Negyedével tervezi csökkenteni a kormány az alapfokú művészeti oktatás állami normatíváját, melynek hatására például az egyik pécsi zeneiskolában 7 ezer helyett 21 ezer forintra emelnék a féléves tandíjat.
A becslések szerint azonban a diákszám csökkenése miatt a zenetanárok harmadát kellene elküldeni – olvasható az Rtlhírek.hu oldalon. A Magyar Zeneiskolák Szövetsége módosító javaslatot kíván benyújtani.
„A szakmai egyeztetés eredményeképpen eddig még minden évben találtunk a művészeti iskoláknak kedvezőbb megoldást. De az kétségtelen, hogy most nagyon kicsi a mozgástere a költségvetésnek, tehát nagyon nehéz lesz jobb megoldást találni” – mondta Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára.
A tervezet szerint 20-30 százalékkal csökkentik a zenei iskolák támogatását.
A Magyar Zeneiskolák Szövetsége egy, az intézményekkel közösen kialakított, egységes javaslatot készül eljuttatni a minisztériumba, mellyel a költségvetési tervezetet kívánja módosítani.
(Forrás: Rtlhírek.hu)