December elsejétől különleges, digitális adventi naptár várja az Egyszervolt.hu látogatóit. A honlap, mint a legnagyobb gyermek kulturális internetes portál, a karácsony közeledtével minden évben megkülönböztetett figyelemmel fordul a gyerekek és a családok felé, s így van ez ebben az évben is.
A decemberi meglepetések sorát az adventi naptár nyitja az Egyszervolt.hu-n. A mesés tündérkastély ablakocskái minden nap más és más újdonságot rejtenek – verset, mesét, dalt, játékot, kézműves ötletet. A meglepetések között új rajzfilmek is szerepelnek a Versfilmek sorozatból, mint például a Manófi, vagy a Szaloncukor lányok, illetve a Volt egyszer egy sötétség című mese.
Kívánságláda
Nagy sikernek örvend az adventi naptár Karácsonyi Álom Kívánságládája, melynek segítségével valóra válhatnak korábban nem teljesült kívánságok. Legyen az egy szép könyv, vagy labda, esetleg valamely különleges kívánság – kirándulás, belépőjegy – aki azt megírja, teljesülhet a kívánsága! A gyerekek próbára tehetik szerencséjüket az adventi időszakhoz kapcsolódó kérdésekből álló kvíz játékkal is.
Készíts saját e-cardot!
A karácsonykor jelentősen megnő az üdvözlő lapok forgalma. Persze az utóbbi években már egyre inkább előtérbe kerülnek az e-mailben küldhető e-cardok. Az adventi naptár képeslap készítő játéka arra is lehetőséget ad, hogy most mindenki egyedi, saját készítésű karácsonyi képeslapot küldhessen szeretteinek. Csak össze kell állítani, megcímezni, s máris postázható az e-mailt a családnak vagy barátoknak.
Az Egyszervolt.hu digitális Adventi naptára a téli szünet végéig, 2011. január 3-ig elérhető lesz.