszlexiát.

A logopédiai vizsgálat során megpróbáljuk megtalálni a diszlexia okát,  felmérjük a tévesztéseket, és a gyermek pozitívumait. Ezután egyénre szabott fejlesztési tervet készítünk. A foglalkozások egyéni vagy kiscsoportos formában történnek. Kezelése kitartó munkát igényel a gyermektől, fontos az együttműködés a logopédus, a család és a tanító, a tanárok között.

 

Forrás: www.krasznaresfiai.hu

Krasznár és Fiai logopédiai, pedagógiai, fejlesztő- és gyógypedagógiai könyvek, eszközök, játékok

 

Készítette: Krasznár Jánosné logopédus közoktatási szakértő