329 iskola, 617 csapat, 5674 játékos. Ezzel a hihetetlen eredménnyel zárultpénteken az első középiskolás, amatőr focibajnokság, a Coca-Cola CUP két hónapos regisztrációs időszaka.Összesen 617jelentkezett országszerte a bajnokságra, amiazt jelenti, hogy a program közel 6000 középiskolás sportolásához járul hozzá.

 

A 15-18 éves korosztály számára a rendszeres testmozgást népszerűsítő programra a fővárosi 90 csapat után legtöbben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből jelentkeztek (62 csapat). Alapvetően elmondható, hogy Kelet-Magyarország aktívabb volt a csapatállításban, mint a nyugati országrész.

A legtöbb csapatot szegedi, székesfehérvári, szolnoki, salgótarjáni és kecskeméti intézmények állították ki, de olyan kisebb települések is beneveztek a bajnokságra, mint a csongrádi Pusztamérges vagy a Zala megyei Csapi község. A fiú- és lánycsapatok aránya természetesen a fiúk javára billen, de az 525 fiúcsapat mellett a 92 lánycsapat jelentkezése üdítő meglepetés. Összesen,közel6000 fiatalmár biztosan pályára lép decembertől, hogy összemérje focitudását.A kispályás amatőr csapatokaz idei tanévben legalább két körzeti Coca-Cola CUP tornán vesznek majd részt a Magyar Labdarúgó Szövetség szervezésében. Az országos döntőt májusban rendezik.

Összehasonlításul; Ausztriában 150 csapat, több mint 2 000 fiatal vett részt tavaly az amatőr focibajnokságban. Szerbiában eddig összesen 7 000 fiatalt vontak már be a rendszeres testmozgásba. Érdekesség például, hogy itt a résztvevő fiatalok 30%-a lány. A legrégebbi múltra a lengyel program tekint vissza, ahol 1999 óta folynak a bajnokságok nagy sikerrel. Ez utóbbi programsorozatban több olyan tehetséget is felfedeztek, akik a későbbiekben külföldön játszó, elismert labdarúgók lettek, mint például Robert Lewandowski, aki jelenleg a Borussia Dortmund és a lengyel válogatott játékosa.

 

A magyar Coca-Cola CUP részleteiről

A Coca-Cola CUP azoknak a középiskolás fiataloknak, lányoknak és fiúknak biztosít mozgási lehetőséget, akik szeretik ezt a sportot, vágynak a rendszeres megmérettetésre, de nem akarnak hivatásos futballisták lenni. A Coca-Cola által támogatott eseményhez az MLSZ a legrangosabb szervezői és szakmai gárdáját biztosítja annak érdekében, hogy a program sikeresen működjön a következő években. Fontos az MLSZ számára, hogy aki nem lesz hivatásos labdarúgó, az is kapcsolódjon a szövetség rendszeréhez, és időről-időre labdába rúgjon, például az elmúlt hónapokban átadott műfüves pályák egyikén.

ACoca-Cola Magyarország természetesen nemcsak a fociprogramban résztvevő játékosokat jutalmazza, hanem a felkészítő testnevelő tanárokat, sőt a legelszántabb szurkolókat is. A

Coca-Cola CUP lebonyolításánál fontos szempont az is, hogy jól illeszthető legyen az oktatási intézmények pedagógiai programjához, egyúttal az MLSZ sportágfejlesztési stratégiájával is összhangban legyen. A cél az, hogy a Coca-Cola Magyarország és az MLSZ támogatásával elősegítsék azt, hogy a középiskolások rendszeresen mozogjanak, fizikai fejlődésük szempontjából hasznosan és jókedvűen töltsék együtt a szabadidejüket.

 

Coca-Cola Magyarország

A Coca-Cola Magyarország a változó fogyasztói igényekre folyamatosan bővülő széles termékválasztékkal válaszol, amelyben mindenki megtalálja a maga számára legmegfelelőbb ízű és kiszerelésű terméket a Coca-Cola, a Coca-Cola light, a Coca-Cola Zero, a Fanta ésa Sprite buborékos üdítőktől kezdve, a természetes NaturAqua ásványvízen, a Nesteajeges teákon, aPoweradesportitalon, a Burnenergiaitalon, a Cappygyümölcsleveken át a gyümölcsalapúitalokig. A vállalat legújabb fejlesztésea hazai piacon a sztíviávalis édesítettNesteaCitrus,NesteaEper-Aloe és Nestea Őszibarack.

www.facebook.com/CocaColaCUPMagyarország