Csaknem 20 évig igazgatta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárat Szögi László. A főigazgatóval, akitől július 16-án búcsúztak kollégái, az elmúlt két évtized eredményeiről, nehézségeiről és a Könyvtárban található egyedülálló kötetekről beszélgettünk.

 

Nehéz örökséget vett át annak idején az Egyetemi Könyvtárral. Mi jelentette a legnagyobb kihívást az elmúlt húsz év során?

Amikor 1995-ben átvettem a Könyvtár igazgatását, világos volt számomra, hogy az elsődleges és legégetőbb feladat a hazai és nemzetközi könyvtári színvonalra való felzárkóztatás lesz. Miközben ugyanis ez volt az ország első egyeteme, a nyolcvanas évek vége óta egyre inkább elterjedő könyvtári informatikai rendszer ide még a kilencvenes évek elején sem lett bevezetve. Bizonyos értelemben a nulláról kellett indulni, míg a többi nagy egyetemi könyvtárak, mint a szegedi, vagy a debreceni, már jóval előttünk jártak. Másrészt a metróépítés miatt elengedhetetlenné vált az épület felújítása, az állandó költözködés és az ideiglenes állapotok miatt hatalmas elmaradásban volt a kötetek feldolgozása is.

Emellett nehéz volt megélni a megszorításokat, így a külföldi folyóiratok rendelésének redukálását. Volt ugyanis olyan folyóirat, mint a német Göttingische Anzeigen von Gelehrten Sachen, melyet az Egyetemi Könyvtár több mint 250 éven keresztül folyamatosan rendelt. A megszorítások ugyanakkor rákényszerítettek arra, hogy lemondjunk több évtizede vagy évszázada rendelt folyóiratokat. Ezt nagyon nehéz volt megélni. Azóta ugyan visszarendeltünk belőlük néhányat, a folytonosság – ami egy könyvtár értékét adja – viszont megszakadt. Emellett nehéz volt bizonyos reformokat átvinni, megértetni a kollégákkal.

Milyen tervei voltak? Mi volt a reformok kiindulópontja?

Az gyakorlatilag már az első évben körvonalazódott számomra, hogy két nagy kihívásnak kell majd eleget tenni. Egyrészt utol kell érni a modern könyvtári informatikában legalább a hazai színvonalat, ami azt jelentette, hogy be kell vezetni az integrált könyvtári rendszert. Ez korántsem volt könnyű feladat, tekintve az egyetem széttagolt könyvtári struktúráját, amely abból adódott, hogy minden egyes tanszék, illetve intézet külön könyvtárral rendelkezett. Ezt az egészet összefogni, miközben óriási hagyományai vannak az egyetemen belül a széttagoltságnak, eszméletlen kihívás volt. Másrészt, el kellett végezni azoknak a kulturális kincseknek a feltárását, melyekről tudtuk, hogy megtalálhatóak a könyvtárban, viszont nem voltak feldolgozva. A költözés nyomán pedig olyan abszurd helyzet állt elő, hogy 16. századi könyvek keveredtek 20. századi művekkel. A raktár, melybe ezek a kötetek kerültek, borzasztó állapotban volt, a költözködés során a munkások pedig több értékes művet is magukkal vittek. A nagy felfordulás közepette jutott eszembe, hogy szét kellene válogatni a 16. és 17. századi köteteket – ez ugyanis belátható mennyiségnek tűnt.

Mekkora munkát jelentett ez?

A teljes állományunkat végig kellett nézni és a kiadási dátumok alapján le kellett válogatni az 1501 és 1601 között, illetve az 1601 és 1701 között keletkezett köteteket. Ezeket a kiadványokat utána el kellett helyezni és modern informatikai eszközökkel feldolgozni, bevinni a már integrált könyvtári rendszerbe. Az újrakatalogizált kötetek számára egy teljesen önálló raktárhelyiséget alakítottunk ki, és oda helyeztük el a letisztított, fertőtlenített könyveket. Ekkor szembesültünk vele, hogy a Könyvtár hatalmas mennyiségű, 10 300 darab körüli antikvával, vagyis az 1500-as és 1600-as évek között keletkezett példánnyal rendelkezik – ennél többel csak az Országos Széchenyi Könyvtár büszkélkedhet.

Ezt követően határoztam el, hogy a 18. századi műveket is leválogatjuk, ami hozzávetőlegesen 60 ezer kötetes nagyságrendet jelentett – a 18. századot illetően ez a legnagyobb gyűjtemény egész Magyarországon. Arra határozottan büszke vagyok, hogy sikerült a régi állományunkat 1800-ig teljes mértékben leválogatni és 1700-ig a legmodernebb eszközökkel feldolgozni. Tervbe vettük, hogy a 18. századot is katalogizáljuk, de annak a mennyisége olyan nagyságrendű, hogy a munka 6–8 embernek is 10 évig tartana. Úgyhogy, miután voltak olyan anyagrészeink, amelyek még nem voltak teljesen feltárva – mint az úgynevezett kis nyomtatványtár, amely egyedi, 16 lapnál kisebb, apró nyomtatványokat tartalmaz – úgy döntöttem, hogy ilyen irányba folytassuk a munkát. Ennek az anyagnak a feldolgozása még jelenleg is folyik, ha a végére érünk, akkor mondhatjuk el, hogy a Nemzeti Kulturális Örökséghez tartozó állományunk teljes mértékben fel lett tárva.

Korábban azt nyilatkozta, hogy amikor 1995-ben ide került, tisztában volt azzal, hogy a hagyományos könyvtáron túl óriási értékeket is Önre bíztak, de hogy mekkorát, az csak később derült ki. Van kedvenc kötete?

Azt, hogy milyen állományunk van, tudni lehetett, készült ugyanis egy nagy katalógus, amely 1876-tól valamennyi kötetünket tartalmazza, tehát a kötetes állomány nagyjából feltárt volt. A probléma az volt, hogy ezek a leírások nem voltak olyan részletesek, hogy minden információt összefogtak volna. Ezért, amikor mindent egyenként átnéztek a kollégák, fantasztikus dolgokra derült fény a könyvek történetét, gazdáit illetően. Pázmány Péter saját könyvtárából megközelítőleg 30 kötet került elő, de találtak egy 1502-ből származó, Brazília felfedezéséről szóló, német nyelvű nyomtatványt is, melynek különlegessége, hogy a világon összesen három darabot adtak ki belőle és még a braziloknak sincs egy ilyen kötetük sem. Csodálatos értékekkel rendelkezünk, melyek közül személyes kedvencem a Dante-kódex, amely 1877-ben került vissza Törökországból és valószínűleg Mátyás könyvtárához tartozott – ezt aztán a Veronai Egyetemmel és a Szegedi Tudományegyetemmel közösen adtuk ki facsimile-ben.

Milyen sürgős feladatokat kellene még ellátni a Könyvtár körül?

Magyarország legrégebbi könyvtárát Lotz Károly csodálatos freskói díszítik, a modern könyvtári szolgáltatásoknak ugyanakkor nem felel meg. Az egyik legnagyobb probléma, hogy a szabadpolcos rendszer kiépítésére nincs lehetőség. Az internethasználat elterjedése miatt hatalmas változásokon megy keresztül a könyvtárhasználat, amely új kihívások elé állítja az Egyetemi Könyvtárat is. Miközben egyre növekszik a távoli honlap elérésünk, az olvasólétszámunk csökkent. A megmaradt látogatóink viszont több könyvet használnak. Arra kell törekedni tehát, hogy a megváltozott helyzethez minél hatékonyabban alkalmazkodjunk. Véleményem szerint egy központosított rendszert kellene létrehozni, ahol az ELTE összes könyvtára egy szervezeti egység alá tartozik, egy költségvetése van és egységes irányítás alatt áll.

Hogyan látja az Egyetemi Könyvtár jövőjét?

A mostani megszorítások után erre kicsit nehezebb válaszolni, mint fél évvel ezelőtt. Ennek ellenére azt gondolom, hogy az intézmény jövője biztos, azt ugyanis nem tudom elképzelni, hogy az egyetem valaha is lemondjon arról a nemzeti kulturális értékről, amely a Könyvtárban található. A kérdés az, hogy a modern szakirodalom ellátás milyen irányba fejlődik majd, vannak ugyanis olyan jóslatok, melyek szerint a diákok 20 év múlva már nem fognak papír alapú dolgokat olvasni. Én ezt nem tartom valószínűnek, főleg a humántudományokat illetően, az azonban biztos, hogy az utódaimnak majd nagyobb figyelmet kell szentelniük a modern informatikai háttér kialakítására és biztosítására.

{module Forrás: edupress|none}