Alig egy hónap telt el a tanévkezdés óta, és az iskolák közel negyede már elkezdte megszervezni a közösségi szolgálatot, emellett a fogadó szervezetek is több programmal készülnek, hogy minden tanuló az érdeklődésének megfelelő tevékenység közül választhasson.
Többek között tárlatvezetésben, régészeti feltárásokban, állatmenhelyek segítésében tevékenykedhetnek, de időseket is meglátogathatnak a diákok. A pedagógusok felkészítése és munkájuk megkönnyítése érdekében tájékoztató napokat, és ingyenes továbbképzést szervez az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI).
Az OFI tájékoztatása szerint a tanév negyedik hetében járva már az iskolák közel 25 százaléka elkezdte megszervezni a 9. évfolyamosok számára a közösségi szolgálat teljesítéséhez szükséges háttér megteremtését, amihez nagy segítséget nyújtanak az önkormányzatok, akik ernyőszervezetként tudnak segíteni a koordinációban. „Emellett számos országos szervezettel sikerült együttműködést kialakítani, akik szívesen fogadják a diákokat” – írják közleményükben. A közösségi szolgálat révén a fiatalok beleláthatnak az adott szervezet munkájába, megtapasztalhatják a jótékony tettek erejét, és számos olyan tapasztalatot, kompetenciát szerezhetnek, mely későbbi munkavállalásuk során segítheti őket. A másokért való felelősségvállalás, a segítő magatartás kialakítása pedig a megújult Nemzeti alaptanterv egyik kiemelt fejlesztési területe is egyben.
„A közösségi szolgálat sikeréhez jól kidolgozott módszertanra és jól szervezett együttműködésre van szükség, és fontos a pedagógusok felkészítése, támogatása is. Ennek érdekében külön portállal, konferenciákkal, tájékoztató napokkal és ingyenes továbbképzésekkel segítjük a tanárok munkáját, ami azok számára is hasznos lehet, akik már elindították a programot.” – mondta Bodó Márton, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet tudományos munkatársa. Szeptember 25-én Kaposvárott, október 16-án Szekszárdon, október 28-án Szentendrén a Skanzenben, november 21-én pedig Budapesten várják a témában megrendezett konferenciákkal az érdeklődő pedagógusokat, de 2014 elején további tájékoztató napokat is szervez az OFI. Sőt, hamarosan akkreditált, térítésmentes, 60 órás továbbképzésekre is sor kerül, amelynek keretében több ezer pedagógus képzése valósul meg.
Számos szervezet várja már most is a diákokat
Az Országos Katasztrófavédelem szervei (tűzoltóságok, polgárvédelmi szervek) minden hónapban legalább 5 alkalmat kijelölnek a közösségi szolgálat teljesítésére, emellett az Országos Polgárőrség az ország minden megyéjében szervez programot idősek látogatására, amelynek keretében felkészítik az időseket a betörés elleni védelemre, a hideg és a meleg elleni védekezésre, beszélgetnek velük. A szentendrei Skanzenben a tanulók többek között bekapcsolódhatnak a restaurátorok munkájába, muzeológusok segítségével a Skanzen adattárában tevékenykedhetnek, de a gasztronómia iránt érdeklődők is találnak számukra érdekes elfoglaltságot. Az Ökomenikus Ifjúsági Iroda pedig a „72 óra kompromisszumok nélkül” elnevezésű programjával várja az érdeklődő tanulókat.
{module Forrás: edupress|none}