Karácsonyi receptek

Mindjárt itt a Karácsony. Összegyűjtöttük néhány jellegzetes ünnepi étel receptjét, hogy ötleteket adjunk olvasóinknak a család összejövetelek menüjének az összeállításához. Kellemes sütés-főzést!

 

Aljotta (Máltai halleves)

Hozzávalók: 80 dkg hal, 2 vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 5 szem paradicsom, 1 evőkanál paradicsompüré, 8 dkg rizs, 2 ek olaj, só, őrölt bors, babérlevél, mentalevél, majoránna. Elkészítése: A felaprított hagymát az olajon megpirítjuk, hozzáadjuk a fokhagymát. A paradicsomot lehéjazzuk, feldaraboljuk, és a pürével együtt a hagymához adjuk. Fűszerezzük, és másfél liter vízzel felengedjük. A megtisztított halat beletesszük, és kis lángon harminc-negyven percig főzzük. Ezután a levest sűrű szűrőn átszűrjük, a halat pedig áttörjük. A tűzre visszatéve a megmosott rizst beleszórjuk, és addig főzzük, amíg meg nem puhul. Tálaláskor citromot kínálunk hozzá.

Babéros halleves

Hozzávalók: 60 dkg filézett ponty (vagy egyéb, szálka nélküli hal), 25 dkg vegyes leveszöldség, 2 dl száraz fehérbor, 1 fej vöröshagyma, 1 dl tejföl, 1-1 evőkanál mustár és kapribogyó, 1 teáskanál liszt, 1 babérlevél, ízlés szerint citromlé, só, őrölt fekete bors, cukor.

Előkészítése: a filézett halat csíkokra vágom, megsózom és félreteszem. A megtisztított és vékony hasábokra vágott zöldséget, a finomra vágott vöröshagymát és a babérlevelet 1 liternyi vízbe felteszem a tűzre. Megsózom, megborsozom, és puhára főzöm.

Elkészítése: a lébe belekeverem a kapribogyót. Ezután a liszttel, mustárral, tejföllel, citromlével elkevert borral besűrítem. Felforralom, végül a halcsíkokat is beleteszem, és keverés nélkül, kis lángon 15 percig forralom.

Busa vajban

Hozzávalók: 80 dkg busaszelet, 8 dkg vaj, 1 zöldség-erőleveskocka, 8 dkg zsemlemorzsa, 3 dl erőleves, 1 csokor petrezselyem, majoránna, halfűszerkeverék

A halszeleteket besózzuk, halfűszerkeverékkel bedörzsöljük, és 20 percig állni hagyjuk. Zöldség-erőleveskockával ízesített vízben megpároljuk. Közben a vajon megpirítjuk a zsemlemorzsát. Morzsolt majoránnával, felaprított petrezselyemmel, borssal fűszerezzük, majd felöntjük az erőlevessel. Állandó keverés mellett mártás sűrűségűre főzzük. A halat a főzőléből kiemeljük, lecsöpögtetjük. Tálra helyezzük és leöntjük a vajas mártással. Főtt burgonyával és céklával körítjük.

Cukkínis süllő

Hozzávalók 4 személyre: 1 csokor bazsalikom, 1 citrom, 35 dkg apró cukkini, 2 paradicsom, 8 szelet süllő filé, 3 evőkanál olaj, 1 evőkanál zsemlemorzsa

Előkészítés: A bazsalikomot megmossuk, lerázzuk, és felaprítjuk. A citromot megmossuk, héját lereszeljük, levét kipréseljük. A cukkiniket megmossuk, végeiket levágjuk, és a húsát vékonyan felszeleteljük. A paradicsomokat szintén megmossuk, leforrázzuk, héjukat lehúzzuk, magjukat eltávolítjuk, és húsukat feldaraboljuk. A halat megmossuk, lecsepegtetjük. Egy tűzálló tálat kiolajozunk. A sütőt 180 fokra előmelegítjük.

Elkészítés: Felforrósítunk 2 evőkanál olajat, beletesszük a cukkinit, a reszelt citromhéjat, és 3-4 percig pároljuk. Sóval és borssal ízesítjük, hozzáadjuk a paradicsomot, és további 5 percig főzzük. A halszeleteket lerakjuk a tűzálló edénybe, sózzuk, borsozzuk, meghintjük a citromlével, és 2 evőkanál bazsalikommal ízesítjük. A halra rakjuk a paradicsomos cukkinit, és megszórjuk a zsemlemorzsával. A sütőben kb. 20 percig sütjük. Tetszés szerint bazsalikomlevelekkel díszíthetjük.

Csillagos linzer

Hozzávalók: 1 kg liszt, pici só, 1/2 kg vaj (margarin is megfelel, de vajjal szerintem jobb), 40 dkg cukor, 2 vaníliás cukor, 1 egész tojás + 1 sárgája, 1 tojás, kenésre, 4 főtt tojás sárgája átpasszírozva, 3-5 citrom, nagyságtól és lédússágtól függően, durvára vágott dió v. mandula a tetejére

A lisztbe passzírozom/reszelem a négy főtt tojás sárgáját, belemorzsolom a vajat es a cukrot, hozzáadom a nyers tojást és tojássárgát. Összegyúrom, belereszelem egy citrom héját, és kifacsart citromlével összeállítom, amíg a kezemtől el nem válik. Négy cipóra osztom, hidegre teszem néhány órára. Utána nem túl vékonyra kisodrom és kiszaggatom a sokféle formával. Tetejét tojássárgával kenem, es cukros vágott diót szórok rá, közepes lángon sütöm.

Csirke sókéregben

Hozzávalók: 1,5 kg csirke, 1,5 kg só (nem tévedés), 5 tojásfehérje, 1 alma, 1 ek. ételízesítő por, 1 kis fej vöröshagyma, 1 teáskanál majoránna, 1 mokkáskanál fekete bors

Elkészítés: A tojásfehérjét kissé verje fel, de nem kell habbá verni. Kb. 1 deciliter vízzel együtt keverje a sóhoz.

A csirkét tisztítsa meg, mossa le, és papírtörlővel törölje szárazra. A hasába tegye bele, a kicsumázott, négybe vágott almát. Szórja bele a majoránnát, a borsot és az ételízesítőt.

Egy tűzálló edény alját kenje be annyi nedves, összetapadt sóval, hogy az egészet elfedje, majd tegye rá a csirkét. A megmaradt összes sót tapassza rá a húsra. A csirke bőre sehol se látsszon ki. A sütőben a vizes só kiszárad és kéreggé sül, a kéregben pedig minden íz és illatanyag bennmarad.

Előmelegített, forró sütőben kb. 70 percig süsse a szárnyast.

A sókéreg lebontása nem mindig egyszerű, de megéri, mert nagyon finom, ízletes lesz a hús. Sok salátával, vagy ízlés szerinti más körettel tálalja.

Dióbundában sült ponty

Hozzávalók: 8 vékony szelet pontyfilé, 1 nagy tojás, 5 dkg liszt, 12 dkg dióbél, 10 vaj, só

A dióbelet megdaráljuk. A pontyfilét letörölgetjük, besózzuk, majd lisztbe, felvert tojásba és darált dióba forgatjuk. A panírt kissé belenyomkodjuk a húsba. Széles serpenyőben 5 dkg vajat felolvasztunk és belehelyezünk 4 halszeletet. Kis lángon, fedő alatt sütjük, nehogy a dió megégjen. Megfordítjuk, végül fedő nélkül ropogósra sütjük. A második adag hallal ugyanígy járunk el. Vaj helyett olajban is süthetjük. Burgonyapürével kínáljuk.

Diós, mákos beigli

Hozzávalók a tésztához: 500 g liszt, 250 g vaj vagy margarin, 2 tojás, 20 g élesztő,1 evőkanál porcukor, 1-1,5 dl tejföl, só, a kenéshez 1 tojás.

Diótöltelék: 200 g darált dió, 200 g porcukor, fél dl tej, 20 g vaníliás cukor, 50 g rumba áztatott mazsola.

Máktöltelék: 200 g darált mák, 200 g porcukor, 1 citrom leve és reszelt héja, fél dl víz, 50 g rumba áztatott mazsola.

Elkészítése: A tésztát lehetőleg előző este készítsük el és fóliába csomagolva, a hűtőben pihentessük. A lisztet elmorzsoljuk a margarinnal, hozzáadjuk a meglangyosított tejfölben a cukorral felfuttatott élesztőt, egy csipet sót, a tojásokat. Simára kidolgozzuk, cipót formálunk belőle. Másnap átgyúrjuk, 2 részre osztjuk, vékony téglalap alakúra nyújtjuk.

A töltelékhez felmelegítjük a tejet, illetve a vizet, majd belerakjuk a felsorolt hozzávalókat. Kihűtjük és megkenjük vele a tésztalapokat. Lazán feltekerjük, kivajazott, lisztezett sütőlapra rakjuk, a végeket lenyomkodjuk vagy aláhajtjuk. A tészta tetejét megkenjük tojássárgával. Fél óra pihentetés után megkenjük tojásfehérjével. Majd újabb félórás pihentetés után hústűvel megszurkáljuk, hogy ne repedjenek szét. Előmelegített sütőben 180 fokon 30-40 percig aranybarnára sütjük.

Elza csókja

Hozzávalók (kb. 80 darabhoz) 80 kör alakú sütőostya (ostya tortalapból pogácsaszaggatóval vághatjuk ki) 6 tojás 40 dkg porcukor 20-20 dkg kandírozott narancs és citrom finomra vágva 25 dkg hámozatlan, finomra darált mandula 25 dkg finomra darált mogyoró 2 citrom reszelt héja 2 kiskanál őrölt szegfűszeg 2 kiskanál őrölt szerecsendió-virág 2 evőkanál fahéj a tetejére: aszalt gyümölcsök vagy mandula

Egy tepsit sütőpapírral kibélelünk, az ostyákat elrendezzük rajta. A tojásokat a cukorral krémesre keverjük, a finomra vágott kandírozott gyümölcsöket, a mandulát, a mogyorót és a fűszereket is beleszórjuk. Az ostyákra 2-2 evőkanál masszát halmozunk, és gyümölccsel vagy mandulával díszítjük. Kb. 20 perc alatt 150 °C-on megsütjük. A sütőt nem kell előmelegíteni!

Elkészítési idő: 1 óra 30 perc

Fejedelmi pulykatál

Hozzávalók (8 személyre):

A pulykagalantinhoz: 90 dkg pulykamell-filé, 1 csapott evőkanál só, 1 evőkanál zselatinpor, 1 fej saláta, 1 tojás, 2 dl tejszín, 1 evőkanál búzadara, 1-1 késhegynyi őrölt szegfűbors és őrölt gyömbér, 5 dkg marinált paprika, 10 dkg őszibarackbefőtt, 1 pár virsli, 1 húsleveskocka.

A zöldséges pulykakocsonyához: 2 közepes sárgarépa, 25 dkg pulykamell-filé, 5 dl szűrt húsleves, (leveskockából is jó), 20 dkg brokkoli (fagyasztott is lehet), 5 dkg zselatinpor, 1 főtt tojás fehérje, negyed csokor petrezselyem,

A díszítéshez: 8 karika konzervananász, néhány szem fagyasztott, ribiszke, 1 narancs, néhány mentalevél, 1-1 sárga és zöld cukkíni, 5 dkg vaj, 4 közepes paradicsom, 1 hegyes zöldpaprika

Elkészítés:

1. A pulykamellből két, egyenként 20 dekás szeletet levágunk. Két zsírpapír közé téve vékony, téglalap alakú szeletté verjük. A fele sóval meg a zselatinporral megszórjuk. A salátát leveleire bontva megmossuk, és a hússzeletekre fektetjük úgy, hogy kettőnél több ne kerüljön egymásra (a felesleg jó lesz salátának). A maradék 50 deka húst ledaráljuk, a tojással meg a tejszínnel jól összedolgozzuk. A búzadarát hozzáadjuk, megsózzuk, a szegfűborssal és a gyömbérrel fűszerezzük. A marinált paprikát meg az őszibarackbefőttet lecsöpögtetjük, az előbbit apróra, az utóbbit kis kockákra vágjuk, és az előzőekhez adjuk.

2. A masszát egyenletesen a hússzeletekre kenjük, a lebőrözött virslit a közepükbe nyomkodjuk. Henger alakúra összehajtjuk úgy, hogy a hús két oldala középen találkozzon, majd megnedvesített alufóliába csomagoljuk szorosan. Lábasba rakjuk, annyi meleg vizet öntünk alá, amennyi ellepi, és a leveskockát belemorzsoljuk. Gyöngyöző forralással 25-30 percig főzzük. Ezután a galantinokat – a szakácsok így nevezik – a lábasból kiemeljük, tálcára rakjuk, majd kissé lepréseljük. Legegyszerűbb a húsvágódeszkát rátenni, és egy dobozos üdítőt ráfektetni. Ha kihűlt, a hűtőszekrénybe rakjuk.

3. A zöldséges pulykakocsonyához a répát megtisztítjuk, gyufaszálnyi csíkokra vágjuk, majd a hússal együtt 10 percig a levesben főzzük. A brokkolit kisebb rózsáira bontjuk, és az előzőekhez adva megpuhítjuk. A friss zöldségnek kb. 8 perc, a fagyasztottnak 3-4 perc is elég. Ha kész, leszűrjük, majd levét újra fölforraljuk. A zselatint kevergetve beleszórjuk. Kis lángon 4-5 percig főzzük, majd ritka szövésű ruhán (tüllzacskón) átszűrjük. Amikor langyos, őzgerincformába töltjük, jeges vízbe állítjuk. 2 perc elteltével az ízes aszpikot kiöntjük belőle. Ha ügyesen dolgoztunk, a forma aljára és oldalára is egy vékony réteg aszpik kocsonyásodott.

4. A főtt tojásfehérjét meg a petrezselymet apróra vágjuk, az aszpikos forma aljára és oldalára szórjuk. A puha húst szeletekre vágjuk és a répával, meg a brokkolival rétegezzük. A maradék aszpikot – amit, ha megkocsonyásodott, fölolvasztunk – ráöntjük, végül megdermesztjük.

5. A köretként is szolgáló díszítés elkészítésekor a konzervananászt lecsöpögtetjük, ahogyan a szobahőmérsékleten fölengedett ribiszkét is. Az ananászra ribiszkeszemeket és narancscikkeket fektetünk, mentalevéllel díszítjük. A zöld cukkínit ujjnyi vastag szeletekre vágjuk (még szebb, ha felületüket cikcakk alakban bevagdossuk), a vajon 3-4 perc alatt megsütjük, lecsöpögtetjük, majd paradicsomszeletekkel díszítjük.

6. A sárga cukkíniből csinos kis szeleteket vágunk, és egy-egy karika zöldpaprikával díszítve tálra tesszük. A tálalás előtt az őzgerincformát fél percre meleg vízbe állítjuk, majd tartalmát deszkára borítjuk, és forró vízbe mártott késsel kisujjnyi vastagra fölszeleteljük, szépen tálra fektetjük, a valamivel vékonyabban fölszeletelt galantinnal együtt. A gyümölcs- és a zöldségdíszítést köré rakjuk.

Elkészítési idő: 2 óra + hűtés.

Egy adag: 452 kcal / 1890 kJ.

Italajánlat: száraz fehérbor (Egri királylányka ’98).

Recept: Piri István.

Firenzei fogasfilé

Hozzávalók: 8 szelet fogasfilé, 1 zacskó mirelit paraj, 6 dkg margarin, 2 evőkanál liszt, 3 dl tej, 1 tojássárgája, 5 dkg reszelt sajt, só, reszelt szerecsendió

A halszeleteket sós gőzben vagy vízben megpároljuk. Margarinnal kikent tűzálló tálba fektetjük. A fagyasztott parajt felengedtetjük, a levét leöntjük. 1 dkg megforrósított margarinon megpároljuk, sóval és reszelt szerecsendióval ízesítjük. A maradék margarint lábosban megolvasztjuk, meghintjük a liszttel és megpirítjuk. Felöntjük a tejjel, és állandó keverés mellett besűrítjük. Sóval, reszelt szerecsendióval ízesítjük. A tűzről levéve belekeverjük a tojássárgáját. A halszeletek közepére 1-1 kanálnyi parajt teszünk és leöntjük a besamelmártással. Tetejét reszelt sajttal meghintjük. Forró sütőben pirosra sütjük. Vajas burgonyával kínáljuk.

Fogas hercegnő módra

Hozzávalók: 1 konyhakész fogas, 1 kis doboz kagylókonzerv, 1 kis fürt szőlő, 2 tojássárgája, 12 dkg vaj, 1 dl olaj, citromlé, 1-1 csokor petrezselyem, kapor és metélőhagyma, majoránna, só

A halat megtisztítjuk, a gerincére merőlegesen néhányszor bevagdossuk. A zöldfűszereket felaprítjuk, belekeverjük a z olajba, és belefektetjük a halat. Lefedve, 2-3 órára hűtőszekrénybe állítjuk, közben néhányszor megfordítjuk. A pácból kivesszük, lecsöpögtetjük, sózzuk és serpenyőben, kis lángon megsütjük. (Ha szükséges, a pácból kevés leszűrt olajat aláöntünk.) Amíg sül, elkészítjük a hollandi mártást. Ehhez a tojássárgáját lábosban két kanál langyos vízzel elkeverjük. Sózzuk és gőz fölé helyezve, habverővel állandóan keverjük. Amikor habos, krémszerű állagú lesz, apránként hozzáadjuk az olvasztott, de nem forró vajat. Citromlével ízesítjük. Hozzáadjuk a leszűrt kagylót, a leszemezett szőlőt és összemelegítjük. A megsült halról a felesleges zsiradékot leitatjuk, tálra helyezzük és leöntjük a mártással. Petrezselymes burgonyával körítjük.

Fogas Sabayon mártással

Hozzávalók: 60 dkg fogasfilé, 2 csokor zöldhagyma, 3 tojássárgája, 2 dl félszáraz fehérbor, 1 evőkanál citromlé, 5 dkg vaj, só, bors, halfűszerkeverék

A fogasfilét 4 szeletre vágjuk. Sóval, halfűszerkeverékkel ízesítjük. 3 dkg vajat serpenyőben megforrósítunk, belehelyezzük a halszeleteket. Kevés vizet aláöntve, fedő alatt megpároljuk. A maradék, megforrósított vajon üvegesre pároljuk a felkarikázott zöldhagymát. Sóval, borssal ízesítjük. Habüstben vagy fém keverőtálban kikeverjük a tojássárgáját a fehérborral. Sóval, borssal, citromlével ízesítjük, és gőz fölé helyezzük. Állandó keverés mellett habosra keverjük. A párolt halat tányérra helyezzük, leöntjük a Sabayon mártással. Vajas burgonyával és párolt zöldhagymával körítjük.

Füstölt lazac saláta pirított algával

Hozzávalók: 20-25 dkg füstölt lazac, 10-10 dkg zeller, póré és alma, 1 fej saláta, 1 csomag tengeri alga, só, citrom

Az almát, tisztított zellert, póréhagymát vékony metéltre vágjuk, sózzuk, citromlével ízesítjük, és óvatosan összekeverjük, a füstölt lazacot vékony szeletekre vágjuk. A friss, megmosott zöldsaláta leveleit tányérra helyezzük, erre tesszük a metéltre vágott anyagokat, majd a tetejére a füstölt lazacot. A tengeri algát láng fölött kissé megpörköljük, majd darabokra tördelve a lazacra szórjuk.

Grillezett fűszeres tonhal

Hozzávalók: 70 dkg fagyasztott tonhal (amit reggel a fagyasztóból a hűtőszekrény normál hűtőterébe teszek, hogy estére felengedjen), 2 evőkanál olaj, 1-1 evőkanál mustár és ketchup, 1-1 teáskanál ételízesítő, majoránna, pirospaprika, citromlé, 2 gerezd fokhagyma, ízlés szerint törött bors és só.

Előkészítése: a grillsütő rácsát beolajozom, a sütőt előmelegítem. Közben az összes fűszert, a zúzott fokhagymát és az olajat, mustárt, ketchupot mártássá keverem. A tonhalat felszeletelem.

Elkészítése: a halszeleteket a grillsütő rácsára fektetem, és bekenem a fűszeres keverékkel. 5-6 perc múlva megfordítom, és a másik oldalát is bekenem. További 5-6 percnyi sülés után tálalható. Amíg a hal sül, burgonyapürét készítek (burgonyapehelyből 2 perc), amely a hozzávaló köret lesz.

Grissini casalinghi

Jobb, mint a bolti ropi!

Hozzávalók: 80 dkg liszt, 20 dkg olivaolaj, 35 dkg tej, 3 dkg só, 1 cs. sütőpor/szódabikarbóna. Kenéshez 1 tojás pici tejjel

A hozzávalókat összegyúrjuk, a tésztát kb. 15 percet pihentetjük, majd kinyújtjuk kb. 1 cm vastagra, hosszú csíkokra vágjuk, meghengergetjük. Tetejét megkenjük a tojással, majd 220 fokon 10-12 percig sütjük.

A tésztába keverhetünk fokhagymát, fűszernövényeket, stb., max 3 -5 dkg-ot ehhez a mennyiséghez.

Gyömbéres-citromos figurák

Hozzávalók (40 darabhoz) a gyömbéreshez: 5,5 dl (kb. 35 dkg) finomliszt, 1 csapott kiskanál őrölt gyömbér, 1 csapott kiskanál szódabikarbóna, fél kiskanál őrölt fahéj, fél kiskanál őrölt szegfűszeg, 0,5 dl olvasztott margarin, 1 dl (kb. 10 dkg) kristálycukor, 1 dl méz, 1 tojás, a citromoshoz: 4 dl (kb. 25 dkg) finomliszt, 1 púpozott kiskanál sütőpor, fél mokkáskanál só, 1,5 dl olvasztott vaj, 1-1 púpozott kiskanál reszelt citrom- és narancshéj (lehet mandarin is), 1 dl (kb. 10 dkg) kristálycukor, 0,5 dl (kb. 7 dkg) porcukor, 1 tojás,

A nyújtáshoz: liszt,

A tepsi kikenéséhez: 2-3 dkg vaj, a mázhoz: 1 tojásfehérje, 10 dkg finom porcukor, 2-3 dkg rizsliszt vagy étkezési keményítő, ételszínezék, a díszítéshez: tej, színes cukorkák, , kókuszreszelék, pirított, szeletelt mandula, csokoládé, mazsola stb.

A gyömbéres változathoz a lisztet, a gyömbért, a szódabikarbónát, a fahéjat meg a szegfűszeget összekeverjük. Az olvasztott margarint kézi habverővel habosra verjük, a cukrot hozzáadjuk, és addig keverjük, míg utóbbi elolvad benne. Először a mézzel meg a tojással, majd a fűszeres liszttel dolgozzuk össze. 3 részre osztjuk, egyenként cipóvá formáljuk és folpackba csomagolva, legkevesebb 4 órára behűtjük, de akár 2 napig is tárolhatjuk, mielőtt hozzálátnánk. A citromos tésztát ugyanígy készítjük el. Sütéskor egy tésztacipót lisztezett nyújtólapon kb. 4 milliméter vastagságúra ellapítunk. Különféle, lisztbe mártott kiszúrókkal csinos kis formákat készítünk belőle, és kivajazott tepsire (sütőlapra) rakosgatjuk. Előmelegített sütőben közepesnél kisebb lánggal (150-160 °C) kb. 15 perc alatt világosbarnára sütjük. 1-2 percnyi pihentetés után lapátkanállal tálcára átszedjük, így hagyjuk kihűlni. A többi tésztával hasonlóan járunk el. A tojásfehérjét a rizsliszttel és a porcukorral elkeverjük úgy, hogy sűrű tejfölhöz hasonló állagú legyen. Ennek 2/3-át félretesszük, a többit pedig, a festéket cseppenként hozzáadva, megszínezzük. A fehér mázból 5-6 evőkanálnyit kiveszünk, pár csepp tejjel lágyítjuk, majd ecsettel néhány sült kekszre kenjük, és dermedni hagyjuk. A többi mázat kis lyukú, simacsöves habzsákba töltjük. Akinek nincs ilyen, a masszát töltse nejlonzacskóba, és a csücskét vágja le: kész is a házi habzsák. A mázat ízlés szerint a kekszekre nyomjuk-pöttyözzük. Ha valaki nem akar bajlódni a habzsákkal, a mázat a süteményekre kiskanállal is rácsurgat hatja. A tésztát szeletelt mandulával, színes cukorkákkal stb. is díszíthetjük, de előtte vékonyan kenjük meg mázzal, hogy ezek ráragadjanak. 2-3 órán át, száradni hagyjuk. Fémdobozokban 2 hétig is eláll.

Gyümölcsös habcsók

Hozzávalók: 125 g vaj v. margarin, 75 g zabpehely, 50 g cukor, 2 tojássárgája, 25 g csokidara, 50 g durvára aprított mazsola, 75 g liszt, 1 teáskanál sütőpor; 100 g sötét bevonó-csoki díszítéshez

Elkészítés: 25 g vajon megpirítjuk a zabpelyhet, majd félretesszük. A maradék vajat habosra keverjük a cukorral és tojássárgákkal.

Belekeverjük a többi hozzávalót is. Olajos kanállal kis halmokat szaggatunk a sütőlemezre, és világosbarnára sütjük.

Kihűlés után ízlés szerint díszíthetjük.

Hal sajtmártásban

Hozzávalók: 25 dkg fehér halhús, só, bors, 3 dkg vaj, 1 összetört közepes hagyma, 1 evőkanál liszt, 3 dl tej, 3 dkg reszelt sajt

A vajat, hagymát és lisztet keverjük össze egy tálban, és fedő nélkül süssük 4 percig erős fokozaton. Öntsük hozzá a tejet, sajtot, borsot és sót, keverjük össze és süssük további 4 percig. Szépen fektessük le a sózott, borsozott haldarabokat egy tál aljára, öntsük rá a mártást, fedjük le, és süssük erős fokozaton 5-6 percig, a hal vastagságától függően. Forrón tálaljuk, illik hozzá a sült paradicsom vagy bármely zöldség.

Halfilé mustárkéregben

Hozzávalók: 50 dkg tengeri halfilé, 1 dl tejszín, 2 evőkanál száraz fehérbor, 2 teáskanál mustármag, fél kis fej hagyma, 1 csomó zöldhagyma, 1 gerezd fokhagyma, olaj, bors, pirospaprika, morzsolt majoránna

A hagymát és fokhagymát megtisztítjuk, majd a mustármaggal és a morzsolt majoránnával együtt összeturmixoljuk. A krémet sóval, borssal, pirospaprikával fűszerezzük. A megmosott halfiléket mindkét oldalon bekenjük a fűszerkrémmel, majd megforrósított olajon, lassú tüzön megsütjük. Közben kevés olajon üvegesre pároljuk a felkarikázott zöldhagymát. Felöntjük a borral és a tejszínnel. Megsózzuk és összeforraljuk. A megsült halat villával nagyobb darabokra tördeljük, és rizságyra helyezzük. Leöntjük a tejszínes mártással.

Halfilé tormamártással

Hozzávalók: 50 dkg kifilézett tengeri hal, só, fél citrom leve, 1 savanykás alma, 5 dkg reszelt, ecetes torma, 1-2 evőkanál húsleves, 1 dl tejföl, só

A halat sós, citromlével ízesített vízben megfőzzük (vigyázva, nehogy túlfőjön és szétessen). A vízből kivesszük, félretesszük, és kihűlni hagyjuk. A meghámozott almát lereszeljük, hozzákeverjük a tejfölt, a tormát és annyi húslevest, hogy krémes mártást kapjunk (ne legyen túl folyós). Ízlés szerint megsózzuk, majd a néhány órára a hűtőszekrénybe tesszük. A halat a mártással és rozskenyérrel kínáljuk.

Halgombócleves

Hozzávalók: 1 kg busa, 1 csomó leveszöldség, 20 dkg csiperkegomba, 1 fej hagyma, 1 hegyes erős paprika, 1 dl tejföl, 1 evőkanál liszt, 1 tojásfehérje, olaj, 1 teáskanál pirospaprika, só, halfűszerkeverék, szemes bors, babérlevél

A hal fejét és farkát levágjuk. A megtisztított, felaprított leveszöldséggel együtt 1 liter vízbe tesszük. Sóval, szemes borssal, babérral ízesítjük és felforraljuk. Fedő alatt megfőzzük, majd leszűrjük. A halat kicsontozzuk, húsát ledaráljuk és összedolgozzuk a tojásfehérjével. Sóval és halfűszerkeverékkel ízesítjük. A masszából vizes kézzel diónyi gombócokat formálunk, és 1 órára hűtőszekrénybe helyezzük. Megforrósított olajon üvegesre pároljuk a kockára vágott hagymát. Hozzáadjuk a megtisztított, felszeletelt gombát és a felkarikázott erős paprikát (el is maradhat). Sóval, pirospaprikával ízesítjük, majd felöntjük a félretett halalaplével. Felforraljuk és beletesszük a halgombócokat. Néhány percig óvatosan forraljuk, majd liszttel elkevert tejföllel behabarjuk.

Hallal töltött paradicsom

Hozzávalók: 4 nagy, kemény paradicsom, 1 kis doboz makréla- vagy tonhalkonzerv, 2 evőkanál főtt vagy párolt rizs (maradék is jó), 1-1 evőkanál tejföl és majonéz, 1 teáskanál finomra vágott vöröshagyma, csipetnyi só, törött fekete bors, kevés mustár.

