Különleges társadalmi összefogásra lehet példa a Bátor Tábor Alapítvány támogatására indult kezdeményezés. A Facebook közösségi portálon meghirdetett kampányban cégek tesznek felajánlásokat a Bátor Tábor részére több millió forint értékben, és egyúttal a széles közvéleményt is jótékony cselekedetekre sarkallják.
Felajánlásaikat ugyanis megfelelő számú szimpatizáns csatlakozása esetén adják át az alapítványnak. A szimpátiát a „tetszik” gomb megnyomásával lehet kinyilvánítani.
A krónikus beteg gyermekek élményterápiás táboroztatásával foglalkozó Alapítvány támogatását a Young and Rubicam Reklámügynökség indította el egy 100.000 Forint értékű csomag felajánlásával. Ehhez a programhoz azóta három cég csatlakozott saját felajánlással. A támogatások megszerzése minden esetben meghatározott számú „like”, azaz tetszésnyilvánítás megszerzéséhez van kötve.
A felajánlásokat, valamint a like-ok számának alakulását a Bátor Tábor Facebook oldalán követhetjük nyomon. A kampány tehát nem az egyes cégek közösségi oldalainak építését célozza, egyszerűen a segítő szándékról és az odafigyelésről szól. Néhány szerencsés szimpatizáns újság-előfizetést is nyerhet.
A Bátor Tábor Alapítvány évente mintegy 500 gyermek élményterápiás táborozását biztosítja. A tábor programja bizonyítottan jótékony hatással van a krónikus beteg gyermekek gyógyulására. Az évek óta sikeresen működő Alapítvány adományokból biztosítja a működéséhez szükséges forrásokat.
Mindazok számára, akik tetszésnyilvánításukkal segítenék a most felajánlott támogatások megszerzését, a kampány elérhető a Bátor Tábor Facebook oldalán:
http://www.facebook.com/batortabor
Bátor Tábor élményterápia: