ki-a-ferfiakkal-az-europai-parlamentbolVajon lehet olyasmi mellett érvelni, amivel személyesen nem értünk egyet? Pepe, Kapa, olimpikonok és újságírók próbálkoztak meg a kulturált vitázás elsajátításával. Indul a Szóval?! Országos Vitaverseny 2013

 

Két éve indult el a Szóval?! Országos Vitaverseny, melyet a Külügyminisztérium, az Európai Bizottság és az Európai Parlament hívott életre. A több hónapon és három fordulón át tartó verseny a demokratikus készségek fejlesztéséhez és az európai uniós ismeretek bővítéséhez járul hozzá. A középiskolások háromfős csapatokban tehetik próbára érvelési és cáfolási tudásukat. A tavalyi évben a vetélkedőre közel 150 diákcsapat jelentkezett Magyarország 100 középiskolájából. A versenynek köszönhetően ma már számos iskolában kialakult a disputa-kultúra, és az intézmények saját vita-köröket alakítottak.

2013-ban a Külügyminisztérium, az Európai Bizottság és az Európai Parlament kezdeményezésére újra útjára indul a tanév egyik legizgalmasabb tanulmányi versenye.A Szóval?! Országos Vitaverseny rendhagyó nyitó eseménye a vitakultúra-fejlesztés és a demokratikus párbeszéd fontosságára hívta fel a figyelmet. Az eseményen újságírók, sportolók és színészek szópárbajoztak arról, hogy bekell-e vezetni női kvótákat az Európai Parlamentben? A szópárbaj csataterén Pepe és Kapa, vagyis Mucsi Zoltán és Scherer Péter színészek, a Jancsó-filmek híres, évődő-civakodó párosa, Mészáros Antónia, Minőségi újságírásért díjjal kitüntetett újságíró és Stumpf András, Junior Príma díjas újságíró, valamint Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző és Gergely István kétszeres magyar olimpiai bajnok vízilabdázó kapus „küzdöttek”

A vitát a tételmondat mellett érvelő Scherer Péter kezdte, aki úgy vélte „cáfolhatatlan, hogy a nők alkalmasabbak vezetői szerepre”, majd azt mondta, nemhogy női kvóta kell, hanem„ki a férfiakkal mind az Európai Parlamentből, mind pedig a magyar Parlamentből!”. Az ellenző oldal valamennyi tagja kiemelte, hogy a pozitív diszkrimináció is diszkrimináció, és „nincs szükségünk mesterséges segítségre, magunktól is meg tudjuk haladni a férfiak teljesítményét” – tette hozzá Mészáros Antónia.

Az eseményt a Külügyminisztérium részéről Győri Enikő EU-ügyekért felelős államtitkár, az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete részéről Dr. Szűcs Tamás képviseletvezető, Lővei Andrea az Európai Parlament Tájékoztatási Iroda megbízott irodavezetője, és a verseny szervezői részéről pedig Lévai Balázs nyitotta meg.Győri Enikő beszédében hangsúlyozta, hogy nagyon fontos, hogy Magyarországon „minél többen merjenek, tudjanak, szeressenek vitatkozni”, ehhez járul hozzá a maga eszközeivel a vitaverseny. Egyetértett a Szóval?!mottójával: „100 százalék érv, 0 százalék indulat”, de megjegyezte, hogy az észérvek mellett az érzelmeknek is jelentős szerepük lehet a vitákban, segíthetik a vitapartnerek meggyőzését.

2013 ’A polgárok európai éve’. Ehhez kapcsolódóan Dr. Szűcs Tamás nyitóbeszédében úgy fogalmazott, hogy „fontos, hogy ne csupán magyarnak, hanem európai polgárnak is érezzük magunkat”. Hozzászólásában Lővei Andrea kifejtette, hogy a versenyen elsajátítható retorikai készségek az élet minden területén alkalmazhatóak, és remek alapot nyújtanak azon diákok számára is, akik jövőjüket közéleti szereplőként képzelik el.

A verseny 2013. január elejétől április végéig összesen három fordulón át (előválogatás, regionális döntők és országos döntő) teszi próbára a résztvevő disputa csapatok vitatudását és EU-s ismereteit. Az egyes fordulókhoz különböző vitatémákat adnak meg a szervezők, melyek mindegyike az Európai Unióhoz kapcsolódó dilemmákra vonatkozik. A csapatokat vezető tanárok ingyenes képzést és folyamatos szakmai támogatást kapnak; ezt idén is a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány és a Pillar Alapítvány munkatársai segítik.

Az első helyezést elérő legjobb disputa csapat tagjainak és felkészítő tanárának nyereménye egy-egy Apple Ipad mini tablet. A döntőbe jutott két csapat és a felkészítő tanárok jutalma egy háromnapos szlovákiai tanulmányút lesz a 2013-as év Európai Kulturális Fővárosába, Kassára.

A középiskolás csapatok jelentkezésének és előválogatásának határideje: 2013. február 4., 12.00 óra. Jelentkezés és további információ a www.szoval.eu oldalon található. Kövessen minket a facebookon is, www.facebook.com/szoval.