A tudományos tevékenység nemzetközi színvonalát erősíti, a képzés minőségéhez és innovációs együttműködések erősítéséhez is hozzájárul a Pannon Egyetem (PE) új szervezeti működési modellje, melyet azért vezettek be, mert az egyetem tudományos és innovációs projektekkel pótolja a költségvetési és a hallgatói létszámcsökkenésből származó kiesést – közölte az Edupressel Friedler Ferenc, az intézmény rektora a Magyar Tudomány Ünnepe nyitórendezvénye apropóján, melynek idén a PE adott otthont.

„A Pannon Egyetem új szervezeti működési modellt vezetett be, amely igazodik a változó körülményekhez és partnerei elvárásaihoz. Ez nemcsak a tudományos tevékenység nemzetközi színvonalát erősíti, hanem a képzés minőségéhez és innovációs együttműködések erősítéséhez is hozzájárul” – nyilatkozta Friedler Ferenc, aki azt is elmondta, hogy a szervezeti modell bevezetését az indokolta, hogy a Pannon Egyetem saját elhatározásából projektekkel pótolja a költségvetési és a hallgatói létszámcsökkenésből származó kiesést. A modell megalkotása során arra törekedtek, hogy az oktatási, kutatási és innovációs tevékenység szervezetileg egyenrangú módon szerepeljen, egymást erősítő működésükkel pedig a hatékonyságot, a minőséget és a fenntarthatóságot szolgálják. „Az intézmény fajlagos paraméterei visszaigazolják mindezek eredményességét. Így például egy hallgatóra jutó forrás nagyságában, egy oktatóra jutó publikációk és stratégiai projektek tekintetében élenjáró a Pannon Egyetem” – tette hozzá a rektor hangsúlyozva, hogy a fő kutatási területeik megalapozzák a stratégiai fejlesztési projektjeiket, így a zöld energia, az információs technológiák műszaki alkalmazásaihoz és a vízgazdálkodáshoz kapcsolódnak elsődlegesen.

A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozatot idén a Pannon Egyetemen nyitották meg. A rendezvényen a rektor az egyetemek nevében köszönetét fejezte ki az akadémiának az intézményeknek nyújtott támogatásért, így a Lendület Programért, a kutatócsoportok fenntartásáért és az MTA doktori cím kezeléséért. A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából Tudomány és innováció címmel tartottak régiós nyitókonferenciát november 4-én. A rendezvényen a téma legkiválóbb hazai szakemberei tartottak előadást az innovációs tevékenység hasznosulásáról. Dr. Szabó Gábor, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke „Ipar és felsőoktatás együttműködése az innovációban” című előadása során Magyarország jelenlegi innovációs helyzetét mutatta be. Láng István, az Országos Vízügyi Igazgatóság műszaki főigazgató-helyettese A 2013. évi dunai árvíz árvízvédelmi innovációit mutatta be, előadást tartott Pongrácz Ferenc, az IBM ISC Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, Tálos Péter, a Foxconn vezérigazgatója, Varga Géza, a MOL Downstream fejlesztési igazgatója és Tázló József, a Cisco Systems Magyarország műszaki igazgatója. A Pannon Egyetem számos színes, tudományos és ismeretterjesztő programmal várja az érdeklődőket az ünnep alkalmából, az országos programok méltó lezárásként Bogányi Gergely Liszt és Kossuth-díjas művész hangversenyét rendezik meg november 28-án.

{module Forrás: edupress|none}