Előkészítése: a paradicsomot keresztben kettévágom, és magos belsejét kikaparom. A halkonzervet leszűröm, egy darabkát a díszítésre félreteszek, a többit levével együtt péppé töröm. A majonézt összekeverem a tejföllel, mustárral, hagymával, sóval, borssal, majd a rizst meg a paradicsomforgácsot is hozzáadom.

Elkészítése: a kivájt fél paradicsomokat megtöltöm a halas keverékkel, és megmosott, megszárított salátalevélre teszem. Jégbe hűtve kínálom.

Halleves a Kanári-szigetekről

Hozzávalók: 50 dkg tengeri hal, 4 szelet fehérkenyér, 4 szem paradicsom, 25 dkg burgonya, 1 fej hagyma, olaj, fél teáskanál kömény, petrezselyem, só, bors, sáfrányos szeklice

Fazékban másfél liter vizet forralunk. Sóval, borssal, köménnyel ízesítjük. Beletesszük a megtisztított, felkarikázott hagymát, a feldarabolt paradicsomot és a kockára vágott burgonyát. Amikor a burgonya megfőtt, beletesszük a darabokra vágott halat, a sáfrányos szeklicét és puhára főzzük. A kenyeret kockára vágjuk, olajban minden oldalon megpirítjuk, és tányérokba szétosztjuk. Rámerjük a forró levest. Frissen vágott petrezselyemmel megszórjuk.

Harcsa tejszínes gombamártással

Hozzávalók: 4, egyenként kb. 15 dkg-os harcsa-, vagy tengerihal-filé, só, 6-7 dkg liszt, a sütéshez: 5-6 evőkanál olaj, a mártáshoz: 1 kisebb vöröshagyma, 5 dkg vaj, 30 dkg csiperke, 2 csapott evőkanál liszt, 1 csapott kiskanál ételízesítő por, fél mokkáskanál őrölt bors, 2-2 dl tejszín és víz

Elkészítés: A halfilét besózzuk és félretesszük, amíg a mártást elkészítjük. Ehhez a hagymát lehéjazzuk, finomra aprítjuk, majd a vajon megfonnyasztjuk. A gombát is megtisztítjuk, fölszeleteljük, a hagymához adjuk, kevergetve 3-4 percig pirítjuk. A liszttel meghintjük, és még 1 percig a tűzön hagyjuk. Ezután az ételízesítővel meg a borssal fűszerezzük, a tejszínnel és a vízzel fölöntjük. Kevergetve 2-3 percig forraljuk, ez alatt a leve mártásszerűen besűrűsödik. A halat lisztbe forgatjuk és a forró olajban oldalanként kb. 3-3 perc alatt megsütjük. Jól lecsöpögtetjük, majd tálaláskor a forró gombamártással leöntjük. Zúzott fokhagymával ízesített burgonyapüré illik hozzá köretnek, amit reszelt sajttal is meghinthetünk. Aki idegenkedik a fokhagymától, el is hagyhatja.

Elkészítési idő: 35 perc.

Egy adag: 659 kcal / 2755 kJ.

Italajánlat: száraz rosébor (Villányi kékfrankos rosé ’98).

Kanadai zöldfűszeres lazac

Hozzávalók: 1 kb. 2 kg-os konyhakész lazac, 5 dkg vaj, 4 csokor petrezselyem vagy kapor, 1 citrom, só, bors

A megtisztított hal belsejét sóval, fehér borssal fűszerezzük, majd hasüregébe beledugjuk a megmosott, leszárazott petrezselymet vagy kaprot (nem kell összevágni a leveleket). A citromot forró vízzel megmossuk, héjastól felkarikázzuk, és a hal hasüregébe dugjuk. Nagyon vastagon kivajazunk egy akkora darab alufóliát, amibe a halat be tudjuk csomagolni. Laza csomagot készítsünk, hogy a keletkező gőznek legyen helye! A halat kívül is sózzuk-borsozzuk, majd a fóliacsomagot tepsibe téve, forró sütőbe toljuk. 25-30 percig sütjük. Tejszínnel dúsított, leveles párolt parajjal és főtt burgonyával körítjük. A töltött hal hidegen is finom, így a maradékot karácsony másnapján is fogyaszthatjuk.

Kapribogyós tonhalszelet

Hozzávalók: 30 dkg fagyasztott tengeri hal, 2 evőkanál olaj, 1 evőkanál kapribogyó, fél citrom leve, 1 késhegynyi őrölt koriander, ízlés szerint só és frissen őrölt fekete bors, a körethez 60 dkg párolt brokkoli.

Előkészítése: a felengedett halat 2 szeletre vágom, papírtörlővel szárazra törölöm. Az olaj felét összekeverem a citromlével. Mindkét szeletet bekenem a citromos olajjal, majd megsózom, megborsozom, és a koriandert rászórom. Befedem, és 10 percig állni hagyom.

Elkészítése: a megmaradt olajat serpenyőben felhevítem, és a halszeletek mindkét oldalát átsütöm. A serpenyőből kivéve melegen tartom. A serpenyőben maradt olajra szórom a kapribogyót, és lepirítom, majd rászórom a halszeletekre. A közben megpárolt brokkolit egy-egy szelet hallal tányérra teszem. Kapribogyó helyett zöld borssal is készíthetjük. Másfajta halból is jó.

Kapros halragu

Hozzávalók: 40 dkg tengeri halfilé, 2 csemegeuborka, 1 dl tejföl, 1 fej hagyma, 1 csokor kapor, 1 evőkanál citromlé, só, halfűszerkeverék, színes bors

A tengeri halfilét nagyobb kockákra vágjuk. Citromlével megcsöpögtetjük. Megforrósított olajon üvegesre pároljuk a kockára vágott hagymát. Hozzáadjuk a halat, sóval, halfűszerkeverékkel ízesítjük. Hozzáadjuk a felkarikázott csemegeuborkát. Frissen vágott kaporral és őrölt színes borssal fűszerezzük. Fedő alatt 2 percig pároljuk, majd belekeverjük a tejfölt is és összemelegítjük. Párolt rizzsel körítjük.

Karácsonyi gyümölcskenyér Ilse módra

Hozzávalók:2.5 dl tej,10 dkg kristálycukor,1 mokkáskanál só,2 dkg élesztő, 50 dkg liszt,10 dkg apróra vágott mandula vagy dió,10 dkg apróra vágott cukrozott citrom- vagy narancshéj,10 dkg apróra vágott cukrozott gyümölcs. 1 citrom reszelt héja,10 dkg mazsola,2 tojás,15 dkg vaj,1 csipet őrölt szerecsendió,5 dkg olvasztott vaj,0.5 kávéskanál őrölt fahéj

Az élesztőt megolvasztjuk 0.5 dl meleg vizben. A tejbe beletesszük a kristálycukrot és a sót, ebbe tesszük az élesztőt és a liszt 1/4-ét és simára keverjük. Konyharuhával letakarva meleg helyen kelesztjük, míg kétszeresére nem nő. Ezután keverjük bele a többi hozzávalót, addig verjük, míg a tészta teljesen rugalmas nem lesz és elválik a táltól. Lisztezett deszkán kinyújtjuk 1-2 cm vastagra (kb. 50*30cm) és a közepére egy mélyedésbe öntjük az olvasztott vajat. Ezután összehajtjuk, a tetejét is megkenjük vajjal, és letakarva, a deszkán kétszeresére kelesztjük. Kifli alakura formáljuk, a tetejét megkenjük vajjal és átemeljük a kizsírozott tepsibe. Begyújtjuk a sütőt és kb. 3/4 óra hosszat sütjük. Ha megsült, meghintjük a tetejét porcukorral. Jól becsomagolva hűtőszekrényben nagyon sokáig eltartható.

Megjegyzés: nem előmelegített sütőbe teszem.

Karácsonyi mézes torta

Hozzávalók a tésztához: 80 dkg liszt, 2 db tojás, 30 dkg kristálycukor, 4 ek. tej, 6 dkg vaj, 6 ek. méz, szegfűszeg

Hozzávalók a krémhez: 1 liter tej, 6 ek. liszt, 40 dkg margarin, 40 dkg kristálycukor

Díszítéshez: marcipán és cukrozott gyümölcs

Elkészítés: A tojást, cukrot, tejet, vajat, a mézet és az őrölt szegfűszeget vízgőzön habosra keverjük, majd a gőzről levéve hozzáadjuk a lisztet, és tésztává gyúrjuk. A tésztából 6 darab torta nagyságú lapot nyújtunk, kisütjük, és ha kihűlt, krémmel rétegesre töltjük. A krémhez a lisztet a cukorral és egy kevés hideg tejjel csomómentesre elkeverjük. A többi tejet felforraljuk, és ha forr, a lisztes keveréket hozzáöntjük, és felfőzzük. Vigyázzunk, hogy ne égjen oda. Ezután lehűtjük, majd 40 dkg vajjal habosra keverjük.

A tetejét a saját krémjével lekenjük, cukrozott gyümölccsel, vagy karácsonyi marcipándísszel díszítjük.

Karácsonyi lazac, Esbeta módra

Hozzávalók: 1 kg lazac filé, 1 csomag bacon szalonna, só, olaj, halfűszer

A lazacot nagyobb darabokra vágtam, besóztam és megfűszereztem, leöntöttem olajjal. Majd a hűtőbe tettem legalább 1 órára. Ezután a lazac darabokat körbetekertem a bacon szeletekkel és a sütőbe kb.180 fokon megsütöttem.

Köretként tejszínes burgonyát adtam.

Karácsonyi pisztráng

Hozzávalók: 2 kis, konyhakész pisztráng, 2 gerezd fokhagyma, 4 dkg liszt, 10 dkg mandula, 1 dl tejszín, fél citrom leve, 10 dkg vaj, 0,5 dl fűszeres olaj (pl. tárkonyos, rozmaringos vagy kakukkfüves), só

A ledörzsölgetett halat, beirdaljuk. Sóval bedörzsöljük, citromlével meglocsoljuk, és fűszeres olajjal kenegetjük. 20 percig állni hagyjuk. A nedvességet leitatjuk, a halat lisztbe forgatjuk, és megforrósított vajon minden oldalon megsütjük. Zúzott fokhagymával meghintjük, mellédobjuk a lehéjazott mandulát, és még 1 percig pirítjuk. Felöntjük a tejszínnel és összeforraljuk. Párolt rizzsel körítjük.

Karácsonyi stollni

(nehéz élesztős tészta, sok dióval, gyümölccsel)

Hozzávalók: 1 kg liszt, 2 dkg só, 15 dkg porcukor, fél liter langyos tej, 30 dkg vaj vagy margarin, 6 dkg élesztő, 20 dkg mazsola, 50 dkg gorombára vágott dió, 30 dkg kis kockára vágott, cukrozott narancshéj, 1 citrom reszelt héja, 2 csomag vaníliás cukor

Elkészítés: Az élesztőt a langyos tejben 4-5 dkg cukorral elkeverjük. A margarint a liszttel elmorzsoljuk, majd hozzáadjuk a tejben felolvasztott élesztőt, a porcukrot, sót és simára eldolgozzuk. Negyedórai pihentetés után beledolgozzuk a tésztába a 20 dkg mazsolát, az 50 dkg diót, 30 dkg cukrozott narancshéjat, reszelt citromhéjat, vaníliás cukrot. Ezután fél kilós darabokra osztjuk és 20 centis rudakat sodrunk, amiket kissé lelapítunk. Egy órát meleg helyen kelesztjük, majd 180 fokon (5-6-os fokozat) fél óráig sütjük. Sütés után forró vajjal bőven lekenjük, és vaníliás cukorral vastagon megszórjuk.

Másnap fóliába csomagoljuk, és hűvös helyen sokáig eltartható. Valódi ínyencség.

Karácsonyi sütemény sütőtökből

Hozzávalók: 2 dl salátaöntet, 1 csomag tortapor keverék, 480 g sütőtök, 3 tojás, a díszítéshez porcukor, vaníliamáz, piros és zöld gumicukorkák fölszeletelve.

Elkészítése: Keverjük össze az első négy hozzávalót turmixgéppel, közepes gyorsasággal. Öntsük egy 25×40 cm-es kizsírozott tepsibe. 180 fokos sütőben süssük 18-20 percig, amíg a tészta széle el nem válik a tepsi oldalától. Ha kihűl, szórjuk meg porcukorral. Díszíthetjük vaníliamázzal és gumicukorkákkal.

Katalán hal

Hozzávalók 4 személyre: 4 nagy szelet tengeri halfilé, 2 nagy fej hagyma, 15 dkg gomba, 3 marinált paprika, 1 csokor snidling, édes-nemes pirospaprika, 2 evőkanál olaj, 4 dl fehérbor, 2 evőkanál vaj

Előkészítés: A halat hagyjuk felengedni. A hagymát, gombát megtisztítjuk, és vékony karikákra /szeletekre vágjuk. A marinált paprikát csíkokra vágjuk. A snidlinget megmossuk, felaprózzuk.

Elkészítés: A halszeleteket megszórjuk sóval, borssal, pirospaprikával. A sütőt 200 fokra előmelegítjük. Nagyobb tűzálló tálat vagy tepsit kikenünk olajjal, rárakjuk a hagymakarikákat, a gombát és a paprikát. Kissé megsózzuk. Ráfektetjük a halszeleteket, megszórjuk a snidlinggel, és meglocsoljuk a borral. A sütőben 20-25 perc alatt megsütjük. Közben meg-megszórjuk vajdarabkákkal.

Konyakos májhab

Hozzávalók (8 személyre)

Az aszpikhoz: 2,5 dkg zselatinpor, 1 evőkanál cukor, 1 evőkanál citromlé, 2 dl száraz fehérbor, 1 mokkáskanál ételízesítő por,

A májhabhoz: fél fej vöröshagyma, 30 dkg vaj, 30 dkg borjúmáj, 15 dkg csirke- vagy pulykamáj, 15 dkg borjúcomb, 2 babérlevél, kb. 1 kiskanál só, 1 mokkáskanál őrölt bors, 0,5 dl konyak,

A díszítéshez: 5 dkg tisztított pisztácia, a tálaláshoz: 8 vékony szelet pirítós kenyér

Elkészítés:

Három deci vizet fölforralunk, a zselatinport beleszórjuk. Kis lángon, kevergetve – különben könnyen leég – 2-3 perc alatt föloldjuk. A cukrot serpenyőben, zsiradék nélkül világosbarnára pirítjuk, a citromlével meg a borral felengedjük és 1-2 percnyi forralás után, az olvasztott zselatinba csorgatjuk. Az ételízesítőt beleszórjuk, 1 deci vizet adunk hozzá, 2-3 percig forraljuk, majd átszűrjük. Kissé hűlni hagyjuk, azután akkora tepsibe öntjük, amiben kb. 1 centi magasan állhat. Hűtőszekrénybe tesszük, hogy megkocsonyásodjon. Közben a hagymát megtisztítjuk, felaprítjuk és 5 deka vajon megfonnyasztjuk. A kétféle májat és a húst kisebb darabokra vágjuk, a hagymán, a babérlevéllel fűszerezve 3-4 perc alatt megpirítjuk. Megsózzuk, megborsozzuk, a konyakkal ízesítjük, 2-3 percig pároljuk, majd a tűzről lehúzzuk. Ha kihűlt – miután a babért kidobtuk belőle –, merülőmixerrel teljesen simára dolgozzuk. A maradék puha vajat apránként hozzáadjuk, és habosra keverjük. Egy püspökkenyérformát megnedvesített celofánnal kibélelünk, és a masszát egyenletesen belesimítjuk, majd minimum 4-5 óráig hűtőszekrényben dermesztjük. Tálaláskor deszkára borítjuk, a celofánt lehúzzuk róla, és forró vízbe mártott késsel kisujjnyi vastagon fölszeleteljük. Kettesével tányérra rakjuk, és durvára vágott pisztáciával megszórjuk. Az ízes aszpikot a tepsiből szintén deszkára borítjuk, kisebb-nagyobb kockákra vágjuk, díszítésképpen a májhab köré szórjuk. Csillag alakú formával kiszúrt pirítóssal kínáljuk.

Elkészítési idő: 1 óra + dermesztés.

Egy adag: 530 kcal / 2216 kJ.

Italajánlat: száraz fehérbor (Siklósi olaszrizling ’98).

Kókuszkrém-torta

Hozzávalók:

A mézeslaphoz: 1 evőkanál kakaópor, 1 evőkanál méz, 1 tojás, 10 dkg porcukor, 2,5 dkg margarin, 20 dkg liszt, 1 mokkáskanál szódabikarbóna,

A piskótához: 4 tojás, 20 dkg cukor, 4 evőkanál hideg víz, 5 dkg porcukor, késhegynyi szódabikarbóna, 1 evőkanál kakaópor, 20 dkg liszt,

A krémhez: 5 dl tej, 5 evőkanál liszt, 20 dkg margarin, 25 dkg porcukor, 1 csomag vaníliás cukor, 5 dkg kókuszreszelék,

A tetejére: 1 tábla tejcsokoládés tortabevonó

Elkészítés:

A mézes laphoz valókat a felsorolás sorrendjében, a liszt és a szódabikarbóna kivételével tűzálló tálba töltjük, és vízgőzre állítjuk. Kevergetve 5 percig főzzük, majd a tűzről lehúzzuk, és a szódabikarbónával kevert lisztet beledolgozzuk. A masszából sütőpapírral bélelt nagy tepsire 2 kerek, egyenként 21 centi átmérőjű lapot kenünk, ezt nedves késsel a legkönnyebb. (A két lap átlósan fér el a tepsiben.) Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) 16-20 percig sütjük. A piskótához a tojássárgáját a cukorral fehéredésig keverjük, majd kanalanként a vízzel tovább verjük. A porcukrot hozzáadjuk, majd a fele liszttel, amiben a szódabikarbónát már elkevertük – összedolgozzuk. A tojások fehérjét kemény habbá verjük, felét a masszába forgatjuk. Utána, óvatos mozdulatokkal a többi lisztet, kakaót, a maradék tojáshabot is beleforgatjuk. Egy nagy tepsit (35×25 centiset) sütőpapírral kibélelünk, a piskótatésztát egyenletesen belesimítjuk. Ugyan-úgy sütjük, mint a mézeslapot. Következik a krém: ehhez a tejet a liszttel simára dolgozzuk és habverővel kevergetve, sűrűre főzzük. A margarint a porcukorral habosra keverjük, a kihűlt tejes krémet kanalanként hozzáadjuk, végül a vaníliás cukorral és a kókuszreszelékkel ízesítjük. A torta összeállításakor a piskótát hosszában 5 egyenlő hosszú darabba vágjuk, majd ezeket egyenként lapjában is, elfelezzük. Így 10 db, kb. 35×5 centis csíkot kapunk. Egyet a krémmel megkenünk, fölcsavarjuk, az egyik kerek mézeslap közepére állítjuk. A következő tésztacsíkot is megkenjük a krémmel, a már tortalapon lévő tekercs köré tekerjük. Így csigavonalban haladva járunk el a többi piskótával is. Akkor jó, ha a mézeslapot körben befedtük, a krém egyharmada pedig megmarad. Ennek egy részét a tetejére kenjük, erre kerül a másik mézeslap, majd a torta oldalát a maradék krémmel bekenjük. Rövid időre hűtőszekrénybe tesszük, végül a tetejét olvasztott tejcsokoládés tortabevonóval megkenjük, körben pedig egy kevés kókuszreszelékkel meghintjük. Legjobb, ha előző nap elkészítjük, de néhány órát mindenképpen állnia kell, hogy a mézeslap megpuhuljon.

