Az idei tanévben még szeptember 1-jén, szerdán csengetnek be annak az 1,6 millió tanulónak, aki nappali rendszerű iskolai oktatásban, továbbá óvodában kezdi meg a 2010/2011-es tanévet.
A következő tanévtől kezdődően viszont az életszerűbb oktatás jegyében mindig hétfőre esik majd az iskolakezdés – mondta el Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár augusztus 19-én, Budapesten.
Szeptember elsejétől várhatóan 1,6 millió tanuló kezdi meg a 2010/2011-es tanévet, illetve nevelési évet nappali rendszerű iskolai oktatásban, továbbá óvodában. Közülük 1,3 millióan az iskolai oktatásban vesznek részt – mondta el Gloviczki Zoltán. Kihangsúlyozta: annak érdekében, hogy egy életszerűbb oktatás valósuljon meg, és többet ne essen hét közepére, mint idén szerdára a tanévkezdés, illetve ne szerdán legyen vége a tanévnek, a tanév rendjének szabályozásával fognak tenni. Így a jövőben függetlenül attól, hogy szeptember 1-je milyen napra esik, a tanév hétfőn fog elkezdődni, és péteken befejeződni. Megerősítette, hogy idén utoljára még szeptember elsején, szerdán kezdődik, és 2011. június 15-ig (szintén szerda) tart a tanév, amely 183 tanítási napból áll.
A helyettes államtitkár beszélt az elkövetkező év iskolakezdési statisztikáiról is: a tavalyi 773.706 tanulónál kevesebb, 760.110 diák kezdi meg tanulmányait az általános iskolákban, 97 ezren az első évfolyamon. Csökkenés mutatkozott a diákok számában a középiskolákban is. Míg szakiskolában az elmúlt évben 129 ezren, addig idén 126 ezren, úgy gimnáziumban a 2009-ben kezdő 201 ezer diákhoz képest idén csak 197 ezren, szakközépiskolában pedig a tavalyi 242 ezer tanuló helyett 2010-ben 237 ezren kezdenek szeptember 1-jén. Ebből első évfolyamon szakiskolában 33 ezren – évfolyamismétlők nélkül 27 ezren -, gimnáziumban 40 ezren – évfolyamismétlők nélkül 39 ezren -, szakközépiskolában 45 ezren – évfolyamismétlők nélkül 41 ezren – kezdik meg a 2010/2011-es tanévet. Speciális szakiskolában több mint kilencezren, első évfolyamon 2900-an, míg évfolyamismétlők nélkül 2610-en kezdenek szeptemberben. Idén a felnőttoktatásban pedig további 71-75 ezer fő vesz részt.
Az elkövetkező tanév tankönyvtámogatási összegével kapcsolatban Gloviczki Zoltán elmondta: a teljes 2010. évi támogatás mértéke 5 milliárd 183 forint, ingyenes tankönyvellátásra pedig a közoktatásban résztvevő tanulók meghatározott köre jogosult.
A helyettes államtitkár megjegyezte: a megjelent hírekkel szemben nincs szó drámai csökkenésről az iskolák számában: országosan csupán négy iskola szűnik meg jogutód nélkül, ugyanakkor tíz iskola nyitja meg kapuit szeptembertől. Hozzátette: a jövőben az iskoláknak akkor sem kell bezárniuk, ha az előző kormány által meghatározott létszámminimum alá esik a diákok száma. Elmondta: később ezt törvénybe fogják foglalni.
(www.edupress.hu)