Nem sokat pihenhettek az első napi utazás és megnyitó ünnepség fáradalmai után az ifjú szoftverzsenik, akikről hamar kiderült, hogy nem egy félhomályos szobában begubózva a klaviatúrát püfölő, hamburgert kajáló és kólaivó társaság, hanem valódi kihívásokat kereső és azokra innovatív megoldásokat kidolgozó komoly felnőtt-palánták…
Aki korán kell…
A nyolc órakor kezdődő első versenynapon a diákok, mentoraik és az egyes szekciók zsűritagjai a szálloda és a Kultúrpalota szinte minden helyiségét lefoglalva szétszéledtek, hogy elkezdjék projektjeik egyenkénti bemutatását.
Szekciótól függően, pontosan 10 vagy 20 perc alatt mutatták be a csapatok a projekt célját és a megvalósítás menetét.
A 4-6 tagú zsűri ezek után kérdéseket tett fel a csapat tagjainak, és egy ötperces, zártkörű megbeszélésen értékelte a projektet. Az eredményeket a versenyzők az esti bejelentésen tudhatták csak meg, így tehát az izgalom még a standépítésekre is rányomta a bélyegét (minden csapat egy nézetméternyi standon rendezhet be projektje bemutatásához, ahol bárki megtekinteti a sok hónapos áldozatos munkák gyümölcseit).
Teljes lehetetlenség az összes, sokszor átfedő projektbemutatón részt venni, ezért csak egy-két, érdekes munkát emelünk most ki.
Szép vagyok? – kérdezte a vak kislány…
Ez és ehhez hasonló kérdések késztették arra azt a szabadidejében önkéntesként egy vakok iskolájában segítő thailandi főiskolást, hogy egy olyan megoldást találjon társaival, ami segít a vak embereknek abban, hogy a tanulás-megismerés lehetőségei számukra is kiszélesedjenek.
Megoldásuk egyedülálló újszerűsége az, hogy egy digitális kamera képét real-time átalakítják olyan jelekké, amelyekből aztán egy speciális táblán tapintható Braille pontok lesznek, és így bármilyen kép azonnal a vakok számára is tapinthatóvá válik.
Nem csak a szoftvert, de az átalakító egységet is maguk készítették.
Intelligens árammérő és konnektor – energia takarékosság IT segítséggel
A tudatos és kontrollálható villamos energiai felhasználás céljával készült az a két projekt, amely céljaiban ugyan megegyezett, mégis kétféle megoldásra jutott.
Taiwani fiatalok olyan szerkezetet építettek, amely bármilyen villamos árammérőhöz csatlakoztatható, és a szoftver az áramfelvételi görbe analizálásával képes a hálózaton lévő fogyasztókat megkülönböztetni és áramfelvételüket folyamatosan figyelni, elemezni, így a teljes hálózati fogyasztást tételesen feltérképezni.
Román diákok ezt úgy oldották meg, hogy a konnektorba egy miniatűr adatgyűjtőt építettek, amely vezeték nélkül továbbítja a konnektorra kapcsolt fogyasztó áramfelvételi adatait, amit aztán az általuk fejlesztett szoftver dolgoz fel.
Ezekkel a megoldásokkal akár 20-30 %-os villamosáram megtakarítás érhető el, ami például az iskolák üzemeltetésénél is jelentős pénzmegtakarítást jelenthetne.
Vezérlés agyimpulzusokkal
Különleges, és egyedülálló megoldást talált ki a szerb csapat, akik egy olyan szoftvert fejlesztettek ki, amely a szemmozgató izmok által keltett agyi impulzusokkal képes vezérelni a speciálisan erre a célra fejlesztett számítógépes programot.
Prezentációjukban bemutatták, hogyan tud egy mozgás- és verbális kommunikációra képtelen ember írni, sms-eket küldeni és fogadni, könyvet olvasni, az interneten böngészni vagy akár a Facebook oldalán másokkal kommunikálni.
Életrevaló alkalmazások
Az Imagine Cup egyik fontos szerepe abban áll, hogy a csapatokat olyan megoldások kidolgozására sarkallja, ami valóban életképes, és abból piaci termék lehet. Ennek megfelelően a világdöntőig eljutott projektek a legtöbb esetben valós körülmények között kipróbált és tesztelt, a visszajelzések és az igények alapján módosított munkák, nem egy mögé már forgalmazó vagy gyártó cég is beállt.
Ha a foci vébén nem is, itt még jól szerepelnek a brazilok
Az este fél 10-kor kezdődő első fordulóbeli eredmény hirdetésen focimeccsek forró hangulatát idéző ízelítőt kaptunk a csapatoktól. A projektbemutatók stressze alól felszabaduló versenyző csapatok egymást túlkiabálva énekeltek, és skandálták biztató rigmusaikat.
És bár a hangulatot ez igen csak felforrósította, már nem tudott változtatni az időközben megszületett döntéseken, azaz hogy kik jutnak tovább a 2. fordulóra.
Ezen az estén a Software Design és a Windows Embedded kategóriákból jutott tovább 12 illetve 10 csapat, akik a holnapi napon ismét bemutatják projektjeiket, de most egy új zsűri tagjai ellőtt.
A brazil csapat mindkét szekcióban továbbjutott, és bár a vébén már labdába sem rúghatnak, innen még van esélyük hazavinni a világbajnoki trófeát.
Folytatjuk…