Elkészítési idő: 2 óra 30 perc + hűtés.

Egy adag: 623 kcal / 2605 kJ.

Italajánlat: édes fehérbor (Tokaji aszú 6 puttonyos ’88).

Kókuszos gömbök

Hozzávalók (40 darabhoz) 20 dkg finomliszt 1 csapott kiskanál sütőpor 12 dkg vaj vagy margarin 7 dkg porcukor 1 tojás 20 dkg kókuszreszelék a nyújtáshoz: liszt a tetejére: méz

A lisztet a sütőporral elkeverjük és a margarinnal, vagy vajjal elmorzsoljuk. A cukrot, a tojást és 10 deka kókuszreszeléket belekeverjük, és közepesen kemény tésztává gyúrjuk. Fóliával letakarva fél órára a hűtőszekrénybe tesszük. A tepsit sütőpapírral kibéleljük. A tésztát elfelezzük, és belisztezett deszkán két hengerré formáljuk, ezeket 20-20 egyforma korongra szeljük, amikből golyókat gömbölyítünk. Tepsire rakosgatjuk, és 170 °C-ra előmelegített sütőben negyedóra alatt világosbarnára sütjük, majd hagyjuk kihűlni. A maradék kókuszreszeléket egy tányérba szórjuk. A gömbök egyik oldalát először a mézbe, majd a kókuszba nyomjuk. Elkészítési idő: 45 perc + hűtés

Kutap (töltött pisztráng)

Hozzávalók: 1 kg pisztráng, 20 dkg rizs, gyömbér, 5 dkg mazsola, 5 dkg vaj, zsemlemorzsa, zöldpetrezselyem.

Elkészítés: A pisztráng fejét levágjuk, majd ezen a nyíláson keresztül belezzük ki a halat. Megmossuk, megsózzuk, vajban megforgatjuk, majd mazsolával és gyömbérrel fűszerezett rizzsel megtöltjük. A hal farokuszonyát átdugjuk az alsó állkapocs nyílásán, ezután vajjal megkent és zsemlemorzsával megszórt serpenyőben, sütőben megsütjük. Tálaláskor zöldpetrezselyemmel díszítjük.

Mandulás-fenyőmagos kiflicskék

Hozzávalók (kb. 40 darabhoz) 15 dkg hámozott mandula 12 dkg porcukor 1 tojásfehérje a tetejére: tojásfehérje 10 dkg fenyőmaga hintéshez: porcukor

A mandulát nagyon finomra daráljuk, majd a porcukorral és a tojásfehérjével összekeverjük. A tésztából rudat formálunk, amit vékony szeletekre vágunk. A szeletkékből kifliket alakítunk, és egy sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk őket. A tetejüket felvert tojásfehérjével megkenegetjük, a fenyőmaggal megszórjuk. 150 °C-ra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt szép aranysárgára sütjük. Mielőtt tálra raknánk, porcukorral meghintjük.

Elkészítési idő: 1 óra 15 perc

Mandulás figurák

Hozzávalók (kb. 60 darabhoz)25 dkg vaj, 15 dkg porcukor 1 csomag vaníliáscukor2 tojássárgája45 dkg finomliszt, só 2-3 evőkanál hideg víz a tetejére: 1 tojássárgája a díszítéshez: szórócukor, szeletelt mandula apró fenyőmagok

A vajat a porcukorral, a vaníliás cukorral és a tojássárgájával habosra keverjük. A lisztet egy csipetnyi sóval ízesítjük, és a vízzel együtt a vajas alapba dolgozzuk. A tésztát fóliával letakarjuk és kb. 1 órára a hűtőszekrénybe tesszük. Közben a sütőt 200 °C-ra előmelegítjük. A tésztát belisztezett deszkán 3-4 milliméter vastagra nyújtjuk és különféle formákkal kiszúrjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk, és a tojássárgájával megkenegetjük. A cukrokkal, a mandulával vagy a fenyőmaggal megszórjuk, majd 8-10 perc alatt aranysárgára sütjük.

Elkészítési idő: 45 perc

Mandulás rántott hal

Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg fagyasztott tonhal, tej az áztatáshoz, fél fej vöröshagyma, 1 csokor petrezselyem, 3 dkg vaj, 1 dl fehérbor, fél húsleveskocka, 2 dl főzőtejszín, pár csepp citromlé, 2 tojás, liszt, 15 dkg mandulaforgács, olaj a sütéshez

Előkészítés: A halat hagyjuk felolvadni, majd annyi tejjel öntjük le, hogy ellepje. Egy éjszakára a hűtőszekrénybe tesszük. A hagymát meghámozzuk, és apróra vágjuk. A petrezselymet megmossuk, és felaprítjuk.

Elkészítés: A vajat felforrósítjuk, és a hagymát üvegesre pároljuk benne. Felöntjük a borral és 3 dl vízzel, belemorzsoljuk a leveskockát, és időnként megkeverve a felére beforraljuk. Végül a tejszínt is beleöntjük, besűrítjük, a petrezselyemmel, sóval, fehérborssal és néhány csepp citromlével ízesítjük. A halat alaposan lecsepegtetjük, és papírtörölközővel leitatjuk. Megsózzuk, megborsozzuk. A tojást felverjük. A halat megforgatjuk először a lisztben, majd a tojásban végül a mandulaforgácsban (jól az oldalára nyomkodjuk). Teflonserpenyőben 1 cm magasan olajat melegítünk, és a halszeleteket lassú tűzön, nehogy a mandula megégjen, mindkét oldalán szép pirosra sütjük. Papírtörölközőre szedjük, és leitatjuk róla az olajat. Párolt zöldségekkel, és külön csészében a megforrósított mártással kínáljuk.

Marinált lazac

Hozzávalók: 80 dkg lazacfilé, 3 evőkanál ecet, 1 evőkanál barnacukor, 2 citrom, 1 fej hagyma, 3 evőkanál só, 2 teáskanál savanyúság-fűszerkeverék (szemes bors, mustármag, koriandermag, tört babérlevél)

A lazacfilét mindkét oldalán sóval bedörzsöljük. Lefedve, 8 órára hűtőszekrénybe tesszük. A sót lemossuk, visszatesszük a tálba, majd leöntjük a barnacukorral ízesített ecettel. Lefedve 3 napig pácoljuk. Hozzáadjuk a megtisztított, karikára vágott hagymát, a héjastól felkarikázott citromszeleteket és a fűszerkeveréket. Lefedve újabb 3 napig pácoljuk. A pácból kiemelve vékonyan felszeleteljük és megvajazott sötét rozskenyéren, előételként kínáljuk.

Máltai halleves – sütőben

Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg tengeri halfilé, 1/2 kg paradicsom, 1 közepes hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 vastag zellerszár, 3 dkg mazsola, 3 dkg pisztácia/hámozott mandula, 1 evőkanál kapribogyó, 15 dkg kimagozott olívabogyó, 4 evőkanál olaj, 2-3 evőkanál liszt, 2 babérlevél

Előkészítés: A halhúst megmossuk, lecsepegtetjük, gyengén besózzuk. A paradicsomot leforrázzuk, meghámozzuk, péppé turmixoljuk. A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, finomra vágjuk. A zellerszárat megmossuk, felkarikázzuk. A mazsolát forró vízzel leöblítjük. A pisztáciát/mandulát durvára vágjuk. A kaprit és az olívabogyót lecsepegtetjük.

Elkészítés: Nagyobb serpenyőben felforrósítjuk az olajat. Lisztbe forgatjuk a halszeleteket, mindkét oldalukon hirtelen elősütjük (2-3 perc), mélyebb tűzálló tálba fektetjük. A sütőt előmelegítjük 220 °C-ra. A sütőolajba dobjuk a hagymát, a fokhagymát és a zellert, kissé megpirítjuk. Felöntjük a paradicsommal, jócskán borsozzuk, erős tűzön 5 percig forraljuk. Belekeverjük a mazsolát, a pisztáciát/mandulát, a kaprit, az olívabogyót, és néhány percig szelíd tűzön forraljuk, ha szükséges, megsózzuk. A halszeletekre öntjük, hozzáadjuk a babérlevelet, és csak annyi vízzel öntjük fel, hogy éppen ellepje. A forró sütőben 20-25 percig sütjük.

Mázas mézesek

Hozzávalók25 dkg kissé meglangyosított méz, 50 dkg finomliszt, 15 dkg kristálycukor, 3 dkg őrölt fűszer (szegfűszeg, fahéj, szerecsendió-virág és ánizs vegyesen), 2 dkg szalalkáli, 2 evőkanál tej, késhegynyi szódabikarbóna, 3 tojássárgája, 1 tojás, 5 dkg olvasztott margarin, a nyújtáshoz: liszt, a tetejére: 2 tojássárgája, a díszítéshez: 1 tojásfehérje, 10 dkg finom porcukor, 2-3 dkg rizsliszt vagy étkezési keményítő, mandula, dió

A tésztához valókat jó alaposan összegyúrjuk, cipókat formálunk belőle és néhány napra hideg helyre – hűtőszekrénybe, erkélyre – tesszük pihenni. Felhasználáskor jól átgyúrjuk, majd belisztezett deszkán 4 milliméter vastagra nyújtjuk. Ezután különböző formákkal kiszúrjuk, vagy kartonpapírral rajzolt és kivágott figurákat fektetünk a tésztára, és kis késsel körbevágjuk. A tetejüket dióval, mandulával díszíthetjük. Ezután beolajozott sütőlemezre, egymástól kétujjnyi távolságra fektetjük, és előmelegített sütőben (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) megsütjük. (Mindenképpen süssünk próbát, hogy meggyőződjünk róla, elég kemény-e a tészta. Ha nem, egy kevés lisztet kell belegyúrni.) A tetejüket még melegen, simára kevert tojás-sárgájával megkenjük, ettől lesznek szép fényesek. A díszítéshez a tojásfehérjébe felváltva átszitált porcukrot és rizslisztet (amit étkezési keményítővel is lehet helyettesíteni) keverünk. Akkor jó, ha egészen sűrű, folyós masszát kapunk. Zsírpapírból féltenyérnyi, derékszögű, egyenlőszárú háromszögeket vágunk, és kis zacskókká tekerjük. A díszítőmasszát ebbe töltjük, a csücskét levágjuk, s az így keletkezett apró lyukon kinyomva, a sűrű cukros mázzal díszítjük a figurákat. Úgy használjuk, mint a ceruzát, vigyázva, nehogy a cukorfonál elszakadjon.

Moszkauer

(különleges karácsonyi sütemény)

Hozzávalók: 20 dkg darált dió, 20 dkg kristálycukor, 2 dl tejszín, 5 dkg apróra vágott aszalt, cukrozott gyümölcs (narancshéj, mazsola, szilva)

Elkészítés:

Összekeverjük a hozzávalókat, majd gőzfürdőn forrásig hevítjük, miközben kevergetjük, majd hűlni hagyjuk. Zsírozott, lisztezett lemezen kis halmokat rakunk, amiket lelapítgatunk. 210 fokos gőzmentes sütőben 8 perc alatt készre sütjük. Gyorsan kell dolgozni vele, mert hamar barnul, hiszen ez az édesség néhány milliméter vastagságú. Miután kihűltek a lapocskák, felolvasztunk egy kevés csokoládét, étolajat teszünk hozzá, és a lapocskákat egyenként belemártogatjuk úgy, hogy a sütőlappal érintkezett felületét tesszük bele a csokiba, majd megfordítva zsírpapírra helyezzük. Kihűlés után tálalható.

Narancsos koszorú

Hozzávalók (állítólag 20 szelethez), 200 g lágy vaj, 170 g cukor, 3 tojás, 1 csipet só, 1-1 teáskanál reszelt citrom- és narancshéj, 3 evőkanál citromlé, 180 g liszt, 1 teáskanál sütőpor, 8 evőkanál narancslé, zsemlemorzsa a formához

A mázhoz: 120 g porcukor 30 g kockára vágott cukrozott narancshéj (én a reszelt héjat szoktam cukorral keverni)

Elkészítése: A vajat, a cukrot és a sót habosra keverjük, a tojásokat egyenként hozzáadjuk. Belekeverjük a reszelt citrom- és narancshéjat, valamint 2 evőkanál citromlevet. A lisztet elkeverjük a sütőporral, majd 7 evőkanál narancslevet és a vajas keveréket váltakozva belekeverjük. A tésztának akkor megfelelő az állaga, ha erősen rátapad a belemártott kanálra. A sütőformát kivajazzuk, zsemlemorzsával beszórjuk, a tésztát beleöntjük és elsimítjuk. A süteményt az előmelegített sütő közepén (villanysütő 175 C, gázsütő: 2-3. fokozat világosra sütjük (kb. 45 perc). Akkor sült meg, ha egy tűt mélyen beleszúrunk, s az nem ragad. 10 percig hűlni hagyjuk.

A mázhoz a porcukrot 1-1 evőkanál citrom- és narancslével elkeverjük. A süteményt egy rácsra borítjuk, még melegen ráöntjük a mázat, és megszórjuk a cukrozott narancshéjjal.

Oregánós rakott hal paradicsommal

Hozzávalók: 40 dkg tőkehalfilé, 1 kg héjában főtt burgonya, 3-4 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 5 dkg füstölt sajt, 2 dl tejföl, 2 tojás, zsemlemorzsa, 1 dl olaj, oregano, őrölt bors, só

Elkészítés: Egy tepsit vagy mély tűzálló tálat kikenünk egy kevés olajjal, majd meghintjük zsemlemorzsával. A többi olajat finomra vágott petrezselyemmel és zúzott fokhagymával elkeverjük. A tepsibe először egy réteg karikára vágott burgonyát terítünk, sóval, borssal, oreganoval fűszerezzük, és egy kevés fűszeres olajjal locsoljuk meg. Halszeleteket, majd paradicsomkarikákat teszünk rá, ismét fűszerezzük. A folyamatot megismételjük, végül az egészet burgonyaszeletekkel borítjuk be. A tejfölt reszelt sajttal, tojással, sóval simára keverjük, és a rakott hal tetejére simítjuk. Közepesen forró, előmelegített sütőben 35-40 perc alatt készre sütjük.

Örmény diós kifli

Hozzávalók: 25 dkg olvasztott vaj/margarin, 50 dkg finomliszt, 1/2 vizespohár cukor (1 dl)

1/2 pohárka (kb. 1/2 dl) rum, esetleg a liszttől függően egy picinkével több, 25 dkg darált dió, 2 csipetnyi szódabikarbóna + vaníliás porcukor a „hempergetéshez” (s ha nagyon nagy a kedve és sok az ideje valakinek, akkor forró mártogatós csoki-massza is)

Az összes hozzávalót beleöntjük egy mély tálba, s összegyúrjuk, amennyire sikerül. Nehezen formálható, törékeny massza lesz az eredmény, de ez ne szegje kedvét senkinek, mert miközben picike, fél kisujjnyi kifliket formálunk belőle, a kéz-melegtől „kezesebbé” válik a kezelhetetlennek tűnő tésztaszerűség.

Amikor végeztünk a több száz kifli megformázásával, s elhelyezésükkel, a sütőpapírral bélelt tepsikben – ne tegyük túl közel egymáshoz a kiflicskéket! – ,  már küldhetjük is őket az előmelegített, jó forró sütőbe, ahol éppen csak addig sütögetjük a kifliket, amíg jól megdagadnak, s szép, halvány zsemleszínűvé válnak. Akkor hopp, már ki is lehet venni a rumtól enyhén illatozó sütiket, s még azon melegében meg kell őkelméket hempergetni jó vaníliás porcukorban.

Frissiben még nem igazán finom ez az örmény kifli, de amint kihűlt! Amint kihűlt, el kell dugni legalább a felét, hogy maradjon arra az alkalomra is, ami miatt megsütöttük.

(Ha van kedve valakinek cifrázni, szépíteni, akkor a kiflik egyik felét mártsa meg forró, rumos csokimártásban, de ez esetben nem kell előtte vaníliás cukorban megforgatni a sütiket, hanem utólag, egyenként, a csoki megszáradása után. Mi ezt általában elmulasztjuk…, mármint a csokiba mártogatást.)

Műanyag v. fémdobozban tárolva hosszú ideig is friss, élvezhető marad ez az édesség.

Elkészítési idő: összeállítás kb. 2 perc, formázás kb. 1/2 – 3/4 óra, sütés tepsinként 5-8 perc.

Párolt hal dalmát módon

Hozzávalók: 1,5 kg-os Szent Péter hal, vagy 8 szelet tengeri halfilé, 1 fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 szál sárgarépa, 1 dl száraz fehérbor, 1 dl olívaolaj, 1 citrom, 1 csokor petrezselyem, só, bors, 1 babérlevél

A halat megtisztítjuk, ha szükséges, félbevágjuk. Lábosba helyezzük, felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Mellétesszük a megtisztított zöldségeket, a megmosott petrezselyem felét. Sóval, borssal, babérlevéllel, fehérborral, citromlével ízesítjük. Fedő alatt, kis lángon addig főzzük, amíg a hal húsa el nem válik a gerincéről. Szűrőkanállal kiemeljük, a szálkákat kivesszük. Előmelegített tálra helyezzük, és még forrón meglocsoljuk olívaolajjal. Frissen vágott petrezselyemmel meghintve, citromkarikákkal díszítve tálaljuk. Főtt burgonyával körítjük.

Pontykocsonya

Hozzávalók: 1 ponty (kb. 1,5 kg), 2 kiskanál só, 1-1 mokkáskanál pirospaprika , és darált cseresznyepaprika, 1-1 nagyobb vöröshagyma, , sárgarépa és petrezselyemgyökér, 1 zöldpaprika, 1 paradicsom, fél csokor zellerzöld, 3 gerezd fokhagyma, 4 dkg zselatinpor, 2 tojásfehérje, a díszítéshez: paprika, paradicsom, petrezselyem

Elkészítés:

1. A pontyot megtisztítjuk, kizsigereljük és kifilézzük. A halhúst – miután a bőrét is lefejtettük – kétujjnyi csíkokra vágjuk, fele sóval, a pirospaprikával és a cseresznyepaprikával bedörzsöljük, majd így bepácolva lefedjük, és hűtőszekrénybe tesszük.

2. A zöldségeket megtisztítjuk. A hagymát fölszeleteljük, a zöldséget, a paprikát meg a paradicsomot negyedekbe vágjuk, és lábasba szórjuk. A halcsontokat és a fejet a zellerzölddel együtt rárakjuk, majd annyi (kb. 1,2 liter) vizet öntünk rá, hogy jól ellepje. A fölaprított fokhagymával és a maradék sóval ízesítjük. Nagy lángon fölforraljuk, majd kis lángra állítjuk, és 25-30 percig főzzük. Ez lesz a hal-alaplé. Közben a zselatinport 1,5 deci vízbe áztatjuk.

3. A hal-alaplevet leszűrjük, a pácolt halat beletesszük, 6-8 percig főzzük. A puha pontyot szűrőkanállal óvatosan kiemeljük, levét leszűrjük, fölforraljuk és megkóstoljuk, ha kell, megsózzuk, erős paprikával tüzesítjük. A zselatint belekeverjük, és gyöngyöző forralással 5 percig főzzük. Eleinte meg-megkeverjük, mert könnyen leég. A tojásfehérjét félig fölverjük, majd 1 deci vízzel tovább verjük. Egy kevés forró levet belemerünk, majd az egészet a hallébe öntjük.

4. Nagyon kis lángon még 5 percig főzzük, ez alatt letisztul. 10 percig pihentetjük, hogy kissé ülepedjen, utána tetejéről a habot óvatosan – ne törjük! – leszedjük, majd a zselatinos hallevet tiszta konyharuhán átszűrjük. A puha halat tányérokra rakjuk, paprikával, paradicsommal, petrezselyemmel, esetleg a főtt sárgarépával díszítjük. A hallevest ráöntjük, kocsonyásodni hagyjuk. Készíthetjük úgy is, hogy a puha halat – miután a nagyobb szálkákat kiemeltük belőle – a megfőtt, hasábokra vágott répával őzgerincformába rétegezzük, és a zselatinos hallevet ráöntjük. Kocsonyásodni hagyjuk, végül a formából deszkára borítjuk, és forró vízbe mártott késsel ujjnyi vastagon fölszeleteljük.

Elkészítési idő: 1 óra 40 perc + dermesztés.

Egy adag: 227 kcal / 949 kJ.

Italajánlat: száraz fehérbor (Badacsonyi kéknyelű ’98).

Jótanács: Az is jó, ha a levet csak fejből főzzük, és a kocsonyához patkó alakú halszeleteket használunk. Ezt persze csak tányérra rakhatjuk, formába nem tölthető. A hallevest a kocsonyához egy kicsit erősebben kell fűszerezni, mert a zselatin tompítja az ízeket. Halkocsonyát ízlés szerint más halból is főzhetünk. A leves leszűrése után maradt zöldséges halcsontot egy kevés hallal vagy csonttal célszerű újra felfőzni. Nagyszerű alaplé lesz belőle mártásokhoz, halászléhez vagy hal párolásához. Le is fagyaszthatjuk.

Püspökkenyér Ilse módra

25 dkg cukor, 6 tojás sárgája, 1/2 órát keverjük, hozzá adunk 5 dkg mazsolát, 5 dkg vágott mandulát, 5 dkg szárított citrom- vagy narancs héját, 20 dkg lisztet, 6 tojás habját. Kikent, lisztezett formában sütjük.

Megjegyzés: a citrom- és narancshéj nálam mindig cukrozott.

Ropogósra sütött fogasrúdacskák, fehérboros zalai rákraguval

Hozzávalók: 60 dkg fogasfilé, 4 darab zalai Rák, 5 dkg vöröshagyma, 10 dkg gomba, 2 dl tejszín, 2 dl fehérbor, kapor, só, liszt, zöldség

Az ujjnyi vastag csíkokra vágott fogasfilét megsózzuk, lisztbe forgatjuk és kevés forró olajban ropogósra, pirosra sütjük. Az egészben megfőzött rákokat, páncéljukból kibontjuk, a finomra vágott vöröshagymát olajban aranysárgára pirítjuk, hozzáadjuk a kockára vágott gombát és a rákhúst. Sózzuk, finomra vágott kaporral fűszerezzük, felöntjük tejszínnel és fehérborral, majd felforraljuk. A fogast párolt zöldségfélékkel tálaljuk. Helyezzük a tányérra a zöldségeket, öntsük mellé a ragut, és erre helyezzük a ropogós süllő rudacskákat.

Rostonsült lazacderék kapros tejfölös shitake gombával

Hozzávalók: 80 dkg lazac, 20 dkg shitake gomba, 5 dkg margarin, 2 dkg liszt, 2 dl tejföl, kapor

A megtisztított gombát kevés margarinban pirosra sütjük, sózzuk, hozzáadjuk a kaprot, megszórjuk liszttel, tejfölt keverünk hozzá, és vízzel felöntjük. Jól elkeverjük és felforraljuk. Az így készített mártást citromlé hozzáadásával pikánsabbá, tejszínnel selymesebbé tehetjük. A pikánsabb változat a párolt, a lágyabb, tejszínes pedig a sült halakhoz illik inkább. Az előkészített lazacból kb.2 cm-es „patkót” vágunk, melyet sózunk és kevés, forró olajban megsütünk. Az elkészült halat a forró kapros gombával azonnal tálaljuk, köretként párolt zöldséget kínálhatunk.

Sajtos tonhal vele sült burgonyával

Hozzávalók: 60 dkg tonhal, 60 dkg kisméretű burgonya, 4 dl tejföl, 10 dkg reszelt ementáli sajt, 2 evőkanál liszt, 2 evőkanál olaj, 4 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál currypor, ízlés szerint őrölt fehér bors és só.

Előkészítése: a haldarabot négy szeletre vágom. Bedörzsölöm sóval, borssal és curryporral. Kisebb tepsit kiolajozok. A fűszeres halszeleteket lisztben megmártom. A burgonyát meghámozom és félbevágom.

Elkészítése: a kikent tepsibe teszem a burgonyát, megsózom, és a tejföl felével lelocsolom. Alufóliát borítok rá, és az előmelegített, forró sütőbe teszem. Körülbelül 30 percig erős lángon sütöm, majd a fóliát leszedem. A lisztes haldarabokat a burgonyák mellé rakom. A megmaradt tejfölt összekeverem a megmaradt liszttel, zúzott fokhagymával, borssal, curryporral és sóval. A keveréket a burgonyára öntöm, és a reszelt sajtot rászórom. Fedetlenül visszateszem a sütőbe, és közepes lángon addig sütöm, amíg szép sárgásbarna kéreg nem sül a tetejére. Közben néhányszor meglocsolom a saját mártásával.

Sáfrányos sügér

Hozzávalók 4 személyre: 8 szelet sügér, 2 fej vöröshagyma, 2 dl húsleves (kockából), 1 mokkáskanál sáfrány, 3 evőkanál olaj, 1 dl száraz fehérbor, 1 mokkáskanál morzsolt kakukkfű, 1 mokkáskanál morzsolt majoránna

Előkészítés: A halat hagyjuk felengedni. A hagymát meghámozzuk, és nagyon finomra vágjuk. A húslevesben feloldjuk a sáfrányt. A sütőt 200 fokra (gázsütő. 3. fokozat) előmelegítjük.

Elkészítés: Tűzálló edényben a hagymát az olajon üvegesre pirítjuk. Megöntözzük a borral, és további 5 percig pároljuk. Hozzáadjuk a sügérszeleteket, megsózzuk, megöntözzük a sáfrányos húslevessel, kakukkfűvel és majoránnával ízesítjük, és a sütőben 15 percig sütjük. Időnként a saját levével locsolgatjuk. Kivesszük, és burgonyapürével tálaljuk.

Ünnepi áfonyás kenyér

Hozzávalók: 2dl salátaöntet, 5 dl liszt, 360 g áfonyás dzsem vagy befőtt, 2 dl cukor, 1,25 dl apróra vágott dió, 2 fölvert tojás, 1 teáskanál szódabikarbóna, fél teáskanál só.

Elkészítése: Keverjük össze a hozzávalókat. Öntsük az így kapott tésztamasszát egy kizsírozott őzgerincformába. 180 fokos sütőben süssük 45-50 percig, illetve addig, amíg a tészta széle el nem válik a tepsi falától. Hagyjuk hűlni, majd 10 perc után vegyük ki a formából.

Ünne-pite

(bejgli jellegű, torta formájú karácsonyi sütemény)

Hozzávalók: 30 dkg liszt, 12 dkg margarin, 1,2 dl víz, 3 dkg cukor, 1 dkg élesztő, 1 db egész tojás,  csipetnyi só

Ezeket összegyúrjuk, amiből egy képlékeny anyagot kapunk. Ezután hűtőbe tesszük. Mikor megpihent, kivesszük, kinyújtjuk 3 mm vastagságúra, és egy 20-25 cm átmérőjű lábossal kiszúrunk belőle egy kör alakú tésztát. A maradékot összegyúrjuk, és ugyanezt elvégezzük még egyszer, hogy két kerek lapunk legyen. Az egyikből süteményformával három karácsonyfát szúrunk ki, úgy, hogy a lyukak között egyenlő távolság legyen. A kiszúrt karácsonyfaformákat végül a lyukak közé helyezzük. Ez a lap lesz majd a tortánk teteje.

A töltelék készítése következik, ami lehet diós vagy mákos. Ezt hagyományos módon elkészítjük cukor, vaníliás cukor, és citromhéj felhasználásával. Ha kész, ezt is pihentetni tesszük. Egy vanília ízű pudingport elkeverünk vízzel, kikeverjük, félretesszük. Ezután zsírpapírból 3 tölcsért formálunk. Az egyikbe beletesszük a mák- vagy diótölteléket, és a tészta szélétől elkezdjük körkörösen ráengedni, csigaformában. A másik tölcsérbe a vaníliakrémet tesszük, és ezt is körkörösen visszük fel a tésztára. A harmadik tölcsérbe sárgabarack- vagy szilvalekvárt töltünk, és az előbbi módon felvisszük ezt is. Ezt addig ismételjük, amíg a tésztakorong meg nem telik teljesen. Mikor ezzel készen vagyunk, az előzőleg már kiszúrt tésztát ráhelyezzük a karácsonyfaformákkal együtt, és megkenjük egy egész tojással. Félretesszük pihenni fél órára, majd mikor megszáradt, még egyszer átkenjük. Szobahőmérsékleten 30-40 percig kelesztjük, majd 160-180 fokon kb. 25-30 perc alatt szép pirosra sütjük.

Vaníliás kifli

Hozzávalók: 140 g vaj vagy margarin, 100 g cukor, 1 vaníliarúd, 2 tojássárgája, 200 g liszt, 100 g hámozott és darált mandula, 1 evőkanál kristálycukor és 1 evőkanál porcukor a beforgatáshoz.

Elkészítése: A zsiradékot keverjük habosra, majd fokozatosan adjuk hozzá a cukrot. A vanília rudat hosszában hasítsuk fel, a rúd belsejét kaparjuk a tésztára. Majd adjuk hozzá a tojássárgáját, és az egészet keverjük krémes masszává. Keverjük bele a lisztet és a mandulát, majd tegyük az egészet 1 órára hideg helyre. Pihentetés után a tésztából formázzunk kifliket. Sütés után a kifliket még melegen forogassuk bele a megmaradt vaníliába és porcukorba.